Egyidejűleg több médiát fogyasztók/használók

3.5.1. Multitasking és média multitasking

Adott idő alatt több feladatot végezni el, hatékonyabbnak lenni a munkában folyamatos vágya az emberiségnek. Ez a vágy ösztönözte az ipari forradalom gyárépítőit és ez ösztönzi napjainkban az információtechnológia szakembereit a számítási kapacitás folyamatos növe-lésére. Az „adott idő alatt minél többet” vezérelv azonban nem csupán a termelés, hanem a fogyasztás tekintetében is jelen van és a digitális javak fogyasztásában egyre nagyobb szerepet kap. Az infokommunikációs eszközeink ma már lehetővé teszik számunkra, hogy folyama-tosan jelen legyünk az online világban (always on). A multitasking elemi igényét mutatják az olyan jelenségek, mint a kimaradástól való félelem (fear of missing out, FOMO), amikor az egyén számára a tartalom bősége már frusztrációt okoz. Ma a kimaradástól való félelem-ben és a folyamatos online jelenlét igényéfélelem-ben lehet leglátványosabban tetten érni a média multitasking jelenségét, amikor a médiatartalmak fogyasztását a szelektív fi gyelem és a rész-leges odafi gyelés jellemzi.

A multitasking tevékenységi mód fokozatosan mindennapossá vált mind az otthoni mind a munkahelyi környezetben, és több, egymással vetekedő tevékenységet foglal magában, amit egyre inkább elősegítenek az információs rendszerek. A szakirodalom áttekintése és feldol-gozása (Székely, 2014a) alapján megállapíthatjuk, hogy a multitasking kutatásokban a kog-nitív megközelítés dominál és főként a jelenség leírására, valamint az egyidejű többcsatornás fogyasztás jellegzetességeinek bemutatására szorítkozik. A média multitasking azonban több mint a médiatartalmak egyidejű fogyasztása. A mindennapok során használt infokommuni-kációs eszközeink kiterjesztették az észlelésünket, és ezzel a cselekvési tereinket is kitágítot-ták, ami lehetővé teszi, hogy azonos időben különböző terekben is jelen lehessünk, kapcso-lódjunk másokhoz, tartalmat fogyaszthassunk. Ennek eredménye egy folyamatos szétosztott jelenlét, amely dinamikusan kerül újra- és újrastrukturálásra (Csótó, 2017).

A fi gyelem megosztásának jellegzetességei és a kognitív rendszerre gyakorolt hatásai korábban kizárólag a pszichológiát érdekelték, ma már a média multitasking jelenségének köszönhetően széleskörű érdeklődés övezi a területet. A média multitasking kutatásának népszerűségét jelzi, hogy ma (2018 áprilisában) a Google Scholar több mint 3000 „media multitasking” találatára az ezredfordulóig terjedően 11 darab hivatkozás jut, míg a 2001–2010 közötti időszakra már 434 darab. Az igazi robbanást a 2010 utáni évek hozták el, 2011-től nézve 2540 találat jelenik meg, évenként szinte töretlenül növekvő elemszámmal, 2018 első negyedévében már több mint 100 hivatkozást találtunk.

Gyakran adódnak olyan élethelyzetek, amikor megosztjuk fi gyelmünket, és gyakoriak az olyan tevékenységek, amelyek természetüknél fogva mintegy megkövetelik a fi gyelem meg-osztását. A multitasking vonatkozhat kognitív és fi zikai cselekvések kombinációira, két vagy több feladatra konkurens, illetve szekvenciális módon, beleértve a váltást a feladatok között (Spink és mások, 2007). Vannak kifejezetten olyan cselekvések, amelyek a másodlagos

tevé-kenységek közé sorolódnak, tehát egyéb (elsődleges) tevétevé-kenységekkel járnak együtt: ilyen például a gyermekfelügyelet, a szabadidő passzív eltöltése, így a médiafogyasztás vagy a kom-munikációs tevékenységek (Baron, 2008; Ironmonger, 2003).

