Mit szeretnék?
Szeretném, ha Magyarország újra szabad lenne, S újra magyarok lakhatnának benne.
Menjen ki az a sok idegen, ki eddig földjét lepte, Ne engedjük, hogy a gyalázat ellepje.
Menjen ki az a rengeteg ellenség, Hogy a gyalázatot itten ne terjesszék, Menjenek ki, de rögtön,
Ne legyenek a mi szent földünkön.
A jó Istent imáimban arra kérem, Engedje megérni nékem, Hogy a futó ellenséget nézzem, És a magyarok szabadságát érezzem.
1931. május Nézzétek
Nézzétek a búzatermő földeket,
S a soha nem csüggedő magyar szíveket.
Kik bíznak, hogy Magyarország nem lesz mindig rab, S ezt kiáltják buzgó szívvel, ez így nem maradhat.
Kérik Istent, hogy adja vissza a magyarok hazáját, Az erdős vidékek gyönyörű szép táját.
És én hiszem, hogy Isten nem hagyja elveszni,
Magyar földön nem szabad, nem szabad idegennek lenni.
1931. május Aratnak az emberek
Aratnak az emberek, Lányok és legények.
Énekelve, dalolva, De nem a napot lopva.
Nékik is megvan a kemény munkájuk, Sokszor az éj sötétedik rájuk.
Peng a kasza, mintha lelke volna.
Ilyen a magyarnak az aratója.
1931. május Ha én verset írok
Egészen jó verset én nem írhatok, Mert Petőfi nem vagyok.
De ha gyakorolom magam, kérem,
Írhatok még nagyon szépen. 1931. május
43 Nénjéhez Rólad is verset írok, Nénje.
Béla bácsi aztán megnézze!
Láttalak én tegnap hátizsákkal, Amint a kanálison mentetek által.
Szinte daloltál kedvedben,
Hogy nem voltál víg, az lehetetlen.
Hallottam, hogy sörözni voltatok, Remélem jól mulattatok?
Az Isten adjon neked jó kedvet, Hogy azt a sok rosszat mind elfelejtsed.
Szenvedtél már te eleget, Egy kis vígság nállad is elférhet.
1931. május Este
A csillagok kigyúlnak az égbolton, Este van már, ha mondom.
Gyere haza, kis Mariska, Otthon vár rád Pali, Pista.
Otthon vár rád a vacsora, Ugye korog a gyomrocska?
Hazamegy a kis Mariska, Örül otthon Pali, s Pista.
Előbb játszanak egy kicsit,
De később mindenki elfoglalja az asztalnál a helyit.
Megvacsorál a Mariska, s utána lefekszik, S a puha ágyban szépen, s lassan elalszik.
1931. június Petőfi
Nagy hős volt Petőfi,
Emlékét a magyar szívében őrzi.
A segesvári csatában esett el, Szíve telve volt hazaszeretettel.
Honszerető szívét ellenség átszúrta, Bús, rab magyar földet hantoltak rája.
De emlék élni, mindaddig élni fog, Míg e haza földjén magyar szív dobog.
1931. június A mi cicánk
A mi cicánk fekete, Játszik örömmel megtelve.
A sötétségben csak a szeme villog, Örömömmel mikor ránézek alig bírok.
Játszik mindig kedvtelve, Egész nap én vagyok mellette.
Mindjárt dorombol, ha simogatom, Óh, kicsi cicám, azt mondogatom.
44 Festeni való az a cica, Akárki bátran lepingálhatja.
Az udvaron hancúrozik, S napra fekszik, ha jól lakik.
1931. június A mi Julcsánk
Képzeljetek el egy szép magyar menyecskét, Bizony sokan le is festhetnék.
De nemcsak hogy szép, Van valami, várjatok még.
Mi ez? Ez a jóság, Mit Isten mindenkinek ád.
De sok ember nem használja jóságát, S az éhezőknek egy falatot sem ád.
