Mottó:
„Az az értelem, amelyet a számunkra a történetileg távoli szöveg újranyerhet, nem csupán a maga eredeti horizont-jának implikátumaiból bontakozik ki, hanem ugyanolyan mértékben az értelmezői tapasztalat későbbi horizontjából is. […] A saját tapasztalat horizontját magát főként tar-talmilag kell érvényesíteni és összekapcsolni az idegen horizonttal ahhoz, hogy egy más értelmezés új horizontjá-nak birtokába juthassunk. A megértés történetiségének ez a dialektikus meghatározottsága alapjában véve nem jelent mást, mint Heideggernek azt a hermeneutikai maximáját, hogy az igazi értelmezésnek nemcsak kivennie kell a dol-got a szövegből, anélkül, hogy tüntetne vele, észrevétlenül valamit a sajátjából is hozzá kell adnia. S ez egyidejűleg azt jelenti: az igazi értelmezés ugyan sohasem jobban érti meg a szöveget, mint ahogyan azt annak szerzője értette, de bizonyára másként. Csak ennek a másnak olyannak kell lennie, hogy ugyanarra vonatkozzék, mint amire az értel-mezett szöveg gondol.” (H. R. Jauβ)2
Vezér (Pesti Napló, 1928)
Csak két kezem van s ezer kellene, vagy több is, nem tudom, és így tovább, ezer szem és száj és szív, millió, hogy megteremtsem, amit akarok.
Két kezem van és csak egy életem, – lesz millió, hogy egy buta revolver ki ne irtson! Lesz millió, aki részleteimet kapja-őrzi, – testem minden sejtje s minden gondolatom külön embert jelent. Pénz és eredmény oly sok kell, hogy nem érek rá magam végezni, megszerezni, – elveszek mindenkitől valamit, hiszen értük jöttem ide és értelmem csak így van,
1 Első változata Egy vers vágóasztala (Szabó Lőrinc fekete kultusza) címmel jelent meg a Tények és legen-dák – tárgyak és ereklyék. A Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA Irodalomtudományi Intézete Kultusztörténeti Kutató Csoportja közös konferenciájának [1990. november 5–6.] megszerkesztett anyaga című tanulmánykötet-ben. Szerkesztette Kalla Zsuzsa. A Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvei 1. Bp., 1994. 145–152.
2 Hans Robert Jauß: Ästhetische Erfahrung und literarische Hermeneutik. Frankfurt a. M., 1982. 670. Az idézet Kulcsár Szabó Ernő fordítása.
így vagyok én a nép és így, ami áldozat esik, nem volt céltalan.
A cél: én vagyok, a cél: én magam és valami, amit magam sem értek, mert úgy használ föl engem is, miként én a többit, de amíg ösztönöm és a szerencse meg nem csal, e cél is előre birtokom. Mondják, kegyetlen s önző vagyok, – mellékes. Mit akar itt a jámbor, a jónak és a rossznak prédikátora? Itt csak annyit ér minden, amennyi ereje van: az erkölcs és az isten és mind a többi, a tudomány, művészet és a nők, e hasznok s ornámensek, ugyanoly eszközeim, mint a bűn és a terror, amit különben néha eltakarni, néha fölfedni célszerű. Csupán az igazság méltó ellenfelem s fegyvertársam: testtelen ideája legyőzve is rámkényszeríti páncél jelszavát és bírói köntösét.
Most elbúcsúzom magamtól. Mi lesz, nem tudja senki. Én sejtem. Amit megindítottam, most az az egyetlen lehetőség, egyetlen helyes út.
Csak erőm legyen, legyen önuralmam S meglesz a győzelem: jelen vagyok az ország kétszáz városában, én indulok meg félmillió szuronyban a főváros felé, egy óra mulva monitoromon eldördül az ágyú:
én megszűnök s testem épületében megmozdul egy világ gépezete.
Vezér (Harc az ünnepért, 1938) Csak két kezem van, s ezer kellene, százszor ezer, mondtam keserüen, százszor ezer kéz, agy, szem, millió, hogy megcsináljam, amit akarok.
Csak két kezem van s csak egy életem, mint bárki másnak, s egy őrült golyó, egy véletlen, egy buta tőr elég,
hogy elpusztuljak, mint akárki más.
