Romsies Gergely
"Aki erkölcstelent kiad ésdörzsöli a tenyerét
nem érdemli meg a magyar rapkenyerét húzd ki magad mutass példát!
igazat szólj és egy ország büszke rád!"
Belga
Tele van-e irredentával a Tisztelt Ház? Vagy tele volt-e 1990-ben? A rend-szerváltással szinte egyidőben megindult a magyar politikai mítoszterrne-lés is: a parlamenti és azon kívüli pártok egyszerre pillantották meg, és lát-ják egymásra licitálva azóta is a másik identitásában, ideológiai és
múltre-ferenciáiban az örök szálkát. Nem elhanyagolható mértékben ennek a ter-mészetes politikai versengésnek a következménye, hogy az elmúlt másfél évtized politikai mítoszai a közéletről alkotott képünkön ma már vastag üledékréteget képeznek. Ugyanakkor az elmúlt másfél évtized a magyar demokrácia .mormálésanak". a rendszerváltást követő évek bizonytalansá-gától a jelenig tartó, és máig sem lezárult folyamatának az ideje is. A normálás során a demokratikus pártok számára - optimális esetben - bizo-nyos múltreferenciák tabuizálódnak, kialakulnak a megengedhető és nem megengedhető beszédmódok, valamint egyes témákkal kapcsolatban létre-jönnek kanonikus diskurzusok, amelyeket a politikai mainstream adoptál, míg a szélek esetleg tudatosan e kánonokkal szembefordulva igyekeznek választókat megnyerni, és ezzel alakítanak ki az adott szektoron belül ma-guknak egy niche-t.' Nem elhanyagolható hatás ú középtávú folyamata volt a korszaknak az Európai Unióhoz való csatlakozással járó átalakulás, amely évről-évre a politika egyre több szektorában fejtett ki érezhető, és ál-talában egyre mélyülő hatást.
Jelen tanulmány célja ezeknek a középtávú folyamatoknak a vizsgálata a politikai kollektív emlékezet diskurzusain keresztül. Az Országgyűlésben elhangzott, Trianon-referenciakat tartalmazó beszédek elemzése során a
közbeszédre ható normatív változásokat, az európaizáció korai jelentkezé-sét és a "múltpolitikának" nevezhető szektorban kifejtett hatását igyekez-tünk feltárni, a politikai versengésnek a pártok múltdiskurzusaira gyakorolt hatására is ügyelve.
1.AZ ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI KERETEK
A tanulmány egy funkcionalista modellt követve vizsgálja a magyar politi-kai beszéd változásait, melynek főbb elemeit a nyolcvanas-kilencvenes évek új institucionalista irodalmából és az európaizáció, tágabban nemzetközi kapcsolatok tudományának a norma tanulásra és normatranszferre vonat-kozó konstruktivista elméleteiből kölcsönöztük. A modell megalkotása so-rán elsősorban az volt a cél, hogy olyan elméleti konstrukció álljon rendel-kezésre, amely képes a politikai szereplők viselkedésében bekövetkező vál-tozást megmagyarázni. A strukturalista ihletésű elméletek gyenge pontja a szereplők "túlszocializálása", azaz olyan leírása, amelynek kiindulópontja egy-egy részleteiben és dinamikájában feltárt szimbolikus univerzum.' Az így megragadott aktorok többé-kevésbé stabil identitásúként tűnnek fel, és bár ez jól alkalmazható egyes helyzetekre adott válaszok értelmezésekor, akárcsak nagyon stabil, régóta fennálló és működő kognitív struktúrák sze-repének vizsgálatakor, a változások értelmezésekor azt eredményezheti, hogy a magyarázatból eltűnik a valódi, döntéseket hozó ágens, és mind-össze a "körülmények" alakulására lehet hivatkozni? Jelen esetben pedig a feladat a magyar politikai szereplők Trianon-diskurzusában bekövetkezett változások értelmezése volt. Így abból indultunk ki, hogy a politikai szerep-lők 1990 körül nem rendelkeztek normáláson átesett, stabil politikai identi-tással, azaz olyan elkötelezettséggel és értékracionaliidenti-tással, amely szigorú-an meghatározta volna a felhasználható diszkurzív resource-okat - például a Trianonról való beszéd elfogadható módjait.
