x mennyiségű A áru = y mennyiségű B áru, vagy: x mennyiségű A áru y mennyiségű B árut ér.
(20 rőf vászon = 1 kabát, vagy: 20 rőf vászon 1 kabátot ér.) 1. Az értékkifejezés két pólusa:
a viszonylagos értékforma és az egyenértékforma
Minden értékforma titka ebben az egyszerű értékformában rejlik. A tulajdonképpeni nehézség tehát ennek elemzése.
Itt két különböző fajta árunak, A-nak és B-nek, példánkban a vászonnak és a kabátnak, nyilvánvalóan egymástól különböző szerepe van. A vászon kifejezi értékét a kabátban, a kabát ennek az értékkifejezésnek az anyagául szolgál. Az első árunak aktív, a másodiknak passzív szerepe van. Az első áru értéke mint viszonylagos érték fejeződik ki, vagyis az áru viszonylagos értékformában van. A második áru mint egyenérték funkcionál, vagyis egyenértékformában van.
A viszonylagos értékforma és az egyenértékforma egymáshoz
tar-tozó, egymást kölcsönösen feltételező, elválaszthatatlan mozzanatok, de egyúttal egymást kizáró, illetve ellenkező végletei, azaz pólusai egy és ugyanannak az értékkifejezésnek; mindig azoknak a különböző áruknak jutnak osztályrészül, amelyeket az értékkifejezés egymásra vonatkoztat. Nem fejezhetem ki például a vászon értékét vászonban. 20 rőf vászon = 20 rőf vászon - ez nem értékkifejezés.
Ez az egyenlet, ellenkezőleg, azt fejezi ki, hogy 20 rőf vászon nem egyéb, mint 20 rőf vászon, a vászonnak mint használati tárgynak meghatározott mennyisége. A vászon értéke tehát csak viszonylagosan fejezhető ki, azaz más áruban. A vászon viszonylagos értékformája feltételezi tehát, hogy valamilyen másik áru vele szemben egyenértékformában van. Másrészt ez a másik áru, amely mint egyenérték szerepel, nem lehet egyidejűleg viszonylagos értékformában. Nem ő fejezi ki a maga értékét. Csak anyagot szolgáltat más áru értékkifejezéséhez.
A 20 rőf vászon = 1 kabát, vagy 20 rőf vászon 1 kabátot ér kifejezés kétségtelenül magában foglalja a fordított vonatkozást is: 1 kabát = 20 rőf vászon, vagy 1 kabát 20 rőf vásznat ér. Így azonban meg kell fordítanom az egyenletet, hogy a kabát értékét viszonylagosan kifejezzem, s mihelyt ezt teszem, a vászon lesz egyenértékké a kabát helyett. Ugyanaz az áru tehát ugyanabban az értékkifejezés-ben nem léphet fel mindkét formában egyidejűleg. Sőt, a két forma polárisan kizárja egymást.
Hogy egy áru viszonylagos értékformában van-e vagy a vele ellenkező egyenértékformában, az kizárólag az értékkifejezésben elfoglalt mindenkori helyé-től függ, vagyis attól, vajon az az áru-e, amelynek értékét kifejezik, vagy pedig az, amelyben értéket fejeznek ki.
2. A viszonylagos értékforma a) A viszonylagos értékforma tartalma
Annak megállapítására, hogy egy áru egyszerű értékkifejezése hogyan rejlik két áru értékviszonyában, az utóbbit egyelőre mennyiségi oldalától egész függetle-nül kell szemügyre vennünk. Legtöbbször éppen fordítva járnak el, és az érték-viszonyban csak azt az arányt látják, amelyben két árufajtának egy-egy meghatáro-zott mennyisége egymással egyenlőnek számít. Figyelmen kívül hagyják, hogy különböző dolgok nagyságai csak akkor válnak mennyiségileg összehasonlíthatóvá, ha már egy és ugyanarra az egységre visszavezették őket. Csak mint ugyanannak az egységnek kifejezései válnak egynemű, tehát összemérhető nagyságokká17.
