I.
A Magyar Nemzeti Bank létesítéséről és szabadalmá-dról szóló 1924. évi V. t.-c. és illetve a banknak a törvényhez
mellékelt, törvény erejével bíró alapszabályai alapján egy magántőkeérdekeltségből alakult részvénytársaság a
bank-jegyek kibocsátására irányuló kizárólagos jognak 1943, évi december hó 31. napjáig terjedő időre reá való átruházása ellenében kötelezettséget vállalt arra, hogy minden
rendel-" ) A legfelsőbb törvényszék ítélete 1928. márc. 24. Közli: Sud-ipraktika 1928.
12) 1918. évi törvény 178. §-a.
kezésre álló eszközzel gondoskodik arról, hogy „jegyeinek az az értéke, amely az aranyvalutás vagy értékállandó va-lutával biró országokra szóló váltók árfolyamában jut kife-jezésre, állandó maradjon." (Alapsz. 1. cikk 2. bek.)
1931. évi július hó 13-án nyilvánvalóvá lett, hogy ez a részvénytársaság vállalt kötelezettségének eleget tenni nem tud.
A józan gondolkozás szabályai szerint ennek a sajnála-tos ténynek következményeként a banktól a szabadalmat el kellett vagy el lehetett volna vonni, vagy legalább gondos-kodni kellett vagy lehetett volna arról, hogy a szabadalom elnyerése ellen vállalt kötelezettség teljesítésének biztosí-tása céjából az annak eléréséhez szükséges hatalom az arra alkalmasnak nem bizonyult Bank kezéből kivétessék és olyan személy vagy szervezet kezébe tétessék le, aki vagy amely ennek a feladatnak megfelelni vagy legalább jobban megfelelni képes. Teljesen közömbös lehetett volna a kér-dés e részének eldöntésénél annak vizsgálata, vájjon á be-következett események a Bank hibájának eredményei vol-tak-e és hogy azokért a Bankot bármilyen csekély felelősség is terhelte-e, mert hiszen a feladat nem a megtorlás volt, hanem annak eldöntése lett volna, hogy a szinte végsőkig feszült helyzetben a közérdek milyen intézkedéseket kíván meg.
Köztudomású, hogy a választott megoldás nem ez volt, hanem törvényhozásunk, illetve a reá áthárított hatalomból kifolyólag kormányzatunk épen ellenkezőleg a szerződési kötelezettségét teljesíteni nem tudó tőkeérdekeltséget olyan, szinte, korlátlan közjogi és közigazgatási hatáskörrel ru-házta fel, amilyenre példát jogtörténelmünkben találni nem lehet s amely végső kihatásában egész gazdasági és jogi éle-tünket a legnagyobb bizonytalanság helyzetébe sodorta.
Igaz, hogy erre a következetlenségében csakúgy, mint következményeiben teljesen sajátos jelenségre a történelmi vonalon fel nem lelhető magyarázatot a földrajzi síkban könnyen megtalálhatjuk: Németország és Ausztria hasonló intézkedései ismeretében nálunk más megoldáson gondol-kozni feleslegesnek tartották.
Ez azonbar. nem. lehet ok arra, hogy az ez által előállott helyzetet végre nyíltan szemügyre ne vegyük, kifejezetten hangsúlyozva azonban- hogy ezzel értékítéletet nyilvánítani egyáltalában nem szándékunk, aminthogy az elméletnek célja sohasem ez, hanem hogy mindig csupán a jelenségek-nek és azok okainak ismertetése és az azokból folyó lehet-séges, válószínű vagy bizonyos következmények feltárása lehet. Igaza van ugyanis Sombartnak, amikor azt mondja, hogy az a kérdés, vájjon valami helyes-e vagy sem, nem a
•gondolkodás, hanem az akarat világába tartozik mert felté-telezi azt, hogy az, aki valamit helyesnek ismer el, azt akarja is s így hiába mondanók valakinek, hogy például a szoban-forgó kormányintézkedések azért nem helyesek, mert alap-vető közjogi szabályokat sértenek, — ha netán az illetőnek az az álláspontja, hogy az eddig sérthetetlennek tartott köz-jogi szabályoknak a jelenlegi viszonyok között jelentőséget tulajdonítani nem kell.
