ÁLLAMTITKÁRI INTÉZKEDÉSEK
ELLENÕRZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ INTÉZKEDÉSEK NYILVÁNTARTÁSA
A//honvédelmi szervezet//éves bontásban vezeti az Ellenõrzésekhez kapcsolódó intézkedések nyilvántartását, mely-nek segítségével nyomon követi az ellenõrzési jelentésekben tett megállapítások, javaslatok végrehajtását, foganatosí-tását, illetve feltünteti a végre nem hajtott intézkedések okát is.
A nyilvántartásban a tárgyévben jóváhagyott intézkedési terv feladatait kell szerepeltetni. A tárgyévben végre nem hajtott intézkedéseket a következõ évi nyilvántartásba kell átvezetni. A nyilvántartásban az ÁSZ, a KEHI, a HM BEF és az intézményi szintû államháztartási belsõ ellenõrzések során feltárt hibák/hiányosságok kiküszöbölését szolgáló fel-adatokat kell szerepeltetni. Az év folyamán teljesült intézkedési tervek adatai mellett a realizáló levél ügyszámát, keltét a megjegyzés rovatban fel kell tüntetni.
Az intézkedések nyilvántartására szolgáló táblázat vezetése, az éves jelentés összeállítása és a jelentést elõírt határidõ-re való megküldése a//honvédelmi szervezet … beosztás//feladata. (A nyilvántartás formáját és a kapcsolódó kitöltési útmutatót a 11. függelék tartalmazza.)
(Kontrolltevékenységek, Információ és kommunikáció, Monitoring alrendszerek kifejtése a szabályzatban nem kötele-zõ, amennyiben a beszámolási rendszert és a szervezeti elemek, valamint a beosztottak és vezetõk közötti információ-áramlást stb. más belsõ szabályzatok tartalmazzák.)
Függelékek:
1. függelék: A //honvédelmi szervezetnél// kezelt adatok (lap)
2. függelék: Adatlap természetes személyek általi bejelentések megtételéhez (minta, lap) 3. függelék: A szervezeti integritást sértõ események nyilvántartása (minta, lap)
4. függelék: A //honvédelmi szervezet// folyamattérképe (CD-n vagy elektronikus elérhetõséggel) 5. függelék: Ellenõrzési nyomvonal (minta, lap)
6. függelék: A //honvédelmi szervezet// Ellenõrzési nyomvonala (CD-n vagy elektronikus elérhetõséggel) 7. függelék: Integrált kockázat nyilvántartás (minta, lap)
8. függelék: A //honvédelmi szervezet// integrált kockázat nyilvántartása (CD-n vagy elektronikus elérhetõséggel) 9. függelék: Nyilvántartás a bekövetkezett kockázatokról (CD-n vagy elektronikus elérhetõséggel)
10. függelék: Korrupció megelõzési intézkedési terv (minta, lap)
11. függelék: A //honvédelmi szervezet// külsõ ellenõrzésekhez kapcsolódó intézkedések nyilvántartása (minta, lap)
3. függelék a Kézikönyvhöz
Minta a honvédelmi szervezet folyamattérképéhez
Sorszám Szervezeti célok1 Szervezeti fõfolyamatok2 A fõfolyamatba tartozó folyamatok3
A folyamatokat alkotó tevékenységek
1. Szervezeti cél1
Szervezeti cél1-hez tartozó fõfolyamat1
folyamat1 tevékenység1
tevékenység2
folyamat2 tevékenység3
Szervezeti cél1-hez
tartozó fõfolyamat2 folyamat3 –
… … …
2. Szervezeti cél2
… …
1A honvédelmi szervezet SZMSZ-ébõl levezetve.
2Egy szervezeti célhoz több fõfolyamat is tartozhat, egy azonosított fõfolyamat egy szervezeti célt szolgál. A fõfolyamat önálló, elkülöníthetõ tevékenység, mely jogszabályi elõírások és más bemeneti információk alapján elkülöníthetõ végeredményt (outputot) ad.
3A fõfolyamatot akkor célszerû folyamatokra bontani, ha az így elkülönített folyamatok meghatározott input adatok alapján elkülöníthetõ outputtal rendel-keznek.