17 Az a néhány közgazdász, aki, mint például S. Bailey, foglalkozott az értékforma elemzésével, nem tudott eredményt elérni, először azért, mert összecserélte az értékformát és az értéket, másodszor, mert a gyakorlati polgár durva
Az, hogy 20 rőf vászon =1 kabát, vagy = 20, vagy = x kabát, azaz hogy egy adott mennyiségű vászon sok vagy kevés kabátot ér-e, minden ilyen arány mindig magában foglalja azt, hogy a vászon és a kabát mint értéknagyságok egy és ugyanannak az egységnek a kifejezései, azonos természetű dolgok. Vászon = kabát, ez az egyenlet alapja.
De a két, minőségileg egyenlővé tett áru nem ugyanazt a szerepet játssza.
Csak a vászon értékét fejezzük ki. És hogyan? a kabátra mint „egyenértékre”, vagyis mint vele „kicserélhető valamire” való vonatkoztatása révén. Ebben a viszonyban a kabát az érték létezési formája, értékdolog, mert csak ebben a minőségében ugyanaz, mint a vászon. Másrészt a vászon saját értékvolta is megmutatkozik vagy önálló kifejezéshez jut, mert csak mint értéket lehet a kabátra mint egyenlő értékűre, vagyis vele kicserélhetőre vonatkoztatni. Így például a vajsav olyan test, amely különbözik a propilformiáttól. De mindkettő ugyanazokból a vegyi szubsztanciákból áll - szénből (C), hidrogénből (H) és oxigénből (O), mégpedig azonos százalékos összetételben, tudniillik C4H8O2. Ha mármost a vajsavat a propilformiáttal egyenlővé tennők, akkor ebben a viszonyban, először, a propilformiát csupán mint C4H8O2 létezési formája szerepelne, és, másodszor, azt fejeznénk ki, hogy a vajsav is C4H8O2-ből áll. Tehát azáltal, hogy a propilformiátot egyenlővé tesszük a vajsavval, kifejezzük vegyi szubsztanciájukat testi alakjukkal szemben.
Amikor azt mondjuk: mint értékek az áruk emberi munka puszta megalvadásai, elemzésünk az érték elvont fogalmára redukálja őket, de nem ad nekik természeti formájuktól különböző értékformát. Más a helyzet, amikor az egyik áru értékviszonyban van egy másik áruval. Értékjellege itt kidomborodik a másik árura való vonatkozásában.
Amikor például a kabátot mint értékdolgot egyenlővé tesszük a vászonnal, a benne rejlő munkát egyenlővé tesszük a vászonban rejlő munkával. A kabátot készítő szabómunka ugyan a vásznat készítő takácsmunkától különböző fajta konkrét munka. De az, hogy egyenlővé teszik a takácsmunkával, a szabómunkát ténylegesen redukálja arra, ami mindkét munkában valóban egyenlő: arra a közös jellegükre, hogy mindkettő emberi munka. Ezen a kerülőúton aztán az fejeződik ki, hogy a takácsmunkának, amennyiben értéket sző, ugyancsak nincsen semmilyen ismertetőjegye, amely megkülönböztetné a szabómunkától, tehát az is elvont emberi munka. Csak különböző fajta áruk egyenértékkifejezése hozza napfényre az értékképző
befolyása alatt már eleve kizárólag a mennyiségi meghatározottságot tartották szem előtt. „A mennyiséggel való rendelkezés... teszi az értéket” („Money and its Vicissitudes”. London 1837.
11. old. Szerzője S. Bailey).
munka sajátos jellegét, azáltal, hogy a különböző fajta árukban rejlő különböző fajta munkákat ténylegesen redukálja arra, ami bennük közös, vagyis általában vett emberi munkára17a.
De nem elegendő, ha annak a munkának a sajátos jellegét fejezzük ki, amely-ből a vászon értéke áll. Emberi munkaerő folyékony állapotban, vagyis emberi munka értéket képez, de maga nem érték. Csak megalvadt állapotban, tárgyi formában válik értékké. Ahhoz, hogy a vászon értékét mint megalvadt emberi munkát fejezzük ki, olyan „tárgyiságként” kell azt kifejeznünk, amely a vászontól magától dologilag különbözik, s ugyanakkor a vászonnak és más árunak közös sajátsága. Ez a feladat már meg van oldva.
A vászonnal való értékviszonyában a kabát vele minőségileg egyenlő, vele azonos természetű dolog, mert érték. A kabát ezért itt olyan dolog, amelyben érték jelenik meg, vagyis amely kézzelfogható természeti formájában értéket képvisel. A kabát, a kabát-áru teste ugyan puszta használati érték. Egy kabát éppoly kevéssé fejez ki értéket, mint akármilyen vászondarab. Ez csak azt bizonyítja, hogy a kabát a vászonnal való értékviszonyban többet jelent, mint ezen az értékviszonyon kívül, mint ahogy egyik-másik ember sujtásos kabátban többet jelent, mint azon kívül.
