(Szabó Lőrinc finn fordításai)
„Finnország jutott eszembe és Kangas Helena: talán oda mehetnék, ha jobb világ lesz.
Nem akarok Magyarországon élni. Nekem jóvátétellel tartoznak, s azt ugyan várhatom!!”
– írja Naplójában Szabó Lőrinc élete talán legválságosabb pillanatában, 1945 júniusá-ban,2 nem sokkal azután, hogy barátai – legharciasabban Illyés Gyula3 – kiszabadították a költőt a „terror házából”, Péter Gábor birodalmából. „Második pol. rendőrségi őrizet:
május 6/8.”4 Budán, onnan szállították át május 8-án: „Kedden Andrássy út 60. Úgy látszik, közbelépések történhettek. Péter. Óriási meglepetés. Tulajdonképpen megtisztelő volt. Vagy őrült vagyok? Igen, a háborús bűnösök listája miatt; de ahhoz nem kell őrizet-ben lennem. »Vizsgálat tovább folyik ön ellen, most szabadul«. Dráma mozi. Váratlan ismerősök. A folyosón délelőtti fogdabelieket értem »utól«. Fél három táján már szabad voltam.”5 A „nem akarok Magyarországon élni” fordulat az egész Napló alaphangját refrénszerűen jellemzi, rájátszva az elmélkedés elején felidézett Móricz Zsigmond átélte megaláztatásra: „S a Móricz Zsigmond esete is eszembe jut: valahányszor Leányfaluból hozott a hajó Pest felé, mindig odanéztem a parti villára, amelynek első emeleti teraszán egy vagy két napig felügyelet alatt tartották… nem a teraszon, hanem bent, ő csak ki-ki-állt oda, szellőzni, napozni… Húsz-huszonöt év alatt se halványodott bennem ez az átvett sérelem, az ő sebének fájdalma […]. És most itt vagyok én. Micsoda félreértés, micsoda sokéves üldözöttség, s milyen igaztalanul!”6 Az akkor fogant regény, a Légy jó mindhalá-lig! Nyilas Misijének szavai visszhangzanak végig a Szabó Lőrinc-i szövegen. Ezt az uta-lást minden magyar olvasó első hallásra érti. De mit keres ebben a naplóban Finnország, ahol a költő sohasem járt, és ki lehet az ismeretlen finn asszony, akinek legfeljebb két levele volt megtalálható a költő hagyatékának jelentős részét őrző kézirattárban.7
Kan-1 A téma első feldolgozása egy tartui előadás számára készült és megjelent Szabó Lőrinc és Finnország címmel az Észt hungarológia 75 / Eesti hungaroloogia 75. kötetben (Szerkesztette Anu Nurk, Tõnu Seilenthal, Tartu, 1997. 43–57.). Ennek kibovített változata: Szabó Lőrinc finn fordításai (Irodalomtörténeti Közlemények, 1997. 1–2/79–97.). További adatokkal bővítve megjelent utószóként Helena Kangas Az én Magyarországom.
Cikkek, riportok 1943–1944 (Argumentum, Bp., 2001) című könyvben (149–209.). Jelen fejezet a begyűjtött adatok következtében lényegesen áldolgozott változat.
2 Szabó Lőrinc: Bírákhoz és barátokhoz, i. k. 93.
3 „Lőrinc most már az Andrássy út 60-ban van. Ezt – nem tudom másnak mondani – önbuzgalmi följe-lentés indította meg. […] Flórával elmentünk még azon éjszaka Erdeihez, a belügyminiszterhez. Sok ellentétem volt Erdei Ferenccel, de utólag is leteszem emléke előtt a hálának a tanújelét. Ha embert kellett menteni, ha valami igazságot ő maga a saját hatáskörében érvényesíteni tudott: talpig ember volt. Felöltözött. Ketten átmentünk az ÁVO központjába, és akkor megindult a telefonálgatás, Erdei, én és az Andrássy út 60-nak a parancsnoka, majd még felsőbb parancsnokok között. Megígérték, hogy kiengedik.” Illyés Gyula emlékezése, in: Kabdebó Lóránt:
A háborúnak vége lett, i. k. 157–158.