No, de ne beszéljünk erről a szomorú dologról, Hanem inkább meséljünk a Julcsáról.
Víg, nótás kedvvel dolgozik, Nótája most is ide hallatszik.
Néha megüti a bütykit, De a dalolással legyőzi mérgit.
Most nevet a versemre, Én meg örülök kedvemre.
Majd kimegy a konyhába,
S kezd egy-egy víg heje-huja nótába.
Bizony sok ember tanulhatna tőlle, Minden gondját, baját elűzi egykettőre.
Nem bánkódik hetekig bajon, szenvedésen, Legyen – úgy mondja – ahogy akarta az Isten.
Ezért szeretem én őt,
Mert szép nótáival dicséri a teremtőt.
1931. június Anyukám
Szomorkodik az Any, hogy nem írok róla verset, De egyszerre nem írhatok hetet.
No, sebaj, kezd örülni, lám,
Mert látja, hogy fia versíráshoz készülődik már.
Nahát, képzeljetek el egy fekete hajú nénit, Beszédét még a cicák is megértik.
El sem tudja képzelni senki, hogy szeretem én őt Kicsi koromban is, és ha leszek felnőtt.
Ő is szeret engemet,
Hogy nem szeretet, az nem is lehetett.
Jóságát én meg is hálálom, Nem adom őt semmi áron!
1931. június
45
Sándor bácsi Sándor bácsi egy aranyos ember, Hozzá hasonlót senki nem lel.
Olyan aranyosan néz rám a szemével, Meg-megsimogat a két kezével.
Én is nagyon szeretem,
Örömet szerzek neki, ha tehetem.
Most is örömöt szerzek neki a versemmel, Hozzá látok a versíráshoz nagy kedvemmel.
Alig várom, hogy dél legyen, Hogy őt összepusziljam, megöleljem.
Izgatva várom, hogy a vers jó-e, Kijavítani hogy lehetne?
Úgy szeretem, akár Anyukámat Az én aranyos Sándor bátyámat.
Ő is szeret engemet,
Azt hiszem ebben nem tévedek.
1931. június Estefelé
Hegyek mögé bújt a nap,
A nyáj lassan, lassan hazafelé halad, Hazaérnek, bemennek a jászolba, Majd elmerülnek a mély álomba.
Harangozás hallatszik, A faluban mindenki alszik.
Mindenki alszik a csendes vidéken, Csak a hatalmas Isten van ébren.
1931. június Nanámhoz
Van nekem egy aranyos nagymamám, Kit én egyszerűen úgy szólítok, hogy: Nanám.
Hogy mennyire szeretem őt, ki sem mondhatnám, A világ minden kincséért oda nem adnám.
Ő is szeret engem,
Azt szokta mondani: óh, kicsi lelkem.
Alig várom, hogy július legyen, Hogy engem ismét ölébe vegyen.
1931. június Azt mondod…
Azt mondod, Nanám, hogy nem írok rollad verset, Úgy akartam, hogy a könyvemben megleljed.
Én már régen írtam rólad verset, Azt bizony megnézheted…
Szakács bácsihoz is akarok verset írni, De egyszerre nem lehet mindenkit kielégítni.
A kuglit nagyon szépen köszönöm, Ki is próbáltam rögtön.
46
Szakács bácsinak a cukrát nagyon szépen köszönöm, Hamar végzek vele, ilyen az ösztönöm.
Most pedig ide figyelj, Nanám.
Miért? Elmondhatnám.
Kinyomják a versemet kötetbe,
Mivel te Nanám vagy, ingyen kapsz belőle.
Csókol fiad, Pista,
Ki neked e kicsi verset írta.
1931. június Jóska bácsi
Van nekem egy kedves cimborám, Az én aranyos Jóska bátyám.
Alig várom, hogy eljöjjön, Legszebb időmet vele töltöm.
Szeretnék nagy koromban én is olyan lenni, Mindenkivel csak jót tenni.
