A társadalmi integráció fontos aktorai a civil szervezetek; a fentebb már említett, aktív állampolgári csoportok részben e szervezetek tagjaiként vesznek részt a he-lyi politikában és ezen túl a hehe-lyi közszolgáltatások biztosításában, a hátrányos helyzetű csoportok integrációjában is aktív szerepet vállalnak.
A magyarországi civil szektor fejlődését, különösen annak történetét, legin-kább a megszakítottság jellemzi (Bőhm 1999). A XIX. század polgárosodási folya-matának során Magyarországon is szép számmal jelentek meg a polgárok kü-lönböző szerveződései: egyletek, egyesületek, klubok, körök. Az I. világháború azonban gátat vetett a fejlődésnek, ahogy ezt tette a II. világháború is a ’20-as,
’30-as évek újjáéledő és újonnan megalakuló szervezeteivel. A kommunizmus időszakában a hatalom bedarálta, megszüntette a civil szerveződéseket, s csak a saját szatellit-szervezeteinek tette lehetővé a működést. A civil társadalom élede-zése csak a gyengülő kádárizmus, a ’80-as évek időszakában kezdődött el újra. Ek-koriban azonban – mivel politikai pártot nehéz, hacsak nem lehetetlen feladat volt – az állampolgárok civil szervezeti tagsága, a civil tevékenység a hatalommal való szembefordulást jelentette, egyben politikai tevékenységet. A két szféra kettévált a rendszerváltás után, így a hagyományos értelemben és mai értelmezésben vett civil szektor ekkor alakult újra. A ’90-es évek elején ugrásszerűen megnőtt az ala-pítványok, a szakmai, érdekvédő, kulturális és egyéb területeken tevékenykedő egyesületek, egyletek, körök, klubok, társaságok, száma.
A civil társadalom fogalmát sokféleképpen határozták meg a politikaelmélet-ben. Arató András szerint „a civil társadalom személy- és szervezetegyesülések, valamint önálló szervezetek hálózata, amely létrejötte és működése sajátos sza-bályai szerint különbözik a társadalom többi intézményétől” (Arató 1992:55). Más megközelítés szerint a „civil társadalom eszméje az autonóm kezdeményező személyiségen alapszik, azaz mindazon állampolgári kezdeményezések bele-tartoznak, amelyekben a polgárok önkéntesen vesznek részt érdekeik és érté-keik megjelenítése, védelme érdekében, és amely kezdeményezések az államtól elkülönülve, autonóm módon működnek” (Bartal 1999:19–20). Jelen tanulmány el-sősorban e két definíció alapján mutatja be a civil szervezetek integráló szerepét.
A civil társadalomból erednek mind a civil szervezetek, mind a politikai pártok, azonban a politikai pártok a politikai társadalom, a civil szervezetek a civil társa-dalom szervezetei. „Alapvető különbség a két szféra politikai szerepében van. A civil társadalom legfontosabb jellemvonása, hogy nem kapcsolódik össze
köz-vetlenül a hatalom ellenőrzésével, megszerzésével és megtartásával, hanem a demokratikus önszerveződések, és a kulturális nyilvánosság szférájában zajló viták révén gyakorol befolyást a hatalomra” (Kákai 2005:35).
A civil szervezetek közös jellemzője, hogy általában nonprofit jellegűek, füg-getlenek az államtól, tagjai önkéntességén alapulnak és (szemben az ad hoc, vagy informális csoportokkal) valamiféle intézményesültséggel, szervezettel ren-delkeznek.
A civilek és önkormányzatok kapcsolatának szakirodalmát tanulmányozva meglehetősen ambivalens kép rajzolódik ki előttünk: noha a kutatók a kapcso-lódási pontok sokaságáról, a civil érdekérvényesítés eszközeinek sokféleségéről számolnak be, az eredmények végkicsengése mégis az, hogy a civilek befolyása a helyi politikai döntésekre meglehetősen csekély (Kákai 2017). Az önkormány-zatok oldaláról nézve is ellentmondásos a viszony: az önkormányönkormány-zatok egy része a civil szférát partnernek tekinti, kisebb-nagyobb mértékben ugyan, de tárgyal, egyeztet velük, együttműködési megállapodásokat kötnek egymással. Más ré-szük azonban megkísérli létrehozni „saját” civil szektorát, elsősorban közalapítvá-nyokon keresztül (Kulcsár–Domokos 1998). Kákai László (2018) kimutatta, hogy a közszolgáltatások biztosítása során az önkormányzatok elsősorban azokat a civil szervezeteket igyekeznek bevonni, melyeket ők maguk hoztak létre.
A KSH kutatása (Kulcsár–Domokos 1998) három mutató alapján vizsgálta az önkormányzat és a nonprofit szektor kapcsolatát: 1) az önkormányzat részt vesz-e a szektorban (saját alapítvány, szövetségi részvétel); 2) kötött-e szerződést non-profit szervezettel; 3) nyújtott-e NGO-k részére támogatást. Kákai (2005) a Szerve-zeti és Működési Szabályzatok, valamint kérdőívek segítségével vizsgálta a civilek bevonási formáit.
Sebestyén László (2012) a nonprofit szervezetek és az önkormányzatok együtt-működése alapján négy együttműködési típust különített el az önkormányzatok viselkedése alapján: a periferikus, a participatív, a patrónus és a partnerségi típu-sokat, melyeket a civilek politikai részvételének és támogatottságuk mértékének vizsgálatával írt le.