4 Szabó Lőrinc: Bírákhoz és barátokhoz, i. k. 78.
5 Szabó Lőrinc: Bírákhoz és barátokhoz, i. k. 60–61.
6 Szabó Lőrinc: Bírákhoz és barátokhoz, i. k. 7.
7 MTAKK Ms 4682/78–79.
gas Helena számomra is megmaradt évtizedeken át e két levél alapján megfogalmazható jegyzetszövegnek.8
Mindaddig, míg 1995-ben Ago Künnap professzor – akkori dékán és a tartui egyetem finnugor tanszékének vezetője –, valamint Pomozi Péter, az egyetem akkori magyar lek-tora meg nem szervezték neves meghívott vendégek részvételével tanítványaik bemutatá-sára-bemutatkozására az első magyar–baltikumi kontrasztív konferenciájukat, és kértek, menjek, nézzem meg a mi miskolci egyetemünkön is tanuló hallgatóik9 teljesítményét, egyúttal pedig vállaljak valamilyen általam választott témájú előadást. Ekkor kezdtem át-tekinteni Szabó Lőrinc finn kapcsolatait.10 Összeírtam az adatokat, tényeket, de a szöveg csakhamar elszabadult, és azóta a tanulmány – mintegy posztmodern módon – elkezdte folyamatosan átírni önmagát.11 A kezdetben filológiai adaléknak feltűnő adatközlés előbb korképpé, majd poétikai összefüggések sejtelmévé bővülhetett. A második tartui konfe-renciára12 már egyenesen a Helena Kangasszal való közvetlen turkui találkozásról érkez-hettem.13 És ha vélhetem, hogy a találkozásoknak is van fátumuk: 1997 pünkösd hétfőjén
18 „Finn újságíró, Magyarországon is járt, magyarul is tudott; Turkuból, az Uusi Aura szerkesztőségéből írt 1944. július 12-én Szabó Lőrincnek, akiről Koskenniemivel beszélt, aki fordított egy Szabó Lőrinc-verset a Valvoja (a Magyar Csillaghoz hasonlítja) számára.”. A Napló idézett két kiadásában hasonlóan: 638.; 355.
Helena Kangas-Leena Ilmari emlékezése szerint ez a Koskenniemi által készülő fordítás végül nem valósult meg, a háború befejeztével elveszítette a finn költő számára a magyar kapcsolat aktualitását.
19 Ago Künnap professzorral, a tartui egyetem bölcsészettudományi karának akkori dékánjával oktató- és hallgatócserében állapodtunk meg első, 1995-ös ott-jártam idején.
10 1996. május 24–25-én, a Magyarország és a Baltikum – kapcsolattörténet és kontrasztív kutatások című konferencián Szabó Lőrinc finn fordításai címmel tartottam előadást. Ez volt jelen dolgozatom első változata.
