134-XVIII.
munka-ered-mény is csekély vala. Hasonlót jelentenek a bak-tó-szilléri töltésről. A baktó-macskási töltésen szintén oly csekély munkaerő dolgozott, hogy ha ez még ma is igy lesz, akkor a baktó-macs-kási vonal nem sokáig állhat ellen az ár ostromá-nak. És ami elszomorító jelenség: a polgárság te-temes része tegnap visszavonult a munkától és nagyobbrészt gyermekek, leányok dolgozlak, akik-nek munkája nem sokat ér. így az alföldi vasút vonalán a tegnapi nap folyamában dolgozott 3—
4000 főnyi közerő csak külsőleg mutatott sokat, de munkája vajmi csekély kezdeménynek mond-ható.
Szeged elvárja, hogy mára virradóra a nép javarészét, az erős, munkabíró férfi-népet lássa kint a védtöltéseken küzdeni ősi tüzhelyeért. Ha szívvel-lélekkel munkához látunk, akkor még ma három-négy lábnyit emelhetünk a védvonalon.
Ez a két közlemény kétségtelenül kedve-zőtlen fényt vet Szeged népére; kérdés azon-ban, hogy a látszat mennyire fedi a való-ságot?
Az, hogy egy hetvenezer lakosú városban do'ogtalan, henye nép is akad és ebből egy csoport összeverődik »Ítélkezni az urak felett«,
— természetes jelenség, melyből a nép maga-tartására következtetni nem lehet.
Az, hogy a nép az alföldi vasút töltésénél
»rendszertelenül« és kevés eredménnyel dol-gozott s hogy »gyermekek és lányok« dolgoz-tak, szintén érthelő. A földmunka nem olyan egyszerű dolog, mint amilyennek látszik.
Szegeden nagyon sok volt a szakértő és gya-korlott földmunkás, az igaz; de éppen ennek
136-a rétegnek 136-az 136-a s136-ajátság136-a, hogy 136-amint h136-allj136-a, hogy valahol dolgozni és keresni lehet, — odamegy. A kubikos fölrakja talicskájára az ásóját, subáját, magával visz pár hétre való szalonnát és tarhonyát és bebarangolja vele akár a félvilágot is. Már február utolsó nap-jaiban, amikor a Tisza mentén mindenütt mutatkozott a veszedelem, nagy volt a keres-let a munka-piacon és a népnek az a része, mely legtöbbet segithetett volna a városon, de amely még nem sejthette, hogy Szeged is a végső veszedelem előtt áll, szanaszét szóródott az Alföldön és boldog volt, hogy noha még csak február van, már is lehet kenyeret keresni. Több, mint valószinü, hogy március 6-án, vagy 7-én már egyetlenegy föld-munkás sem volt a városban, — mind vala-hol másutt dolgozott, természetesen pénzért.
Hogy az ingyen munkaerőnek »kezdeménye«
csekély volt, az is érthető.
Különben arra, hogy a nép megtette a kötelességét, szintén lehet dokumentumokat találni, sőt arra is, hogy az a munka, amit a nép végzett, nagyon jó volt. Mikszáth Kál-mán irja:
Az általános kényszermunka alól senki sem vonta ki magát; igazságosan volt az fölosztva és minden kivétel nélkül. (Még e sorok irója is ki-rendeltetett, dacára annak, hogy nincsenek elég érdemei arra, hogy már is oly rövid idő alatt honosíttassák.) Megtekintettem a munkát s azon
meggyőződésre jutottam, hogy csak a szegedi em-ber tud a töltésen dolgozni.
Ugyancsak Mikszáth igy irta le, hogy hogyan folyt a munka az alföldi vasút töltésének megerősítésénél:
Ember, ember hátán; polgár, paraszt, ügyvéd, kocsis egymás mellett tolták a talyicskát s fur-kózták a nyirkos földet bástyává.
Általában a munkáskézben nem volt immár hiány. A baj okai egyebütt feküdtek. Nem volt kellő munkafelügyelő, s ahol volt is, ott hiány-zott a fölügyeletben a kellő erély.
Az egész munka pedig nélkülözte a rendsze-rességet
Amaz okból volt elégtelen, s ezért volt haszon nélkül.