Egyes kutatók a szimultán tevékenységek felértékelődését az utazással kötik össze. Ál-lításuk szerint az utazással töltött idő kihasználatlan idő, így különösen praktikus össze-kötni más tevékenységekkel, szórakozással, kapcsolattartással, vagy munkával (Kenyon, 2008). Az utazás szerepéhez kapcsolódóan Schroeder (2010) Haddon (2004) nyomán megjegyzi, hogy a mobiltelefon-használat gyakran holtidőben történik, például utazás közben. A holtidő kihasználását elősegíti az okostelefonok funkcionalitása és élménykí-nálata, amely az állandó internetkapcsolat révén sokkal bővebb, mint bármilyen korábbi eszközé volt. Az okostelefonok holtidőben történő használata például naponta többször is a hírfogyasztásban (Molyneux, 2018; Reuters Institute, 2019) vagy más okostelefonnal végezhető tevékenységek során (instant játék, böngészés, közösségi oldalak, email-ellen-őrzés stb.) általános jelenség.

A kutatók egyetérteni látszanak abban, hogy a párhuzamosság egyfajta válasz az időprésre.

Azzal, hogy egyre több feladatot kell elvégezni egyre rövidebb idő alatt, az egyén megkísérel egy időintervallumba belesűríteni két vagy több tevékenységet, amely együttesen az adott időintervallumot meghaladó időmennyiséget igényel. Kenyon (2008) számításai szerint a párhuzamosság átlagosan 7 órát ad hozzá egy naphoz, ami egybevág Ironmonger (2003) 7,5 órás eredményével.

Az idő mint rugalmasan kezelhető változó soha korábban nem volt ennyire fontos. Az időalapú verseny és az annak eredményeképpen megjelenő termék- és szolgáltatásbőség olyan időspirálba szorítja az információs társadalom emberét, ahol egyik felől erőforrás-bővítő tevékenységei (pl. határidős munkák, vizsgák stb.) késztetik rugalmasságra, másik felől a szabadidős lehetőségeinek megnövekedett kínálata ösztönzi idejének hatékonyabb menedzselésére. Az idő szorításában tehát a párhuzamosság olyan eszköz, vagy készség, ami az apró feladatoktól (pl. tévénézés közbeni online csevegés) az életet alapvetően meg-határozó tevékenységekig (például a munka és a tanulás összehangolása) lehetővé teszi, hogy alkalmazkodjunk a körülményekhez, hiszen az alkalmazkodóképesség az egyik leg-fontosabb emberi tulajdonság.

3.5.2. Média multitasking narratívák

A számítástechnikában a multitasking lehetősége a processzorok megnövekedett kapacitá-sának köszönhető, az ebből alkotott humán multitasking és ennek sajátos formája, a média és kommunikációs multitasking az információs társadalom környezetében tud igazán ki-teljesedni. A világot átfogó World Internet Project nemzetközi eredményeire támaszkodva Schroeder (2010) megjegyzi, hogy a legtöbb internetező a hálózaton eltöltött idő során pár-huzamos tevékenységeket folytat, zenét hallgat, tévét néz, telefonál. Nie és szerzőtársai arra jutottak, hogy az internethasználat inkább a meglévő tevékenységek mellé épült be, nem pedig azok helyét vette át (Nie–Hillygus, 2002; Nie és mások, 2002).

