A dolgozat áttekintése

A bevezetőben vázolt problémafelvetést, illetve a kutatási módszerek, a korlátok és a vállalati minta ismertetését 11 fejezet követi. A második és harmadik fejezetben áttekintem a globális értékláncokkal kapcsolatos elméleteket és a nemzetközi statisztikai adatgyűjtési erőfeszítéseket.

A negyedik fejezetben a magyarországi leányvállalatok példáján azt vizsgálom, hogy a nemzetközi vizsgálatok első módszerei (a vállalati funkciók jelenlétét feltérképező felmérések) alkalmasak-e a funkcionális szakosodás feltérképezésére? Lehetséges-e ezeknek az adatoknak az alapján a cégek versenyképességére, vagy akár a feljebb lépési teljesítményükre vonatkozóan megalapozott következtetéseket levonni? A mintába került cégek körében a vállalati funkciók jelenlétét felmérve arra jutok, hogy egy adott funkcióhoz tartozó tevékenységek minőségével (tudásigényességével) kapcsolatos információk

15 Ezt támasztják alá azok a statisztikai vizsgálatok is, amelyek az ENSZ, vagy a Világbank egyes indikátorai (UN National Accounts Main Aggregates; World Development Indicators) alapján kimutatták, hogy a fejlett országokban a feldolgozóiparnak, a foglalkoztatottak száma alapján mért gazdasági súlya évtizedek óta gyorsabban csökken, mint a hozzáadottérték-alapon mért súlya (friss összefoglalót ad: Fiorini és szerzőtársai, 2013).

hiányában, ezek az adatok nem sok eligazítást adnak. A fejezetben részletezett empirikus eredményekre támaszkodva, néhány ponton kiegészítem az értékláncelméletnek a funkcionális munkamegosztással és az egyes szereplők szakosodásával kapcsolatos megállapításait.

Ezt a témát folytatom az ötödik fejezetben, ahol a vállalati tapasztalatok alapján, példákkal illusztrálom az értékláncok komplexitását, a szakosodás mozaikszerűségét, és elemzem az egyes vállalati funkciók feldarabolhatóságának következményeit.

A hatodik fejezetben térek rá a globális értékláncokon belüli feljebb lépés témájára. Áttekintem a feljebb lépés vizsgálatával és mérésével kapcsolatos elméletek fejlődését és az értékláncelméletek feljebb lépéssel kapcsolatos fő téziseit, amelyeket hazai példákkal illusztrálok. A hetedik fejezetet azzal, a vállalati vizsgálataim során rendre újra előkerülő megállapítással vezetem fel, hogy a feljebb lépés – akár a termelési eljárás alapú feljebb lépés, akár a leányvállalatok által ellátott funkciók bővülése – ma már nem különleges és egyedi esemény, amely csak néhány kivételes: tehetséges szakemberekkel, proaktív hozzáállású menedzsmenttel és a „vállalkozó leányvállalat” magatartásra nyitott anyavállalattal rendelkező multinacionális cég esetében valósul meg, hanem tulajdonosi elvárás.

A hetedik fejezetben ugyanis a vállalati interjúk tapasztalatai alapján a feljebb lépés megvalósulásának módjait mutatom be, és arra jutok, hogy a termelési folyamat működtetése, a termelés bővülése és a gyártott termékek körének megújulása a leányvállalatok számára még funkcionális feljebb lépés nélkül is állandó tanulást igényel (a termelékenység folyamatos növelése, az eljárások optimalizálása és a költségek csökkentése). A termelés bővülése következtében mind több támogató funkcióra is szükség lesz. Ezenfelül, a helyileg ellátott funkciók komplexitása és tudásigényessége – legalábbis egy ideig – folyamatosan nő. Meghatározott teljesítmény felett a feljebb lépés már nem folytatódik „automatikusan”, hanem a „vállalkozó leányvállalat” magatartás eredményességének függvényévé válik. A fejezetben bemutatom, hogy a funkcionális feljebb lépés háromféle módon nyilvánulhat meg, vagyis itt bizonyítom a szakosodásról szóló ötödik fejezetnek azt a megállapítását, hogy az

egyenes vonallal ábrázolt értékláncok nem megfelelően tükrözik a szakosodás és a feljebb lépés komplexitását.