A magyar kir. kormány 4100/1931., 4500/1931., 4550/
1931., 6900/1931., 4100/1932. és 4140/1932. számú rendele-teivel a Bank engedélyétől tette függővé, hogy bármely pénzben álló szolgáltatást akár külföldi belföldi javára, akár ebiföldi külföldi javára teljesíthessen és pedig akár pengőben, akár külföldi pénznemben van az megállapítva s akár külföldön, akár belföldön kell azt teljesíteni, akár va-lóságban pénzjegyekben, akár jóváírás formájában kívánja a jogosult a teljesítést, akár tényleg rendelkezni kíván av-val, akár beletörődik még abba is, hogy a javára keletkező követelést valamely pénzintézet, sőt maga a Magyar Nem-zeti Bank kezeli, szabad vagy zárolt, vagy elismert zárolt vagy bármily más néven vezetendő számlán.
Ez a félelmetes vetojog a gyakorlatban két irányban érezteti hatását: az egyik a külföldiek javára szóló belföldi és a belföldiek javára szóló külföldi már fennálló követe-lések érvényesítésének korlátozhatása, a másik olyan ügy-letek keletkezésének szabályozási lehetősége, amelyekből a
jövőben külföldiek javára követelések keletkezhetnek.
Világos, hogy a kettő közül az utóbbi a nágyobb jelen-tőségű, mert magában foglalja a legraffináltabb igényeket szolgáló • fényűzési cikkektől a-püszta megélhetéshez szük-séges minden anyag és áru behozatalának és kivitelének olyan mértékbén való megengedésének lehetőségét, amilyen mértékben azt a Bank jónak látja". Minden megmozdulás, amely ezekkel a gazdasági funkciókkal kapcsolatosan a kül-föld felé irányul vagy az egyik oldalon vagy a másik olda-lon pénzkövetelést szül, hacsak a primitív korok csereke-reskedelmének új változataként jelentkező kompenzációs
ügyletekhez nem fordulnak a felek, —- ezekkel azonban a Magyar Nemzeti Bank ellenőrző hatalmát elkerülni ugyan-csak nem tudják.
A pénz oldalán mutatkozó megkötöttség pedig majd-nem minden esetben csirájában fojtja el magát az ügyletet is és így a Bank kezébe adott hatalom a gazdasági élet egész mezején a lét vagy nem lét kérdésében dönthet.
Kevésbbé életbevágó a másik csoport, a már fennálló követelések érvényesítésére gyakorolható korlátozó befo-lyás. Itt mindenekelőtt szembeötlő annak egyoldalú volta a
külföldi hitelező terhére, mert igaz ugyan, hogy a Bank a.
belföldi hitelezőt korlátozhatja követelésének felhasználása, tekintetében, de legalább nem akaszthatja meg annak érvé-nyesítését, hacsak az illető külföldi állam hasonló intéz-ménye azt helyette meg nem teszi. Evvel szemben a kül-földi hitelező nemcsak a már behajtott követelésének fel-használásában van a Bank engedélyére utalva, hanem már akkor kénytelen azzal számolni, mikor követelését érvénye-síteni akarja. Nem szorul bővebb magyarázatra az sem, hogy ebben a csoportban, hogy úgy mondjuk, egy kihaló statussal állunk szemben, mert hovatovább az összes idetar-tozó külföldi követelések esnek ezen a procedúrán át és legalább ideig-óráig nyugalmi stádiumban tarthatók.
