1. Az értékforma megváltozott jellege
Az áruk most értékeiket kifejezik: 1. egyszerűen, mert egyetlen áruban, és 2.
egységesen, mert ugyanabban az áruban. Értékformájuk egyszerű és közös, tehát általános.
Az I. és a II. forma csak odáig jutott el, hogy egy áru értékét a saját használati értékétől, illetve árutestétől különböző valamiként fejezze ki.
Az első forma ilyen értékegyenleteket adott: 1 kabát = 20 rőf vászon, 10 font tea = 1/2 tonna vas stb. A kabát értékét mint vászonnal egyenlőt, a tea értékét mint vassal egyenlőt stb. fejezzük ki, de a vászonnal-egyenlő, és a vassal-egyenlő, a kabátnak és a teának ezek az értékkifejezései éppúgy különböznek egymástól, mint a vászon és a vas. Ez a forma gyakorlatilag nyilvánvalóan csak a kezdet kezdetén fordul elő, amikor munkatermékek csak véletlen és alkalmi csere útján alakulnak árukká.
A második forma az elsőnél teljesebben különbözteti meg egy áru értékét saját használati értékétől, mert például a kabát értéke most a kabát természeti formájával a legkülönbözőbb formákban lép szembe, mint vászonnal-egyenlő, vassal-egyenlő, teával-egyenlő és mint bármi mással egyenlő, csak éppen nem mint kabáttal-egyenlő. Másrészt itt teljesen lehetetlen az áruk minden közös érték-kifejezése, mert egy-egy áru értékkifejezésében most valamennyi többi áru csak egyenérték formájában lép fel. A kifejlett értékforma először akkor fordul elő ténylegesen, amikor egy munkaterméket, például marhát, már nemcsak kivételesen, hanem szokásszerűen cserélnek különböző más árukra.
Az újonnan nyert forma az áruvilág értékeit egy és ugyanabban a tőle elkülönült árufajtában, például vászonban fejezi ki, és ezért minden áru értékét vászonnal való egyenlősége útján jeleníti meg. Mint vászonnal-egyenlő, minden áru értéke most nemcsak saját használati értékétől különböző, hanem minden használati értéktől, s éppen ezáltal azt fejezi ki, ami benne minden más áruval közös. Ez a forma tehát az első, amely az árukat valóban mint értékeket vonatkoztatja egymásra, illetve megengedi, hogy mint csereértékek jelenjenek meg egymásnak.
A két korábbi forma egy-egy áru értékét vagy egyetlenegy tőle különböző fajta áruban vagy sok tőle különböző áru sorában fejezi ki. Mindkét esetben úgyszólván az egyes áru magánügye, hogy értékformát adjon magának, s ezt a többi áru közreműködése nélkül teszi. Ezek vele szemben az egyenértéknek csupán passzív szerepét játsszák. Az általános értékforma ellenben csak az egész áruvilág közös műveként keletkezik. Egy-egy áru csak azért nyer általános értékkifejezést, mert egyidejűleg valamennyi más áru ugyanabban az egyenértékben fejezi ki értékét, és minden újonnan fellépő árufajtának követnie kell ezt.
Ezzel napvilágra kerül, hogy az áruk értéktárgyisága, minthogy ez ezeknek a dolgoknak csupán „társadalmi létezése”, csak mindenoldalú társadalmi vonatko-zásuk útján fejezhető ki; értékformájuknak tehát társadalmilag érvényes formának kell lennie.
Abban a formában, amelyben valamennyi áru vászonnal-egyenlő, most már nemcsak mint minőségileg egyenlők, mint általában vett értékek jelennek meg, hanem ugyanakkor mint mennyiségileg összehasonlítható értéknagyságok. Mivel értékük nagyságát egy és ugyanabban az anyagban, vászonban tükrözik, ezek az értéknagyságok kölcsönösen visszatükröződnek egymásban. Például 10 font tea = 20 rőf vászon, és 40 font kávé = 20 rőf vászon. Tehát 10 font tea = 40 font kávé, vagyis: 1 font kávéban csak egynegyed annyi értékszubsztancia, munka rejlik, mint 1 font teában.