4.függelékaKézikönyvhöz Mintákahonvédelmiszervezetellenõrzésinyomvonalánakkialakítására 1.Táblázatosforma Sorszám1 (Kulcs)SzervezeticélMunkaterv fejezet- szám2SZMSZ3Ügyrend4Szervezeticélhozkapcsolódó fõfolyamatSzabályozói háttér5Folyamat- gazda… HM/MH szervezet 1 …Részfolyamat(ok)Végrehajtó szervezetielemInput(adat, dokumentum)6Output(adat, dokumentum)7EllenõrzéstvégzõAlkalmazottkontroll leírása8Határidõ9Jóváhagyó/ Döntéshozó … 1Részfolyamatonkéntszámozva.Azittkapottkódothasználva–különkockázat-nyilvántartásesetén–megteremthetõakéttáblázatösszhangja. 2Afõfolyamatokésazazokhoztartozó,amunkatervbenszereplõfeladatokközöttiösszevetéstteszilehetõvé. 3 Megmutatja,hogyafõfolyamatholszerepelaszervezetSZMSZ-ében. 4 Megmutatja,hogyafõfolyamatrészletesszabályozásaazügyrendmelypontjaalattszerepel. 5Afõfolyamathozkapcsolódójogszabályok,egyébszabályozókszáma. 6Arészfolyamatindítódokumentuma,adatai(több,egymáshozkapcsolódórészfolyamateseténamegelõzõrészfolyamatoutputja). 7 Arészfolyamatelkülöníthetõvégeredménye. 8 Vezetõi,szervezeti,jóváhagyási,mûködési,hozzáférési,megszakításikontrolllehetségesaKézikönyvalapján. 9Azoutputelõállításánakszabályozóbanelõírtdátuma,folyamatostevékenységeseténmunkanapokbanmeghatározottidõtartamvagyidõszakosanbekövetkezõeseményeknélesetimegjelölés.
2.Folyamatábra
3.Kiegészítõinformációstáblázat–RACImátrix
5.függelékaKézikönyvhöz Mintaahonvédelmiszervezetszervezetiintegritástsértõeseményeknyilvántartására HM/MHszervezet Nyt.szám: AHM/MHszervezet20…éviszervezetiintegritástsértõeseményeknyilvántartása1 SorszámBeérkezésidejeBeérkezés/jelentésmódjaÉrkeztetõszám, iktatószám vagyegyébazonosító
Bejelentõneve, elérhetõségeBejelentéstárgyaÉrintettszervezeti egység(ek) vagyszemély(ek)… … …AbejelentésalapjántettintézkedésAbejelentõtájékoztatásának Megjegyzés …leírásaidejeiktatószámalezárásánakoka, idejeidejemódjaiktatószámamellõzésének oka 1 Elektronikusan,évközbenfolyamatosanvezetendõ,tartalmáhozcsakakijelöltszemélyekférhetnekhozzá.