A következőkben mégis inkább ezzel az utóbbi ágazat-tal kívánunk foglalkozni, nemcsak azért, mert az azzal ösz-szefüggő problémák inkább jogi természetűek, hanem azért is, mert az előbbi olyan széleskörű vizsgálódásra ad módot, amelyre ezúttal nincs terünk.
Mindkét irányú tevékenységében közös vonásként je-lentkezik azonban az, hogy a Bank azt tulaj donképen min-den arravaló szervezet és berendezkedés nélkül látja el.
A z 1924. évi V. t.-c. értelmében a Magyar Nemzeti Bank részvénytársaság, amely az államhatalommal a kor-mánybiztosi intézmény vékony köldökzsinórjával össze van ugyan kapcsolva, amely azonban tőkeérdekeltségi mivoltát a maga egészében megőrizve .semmiképen sincs felruházva azokkal a "garanciákkal, amelyeket sokkal kevésbbé jelenté-keny funkciókat végző közjogi vagy közigazgatási szervek-nél elengedhetetleneknek szoktunk tartani.
A részvénytársaság urai a részvényesek, akiknek az alapszabályok rendelkezései szerint még csak magyar ál-lampolgároknak sem. kell lenniök. Ezek választják a 13 tagu főtanácsot, amelynek tagjai közül négyen megint külföldiek is lehetnek.
Az ügyeket tényleg intéző üzletvezetőséget, úgyszintén az igazgatókat már ez a főtanács nevezi ki, az összes többi tisztviselőket pedig az üzletvezetőség alkalmazza,
nyugdí-jazza és bocsátja el; ugyancsak az üzletvezetőség gyako-rolja a fegyelmi jogot.
Nincs azonban olyan jogszabály vagy alapszabályi ren-delkezés, amelyik világosan rendelkeznék arról, hogy az itt tárgyalt fontos teendőket milyen tisztviselőknek, hogyan és mikor kell ellátniok és így tehát a jogkereső felek részéről való minden ellenőrzés, úgyszintén minden felelősség meg-állapítása leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik, ha ugyan a felelősség megállapítása még intern viszonylatban is egy-általán lehetséges.
Nincs, ezek szerint semmiféle állandó és kivételeket vagy eltéréseket kizáró norma az elintézések mikéntjét il-letőleg sem anyagi, sem alaki vonatkozásban, holott a bü-rokratizmustól való legmesszebbmenő óvakodás mellett is ekkora liberalitás mégis rossz következményekkel járhat.
De noha ily módon a regisztrálás, az ügyek könnyű fel-lelhetősége rendkívül meg van nehezítve, mégis talán sehol annyi nyomtatvány, kimutatás, kérvény, bejelentés annyi példányban nem kívántatik, mint a Bank előtt folyó eljá-rásokban.
Végül nincs szervezeti lehetőség a kétségtelenül mindig előfordulható tévedések és hibás elintézések orvoslására, kivéve a Bank alkalmazottainak igazán elismerésre méltő előzékenységét, ügyszeretetét és szaktudását,
Jogorvoslati rendszer szempontjából azonban ez idális
megoldásnak még sem mondható. (Folytatjuk.) Dr. Prosztvimmer Béla.
J O G A L K O T Á S ,
Időszerű váltójogi kérdések. A külföldi fizetési eszkö-zökben meghatározott tartozások kifizetését korlátozó kormányrendeletek hatása sokféleképen és sok gazdasági területen jelentkezik. A z idő múlása nemcsak újabb és újabb hatások felismerését teszi lehetővé, de maga is közre-játszik a hatások előidézésében.
Itt vannak mindjárt a külföldi pénznemre kiállított váltók. Komplikációk nélkül való egyszerű esetet veszek alapul. A z adós nem vitás tartozása biztosítására angol fontra szóló váltót adott. A váltó lejáratát 1933. január 10.
napjára töltötték ki. A z adós résztörlesztéseket teljesített pengőben, mely résztörlesztések a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamjegyzését véve alapul, megfelelnek a váltóban kitett fontösszegnek. Az adós ennek tudatában már a lejáratot megelőző hónapban beszünteti fizetéseit.