A gazdasági narratíva

A média multitasking gazdasági szempontú értelmezésében legfontosabb a fi gyelem és ehhez kapcsolódóan az idő szűkös jószágként való értelmezése és átalakítási igénye a szimultán médiafogyasztás segítségével. A médiumok sikerességét végső soron a fogyasztás, illetve a használat határozza meg, egy-egy médiumot tekintve a siker gazdasági szempontból az el-adott példányszámok, a hallgatók száma, a nézőszámok, valamint az oldallatöltések alapján értékelhető. A médiatartalmak tehát a közönség fi gyelméért, tulajdonképpen az idejéért vete-kednek. Goldhaber (1997) fi gyelemgazdaságtani (attention economy) megközelítésében arról beszél, hogy az információs javak elsősorban a fogyasztók a fi gyelmére építenek, a fi gyelem ugyanakkor rendkívül szűkös erőforrás. A tömegmédia (időben) első szereplője még más, jel-lemzően nem médiatevékenységekkel konkurált megjelenésének pillanatában, a rádió piacra lépése a lapkiadás számára, míg a rádió számára a televízió megjelenése jelentett konkurenciát a fi gyelemért folyó küzdelemben. Az utóbbi egy-két évtizedben a televízió mint a tömegmé-dia legfontosabb szereplője is jelentősen veszített a rá eső fi gyelemből az online métömegmé-diaeszkö- médiaeszkö-zök és szolgáltatások elterjedésének következtében.

Síklaki (2011: 156) idézi a modern vezetéstudományok egyik klasszikusa, az 1978-ban odaítélt közgazdasági Nobel-emlékdíj kitüntetettje, a tudós polihisztor Herbert Simon találó megfogalmazását, miszerint „az információ a befogadóinak fi gyelmét fogyasztja el”, amiből az következik, hogy az információgazdag környezetben az egy-egy információegységre fordított fi gyelem kisebb, mint az információszegény környezetben. Az információgazdag környezet a fi gyelem szegénységét eredményezi, ahol a multitasking stratégiája a fi gyelem mennyiségét – ezáltal az idő mennyiségét – kívánja bővíteni. Az információs társadalom korában az idő (és a tér) nem igazodási keretként adott, hanem változtatható paramétereként van jelen. Az idő fo-galmának megváltozása a gazdasági, társadalmi és kulturális alrendszerben egyaránt érzékel-hető. Robinson és Godbey (1997) a multitasking fogalmát úgy közelítették meg, mint az idő mélyítése (deepening of time), Kenyon (2008) az idő kiszélesítéséről (broadening of time) beszél.

Az idő átalakuló szerepére az információs társadalom alrendszereiben számtalan példát találunk. Az információs társadalom gazdasági rendszerének – amit Szabó és Hámori (2006) információgazdaságnak, Castells (2005) hálózati gazdaságnak nevez – egyik jellegzetessé-ge, hogy általánossá válik az időalapú verseny, felértékelődik a gyorsaság, a vállalatok egyre nagyobb választékot, egyre változatosabb, személyre szabottabb terméket dobnak piacra. Le-rövidült a termékek kifejlesztése, előállítása és forgalmazása között eltelt idő, a profi tot jelen-tősen befolyásolja, hogy a termékek milyen gyorsan kerülnek piacra, valamint az is, hogy a vállalatok milyen sűrűn frissítik termékpalettájukat.

Castells (2005) szerint a hálózati társadalomban mind a biológiai, mind a társadalmi élet-ciklus ritmusa megbomlik (pl. kitolódó gyermekvállalás, hosszú időskor). A valóságos virtu-alitás átalakítja az idő kezelését az egyidejűség és az időtlenség dimenzióiba transzformálva azt, kialakul az örökkévalóság és az ideiglenesség kultúrája. Az idő kezelése folyamatos stresszt jelent az információs társadalom embere számára, aki egyre harcol a korosodással és az élet-pályán való előrehaladással. Az idő szorítása leginkább a mindennapokban mutatkozik meg, ahol a feladatok és igények által hajszoltan olyan stratégiákra kényszerülünk, amelyeket az idő kibővíthetőségének illúziója táplál. Kenyon (2008) a releváns kutatási eredmények összegzése alapján megállapítja, hogy a párhuzamosság leggyakoribb oka a szükséglet és az időhiány (time pressure), ritkák azonban a multitasking mélyebb okait fi rtató kvalitatív kutatások.