A kabát termelésében ténylegesen, szabómunka alakjában, emberi munkaerőt fejtettek ki. Ezért emberi munka halmozódott fel benne. Ebben a tekintetben a kabát „értékhordozó”, jóllehet ez a tulajdonsága nem látszik, bármilyen vékonyra kopott is. És a vászonnal való értékviszonyban csak ebben a tekintetben számít, tehát mint megtestesült érték, mint értéktest. S jóllehet begombolkozva jelenik meg, a vászon felismerte benne a szép rokon értéklelket. A kabát mégsem lehet a vászonnal szemben érték anélkül, hogy a vászon számára egyúttal az érték kabátformát ne öltsön. Így A egyén nem viszonyulhat B egyénhez mint felséghez anélkül, hogy a felség A számára ugyanakkor ne öltse B testi alakját, és ezért ne változzanak arcvonásai, haja és miegyebe, mindahányszor megváltozik a haza atyja.
Abban az értékviszonyban tehát, amelyben a kabát a vászon
17a Jegyzet a 2. kiadáshoz. Egyike az első közgazdászoknak, aki William Petty után átlátott az érték természetén, a híres Franklin, ezt mondja: „Minthogy a kereskedelem általában nem egyéb, mint az egyik munka kicserélése a másik munkára, minden dolog értéke a leghelyesebben munkával mérhető” („The Works of B. Franklin etc.” Sparks kiadása, Boston 1836. II. köt. 267. old.). Franklin nincs tudatában annak, hogy amikor minden dolog értékét
„munkával” méri, elvonatkoztat a kicserélt munkák különböző voltától - és így ezeket egyenlő emberi munkára redukálja. De ha nem is tudja, mégis kimondja. Először „az egyik munkáról”
beszél, azután „a másik munkáról”, végül „munkáról” közelebbi megjelölés nélkül, mint minden dolog értékének szubsztanciájáról.
egyenértéke, a kabátforma - értékforma. A vászon-áru értéke kifejeződik a kabát-áru testében, az egyik kabát-áru értéke a másik használati értékében. A vászon mint használati érték a kabáttól érzékileg különböző dolog, mint érték azonban
„kabáttal-egyenlő”, és olyan, mint egy kabát. Így természeti formájától különböző értékformát kap. Értékvolta abban jelenik meg, hogy egyenlő a kabáttal, mint ahogy a keresztény hívő birkatermészete abban jelenik meg, hogy egyenlő isten bárányával.
Azt látjuk, hogy mindazt, amit az áruérték elemzése nekünk előbb mondott, elmondja maga a vászon, mihelyt más áruval, a kabáttal, érintkezésbe lép. Csak-hogy gondolatait az egyetlen számára érthető nyelven fejezi ki, az árunyelven.
Amikor azt akarja mondani, hogy az ő értékét a munka abban az elvont minősé-gében, hogy emberi munka, képezi, ezt úgy fejezi ki, hogy a kabát, amennyiben vele egyenlőnek számít, tehát érték, ugyanabból a munkából áll, mint a vászon.
Amikor azt akarja mondani, hogy fennkölt értéktárgyisága különbözik keményített vászonból való testétől, azt mondja, hogy az érték olyan mint egy kabát, és ezért ő maga mint értékdolog úgy hasonlít a kabáthoz, mint tojás a tojáshoz. Mellesleg szólva, az árunyelvnek a héberen kívül még sok más, többé-kevésbé szabatos tájszólása is van. A német „Wertsein” például nem fejezi ki olyan találóan, mint a román nyelvek valere, valer, valoir igéje, azt, hogy a B áru egyenlővététele A áruval az A áru saját értékkifejezése. Paris vaut bien une messe! [Párizs csak megér egy misét!]
