November is jól kezdődik... Másodikán, egy levelezőlapon Vili igyekszik tudatni menyasszonyával – de inkább csak humorosan, nehogy nagyon megijessze: „Ha Te most hirtelen meglátnál engem, a heves szívdobogás mellett azt hiszem, jó nagyot is kacagnál rajtam. Úgy látszik, az Írás rajtam is beteljesedik, és a jobbik orcám olyan, mint egy jó kerek alma.”
Az előtt, aki eddig figyelmesen olvasta a korábbi szövegeket, könnyen világossá válhat, hogy ugyanarról az arcdagadásról van szó, mely rejtélye-sen megkeserítette (ideig-óráig) előbb az Erzsike, majd később, Kolozs-váron az Ilike életét. Vili a maga módján igyekszik hősiesen viselni a sorsát és még aznap kelt levelében tovább humorizál a téma kapcsán:
„Képzeld magad elé a Te drágalátos vőlegényedet, amint egy nagy piros kendővel felkötött arccal ül az asztal mellett és a menyasszonyának ír levelet. Ugye, komikus? Nekem úgy tűnik legalábbis. De a képem állan-dóan dagad, úgy látszik, le akar főzni Téged is. Na de nem hagyjuk, s már melegszik is a sós zacskó, hogy rátegyem. Remélem, Karácsonyig le-lohad!”
Nem telt bele pár nap, s a titokzatos daganat eltűnt, mintha nem is lett volna. Azóta sem tudják okát-fokát. De arra jó volt, hogy még inkább összekösse a szerelmesek sorsát.
Akárcsak annak a reménye, hogy a levegőben lógó müncheni tárgyalások, illetve a négyhatalmi egyezmények lépésről lépésre meghozzák a határon túli magyarság kérdésének – legalább részleges – rendezését. Érdekes módon, bár a téma időszerűen adott, úgy kerül ismét szóba Vili és Erzsike között, hogy egy köztük adódott vitás kérdésben Vili holmi esetleges
„döntőbíróságot” emlegetett, amit a lány határozottan ellenzett.
Vili Kolozsvárról megjegyzi [november 2-án]: „Éppen most figyeljük a rádiót (7 óra), nemsokára kell valami hírt mondjon a[z első] bécsi döntés-ről. Legutóbbi híradásában arról számolt be, hogy Ciano és Ribbentropp
összeültek a végső tanácskozásra. Biztos Ti is ott ültök a rádió előtt. Most kezdték meg a magyar halhatatlanokról szóló előadást.”
Erzsike Budapestről ezt írja: „2-án este 8-tól lestük a rádiót s egészen addig hallgattam, amíg a lengyel konzulátusra értek, még a lengyel himnuszt is hallottam, de már nagyon fáradt voltam, elhúzott a temetői kirándulás. Itt nagyszerű hangulat uralkodik! Kár, hogy nem vagy itt, akkor többet tudnék belőle, mert többet járnék ki. Így csak közvetve értesülök Aputól, Gézától s a jövő-menőktől, hogy milyen lelkesedés hatja át a szíveket... Kicsit aggódtam, amikor bemondták a rádióban, hogy Imrédy B. fog beszélni, hogy vajon mit mond? De hamarosan megnyu-godtunk és örvendeztünk rajta. Hiába, úgy látszik, amiben erősen hisz az ember, azt el is éri.”
Ez az utolsó gondolat később is többször visszatérő motívum a jegyespár leveleiben. Vili az, aki erősen bízik ebben az axióma-szerűen, gyakorta hangoztatott véleményben, amely a hívő emberek kulcsmondata is egy-úttal. A hit, az akarat mindent elrendez, az ember általa bármit elérhet, legyőzhetetlenné válik, talán még kősziklákat is elmozdíthat a helyéről.
Szerencse, hogy Viliék ebben (is) egymásra találtak, akárcsak a kiszemelt lakásról szóló véleményekben. És még annyi másban...
Különben ez volt – a túlságosan nagy egyezés, egymásra találás – az első nézeteltérésük csírája is: még nem nagy ügy, de mégis csak – csíra!
