Az esti szürkületet lassan a Hold sugarainak fénye ragyogta át. Minden fű, fa, bokor élesen rajzolódott ki a tájban.
Delár nyugodt ütemben lovagolt, hogy átgondolhassa a történteket. Már vagy tíz kőhajításnyira járt a vártól, amikor az úton egy várakozó lovas alakot pillan-tott meg.
Lassított, és lépésre fogta a lovát. – Hát ez meg ki lehet? Csak nem Acsád úrfi küldött rám máris egy orgyilkost? - gondolta, de nem állt meg, hanem szoro-sabbra fogta a gyeplőt, hogyha vágtázni kellene, ne érje meglepetés. Amint köze-lebb ért, a várakozó alak fején a feltámadó esti szél megköze-lebbentette a fátyolt, és felfedte fonatba rendezett haját, melyen megcsillantak a kerek ezüsthajcsatok.
– Hisz ez egy lány! - lepődött meg Delár.
Ám a lányokkal is vigyázni kell, hiszen sok közöttük a baranta harcos, amit a lányoknak sem tilt a szokás. A szokás pedig abból állt, hogy amíg férjhez nem ment egy leány, vagy ha férjhez ment is, de még nem született gyermeke, a hadi játékokban, harcokban részt vehetett.
Közelebb léptetve lovával, megszólította:
– Kisasszony! Mit keresel ebben a késői órában itt az úton?
– Bocsáss meg, uram! Ecsen nagyúr ifjabbik lánya, Dajna vagyok! Ott voltam a teremben, amikor Acsádot felkerested. Atyám utánad küldött egy apródot, de már nem lelt meg. Ezért úgy döntöttem, magam jövök utánad, de úgy, hogy Ajsa és Acsád ne vegyenek észre. Te nem láttál engem, mert anyámat kísértem lak-osztályába, és éppen akkor értem vissza, amikor Acsád meg akart szégyeníteni téged. Az első oszlop mögé húzódtam, és onnan figyeltelek.
Darai Dorottya rajza
72 73
– Na, az szép volt! Sikerült neki megalázni az udvarnép előtt. Azonban nem szállhattam vele vitába, mert Kamond úr vár. Veled sem időzhetek sokat. Hív a kötelesség. Mondd el hát, mit szeretnél tudni, és engedj utamra!
– Uram! Szövetségest keresek benned, ha hajlandó lennél pártomra állni.
Attól félek, hogy Ajsa és Acsád atyám életére törnek. Mindkettőnek a birtokra fáj a foga. Szeretném, ha atyám visszanyerné látását. Kamond táltos, akit segítsé-gül hívtunk, azt mondta, még nincs itt az ideje a gyógyulásának. Kérlek, tudakold meg, hogy mit tehetnék apám érdekében, különben félek, hogy elpusztítják őt...
és engem is - szólt Dajna elcsukló hangon.
A holdfényben Delár felé fordította arcát, és Delár látta, amint az ezüstös fény-ben megcsillannak a leány könnycseppjei. És abban a pillanatban meglátta Dajna szépségét. Az ilyen helyzetre mondják, hogy a szem felnyitja a lélek bugyrait, és ettől a pillanattól kezdve érzékeljük a másik ember kisugárzását.
– Ha találnék megfelelő férjet - folytatta a lány -, nem lennék ekkora veszély-ben, de Acsád eddig mindenkit legyőzött, mert rábeszélte apámat, hogy ő lehes-sen kérőim kihívója, és hogy az lesz a jó férj nekem, aki őt legyőzi. De eddig még nem akadt senki, aki legyőzte volna. Holnapután megtartják a nászt, apám áldását adja rájuk, és ettől kezdve minden vagyonnak a negyedét birtokolják. Apámnak kevés szava lesz, mert minden tettében a vakságára hivatkoznak majd, és Acsád kiveszi a kezéből az ügyek intézését.