Az értékviszony útján tehát B áru természeti formája A áru értékformájává, vagyis B áru teste A áru értékének tükrévé lesz18. A áru azáltal, hogy B árura mint értéktestre, mint emberi munka anyagiasulására vonatkoztatja magát, B használati értékét saját értékkifejezésének anyagává teszi. A áru értékének, így B áru használati értékében kifejezve, viszonylagos értékformája van.
b) A viszonylagos értékforma mennyiségi meghatározottsága
Minden áru, amelynek értékét ki kell fejezni, adott mennyiségű használati tárgy: 15 véka búza, 100 font kávé stb. Ez az adott árumennyiség meghatározott mennyiségű emberi munkát tartalmaz.
18 Az ember bizonyos tekintetben úgy jár, mint az áru. Minthogy sem tükörrel nem jön a világra, sem pedig mint Fichte-féle filozófus, aki szerint Én vagyok én, az ember először más emberben mint tükörben látja meg önmagát. Péternek, az embernek, először Pálra, az emberre mint vele egyenlőre kell magát vonatkoztatnia, hogy önmagára mint emberre vonatkoztassa magát. Ezzel azonban számára Pál, szőröstül-bőröstül, pálos testiségében az emberi genus [nem]
megjelenési formájává is lesz.
Az értékformának tehát nemcsak általában vett értéket, hanem mennyiségileg meghatározott értéket, vagyis értéknagyságot kell kifejeznie. Az A árunak B áruval, a vászonnak a kabáttal való értékviszonyában tehát nemcsak hogy a kabát-árufajtát általában vett értéktestként minőségileg egyenlővé tesszük a vászonnal, hanem meghatározott vászonmennyiséggel, például 20 rőf vászonnal, egyenlővé tesszük az értéktest, vagyis egyenérték meghatározott mennyiségét, például egy kabátot.
Az egyenlet: „20 rőf vászon = 1 kabát, vagy 20 rőf vászon 1 kabátot ér”
feltételezi, hogy 1 kabátban éppen annyi értékszubsztancia rejlik, mint 20 rőf vászonban, hogy tehát mindkét árumennyiség egyenlő mennyiségű munkába, vagyis egyenlő tartamú munkaidőbe kerül. De a 20 rőf vászon vagy 1 kabát termeléséhez szükséges munkaidő változik a takácsmunka, illetve a szabómunka termelőerejének minden változásával. Vizsgáljuk most meg közelebbről az ilyen változások befolyását az értéknagyság viszonylagos kifejezésére.
I. Tegyük fel, hogy a vászon értéke változik19, míg a kabát értéke állandó marad. Ha a vászon termeléséhez szükséges munkaidő megkétszereződik, mondjuk a lentermő talaj csökkenő termékenysége következtében, akkor értéke megkétszere-ződik. 20 rőf vászon = 1 kabát helyett 20 rőf vászon = 2 kabát, mert 1 kabát most csak fele annyi munkaidőt tartalmaz, mint 20 rőf vászon. Ha ellenben a vászon termeléséhez szükséges munkaidő a felére csökken, mondjuk tökéletesebb szövőszékek beállítása következtében, a vászon értéke a felére süllyed. Ezért most:
20 rőf vászon = 1/2 kabát. A áru viszonylagos értéke, vagyis B áruban kifejezett értéke tehát A áru értékével egyenes arányban növekedik, illetve csökken, ha B áru értéke változatlan marad.
II. Tegyük fel, hogy a vászon értéke állandó marad, míg a kabát értéke változik. Ha ilyen körülmények között a kabát termeléséhez szükséges munkaidő megkétszereződik, mondjuk kedvezőtlen gyapjúnyírás következtében, 20 rőf vászon = 1 kabát helyett most: 20 rőf vászon = 1/2 kabát. Ha ellenben a kabát értéke a felére csökken, akkor 20 rőf vászon = 2 kabát. Ha A áru értéke változatlan marad, akkor viszonylagos, B áruban kifejezett értéke B értékének változásával fordított arányban csökken, illetve növekedik.
Ha az I. és II. pontba foglalt különböző eseteket összehasonlítjuk, kitűnik, hogy a viszonylagos érték nagyságának ugyanaz a változása egészen ellenkező okokból eredhet. Így lesz a 20 rőf vászon = 1 kabát egyenletből 1) 20 rőf vászon = 2 kabát, akár azért, mert a vászon értéke megkétszereződik, akár azért, mert a kabátok értéke a felére csökken,
19 Az „érték” kifejezést itt, mint ahogy ezt mellesleg helyenként már előbb is megtettük, mennyiségileg meghatározott érték, vagyis értéknagyság értelemben használjuk.