Erzsike azt írta, hogy neki megfelelne a kiszemelt lakás, főként pedig azért, mert Vilinek tetszik. Vili erre figyelmeztette, nehogy már törvény legyen abból, hogy ami Vilinek tetszik, abban Erzsikének is a kedve kell hogy teljék. Erzsike ezt a fajta gyanúsítást kikérte magának, ő egyáltalán nem gondolt ilyesmire...
Summa summarum: a Rákóczi úton épülő egyszobás lakás vágyaik és reményeik középpontjába került. Ennek kapcsán azt latolgatják, vajon mennyibe kerülnek Pesten, illetve Kolozsváron a bérelhető lakások. Vili szerint: „Tudod-e, hogy egész megrémítettél az ottani lakásbérekkel, itt jóval olcsóbbak, még akkor is, ha leszámítjuk a pengő és a lej vásárló-értéke közötti különbséget is. Ezért a lakásért 1600–1800 L-t fognak kérni, ami fűtéssel együtt kb. 2000 L-re megy fel, és ez megfelel 60-65 pengő-nek, tehát pont fele az ottani áraknak. A belvárosban valamivel drágább, de
ott is csak 70-75 pengőnyi [átszámítva]. Azt különben észrevettem már a nyáron is, hogy itt jóval olcsóbb az élet, mindenféle tekintetben, esetleg némely ruházati cikknél nem. Igaz viszont, hogy a fizetéseket is ehhez szabják.”
November első napjainak estéit a fiatalok, ki-ki a családjával együtt, a rádió mellett töltik, s a bécsi döntéssel kapcsolatos események közvetí-tését, illetve kommentárjait hallgatják. Vili írja november 6-án: „...A komáromi és Esztergom-párkányi közvetítést is meghallgattuk, úgy meg-ríkatják ezek az embert... Végtelenül megható volt egy kis párkányi leánykának a beszéde, aki arra kérte az altábornagyot és József főherceget, hogy tegyék a kezüket az ő fejére, hogy higgye el, nem álmodik és nem rabok többé. Az is nagyon kedves lehetett, amikor az egyik főhadnagy, átérve a párkányi híd túlsó oldalára, letérdelt és megcsókolta a visszatérő földet. Még most is tart a szipogás a meghatottság után. (Apu sem különb nálam)...”
Erzsike november 9-én kérdezi: „Hallgattátok tegnap este... a közvetítést a Keleti P. U.-ról? Hát a ma délit?... Bizony, mit tagadjam, nálunk is mindennapos a szipogás, és Apu is, bár ő kemény legény ilyen tekintetben, mégis kicsordul a szeméből a könnycsepp a beszédek hallatán... Tegnap este az egyik közvetítésen már Kolozsvárt is felemlegették, s akkorát dobbant a szívem erre a lehetőségre! Nem szabad azonban szerénytelennek sem lenni...”
A hétköznapi, civil hírek közé tartozik, hogy némi változás áll be (ideig-óráig) Erzsike életében: „Hozzákezdek... a gyors- és gépírás tudományá-nak felfrissítéséhez, már kicsit kijöttem a gyakorlatból, s hétfőtől Aputudományá-nak kell ismét segítenem valamit az irodában. Legalább egy kis változatosság áll be a munkabeosztásomban. Hogy ezt hogyan csinálom, még nem tudom. Közben majd kialakul.” Pár nap múlva: „Most, hogy újra átvettem ezt a tudományt, elhatároztam, hogy tovább fejlesztem ezt a képességemet, ki tudja, mikor lesz reá szükséged?... Részben visszaszereztem a tavalyi gyakorlottságomat, Apu pedig remélem, nem veszi olyan szigorúan, ha újrakérdem [visszakérdem tőle] a szöveget. Különben ő olyan hosszú és nehéz leveleket diktál itt nekem gyakorlásképp is, hogy ugyan leírni leírom, de amikor vissza kell olvasni, csak tűnődöm, hogy miféle kriksz-krakszokat vontam?”
A Cseke családban (pontosabban a Vili édesanyjának brassói ágában) szomorú gyászeset történik október végén: Cseke Domokosné már koráb-ban is epilepsziákoráb-ban szenvedő húgát váratlanul holtan találják szobájákoráb-ban.