Jól csak a szegediek dolgoztak; először, mert csak ők értenek hozzá, s másodszor, mert ők tud-ták leginkább, miért dolgoznak.
Az utász tisztek nem egyszer megbámulták, milyen ügyesen tömik be a szivárgásokat, milyen bámulatos gyorsasággal és leleményességgel im-provizálnak hidakat, átjárókat, s mennyi szak-értelemmel foldozzák be karikatöltéssel a támadó réseket
Voltak, akik legjobban szerették volna, ha a katonaság végzett volna minden munkát.
A veszedelem későbbi szakában dolgoztak a katonák is, — eleinte azonban csak a munka-erő rekvirálásában működtek közre. Mikszáth Kálmán irja:
Derültebb jelenet lctl volna jobb időkben a szolgáló-rekvirálás.
A derék fickóknak ki volt adva a rendelet:
»ácsorgó fehérnépet a töltésekre terelni!« Soha
138-bakának nem volt szájaizéhez mértebb foglal-kozása.
Egész karikában hajtották ki őket a vasúti töltés felé »a budai országúton.« Azok nem is ellenkeztek valami nagyon, a hagyományos baka-kultusz-e, vagy a végzendő föladat hazafias vol-ta az ilyenkor elmaradhavol-tatlan panaszt egészen elnémitá.
Azonban nemcsak a szolgálókat hajszolta ki a katonaság a töltésekre, hanem időnkint általános razziát tartott. Volt rá eset, hogy a városháza előtti teret bekeritctték és váloga-tás nélkül mindenkit, akit ott találtak, bete-reltek a városháza udvarára. Órákig tartott, mig onnan egy-egy élemedett korú uri ember ki tudott szabadulni. Volt rá eset, hogy a katonaság azzal magyarázta eljárását, hogy az »a csőcselék ellen« irányul. Arra az ellen-vetésre, hogy hiszen válogatás nélkül min-denkit hajtanak, akit csak találnak, — azt felelték, hogy »mindenki csőcselék, aki még nem dolgozik künn a töltéseken.«
Az árvizvédelmi bizottság március 7-iki ülé-sén Taschler a következőket jelentette be:
— A közönség a sok csapás és veszély miatt ugy látszik, ki van merülve, az alsóbb osztály pedig nem hisz a veszély nagyságában s ezért a munkát könnyen veszi.
Tanúvallomást tesz Lázár György is, aki visszaemlékezéseiben följegyezte a következő-ket:
— Sajnos, a közerő a töltés gyors felemelé-sére alkalmasnak nem bizonyult. A vagyo-nukért és családjukért aggódó apák nem jó
ingyenm unkások.
Mikor köztudomásra jutott a petresi gát-szakadás, a lakosság értelmesebb része már elkezdett félni. A március 7-iki Napló irja:
A vízvédelmi bizottság tegnapi ülésén már csak néhány tag jelent meg; egy részük künn van a vész színhelyén, más részük családja biztosításáról gondoskodik. Ugyancsak a Napló március 7-iki számában olvassuk a következő tűrt:
A veszély közelsége folyton fokozza a rémüle-tet a városban. A boltok többnyire be vannak csukva. Az utcák ugy tűnnek fel, mint Budapesten Mindszent-napkor a nagy hurcolkodás idején.
Bútorokkal megrakott talyigák és szekerek vo-nulnak át az alacsonyabb helyekről a magasab-ban fekvőkre. A Kézműves Bank épületének ka-puját vagy négy lábnyira befalazták s a lakók csak salto mortale-val járhatnak ki s be. Egy lakó a Kiss-féle ház első emeletéről is elhurcol-kodott s megszerezte magának a legijedtebb ember titulusát, mert a Kiss-ház egyike a legerő-sebbeknek s az első emelet oly magasan áll, hogy ha még a Duna áradása is egyesülne a Tiszáéval, akkor sem tehetne semmi kárt
Ugyancsak a hírrovatban találjuk a követ-kező jellemző apróságot:
A mai napon még az a néhány bolt is, mely nyitva maradt, bizony édes keveset látott a vevőkből. Volt azonban mégis egy-egy cikk, melynek kelete óriási mérveket öltött, s ez a
sza-140
lámi. A legtöbb család ellátta magát e tartós és.
tápláló élelmi cikkel.