6.függelékaKézikönyvhöz Kockázattípusokéstipikuskockázatitényezõk KockázatitényezõtípusaLeírásaKonkrétkockázatitényezõkKezelésilehetõségek 1.Külsõkockázatok 1.Gazdaságianemzetköziéshazaigazdaságiélet változásai,azinflációmagasabba tervezettnél
1.szûkösköltségvetésiforrások 2.NGMállásfoglalásai 3.gazdaságiválsághatásaitakarékosgazdálkodás 2.Infrastrukturálisazinfrastruktúrahiányosságai vagyhibái
1.szolgáltatásidõszakoskimaradása 2.elavultinfrastruktúra 3.használhatatlaninfrastruktúratartalékkapacitásbiztosítása 3.Jogiésszabályozási
Jogszabályok,vagyegyébszabályozók hibái,hiánya,bonyolultsága,egymásnak ellentmondójogszabályok,törvény végrehajtásirendeleténekhiánya,idõbeli csúszása 1.szabályozatlanterületek 2.jogszabályváltozás 3.bonyolultszabályozások 4.jogszabályiháttérváltozásai 5.határidõkrövidsége 6.jogszabályiellentmondások
jogszabály/szabályozóalkotás,ill.annak kezdeményezése 4.Politikaikormányváltás,aszervezet tevékenységénekpolitikaimegítélése változik
1.politikaiellenállásaszervezet tevékenységévelkapcsolatban 2.politikaidöntésekelhúzódása 3.évközbeniirányváltás 4.máskormányzatiszervek beleszólásaatárcafolyamataiba 5.vezetõitámogatottsághiánya 6.korrupció lobbitevékenység 5.Elemicsapások„vismaior”események1.tûz,árvíz,belvízstb. 2.kedvezõtlenidõjárás
katasztrófavédelmitervkészítése, tevékenységmásidõpontrahelyezése, felkészülésatervezéskor 2.Pénzügyikockázatok 1.Költségvetésiafeladatellátásáhozelégtelena rendelkezésreállóforrás
1.költségvetésielvonás 2.elégtelenköltségvetésiforrás 3.elõirányzattúllépése prioritásokkijelölése,feladatelhagyás kezdeményezése 2.Csalásvagylopásszándékosmagatartássaltörténõ károkozás
1.eszközvesztés 2.leltárhiány õrzés-védelemellenõrzésének megszervezése,belsõellenõrzés, nyilvántartásokfegyelmieljárás
KockázatitényezõtípusaLeírásaKonkrétkockázatitényezõkKezelésilehetõségek 3.Felelõsségvállalásiellenjegyzésieljárásihibák,szabálytalan kötelezettségvállalás
1.ellenjegyzéselmaradása 2.jogtalankifizetések 3.szabálytalankötelezettségvállalásbelsõ(vezetõi)ellenõrzés 3.Tevékenységikockázatok 1.Mûködési
elérhetetlencélkitûzések,csakrészben megvalósulófeladatok,amûködési folyamatoknemhatékonykialakítása ellátásihibák(szakágakszerint), jogszabályokmegsértése
1.erõforrásokpazarlófelhasználása 2.kevés/rosszminõségûa rendelkezésreállóanyag 3.egyeztetéseklehetõségénekhiánya 4.megfelelõfeladatmegosztáshiánya 5.tervekmódosulása 6.pontatlantervezés 7.évközbenitöbbletfeladat elrendelése 8.feladatelmaradása 9.ellenõrzéselmaradása 10.igénylésekjelentõsszáma 11.névhezkötésekelmaradása 12.szervezetiérdekellentétek 13.részbenmegvalósulófeladatok 14.tárolókapacitáshiánya 15.jogosulatlanhozzáférés 16.ellátásihiba 17.szakmai/katonaielveknemjutnak érvényre 18.korrupció
hatékonyságiszámítások,ellenõrzés outsourcing,szabályozás 2.Információsinformációhiány,megalapozatlan döntések
1.elõzményekismereténekhiánya 2.információhiány 3.információáramlásirendszer hiánya 4.elõrenemtervezettprogramok 5.véleményektúlzottanszéleskörû begyûjtése 6.kapcsolattartóváltozása 7.megalapozatlandöntések 8.késedelmes,hiányos adatszolgáltatás döntéskizárólagazelõzmények (korábbianyagok)ismeretében információscsatornákkiépítése, ügyintézõnyilvántartás
KockázatitényezõtípusaLeírásaKonkrétkockázatitényezõkKezelésilehetõségek 3.Technológiaicsökkenõhatékonyságazelavult technikamiatt,rendszerhiba