Csak két kezem volt, csak egy életem…
S lett millió! – mondom ma. – Én vagyok a nép, az ország: minden porcikám és minden percem és gondolatom szétosztogattam s egy-egy katona, egy-egy élet lett mind: akaratom vérben és húsban iker másai:
mind egy célt lát, és ami áldozat esik, ma már nem esik céltalan.
A cél: én vagyok, a cél: én magam, s még valami, amit magam sem értek s ami mégis él, ahogy a vetésben az aratás, ahogy bennem a nép:
e titkos cél úgy használ engem is, ahogy másokat én, vagy ahogy a boly a hangyát, a kas a méheit.
Mondják, kegyetlen és őrült vagyok, szörnyetegnek lát az idegen önzés:
zümmög a vak ideológia!
A nagyobb jog, a még nagyobb igazság, a természet ereje söpri el
az ellenséges torlaszokat a zűrzavarból a megváltás felé.
Én erő vagyok, s ahogy díszeim a tudomány, a művészet s a nők, úgy eszközöm, ha kell, a terror is, amelyet oly jól ismer Jehova.
A végzet vagyok, az egyetlen út.
S most jön a próba. A harc! Amit eddig csináltam, mind csak előkészület volt.
Elbúcsúztam magamtól. Hogy mi lesz, én is csak sejtem. Testem óriás keretté tágult. Legnagyobb alázat, te, legnagyobb hit, segíts meg! Segíts te is, szerencse! Minden kész. Jelen vagyok az ország hetven városában, ötszázezer szuronyban mutatok a főváros felé, egy óra mulva monitoromon eldördül a jel:
én megszűnök és szívem árama megindítja az új rend gépeit.
* * *
„Ódát írt Hitlerhez, a Vezérhez! – harsogott egy évtizedig a vád” – írja 1955-ben Illyés Gyula,3 és: „jegyezzük meg, a Pesti Napló-ban jelent meg […] 1928-ban”4 – visszhan-gozza a vád ellenében azután a költő unos-untalan ismételt védekező szövegét. Szabó Lőrinc maga pedig három helyen is (1945-ös Naplójában, a Bírákhoz és barátokhoz cím-zett védőbeszédében, majd a Vers és valóság című önkommentárjában) elmondja a vers megszerkesztésének poétikai-motívumtörténeti körülményeit: „– – – – »Vezérhez« című versem nincs. Van egy Vezér c. versem. Az nem óda, tehát nem köszöntő, üdvözlő vers, hanem drámai monológ. Egy elképzelt szituációnak a lelki rajza. A vezér benne nem Szálasi és nem Hitler. Hanem én vagyok, vagy Julius Caesar. Vagy Nagy Sándor. Vagy Napóleon.
Vagy a világ összes nagy népvezérei, beleszámítva Lenint is, ha tetszik. Olyan allúziókat kevertem össze a külső utalásokban, hogy félreérthetetlenül ne illjék a tartalom egyetlen-egyre sem. A vers maga az én ifjúkori marxista-messzianista-népboldogító vágyaimnak egy kései visszfénye. Arról szól, hogy egy elképzelt, ideális diktátor mit érez abban a pil-lanatban, amikor elindítja a forradalmát, amikor elveti a kockát, amikor kimondja, hogy átlépi a Rubicont. Hogy mit érezhet. Hogy milyen lelki mechanizmus működhet benne, amikor ellenségként szembeszáll egy ellenséges világgal, s tudja, hogy a döntés pillanata őt magát s vele milliókat rettenetes helyzetekbe, pusztulásba döntheti. Új világot akar, teljes megújulást, legradikálisabb átalakulást, minden előkészület megtörtént: cselekedni kell. Mi a cselekedetre a felhatalmazása? Ez a vers tartalma, problémája; a vezér mögötti forradalom eszmei tartalmára semmi utalás nincs – nyilván egy óriási tömegmozgalomról van szó, egy óriási hitről és kockázatról, a vers azonban csak a lelki gépezet működését kívánja jelezni: ennek, adott esetben, így kell lezajlania minden forradalomvezető lel-kében.”5 „A Vezért, amelynek nem a »Vezérhez« a címe és nem élő személy a hőse.