A magyarországi helyzet 1990körül sok szempontból nyitott volt. Egy ál-talános legitimációs válság nyomán gyökeresen új politikai rendszer volt ki-bontakozóban. A rendszernek formát adó szereplők ebben a helyzetben há-rom stratégia közül választhatnak: bizonyos történetileg kialakult, és a legi-timitásválság által nem vagy kevéssé érintett - mert például korábban üldö-zött, tabuizált etc. - értékracionalitások szerint járnak el lehetőségek és fel-adatok meghatározásakor (útfüggőség), kifelé tekintve mintákat keresnek, és ezeket importálják (intézményi izomorfizmus), vagy a kettő elegyítésévei igyekeznek innovatív megoldásokat találni, és konszolidálni a új rendszert.
Trianon esetében a hallgatás 1948 utáni, a revízió és/vagy gyász ezt
meg-előző, valamint a meghaladásnak, a kritikus szembenézésnek a marginális értelmiségi hagyománya a hazai politikai-társadalmi folyamatok eredmé-nyeként jött létre. A kifelé tekintők egyfelől a környező államok etnonacio-nalista radikalizációjával, másfelől a nyugat-európai államok sikeresnek
tű-nő konszenzuskereső, a megbékélésnek és a problémák meghaladásának diskurzusával operáló gyakorlatával szembesültek. Ilyen helyzetben a pár-tok próbálkozhatnak - haszonmaximalizálásra törekedve - a társadalmi medián megszállásával, meghatározhatják magukat más pártok pozícióival szemben, megpróbálkozhatnak a kérdés újradefiniálásával (azaz felléphet-nek norma-vállalkozóként), és a rendszer minden nyitottsága ellenére ter-mészetesen hatnak az ideológiai örökségek is.'
A legfontosabb kérdés jelen esetben az, hogy e politikai harc során végbe-ment-e, és ha igen, milyen úton, egy normálási folyamat, amely a pártspe-cifikus történelemértelmezések és Trianon-képek megszilárdulását, vala-mint a megengedhető diskurzusok, asszociációk és értelmezések a politikai
mainstream által elismert és őrzött mezejének létrejöttét vonta maga után.
Az elmélet nyelvén feltéve a kérdést: milyen feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy-egy politikai szereplő adott kérdésben felvett pozíciója esetleges költségek felmerülése esetén is megőrizze stabilitását, tehát hogya konzekvencialista logika helyét a "megfelelőség" (appropriateness) értékelvű logikája foglalja el.sNagyon egyszerűen kifejezve: a radikális megnyilatko-zások ritkulását vártuk, feltételezve, hogy az ország politikai fejlődése és európai integrációja egy olyan nagyarányú, nyugat-keleti irányú norma-transzfer, tulajdonképpen egy tanulási folyamat, amely a konfliktusok em-lékét őrző etnonacionalista mítoszkincs háttérbe szorulását eredményezi
A normatanulás és normatranszfer irodalmának többszörösen tesztelt hi-potézise a retorikai csapda elmélete. Eszerint egy rendszerben egy szereplő nagy valószínűséggel akkor interiorizál egy nézetet vagy eljárást, hogyha kimutatható egy konszolidált diskurzus megléte, amely mellett a szereplő elkötelezi magát. Az esetleg naivnak ható elmélet nem mást mond, mint hogy például politikai szereplők egy-egy kérdésben elfoglalt álláspontja vá-ratlanul nagy stabilitást mutat azt követően, hogy valamilyen esemény kap-csán a nyilvánosság előtt és a viták tüzében kellett azt képviselni. A kontraintuitív ebben a feltételezésben az, hogy ez olyan alkalommal is hat, amikor a képviselt nézet esetleg nem harmonizál a szereplő "tulajdonkép-peni" identitásával, azaz egy eseti pozícióválasztás és a retorika csapdájába való beleesés korábban előnytelennek vagy vállalhatatlannak ítélt pozíciók megszilárdulását is eredményezheti. Ez a hipotézis deszubsztancializálja az identitás fogalmát, és szektoronként megragadva kiforrott, illetve fluxus-ban lévő pozíciók aggregátumaként írja le, ésígy alkalmas egy
folyamarmo-dellbe történő integrációra, tehát eminens módon megfelel jelen vizsgálat számára."