1.tûz-,robbanás-stb. 2.veszélyesanyagokhasználata 3.számítástechnikaiháttér hiányosságai 4.elavulteszközök,balesetveszély 5.ügyirat-kezelésiproblémák 6.adatoktorzulása 7.adatvesztés 8.nemmegfelelõeljárások alkalmazása 9.tárolótechnikaihiba
felkészítés,munkavédelmioktatás, abalesetekrevalóelõzetesfelkészülés, beruházásellenõrzés,átvizsgálás gyakoriságánakemelése,beszerzés kezdeményezése 4.Döntési
hosszúdöntésilánc,kompetenciáknem egyértelmûek,hatáskörökátfedik egymást,egyesterületekneknincs gazdája,rövidhatáridõszabása
1.késõnmeghozottdöntések 2.„egymásramutogatás” 3.hosszúdöntésilánc 4.kompetenciákésfelelõsségi viszonyoknemegyértelmûek 5.rövidhatáridõ 6.hatásköriátfedések 7.szervezetiváltozások 8.szervezetiérdekellentétek 9.gazdátlanterületek 10.felhatalmazáshiánya 11.határidõmulasztások 12.megalapozatlandöntések
döntésiláncpontosítása,szabályozók változtatása,döntésihatáskörök alacsonyabbszintreszállítása 4.Emberierõforráskockázatok 1.Személyzetiaszükségesszámú,megfelelõ képzettségûszemélyiállományhiánya
1.szakemberhiány 2.felkészítetlen,képzetlenállomány 3.nemmegfelelõállománykategória alkalmazása
állománytáblamódosítás kezdeményezése,toborzás 2.Munkahelyikörnyezetegészségesésbiztonságosmunkahelyek hiánya
1.betegségmiattihiányzás 2.rosszmunkahelyihangulat 3.balesetek 4.rosszmunkahelyielhelyezés 5.összeférhetetlenmunkatársi környezet munkahelyikörülményekjavítása,vagy kompenzáció(pihenõidõ,különjuttatás) ösztönzés,közösprogramokszervezése
KockázatitényezõtípusaLeírásaKonkrétkockázatitényezõkKezelésilehetõségek 3.Emberitúlzottleterheltség,nemmegfelelõ hozzáállás,ismeretek,rutinhiánya
1.határidõkbenemtartása 2.téveskifizetések 3.könyveléstechnikaihibák 4.túlzottleterheltség 5.hiányosfelterjesztés 6.pontatlannyilvántartás 7.hatáskörtúllépés 8.elhúzódóügyintézés 9.tartóstávollétek 10.kommunikációsnehézségek 11.együttmûködéshiánya 12.szabályokfelületesismerete 13.dokumentáláselmaradása 14.megtévesztés 15.szabálytalanfeladatvégrehajtás 16.tervezésipontatlanság 17.korrupció
vezetõiellenõrzés(pl.határidõsmunkák nyilvántartásaszemélyenként)oktatás, továbbképzésszervezése Afentitáblázatazalapvetõenfelmerülõkockázatitípusokattartalmazza,azonbanegyadotthonvédelmiszervezetmûködésébenmás–ittnemszereplõ–tényezõ isjelentkezhet(pl.egészségi).
7.függelékaKézikönyvhöz Példaahonvédelmiszervezetintegráltkockázat-nyilvántartására HM/MHszervezet Nyt.szám: Sorszám (Kulcs)1Szervezeticélhozkapcsolódó fõfolyamatRészfolyamat(ok2)Részfolyamatazonosított kockázatai3Kockázatotokozó kockázatitényezõk4Kockázatbekövetkezési valószínûsége5Részfolyamatravetített valószínûség6… … 1Megegyezikazugyanehhezafõfolyamathozazellenõrzésinyomvonalbanrendeltsorszámmal/azonosítóval. 2Adõltbetûsoszlopokra,haanyomvonalésakockázat-nyilvántartásegyösszevonttáblázatbankerülkialakításra,természetesennincsszükség. 3Egyfolyamathoztöbbkockázatisazonosítható,ekkorasortmegkellosztaniésazelemzéstmindenkockázatrakülön-különkellelvégezni. 4 Egykockázathoztöbbkockázatitényezõisazonosítható. 5 1–akockázatbekövetkezhet,denemvalószínû,2–ajövõbenbekövetkezhet,3–1–2évenbelülbekövetkezhet,4–aközeljövõbenvárhatóanbekövetkezik. 6 Egyazonosítottkockázateseténmegegyezikabekövetkezésivalószínûségértékével.Egyfolyamathozazonosítotttöbbkockázateseténazonosbekövetkezésiértékekeseténazoknáleggyelmagasabbbesorolást, különbözõértékeknélamagasabbbesorolástkellmegállapítani.
