Aznap este, amikor nagyanyám a történet végére ért, és a dolgok elrendeződni látszottak, nagyon sajnáltuk, hogy nincs folytatás, de megígérte, hogy a követ-kező este még elmondja, milyen volt Delár és Dajna házassága.
És valóban, másnap, lefekvés után, amikor mindannyian elfoglaltuk helyünket az éjszakai pihenéshez, nagymama folytatta a történetet.
Mert az tévedés - fejtegette nagyanyám -, hogy a mesék az „ásó, kapa és a nagy-harang válassza el őket”, mondással véget érnek, aztán jön a mézzel, tejjel folyó boldog napok A valóság másról szól.
Sok-sok küzdelem, törődés, akarat és türelem kell, ha az ember családot vállal.
A gyermekeket fel kell nevelni, elő kell teremteni mindazt, amire szükségük van.
Abban az időben a férfiaknak gyakran kellett harcokban bizonyítaniuk rátermett-ségüket, erejüket; kard kard ellen küzdött, bizony nem volt könnyű az élet, még akkor sem, ha gazdag és nagy úr volt valaki. Sőt annál inkább elöl kellett járnia a küzdelemben és vezetnie kellett harcosait.
Delár mindezekben a próbákban helytállt, oltalmazta és óvta nemzetségét. Baj-vívásban sohasem maradt alul. Igazságos volt az embereivel, és segített azokon, akik ínséget szenvedtek.
Dajna boldog feleség és nagyon boldog édesanya lett. Hét gyermeket szült, akik közül többen nagy hírnevet szereztek a családnak. A négy fiú: Kenéz, Bacsó, Marcal, Tege és három leány: Lelle, Boróka, Küngös nevét több település ma is őrzi.
Illongó még sohasem érzett ehhez hasonló dolgot. Szíve megdobbant, és valami belső elégedettség, vagy talán úgy is mondhatnám, belső melegség járta át mindig hűvös testét. Talán ez a szeretet érzése... - gondolta, és elmosolyodott.
– Ezen még gondolkodnom kell. Kísérjen benneteket áldásom! Legyetek nagyon boldogok! - szólt a tündér, és elmerülve a habokban, eggyé vált a vízzel.
Dajna és Delár nagyon boldog volt ezen a napon. Nem csak azért, mert szerel-mük beteljesedhetett, hanem azért is, mert szerető szívük segítette őket abban, hogy helyesen cselekedjenek.
142 143
A dolgok elrendeződnek
Aznap este, amikor nagyanyám a történet végére ért, és a dolgok elrendeződni látszottak, nagyon sajnáltuk, hogy nincs folytatás, de megígérte, hogy a követ-kező este még elmondja, milyen volt Delár és Dajna házassága.
És valóban, másnap, lefekvés után, amikor mindannyian elfoglaltuk helyünket az éjszakai pihenéshez, nagymama folytatta a történetet.
Mert az tévedés - fejtegette nagyanyám -, hogy a mesék az „ásó, kapa és a nagy-harang válassza el őket”, mondással véget érnek, aztán jön a mézzel, tejjel folyó boldog napok A valóság másról szól.
Sok-sok küzdelem, törődés, akarat és türelem kell, ha az ember családot vállal.
A gyermekeket fel kell nevelni, elő kell teremteni mindazt, amire szükségük van.
Abban az időben a férfiaknak gyakran kellett harcokban bizonyítaniuk rátermett-ségüket, erejüket; kard kard ellen küzdött, bizony nem volt könnyű az élet, még akkor sem, ha gazdag és nagy úr volt valaki. Sőt annál inkább elöl kellett járnia a küzdelemben és vezetnie kellett harcosait.
Delár mindezekben a próbákban helytállt, oltalmazta és óvta nemzetségét. Baj-vívásban sohasem maradt alul. Igazságos volt az embereivel, és segített azokon, akik ínséget szenvedtek.
Dajna boldog feleség és nagyon boldog édesanya lett. Hét gyermeket szült, akik közül többen nagy hírnevet szereztek a családnak. A négy fiú: Kenéz, Bacsó, Marcal, Tege és három leány: Lelle, Boróka, Küngös nevét több település ma is őrzi.
Illongó még sohasem érzett ehhez hasonló dolgot. Szíve megdobbant, és valami belső elégedettség, vagy talán úgy is mondhatnám, belső melegség járta át mindig hűvös testét. Talán ez a szeretet érzése... - gondolta, és elmosolyodott.
– Ezen még gondolkodnom kell. Kísérjen benneteket áldásom! Legyetek nagyon boldogok! - szólt a tündér, és elmerülve a habokban, eggyé vált a vízzel.
Dajna és Delár nagyon boldog volt ezen a napon. Nem csak azért, mert szerel-mük beteljesedhetett, hanem azért is, mert szerető szívük segítette őket abban, hogy helyesen cselekedjenek.
144 145
– Mami! Azt álmodtam az éjjel, hogy találkoztam Illongóval. Én is vittem neki koszorút, ő meg adott nekem egy gyönyörű gyöngyházfényben ragyogó kagylót.
Nagyon jó érzés volt!
– Akkor te nagyon szépet álmodtál! Boldognak érzed magad?
– Igen. De nem tudom, hogy mi történt Illongóval, miután visszajött a Földre.