A fenti megfontolások alapján kialakított premisszák a következők voltak:
1. A "múltpolitika" egy presztízshasznot és -költséget termelő szektor, amely éppen ezért különösen jól tanulmányozható, hiszen nem érinti közvetlenül az olyan "kemény" szektorokat, mind például a gazda-ságpolitika. Éppen ezért itt a politikai verseny kivételesen autonóm má-don zajlik.
2. A társadalomban léteznek bizonyos várakozások a politikai beszéddel szemben, ezek megszólítása és alakítása határozza meg a politikai hasznot - minél kialakultabb, monolitikusabb egy-egy téma értékelése a társadalomban, annál veszélyesebb a szembefordulás. Másképpen ki-fejezve: a kollektív emlékezet kulturális kódok halmaza, amely kódok többé-kevésbé rögzített jelentésekkel rendelkeznek, a politika szereplői ezek kozül vá-lasztanak, és a választás során opportunista magatartást tanúsítanak.
3. A szereplők választását befolyásolja az átörökített intézmények meglé-te (útfüggőség), valamint külföldi minták meglémeglé-te, amelyek átvémeglé-tele valószínűbbé válik, ha az izomorfikus intézményi és/vagy norma-transzfer keretfeltételei (válság, kifizetések ígérete, interakciók növeke-dése) teljesülnek?
4.Az opportunista magatartást konzekvencialista logikaként (logic of consequentiality) értelmeztük, ám nem zártuk ki az értékek logikájának létrejöttét sem (logic of appropriaieness). Utóbbit az jellemzi, hogya vár-ható politikai költségek ellenére sem mutatkozik változás egypolitikai szereplő valamely kérdéshez való viszonyulásában. Ez olyan helyze-tekben következik be, amikor adott szereplő kénytelen nyilvánosan va-lamilyen pozíció mellett elkötelez ni magát, azaz retorikai csapdahely-zetbe kerül. Ez a csapda ugyan elhagyható, de ennek költsége nagyon magas."
Ennek alapján a tanulmány számára a következő hipotéziseket fogalmaz-tuk meg:
1. A magyar pártok múltképében normálási folyamat játszódott le.Ennek során a pártok egymástól elkülönültek, tehát történeti diskurzusok kü-lönbözősége megragadhatóvá vált, amelyet a politikai niche-ekért foly-tatott küzdelem is indokol. Konkrétabban: a Trianonról való beszéd pártfrakciókon belüli homogenizációjának trendjét kell felfedeznünk.
2. A különbségek ugyanakkor nem szélsőségeket jelentenek: az európai integrációs folyamat ebben a helyzetben mérséklő és transzformatív hatást fejtett ki. Ez nem homogenizáció kérdése: sokkal inkább azt kell a bizonyításához kimutatni, hogy az egyes (mainstream) politikai
pár-tok Trianon-referenciái egyre markánsabban igazodnak az "európai"-ként definiált beszédmódokhoz, azaz elsősorban bizonyos határok léte-zését kell kimutatni, amelyek átlépése "szélsőséges" politikai viselke-désnek minősül.
A kutatás számára, mivel a közélet a maga teljességében sem nem defini-álható, sem nem feldolgozható, megfelelő mintát kellett választani. Trianon, mint téma azért kínálta magát, mert az első világháborút lezáró békeszerző-dés a magyar történelem kapcsán a leggyakrabban felidézett, egyben a mai magyar nemzet- és társadalomképet leginkább befolyásoló mitologéma. Ezt a fogalmi szűkítést a forrás szűkítése egészíti ki. Az első három parlamenti ciklus felszólalásainak kiválasztása mellett számos érv hozható fel. Először is, a parlamentben mindig az éppen jelentős politikai erők képviseltetik ma-gukat, ami azért praktikus szűkítés, mert a politikai szélek, afringe burjánzó mitológiái önmagukban is számtalan antropológiai doktori disszertáció anyagát rejtik, társadalmi hatásuk azonban korlátozott. (Ha pedig mégis
"megfertőzik" a politikai fősodort, és jelentőseb befolyásra tesznek szert, ar-ról már tudósít a parlamenti minta) Másodszor: a parlamenti felszólalásnak súlya van. Persze számos "baki", utóbb a pártfrakciók által fájlalt felszólalás hangzott el másfél évtized alatt, ám nagyjából mégis megállja a helyét a megállapítás. Harmadszor pedig elmondható, hogy a Parlament meglehe-tősen heterogén tematikájú ülései érzékeltetik, hogy az egyes pártok milyen kérdésekkel szemben különösen érzékenyek, főleg, ha figyelembe vesszük egyéb területeken tanúsított aktivitásuk összegét (a ciklusonkénti felszólalá-sok számát).