11 Régi és a kutatás közben szerzett új barátok valamint tanítványok segítették a továbbiakban munkámat:
Gerevich-Kopteff Éva, Hárs Ernő, Horányi Károly, Kiss Noémi, Kolla Mária, Lakatos Éva, Nagy Csaba, Nagy Judit, Petneki Áron, Szopori Nagy Lajos, Anu Nurk, Tolcsvai Nagy Gábor, és a Kangas Helena kilétét végül is felfedező Labádi-Bertényi Gizella, aki azóta három tanulmányban foglalta össze Helena Kangas portréját (Helena Kangas, egy finn újságírónő a háborús Budapesten. Új Holnap 1997. szeptember, 119–123.; Helena Kangas finn újságíró a háborús Budapesten. Irodalomtörténet 1997. 4. sz. 617–628.; Szent-Györgyi Albertről Finnországban. Tudományos Dialóg 1978. 3. sz. 64–66.), összegyűjtötte lapkivágatok és gépiratok alapján a Magyarországról szóló cikkeit, ezek fordításait is megkezdte publikálni a magyar sajtóban (pl. a Kassák Lajost bemutató, gépiratban maradt interjút, A magyar Toivo Pekkanen címűt az Irodalomtörténet 1997. 4. számában, 629–631.; a Vasárnapi levél Budapestről címűt az Új Holnap 1997. szeptemberi számában, 124–126.; a Szent-Györgyi Alberttel készített interjút A paprikaprofesszor címmel a Tudományos Dialóg 1978. 3. számában, 67–68.) és előkészítette az Argumentum Kiadó számára könyvben való közreadásukat (a könyv 2001-ben jelent meg, Helena Kangas: Az én Magyarországom. Cikkek, riportok 1943–1944. Finn eredetiből fordította Labádi-Bertényi Gizella. Argumentum Kiadó, Bp., 2001). Magam pedig az Irodalomtörténeti Közlemények 1997. 1–2.
számában összegeztem Szabó Lőrinc finn kapcsolatait Szabó Lőrinc finn fordításai címmel (79–97.).
12A hungarológia 75 éve a Tartui Egyetemen. Hungarológia és esztológia az egyesülő Európában. 75 aastat hungaroloogiat Tartu Ülikoolis. Hungaroloogia ja estoloogia ühinevas Euroopas. Tartu, 1997. május 22–24.
Az Avatud Eesti Fond és a Soros Alapítvány támogatásával rendezte Tõnu Seilenthal professzor és munkatársa, Anu Nurk.
13 Labádi-Bertényi Gizella kalauzolásával feleségem és egyetemünk nyelvészprofesszora, Gergely Piroska társaságában kerestük fel az érdemes újságíróasszonyt; Labádi-Bertényi Gizella látogatásunk után a hallottak alapján imigyen összegezte Helena Kangas életrajzát: „Helena Kangas (sz. 1913. június 10. Turku, lánykori neve:
Helena Kulovaara) első férje, Einar Kangas halála után férjhez ment az ismert színházi rendezőhöz, Wilho Ilmarihoz (1888–1983), s ma Leena Ilmari néven él Turkuban. 1943 áprilisától a magyar állam újságíró-ösztöndíjasaként egy teljes évet töltött Magyarországon. Hazatérve a rangos Suomen Kuvalehti munkatársa lett – színes színházi kritikáira emlékeznek az olvasók –, majd nyugdíjba vonulása előtt néhány évig egy női lap főszerkesztőjeként dolgozott. Magyarországon sok helyütt megfordult, de legjobban a fővárosban érezte magát.
találkoztunk Turkuban, és vehettem kézbe a költő Helenához írott 1944-es levelét, amely-ben arra a pünkösd vasárnapra emlékezik, amikor Alcsúton, Anna főhercegné vendége lehetett.14 Annak az Anna főhercegnének a birtokán, aki az akkori finn nagykövet kul-turális estjeinek is gyakori résztvevője volt.15 A költő életrajzi körei keresztezték akkor egymást a szétszóródás előtt: egy titkos (Anna) és egy remélt, de be nem következett (Helena) összetartozás. Ezeknek a köröknek a világát elevenítettük fel a hasonló ünnepi napon mi, visszatekintve az eltűnt idő nyomában.