Az idő szorítása azonban nem csupán a kötelezettségeinkkel (feladatok, határidők) kapcso-latban érzékelhető, hanem az alapvetően szabadidős tereket – így a média-tartalomfogyasz-tást – is áthatja, bár paradox módon elsősorban nem a növekvő elvárások, hanem a lehetősé-gek miatt. Amint a 3.1.3. alfejezetben már tárgyaltuk, miközben folyamatosan növekszik az egyén számára elérhető médiatartalmak mennyisége, a fogyasztásnak gátat szabhat az idő-korlát (egy nap továbbra is 24 órából áll), amelynek következtében a médiafogyasztás során szerepet kap a szelektív fi gyelem és a részleges odafi gyelés. Míg előbbi a fogyasztó számára lényeges tartalmat választja el a lényegtelentől, utóbbi az odafi gyelés intenzitását csökkenti, azaz az üzenetek eljutnak ugyan, de a befogadó nem mélyed el bennük.

Amint Csótó (2017) rámutat, hogy a holtidő vagy felszabaduló rövid időegységek, a mikroidők kihasználására ugyanúgy a hatékonyság ígérete, az időprés kényszere, illetve a tech-nológia lehetősége ösztönöz, mint a multitaskingra. Azonban míg a multitasking összefonódó, párhuzamos tevékenységeket eredményez, amelyek felaprózhatják a fi gyelmet, az egyébként kieső időegységek felhasználása viszont a hatékonyság növelésével kecsegtet. Természetesen a mikroidők szorosan kapcsolódnak a multitaskinghoz, mindkettő az idő felhasználásnak mene-dzselésén alapul. Azok a rövid időegységek, amelyek korábban céltalan szemlélődéssel, várako-zással teltek el, a digitális kultúra azonnal rendelkezésre álló gazdag eszköztárának birtoklása révén nem maradnak már üresek. A mikroidők kihasználása ugyan nem a mobileszközöknek köszönhető, de terjedésük viharos üteme ebben mutatkozik meg leginkább (Rab, 2017).

A társadalmi változók narratíva

A szociodemográfi ai jellemzők általában jó magyarázói a fogyasztási szokásoknak és ennek megfelelően a kulturális- és médiafogyasztási szokásoknak is. A fi atalok számos okból tekint-hetők – Prensky (2001) szavaival élve – digitális bennszülöttnek (digital natives). Ők azok, akik elsőként képesek elsajátítani az új technikai eszközök használatát. Az ilyen ismeretek elsajátítása nem pusztán kevésbé megterhelő a számukra, hanem spontán és természetes mó-don történik (Rushkoff , 1999), továbbá e generáció tagjai nemcsak elsajátítják, hanem a min-dennapokban használják és a maguk képére formálják ezeket az eszközöket és tartalmakat.

Ez a mindennapos használat nagymértékben átalakítja az információszerzési – információ-fogyasztási, kommunikációs és médiafogyasztási szokásaikat, azok egyre inkább eltérnek az idősebbek szokásaitól (Prensky, 2001).

A ma ifj úságát sokféle névvel és címkével illethetnénk, leggyakrabban az Y és a Z generáció elnevezéssel találkozhatunk (Nagy, 2016; Székely, 2014). Az alapvetően amerikai társadal-mat leíró generációs felosztásban az Y generáció tagjai alatt jellemzően a baby boom és az X generáció gyermekeit értik, akik valahol a ’80-as években vagy a ’90-es évek elején születtek.

Az Y generáció az információs társadalom generációja, akik az infokommunikációs technoló-giákat már gyermekkorukban elkezdik használni, ők a digitális bennszülöttek, akik számára az infokommunikációs technológia természetes dolog.