Az a költemény nem is óda, mellesleg, ahogy még mostanában is meg-megismétlik, akik nem olvasták, vagyis nem üdvözlő, ünnepi vers. Hanem drámai monológ, melynek hőse, a diktátor, én vagyok, vagy Julius Caesar vagy Napóleon! Az egykori világmegváltó vágyak kései visszfénye, ifjú nosztalgiák utórezgése ez a költemény, s egy elképzelt forradalmár-népvezért beszéltetek, mondjuk, a Rubicon átlépése, a kocka elvetése, szó-val a döntő akció pillanata előtt. A forradalom irányáról, tartalmáról szó sem esik benne, a vers csupán a lelki mechanizmus mozgásának rajza: miféle belső felhatalmazás alapján merészel bárki egy ellenséges világgal szembefordulva magával együtt milliókat esetleg végromlásba dönteni egy új, egy új életforma kedvéért? Vigyáztam a megírásakor, hogy az elképzelt figura attribútumai senkire ráhúzhatók ne legyenek, kevertem a dolgokat, még monitor is szerepel köztük, más jelzők és célzások viszont ellentmondanak annak, hogy pl. Horthy Miklósra lehessen gondolni; Lenin – puritánabb volt; leginkább még Napóleon állhatna az eszményi kép mögött… Nem, az sem…”6 „Nem Hitlerről, nem Mussoliniről szól; Hitlernek akkor még a neve is majdnem hogy üres héj volt számomra. A »diktá-tor«-ra gondoltam, elvont, plátói eszméjükre, Nagy Sándortól és Caesartól kezdve Kemál pasáig és Sztálinig s gondoskodni kívántam róla, hogy egyikükre se vonatkoztathassák.
Versformában, stílusban, gondolatépítésben ez a változat teljesen megfelel az első
fogal-3 Illyés Gyula: Szabó Lőrinc, i. k. 34., 29.
4 A Pesti Napló 1928. szeptember 16-i számában jelenik meg a vers első variációja.
5 Szabó Lőrinc: Napló. In: Bírákhoz és barátokhoz, i. k. 35–36.
6 Szabó Lőrinc: Bírákhoz és barátokhoz I. In: Bírákhoz és barátokhoz, i. k. 224–225.
mazásnak. Hitlerre a bosszúálló Jehova miatt gondolhattak: a német diktátort is bosszú-állónak és terroristának tudta a világ. A továbbiakban olyan ismérveket soroltam föl, hogy a létezett diktátorok közül egyikre se álljon a vers egésze, vagyis, hogy valamilyen utalás mindenkinek ellentmondjon. »A nők« – ez Napóleonra célzott s egyúttal ellentmondott a Hitlerre vonatkoztatásnak. »Hetven város«: egyenes hasalás az is, hogy »jel dördül a mo-nitoron«. Mindenesetre valami radikális népi megújhodás képzete húzódott meg az egész mögött. Legigazabban és legrövidebben azt mondhatnám, hogy a vezér az én elképzelt egyik énem.”7
Jogilag felmentéssel zárult az ügy az 1945-ös igazoltatásnál. Aztán Illyés – a rá jel-lemző bravúrral – a verset nemcsak beveszi az 1956-os válogatásba, de ráadásul a beve-zetőjében is idézi, majdnem a teljes verset. Később is, amikor az összes versekből sokáig kimarad olyan nagy és fontos vers, mint éppen a vezér-elvet visszavevő Vang-An-Si, sőt 1990 karácsonyáig, a Vers és valóság első megjelenéséig a senki szomszéd népet nem sértő, háborús, aggódó imádság, a Közel és Messze című, a gyűjteményekben benne szerepel a Vezér (és nem „A vezérhez” című!) verse (és nem ódája, sokkal inkább az illyési meg-jelöléssel: Shakespeare-típusú drámai monológja). A vád mégis informális csatornákon át kivédhetetlenül él tovább.
[Közjáték 1. A Szabó Lőrinc-pályaképem 1928-ig vezető első kötetének végén feje-zetet szentelek a versnek, bár a költemény kötetben csak 1938-ban jelenik meg végleges formában. Keletkezési ideje okán tényleg ide is tartozik, valóban kiegészítője és ellen-verse a szintén (de itt meg pozitív értelemben) félreértelmezett Materializmus címűnek.
Itt szerepeltettem hát a vers elemzését: nehogy azt higgyék, a költő „lázadó” korszakát bemutatva megkerülöm az életmű politikailag problematikus versét. Sőt: megjelentettem az elemzést – könyvem megjelenése előtt – 1968 nyarán a Borsodi Szemlében. És éppen e tanulmány különlenyomatára válaszolta megtisztelően Illés Endre, a Szépirodalmi Ki-adó mindenható ura, hogy a teljes könyv kéziratának ő szeretne az első olvasója lenni.