– Kedves Dajna! Fogadd szolgálataimat! Most már értem, miért merészkedtél ki a várból ezen a késői órán. Most igyekeznem kell Kamond úrhoz, de holnap, amikor a Nap az ég tetején jár, és árnyékot nem lehet látni, kérlek, legyél ugyan-itt, és megbeszéljük, mit tehetnénk. Meghallgatom Kamond úr tanácsát is az ügyedben.
– Köszönöm, Delár úr! Én nem kérdezhettem meg őt, mert asszonynépnek nem illik a birtoklás ügyeibe beleszólni. Holnap itt leszek! - emelte búcsúra kezét.
A leány visszafordította lovát az útról, és elindult hazafelé. Delár utánanézett, várt, amíg egészen a vár közelébe ér, és amíg a leány után bámult, érezte, hogy fellobban szívében egy kicsi láng, mely lángocskában felragyogtak Dajna arc-vonásai.
Már az égi nagyszekér csillagai is fenn ragyogtak az égen, mire hazaért a táltos házához. Az kint ült a pitvaron, de ahogy Delárra nézett, csak felsóhajtott, és bement a házba. Delár bekötötte a lovat, és bement az öreg után.
– Gonosz tervet eszelt ki, igaz? - szólt Kamond bánatosan.
– Igen! Azon igyekszik, hogy elveszejtse Ecsen urat és Dajna kisasszonyt.
Ahhoz kell neki a tarsoly tartalma.
– Sejtettem, hogy ezt tervezi, de nem tudja végrehajtani! A tarsoly ugyan nála maradt, de nem tudja használni úgy, ahogy kell. És még Illongónak is tartozik a koszorúval. Kíváncsi vagyok, azt teljesíti-e. Habár érzem, hogy nem teljesíti ígé-retét. Ezt még meg kell várnunk.
– Kamond úr, mit tehetek, hogy ne történjen semmi rossz? És mi lesz Dajná-val? Kérte, hogy tolmácsoljam kérdését hozzád.
A táltos ránézett Delárra, és megkérdezte:
– Beszéltetek?
– Igen, uram! Beszéltünk, de mivel siettem hozzád, nem fejeztük be a beszédet, így holnap tudok meg részleteket.
– Jól van! Ennek így kell lennie! Tudod, fiam, vannak a sorsnak olyan dolgai, amikbe még a táltosok sem szólhatnak bele, és az embereknek el kell viselniük!
72 73
– Na, az szép volt! Sikerült neki megalázni az udvarnép előtt. Azonban nem szállhattam vele vitába, mert Kamond úr vár. Veled sem időzhetek sokat. Hív a kötelesség. Mondd el hát, mit szeretnél tudni, és engedj utamra!
– Uram! Szövetségest keresek benned, ha hajlandó lennél pártomra állni.
Attól félek, hogy Ajsa és Acsád atyám életére törnek. Mindkettőnek a birtokra fáj a foga. Szeretném, ha atyám visszanyerné látását. Kamond táltos, akit segítsé-gül hívtunk, azt mondta, még nincs itt az ideje a gyógyulásának. Kérlek, tudakold meg, hogy mit tehetnék apám érdekében, különben félek, hogy elpusztítják őt...
és engem is - szólt Dajna elcsukló hangon.
A holdfényben Delár felé fordította arcát, és Delár látta, amint az ezüstös fény-ben megcsillannak a leány könnycseppjei. És abban a pillanatban meglátta Dajna szépségét. Az ilyen helyzetre mondják, hogy a szem felnyitja a lélek bugyrait, és ettől a pillanattól kezdve érzékeljük a másik ember kisugárzását.
– Ha találnék megfelelő férjet - folytatta a lány -, nem lennék ekkora veszély-ben, de Acsád eddig mindenkit legyőzött, mert rábeszélte apámat, hogy ő lehes-sen kérőim kihívója, és hogy az lesz a jó férj nekem, aki őt legyőzi. De eddig még nem akadt senki, aki legyőzte volna. Holnapután megtartják a nászt, apám áldását adja rájuk, és ettől kezdve minden vagyonnak a negyedét birtokolják. Apámnak kevés szava lesz, mert minden tettében a vakságára hivatkoznak majd, és Acsád kiveszi a kezéből az ügyek intézését.
