„CSATA”:CSALÁDI TALÁLKOZÓ GÖNCRUSZKA,1963. JÚLIUS 22-28.
Természetesen előtte kívül és belül festettük a parókia szobáit, va-koltuk az imaház utcai falát. Az iskola felőli deszkakerítést felújítottuk, meszeltük a templomkerítést és a templomot. Éppen elég volt ennyi. A gyülekezetből kb. tíz napon át 20-25-en jöttek segíteni, pedig a Tsz is iparkodott, erősen dologidő volt. Év elején Uzonkát áthelyezték Vil-mányba, egésznapi munkakörbe, könyvelőnek. Volt hitoktatás és kon-firmáció, zongoravizsga és egyhetes szolgálat esténként májusban Bak-takéken, ahol beszegezték a templomajtót, és pásztor nélkül széthullott a gyülekezet. Az egyházmegye küldött ki oda. Miután enyhült a hely-zet, Pásztor Gyulát ajánlottam lelkipásztornak Tiszántúlról. Meg is vá-lasztották. Látogattuk a környékbeli hívő testvéreket, és Vajára men-tünk Horváth Zoltánhoz. Sajnos szakadás van közötmen-tünk, nem tudom, miért. Februárban és márciusban evangélizáció volt Göncruszkán, Nagy Ferenc Monokról és Hörcsik Lajosné Johanna Fonyból szolgáltak.
Zsujtára Asztalos Zoltán jött. Befejeztem „Júdás, az Iskáriótes” című re-gényemet. A Bibliáról tartottam előadást lelkészkonferencián. Folytak a zongoraórák, és Miskolcról félévi vizsgára szakfelügyelők jöttek ki.
Hála Istennek, hogy leveleket is írhattam, mindenre válaszoltam. Ker-tünket gondoztuk, fogadtuk látogatóinkat.
Szóval Isten kegyelméből mindez megtörtént. Uram, emlékezz meg rólunk, mikor ítélőszéked elé állunk! Tudod, hogy mindezekből mennyi volt az anyagi hasznom? Semmi. Uram tudod, hogy bűnnel fertőzött az életem és munkám, de azt is lásd meg, hogy mindezeket Éretted, a Szentlélek által igyekeztem végezni. Szeretlek Téged, oda megyek, azt teszem, ahová küldesz, amit akarsz tőlem Jézus Krisztu-sért. Megváltóm, a Te kezedbe teszem munkámat, szeretteimet és ösz-szes buzgólkodásomat. A Te érdemedért, drága véredért hadd legyen mindez kedves előtted Atyám, színed előtt állok.
Följegyzem, hogy kik voltak a családi találkozónkon hosszabb, vagy rövidebb ideig. Édesapám és édesanyám. Dr. Debreczeni Endre
és felesége, aki apu unokaöccse. Asztalos Zoltán és felesége, gyerme-keikkel. Kovács Dezső feleségével és négy gyermekével Tabajdról.
Horváth Györgyné, Katus, gyermekeivel: Katinkával és Mikivel Ma-rosvásárhelyről. Lajos öcsém és felesége Egerből. Toókos Sándorné, unokatestvér felesége, Erzsike, Elekről. Sólyom Ferenc és családja Haj-dúnánásról. Feleségem, Emese lányunk és én. Összesen 28 személy.
Egy napot töltött nálunk Viktor István és felesége, Sükös Pál és Johanna. Gőz Lajos mátraházai postamester és gyermeke nálunk kon-firmált 28-án, vasárnap, Marosvásárhelyről Katinkával és Miklóssal együtt. Utolsó este érkezett Toókos Csaba és kislánya Budapestről.
Két napig maradtak. Azt gondolom, hogy följegyzésem hiánytalan, 34-re jön ki az összlétszám. Érkezés hétfőn, 22-én délelőtt, a nagy több-ség pedig a 10 órás vonattal este.
Napi események:
Reggel fél nyolckor ébresztő, fél kilenckor közös reggeli az ima-házban, amit áhítat követett. Ezen legtöbbször Kovács Dezső sógor tartott igemagyarázatot. Délelőtt a gyermekekkel foglalkoztam. Szol-fézst, zongorát is tanítottam, már csak azért is, mert vasárnap kis csa-ládi hangversenyt rendeztünk, amelyen zongorista gyermekeink sze-repeltek, valamint Katalin és én. Műsorát emlékezetnek okáért ki-nyomtattuk. Bach: Invenció, Beethoven: C dúr Szonáta első tétele, Bar-tók: Medvetánc és BarBar-tók: Este a székelyeknél darabokat játszottam.
