Diszkusszió: a magyar középvárosokkal kapcsolatos tapasztalatok ütköztetése a saját

Empirikus elemzésemet a fejezet elején bemutatott középvárosi vizsgálatokban fellelhető osztályozások (várostípusok), illetve saját területi tőke klasszifikációm összevetésével zá-rom.⁷⁴

A jelentős területi tőkéjű településekről elmondható, hogy a megfelelő versenyképes-ségű Kaposvár kivételével mindegyik magas versenyképesversenyképes-ségű város (Beluszky 2000).

Városdinamikai szempontból pozíciójukat őrző vagy pozícióikon javító településeknek (Beluszky 2003), városhierarchiában betöltött helyzetük alapján pedig felsőfokú közpon-toknak minősülnek (Berényi–Dövényi 1996). Az innovációs képesség szempontjából a települések kedvező adottságú térségi centrumnak (Szolnok, Zalaegerszeg), illetőleg jelen-tős humán bázisú központnak (Eger, Kaposvár, Sopron, Szombathely, Veszprém) is ne-vezhetők (Csizmadia–Rechnitzer 2005). Végül, globalizációs típusaik alapján a csoport hét települése a globalizálódó kategóriába sorolható (Molnár 2006).

A potenciális területi tőkéjű öt középváros a versenyképesség szempontjából megfe-lelőnek minősül (Beluszky 2000). Városdinamikai szempontból az összkép vegyes; míg Budaörs dinamikusan fejlődő város, addig Gödöllő és Szekszárd pozícióján javító, Békés-csaba pozícióját őrző, Gyöngyös viszont helyzetéből vesztő település (Beluszky 2003). A városhierarchia vizsgálatok is komplexebb képről árulkodnak, hiszen alsó- (Budaörs, Gö-döllő), közép- (Gyöngyös) és felsőfokú központok (Békéscsaba, Szekszárd) egyaránt jel-lemzik a csoport városait (Berényi–Dövényi 1996). A települések megújuló képessége tekintetében Budaörs kiugró gazdasági teljesítményű, de a többi település is magas innová-ciós potenciállal jellemezhető (Csizmadia–Rechnitzer 2005). Hasonlóan az előző csoport-hoz, a települések többsége globalizálódónak – Budaörs globalizáció által dinamizáltnak – minősül (Molnár 2006).

A budapesti agglomeráció hat települése a kedvezőtlen versenyképességű Gyál kivé-telével közepes versenyképességű (Beluszky 2000). A városi szerepkörök tekintetében azonban nagy lemaradás tapasztalható a többi csoport városaihoz képest, míg Érd alsófokú központnak tekinthető, addig a többi település valójában városi szerepkör nélküli, városi rangú település, „kvázi” központ (Berényi–Dövényi 1996). A települések megújuló képes-sége kedvezőtlen, átmeneti helyzetű, az innovációs lehetőképes-ségek mérsékeltek (Csizmadia–

74 Ennek keretében összesen hét tanulmány osztályozásának ütköztetésére kerül sor. Az ötvenkét középváros hét különböző klasszifikáció szerinti besorolását a 8. melléklet tartalmazza.

133

Rechnitzer 2005). A globalizációs típusok alapján elmondható, hogy a városok eltérően részesülnek a globalizáció előnyeiből, az összes lehetséges alaptípus megfigyelhető a vá-rosok esetében: Dunakeszi globalizálódó, Dunaharaszti dinamizált, Szigetszentmiklós fel-zárkózó, Gyál a globális versenyből kimaradó, Érd és Vecsés pedig leszakadó (Molnár 2006).

A huszonkilenc várost tartalmazó csoportot „átugorva” az öt hiányos területi tőkével jellemezhető településre helyezem az elemzés fókuszát. A középvárosok a versenyképes-ség tekintetében vegyes képet mutatnak, noha magas versenyképesversenyképes-ségű városokat egyálta-lán nem találunk e kategóriában; Dunaújváros és Tatabánya versenyképessége megfelelő, Kazinbarcika és Ózd közepes versenyképességet jelez, Komló ettől is elmarad, a verseny-képesség szempontjából a település kedvezőtlen folyamatokat mutat (Beluszky 2000). A városhierarchia oldaláról Tatabánya felső-, Dunaújváros fejlett közép-, míg a többi telepü-lés alsófokú városi szerepkörű (Berényi–Dövényi 1996). A városok dinamikáját tekintve nem beszélhetünk pozíción javító városokról, sőt helyzetét is csupán Dunaújváros őrzi, a többi település hanyatló (Beluszky 2003). Az innovációs potenciál szempontjából a folya-matok még kedvezőtlenebbek, hiszen átlag alatti, igen mérsékelt megújuló képességgel rendelkező települések sorolhatók e csoportba (Csizmadia–Rechnitzer 2005). Három város (Dunaújváros, Kazincbarcika, Tatabánya) a globalizáció szempontjából dinamizáltnak mi-nősül, Komló és Ózd egyértelműen nem részesedik a globalizáció előnyeiből (Molnár 2006).