Mikszáth Kálmán az általános ijedtséget annak tulajdonitja, hogy Taschler március 7-iki Értesités-e csak a menekülési utvonala-kat ismertette a közönséggel, de egyébként egyetlen bátorító szava sem volt a néphez.
A következmények megmutatták, hogy Tasch-lernek igaza volt. Mikszáth igy irja le az Értesítés hatását:
Rögtön kezdődött a hurcolkodás, a fejvesz-tettség; a családapák hazafutottak övéikhez, a kereskedők bezárták boltjaikat, csüggedés száll-ta meg a kedélyeket s a menekülhetési eszkö-zök beszerzése képezte minden fő természetes gondolatát Mások ismét, kik biztonságban vél-ték magokat érezni házaikban, élelmi cikkek beszerzésében fáradoztak. Mint statisztikai adat legyen fölemlítve, hogy e napon öt mázsa sza-lámi fogyott el Szegeden. Némelyek pénzt haj-szoltak föl nagy nehezen a már fölzavart nyu-galmu városban, hol az európai értékforgalmak egyszerre összezavarodtak, (mert nem lehetett tudni, mi hát most az igazi vagyon s mije lesz még valakinek holnap,) hogy biztos helyekre el-szállíthassák s költséggel elláthassák hozzátarto-zóikat
A közlekedésügyi minisztérium vízügyi osz-tályának főnöke, Herrich Károly miniszteri tanácsos március 9-iki hivatalos jelentésében azt táviratozta, hogy Szeged népe megérdemli sorsát, mert nem dolgozik a maga megmen-tésén. Amint ezt Szegeden megtudták, az újságírók kezdeményezésére a következő
táv-iratot küldték a Pesti Napló és az Egyetértés szerkesztőségének ( március 11-én este.)
Alulírottak becsületszavukkal kezeskednek, hogy a Herrjch-féle kilencediki, Szeged népének rész-vétlenségét hirdető távjrat botrányos és célzatos valótlanság. Egyelőre ennyit; a többi majd jön.
Nagy Sándor, Eisenstádter Lukács, Mikszáth Kál-mán, Kátay László, ifj. Felmayer János, Kalmár István, Stróbl József.
Sokáig beszéltek róla politikai körökben is, hogy Szeged népe milyen magatartást tanú-sított? A katasztrófa után, a képviselőház már-cius 19-iki ülésén Tisza Kálmán arra hivat-kozott, hogy Szegednek egy erősen nem kor-mánypárti lapja a vészt megelőző vasárnapon panaszkodva emlilette, hogy »a szegedi nép összekulcsolja kezeit és nem dolgozik.« Ugyan-akkor azonban azt is mondotta a miniszter-elnök, hogy »Szeged népének magaviselete a szerencsétlenségkor olyan volt, hogy lehetetlen, hogy bámulatra ne ragadjon mindenkit.«
Hogyan lehet eligazodni az ilyen ellenmon-mondások között? A március 8-ikáról 9-re virradó éjszakáról ezt irja Mikszáth:
Az elmúlt éj, melynek közepe felé hatalmas szél kerekedett s az ár nagyon megostromolta a töltéseket a Makkos-erdőnél, leverő hangulatot idézett elő az intéző körökben: mert csak 37 em-ber volt a töltésen s 500 utász.
Szeged hetvenezer lakosa közül csak har-minchét 1
— E nép vesztét érzi, — mondá egy tekin-télyes városi polgár, elborult homlokkal. Nem volt az soha ilyen.
— Hol van hát az a sokat emlegetett »Szeged hősi népe?« szólott egy idegen hirlapiró. Mert én sehol sem látom.
Ez látszólag egy dokumentum a nép közö-nyösségéről. De maga Mikszáth lerombolja ezt a látszatot, mikor e sorokhoz a következő magyarázatot fűzi:
Csak elemezni kell a tegnap történteket s azon-nal beláthatjuk, hogy a népnek igaza van, ha vesztét érzi, s hogy »Szeged hősi népe«, ha nem látható itt, még természetszerűbb kötelességét teljesiti egyebütt.
Tény továbbá az is, hogy azok közül, akik családjukat és ingóságukat annyira-amennyire biztonságba helyezték, nagyon sokan vissza-mentek a töltésekre dolgozni.
XIX.