Ő tanított meg a versírásra, Azért a jó Isten őt meg is áldja.
Jóska bácsit az Isten sokáig éltesse, Hogy Pista cimboráját továbbra is szeresse.
Az Isten áldja meg tettét, Hogy mindenfelé csak szeressék.
1931. június Óh, Uram
Óh, Uram, ne hagyd elveszni Magyarországot, Mily nyomorban van, Te látod.
Menjen ki az a sok idegen, Hazánk földjén ne legyen.
Óh, Uram, Istenem,
Őrző szemed mindég Magyarországon legyen, Ne legyen ily nagy nyomorba,
Hisz le vagyunk tiporva.
Óh, Uram, hallgasd meg kicsi imámat, Add vissza gyönyörű hazámat.
Mi lesz velünk, ha felnövünk?
Mi is idegen földre menjünk?!
Gondolj, Istenem a fiatalságra, Azok is jussanak szomorú rabságra?
Óh, Uram, ez így nem lehet,
Minden magyar várja a Te jóságos ítéleted.
1931. június Sóhaj…
Add vissza a gyönyörű vidékeket, Melyben mindig csak magyarok éltek.
Mindég szabad magyar lakta, Ellenségnek oda nem adta volna.
47
És most ellenség váratlanul elvette.
Ezreivel a magyar földet ellepte.
Majd meghasadt minden magyarnak a szíve, Mikor látták, hogy Magyarországnak így lett vége.
1931. június A rab haza
Add vissza a szép tájakat, Mit őseink a magyarnak átadtak.
Nem gondolták, hogy egykor ellenség lakja, Árpád ezt nekünk nem azért adta.
Azért adta, hogy mindig magyar lakja, Ellenségnek vére árán se adja.
Magyarország sokszor volt rab, Lehet most már mindég szabad.
1931. június Évszakok
Tavasszal rügyeznek a fák,
Az ember ilyenkor sok vidámságot lát.
A csiga is kijön a házából, Biztos ő is érez valamit a nyárból.
Nyáron süt a nap, Virágok illatoznak.
Levél lesz a rügyből,
Mindenkinek elege van a hosszú télből.
Ősszel a levelek lehullanak, Dallos madarak mind elnémulnak.
Kopár már a mező, Nincs rajta legelő.
Télen hull a puha hó, Vígan csúszik a szánkó.
Havasak a fák, havasak a házak,
Olyanok, mintha cukorral hintve volnának.
1931. június Ősszel
Őszi szelek visítanak, fújnak, Falevelek mind lehullanak.
Vándormadarak elmennek,
Fecskék, pacsirták már nem csicseregnek.
Oly szomorú, s csendes minden, Nyilló virág már nincsen.
Kopár a mező,
Nincs rajta egy zöld fű.
Minden szomorú a hervadt lomb alatt, Mindenki nyarat sirat.
Hová lett a szorgalmas méhecske?
Ki nyáron át a mézet gyűjtötte.
48 Verebek csipognak a fa ágán, Ők is nyarat siratnak tán?
Nincs levél a fán már, Elmúlt a nyár, elmúlt a nyár.
1931. június Nyár
Újra itt a szép, meleg nyár, Nem késett, megérkezett már.
Élénkülni kezd az eddig kopár mező,
Pillangók játszanak a verőfényben, a vidámság egyre nő.
Visszajött a dallos madár, vissza a fecske, Hálát ad a jó Istennek csicseregve.
A virág közt méh gyűjti a mézet, Élénk a mező, zsong a szép élet.
1931. június A mezőn…
A zöld fű közt pipacsok nyílnak, Virágok illatoznak, virágok virulnak.
Messze látszik templomtornya a falunak, Éppen delet harangoznak.
Pacsirta énekel a verőfényben, Pillangók kergetőznek a levegőben.
De este elnyugszik az élet,
Csak néha bogolyhuhogás zavará meg.