Íme, Szabó Lőrinc-monográfiasorozatom előtörténete. Mindehhez hozzátehetem: ak-kori elemzésemet mindmostanáig vállalhatom. Jelen szövegemet a majdnem negyven-éves elemzésre építem. Annak tényei: ma is helytállóak. A továbbiakban a vers poétika-történeti helyzetét szeretném átgondolni. Helyét Szabó Lőrinc pályáján, de még inkább az egyetemes líratörténetben.
Már az akkori elemzésem végén hangsúlyozom: „a Vezér végül is egy – a negatív tendenciákat magába gyűjtő epizód marad” a költő pályáján. Negatív tendencián értve az erő pszichózisát, amelyet a vers összeköt a megváltás reményével: „ez a vízió valóságos történeti áramlatokkal is kapcsolódik, átvéve azt a szemléletet, hogy a társadalmat csak azon kívül álló erő képes mozgatni; és ezt a szemléletet a kor különböző színezetű fasisz-ta diktátorainak gyakorlafasisz-ta látszott igazolni”. Mai kiegészítésem: 1. az akkor mentegető jellegű „is”-t elhagynám: igenis kapcsolódik a valóságos történelmi áramlatokkal, 2. rea-litását nemcsak a fasiszta, hanem a kor és az utókor mindenféle diktátorainak gyakorlata igazolja.
Pragmatikusan szemlélve, Szabó Lőrinc versében két objektív történelmi tendencia munkált egybe. Egyrészt a költő valóságelvű kíváncsisága, a „világ kapitányainak”
fel-7 Szabó Lőrinc: Vers és valóság, i. k. 108–109.
tűnését regisztráló vizsgálódása. Későbbi könyveimben éppen ezt a figyelmet, idő-beni felfigyelést hangsúlyoztam. És ennek megvan az előtörténete Szabó Lőrinc pályáján az 1921-ben a Nyugatból kicenzúrázott, Babitsnak is olyannyira tetsző Áradás, áradás!
című verstől kezdve a Vas-korban élünk, nincs mit menteni cikluson át a Wild West Eu-rópáig. Másrészt a húszas évektől ezek a konkrét diktátorok kihasználták, magukra vo-natkoztatták a különböző mozgalmakban tenyésző messianisztikus várakozásokat. Ideo-lógiáját szolgáltathatta a fasizmus, a bolsevizmus vagy az irodalomban az avant-garde és az úgynevezett szocialista realizmus. A Vezér című vers mintegy összegezése mindannak a messianisztikus illúziónak is, amely valamely mozgalmat megnyergelő nagy egyéniség erőt mutató erőszakjától vár szociális hatású történelmi fordulatot. (Lásd a Három törvény című Sátán-versciklustól a George-féle Reich-versekig, amelyek Szabó Lőrinc hasonló hangoltságú verseinek ihletői, de összehasonlításul akár a szintén sokat vitatott T. S. Eliot-féle Coriolan-dalokat [Triumphal March, Difficulties of a Statesman], vagy Füst Milán későbbi Lenin-, illetve Sztálin-ódáját is említhetem.8)
Nemcsak Szabó Lőrinc, vele egy időben tehát Eliot is hasonló monológokat ír, Brecht pedig a magyarra Nemes Nagy Ágnes által fordított A szecsuani jólélek című drámájában gondolkozik el a hatalomgyakorlás és a messianizmus kérdésén. Brecht, Eliot songjai, Szabó Lőrinc verse mintha egymás fordításai és továbbírásai lennének.
Szabó Lőrinc így láttatja az Igazság pillanatát:
Nincs itt szabadság s vak az erő:
talán a haszontalan, becstelen gyomlálja ki
bérelt kezekkel a jót, a nemest, s ki tudja, nem a fegyveres silány pusztit-e millió különbet?