A hitelező a posta útján hozzájuttatott pengőösszegekét természetesen elfogadta. E fizetésekkel azonban nem érzi .. magát kielégítve.
A hitelezőnek bizonyos tekintetben igaza is van. A z adós ugyanis a hitelezőnek fonttal tartozik. Tartozását te-hát fontban köteles megfizetni. A fennálló jogszabályok szerint azonban jogosítva van arra, hogy e fontértéknek megfelelő hazai pénznemben fizessen.
A z utolsó évtized joggyakorlata oda fejlődött, hogy a külföldi pénzértékben meghatározott pénztartozás
átszá-itatásánál más megállapodás hiányában az az árfolyam irányadó, amelyet a fizetés idejében jegyeztek (P. H. T.
764.), tekintet nélkül arra, hogy a tartozás számolási érték meghatározása céljából, vagy effektív fizetés végett van külföldi pénznemben kifejezve.
Ez a joggyakorlat azt célozza, hogy a hitelező a kül-földi fizetési eszköz valóságos értékét kapja meg, azaz, Eogy módjában álljon, hogy külföldi valutaszükségletét a fizetés napján veszteség nélkül beszerezhesse.
Azonban a 4500., 4550., 6900/1931. M. E. számú és ezekkel kapcsolatos rendeletek hatálya alatt a hitelezőnek nem áll módjában, hogy pengőértékben kifizetett követe-lését a fizetés napján a kikötött külföldi fizetési eszközre átváltsa. Nem állapítható meg tehát, hogy vájjon az adós által pengőben kifizetett összeg a fizetések napján érvényes tőzsdei fontárfolyamnak megfelel-e, vagy sem.
A hitelezőre nézve fennáll tehát az a veszély, hogy a /külföldi pénzforgalom kötöttségének megszűnésekor csupán jelentős veszteséggel szerezheti be az effektív fontot, de fennáll az a veszély is, hogy az adós tartozását jelentéke-nyen túlfizette.
Mindez természetesen elkerülhető lenne, ha az adós által pengőösszeg a Magyar Nemzeti Bank hivatalos kur-zusán beváltható lenne.
Ilyen körülmények között logikus és jogos a hitelező-nek az az eljárása, hogy a pengőértékben történt fizetést nem fontkövetelése kiegyenlítéséül, hanem csupán e követe-lése fedezetéül fogadja el, mellyel a külföldi pénzforgalom korlátozásának megszűnése után lesz módja elszámolni,
akkor tehát, mikor az első tőzsdei fontjegyzés alkalmával nyilvánvalóvá lesz az, hogy az adós részéről kifizetett pengőösszegek milyen fontértéket képviselnek.
Ugyanez az eset áll viszont a fontbetevőre is, ki betét-jét fontértékben igényli. Nincs ugyan akadálya annak, hogy a pénzintézet e betétre pengőkivéteket folyósítson, de a végleges elszámolás csupán a már idézett rendeletek hatá-lyának megszűnése után történhetik, mert a betevő más megállapodás hijján jogosult arra, hogy annyi pengőt köve-teljen, amennyi pengő ellenében kivétjének megfelelő való-ságos fontot szerezhet be, feltéve, hogy indokolt fontigény-lésének a Magyar Nemzeti Bank eleget nem tesz, amikor is módjában áll, hogy fontszükségletét hivatalos árfolyamon beszerezhesse.