Kockázathatása …Intézményi költségvetési7Fejezeti költségvetési8Szervezeti célokra9Reputációs10Összhatás11Rész- folyamatra vetített hatás12
Rész- folyamat kockázati értéke13
Kockázati besorolás14Javasoltintézkedés15Intézkedésért felelõsszemélyNyomonkövetés módja … 7 Ahonvédelmiszervezetköltségvetésifõösszegétõlfüggõenszervezetiszintenmegállapítandó4szintûbesorolás(pl.0–nincshatásaazintézményiköltségvetésre,1–50EFtalattihatás,2–50E–100EFtközötti hatás,3–100E–1MFtközöttihatás,4–1MFtfelettihatás). 8 0–nincshatásaafejezeti(központi)költségvetésre,1–500EFtalattihatás,2–500E–5MFtközöttihatás,3–5M–100MFtközöttihatás,4–100MFtfelettihatás. 90–nincshatásaaszervezeticélokra,1–kismértékûhatás,2–közepesmértékûhatás,3–nagymértékûhatás,4–kritikushatás,aszervezeticélelérésétgátolja. 100–nincshatásaaszervezetmegítélésére,1–kismértékûhatás(helyivisszhang),2–közepesmértékûhatás(térségi/területivisszhang),3–nagymértékûhatás(országosvisszhang),4–kritikushatás(nemzetközi visszhang). 11Megegyezikalegmagasabbértékkel,vagyakapottértékekátlagával. 12 Egykockázateseténmegegyezikazösszhatásértékével,többkockázatértékeléseeseténalegmagasabbértékkel. 13Megegyezikarészfolyamatravetítettvalószínûségésarészfolyamatravetítetthatásszorzatával. 14 Ahonvédelmiszervezetkockázatitûréshatárátólfüggõenelviselés(E),kezelés(K),átadás(Á)vagytevékenységbefejezése(B). 15Kezelésibesoroláseseténintézkedésmeghatározásakötelezõ.
8. függelék a Kézikönyvhöz
A szakmai elöljárói ellenõrzések tevékenységi körei
és a végrehajtásukért felelõs honvédelmi szervezetek és HM szervek
Sorszám Az ellenõrzések tevékenységi körei Az ellenõrzésért felelõs honvédelmi szervezet
vagy HM szerv
1. Törvényességi felügyelet HM IJKF
2. Elhelyezés, vám-, és határfogalmi szaktevékenység HM VGH
3. Információ- és dokumentumvédelem HVK HIICSF
4. Pénzügy-számvitel HM VGH
5. Személyügyi és humán tevékenység HVK SZCSF
6. Hadkiegészítés, toborzás HVK SZCSF
7. Oktatás-képzés HVK KIKOCSF
8. Vezetés, mûködési alapokmányok HM TKF
9. Híradó és informatikai biztosítottság HVK HIICSF
10. Hadmûveleti szakfeladatok végrehajtása HVK HDMCSF
11. Kiképzési szakfeladatok végrehajtása HVK KIKOCSF
12. Logisztikai ellátottság, biztosítás és beszerzések HVK LOGCSF
13. Ingatlangazdálkodás és -kezelés HM VGH
14. Egészségügyi ellátás helyzete MH EK
15. Haderõtervezés és -szervezés HVK HTCSF
16. Létszámgazdálkodás HM TKF
17. Tûz- és katasztrófavédelem HM HF
18. Munkavédelem (munkabiztonság és munkaegészségügy) HM HF
19. Munkaügy HM IJKF
20. Állami célú légiközlekedés szabályozása HM ÁLF
21. Katasztrófavédelmi tevékenység HM TKF
22. Munkatervezés HM TKF
23. Közvetlen szolgálati alárendeltségbe tartozó katonai szervezetek feladatainak végrehajtása
MH ÖHP MH LK MH HFKP
24. Geoinformációs támogatás MH GEOSZ
9.függelékaKézikönyvhöz Mintaahonvédelmiszervezet„Külsõellenõrzésekhezkapcsolódóintézkedéseknyilvántartása”-nakelkészítéséhez 1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.13.14.15.16.17.18.19.20. Sor- szám
Ellenõrzés iktatószáma/ ellenõrzés azonosítója Akülsõ ellenõrzést bejelentõlevél iktatószáma Akülsõ ellenõrzéstvégzõ megnevezése Akülsõ ellenõrzéstvégzõ vizsgálatvezetõ neveés elérhetõsége
Azellenõrzött szerv,illetve szervezetiegység megnevezése Azellenõrzött szervnélkijelölt szakmai kapcsolattartó neveés elérhetõsége
