A magyarországi középvárosok típusai a területi tőke szempontjából

Az alábbiakban a két klaszterelemzés eredményeit összekapcsolom egymással, és ezen keresztül megkísérlem kialakítani a magyarországi középvárosok alaptípusait a területi tőke alapján. A klaszterek együttes ábrázolása rámutat néhány olyan térszerkezeti vonatko-zásra, amelyet a faktorelemzés eredményei sejtettek. A materiális tényezők tekintetében a harmadik és negyedik klaszter elemei mutatták a legkedvezőbb teljesítményt, míg az im-materiális komponensek esetében a második (szűkebb) klaszterhez tartozó városok (33.

ábra).

72 Az immateriális erőforrások esetében keletkezett kisszámú klaszter miatt a lehetséges klaszterek kialakítá-sának lehetőségeit nem hierarchikus (K-Means) klaszterelemzés keretében is teszteltem. Több lehetséges klaszterszám kipróbálása során azonban rendszeresen arra az eredményre jutottam, hogy a tíz, valamint negyvenkét középvárost felölelő klaszterek elemei nem „keverednek egymással”, így megítélésem szerint a hierarchikus klaszterelemzés során nyert eredmény elfogadható.

129

33. ábra: A magyar középvárosok együttes tipizálása a hierarchikus klaszterelemzé-sek alapján

Forrás: saját szerkesztés.

A két klaszterelemzés eredményének összevetése alapvetően nyolc kategória elkülö-nítésére adna lehetőséget, de a tapasztalati klasztercentroidok alapján öt településcsoport kialakítása ajánlatos az anyagi és nem anyagi tényezők együttes tipizálásakor (34. ábra):

1. Jelentős területi tőkével rendelkező középvárosok (7 település: Eger, Kaposvár, Sopron, Szolnok, Szombathely, Veszprém, Zalaegerszeg): A települések teljesít-ménye átlagon felüli, az anyagi és nem anyagi összetevők magas szintje jellemző.

A nyugat-dunántúli középvárosok előnyét – még a legtöbb dunántúli várossal szemben is – jelzi, hogy a régió összes megyei jogú középvárosa ebben a kategóri-ában kap helyet. A Duna vonalától keletre található települési erőforrások meglété-re utal két alföldi középváros teljesítménye. Kérdésként merül fel, hogy e városok dominanciájukat a jövőben is fenn tudják-e tartani, a hazai nagyvárosok meghatá-rozó ellenpólusaivá válhatnak-e, valamint hozzájárulnak-e szűkebb agglomeráció-juk felzárkózásához? Az elkövetkezendő időszakban e középvárosok a hazai terüle-ti fejlődés generálói lehetnek közvetlen térségük számára.

130

2. Potenciális területi tőkével rendelkező középvárosok (5 település: Békéscsaba, Bu-daörs, Gödöllő, Gyöngyös, Szekszárd): A csoport középvárosainak teljesítménye többnyire átlagos, de az anyagi vagy a nem anyagi erőforrások tekintetében nem érik el az előző kategória településeinek színvonalát. A települések adottságaiban rejlő képességek megfelelő kihasználása azonban tovább javíthatna a városok hely-zetén, mivel a városok több dimenzió vonatkozásában is megfelelő, legalábbis átla-got meghaladó teljesítményt mutatnak. E települések jövője szempontjából az él-mezőnyhöz való felzárkózás reális alternatívának tűnhet.

3. Átlagosnál kedvezőbb materiális erőforrásokkal, de átlagos immateriális erőforrás-okkal rendelkező középvárosok (6 város: Dunaharaszti, Dunakeszi, Érd, Gyál, Szi-getszentmiklós, Vecsés): E települések közös jellemzője, hogy a központi régióban zajló folyamatok élvezői és kárvallottjai egyszerre. A fővárost övező agglomeráció gyors fejlődése elsősorban a materiális erőforrások gyarapodásában érhető tetten, azonban Budapest közelsége egyúttal e települések immateriális tényezőinek „le-csapolását” is eredményezi, mivel a humán kapacitásokat, a közművelődés lehető-ségeit, valamint a települési vonzerőket „elszívja” a főváros. E települések jövőbeni fejlődése esetében az a legfőbb kérdés, hogy képesek-e együttesen „felvértezni” a főváros hátországát – különösen a nem anyagi tényezők tekintetében – úgy, hogy miközben egyfajta ellenpólust képeznek Budapesttel szemben, a fővárossal együt-tesen sikeres nagyrégiót alakítanak ki a (közép-)európai térben?

4. Átlagos területi tőkével rendelkező középvárosok (29 település): A csoport lénye-gében az Alföldön és a Dunántúlon található nem megyei jogú középvárosokat öleli fel, amelyek a materiális és immateriális erőforrásokat kifejező jellemzők tekinteté-ben átlagos vagy attól elmaradó szintet képviselnek az ország más részeitekinteté-ben talál-ható középvárosokhoz képest. Az alföldi városok elkülönülése egyrészt megerősíti Beluszky (2010) vizsgálatait, miszerint az Alföld mezővárosai a városodás sajátos útját járták be, másrészt a vizsgálat rávilágít arra is, hogy a XXI. században az „al-földi út” nem különbözik több dunántúli település fejlettségétől.

5. Területi tőke hiányos középvárosok (5 település: Dunaújváros, Kazincbarcika, Komló, Ózd, Tatabánya): Az egykori szocialista (ipar)városok mutatják a legked-vezőtlenebb helyzetet, amelyeket Beluszky (2003) – több más, az értekezésben nem érintett szocialista (ipar)várossal egyetemben – túlélő és sorvadó iparvárosoknak is nevezett. A települések közös jellemzője, hogy gazdaságuk egykor ipari

monokul-131

túrára épült, de a politikai–gazdasági rendszerváltás kedvezőtlen folyamatokat indí-tott el esetükben, és mivel ezek a városok nem „természetes” módon emelkedtek ki környezetükből, ezért nem számíthattak környezetük városközpontot éltető erejére sem (Barta 2002). E települések esetében az a legfőbb kérdés, hogy endogén erőfor-rásaikra támaszkodva ki tudnak-e emelkedni hátrányos helyzetükből.⁷³

34. ábra: A magyar középvárosok osztályozása a területi tőke szempontjából a több-változós statisztikai elemzések alapján

Forrás: saját szerkesztés.

73 Egyetértek Enyedi (1989) és Kovács (2010) álláspontjával, miszerint a szocializmus nem eredményezett más típusú városfejlődést, azonban az elemzések alapján megfogalmazható az is, hogy a vasfüggöny leomlá-sától eltelt bő két évtized óta az érintett városok eltérő jegyeket mutatnak a többi magyarországi városhoz képest. Ez arra vezethető vissza, hogy a szocialista korszak városfejlesztési irányai tartósan rányomták bé-lyegüket e települések fejlődési lehetőségeire.

132

6.4. Diszkusszió: a magyar középvárosokkal kapcsolatos tapasztalatok ütköztetése a