* * *
Az imigyen felidézhető 1942–1944-es éveket megelőzően Szabó Lőrinc pályáján korábbi finn kapcsolatról azonban említést sem tudunk tenni. Hacsak nem idézek néhány lelkesült sort, amellyel Kodolányi János finnországi megérkezése után Helsinkiből köszöntötte egy lapon a költő családját: „Lőrinckém, végre boldog vagyok! Isteni dolgokat látok, ren-geteget tanulok. A jövő héten indulok az ország belsejébe […]. Ölel mindnyájatokat Kodolányi 936, aug. 21.”16 Talán neki is köszönhető lenne a költő utóbbi csodálata, majd vágyakozása? Ezt követően még két hivatalos jellegű levelet is idézhetek, amelyek talán felhívhatták a figyelmét valamiféle összetartozásra: az egyik Csekey István professzor fel-kérése finnugor himnusz megírására, a másik egy könyv jutányos áron való beszerzésére biztat az első finn háború idején.17 A költő ugyan mindig is kerülte a hősi fogalmazást,
A finn nagykövetség, illetve gyorsan növekvő ismeretségi körének segítségével, valamint jó ízlésének és máig megőrzött fogékonyságának köszönhetően fel tudta térképezni a magyar kulturális és művészi élet aktuális problémáit. Az irodalom, a művészet nem egy nagy alakját meginterjúvolta, s ismereteiről, észrevételeiről a finn közönséget is tájékoztatta a turkui Uusi Aura vasárnapi leveleiben.” Életútját lásd részletesebben az e fejezet 11. számú jegyzetében felsorolt tanulmányokban.
14 Szabó Lőrincet a költő és drámaíró József Ferenc főherceg feleségéhez, Anna királyi hercegnőhöz kap-csoló életrajzi eseményekről, a Tücsökzene egyes verseiben a Korzáti-szerelem által ihletett versekbe fonódottsá-gáról lásd Szabó Lőrincnek a Vers és valóságban a Nem és igen című vershez adott magyarázatokat (458–459.);
valamint Az összegezés ideje című monográfiám 47., valamint 548–549. oldalain, és jelen kötetnek A hévízi versfüzet című záró fejezetében írottakat.
15 Aarne Wuorimaa volt nagykövet Magyarországot bemutató, emlékezéseit is tartalmazó kötetében (Muis-tojeni Unkari, Helsinki, Otava, 1947. 181.) a fényképmellékletekben Herczeg Ferenc társaságában szerepel a főhercegasszony.
16 MTAKK Ms 4683/17.
17 A Finnugor Kultúrbizottság Magyar Osztályának Szegeden 1940. január 8-án kelt, szintén Csekey Ist-ván egyetemi tanár, elnök aláírásával kelt gépírásos levele; illetőleg A Magyar–Finn Társaság 1940. június 5.
sokszorosított, a Társaság elnöke, Nagy Emil ny. miniszter és ügyv. alelnöke, dr. Gaskó Dezső aláírásával ellátott levele (MTAKK Ms 4680/240.; Ms 4684/42.). A körlevél leírása a kötetről: „A finnek országáról, né-péről, múltjáról, művelődési és gazdasági viszonyairól szóló 320 oldalas, 51 képpel és a legújabb határokat is feltüntető térképmelléklettel ellátott kötetet szerkesztett – a Magyar–Finn Társaság felkérésére és kiadásában – Társaságunk alelnöke dr. vitéz Nagy Iván kultuszminiszteri c. tanácsos »Finnország 1940« címmel. […]
Dr. vitéz Nagy Iván szerkesztő a magyar szakirodalomnak legkitűnőbbjeit szerezte meg a kötet munkatársaiul, akik közül a földrajztudós Teleki Pál gróf, Zsirai Miklós, Csekey István és Kogutowicz Károly egyetemi taná-rok neveit emeljük ki elsősorban.”. A könyv: Finnország, a Magyar–Finn Társaság kiadása, szerkesztette vitéz Nagy Iván, előszóval ellátta Tasnádi Nagy András, bevezető cikket írta gróf Teleki Pál, [Bp.] 1940., 287 lap, 16 t., 1 térkép. Ez a két, Csekey István által kezdeményezett levél esetleg még feltételeztethet egy közöttük ko-rábbról meglévő kapcsolatot. A Pesti Napló 1928. június 23., szombati számának 12. oldalán, az Írók és könyvek című rovatban Sz. L. szignóval Északi írások címmel jelenik meg az ismertetés a rövid e-vel írt Észtországról szóló tanulmányokról: „Egy magyar tudósnak a munkái ezek az »Északi írások«, egy magyar tudósé, aki ha nem is oly hosszú időt töltött el ott fenn északon, mint Fessler vagy Zichy Mihály, mindenesetre végig élt már
a patetikus hangnemet, a körlevél hangütése mégis mintha előlegezné Szabó Lőrinc nem sokkal későbbi, a finneket méltató sorozatos megjegyzéseit: „Mindannyian csodálattal néztük azt a meg nem alkuvó küzdelmet, amelyet finn testvéreink 104 napon át folytattak dicsőséges csaták során át függetlenségükért és szabadságukért.”