Az áruvilág általános viszonylagos értékformája a belőle kirekesztett egyenértékárunak, a vászonnak, az általános egyenérték jellegét adja. Ennek saját természeti formája e világ közös értékalakja, a vászon tehát minden más áruval közvetlenül kicserélhető. A vászon testi formája minden emberi munka látható testtéválásának, általános társadalmi bebábozódásának számít. A takácsmunka, az a magánmunka, amely vásznat termel, egyszersmind általános társadalmi formában van, abban a formában, melyben minden más munkával egyenlő. Az a számtalan egyenlet, amelyből az általános értékforma áll, a vászonban megvalósult munkát sorjában egyenlővé teszi minden, más árukban foglalt munkával, és ezzel a takács-munkát az általában vett emberi munka általános megjelenési formájává teszi. Így az áruértékben tárgyiasult munka nemcsak negatíve jelenik meg, mint olyan munka, amelyben a valóságos munkák minden konkrét formájától és hasznos tulaj-donságától elvonatkoztatunk. Saját pozitív természete határozottan kidomborodik.
Ezzel minden valóságos munkát redukálunk arra, ami valamennyinek közös jellege, hogy ugyanis emberi munka - redukáljuk az emberi munkaerő kifejtésére.
Az általános értékforma, amely a munkatermékeket mint különbség nélküli emberi munka puszta megalvadásait jeleníti meg, már a felépítésével mutatja, hogy az áruvilág társadalmi kifejezése. Így kinyilatkoztatja, hogy ebben a világban a munka általános emberi jellege képezi a munka sajátos társadalmi jellegét.
2. A viszonylagos értékforma és az egyenértékforma fejlődésének viszonya A viszonylagos értékforma fejlettségi fokának megfelel az egyenértékforma fejlettségi foka. De - és ezt jól jegyezzük meg - az egyenértékforma fejlődése csak a viszonylagos értékforma fejlődésének kifejezése és eredménye.
Egy áru egyszerű vagy elszigetelt viszonylagos értékformája egy másik árut egyes egyenértékké tesz. A viszonylagos érték kifejlett formája, egy áru értékének valamennyi többi áruban való kifejezése a különböző fajta különös egyenértékek formáját adja ezeknek az áruknak. Végül egy különös árufajta általános egyenérték-formára tesz szert, mert valamennyi többi áru őt teszi meg egységes, általános értékformájának anyagává.
Ugyanabban a fokban azonban, amelyben az értékforma egyáltalán fejlődik, kifejlődik a két pólusa, a viszonylagos értékforma és az egyenértékforma közötti ellentét is.
Már az első forma - 20 rőf vászon = 1 kabát - magában foglalja ezt az ellen-tétet, de nem rögzíti. Aszerint, hogy ugyanazt az egyenletet elölről vagy hátulról olvassuk, a két áruvéglet mindegyike, a vászon is, a kabát is, egyaránt hol viszony-lagos értékformában, hol egyenértékformában van. Itt még eléggé nehéz a poláris ellentétet lerögzíteni.
A II. formában mindig csak egy-egy árufajta az, amely viszonylagos értékét teljes egészében kifejtheti, vagyis magának ennek az árufajtának csak azért és annyiban van kifejlett viszonylagos értékformája, mert és amennyiben valamennyi többi áru vele szemben egyenértékformában van. Itt már nem lehet az érték-egyenlet két oldalát - például 20 rőf vászon = 1 kabát, vagy = 10 font tea, vagy = 1 quarter búza stb. - felcserélni anélkül, hogy az egyenlet egész jellegét meg ne változtassuk, és teljes értékformából általános értékformává ne alakítsuk.
Végül az utolsó forma, a III. forma, az áruvilágnak általános társadalmi viszonylagos értékformát ad, mert és amennyiben, egyetlenegy kivétellel, valamennyi hozzátartozó áru ki van rekesztve az általános egyenértékformából. Egy áru, a vászon, tehát valamennyi más áruval szemben a közvetlen kicserélhetőség formájában van, vagyis közvetlen társadalmi formában, mert és amennyiben egyetlen más áru sincs ebben a formában24.