és 2) 20 rőf vászon = 1/2 kabát, akár azért, mert a vászon értéke a felére csökken, akár mert a kabát értéke a kétszeresére növekedik.
III. Tegyük fel, hogy a vászon és a kabát termeléséhez szükséges munkamennyiség egyidejűleg, ugyanabban az irányban és ugyanabban az arányban változik. Ebben az esetben változatlanul 20 rőf vászon = 1 kabát, akárhogyan változik is a vászon és a kabát értéke. Értékük változását észrevesszük, mihelyt összehasonlítjuk őket egy olyan harmadik áruval, amelynek értéke nem változott.
Ha valamennyi áru értéke egyidejűleg és ugyanabban az arányban növekedne vagy csökkenne, viszonylagos értékük változatlan maradna. Valóságos értékváltozásuk abból tűnne ki, hogy ugyanannyi munkaidő alatt most általában nagyobb, illetve kisebb árumennyiséget szolgáltatnának, mint azelőtt.
IV. Tegyük fel, hogy a vászon, illetőleg a kabát termeléséhez szükséges munkaidő, és ezért értékeik is egyidejűleg ugyanabban az irányban, de egyenlőtlen mértékben, vagy pedig ellenkező irányban stb. változnak. Minden ilyen lehetséges kombinációnak a viszonylagos értékre való befolyását egyszerűen az I, II. és III.
eset alkalmazásával állapítjuk meg.
Az értéknagyság valóságos változásai tehát nem tükröződnek viszonylagos kifejezésükben, vagyis a viszonylagos érték nagyságában sem egyértelműen, sem teljesen. Egy áru viszonylagos értéke változhatik, bár értéke állandó marad.
Viszonylagos értéke állandó maradhat, bár értéke változik, s végül az értéknagyságukban és értéknagyságuk viszonylagos kifejezésében beállott egyidejű változásoknak semmiképpen sem kell megfelelniök egymásnak20.
20 Jegyzet a 2. kiadáshoz. Azt, hogy az értéknagyság és viszonylagos kifejezése így nem felel meg egymásnak, a vulgáris gazdaságtan szokott éleselméjűségével kiaknázza. Példának okáért: „ismerjétek csak el, hogy A csökken, mert B, amelyre cserélik, növekedik, bár közben A-ra nem fordítanak kevesebb munkát, és általános értékelvetek semmivé lesz... Elismervén, hogy B értéke A-hoz viszonyítva csökken, mert A értéke B-hez viszonyítva növekedik, kicsúszik Ricardo lába alól a talaj, amelyre azt a nagy tételét állította, hogy egy áru értékét mindig a benne megtestesült munka mennyisége határozza meg; mert ha az A költségeiben beállott változás nemcsak saját értékét változtatja meg B-hez viszonyítva, amelyre cserélik, hanem B értékét is A értékéhez viszonyítva, habár a B termeléséhez szükséges munkamennyiségben nem állt be változás, akkor nemcsak az az elmélet dől meg, amely azt hangoztatja, hogy valamely árucikk értékét a reá fordított munka mennyisége szabályozza, hanem az az elmélet is, hogy az árucikk értékét termelési költségei szabályozzák” (J. Broadhurst: „Treatise on Political Economy”.
London 1842. 11, 14. old.).
Broadhurst úr éppily joggal mondhatná: vegyétek csak szemügyre ezeket a szám-arányokat: 10/20, 10/50, 10/100 stb. A tizes szám változatlan marad, és viszonylagos nagysága, a 20, 50, 100 nevezőkhöz viszonyított nagysága mégis állandóan csökken. Tehát megdől az a nagy elv, hogy valamely egész szám, mint például a 10, nagyságát a benne foglalt egységek száma
„szabályozza”.
3. Az egyenértékforma
Láttuk: amikor A áru (a vászon) értékét egy tőle különböző fajta B áru (a kabát) használati értékében fejezi ki, az utóbbit egy sajátságos értékformába, az egyenérték formájába öltözteti. A vászonáru saját értékvoltát azzal mutatja meg, hogy a kabát, anélkül, hogy testi formájától különböző értékformát öltene, vele egyenlőnek számít. A vászon tehát a valóságban azzal fejezi ki a saját értékvoltát, hogy a kabát közvetlenül kicserélhető vele. Egy áru egyenértékformája következés-képpen egy másik áruval való közvetlen kicserélhetőségének formája.