– Kedves Dajna! Fogadd szolgálataimat! Most már értem, miért merészkedtél ki a várból ezen a késői órán. Most igyekeznem kell Kamond úrhoz, de holnap, amikor a Nap az ég tetején jár, és árnyékot nem lehet látni, kérlek, legyél ugyan-itt, és megbeszéljük, mit tehetnénk. Meghallgatom Kamond úr tanácsát is az ügyedben.
– Köszönöm, Delár úr! Én nem kérdezhettem meg őt, mert asszonynépnek nem illik a birtoklás ügyeibe beleszólni. Holnap itt leszek! - emelte búcsúra kezét.
A leány visszafordította lovát az útról, és elindult hazafelé. Delár utánanézett, várt, amíg egészen a vár közelébe ér, és amíg a leány után bámult, érezte, hogy fellobban szívében egy kicsi láng, mely lángocskában felragyogtak Dajna arc-vonásai.
Már az égi nagyszekér csillagai is fenn ragyogtak az égen, mire hazaért a táltos házához. Az kint ült a pitvaron, de ahogy Delárra nézett, csak felsóhajtott, és bement a házba. Delár bekötötte a lovat, és bement az öreg után.
– Gonosz tervet eszelt ki, igaz? - szólt Kamond bánatosan.
– Igen! Azon igyekszik, hogy elveszejtse Ecsen urat és Dajna kisasszonyt.
Ahhoz kell neki a tarsoly tartalma.
– Sejtettem, hogy ezt tervezi, de nem tudja végrehajtani! A tarsoly ugyan nála maradt, de nem tudja használni úgy, ahogy kell. És még Illongónak is tartozik a koszorúval. Kíváncsi vagyok, azt teljesíti-e. Habár érzem, hogy nem teljesíti ígé-retét. Ezt még meg kell várnunk.
– Kamond úr, mit tehetek, hogy ne történjen semmi rossz? És mi lesz Dajná-val? Kérte, hogy tolmácsoljam kérdését hozzád.
A táltos ránézett Delárra, és megkérdezte:
– Beszéltetek?
– Igen, uram! Beszéltünk, de mivel siettem hozzád, nem fejeztük be a beszédet, így holnap tudok meg részleteket.
– Jól van! Ennek így kell lennie! Tudod, fiam, vannak a sorsnak olyan dolgai, amikbe még a táltosok sem szólhatnak bele, és az embereknek el kell viselniük!
74 75
Én valóban jobban vagyok, mert elmentem a Szellemfához, amíg oda voltál, és kértem a jó szellem segítségét. A válasz megjött, és biztató volt. Ezentúl nem féltelek. Tegyél mindent szíved érzése szerint - szólt a táltos, és az asztal felé intett.
– Faljál egy-két falatot, mert bizonyára megéheztél. Közben elmeséled, hogy mi volt a várban. Hogy van a nagyúr? Már régen hívatott magához.
Miközben Delár megvacsorázott, elmesélte részletesen az udvarházban látotta-kat, és átadta Acsád úr üzenetét.
– Jól tetted, hogy nem hagytál magadba kötni. Holnap beszélj Dajnával, és segítsd, ahogy csak tudod. Jó leány az! És szép is! - tette hozzá kis szünet után, és lopva Delárra pillantott.
Mikor már elpihentek, és a holdragyogás fényeivel betört az ablakon, Delár csak forgolódott az ágyon, és Dajnára gondolt. Egyre az öreg szavai visszhangoztak fülében: „Jó leány az! És szép is!”
– Milyen szép lehet a nappal fényében, ha a holdsütésben is szépnek láttam?
- ez volt utolsó gondolata, mielőtt álomba merült.