Weiner Leó: Rókatánc négykezest Katalinnal adtuk elő.
Délben 12 órakor ebéd az imaházban, amit igeolvasással fejeztünk be, aztán gyors mosogatás következett és irány a Hernád. Nyomasz-tón, forrón égetetett a nap, perzselődtek a fák, növények és virágok.
Esténként végig locsoltuk a kertet.
Kölcsön kértük Andrejkovics János szomszédunktól a kétkerekű gumis utánfutóját. A motorkerékpáron Dezső ráült a húzó rúdjára és tartotta is. Két felnőtt, 3-4 gyermek fért el benne, valamint az élelem és fürdő felszerelés. Pannonia motorkerékpárom úgy repítette őket a Hernád parti földúton, mint a pelyhet. Elég volt kétszer-háromszor fordulni és az egész család lent volt a Hernádon.
Nagy visítozásokkal, kacagásokkal élvezték gyermekeink és a fel-nőttek is a fölöttébb érdekes, izgalmas utazást. Nagyon finom volt a
Hernád sima vize. Füves, puha part, sima homok, csúszós iszap kö-zött lehetett válogatni. A gyermekeknek olyan étvágyuk támadt, hogy… Naponként 7 óra felé indultunk vissza. Vacsora után közös áhítat volt, amelyen a gyülekezetből többen részt vettek, mivel vasár-nap templomunkban konfirmáció és úrvacsoraosztás lesz.
Hétfőn utolsó együttlét, ebéd, ige és búcsúzás. Úgy határoztak, hogy családi találkozónkat Hernádbűdön fejezzük be, és egyöntetűen kérték, hogy mi is legyünk ott. Édesapa, édesanya előző nap már el-utazott Egerbe öcsémékhez, magukkal vitték Emesét is. Ide jegyzem családi találkozónk himnuszát.
A BALESET
Elmentek, üres maradt a ház. Megetettem tyúkjainkat, három ser-tésünket és négy óra tájt bezártam az ablakokat, ajtókat. Az volt az
„érzésem”, hogy ide, a parókiára soha többé nem térek vissza. Utol-jára látom a bútorokat, virágokat, fenyőt, gyümölcsfát és mindent. El-búcsúztam.
Uzonka fél ötkor jön ki hivatalából, időben ott kell lennem Vil-mányban. Akkor még nem kellett bukósisak. Mosolyogva csókoltuk meg egymást, és robogtunk tovább 70-80 km-es sebességgel Vizsoly felé. A falu szélén levettem a gázt, mert az engedélyezett legnagyobb sebesség lakóterületen 50 km volt. Elhagytuk a református templo-mot, egy perc múlva mögöttünk lesz a falu, csak még néhány ház és gabonaraktár. Szénával megrakott pótkocsis vontató pöfögött velünk szembe, megelőztünk három szekeret… na, végre szabad a kilátás.
Ejnye, honnét került ide ez a nagytermetű kutya? Lassan ballagott át a baloldalra, túljutott az úttest hossztengelyének felező vonalán.
Biztonság okáért rádudáltam, és lehúzódtam az aszfaltról egészen jobbra. A többi egy pillanat műve volt, töredék másodpercek. Ku-tyánk váratlanul megfordult, és egyenesen elénk ugrott.
Milyen gondolatok suhantak át rajtam? Fékezni tilos, mert annál nagyobb lesz az esés. A 150 kg-os Pannonia úgy imbolygott alattunk, mint szélingatta nádszál. Hiába markolom a kormányt, képtelen va-gyok a motort megtartani… Erős csattanás, zuhanunk… a kormányt szorítom. Nagyon sokáig tart a borulás. Az úttesten csúszom, aztán hátranézek ‒ és kegyetlenül nehéz visszaemlékezni reá, most is bor-zadok tőle ‒ Uzonka csúszott utánam, karjain és fején…, hátizsákja ide-oda billegett.
Ideje volt megállni. Végre nagy csend. Én elöl, mögöttem Uzonka, leghátul a motor… Jaj, de kellemetlen itt az út porában feküdni… Boj-tor István református lelkésznek. Csak ennyi az élet? Másodpercek?
Ezért harcolunk a „becsületünkért”, keresünk elismerést, vásárolunk ruhát, bútort, élelmet. Ezért harcolunk fizetésemelésért, jó állásért?