Ha egy árufajta, például kabátok, egy másik árufajtának, például vászonnak, egyenértékül szolgál, s ezért a kabátok arra a jellegzetes tulajdonságra tesznek szert, hogy a vászonnal közvetlenül kicserélhető formában vannak, ezzel még sem-miképpen sincs megadva az az arány, melyben a kabátok és a vászon kicserélhetők.
Ez, minthogy a vászon értéknagysága adott, a kabátok értéknagyságától függ. Akár a kabátot fejezzük ki egyenértékként és a vásznat viszonylagos értékként, akár fordítva, a vásznat egyenértékként és a kabátot viszonylagos értékként, a kabát értéknagyságát mindkét esetben a termeléséhez szükséges munkaidő alapján, tehát értékformájától függetlenül határozzák meg. De mihelyt a kabát-árufajta az értékkifejezésben az egyenérték helyét foglalja el, értéknagysága nem fejeződik ki mint értéknagyság. Sőt, a kabát-árufajta az értékegyenletben csak mint egy dolog meghatározott mennyisége szerepel.
Például: 40 rőf vászon „ér” - mit? Két kabátot. Mivel a kabátárufajta itt egyenértékként szerepel, mivel a kabát-használatiérték a vászonnal szemben értéktest, elég a kabátok meghatározott mennyisége, hogy egy meghatározott vászon-értékmennyiséget kifejezzünk. Két kabát tehát kifejezheti 40 rőf vászon értéknagyságát, de sohasem fejezheti ki saját értéknagyságát, kabátok értéknagy-ságát. Ennek a ténynek - hogy az értékegyenletben az egyenérték mindig egy dolog, egy használati érték egyszerű mennyiségének formájával rendelkezik csupán - felületes felfogása arra vitte rá Baileyt, mint sok elődjét és utódját, hogy az érték-kifejezésben csak mennyiségi viszonyt lásson. Valójában egy áru egyenérték-formája nem tartalmaz semmilyen mennyiségi értékmeghatározást sem.
Az első sajátosság, amely az egyenértékforma vizsgálatánál szembeötlik, a következő: a használati érték az ellenkezőjének, az értéknek megjelenési formájává lesz.
Az áru természeti formája értékformává válik. De, nota bene [jól
jegyezzük meg], ez a quid pro quo [felcserélés] B áru (kabát vagy búza vagy vas stb.) számára csak azon az értékviszonyon belül történik, amelybe akármilyen más A áruval (vászon stb.) lép - csak ezen a vonatkozáson belül. Mivel semmiféle áru sem vonatkoztathatja magát saját magára mint egyenértékre, tehát saját természetes burkát sem teheti meg saját értéke kifejezésévé, más árura kell mint egyenértékre vonatkoztatnia magát, vagyis egy más áru természetes burkát kell saját értékformájává tennie.
Szemléltessük ezt egy olyan mérték példáján, amelyet az árutestekre mint árutestekre, vagyis mint használati értékekre alkalmaznak. Egy cukorsüveg, minthogy test, nehéz, és ezért súlya van, de semmiféle cukorsüvegen sem látható vagy tapintható a súlya. Most különféle, előre meghatározott súlyú vasdarabokat veszünk elő. A vas testi formája, önmagában véve, éppoly kevéssé megjelenési formája a nehézségnek, mint a cukorsüveg testi formája. Mindazonáltal, hogy a cukorsüveget mint nehezet kifejezzük, súlyviszonyba helyezzük a vassal. Ebben a viszonyban a vas olyan test, amely semmit nem képvisel a nehézségen kívül. A vasmennyiségek tehát a cukor súlymértékéül szolgálnak, és a cukor-testtel szemben puszta nehézségi alakot, a nehézség megjelenési formáját képviselik. Ezt a szerepet a vas csak ezen a viszonyon belül tölti be, amelybe a cukor vagy bármely más test, amelynek a súlyát meg kell állapítani, lép vele. Ha nem volna mindkét dolog nehéz, nem léphetnének ebbe a viszonyba egymással, az egyik tehát nem szolgálhatna a másik nehézségének a kifejezéséül. Ha mindkettőt a mérlegre tesszük, valóban azt látjuk, hogy mint nehéz dolog a kettő ugyanaz, és ezért meghatározott arányban ugyanolyan súlyúak is. Mint ahogy a vas-test, mint súlymérték, a cukorsüveggel szemben csak nehézség, ugyanúgy értékkifejezésünkben a kabát-test a vászonnal szemben csak érték.