Ne hirdessétek hát az erőt, az akármilyen diadalt, hanem
a sose-voltat, az eljövendőt,
az eddig örökké csak bebörtönözött uj vezért, aki uj szeretet,
az uj vezért, aki uj erő, az uj vezért, aki majd szabaddá kényszeríti az
8 A Leninnel beszélgető, kételyekkel teli vers A jelenés már a költő életében részévé vált az életműnek, a Sztálinra vonatkoztatott látomást, A Hetvenéveshez! címűt Zsoldos Sándor 1988-ban teszi közzé (Füst Milán összes versei. Magvető, Bp.): „A vers a hagyatékban található, nem jelent meg, bár a kéziraton szedési utasí tások láthatók. A kézzel írt keltezés: 1949 karácsonyán. E kéziratos vers közlésével azért tettünk kivételt (a mi nőségén túl), mert bizonyosan nem Füst Milán akaratából maradt kéziratban”. 321. Nem sokkal a kötet megjelenése után az Írószövetségben ünnepeltük Faludy György hazatérését. A záró beszélgetések során Lengyel Balázs éppen Füst Milánra hivatkozva hangoztatta, hogy bezzeg ő nem írt sohasem ódát se Sztálinhoz, se Rákosihoz.
Mire felhívtam a figyelmét az éppen aktuális kötetre. Példa lehet a jelenet a kultuszképződés ellenkező előjelű megrögzöttségére.
emberek és
népek örök-nagy versenyét:
hirdessétek a Teljes Igazság istenét, aki átveszi az idő legmodernebb harceszközeit, és, soha vissza nem rettenve a rettenetestől, ágyúkkal is felszereli jóakaratát:
hirdessétek a mindenkiért hadbaszálló világos erőt, amelynek ura
elsöpri az irgalom laza rendjét, a véletlenek buta egyensulyát, s vegye bár föl teremtő tisztaságára a pokol álarcát és égesse föl mindazt, ami
szépet és jót tíz ezredév megalkotott: joga lesz rombolni, mert
a felszabaditott emberért ő ujrakezdi az életet:
és szent kard és szent trombitaszó csak ugy lehet, ha Érte küzd a szolga tett!
Brecht imigyen folytatja (Nemes Nagy Ágnes fordításában):
Minálunk
Szerencse nélkül nem használ a jóság.
Csak ha erős támogatót talál, Tud másokon segíteni.
A jó szív
Gyönge egymaga, s az isteneknek nincs hatalmuk.
Mért nincs az isteneknek ágyújuk százezernyi, Tank és bombavető, akna, csatahajó,
Megvédeni a jókat s a rosszakat leverni?
Nekik és nekünk bizony az volna jó.
………
Hozzájutni egy szerény ebédhez nem lehet, Csak országokat szerző keménység díjaként.
El kell tipornia tucatnyi mást, Ki egy nyomorulton segít.
Mért nem mondják ki hangosan istenei a felső régióknak, Hogy a jó emberek különb világot érdemelnek?
Ágyúkkal s tankokkal vajon miért nem támogatják a jókat?
Mért nem vezényelnek tüzet? Mért törik a türelmet?
T. S. Eliot a vezér bevonulását így láttatja, mintha a brechti „jóember” Sen-te–Sui-ta ke-sergésének felelne meg:
Are they coming? Not, not yet. You can see some eagles.
And hear the trumpets.
Here they come. Is he coming?
The natural wakeful life of our Ego is a perceiving.
We can wait with our stools and sausages.
What comes first? Can you see? Tell us. It is 5,800,000 rifles and carbines,
102,000 machine guns, 28,000 trench mortars, 53,000 field and heavy guns,
I cannot tell how many projectiles, mines and fuses, 13,000 aeroplanes,
24,000 aeroplane engines,
50,000 ammunition waggons, now 55,000 army waggons,
11,000 field kitchens, 1,150 field bakeries.
Szabó Lőrinc vezére így indul a döntés felé:
A végzet vagyok, az egyetlen út.
S most jön a próba. A harc! Amit eddig csináltam, mind csak előkészület volt.
Elbúcsúztam magamtól. Hogy mi lesz, én is csak sejtem. Testem óriás keretté tágult […]
Minden kész. Jelen
vagyok az ország hetven városában, ötszázezer szuronyban mutatok a főváros felé, egy óra mulva monitoromon eldördül a jel:
és megszünök és szívem árama megindítja az új rend gépeit.
És hogyan rendezkedne be az új vezér? Eliot ezt is elmondatja:
The first thing to do is to form the committees:
The consultative councils, the standing committees, select committees and sub-committees.
One secretary will do for several committees.
Tekintsünk el az életrajzi véletlenektől, ha így nézem, akkor ezek a vezér-versek fel-foghatók olyan önmérgezésként, melyek az ellenméreg kiváltásának céljával is születtek.