Habár az Egyesült Államokra és Nyugat-Európára érvényes generációs felosztások Ma-gyarországon nem minden esetben helytállóak, ugyanakkor a magyarországi Y generáció az ezredfordulót követően rövid idő alatt lényegében behozta azokat a lemaradásokat, amelyek korábban kimutathatóak voltak. Nálunk az Y generáció már nagyrészt a rendszerváltozás után élte gyermekkorát, a számítógéppel és az internettel, ha otthon nem is az iskolában már

mindenképpen találkozott. Az Y generációval kapcsolatban fi gyelik meg elsőként a korcso-portra általánosan jellemző média és kommunikációs multitaskingot.

Az Y generációt követő Z generáció életkori határai az általánoshoz képest is kevésbé szi-lárdak. Már a ’90-es években születettektől kezdődően beszélhetünk Z generációról egészen a 2010-es évek végéig. A Z generáció tagjai között teljesedik ki a digitális szocializáció, az infokommunikációs eszközök valóban életvitelük természetes részét képezik, nemcsak tarta-lomfogyasztóként, de tartalomszolgáltatóként is megjelennek az online világban. Az ifj úság szabadidő eltöltésében egyre fontosabbá válik a hálózati digitális média, így a képernyő-társa-dalom meghatározás illik a mai fi atalokra, ugyanis életük jelentős részét televízió, számítógép és mobileszközök képernyői előtt töltik (Nagy, 2013; Nagy és mások, 2017).

A digitális nemzedék jellemzőit már többen is megkísérelték összefoglalni. Prensky (2001) alapján a digitális bennszülöttek jellemzői a következők: gyorsan befogadják az informáci-ókat; az információkat párhuzamosan dolgozzák fel, tevékenységeiket szimultán végzik; a szöveg helyett a képet és a hangot preferálják; előnyben részesítik a véletlenszerű kapcsolódá-sokat (hipertext); kitűnően dolgoznak hálózatban; vágyaik azonnali és gyakori kielégítésére törekszenek; előnyben részesítik a játékot a „komoly” munka helyett; a technológiában a kényelmetlen, ám nélkülözhetetlen társ helyett barátot látnak.

Természetesen nem mindenki osztja a fi atal korosztályok multitasking tevékenységéhez kapcsolódó optimista nézeteket. Így például Carr (2010) sokat foglalkozik azzal, hogy az infokommunikációs eszközök – elsősorban az internet – egyszerű és konyhakész megoldásai leépítik a gondolkodást és végeredményben elbutítanak. Például a hipertext, azaz a szöve-gek egymásba kapcsolódása egyre felületesebbé teszi az olvasást, a gyors előszűrt keresések megspórolják a mély gondolkodást. Sok más, hasonlóan gondolkodó kutató elsősorban az elmélyülés képességét hiányolja az információs társadalomban szocializálódott korosztályok esetében, ők felületes tudást, gyorsabb felejtést, ráadásul az egymást átfedő tevékenységek révén a hatékonyság helyett hatékonyságcsökkenést érzékelnek.

A multitasking életkori határaira utalva Wallis (2010) idézi Anderson 2008-as megfi gyelé-ses vizsgálatának eredményeit, amelyekből kiderült, hogy a csecsemőkorúak megszakítják a játékot, ha a televízió be van kapcsolva a háttérben. A kisgyermekek 2 éves korukra tanulják meg játék mellett nyomon követni a televízióból, vagy a társadalmi interakciókbólszármazó audio ingereket is. Christakis és Zimmerman (2009) kutatási eredményei azt mutatták, hogy a háttértelevíziózás csökkenti a vokális interakciókat a szülők és gyermekek között, továbbá a kisgyermek önálló megszólalásait is. Anderson szerint ebben az életkorban jelenik meg a média multitasking legkorábbi formája, kérdés azonban, hogy hol van (ha van egyáltalán) a jelenség életkori határa.