Csak ennyi volna az élet? Ezért veszekedünk emberekkel, vagy kö-tünk szövetséget velük? Ezért küzdünk? No, ezek felettébb gyönge lá-bakon álló indokok. Innen a vizsolyi út porában feküdve, megsebe-sítve, összeszakadozva, mocskosan, semmi az egész.
Sikongatás. Kiabálva verődnek össze körénk az emberek.
‒ Uzonkám élsz? Csak egy szót szólj! – Rettenetes, kibírhatatlan, ha ennek az asszonynak én leszek a gyilkosa.
‒ Nincs semmi bajom, ‒ nyögi a szokásos mosolyával.
Magamtól álltam fel vagy segítettek? Nem emlékszem, csak Uzon-kát nézem, ahogy felemelik. Jaj de sápadt, falfehér.
– Nincs semmi bajom – ismétli halkan.
Emberek, hát nem látják, fogják meg gyorsan, mert már összeesik!
Hűvös parasztházban tért magához. Valahonnan előkerült a bába néni, pálinkával szakszerűen mosogatja sebeinket.
Hernádbűd. Hogyan jutunk oda? Valami űzne, hajtana… Keser-ves belátni és lemondani, hogy lehetetlen. Vége. Szétnyílott, fityegő talpam bőrét, húsát a bába néni levágja, hogy a kavicsokhoz hozzáfér-jen. Mi hasította ki? Jaj de fájdalmas. Ki bicegek a színhelyre, kutyánk az árokban nyalja sebeit szomorúan, és másnap belepusztult. A mo-tort nézem, az új Pannoniát. Különös, hogy egyáltalán nem sajnálom, pedig új. Szép, hibátlan sárhányója összegörbült, lehorzsolt tankja horpadt, a 700 forintos lámpafej összenyomva. Teleszkópja sérült, láb-tartója pedig hajlott.
Autóval visznek Göncre orvoshoz.
Kedves, jóindulat volt az állatorvostól, hogy szívesen és azonnal vállalta szállításunkat. Estére kerültünk haza Göncruszkára. Sötéte-dik. A szívünkben mély csend van. Előttünk az evangélium, Krisztus fénye dereng. A Cselekedetek könyvében olvassuk a megtérésem ide-jén kapott igét: „Azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizony-sággá rendeljelek”, mondja Jézus Pál apostolnak. Úgy látszik, hogy az Úrnak még szüksége van szolgálatunkra és életünkre. Még! Ezért ha-gyott életben mindkettőnket, legyen áldott érte szent neve.
Uzonka miatt aggódom, mert a szédülés, ájulás az agyrázkódás jele. Három nap és három éjjel aludtunk egyfolytában reggeltől es-tig… A kedves Julis néni, Nyitrai Pálné hordta a finom ételeket. Csak a térdünk, a karunk és az oldalunk ne fájna!
„Az Úr a te gyógyítód!”
NAPOK NAPOKAT KÖVETNEK Göncruszka 1964. június 12.
Az újévi igém, amiről prédikáltam január 1-én: „Hit által tiltakozott Mózes, midőn fölnevelkedett, hogy a Fáraó leánya fiának mondják. Inkább
választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig, óráig való gyönyörűségét.” Zsidók 11,24-25.
Januárban irodai munkák, legépeltem a konfirmációi Kátémat.
Február: evangélizációs hét és hivatásos gépjárművezetői tanfolyamra jártam. Sok időt vett igénybe. Záróvizsgám teher- és személykocsira ötös lett. Később Uzonka is egyből megszerezte a jogosítványát.
Március: Göncruszkán, Zsujtán konfirmáció. Április: gyülekezeti munkák, levelezések. Május: kiállítást rendeztem az imatermünkben
„gyülekezetünk mai élete” címmel. Megtekintették más gyülekeze-tekből is. Énekes vasárnap és konfirmáció május 10-én. Prédikált Öt-vös Károly lelkész. Énekelt a nyíri gyülekezet férfikara, akit elkísért a gyülekezet 20 tagja. Délután egyházzenei ünnepély. A mi Szenczi Kó-rusunk énekelte a következőket: Bach: Már nyugosznak a völgyek.
Haydn: Krisztus hét szava. Händel: Dávid és Góliát. Mozart: Haran-gok éneke (a Varázsfuvolából). Ezen kívül a nyíriek férfikara énekelt, valamint hegedű-, harmónium számok és szavalatok hangzottak el.