A Vezér költészettörténeti helyzetét tekintve pedig azoknak a verseknek a sorába tar-tozik, amelyek az irodalmi művet elsősorban pragmatikus meghatározottságúnak feltéte-lezik. Abba a sorba, amely az egyes művek politikai beleszólását a műalkotás feladatának tartja: A XIX. század költői, A Költő és a Földiek vagy A város peremén értelmében. „Le-gyen a költő hasznos akarat!” – fogalmazza Szabó Lőrinc éppen az utolsó Sátán-versben, vagy utóbb József Attila: „A költő […] tudatos jövőbe lát”. A vers eszerint alkalom va-lamely politikai ideológia, illetőleg különböző történelmi szereplehetőségek végiggon-dolására, vállalásának buzdítására, illetőleg a vállalás elfogadásának üdvös voltát hang-súlyozza. „S követte, melyet Isten külde / Vezérül, a lángoszlopot”. József Attila például egy időben a marxista ideológiájú kommunizmust, Szabó Lőrinc a vezér-elvű személyes diktatúrát emeli így versébe. Mindketten az emberért vállalják a történelmi kihívás átélé-sét, az egyik doktriner alapállásból, a másik az individuális szerepjátszás határeseteként.
Mindkettő valóságos és korában a történelmet meghatározó, magát forradalmian változást hozónak deklaráló mozgalom, illetőleg jelenség belső átgondolására-átélésére vállalko-zik. (Ellenpróbaként: a harmincas évek elején jelenik meg a Kner Nyomdában, párizsi és budapesti kiadói jelöléssel Márai és Dormándy huszadik századi történelmi képeskönyve, fedőlapján – kritikusan! – a nácizmus és a bolsevizmus, Sztálin, Hitler, illetőleg a sarló és kalapács és horogkereszt mint korszakmeghatározók jelzésével.9)]
[Közjáték 2. Illyés taktikusan és nagyvonalúan poétikai és valóságértelmezési magya-rázatokkal fogadtatta el a verset. A kortárs irodalomelméleten nevelődött értelmezés pe-dig már a vers köré szerveződött korábbi ideológiai és történelmi kultuszvonzatokat fi-gyelmen kívül hagyva a vers narratíváját és annak belső önreflexióját mint a létezésben való elhelyezkedés „bírósági tárgyalását” szemléli.10 Ugyanakkor Szabó Lőrinc hármas megközelítésű poétikai magyarázgatása észrevétlenül politikai és ideológiai „tűzzel” ját-szik. Szerencséjére 1945-ös ítélkezői számára a magyarázat elégségesnek tűnhetett. Bírái ideológiailag nem voltak olyan felkészültek, hogy észrevegyék a költő magyarázatainak – mai horizontról – értékesnek feltűnő hozadékait. Őket akkor csak az érdekelte, hogy 1928-ban nem írhatott a költő ódát sem Hitlerhez, sem Szálasihoz. Ebben meg is nyugod-hattak. De arra nem figyeltek fel, hogy a Führer-elv leírása nem egyetlen politikai megje-lenés bemutatása lehetett, hanem éppen hogy az összes radikális „forradalmi” mozgalom megítélése is egyben. Ahol Napóleont, Hitlert, Lenint, Sztálint, Kemál pasát és Horthyt
19 Seiz années d’historie 700 fotographes. Flammarion, Paris, Panthaeon, Bp., 1931.
10 Kulcsár-Szabó Zoltán: Kánon és recepció. Alföld, 2002. 4. szám 46–67.; kötetben: Kánon és kanonizá-ció. Szerkesztette Dobos István és Szegedy-Maszák Mihály. Csokonai, Debrecen, 2003. 121–147.
együtt lehet szerepeltetni, az egy olyan politikán kívüli nézőpont, amely a diktátor és a különféle messianista mozgalmak radikalizmusát egyszerre mutatja be, és a védekezés során ítéli is el. Ezek a magyarázatok nem a versről szólnak, hanem a vers poétikája ürü-gyén egy eszmélet tisztázódását is jelentik. A huszadik századot beárnyékoló mindenfajta radikalizmus mérlegelését. És elutasítását.
1945-ben még Révai sem horkant fel erre a magyarázatra, hiszen a kommunista po-litika Illyést megnyerendő, segíteni akart Szabó Lőrinc mentesítésével. A fordulat éve
1945-ben még Révai sem horkant fel erre a magyarázatra, hiszen a kommunista po-litika Illyést megnyerendő, segíteni akart Szabó Lőrinc mentesítésével. A fordulat éve