De itt véget ér az analógia. A vas a cukorsüveg súlyának kifejezésében mindkét testnek egy közös természeti tulajdonságát képviseli: a nehézséget, míg a vászon értékkifejezésében a kabát a két dolognak egy természetfeletti tulajdonságát képviseli: értéküket, valami tisztán társadalmit.
Amikor egy áru, például a vászon, viszonylagos értékformája értékvoltát a vászon testétől és e test tulajdonságaitól teljesen különböző valamiként fejezi ki, például mint kabáttal egyenlőt, maga ez a kifejezés utal arra, hogy társadalmi viszonyt rejt magában. Az ellenkezője a helyzet az egyenértékformával. Hiszen ez éppen abban áll, hogy valamely árutest, például a kabát, ez a dolog, úgy ahogy van, értéket fejez ki, tehát természeténél fogva értékformája van. Ámbár ez csak az értékviszonyon belül érvényes, amelyben a vászon-áru a
kabát-árura, mint egyenértékre vonatkozik21. De mivel valamely dolog tulajdon-ságai nem más dolgokhoz való viszonyából erednek, hanem az ilyen viszonyban csak megnyilvánulnak, a kabát is látszólag éppúgy természeténél fogva rendelkezik egyenértékformájával, a közvetlen kicserélhetőség tulajdonságával, mint azzal a tulajdonsággal, hogy nehéz, vagy hogy melegít. Ebből fakad az egyenértékforma rejtélyessége, amely csak akkor vonja magára a polgári közgazdász felületes tekintetét, amikor ez a forma mint pénz készen elé lép. Ekkor az arany és az ezüst misztikus jellegét igyekszik eltüntetni azáltal, hogy kevésbé vakító árukat csúsztat a helyükbe, és egyre megújuló élvezettel ledarálja annak az egész árucsőcseléknek a jegyzékét, amely a maga idejében az áruegyenérték szerepét játszotta. Nem sejti, hogy már a legegyszerűbb értékkifejezés, mint például 20 rőf vászon = 1 kabát, kitűzi a feladatot: az egyenértékforma rejtélyének megfejtését.
Az egyenértékül szolgáló áru teste mindig elvont emberi munka megteste-sülésének számít, és mindig meghatározott hasznos, konkrét munka terméke. Ez a konkrét munka tehát elvont emberi munka kifejezésévé válik. Ha például a kabát elvont emberi munka puszta megvalósulása, a szabómunka, amely ténylegesen megvalósul benne, elvont emberi munka puszta megvalósulási formája. A vászon értékkifejezésében a szabómunka hasznossága nem abban áll, hogy ruhákat, tehát embereket is csinál, hanem abban, hogy olyan testet hoz létre, amelyről lerí, hogy érték, tehát olyan munka megalvadása, amely egyáltalán nem különbözik a vászon-értékben tárgyiasult munkától. Ahhoz, hogy a szabómunka ilyen értéktükröt hozhasson létre, magának a szabómunkának semmi mást nem kell visszatükröznie azon az elvont tulajdonságán kívül, hogy emberi munka.
Mind a szabómunka formájában, mind a takácsmunka formájában emberi munkaerőt fejtenek ki. Mindkettőnek megvan tehát az az általános tulajdonsága, hogy emberi munka, és ezért bizonyos esetekben, például az értéktermelésnél, csak ebből a szempontból vizsgálhatók. Mindebben semmi titokzatos sincs. De az áru értékkifejezésében visszájára fordul a dolog. Amikor például azt akarjuk kifejezni, hogy a szövőmunka nem konkrét formájában mint szövőmunka, hanem általános tulajdonsága folytán mint emberi munka képezi a vászonértéket, akkor a szövő-munkával szembeállítjuk a szabómunkát, a vászon-egyenértéket termelő konkrét munkát, mint azt a formát, amelyben elvont emberi munka kézzelfoghatóan megvalósul.
21 Az ilyen reflexiós meghatározások különben is furcsák. Ez az ember például csak azért király, mert más emberek alattvalókként viszonyulnak hozzá. Az utóbbiak, éppen fordítva, azt hiszik, hogy azért alattvalók, mert amaz király.