Pünkösd, május 17-én. Szolgáltam Zsujtán, Göncruszkán, Füzér-radványban és Pálházán. Sólyom Ferenc és családja látogatott meg au-tóval, így kocsival közlekedhettem. Élveztem a vezetést. Kormány Zsolt és Bellágh Ági is nálunk konfirmált.
24-én hernádbűdi csendes napon szolgált az énekkarunk. 25-én 0 óra 15 perckor indultunk Budapestre Ináncstól Asztalos Zoltánnal együtt. Darányi Lajos püspök úr nyugalomba vonul, és hogy Koncz Sándor lehessen az utódja, ezért tárgyaltunk a megyei pártbizottság-gal, Polonkai Imre egyházügyi főelőadóval, dr. Dienes István kerületi főgondnokkal, aki rövidesen meghalt. Felutaztunk Budapestre a fő Egyházügyi Hivatalba, ahol Veres Pál főosztályvezetővel és Grnák Károllyal beszéltünk. A kórházban meglátogattuk Kovács Dezsőt, akit sérv műtéttel operáltak, megnéztük az ipari kiállítást. Megrendeltem egy Trabant 601-es gépkocsit, beszéltünk Nagy Barna professzor úr-ral, Tietzke Graz holland misszionáriusnővel, aki rengeteg segélyt ho-zott lelkészeknek.
Május 26-tól lelkésztanfolyam volt Mátraházán. Éjfél után 1 óráig beszélgetés Koncz Sándor püspökségéről. Szombaton 41 mázsa szén
szállítása Göncről, délután zongoraórák, este istentisztelet. Vasárnap a szokásos alkalmak. Hétfőn fraternitás Hejcén.
Július 2-á, kedden fölvétel Miskolcon az ortopédiára. A bal tenye-remen lévő daganatot műtik (dupuytren). Délben befekszem holt fá-radtan a kétágyas korházi szobába. Fejem zúg, halántékom lüktet, sze-mem ég, szívem keményen ver és kapkodom a lélegzetemet. Másnap 12 órától 13.30-ig operálnak, tolókocsin hoznak vissza. Édesanyám fo-gad könnyes szemmel, nem hiszi, hogy bárcsak operációból állna az életem… Könnyebb volna. Itt nem hajtanak, nincs rohanás, gondol-koznak helyettem. Senki sem zaklat, nyugodtan pihenhetek. Húsz év óta alig volt ilyenben részem. Elfelejtek mindent, csak az Úr világos-sága ragyog.
A szemem nem ég, halántékom kalapácsszerű lüktetése meg-szűnt, a fej zúgása odalett. Olyan jó itt pihenni, Bibliát olvasni. Csen-desen szól hozzám az Úr. Nyugalom és béke árad el szívemben. Nincs kedvem hazamenni. Félek a gyülekezettől, harctól, újabb rohanástól.
Nem érdekel senki és semmi. Belefáradtam. Szeretnék meghalni, haza vágyok a dicsőségbe Jézushoz. Annyian ütöttek, vertek, gáncsoltak, nem értettek meg. „Uram, vigyél haza!”
Se operáció előtt, sem alatta, sem azután nem féltem, csak szerdán este volt nehéz kimondani: „Atyám, a Te kezedbe ajánlom lelkemet…”
Ezután végrendeletem következik, amit kihagyok, mert 26 év után erősen módosítva, 2000. január 1-én újra elkészítettem.
Utolsó pataki prédikációm igéje: „Légy hív mindhalálig és neked adom az életnek koronáját.” Jelenések 2:10. Göncruszkán beiktatásomkor a 136. zsoltár első verse alapján prédikáltam: „Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökké való az Ő kegyelme.”
Miskolc, 1964. június 1., péntek. Főorvos úr megengedte, hogy ma itthagyhatom a kórházat. Hálás vagyok Istennek a zárójelentésért, ami nagyon jó volt. Áldassék az Ő neve! Mai igém egyike: „Aki hálával ál-dozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.” Zsoltárok 50,23.
Göncruszka, 1964. október 7.
Mai igémből leírok néhányat: „De a jeruzsálemi prófétákban is utála-tosságot láttam, paráználkodnak és hazugságban járnak, sőt pártját fogják a
gonosznak, annyira, hogy senki sem tér meg az ő gonoszságából.” Isten nem gyönyörködik a meghaló halálában, hanem azt parancsolja, hogy az emberek megtérjenek, Hozzá forduljanak, Krisztusban higgyenek. A modern, szkeptikus, boldogtalan ember üdvösségét akarja. Ítélet lesz azoknak az igehirdetőknek sorsa, akik hazugságban járnak, sőt pártját fogják a gonosznak. Isten szomorúan büntet ott, ahol a keresztyének bűne miatt nincs megtérés. „Tisztogató Szentlelkedet kérem Uram!