1931. június Magyarország
Magyarország a világnak ékes koronája, Minden magyar büszke lehet rája.
Búzatermő földjére, Erős, bátor népére.
És ha most a jelenben rab, A jövőben már szabad.
Mert a magyar a rabságot nem tűri, Ellenségit előbb-utóbb legyőzi.
1931. június Télen
Fúj a szél, esik a hó,
Kint az utszán csilingel egy szánkó.
Szánkón ül egy subás ember, Mormogja magában: itt a december.
Az utszán pajkos gyerekek játszanak, Egy hóembert formálnak.
Tesznek rá egy kalapot,
Reá kerül egy kabát is, egy kopott.
49 Estefelé kezd már lenni, Télapó kezd süvíteni.
Ám a gyerekek otthon már az ágyba, S nevetve gondolnak a téli éjszakára.
1931. június Évához
Van nekem egy játszótársam, Alig várom, hogy őt lássam.
Mert én hozzá sokszor nem mehetek, Inkább ő keres fel engemet.
Játszunk sokat együtt,
Mindég csak a jó játékot keressük.
Ha meguntuk a játékot, felülünk a hintára, Hipp-hopp, fütyülünk az egész világra.
Majd utána a homokban játszunk, Homokvárra homokbombát dobálunk.
Búcsúzkodunk, Éva elkísér hazáig, Virágot szedünk majdnem odáig.
1931. június Aratás
Meleg nap süt az aratókra, Érik már az Isten áldása.
Hullik a kalász a sarló alatt, S a keresztek egyre szaporodnak.
S mint hullik a kalász a sarló alatt, Az idő gyorsan robog, gyorsan szalad.
S delet harangoznak a templomban, Éhes aratók ebédelnek nyomban.
Mikor elvégezték ebédjüket, Isten nevében munkához kezdnek.
Este pedig hazatérnek, Fáradt aratók lepihennek.
1931. június Régi vár
Régi vár áll, Régen van már.
Hős harcosai már meghaltak, A várért mindég hősiesen harcoltak.
Hívta a haza őket a vár védelmére, Mindnek elfolyt a piros vére.
Most ott áll a haza emlékére, Régi hős fejedelmek emlékezetére.
1931. június
50 Hiszem
Hiszem, hogy visszaadod Magyarországot, Azt a sok magyar várost.
Pozsony, Ipoly, Késmárk, Kassa,
Hiszem, hogy Isten mind, mind visszaadja.
Hiszem, hogy visszaadod a magyar földet, Melyre ellenségek ezrekkel törtek.
Messze, hol rab magyarok laknak újra felzendülnek a magyar nóták, S mindenütt az „Isten áldd meg a magyart” dalolhassák.
1931. június Isten
Mi lenne, ha Isten nem lenne velünk?
Nem lenne mindennapi kenyerünk vagy reggelünk.
Őneki mi hálával tartozunk,
Ezért mindég az igaz úton haladjunk.
1931. június Mikor szabad volt a magyar…
Mikor szabad volt a magyar nem kellett félni, Lehetett mindenütt magyar éneket énekelni.
És most sok helyen beszélni sem szabad magyarul, Rab magyarok szíve összeszorul.
De bíznak, remélnek, S nem csüggednek.
S a virágos mezőn újra zeng a magyar nóta, S a magyarnak eztán örök lesz a szabadsága.
1931. június Ősz felé
Sárgulnak már a levelek, Fákon gyülekeznek a verebek.
Hullnak, hullnak a sárga levelek, Sírnak, süvítenek az őszi szelek.
Oly szomorú minden,
Csak sárga levél van, zöld nincsen.
A mező is csendes, kopár, Itt az ősz, elmúlt a nyár.
1931. július Szegény magyarok…
Szegény magyar nép sohse hitte volna, Hogy hazáját ellenség újra elrabolja.
A háborúkban is legtöbbször mi győztünk, Ki gondolta, hogy újra rabok leszünk.