A nyolcadik fejezet azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy milyen hatást gyakorol a feljebb lépés a helyi leányvállalatok teljesítménymutatóira, illetve a helyi menedzsment döntési szabadságára, autonómiájára. A mérlegbeszámolók adatainak elemzése és az interjúk alapján arra jutok, hogy a feljebb lépés és a leányvállalati működés jövedelmezősége közötti összefüggés ambivalens: nem állapítható meg pozitív oksági kapcsolat. Az anyavállalati koordinációs mechanizmusok részleteit feltáró interjúk azt mutatják, nem egyértelmű, hogy a feljebb lépés önmagában bármilyen hatást gyakorolna a leányvállalati autonómiára. Ez utóbbit a külső környezetben, vagy az anyavállalati stratégiában bekövetkező változások sokkal erőteljesebben befolyásolják, mint a feljebb lépés.

A feljebb lépés leginkább a helyileg létrehozott hozzáadott érték volumenére gyakorol – közvetlen és közvetett – hatást: a fejezet ezeket részletezi.

A feljebb lépés és a multinacionális vállalati szervezetbe integrált leányvállalatok által kisajátított jövedelem közötti ambivalens kapcsolatra a tízedik fejezet ad magyarázatot, amelyet az anyavállalatok alapvető kompetenciáiról szóló kilencedik fejezet készít elő. A kilencedik fejezet azzal foglalkozik, hogy miként változtatja meg a leányvállalatok feljebb lépése, az egyre magasabb szintű üzleti folyamatok átvétele az anyavállalatok alapvető kompetenciáinak körét. Hogyan változik az anyavállalatok szakosodása: mi az, amit az anyavállalatok még azután is saját hatáskörükben tartanak, hogy immár egyre magasabb szintű, tudásigényes feladatokat is leányvállalati felelősségi körbe delegáltak? A fejezetben áttekintem az anyavállalatoknak, illetve a globális értékláncok koordinátorainak alapvető kompetenciáit, az egyértelműen központi hatáskörben tartott tevékenységek körét. Megállapítom, hogy az operatív feladatok leányvállalati szintre delegálásával, az anyavállalatok szakosodása is eltolódik: rendszerintegrációs és koordinációs, illetve egyéb, a tulajdonosi előnyt meghatározó immateriális tevékenységek irányába.

A tízedik fejezet az egyes szereplők értéklánc-szakosodásának változásából indul ki a feljebb lépés és kisajátított jövedelem közötti összefüggés elemzéséhez. Dinamikus szemléletű, hipotetikus modellt állítok fel, amelynek

segítségével rávilágítok arra, hogy a leányvállalatok feljebb lépésével párhuzamosan az anyavállalatok is feljebb lépnek: felszabaduló erőforrásaikat azokra a tevékenységekre koncentrálják, amelyek egy-egy értékláncon belül a leginkább befolyásolják a teljes hozzáadott értékből való részesedésük mértékét, illetve amelyek a leginkább növelik az összes profitot. Elemzem, hogy milyen típusú értéklánc-tevékenységek valószínűsítenek az átlagosnál nagyobb részesedést a teljes hozzáadott értékből, illetve, hogy mi jellemző azokra a szereplőkre, amelyek részesedése az értékláncok teljes hozzáadott értékéből átlag feletti.

Ez utóbbi kérdés átvezet a 11. fejezet témájához, ugyanis megállapítom, hogy az átlag feletti, vagy legalábbis a hozzáadott értéknek megfelelő jövedelem-részesedéssel rendelkező szereplők fő közös jellemvonása a tevékenységük támadhatóságának hiánya, ami leginkább az immateriális tőkefelhalmozásukkal függ össze.

A 11. fejezetben ebből következően azt vizsgálom, hogy a gyártásra szakosodott, de kisebb-nagyobb funkcionális feljebb lépési teljesítményt felmutatott helyi leányvállalatoknál milyen immateriális tőkefelhalmozás figyelhető meg. Arra a kérdésre keresek választ, hogy milyen típusú immateriális beruházások kísérik a feljebb lépést. Azt találom, hogy multinacionális cégek exportra termelő leányvállalatai esetében az immateriális tőkét gyarapító tevékenységek döntően a leányvállalati integrációt, vagyis a leányvállalatnak a multinacionális vállalati szervezetbe, illetve az anyavállalat koordinálta értékláncba történő integrációját szolgálják, és/vagy a helyi alaptevékenységet segítő, annak termelékenységét növelő tételekből állnak.

A záró, 12. fejezetben összefoglalom a kutatási eredmények fő gazdaságpolitikai tanulságait és amellett sorakoztatok fel érveket, hogy az értéklánc-elemzés evolúciós megközelítést igényel.