Szabadíts meg minden megkötözöttségemből, hogy körülöttem szol-gálatom nyomán a gonoszok megtérésre jussanak.”
„Íme, én a prófétákra támadok, azt mondja az Úr, akik felemelik nyelvü-ket és így szólnak: Az Úr mondja! – holott én nem küldtem őnyelvü-ket… és hasz-nálni sem használnak e népnek, azt mondja az Úr.” Jeremiás 23,31-32. Hor-váth Zoltán atyámfia 1962 óta hirdeti, hogy csak ő az Úr prófétája.
Édesanyám Zoltánt fogadja el, amire azt válaszoltam, hogy ha az Úr nem szól általam, akkor befejezem a vasárnapi igehirdetéseket. Zoltán olyan dolgokat mondott és cselekedett, amelyek ellenkeznek az igé-vel, sőt rontják Isten népét. Munkájuk nyomán meghasonlás, versen-gés, félelem támad, de gyógyulás, épülés, megtérés nincs. Ártottak és nem használtak Isten népének. Az Úr majd ítéletet mond.
„Azért ezt mond nékik: Így szól a seregek Ura, Izraelnek Istene: igyatok és részegüljetek meg, okádjatok és hulljatok el és föl ne keljetek a fegyver előtt, amelyet én küldök közétek.” Jeremiás 25,20-27.
A Jelenések könyvében a népek Babilon poharából isznak. Végül Isten kitölti a harag poharának borát. „Igyatok és hulljatok el!” A bűn, az ítélet poharából igyatok, aminek zsoldja a halál. Fogyasszátok el, amit főztetek. A bűn gonosz lélek. Aki fenékig üríti ezt a mérget, an-nak meg kell halnia, mert emberi természetünk nem bírja ki a kárhozat italát. „Hulljatok el”, mondja Isten. Aki ezt megissza, belepusztul.
Ezért kéri Jézus a Gecsemánéban: „Ha lehetséges, múljék el tőlem a keserű pohár.” De nem volt lehetséges. Jézus kiürítette és belepusztult. Ám harmadnap feltámadt, ami azt jelenti, hogy diadalmat vett a bűnön, betegségen, halálon! Győzött!
Jelenti, hogy Krisztus helyettem eleget tett. „Nincs immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak!”
Amerika! Amerika!
AZ ÖSZTÖNDÍJ
Göncruszka, 1964. nyár vége.
Múlik az esztendő. Uzonkával a kertben dolgoztunk. Váratlanul Bütösi János termett előttünk. Tudtam, hogy Magyarországra látogat, de azt nem képzeltem, hogy engem is fölkeres. 1946-ban kezdődött kapcsolatunk.
1946-ban a teológiára iratkoztam be. Ezt megmondtam Szikszai Béni bácsinak ‒ kissé kihúzva magamat. Ő nyersen válaszolt. „Inkább egy franciakulcsot vettél volna” ‒ hűtött le. Az esetet elpanaszoltam Bütösi Jánosnak, aki bibliai történettel válaszolt. Az Úr megparan-csolta a fiatal prófétának, hogy ne egyék, és ne igyon, míg küldetésben jár. Az öreg próféta „helyesbített”, hogy „én is próféta vagyok, gyere be hozzám”. A fiatal visszatért és belehalt. Ha az Úr hívott el, akkor légy erős a kiválasztásodban. I Királyok 13,18.
Bütösi János megerősített a lelkészi szolgálatra. Amerikába ment 1947-ben ösztöndíjasként a Presbyterian Theological Seminaryba. Az iskolai év után haza akart jönni, de az ügyintézők megállapították róla is, hogy megfertőzte őt is az amerikai kapitalizmus, és megtiltották visszautazását. Néhány év múlva közölték, hogy „most már visszajö-het”. János elutasította az ajánlatot, hogy most már kint marad. Dok-torált, karriert futott be. Japánban szolgáló misszionáriusnőt, Loraint vette feleségül, két gyermekük van.
Első Magyarországra való látogatása után (1964), amint visszatért Amerikába, azonnal kérte életrajzomat, hogy elküldje annak a Szemi-náriumnak, amelyiknek hallgatója volt. Személyemet, hogy engem választott, indokolták írásaim, amelyeket megmutattam neki.