Mégis az északi rokonokkal való kapcsolattartás tematikája kívül állott sokáig a költő poétikai és az ember életrajzi érdeklődési körén. Ezt a kívülállást jellemezheti a levélvál-tás, amelyben a Csekey professzor említett felkérésére válaszolva az emberi érdeklődés és hiányérzet leírása fogalmazódik meg levelében, a költő sajnálkozása pedig az elhárítás határozott gesztusát fogalmazza. A feladat jellege, poétikai meghatározottsága kívül esett a költő alkotói kompetenciáján.
A Finnugor Kultúrbizottság Magyar Osztálya Szeged, Zerge utca 20.
1940. január 8.
Igen tisztelt Szerkesztő Úr,
A Finnugor Kultúrbizottság ülése Helsinkiben 1938. július 8-án elhatározta, hogy pá-lyázatot hirdet Észt-, Finn- és Magyarországon finnugor himnuszra, amelyet meg is zenésíttet. Előbb mindhárom rokonnép körében meghirdeti a nemzeti osztály a pályá-zatot, és a három ország három legjobb költeménye közül történik a végleges válasz-tás. A magyar osztály pályázata sajnos meddő maradt. A beérkezett tíz vers közül egy sem ütötte meg a mértéket.
Erre az a gondolatunk támadt, hogy három kiváló magyar lírikust szólítunk fel a finnugor himnusz szövegírására. A három közül azután kiválasztjuk a legjobbat és azt terjesztjük az észt–finn–magyar együttes bizottságtól kiküldendő művészi bíráló-bizottság elé. A győztes itthon 100 P díjazásban részesül. Hogy a végleges szöveg győztese milyen elismerésben részesül, még nem tudjuk.
Mindezeknek alapján felszólítjuk a Szerkesztő Urat két másik, de egyelőre titokban tar-tott társával együtt, hogy legkésőbb február 15-éig küldje be nekem címezve munkáját.
Kiváló tisztelettel
Csekey István egyetemi tanár elnök
öt telet Esztországban, s így nem a turista szemével nézi az idegen tájak életét. dr. Csekey István öt év óta a dor-pati egyetem jogtanára. Amellett, hogy közigazgatási tisztviselőket nevel egy új állam számára, természetesen a legnagyobb érdeklődést tanúsítja a velünk rokon eszt nép multja és kulturája iránt, s így ő a leghivatottabb arra, hogy nekünk az új Esztország jelentőségét interpretálja. Huszonöt kitűnő tanulmányát adta most ki az
»Északi írások« című, igen tetszetős kiállítású kötetben, mely az útleírások, a történelem és a politika kedvelőit egyaránt a legnagyobb mértékben fogja érdekelni. A kötet egyik szenzációs érdekességű fejezetének címe:
»A dagői torony«. Jókai is megírta hasonló című novellájában a dagői torony mondáját; Csekey professzor azonban kinyomozta a valóságot, mely e monda mögött van, s a történelmi kutatás sokkal érdekesebb dolgokat hozott felszínre, mint amiket Jókainak az elbeszéléséből ismerünk. Mindenki, aki érdeklődik a rokon finn és eszt nép törekvései és sikerei iránt, nagy hálával fogadja Csekey professzornak a könyvét, melynek illusztrációi a kis balti köztársaságnak még a levegőjét és hangulatát is megismertetik velünk. Egyike ez azoknak a könyvek-nek, amelyeknek igazán egyetlen magyar könyvtárból sem szabad hiányozni.” Bár a rövid ismertetés kevéssé emlékeztet a fiatal Szabó Lőrinc stílusára, ennek az írásnak a szerzőségét a Csekey professzorhoz fűződő utóbbi kapcsolat okán esetleg mégis feltételezhetem.