Istenem, segítsd meg a magyarokat, Add vissza az ő hazájukat.
Elégeld meg e tengernyi szenvedést, Vegyen már örömben is részt.
51 Ha volna pénzem, tehetném, A magyarokat magam megsegítném.
S mert ehhez kicsi vagyok, Uram, hozzád fohászkodok.
1931. július Hozzád fordulok
Hozzád fordulok, Istenem,
Ha Te nem segítsz a magyarokon ki segítsen?
Te látod mily nyomorba vannak, Uram, add hogy így ne maradjanak.
Hazánkból sokat elvettek, Ily nyomorba azért értek.
Kérünk Téged segíts a magyarokon, Ne uralkodjanak ellenségek hazánkon.
1931. július Hős katonák
Ostromolta a várat az ellenség, S már majdnem bevették.
A vár lassan megingott…persze,
Annyi ágyúgolyót lőtt az ellenség, mint a csillagok rengetegje.
Ekkor tanácsra ültek a várbeliek, Hogy az ellent hogy támadják meg.
Végre valamennyien megegyeztek abba, Megtámadják őket a várból kirohanva.
Abba kezdtek remélni a magyarok, Hogy hős ember a kapitányuk.
Hogy a legbátrabbakkal hátba támadja az ellenséget, S az a hősiesség láttára elfut, mert megijed.
Ezután a kapitány maroknyi sereggel Az ellenséget hátba kapta halálmegvetéssel.
Az ellenség meg volt lepve,
Volt is okuk, majd be voltak kerítve.
Azután védekezni próbált egy darabig, De látta minden védekezés hiába itt.
Mert a magyarok el valának szánva, Módfelette volt a magyarok bátorsága.
Azért hát sarkon fordult az ellenség, Mert már sokan halálukat lelték.
Tudták, hogy szégyen a futás, De menekvés nem volt más.
Futott utána a maroknyi csapat, De nem tudta elfogni azokat.
Mert azok oly hamar elillanának, Mintha benzinből volnának.
Azért hát visszatért a kapitány derék csapatával, Ott fogadták őket százszoros hurrával.
Így mentette meg a kapitány a várát,
Az ostromló sereg pedig elhordta irháját. 1931. július
52 Romok Romok látszanak a földben, Vár volt az régen.
Közötte egy-egy csontváz tűnik fel, Hogy harcoltak régen hazaszeretettel.
Életüket feláldozták,
Hősöknek ma már csak csontvázát látják.
Épségben van még egy torony, Az ellenséget ott figyelték egykoron.
Romok, romok, régi romok,
A várért harcoltak egykor hős magyarok.
Ma már csak romja van meg,
Vár volt az, s az ellenség ostromától rom lett.
1931. július Csonka torony
Amott messze áll egy torony, Már régóta rom.
Harcosai rég meghaltak, Mind dicső álmot alszanak.
Egy zászlót tartanak még romjai, Sokat harcoltak érte harcosai.
Látszik rajt’ a küzdelem, Hogy harcoltak érte kevesen.
Hányan haltak meg a zászlóért, Hogy újra a szabadságot hirdesse.
A zászló áll, mint a kővár, Hirdeti: lesz még magyar nyár.
1931. július Szerény kis vacsora
Szép borongós délután összegyűltek a vendégek, S kedélyesen beszélgettek.
Teltek-múltak az órák, S hozták a vacsorát.
Vacsorához ültek, S vígan beszélgettek.
Végül pedig boroztak,
S kértek, hogy e vacsoráról egy verset írjak.
Itt a versem,
Kérésüket megtettem.
Nem valami szép,
De kisfiútól mit kívánnak még?
1931. július Magyar zászlót lenget a szél
Magyar zászlót lenget a szél, Dicső múltról mesél.
A magyarok nem voltak rabok, Szabadok voltak, szabadok.
53 Mindég dicsőséget arattak, Rengett a föld, amerre jártak.
Utolsó csepp vérükig védték a hazát, Ellenségnek oda nem adták.