Hargittai (2010) empirikus kutatási adatokra is támaszkodó munkájában arra hívja fel a fi gyelmet, hogy a digitális bennszülöttek infokommunikációs technológiákhoz kapcsolódó tudása nem olyan általános és magától értetődő, mint ahogy azt sokan feltételezik. Megfi -gyelései arra engednek következtetni, hogy a digitális generációkon belül is léteznek különb-ségek a felhasználói szokásokban és készkülönb-ségekben egyaránt, amelyeket az olyan klasszikus szociodemográfi ai ismérvek magyaráznak, mint a gazdasági helyzet, vagy éppen a származás.

A szociodemográfi ai jellemzők közül az életkor mellett a szimultán tevékenységek szem-pontjából kiemelendő a nem szerepe. Foehr (2006) megfi gyelései alapján elmondható, hogy a lányok körében jellemzőbb a multitasking, mint a fi úk esetében. Ez a megállapítás össze-egyeztethető azzal a sztereotípiával, hogy a nők a gyermeknevelés során folyamatosan

pár-huzamos tevékenységeket folytatnak (Roberts–Foehr, 2008). Alperstein (2005) az internet-használat és a televíziónézés párhuzamosságát vizsgálva nem talált jelentős különbséget a férfi ak és a nők között. Criss (2006) a multitasking nemek közötti különbségét laboratóriumi környezetben vizsgálta. Úgy találta, hogy a párhuzamos tevékenységek végzése közben elért teljesítményben mennyiségi szempontból nem volt különbség a nők és a férfi ak között, de pontosság szempontjából a nők szignifi kánsan jobb eredményt értek el, mint a férfi ak.

Vega (2009) a témában folytatott kutatások eredményeit áttekintve összefoglalja a multitaskingot magyarázó szociodemográfi ai jellemzőket, amelyek a következők: az élet-kor, a nem, az iskolázottság, a foglalkoztatottság, a háztartások bevétele, a kulturális státusz.

Míg a párhuzamosság dichotóm felosztását a szociodemográfi ai jellemzők jól magyarázzák, Kenyon (2008) eredményei szerint a párhuzamos tevékenységekkel töltött idő nem áll össze-függésben olyan ismérvekkel, mint az életkor, a jövedelem vagy a lakóhely.

Az (egyéni) kognitív kockázatok

A tudományágak közül a pszichológiát foglalkoztatja legrégebben a feladatok együttes elvég-zésének mintázatai. A tapasztalat jelentős szerepet játszik a fogyasztó/felhasználó fi gyelméért való küzdelemben, hogy egyrészt az egyén mintegy automatikusan kirekeszti a környezeté-ben lévő információs ingerek többségét, másrészt csak részlegesen fi gyel rájuk; ezek segítségé-vel próbál sajátos egyensúlyi állapotot teremteni a külvilágból rázúduló információs özöne és a maga információ befogadó képessége, feldolgozó kapacitása között.

A kísérleti pszichológia laboratóriumi kutatási eredményei arra utalnak, hogy a szelektív fi gye-lem következtében a bennünket érő hatások többsége be sem jut a rövid távú memóriába. A rö-vid távú memóriában az információk jobbára akusztikus formában kódolódnak (az ismételge-téssel inkább hatékonyan), bár használunk vizuális kódot is, mely egyfajta mentális fénykép. A rövidtávú memória legfontosabb jellegzetessége, hogy a tárolási kapacitása 7 + 2 tételre (Miller, 1956), vagyis tömbre korlátozódik. Bár a tömbök száma korlátozott, a tömbök méretét megnö-velhetjük azáltal, hogy a hosszú távú memóriában őrzött információk bevonásával újrakódoljuk az anyagot nagyobb egységekbe (Gálik–Urbán, 2014).