A válasz a Magyarország című napilap, Szabó Lőrinc munkahelyének céges papírján ér-kezett, gépírással:
Budapest, 1940. január 30.
Igen tisztelt Professzor Úr!
Nagyon köszönöm megtisztelő felhívását, hogy vegyek részt a január 8-án kelt leve-lében említett pályázaton. Igazán örülnék, ha bármiben rendelkezésére tudnék állni, azonban legkevésbé mint lírikus szólalhatok meg. Hiányzik az egyéni élmény, hiány-zik valami, ami nélkül bizony alighanem csak többé-kevésbé sikerült elmemű ma-radna a vers. Egy idő óta különösen sajnálom, hogy sohasem jártam nemcsak Finn-, de még Észtországban sem. Egészen biztos, hogy ha valami személyes viszonyba kerültem volna északi rokonainkkal, vagy ha csak tájimpresszióim volnának arról a vidékről, magamtól és nem is egyszer megszólaltam volna már. Ne vegye rossz-néven, de nem tudok pályázni. A dolgot nem említettem senkinek és nagyon kíváncsi vagyok az eredményre.
Még egyszer köszönöm, hogy Professzor Úr és a finnugor kultúrbizottság tagjai rám is gondoltak, és vagyok Professzor Úrnak
igaz tisztelője:
Szabó Lőrinc18 Szabó Lőrinc 1942 eleji, valamint 1943 eleji finn fordításai tulajdonképpen – mennyisé-güket tekintve – elhanyagolhatónak mondhatók. Még a finn kultúra avatott közvetítője, Domokos Péter sem tudott róluk, honnan ismerhette volna, hiszen a költő politikai okok-ból nem is gondolhatott rá, hogy a háború után a szovjetekkel szemben hősiesen védekező finnek emlékét idéző fordításokat reprezentatív műfordítás-gyűjteményeibe, az 1948-ban megjelent Örök barátaink második kötetébe, vagy az 1959-ben, hasonló címmel már csak posztumusz kiadásként napvilágot látott összesítésbe felvegye. A három Koskenniemi-fordítás ugyan egyszer, 1943-ban megjelent az Új Időkben,19 az egyik Kettunen-fordítás pedig a Zilahy-féle Hídban, 1942-ben:20
18 Az MTAKK-ban, a Csekey-hagyatékban található válaszlevélre (Ms 4711/238.) a Szabó Lőrinc leve le-zés kiadását a Szabó Lőrinc Kutatóhelyen előkészítő Horányi Károly hívta fel figyelmemet. Az autográf aláírású levélben két autográf javítás található: „táji impresszióim” helyett az i betű áthúzásával lesz a közölt „tájimp-resszióim”; az utolsó mondatban a „finn magyar” helyett összehúzással és a „magyar” szó tintával való felül-írásával lesz a közölt „finnugor” kifejezés. A gépírásban egy helyen, az „elmemű” szó ű-je esetében autográf ékezetet ír. Megjegyzendő, hogy Szabó Lőrinc már akkor, a helyesírási reform előtt kétszer is egy b-vel írja a „kevésbé” szót.
19 Koskenniemi három verse – Szabó Lőrinc műfordításai –. Új Idők, 1943. március 27., 13. sz. 368.
A kopfban: „Veiko [sic!] Antero Koskenniemi finn költő, 1885-ben született. Hazájában általában őt tekintik a legkiválóbb mai finn lírikusnak. Irodalmi és tudományos érdemei elismeréséül a turkui egyetem tanárává nevezték ki. Országa megbízásából sokat utazik külföldön, mint kultúrdiplomata; tavasszal Budapestre várják.”