Te tudod, hogy mi történt? - kérdeztem két ásítás között.
A nagymama odalépett hozzám, és megsimogatta a fejem: Este megtudod...
Férje iránti tiszteletét sohasem veszítette el, mert Delár sohasem adott okot rá.
Elégedett volt életével, és amikor szülei már nagyon öregek lettek, férjével együtt gondoskodott róluk. Fiaikból bátor harcosokat neveltek, leányaikból kedves, szorgalmas hölgyeket, akikért a szomszédos nemzetségek fiai szívesen mutatták meg erejüket nemes küzdelmekben. Ők aztán továbbadták a szüleiktől tanultakat, és további erős, bátor fiúknak, jóságos leányoknak adtak életet, akik szívükben hordozták az elődeik és az utódaik sorsa iránti felelősséget.
– Azt mondtam nektek tegnap, hogy Delár és Dajna története befejeződik - szólt nagyanyám -, de ez még sincs így. Életük egyszer valóban véget ért, de Dajna és Delár vére tovább adódott gyermekeikbe és késői leszármazottakként bennünk élnek tovább, hiszen mi vagyunk az utódaik. Emléküket neveinkben kell megőrizni, történetüket mesélni kell, hogy ne borítsa feledés homálya őket.
Ezen mindannyian elgondolkodtunk. Vajon valóban így van ez? Valóban bennünk élnek azok a régi-régi emberek?
A szobára titokzatos csend ereszkedett. Már senki nem kérdezett vissza.
A képzelet hol előre, hol hátra repített bennünket az idő végtelen terében, míg lassan-lassan átsegített az álmok világába.
Másnap reggel elsőnek ébredtem. A nagymamát a konyhában találtam, amint a reggelit készítette.
144 145
– Mami! Azt álmodtam az éjjel, hogy találkoztam Illongóval. Én is vittem neki koszorút, ő meg adott nekem egy gyönyörű gyöngyházfényben ragyogó kagylót.
Nagyon jó érzés volt!
– Akkor te nagyon szépet álmodtál! Boldognak érzed magad?
– Igen. De nem tudom, hogy mi történt Illongóval, miután visszajött a Földre.
Te tudod, hogy mi történt? - kérdeztem két ásítás között.
A nagymama odalépett hozzám, és megsimogatta a fejem: Este megtudod...
Férje iránti tiszteletét sohasem veszítette el, mert Delár sohasem adott okot rá.
Elégedett volt életével, és amikor szülei már nagyon öregek lettek, férjével együtt gondoskodott róluk. Fiaikból bátor harcosokat neveltek, leányaikból kedves, szorgalmas hölgyeket, akikért a szomszédos nemzetségek fiai szívesen mutatták meg erejüket nemes küzdelmekben. Ők aztán továbbadták a szüleiktől tanultakat, és további erős, bátor fiúknak, jóságos leányoknak adtak életet, akik szívükben hordozták az elődeik és az utódaik sorsa iránti felelősséget.
– Azt mondtam nektek tegnap, hogy Delár és Dajna története befejeződik - szólt nagyanyám -, de ez még sincs így. Életük egyszer valóban véget ért, de Dajna és Delár vére tovább adódott gyermekeikbe és késői leszármazottakként bennünk élnek tovább, hiszen mi vagyunk az utódaik. Emléküket neveinkben kell megőrizni, történetüket mesélni kell, hogy ne borítsa feledés homálya őket.
Ezen mindannyian elgondolkodtunk. Vajon valóban így van ez? Valóban bennünk élnek azok a régi-régi emberek?
A szobára titokzatos csend ereszkedett. Már senki nem kérdezett vissza.
A képzelet hol előre, hol hátra repített bennünket az idő végtelen terében, míg lassan-lassan átsegített az álmok világába.
Másnap reggel elsőnek ébredtem. A nagymamát a konyhában találtam, amint a reggelit készítette.
146 147
Illongó nagyon szerette ezeket az ünnepeket, főleg a gyerekek miatt, akik ott futkosnak a parton, és önfeledten játszadoznak a kellemes napsütésben. Vannak, akik kicsi vitorláshajót is készítenek, és vízre bocsátják, hadd játszadozzon a tündér velük.
– Hát hogyan hagyhatnám itt őket? - kérdezgeti ilyenkor Illongó, miközben szeméből a szeretet könnyei igazgyöngyként hullnak a mélybe...
A koszorúzások alkalmával, ha valaki erősen figyel, akkor megláthatja, hogy a hullámok által beljebb sodort koszorú egyszer csak felemelkedik a vízből – ilyenkor teszi a fejére Illongó, – s aztán elmerül a mélyben, mert magával viszi víz alatti palotájába, amelyben már számtalan koszorú díszíti a hínárból szőtt falakat.
A jó öreg Balaton ezeken az ünnepélyes napokon úgy ragyogtatja vízi fényeit, hogy az emberek meghatódottan mondogatják: Szép a mi Balatonunk! – és nem is sejtik sokan, hogy a vizek tündérének, Illongónak a szívét, aki tündérnek szü-letett, és azóta is tündérként szolgál, a koszorúk és bennük a virágok boldog örömmel töltik el, és itt marasztalják továbbra is a Földön.