Most pedig térjünk vissza a váltóval biztosított font-hitelezőhöz. Ez a mi hitelezőnk meg van arról győződve, hogy a pengőben fizetett összegek nem fedezik az ő font-követelését, sőt bizonyosra veszi, hogy az adós további
jelentékeny pengőösszeggel tudja csak tartozását rendbe-Tiozni. Mi viszont a hitelezőnek ezt a hiedelmét megcáfolni
nem tudjuk. Azonban a váltó fix lejáratú és rajta vissz-kereseti kötelezettek is szerepelnek. A hitelező nem mond-hat le arról az előnyről, amit a váltófedezet és a több váltó-kötelezett nyújt. Vagy óvatoltatnia kell a váltót annak le-járatakor, vagy pedig fel kell szólítania a váltókötelezette-ket, hogy új váltót
adjanak.-Ha a felek elég tárgyilagosak, illetve jóhiszeműek, úgy ez a leghelyesebb elintézési mód. A váltókötelezettek a régi váltó visszaadása ellenében az eredeti fontösszegről kiállított új váltót adnak, melynek hátlapjára a váltó-birtokos a már szolgáltatott pengöfizetést rávezeti (V. T.
39. §. 2. bek.). Nem fölösleges a történt fizetések időpont-ját is megjelölni, mert ennek meghatározása e kérdések véglegezésének törvényes szabályozásakor jelentőséget nyerhetnek. Ha ezután a felek még abban állapodnak meg, hogy az új váltó lejárata e függő kérdéseket végleg ren-dező kormányintézkedéstől számított, mondjuk két hét, il-letve az a nap, melyen a budapesti tőzsde a váltóban ki-tett pénznemet hatósági intézkedésektől mentesen először jegyzi, úgy e váltókérdést a felek egyelőre megnyugtató módon rendezték.
Ha a váltó lejárata üres, úgy ez nem jelenti minden esetben azt, hogy a váltóbirtokosnak a váltókötelezettek-kel nem váltókötelezettek-kell érintkezésbe lépnie. Mert ha akár. okirati, akár szóbeli megállapodás szabályozta a váltó lejártát, úgy az ettől eltérő kitöltés azt vonhatja maga után, hogy a bíróság elkésetten óvatoltnak tekinti, ami a visszkereseti kötelezettek elleni jog elveszítésével jár. Ebben az eset-ben is arra kell tehát törekednie a váltóhitelezőnek, hogy a váltókötelezettek a váltó lejáratát a fent körülírt módon jószántukból megváltoztassák.
Ha azonban a váltókötelezettek nem elég tárgyilagosan bírálják el a kérdést, és az új váltó kiadását megtagadják, úgy a váltóbirtokosnak a visszkereseti joga fenntartása végett a váltót óvatoltatnia kell.
Emellett megeshetik az, hogy a váltóbirtokos a vég-elszámolásnál még bizonyos árfolyamkülönbözetet kell, hogy adósának, illetve a fizetőnek visszatérítsen és első pillanatra úgy tűnik, hogy ebben az esetben az óvási költ-ségeket is neki kell viselnie. Jobban meggondolva azonban a dolgot, a K. T. 326. §-a a váltóbirtokos segítségére siet, mert az ebben foglalt rendelkezés, de a P. H. T. 764. sz.
Tiatározatában foglalt ítélkezési gyakorlat is árfolyam alatt nyilvánvalóan tőzsdei árfolyamot, ért; nem tőzsdei árfolya-mon teljesített fizetés esetében pedig — bárhogyan is
ala-8
kul e szempontból a jövő — az óvás felvételére az adós adott okot, különösen, ha a váltóbirtokos ama felhívásá-nak, hogy lejáró váltóját cserélje ki, eleget nem tett.
Ügy látom, hogy ugyanezek az elvek alkalmazhatók a pénzintézetek birtokában lévő és időszakonként újítandó váltókra is. Természetes, hogy az ilyen váltókra nézve a részletkérdéseket is megfelelően és az adott esethez képest kell megoldani, tekintve, hogy időszaki tőketörlesztésekkel és kamatfizetésekkel is számolni kell.