A zászlót mily dicsőn lengeti a szél, Hős, bátor magyarokról mesél.
Lengedezzél, magyar zászló, s hirdesd, Magyarország rab nem sokáig lesz.
1931. július Jenő bácsi
Összegyűltünk itt e kedves estén, Öröm ül minden ember lelkén.
Szerény kis verset mondok én el, Fogadják el jó szívvel.
Jenő bácsit az Isten sokáig éltesse, Hogy mindenki szeresse.
Az Isten adjon rá sok-sok áldást, Ezt kívánom én, nem mást.
1931. július Tavasz
Tavaszi szellő fújdogál, Nemsokára itt a nyár.
Mily szépen nyílnak a virágok, s lombosodnak a fák, S gyönyörrel szívom a virágok illatát.
Végre elmúlt a zord, hideg tél, Minden, minden életre kél.
Pacsirták szállnak a szántóföld felett, Virágról virágra pillangók repkednek.
1931. július Vihar
Rekkenő meleg van,
A nap tüze szinte kibírhatatlan.
Úgy délután fele,
Az ég felhőkkel telis-tele.
Hirtelen elsötétül az ég,
Az eső szakad, mintha dézsából öntenék.
Villámok cikáznak egyre Mindenkinek otthona fele.
Később minden elcsöndesül, Minden ember ennek örül.
Az eső is abbahagy, S újra süt a meleg nap.
1931. augusztus
54 A fecske meg a cica Van nekünk egy fekete cicánk, Mindég örömmel néz ránk.
Elmúlt a tél, jött a tavasz,
S fecskefészek készült az eresz alatt.
A fészekbe belefészkelt egy fecske, Kicsinyeit nagyon féltette.
A cicánktól féltek legjobban,
Mert madár s cica soh’ sincs jó barátságban.
Ezért az egyik az antennán figyelt, S ha a cica jött, rögtön adott jelt.
Ekkor a másik elrepült, S öt-hat társával előkerült.
S cicát kergetni kezdték, Majdnem, majdnem megcsípték.
A cica egy párszor utánnuk kapott, De mikor meg akarták csípni tovább futott.
De egyszer mi lett,
A fészekből a fecskefiókák eltűntek.
Valami macska fölfalta,
S házunkat a fecske örökre elhagyta.
1931. augusztus A tücsökprímás
Jól figyeljetek, gyerekek, A tücsökről mesélek nektek.
Lássuk előbb tücsök komát, Éppen tisztogatja a vonóját.
Vígan áll a lyuk előtt,
Este ő tartja muzsikával a mezőt.
Kicsi a lyuk, de neki mégis palota, Egész nap muzsikál dalolva.
De azért mindég kész a prücsök ugrásra, Mert könnyen bekaphatja kakas koma.
De a télről se gondoskodik,
Majd csak lesz valahogy: így okoskodik.
A tél beköszönt,
Fű, fa, virág fehér ruhát ölt.
Bizony a tücsöknek muzsikálni nincs kedve, Bekopogtat a hangyánál félve.
Jó napot – szól a hangya, Mit hoztál – mondja.
Látom, szomszéd – szól a tücsök, s fél – A nyáron annyi élelmet gyűjtöttél.
Adjál egy keveset, meghálálom, Duplán visszafizetem a jövő nyáron.
Hát a te szerzeményed hová lett? – Szólt a hangya, a tücsök szemébe nézett.
55
Az enyém, az enyém – hebegte, S szemét a földre sütötte, Hát bizony én nem is gyűjtöttem, Egész nyáron át hegedültem.
Szóval te nem tettél eledelt félre, Nem gondoltál a zord, hideg télre?
Tudod, szomszéd, így áll a dolog, Élelmet én néked nem adhatok.
Igaz, hogy nyáron át gyűjtöttem szorgalmasan, De annyi nincs, hogy elosztogassam.