Az orvos szerint szívroham végzett vele. Vili édesanyja és Ili utaznak Brassóba a temetésre, és több hétig távol maradnak, hogy a gyász napjai-ban javítsanak a brassói család hangulatán. Távollétük viszont a Bravilor-ban lakó férfiak (Apa, Vili, Pista) „árvaságát” mélyíti. Egyik levelében Vili tréfásan meg is jegyzi: „Jó eset történt tegnap vacsora közben: odaszól hozzám Apu és megkérdezi, hogy mit gondolok, mire a magyarok bevonulnak Kassára, Anyuék hazajönnek-e? Mondtam is neki, hogy sokkal egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy bizony, ránk férne már, ha jönnének. Azt hiszem, most Apu érzi a leginkább a hiányukat, egy hétig vakációzott, az iskolájukban valami építkezés folyt azalatt, s így állandóan egyedül ült itthon.”
A halál mint téma e napokban sűrűn jelen van a levelekben: viszonylag fiatalon meghal ez idő tájt egy tanár ismerősük is, aki valamikor Erzsikét tanította a Marianumban (de Ilinek is tanára volt). A 44 éves korában elhunyt Rajka Lászlóra, de más halottakra is emlékezve, Erzsike ekként töpreng: „Soha életemben nem láttam még halottat közelről. Sokszor olyan rettenetesnek tartom a halált, s érdekes, vannak olyan napok, amikor nem félek az elmúlástól és olyan nagyon távolinak tűnik előttem. Mélyen megrendített Rajka tanár úr halálhíre. Itt is benne van a Pesti Hírlap november 4-i számában, csak a leveled olvasása után fedeztük föl... Ő volt az osztályfőnököm VI. és VII. gimnáziumban. Mi is nagyon szerettük szegényt. Bizony, ilyen az élet, az emberek lassan-lassan kicserélődnek.
Olyan sokan haltak meg már ez alatt a két és fél esztendő alatt, hogy eljöttem Kolozsvárról, s mire visszakerülök, mindenütt új arcokat, idegen embereket találok. Csak Te, Édes, maradj meg nekem ilyennek, akkor igazán mindegy lesz nekem, ki mások vesznek körül.”
Egyik november eleji levelében Vili egy újságban talált verssel igyekszik kedveskedni menyasszonyának: „Nemrég találtam az Új Időkben, s már-már ugyanazt mondja, amiről én írtam a levelem első oldalán. A címe:
Vallomás.
Ez az én koldus életem, kezdettől fogva a tiéd, Valami angyal belopta szemedbe az anyám szivét.
Két fehér kezed jó talizmán, lehull előtte a bűn s a rossz,
Gyerek vagyok, fehér, esetlen, mikor szelíden átkarolsz.
Fehér papírra írt betűkből megmintázom arcodat, S mottónak lesz alája vésve leheletfinom karcolat:
„Ez az én koldus életem, kezdettől fogva a tiéd, Valami angyal belopta szemedbe az anyám szivét.”
Az akkor még fiatal Darvas Szilárd lírai vallomása szíven találja Erzsikét, s melegen érdeklődik az ismeretlen szerző után...
Jegyzetek:
* Az első bécsi döntés 1938. november 2-án született Magyarország és Csehszlovákia vitájában, és lényegében az etnikai revíziót valósította meg.
Magyarország a trianoni békeszerződéssel elvett területeiből visszakapott mintegy 12 ezer km²-t, az akkor már autonóm Szlovákia déli és Kárpátalja délnyugati sávját a magyar határ mentén, Érsekújvárral, Kassával, Ung-várral Beregszásszal és Munkáccsal.
* Rajka László (sz. Kolozsvár, Kolozs vm., 1897 – mh. Kolozsvár, 1938):
leánygimnáziumi tanár. Kolozsvárt érettségizett, az egyetemet Kolozsvárt és Bécsben végezte. 1918-tól haláláig a kolozsvári Marianum tanára.
1931-től az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja.
* Darvas Szilárd: (sz. Budapest, 1909. november 30. – mh. Budapest, 1961. március 9.) magyar költő, humorista, konferanszié; kezdetben nyom-dásznak tanult. Versírással vonult be az irodalomba. A második világ-háború előtt Szarvas Dénes álnéven jelentek meg humoros írásai. A leg-sokoldalúbb magyar írók egyike.