A három vers: Sí-nyomok a hóban, Katonafiú, 1940 újévére. A költő hagyatékában megmaradtak a versek finn szövegei, a nyersfordítások gépiratai, valamint a költő kéz- és gépirata (a harmadik vers kéziratának kivételé-vel). A versek alá írva: Fordította: Szabó Lőrinc. In: MTAKK: Ms 4666/28–38. A fordításokat Szabó Lőrinc autográf javítású gépiratai alapján közlöm. A versek a Latuja lumessa című kötetből valók, finn címük: Latuja lumessa, Sotilaspoika, Uusi vuosi 1940. A szövegeket Lauri Kettunen juttatta el a költőnek, ugyanis mellettük a boríték, amely „Ngs. Szabó Lőrinc író úrnak” címezve érkezett, „Feladó: Prof. Lauri Kettunen, Nagyboldog-asszony-u 11–13.” (azaz az Eötvös-collegium). Sajnos a küldemény postai bélyegzőjének dátuma olvashatatlan.
20 Sí-nyomok a hóban21
Hat pár sí-nyom keletnek; vissza csak egyetlenegy.
Járőrbe indult, elment az a hat, s öt ott veszett.
Melyik jött meg? S a többi hol van?
Ti tudjátok csak, tündöklő nyomok;
egy hétig még itt lesz a néma hóban, aztán eltűnik rajzotok.
Múló betűk, mesék a sí-nyomokban, a tél haván…
Nem baj! Örök vagy, halhatatlan vagy te, Hazám!
A finn nyersfordítást eddig nem sikerült nevesíteni. Rolla Margit a fordításról ezt írja majd utólag, Koskenniemi látogatását bevezető háromhasábos írásában, a Magyar Nemzet 1943. május 15-i számának 9. oldalán: „Ez a rendkívül érdekes arcú, finom mosolyú költő Finnország téli háborúja alatt arcvonalról arcvonalra utazott, éjt, nappalt töltött a katonák között s azután kiadta »Sí-nyomok a hóban« című hazaszeretettől égő gyönyörű vers-kötetét. (A kötet címversét, a Finnországból magammal hozott új háborús antológiából, egyik írónk magyarra is lefordította.)” 1944-ben pedig az egyiket A kis katona címmel az idős finnugrista professzor, Zolnai Gyula is lefordítja, de fordításának publikálására a háborús események következtében nem kerülhetett sor, csak kézirat-ban őrződött meg; a fordítás öndatálása: „Almádi 944 XII/29 ágyúdörgés közben ZGy” (MTAKK Ms 4156/44.).
A verseket Koskenniemi életművén belül elhelyezkedését Szopori Nagy Lajos ekként jellemzi: „Koskenniemi költői életművének van egy jellegzetessége is: a verses kisepikai műformák folyamatos jelenléte […] a bal-ladához való különös vonzódása. Balladáinak versformájában nem, kompozíciójában, a tárgy megközelítési módjában azonban érezhető a finn népballada hatása is. […] Balladáinak e feszes, szűkszavú, távolságtartóan együttérző attitűdje sajátos módon tér vissza 1940-ben, a finn–szovjet háború után kiadott Sínyomok a hóban című háborús tárgyú verskötetének több versében. A kötet modelljéül jól felismerhetően – s a költő által is megerősítve – a svédül író nagy nemzeti romantikus költő, Runeberg Stäl zászlós történetei című kétkötetes versciklusa szolgált, amelyben az az 1808–09-es finn (svéd)–orosz háború nemzeti mitológiáját teremtette meg.
A Koskenniemi-kötet verseinek egy része ugyanúgy tisztek, közkatonák és civilek önfeláldozásának,
A Koskenniemi-kötet verseinek egy része ugyanúgy tisztek, közkatonák és civilek önfeláldozásának,