Azellenõrzés tárgya(címe) Intézkedést igénylõ megállapítás
Ellenõrzési javaslatAjavaslatalapján elõírtintézkedés Avonatkozó intézkedésiterv iktatószáma Avonatkozó intézkedésiterv jóváhagyásának idõpontja Azintézkedés felelõse(beosztás ésszervezeti egység) Azintézkedés végrehajtásának határideje
Módosítás (leírás/NEM) Azintézkedés teljesítése(dátum /NEM) Megtett intézkedések rövidleírása Ahatáridõben végrenemhajtott intézkedésekoka
Anemteljesülés kapcsántett lépésekMegjegyzés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
10.függelékaKézikönyvhöz Mintaahonvédelmszervezet„Belsõellenõrzésekhezkapcsolódóintézkedéseknyilvántartása”-nakelkészítéséhez 1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.13.14.15.16. Sor- szám
Ellenõrzés iktatószáma/ ellenõrzés azonosítója Azellenõrzött szerv,illetve szervezeti egység megnevezése
Azellenõrzés tárgya(címe) Intézkedést igénylõ megállapítás
Ellenõrzési javaslat Ajavaslat alapjánelõírt intézkedés Avonatkozó intézkedésiterv iktatószáma Avonatkozó intézkedésiterv jóváhagyásának idõpontja Azintézkedés felelõse (beosztásés szervezeti egység)
Azintézkedés végrehajtásának határideje Módosítás (leírás/NEM) Azintézkedés teljesítése (dátum/NEM) Megtett intézkedés rövidleírása Ahatáridõben végrenem hajtott intézkedések oka
Anem teljesülés kapcsántett lépések
Megjegyzés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
11. függelék a Kézikönyvhöz Kérdéslista a//honvédelmi szervezet//Vezetõi Nyilatkozatának megalapozásához
Kérdés
Válasz
Igen Nem Nem
értelmezhetõ
1. Kontrollkörnyezet 1.1. Ahonvédelmi szervezetstratégiai és operatív célrendszere, valamint szervezeti felépítése írásban rögzített és a szervezet tagjai számára
megismerhetõ volt (alapító okirat, szervezeti és mûködési szabályzat, ennek részeként a szervezeti felépítés, valamint egyéb stratégiai dokumentumok)?
– 1.2. Rendelkezésre álltak a jogszabályok alapján kötelezõen elkészítendõ
szabályzatok (alapító okirat, SZMSZ)? –
1.3. Belsõ szabályzatban rendezettek voltak a mûködéshez kapcsolódó,
pénzügyi kihatással bíró, jogszabályban nem szabályozott kérdések? –
1.4. Kialakították és írásban rögzítették a szervezeti egységek ügyrendjeit? – 1.5. A jogszabályi kötelezettségeknek megfelelõ ellenõrzési nyomvonalak
kialakításra kerültek, írásban rögzítettek? –
1.6. Ahonvédelmi szervezetvezetõje szabályozta a szervezeti integritást
sértõ események kezelésének eljárásrendjét? –
1.7. Rendelkezésre állt belsõ ellenõrzési kézikönyv? –
1.8. A jogszabályi kötelezettségeknek megfelelõ munkaköri leírások
kialakításra kerültek, írásban rögzítettek és azokat aláírták? –
1.9. Kialakításra került a jogszabályi kötelezettségeknek megfelelõ
teljesítmény-értékelési rendszer? –
1.10. Biztosított volt ahonvédelmi szervezetintegráns mûködése?
(A szakmai felkészültség, a pártatlanság és elfogulatlanság, az erkölcsi feddhetetlenség értékei érvényre jutottak, a közérdek elõtérbe került az egyéni érdekekkel szemben.)
– 1.11. Kialakításra került az államigazgatási szervek integritásirányítási
rendszerérõl és az érdekérvényesítõk fogadásának rendjérõl szóló 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet 4. §-ában meghatározott eljárásrend?
