D. Miért nem ismerjük Székely Imrét?

Korának egyik legismertebb és legkedveltebb zeneszerzője, zongoristája és tanára miért vált mára – még a szakma számára is – szinte teljesen ismeretlenné?

Ezt a kérdést sajnos tudományos bizonyossággal nem lehet megválaszolni, hiszen elsősorban csak feltevésekre, mintsem tényekre támaszkodhatunk, azonban valószínűsíthető, hogy nemcsak „kismester”⁴⁵ mivolta miatt. Az első hipotézis ugyanis, amit az ember ilyenkor gondolhat, hogy valószínűleg minőségbeli hiányosságai miatt, méltán elfelejtett zeneszerzővel van dolgunk. Ez az állítás kevésbé állja meg a helyét.

Különösen, ha Mosonyival, Ábrányival és többi, máig valamelyest fennmaradt kortárs névvel említjük együtt. Természetesen valóban nem ér fel Liszthez és a zeneirodalom legnagyobbjaihoz. Ez azonban még önmagában nem kellene, hogy teljes száműzöttséget is jelentsen, különösen a magyar zenei életben. Mik lehetnek még az okok? Bár sajnos a zenetörténetben sokszor tapasztalható, hogy ez már önmagában is elegendő indok az elfeledettséghez, nem beszélve a művekben gyakran előforduló komoly munkabefektetést igénylő technikai nehézségekről, de Székely esetében talán találhatunk még egy-két szerencsés vagy éppen szerencsétlen tényezőt, melyek felemelkedéséhez és későbbi mellőzöttségéhez esetleg hozzájárulhattak.

Az egyik ilyen tényező, hogy Székely elsősorban magyar nótákat, népies műdalokat dolgozott fel ábrándjaiban, és műveinek nagy része ebben a stílusban íródott.

Ráadásul Magyarországon, túlnyomó többségben ehhez a stílushoz tartozó műveit adták ki. Ez élete során a nemzetiességet hirdetők táborában elmélyítette népszerűségét, ugyanakkor ezzel már akkor sem aratott osztatlan sikereket. Korában, az osztrák udvar és holdudvarának jól érthető nemtetszése még nem igen tudott ártani hírnevének. A II.

világháború után viszont, a betegesen eltorzult nacionalizmusok okozta tragédiákból való kilábalások korában, az általános nemességellenesség erős propagandája mellett – részben érthető módon –, már nem kívánatosnak, vagy legalábbis rangon alulinak számított magyar nótához közel álló zenét szeretni, játszani.

Magát a szakmát is megosztotta a Székely művek magyaros jellege. Egyrészt még Kodály is évtizedekig küzdött zeneakadémiai tanára, Hans Koessler véleménye ellen, mely szerint a magyaros dallamok és hungarizmusok nem alkalmasak arra, hogy

45 Dobszay László használta gyakran ezt a megnevezést. Azokra a többnyire elfelejtett zeneszerzőkre alkalmazta, akik ugyan a zenetörténet legnagyobbjaihoz nem értek fel, de mesterségüknek igencsak birtokában voltak, és jelentőset alkottak.

10.18132/LFZE.2015.5

II.3. Székely Imre jelentősége 93 komolyabb művek alapjait képezzék, inkább csak részletek, leginkább zárótételek fűszerezésére valók.⁴⁶ Másrészt pedig a népies műdalokhoz fűződő szoros kapcsolatnak és a magyar nótákkal való rokonságnak köszönhetően, a „tiszta forrásból” jeligét zászlójukra tűző zenészek is egyre inkább elhatárolódtak ettől a stílustól. Székely így könnyen bekerülhetett a magyaroskodó és kevésbé értékes divatzeneszerzők kategóriájába, akitől magára valamit adó zenésznek és zenekritikusnak illett elhatárolódnia. Még a Liszt rapszódiáknak is nehéz volt az elfogadtatása a sznobizmus ítélőszéke előtt mindaddig, míg Bartók védelmébe nem vette őket, mondván, hogy „a maguk nemében tökéletes alkotások”, mivel „azt az anyagot, amit Liszt bennök felhasznál, nem lehetne szebben, jobban, nagyobb művészettel feldolgozni.”⁴⁷ Mindezek ellenére Bartók sem lelkesedett minden fenntartás nélkül értük. Ugyanebben a művében, kicsit később így nyilatkozik:

Liszt Ferencet, mint annyi más kortársát, jobban megragadta a sallangos díszítés, a pompa és a kápráztató cifraság, mint a teljesen sallangmentes, tárgyilagos egyszerűség. Evvel magyarázható, hogy sokszorta fölébe helyezi a pompázó, túlzsúfolt és rapszodikus cigánymuzsikálást a paraszti előadásnak.⁴⁸

Ha még Lisztnek sem sikerült, mint nemzetközileg az egyik legismertebb és legnagyobb hatású zongorista virtuóznak és zeneszerzőnek, pláne ebben a stílusban írt műveivel osztatlan sikert aratnia, akkor mennyivel inkább vérzett el ezen a területen Székely Imre?

Végül nem elhanyagolható tényező, hogy például Ábrányival vagy Mosonyival ellentétben, nem maradtak ránk sem publikációi, sem egyéb írásai, ha egyáltalán voltak ilyenek. Liszttel való kapcsolatáról is csak minimális írásbeli nyom maradt.⁴⁹ Mindezek sokat nyomhattak a latban ahhoz, hogy ne forogjon közszájon a neve.

Nagyon frappánsan foglalta össze mindezt Demény János, tanulmányának végén. Miután a poszthumusz módon kiadott Székely művek újfajta arculatára hívta fel a figyelmet, az életmű sorsáról így ír, illetve jövendöl:

46 Lásd: Dalos Anna:Forma, harmónia, ellenpont. Vázlatok Kodály Zoltán poétikájához.(Budapest:

Rózsavölgyi és Társa, 2007.): 75-76.

47 Bartók Béla: Liszt-problémák.(Budapest: Hornyánszky, 1936): 7-8.

48 Bartók Béla: Liszt-problémák.(Budapest: Hornyánszky, 1936): 11.

49 Lásd a hiányzó, vagy megsemmisült levelezést. Ha volt egyáltalán köztük levelezés, akkor Lisztéi megsemmisülhettek, Székelyéit pedig nem adták ki. Bővebben lásd: II.3.ALiszt és Székely, és az I.

Életrajz fejezet.

10.18132/LFZE.2015.5

Kéry János: Székely Imre életrajza, magyar ábrándjai és műveinek jegyzéke 94 Székely Imre hagyatékának további feltárása⁵⁰ – akkor – a zenei forrongások és

a világkataklizmák örvénylésében süllyedt el, hogy azután egy távoli korban a késői idők kutatói figyelemmel hajoljanak az életmű teljes történelmi értelme fölé.⁵¹

Remélhetőleg e doktori dolgozat is hozzájárulhat valamelyest az életmű újra-felfedezéséhez.

Tehát a kismesterség, és ennek ellenére a művek többségéhez köthető komoly technikai kihívások, a magyar nóta műfaj művészileg sekélyesebb világához, és valamelyest a nacionalizmushoz és a nemességhez köthető rokonság, az újabb generáció

„csak tiszta forrásból” jeligéje és a XX. század egyéb zenei és politikai forrongásai, valamint a hiányzó írásbeli nyomok, mind-mind hozzájárulhattak Székely Imre méltatlan elfeledéséhez.

50 Nyolc évvel a halála után adták ki újra a15 Inventió zongorára (K200) sorozatot. Szintén poszthumusz kiadás a Bárd kiadótól aRákóczi induló (K58) magyarországi megjelentetése, és talán születésének 80. jubileuma alkalmából adtak ki további öt etűdöt (K117, K118, K119, K152, K167) és a Magyar Preludiumok és Fúgák (K201) sorozatát, 1903-ban.

51 Demény János: „Székely Imre életműve a lemezszám-kutatás tükrében”. In: Bónis Ferenc (szerk.) : Magyar Zenetörténet Tanulmányok Szabolcsi Bence 70. Születésnapjára. (Budapest: Zeneműkiadó, 1969.): 201–214. 214.

10.18132/LFZE.2015.5

95