Hasonló, bár jelentőségében súlyosabb az az eset, amely akkor áll elő, ha a fix lejárattal ellátott, vagy olyan üres váltó, melyre nézve a felek fix lejáratot állapítottak meg, az elévülés veszélyének néz elébe.
Tudvalévő, hogy a V. T. 84. §-a értelmében az elfogadó elleni váltójogi kereset a váltó lejáratától számítandó há-rom év alatt évül el, az 1925. évi V I I I . t.-c.-nek a váltóra vonatkozó rendelkezései értelmében pedig a váltóbirtokos követelései a forgatók és a kibocsátó ellen egy év alatt évülnek el a kellő időben felvett óvás keltétől vagy pedig az óvás elengedésének esetében a lejárattól számítva. A forgatók visszkereseti követelései a többi forgató és ki-bocsátó ellen hat hónap alatt évülnek el, attól a naptól számítva, amely napon a forgató a váltót kifizette vagy amely napon az ellene beadott keresetet kézbesítették.
Ha a felek a követelés elévülését-kikerülendő, új váltó adásában, vagy új határidő kikötésében állapodnak meg, úgy az elévülés veszélye elhárult. Megjegyzendő, hogy az elévülést peren kívül más módon kikerülni nem lehet, mert a törvényes elévülésről előzetesen lemondani, az elévülési határidőt megegyezéssel meghosszabbítani nem lehet. Igaz, hogy a befejezett elévülésről való lemondást a törvény nem gátolja és a bíróság az elévülést hivatalból nem veszi figye-lembe, tehát a váltókötelezettnek jogában áll, hogy elévü-lési kifogást az ellene indított perben ne érvényesítsen, de az elévülésnek e medicinái annyira megbízhatatlanok, hogy ezekkel számolni nem lehet.
A tételes jog szerint az elévülés nyugszik ugyan, amíg a követelés bírói úton való érvényesítésének jogszabállyal való felfüggesztése tart, és a 4550/1931. M. E. sz. rendelet 5. §-a kimondja ugyan azt, hogy amennyiben az adós ki-mutatja, hogy a követelést a 4500/1931. M. E. sz. rendelet-ben foglalt tilalom folytán nem teljesítheti, vagy a teljesí-tést a Magyar Nemzeti Bank elhalasztotta, úgy a követelés iránti pert a tilalom, illetőleg az elhalasztás tartamára fel kell függeszteni, azonban ez a rendelkezés éppen arra kény-szeríti a hitelezőt, hogy pert indítson az adós ellen, olyan pert, amely a már fent elmondottak szerint bizonytalan
ki-o
menetelű, és csak ha a per már folyamatban van, kerülhet, arra a sor, hogy az eljárás felfüggesztése megakadályozza az elévülés befejezését.
A n n a k idején, a 10.560/1922. M . E. sz. rendelet 2. §-a.
kimondotta, hogy ama külföldi és a békeszerződés értelmé-ben különös átszámítási árfolyam alapján rendezendő pénz-követelések tekintetében, amelyekre nézve a 9590/1922.
M . E. sz. rendelet értelmében, a bíróí eljárást fel kell füg-geszteni, az elévülés idejébe nem lehet beszámítani azt az:
időt, ameddig az említett rendelet értelmében a bírói fel-függesztésnek helye van, még akkor sem, ha az eljárást nem indították meg. Ez a szabály kivételt állapított meg"
a V. T. 87. §-ában foglalt ama rendelkezéssel szemben,, hogy az elévülés csak keresetindítás és perbe jelentés foly-tán szakad félbe. Ez a precedens azt mutatja ugyan, hogy-bizonyos esetekben az elévülés idejébe nem lehet beszámí-tani azt az időt, ameddig az eljárás felfüggesztésének.helye:
van, még akkor sem, ha az eljárást még meg sem indítot-ták. D e egyszersmind figyelmeztet arra, hogy az ilyen ki-vételes intézkedést szorosan kell értelmezni és amennyiben:
az intézkedés az említett irányban kifejezetten nem rendel--kezett, úgy a meg nem indított eljárásnak az elévülés be-fejezését megakadályozó hatást tulajdonítani nem szabad, még ha az eljárás megindítása esetén a felfüggesztés törvé-nyes feltételei fennállanának is. Nincs ugyan kizárva, hogy a kialakulandó ítélkezési gyakorlat a felfüggesztett eljárás elévülést gátló hatályát az olyan váltókra is megállapítaná, melyek peres úton érvényesítve nem lettek, de melyekre nézve a felfüggesztés anyagi feltételei fennállanak, de nincs:
kizárva ennek ellenkezője sem.