1.12. Kijelölésre került az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszerérõl és az érdekérvényesítõk fogadásának rendjérõl szóló 50/2013.
(II. 25.) Korm. rendelet 5. §-ában meghatározott integritás tanácsadó?
2. Integrált kockázatkezelési rendszer 2.1. Ahonvédelmi szervezetvezetõje szabályozta az integrált
kockázatkezelési rendszer mûködését? –
2.2. Ahonvédelmi szervezetvezetõje mûködtetett integrált
kockázatkezelési rendszert? –
2.3. Megtörtént ahonvédelmi szervezettevékenységében, gazdálkodásában
rejlõ kockázatok felmérése, megállapítása? –
2.4. Meghatározták az egyes kockázatokkal kapcsolatban szükséges intézkedéseket, valamint azok teljesítése folyamatos nyomon követésének módját?
– 3. Kontrolltevékenységek
3.1. Ahonvédelmi szervezetminden tevékenységére kialakított volt
a folyamatba épített, elõzetes, utólagos és vezetõi kontroll-folyamat? –
Kérdés
Válasz
Igen Nem Nem
értelmezhetõ
3.2. Biztosított volt a pénzügyi kihatású döntések célszerûségi, gazdaságossági, hatékonysági és eredményességi szempontú megalapozottsága?
– 3.3. Biztosított volt a költségvetési gazdálkodás során az elõzetes és
utólagos pénzügyi ellenõrzés, a pénzügyi döntések szabályszerûségi szempontból történõ jóváhagyása, illetve ellenjegyzése?
– 3.4. Biztosított volt a gazdasági események elszámolásának (a hatályos
jogszabályoknak megfelelõ könyvvezetés és beszámolás) kontrollja? –
3.5. Biztosított volt a Bkr. 8. § (2) bekezdésének a), c) és d) pontjában
felsorolt tevékenységek feladatköri elkülönítése? –
3.6. Ahonvédelmi szervezetvezetõje belsõ szabályzatban meghatározta a felelõsségi köröket az alábbi területeken:
a) engedélyezési, jóváhagyási és kontrolleljárások,
b) a dokumentumokhoz és információkhoz való hozzáférés, c) beszámolási eljárások?
–
4. Információs és kommunikációs rendszer 4.1. Ahonvédelmi szervezetvezetõje kialakított és mûködtetett olyan
rendszereket, amelyek biztosították a megfelelõ információk megfelelõ idõben való eljutását az illetékes honvédelmi szervezethez, szervezeti egységhez, személyhez?
– 4.2. Ahonvédelmi szervezeteleget tett az információs önrendelkezési
jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben meghatározott, a közérdekû adatokra vonatkozó tájékoztatási
kötelezettségének?
4.3. Ahonvédelmi szervezetvezetõje eleget tett az állami és önkormányzati szervek elektronikus információ-biztonságáról szóló
2013. évi L. törvényben meghatározott kötelezettségeknek?
4.4. Ahonvédelmi szervezetvezetõje biztosította az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszerérõl és az érdekérvényesítõk fogadásának rendjérõl szóló 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet 10. §-ában foglaltak megvalósítását?
5. Nyomon követési rendszer (monitoring) 5.1. Ahonvédelmi szervezetvezetõje kialakította a szervezet
tevékenységének, a célok megvalósításának nyomon követését biztosító rendszert?
– 5.2. Végeztek operatív tevékenységek keretében megvalósuló folyamatos
nyomon követést? –
5.3. Végeztek operatív tevékenységek keretében megvalósuló eseti nyomon
követést? –
5.4. Ahonvédelmi szervezetvezetõje gondoskodott az operatív
tevékenységektõl független belsõ ellenõrzés kialakításáról és megfelelõ mûködtetésérõl?
– 5.5. Ahonvédelmi szervezetvezetõje biztosította a belsõ ellenõrzés
szervezeti és funkcionális függetlenségét? –
5.6. Ahonvédelmi szervezetvezetõje biztosította a belsõ ellenõrzés
mûködéséhez szükséges forrásokat? –