János szorgalmasan intézte utamat, amiért az Úr neve magasztal-tassék. Ösztöndíjamra nézve ezt az igét kaptam: „Íme, angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrizzenek az útban.” Exodus 23,22. „Uram, Te, Aki any-nyi gátat leromboltál most előttem, Aki anany-nyira megaláztál és fölma-gasztaltál az utóbbi hónapokban, Aki megdicsőítetted magadat ügyem-ben, kérlek, mutasd meg nekem azt, hogy erre az útra hívtál el 1950 márciusában? Erre a külmissziói vagy belmissziói szolgálatra. Vagy
más célod van az életemmel és családommal? Kérlek, jelentsd ki magad nekem!” V Mózes 12,1. volt előttem, mint 1950-ben: „Ezek a rendelések és végzések, amelyeket meg kell tartanotok, azok szerint cselekedvén, melyet az Úr, a te atyádnak Istene ád néked, hogy bírjad azt minden időben, amíg éltet a földön.”
De hogy menjek ki? Magyarországon csak hivatalosan küldhet a re-formátus egyház, mégpedig olyanokat, akik sem Jánosnak, sem a teoló-giának nem kívánatosak, éppen erről a szegény Abaúj vidékéről, ahon-nan sokan vándoroltak Amerikába. Az akadályokat kerülve írtam dr.
Ferenczi István geológus professzor „keresztapámnak”, aki Washing-ton D. C.-ben lakik, hogy hívjon meg. Mindez titokban történt, mert így szokás nálunk… Persze, kitudódott amerikai szándékom, és ettől kezdve alig állhattam meg hívő kritikusaim előtt, akik azt kérdezték, hogy mit képzelek? Fanyar mosollyal néztek rám, hogy „elment az eszed”?
Útlevélkérelmemet februárban adtam be, ami után a lelkipászto-rok bizalmasan megsúgták, hogy ügyemben a rendőrség kihallgatta őket, és csak jót mondtak felőlem. Benkő György espereshez Bodrogi nevezetű nyomozó ment, akinek úgy ajánlott, hogy gépkocsija van, apósa tábornok volt, csak ilyeneket kell az USA-ba küldeni. Útlevele-met augusztus végén kaptam meg. Én lepődtem meg igazán! A ma-gyar belügy olyan szempontból vizsgált, hogy nem vagyok-e imperi-alista, az USA pedig azt kutatta, hogy nem vagyok-e kommunista?
Útlevelem kiadása ezért tartott ilyen sokáig.
Az amerikai Presbiteriánus Teológia (Texa, USA) egy év ösztön-díjat adott.
Az Úrnak hatalmas ereje van!
Dr. Kormány Károly lakásán aludtunk. Emesémtől itt búcsúztam el, mert neki vissza kellett menni az iskola miatt. Édesapám az utcai bejáratig kísért, figyelmeztetett, hogy vigyázzak magamra. Szeptem-ber 27-én pedig Budapesten Bankó Miklóséknál szálltunk meg. Kivál-tottam öt dolláros valutámat. Délelőtt Kovács Dezső sógorom is feljött Tabajdról, elbúcsúztam tőle. Este Bankóné Mártával Uzonka hosszan beszélgetett, én már lefeküdtem, és a gyengeség érzése jött rám. Ami-kor Uzonka bejött, megnyugodtam.
Kedden, szeptember 28-án reggel Uzonkával kettesben indulok a Keletibe. Kezemben közép méretű útitáska, amiben fekete ruha, egy váltás alsónemű, jegyzet, szegényesen ajándékok. Ha az USA olyan gazdag, ahogy mondják, akkor majd megajándékoznak és felöltöztet-nek. Maradt még némi magyar pénzem, és milyen becses volt ez oda-kint! Délután Uzonka útravalót vásárolt, fonott nylon szatyorba tette, amit hazautazásomkor Márta Kassai Farkas New Yorkban emlékbe
Kedden, szeptember 28-án reggel Uzonkával kettesben indulok a Keletibe. Kezemben közép méretű útitáska, amiben fekete ruha, egy váltás alsónemű, jegyzet, szegényesen ajándékok. Ha az USA olyan gazdag, ahogy mondják, akkor majd megajándékoznak és felöltöztet-nek. Maradt még némi magyar pénzem, és milyen becses volt ez oda-kint! Délután Uzonka útravalót vásárolt, fonott nylon szatyorba tette, amit hazautazásomkor Márta Kassai Farkas New Yorkban emlékbe