II. AZ EMPIRIKUS EREDMÉNYEK9
A magyar országgyűlésben 1990 és 2002 között, tehát az első három ciklus-ban csaknem tizenötezer megnyilatkozás hangzott el, ezek közül, leszámít-va az elnöki, technikai természetű megszólalásokat, és becslés alapján korri-gálva a megszakított hozzászólásokat, még mindig tizenegy-tizenkétezer
"tematikus", tehát elemezhető beszéd marad a kutató számára. Az első eredmény, amely önmagában is jelentős, az, hogy mindössze 476 Trianon-említéssei találkozunk közöttük, melyek közül 443 felszólalás vizsgálható érdernben.l'' Ehhez képest jó viszonyítást enged meg, hogya "Nemzeti Bank" kétszer ennyi alkalommal (933) szerepel a felszólalásokban, míg Bu-dapest több mint tízszer ennyi ízben (5084)fordul elő.Mivel a 476 elég nagy szám, és minden párt frakciója használta a kifejezést, nem valószínű, hogy bármelyikük "tabuizálta" volna. Ha a tabuvá tételt, mint torzító tényezőt
ki-zárjuk, le lehet szögezni, hogya magyar parlament nem szenvedett a törté-neti emlékezet hipertrófiájában. A hona tyák gyakran beszéltek Trianonról, de korántsem obszesszív módon.
Már gyanúsabb a megoszlás: az első ciklusra 109, a másodikra 200, a har-madikra 167 esik. Szignifikancia-elemzés nélkül is látszik, hogy az eltérés komoly. Még inkább kiemeli ezt a felszólalás ok súlyozás utáni eloszlásának vizsgálata.'! A súlyozott értékekkel számolva ugyanis statisztikailag 1%-nál kisebb a valószínűsége a véletlen eloszlásnak. A tematikai vizsgálat kézen-fekvő válasszal szelgal. látszik, hogy a 37-es (476/12), súlyozottan 61-es (733/12) várt éves értékhez képest (áprilistól áprilisig) a hatodik és hetedik év (1995-1997) jelentős élénkülést hozott a Parlamentben, de enyhén ki-emelkedik 1993-1994, és az 1999-2002 közé eső időszak is. Az értékeket az aktuális események magyarázzák meg:az alapszerződések vitáinak évei ki-emelkednek, akárcsak a státustörvény előkészítésének időszaka.
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
Említések számának alakulása
125
100 ....:.:
Q./
<lJ 75
'Q./;::
E 50
lJ"j
25
O
Ciklusok évei
(súIyozottan)
Ugyanakkor, ha korrigáljuk a hozzászólások számát, és kivonjuk azokat, amelyek egyértelműen a négyemlített témához kapcsolódnak, és az emlé-kező jellegű, szimbolikus beszédekre, valamint egyéb, Trianon-említést ke-vésbé indokló beszédekre koncentrálunk, úgy azt találjuk, hogy bár a szó-rás kisebb lesz, az első év, valamint az utolsó évek emelkednek ki enyhén, statisztikailag elegendően erőteljesen ahhoz, hogy valamilyen magyaraza-tot keressünk. A kezdeti hipotézis szempontjaból eddig tehát gyenge bizo-nyítékot szelgaltat a vizsgálat, és egyelőre értelmezetlen a harmadik ciklus idején tapasztalható emelkedés.
Ebből a szempontból hasznos mutató lehet, hogy mikor bukkan fel a be-szédekben a határrevízió igénye, illetve milyen gyakorisággal kerül szóba a kisebbségek helyzetének rendezésével kapcsolatban az európai integráció, mint újszerű, ígéretes megoldási lehetőség. Ezeket hasonlóan vizsgálva a következő eredményekre bukkanunk (az üres éveket nem jelölve):
30
25
..:.:: 20
Q.I
III
'Q.I 15
e::
LOUE
10
5
o
3 4 6 7 8 9 10 11 12
Ciklusok évei Integráció mint megoldás
Határrevízió pozitív említése
20
15
..:.::
Q.I
III
'Q.Ie:: 10