Te is olyan vagy, mint azok az emberek, Kik nem dolgoznak, csak mindég henyélnek.
Nem szólt egy szót se a tücsök koma, Ám a hangya tovább folytatta:
Szégyellheted magad, te lusta, te naplopó, Dolgozni nem, csak henyélni jó.
De azért csak adok valamit neked, Mert az előbb csak megijesztettelek.
Eleségem van bőven, az Istennek hála, Csomagolj hát bele az üres tarisznyába.
Egy jó tanáccsal szolgálhatok néked, Ne szégyenkezz többet az eleség végett.
Ne henyélj hát többet, dolgozzál már te is, Meglátod, az az ennivaló sokkal jobban esik.
Igazad van, szomszéd, eztán nem henyélek, A jövő nyáron én már derék tücsök leszek.
Szavamat én meg is tartom, Jóságod én meghálálom!
1931. augusztus Elmélkedés
Azon gondolkozom el,
Hogy a szép nyarat zord tél váltja fel.
A szép nyár elmúlik, Fa levele mind lehullik.
Istenem, az élet is elmúlik,
Mint a fa levele elfonnyad, lehullik.
Szomorúan nézem a sárguló leveleket, Vajon a mi elmúlásunk is ilyen lehet?
Istenem, mi is elmúlunk, mint a falevél?
Mi tavasszal új életre kél?
Oly sokszor gondolkozok el azon, Istenem, Hogy ha meghalok a másvilágon mi lesz velem?
1931. augusztus Pali ébredése
„Pali, hét óra,
Öltözz s menj iskolába!”
„Brrrr…de fázok…igazán, Csak egy csöppet alhatnám.”
56
„Egy-kettő, öltözz s gyorsan kelj fel,
Megmondom a papának, hogy még most is fekszel.”
„Jaj, inkább felkelek,
S amit mondasz mindent megteszek.”
„Na, most már mosdjál, S aztán jó volna, ha tanulnál.”
„Juj…ez a víz nagyon hideg, Mama! Ebben mosdani sem lehet.”
A másik szobában zaj:
„Pali, mosdjál hát hamar, Látod a papa felébredt, Siess, tanuld a leckédet.”
A szobából az apja kiszól:
„Pali! Te még most se mosdol?!
Jaj, ha a nadrágszíjjal kimegyek, Az mindjárt érintkezésbe lép veled.”
Pali ijedten: „Jaj, már mosdok.”
Hozzáfog, prüszköl, hápog.
Apa: „Te, mire kimegyek, Hát tanulva lássalak tégedet.”
Pali aztán így szól, Hogy ő bizony nem tanul, Mert a tanrendje elveszett.
Apa mondja: „Keresd meg.”
Pali buzgón keresi a tanrendet, De mintha nem találná úgy tesz.
Később kijön a szobából a papa, Nagyon nagy a haragja.
„Nohát majd én is veled keresek, S ha hazudtál, nagyon megverlek.”
Alig nyílott fel a láda fedele,
Már is szemébe ötlött a Pali tanrendje.
Pali a zavarában hebeg, habog:
„Vajon ki tette oda?” – így dadog.
„Te, csirkefogó, hát ki tette oda?!
Csak nem járnak szellemek a szobába?!”
„Megnyugtatlak, magad dugtad el a tanrendet, No, de ezért délben majd elverlek.
A múlt évben is négyesed lett, Bukdácsoltál te már eleget.”
„Igen, a tanár úr pikkel rám, Nem hiszi el talán?”
Majd azután így szól:
„Kérdezze meg a tanár úrtól.”
Majd hirtelen abbahagyja, S azután így folytatja:
„Ja! Be-be-beteg a tanár úr, Kímélje magát a fáradtságtól.”
57
„Már nem vagyok semmire kíváncsi, Tessék az iskolába sétálni,
De délben pogányul elverlek, S azt bizony nem köszönöd meg.”
Pali siet az útcára.
Pali siet az útcára.