A legtöbb középvárost magában foglaló csoport kapcsán megállapítható, hogy a tele-pülések zömének versenyképessége közepes (9 település) vagy megfelelő (17 település), azonban Békés, Karcag és Törökszentmiklós helyzete kimondottan hátrányos (Beluszky 2000). A városi dinamika oldaláról vegyes kép vázolható fel, mert Siófok és Szentendre dinamikusan fejlődő városnak minősül, de találunk példát pozícióján javító (7), pozícióját őrző (4) és pozíciójából vesztő (11) középvárosokra is. E téren Hódmezővásárhely, Makó, Nagykőrös, Orosháza és Törökszentmiklós hanyatló városnak tekinthető (Beluszky 2003).

A városhierarchiában elfoglalt helyzetük szerint Baja és Salgótarján felsőfokú központnak minősül, a többi település közép- (14) és alapfokú (13) városi rangú (Berényi–Dövényi 1996). A megújulóképesség tekintetében Szentendre kedvező adottságú térségi központnak nevezhető, de Keszthely is magas innovációs potenciállal jellemezhető. A települések zö-me azonban az átlagos (9) vagy átzö-meneti (12), tehát a jóval mérsékeltebb innovációs lehe-tőségekkel jellemezhető klaszterekhez tartozik. Ezen kívül az innováció szempontjából

134

néhány kimondottan kedvezőtlen adottságú település is megfigyelhető, amelyek mindegyi-ke alföldi város (Békés, Karcag, Hajdúböszörmény, Makó, Nagykőrös, Törökszentmiklós) (Csizmadia–Rechnitzer 2005). A középvárosok globalizációs típusaival összefüggésben megállapítható, hogy néhány dunántúli (Esztergom, Keszthely, Siófok) és a központi régi-óban fekvő település (Szentendre, Vác) jó eséllyel néz szembe a globalizáció kihívásaival, de nem sokkal marad el ettől a csoporttól másik hat település sem (Baja, Gyula, Jászbe-rény, Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Salgótarján, Tata). A kedvezőtlen megújuló képes-ségű városok teljes köre – Várpalotával együtt – leszakadónak minősül a globalizációs kivívások terén (Molnár 2006).

A középvárosi osztályozások összevetésével kapcsolatosan elmondható, hogy össze-tettebbé, árnyaltabbá vált saját interpretációm, mivel a területi tőke alapján elkülönített településblokkok több fontos sajátosságára világíthattam rá. A várostipizáláson nyugvó elemzések a dinamikai, a fejlettségi és a hierarchikus kategóriák tekintetében több esetben egy irányba mutatnak, tehát kölcsönösen az eredmények „erősítik” egymást.

6.5. Összegzés

A fejezetben a magyarországi középvárosokkal kapcsolatos legfontosabb területi kutatások bemutatását követően a településkategória területi tőkéjének empirikus elemzésére tettem kísérletet. Megítélésem szerint, vizsgálatom segítségével több sajátosságra deríthettem fényt, hiszen analízisem segítségével új tapasztalatokat szerezhettem a területi tőke eleme-zésének módszereiről, illetve a hazai térszerkezeti összefüggésekről. Esettanulmányommal közvetve a középvárosokkal kapcsolatos ismeretanyag bővítéséhez is hozzá kívántam já-rulni.

Megállapítható, hogy a hazai középvárosokkal kapcsolatos empirikus elemzések – még ha nem is az általam alkalmazott éles megkülönböztetés szerint, de – hozzájárultak a településtípus anyagi és nem anyagi erőforrásainak feltérképezéséhez.

A régiók és települések belső adottságainak feltárása során a területi tőke tényezői-nek egy szűkebb halmazára kellett koncentrálnom analízisemet. A területi tőke nem ragad-ható meg teljességében a hazai statisztikai adatbázisokban fellelhető indikátorok segítségé-vel, vagyis a területi tőke mértéke, nagysága korlátozottan vizsgálható, összetevőinek egy jelentős része rejtve marad. A nyilvánosan elérhető statisztikai adatokkal a területi tőke alkotóelemei – vagyis a tőkefajták – mennyiségi jellemzői megfelelően vizsgálhatók, azonban a területi tőke dimenzióinak minőségi paraméterei számos ponton feltáratlanok

135

maradtak. A minőségi elemek mélyrehatóbb analízise egyedi mérési technikákat igényel, amely azonban túlmutat e disszertáció keretein.