A 4550/1931. M. E. sz. rendelet 5. §-ának a) pontja tehát e tekintetben kiegészítésre szorul.
Ennek bekövetkeztéig a külföldi pénzösszegre kiállított váltó birtokosa megegyezés hiányában kényszerülve van arra. hogy vélt jogai megszűnésének megakadályozása cél-jából a váltót peresítse, noha a birtokában lévő pengőfede-zet a váltóösszeget talán bőven fedezné. Ez terméspengőfede-zetesen ú j a b b terhet ró az adósra, mert mint az óvás költségei tekintetében m á r fentebb kifejtettem, az ílykép felfüggesz-tett per költségei is az adóst terhelik még abban az eset-ben is, ha az adós által szolgáltatott fedezet a végleges el-számolás idejében az adós effektív valutatartozásának érté-két meghaladná.
E kérdésnek még sok ága-boga van, melyekre most nem kívánok kitérni. Csak azt kívánom még megjegyezni, hogy nézetem szerint az adós által ilyképen teljesített
fize-léseket a hitelező rendszerint letétként jelöli meg. Pedig a letét kötelmi jogi szerződés, mely szerint a letéteményes a letevőnek ingó dolgát átveszi, azzal, hogy annak idején a létevőnek visszaadja. A fent tárgyalt esetekben a hitelező nem letéti szerződést köt az adóssal, hanem az adósnak egy eredeti kötelemből eredő szolgáltatását veszi át utóla-gos elszámolás kötelezettségével, de nem megőrzés céljá-ból, sem pedig azért, hogy azt az adósnak visszaszolgál-tassa. Betétnek sem nevezhetjük az ilyen fizetést, mert a betét kifejezés rendszerint a konkrét eset szerint határozza meg a fizetés célját, valamely külföldi pénznemre kiállí-tott váltóra történt fizetés esetén pedig semmiképen sem jelöli meg azt a célt, amit az adós elérni kívánt. A z ilyen váltóra ilyen körülmények között történt fizetés teljesítés, azonban csak határozatlan összegben való teljesítés, vagy talán helyesebben utólagos elszámolástól függő teljesítés.
Dr. Pethő Tibor, kir. törvényszéki bíró.
Lakbérleti kérdések. Bérleti ügyekben tudvalevőleg kétféle jogforrással dolgozunk. Kötött lakásoknál a lakás-rendelettel, szabad bérleményeknél pedig a székesfővárosi lakásbérleti szabályrendelettel.
Alapjában a két jogforrás abban tér el, hogy a lakás-rendelet a bérbeadó részéről eszközölhető felmondást a taxatíve felsorolt esetekre korlátozza és a végrehajtás le-bonyolításával miniszteri biztost biz meg. Egyéb részei a felmondási jogkörrel kapcsolatban lényeges intézkedési alig tartalmaznak.
Helytelen az, hogy e két jogforrás oly vonatkozások-ban is eltérően rendelkezik, ahol ez gyakorlatilag nem indokolható és ahol egyöntetűen lehetne eljárni a bérle-mény minőségére való tekintet nélkül. A felesleges több-féle intézkedés ugyanis a gyakorlatban zavarólag hat, azt a közönség összekeveri és azért lát napvilágot az érdemi igazságnak meg nem felelő, pusztán formális okra alapí-tott sok bírói döntés.