24 Az általános közvetlen kicserélhetőség formáján valójában egyáltalán nem látható, hogy ellentétes áruforma, amely a nem-közvetlen kicserélhetőség formájától éppolyan elválaszt-hatatlan, mint a mágnes egyik pólusának pozitív volta a másik pólus negatív voltától. Ezért éppúgy elképzelhető, hogy valamennyi árura egyszerre rá lehet nyomni a közvetlen kicserél-hetőség bélyegét, mint ahogy elképzelhető, hogy valamennyi katolikust pápává lehet tenni. A kispolgár számára, aki az árutermelésben az emberi szabadság és egyéni függetlenség nec plus ultráját [netovábbját] látja, persze igen kívánatos volna, hogy megszabaduljon az ezzel a formával kapcsolatos visszásságoktól, jelesül az áruknak attól a tulajdonságától is, hogy nem közvetlenül kicserélhetők. Ennek a nyárspolgári utópiának kiszínezéséből áll Proudhon szocializ-musa, aki, mint ahogy arra másutt
rámutat-Ezzel szemben, az az áru, amely mint általános egyenérték szerepel, ki van rekesztve az áruvilág egységes és ezért általános viszonylagos értékformájából. Ha a vászonnak, vagyis valamely általános egyenértékformában levő árunak egyúttal az általános viszonylagos értékformában is részt kellene vennie, saját magának kellene egyenértékéül szolgálnia. Akkor ezt kapnók: 20 rőf vászon = 20 rőf vászon;
ez tautológia, amely sem értéket, sem értéknagyságot nem fejez ki. Hogy az általános egyenérték viszonylagos értékét kifejezzük, a III. formát meg kell fordítanunk. Az általános egyenértéknek nincs a többi áruval közös viszonylagos értékformája, értéke valamennyi többi árutest vég nélküli sorában fejeződik ki viszonylagosan. Így most a kifejlett viszonylagos értékforma, vagyis a II. forma az egyenérték-áru sajátos viszonylagos értékformájaként jelenik meg.
3. Átmenet az általános értékformából a pénzformába
Az általános egyenértékforma az általában vett értéknek egyik formája.
Tehát minden árut megillethet. Másrészt egy áru csak azért és annyiban van általános egyenértékformában (III. formában), mert és amennyiben mint egyen-értéket valamennyi többi áru kirekeszti. És csak attól a pillanattól fogva, amikor ez a kirekesztés végérvényesen egy sajátos árufajtára korlátozódik, tesz szert az áruvilág egységes viszonylagos értékformája objektív szilárdságra és általános társadalmi érvényre.
Mármost az a sajátos árufajta, amelynek természeti formájával az egyen-értékforma társadalmilag összenő, pénzáruvá lesz, vagyis mint pénz funkcionál.
Sajátos társadalmi funkciójává, és ezért társadalmi monopóliumává lesz, hogy az áruvilágban az általános egyenérték szerepét játssza. Azok között az áruk között, amelyek a II. formában mint a vászon különös egyenértékei szerepelnek, és a III.
formában viszonylagos értéküket közösen vászonban fejezik ki, ezt a kiváltságos helyet a történelem folyamán egy bizonyos áru, az arany vívta ki magának. Ha tehát a III. formában a vászon-áru helyére az arany-árut tesszük, ezt kapjuk:
tam, még azt sem mondhatja érdemének, hogy eredeti, mert ugyanezt jóval előtte Gray, Bray és mások sokkal világosabban kifejtették. Ez nem akadálya annak, hogy az ilyesfajta bölcsesség manapság bizonyos körökben „science” [tudomány] néven ne grasszáljon. Még soha iskola többet nem dobálózott a „science” szóval, mint Proudhoné, mert
„hol fogalom hiányzik, kellő időben lép egy szó oda”*.
* Goethe: „Faust”. Ford. Devecseri Gábor. - Szerk.