A pszichológusok közül a legtöbben arra a következtetésre jutnak, hogy a kognitív rendszer többfeladatos feldolgozása rontja a teljesítményt, amely megállapítást olyan kísérletek igazol-nak, mint például a számsorok megjegyzési képességének romlása tévénézés közben. A több feladat feldolgozását az is nehezítheti, ha ugyanarra az érzékszervünkre kell hagyatkoznunk, szemben azzal, ha különböző formában (pl. hang és kép) érkeznek a különböző feladatok (Baron, 2008). Stroop 1935-ben publikált kísérletében színek neveit írta fel más színnel, aminek következtében az ellentétes információk megnehezítették az olvasást bizonyítva az el-lentétes információk feldolgozásának nehézségét (Estes, 1976). Kirsch (2000) a kognitív túl-terhelésként (cognitive overload) nevesíti azt, amikor az (újabb) információ már nem segítség, hanem akadályozó tényező. A párhuzamos tevékenységek koncentrációt csökkentő hatására más források is felhívják a fi gyelmet (Hembrooke–Gay, 2003; Jain, 2007).

A multitasking káros, vagy segítő hatásaival kapcsolatban nincsenek megnyugtató em-pirikus tapasztalataink. Egyes kutatások (Green–Bavelier, 2003) szerint a videojátékokkal való játék növelheti a vizuális fi gyelem megosztásának képességét. Más kutatások (Ophir és mások, 2009) szerint azonban, akik intenzív párhuzamos tevékenységeket folytatnak, roszszabbul teljesítenek a multimédiás környezetekben azoknál, akik ritkábban osztják meg fi -gyelmüket (Cummings és mások, 2010). Becker és munkatársai (2013) megfi gyelései alapján elmondható, hogy a média multitasking összefüggést mutat egyes mentális problémákkal (depresszió, szorongás), bár oksági kapcsolatot nem állapítottak meg a kutatók.

3.5.3. Egyidejű többcsatornás kommunikáció és médiafogyasztás

Az „egyidejű többcsatornás kommunikáció és médiafogyasztás” elnevezés összefoglalóan próbálja megragadni a média multitasking (Ahlers, 2006; Bannister–Remenyi, 2008; Baron, 2008; Kenyon–Lyons, 2007; Ophir és mások, 2009; Roberts–Foehr, 2008; Salvucci–Taatgen, 2008; Wallis, 2010) és az infokommunikációs eszközökhöz kötődő multikommunikáció (Stephens és mások, 2008; Turner–Reinsch, 2007) fogalmát.

A multitasking defi níciójához kapcsolódóan többen próbálkoztak a különböző párhuza-mos tevékenységek felosztásával és ez alapján valamilyen tipológia megalkotásával. A külön-böző felosztások a tevékenységek típusától függően, illetve a különkülön-böző közvetítő eszközök mentén tesznek különbségeket. Témánk szempontjából az egyik legfontosabb különbség a média és a nem média típusú multitasking. Utóbbira példa Baron (2008) „társas” és „kogni-tív” felosztása, ahol a kognitív multitasking azt jelenti, hogy a kognitív rendszert használjuk egy vagy több feladat együttes végzése során, ilyen az, ha pl.: vezetés közben a térképen keressük a helyes útirányt. A társas multitasking arra utal, hogy a párhuzamosan végzett

A multitasking defi níciójához kapcsolódóan többen próbálkoztak a különböző párhuza-mos tevékenységek felosztásával és ez alapján valamilyen tipológia megalkotásával. A külön-böző felosztások a tevékenységek típusától függően, illetve a különkülön-böző közvetítő eszközök mentén tesznek különbségeket. Témánk szempontjából az egyik legfontosabb különbség a média és a nem média típusú multitasking. Utóbbira példa Baron (2008) „társas” és „kogni-tív” felosztása, ahol a kognitív multitasking azt jelenti, hogy a kognitív rendszert használjuk egy vagy több feladat együttes végzése során, ilyen az, ha pl.: vezetés közben a térképen keressük a helyes útirányt. A társas multitasking arra utal, hogy a párhuzamosan végzett