Nézzük elsősorban a bérnemfizetéses felmondásokat LJgy a szabadrendelkezés alatt álló, mint a kötött
bérle-mény bérnemfizetés esetén rendkívüli felmondással a fo-lyó bérévnegyed végére felmondható. Mégis kötött laká-soknál a felmondást bérfizetési felhívásnak kell megelőz-nie. Vájjon miért kell itt különbséget tenni? A bérnem-fizetés a legsúlyosabb szerződésszegés. Jogi következmé-nyei mind a két esetben azonosak, és mégis szabad ren-delkezés alatt álló bérleménynél ez okból már 6-án fel-mondással élhetek, kötött lakásoknál csak 14-én. előzetes felhívás után. Holott szabad rendelkezésű lakásoknál
köz-tapasztalat szerint a bérek aránylag magasabbak és így inkább volna méltányos itt a felhívási kötelezettség.
Nem a lakásrendelet intézkedését tartom helytelen-nek, hanem egységes jogszabályt kívánnék és pedig ak-ként, hogy minden bérnemfizetéses felmondást előzze meg;
a bérfizetésre való felhívás.
Ennek indokául példaképpen felhozom azt, hogy sok házban éveken át türi a bérbeadó a bérlő kisebb-nagyobb késedelmét, a bérlő ebben a tudatban nyugodt és nem gon-dol az egy-két napos késedelem veszélyére. Egy szép na-pon azután a bérbeadó meg akar szabadulni tőle és a.
bérévnegyed hatodik napján minden további nélkül fel-mond, míg ha előzetesen felszólítaná a bérlőt, úgy ez je-lentéktelen késedelemmel ugyan, de teljesítené fizetési kötelezettségét.
Fel lehetne ezzel szemben hozni azt,' hogy ily rendel-kezés esetén állandóan felhívásra fog csak fizetni a bérlő, de ebből a kis késedelemből jogsérelem a bérbeadóra már csak a késedelmi kamat miatt sem származik, ezenkívül havonta fizetőknél az egész negyed esedékessé válik.
Értehetetlen az az intézkedés is, hogy szabad bérle-ményeknél a felmondás eszközlésétől számított 8 nap alatt kell jogvesztés terhe mellett a felmondás érvényessége iránti pert megindítani, kötött bérleményeknél pedig 15 nap alatt. A gyakorlatban ez a megkülönböztetés zavart kélt és e jogszabály nem ismerésén vagy elnézésén ren-geteg per dőlt már el. Sokan nem tudják ugyanis — még ügyvédi körökben sem —, hogy a lakásrendeletnek 15 na-pos határidőt szabó' rendelkezése csak a kötött bérlemé-nyekre vonatkozik.
Tehát vagy a 15 napot vagy a 8 napot kell fenntar-tani, de egységesíteni kell a jogszabályt. Senkit sem ér jogsérelem azzal, ha akár az egyik, akár a másik határidőt alkalmazzák minden néven nevezendő bérleményre.
Tűrhetetlen magatartás címén kötött lakásoknál a bér-évnegyed végére (helyesebben a bérnemfizetés szabályai szerint), szabad lakásoknál pedig rögtöni hatállyal lehet felmondani.
Itt a lakásrendelet intézkedése kifogásolható. Nem lá-tom be, miért legyen kedvezőbb helyzetben a tűrhetetlenül viselkedő kötött lakásu bérlő, mint a másik. Éppen megfor-dítva, az a lakó, aki ma abban a viszonylag kellemes hely-zetben van, hogy a rendszerint olcsóbb bérű és felmond-hatatlan kötött lakásban lakik, becsülje meg magát, visel-kedjék tisztességesen és örüljön annak, hogy.e szociális rendelkezés áldásai reá is kihatnak.
A lakásrendelet a gyengébb fél védelmét célozza, de