Mivel a nemzetközi szakirodalomban sincs konszenzus a területi tőke leírására hasz-nált mutatókkal összefüggésben, ezért az analízisemben haszhasz-nált indikátorok is több tudo-mányos vitára adhatnak okot. Arra törekedtem, hogy a területi fejlettségi vizsgálatokban fellelhető mutatókat új szempontok alapján rendszerezzem, valamint régi és új indikátorok együttesével végezzem el az elemzéseket. Az új mutatók kiválasztásakor igyekeztem tekin-tettel lenni a területi tőke nemzetközi irodalmában fellelhető ajánlásokra. Saját mutató-rendszeremmel kapcsolatban újdonságnak gondolom a városok kommunális és szociális ellátásának leírására használt indikátorok bevonását, valamint a vállalkozások pénzügyi helyzetével és a települési vonzerőkkel kapcsolatos mutatók hangsúlyozását.

Az elemzések, konkrétan a faktoranalízis nyomán felállított települési rangsorok eredményei alapján úgy tűnik, hogy a területi tőke összetevői nagyon változatos képet mu-tatnak egy-egy középváros tekintetében. Még a jelentős vagy potenciális területi tőkével rendelkező települések esetében sem helytálló az a megállapítás, hogy minden vizsgált dimenzióban kedvezőbb teljesítményt mutatnak, a településcsoport inkább néhány karakte-risztikus terület vonatkozásában rendelkezik az átlagnál jobb eredménnyel. A hierarchikus klaszterelemzés során adódott klaszterszámok arra engednek következtetni, hogy a telepü-lések leginkább a materiális jellemzők szerint differenciálhatók; az immateriális összete-vők tekintetében kizárólag egy szűkebb, átlagosnál kedvezőbb paraméterekkel jellemezhe-tő és egy nagyobb, átlagosnál kedvezőtlenebb teljesítményű csoport különíthejellemezhe-tő el egymás-tól szemléletesen.

Jelenleg Magyarországon az általam alkalmazott tényezők figyelembevételével a kö-zépvárosi hálózat 13%-os tömbje jöhet szóba, ha jelentős mértékű területi tőkéről beszé-lünk (1. településcsoport). A városok további 21%-ában már megtalálható a későbbi fejlő-dés számos pillére, elsősorban a materiális tényezők jelenléte miatt (2. és 3. településcso-port). Az empirikus elemzések azonban mégis arra engednek következtetni, hogy a hazai középvárosok többségének nem sikerül megfelelően mobilizálnia területi tőkéjét (4. és 5.

településcsoport). Az anyagi és nem anyagi erőforrások összekapcsolódása gyenge, holott több esetben is adottak a területi tőke megfelelőbb hasznosításának lehetőségei. Önmagá-ban az anyagi erőforrások kedvező helyzete nem elégséges, mivel a nem anyagi tényezők hasznosítása is szükséges lenne.

136

Az elemzések alapján megállapítható továbbá, hogy nem érzékelhető a nagyvárosok kisugárzó hatása agglomerációikban, hiszen a nagyvárosok közelében található középvá-rosok zöme az átlagos területi tőkével jellemezhető csoportba sorolható. Sajnos, a hazai nagyvárosok fejlődése saját határaikon kívül kevésbé érezteti hatását. Ezzel szemben a nagyvárosok közvetlen környezetétől távolabb eső, „hagyományos” közép- és felsőfokú központok potenciális vagy jelentős területi tőkével rendelkeznek; e városok többnyire egymástól nagyobb távolságra találhatók, csupán a Nyugat-Dunántúlon rajzolódik ki egy összetartozó tengely (Sopron–Szombathely–Zalaegerszeg vonal).

A területi tőke fejlesztése – a modern gazdaságfejlesztés szellemében – összetett fel-adat, amely nem egy vagy néhány térségi szereplőn múlik, hanem a helyi lakosság és vál-lalkozások, a városvezetés, a felsőoktatás, a K+F szektor és a civil szféra együttes tevé-kenységétől. A részvétel lehetőségeinek végiggondolása a helyi projektek generálásának fontos állomása (Bajmócy 2011). A helyi vállalkozások leginkább a gazdasági tevékenysé-gek megerősítésében, az oktatási intézmények a humán kapacitások megszilárdításában, míg az önkormányzat és a civil szféra a települési környezet, az infrastrukturális és szolgál-tatási háttér kiépítésével, fenntartásával és fejlesztésével tudnak hozzájárulni a területi tőke egy-egy szegmenséhez. Sok múlik a helyi lakosságon is, akik tudásukkal, készségeikkel, képességeikkel és nyitottságukkal katalizátorai, gerjesztői lehetnek a területi tőke alapú fejlesztésnek. A hazai településeknek képesnek kell lenniük egyedi materiális és immateri-ális erőforrásaik (további) megújítására. Hasonló kihívást vázolt dolgozatában Nárai (2005), aki felhívta a figyelmet a települések fejlődésében dominánssá váló saját, eredeti gondolatok és a következetes megvalósítás szerepére: a települések sikere és versenyké-pessége az adott térség természeti, gazdasági adottságaitól, ágazati jellemzőitől, a humán bázistól és az innovációkat segítő hálózatokban rejlő potenciáloktól is függ, amelyek elé-gedetté teszik a város polgárait, élhető környezetet kínálva számukra.

137