Az alábbiakban két dimenzió alapján összegzem a civilek helyi döntéshoza-tali folyamatokba történő integrációját: az egyik, hogy hogyan, milyen formában igyekeznek a civilek befolyásolni a döntéseket, a másik, hogy miként van lehető-ségük közvetlenül is részt venni a döntéshozatali folyamatokban. A döntések be-folyásolásához az érdekérvényesítés hagyományos csatornái nyitva állnak a civilek előtt: az informális lobbizás, érdekkijárás, a tiltakozás különböző formái (tüntetés, petíció, éhségsztrájk stb.), a lakossági fórumon, közmeghallgatáson való részvétel.
Ez utóbbi meglehetősen hétköznapi, hiszen évente egyszer kötelező is a helyi
önkormányzatoknak közmeghallgatást tartani. Ugyanakkor, a kutatások, a sajtó olyan esetekről is beszámolnak, amikor ezek időpontját, helyszínét oly módon tű-zik ki, hogy az kedvezőtlen legyen a lakosság számára és alacsony legyen a részvé-telük (például Pakson az atomerőmű bővítésével kapcsolatos közmeghallgatást közvetlenül karácsony előtti időpontra tűzték ki; volt, ahol a helyszín csak jelentős lépcsőzéssel volt megközelíthető, ezért több idős nem tudott részt venni rajta).
A helyi politikai viszonyok lehetőséget adnak a személyes érdekérvényesítés, érdekkijárás más módozataira is. Mivel a helyi politika kisebb léptékű, mint az or-szágos, több a személyes kontaktus, a helyi civil szervezetek és a politikai elit tag-jai között gyakoriak a személyes, családi, rokoni, baráti kapcsolatok. Jellemző az is, hogy a prominens helyi politikusokat felkérik a civil szervezetekben való tisztség viselésére (kuratóriumi, tanácsadó testületi tagság stb.) (Bocz 2004).
Az önkormányzatok egy része lehetőséget biztosít a jelentősebb civil szerve-zetek számára a döntési javaslatok, különösen a képviselőtestület munkatervé-nek előzetes véleményezésére oly módon, hogy azokat előzőleg elküldik a civil szervezeteknek is. Arra is van példa, hogy a civilek – tanácskozási joggal – részt vehetnek a képviselőtestület ülésein: állandó meghívottként, esetleg csak az őket érintő napirend tárgyalásakor (Kákai 2004). Van, ahol a bejegyzett szervezeteket, másutt az önkormányzattal együttműködési megállapodást kötött szervezete-ket, van, ahol azokat hívják meg, amelyek az önkormányzati választáson jelöltet állítottak (Tamás 2014). A politikai döntéshozatalba való közvetlen bekapcsolódás legegyértelműbb formája, amikor a civilek a képviselői mandátum megszerzé-sével teljes jogú önkormányzati képviselőként lényegében „maguk hozzák” a döntéseket. Viszonylag ritka, hogy egy településen többséget szerezzen egy civil szervezet, de egyáltalán nem példa nélküli: Soroksáron, Gödöllőn több cikluson keresztül civilek birtokolták a testületi helyek többségét, és a polgármesteri tiszt-séget is. Alaposabban górcső alá véve a választáson induló szervezeteket, több esetben arra derült fény, hogy számos párt próbált civil köntösbe bújva indulni a választásokon, illetve nem ritka a csak a kompenzációs lista előnyeinek kiaknázá-sára létrejött, úgynevezett „választási” szervezet (Tamás 2014).
Ezek a szervezetek a választási szerepléssel, kilépve a „hagyományos civil”
szerepkörből, nem a hatalom befolyásolására, hanem annak megszerzésére tö-rekszenek. A képviselőtestületbe, ritkábban a polgármesteri székbe „bejutott”
civil szervezetek biztosan rendelkeznek valamiféle befolyással a helyi hatalomra, hiszen annak szereplőivé válnak. Ez a hatalom rájuk is visszahat, s kérdés, hogy
„civil” szervezeteknek tekinthetők-e még egyáltalán. Ez a kérdésfeltevés azon a hagyományos megközelítésen alapul, miszerint a civil társadalom lényegi meg-határozója, hogy nem „állami”. A civilek azon csoportjai, melyek más, a politikától
független tevékenységi területtel nem rendelkeznek, akiknek kizárólagos célja a helyi politikában való részvétel, nem annyira civileknek, mint inkább sajátos „he-lyi pártoknak” tekinthetők (Ignits 2006). Az önkormányzati választásokon induló civil szervezetek egy része el tudja érni, hogy képviselve legyen valamilyen formá-ban a helyi önkormányzatokformá-ban. (A civilek választási szereplésének elemzéséről részletesebben: Tamás 2014.) Mint azt a későbbiekben látni fogjuk, ez leginkább a 10 ezer főnél több lakosú településeken igaz a kompenzációs listának köszön-hetően; nem véletlen, hogy ezen a településkategórián indultak a legnagyobb számban civilek. A 2010-es választások után bekövetkezett változások a választá-si törvényben azonban hosszú távon csökkentették a civilek lehetőségeit, mivel csökkent a kompenzációs listán elnyerhető mandátumok száma. (Ennek megyei választásokon tapasztalt hatásáról lásd: Várnagy–Dobos 2011.) A sikeresség fontos mérőfoka azonban az is, hogy eredményüket egyedül vagy szövetségben érték-e el, hiszen utóbbi esetben a képviselő nem kizárólag az adott szervezet érdekeit képviseli majd, jóval több kompromisszumot kell megkötnie nemcsak a képvise-lőtestületben, hanem a szövetségessel is. A szervezetek túlnyomó része 1–2 kép-viselőt képes bejuttatni a testületbe, de találunk olyan példákat is, ahol nemcsak a polgármestert adja tartósan egy-egy helyi civil szervezet, hanem ők birtokolják a képviselőtestületi helyek többségét is (például Gödöllői Lokálpatrióta Klub, So-roksári Civil Szervezetek).
A képviselői helyek megszerzése mellett a döntéshozatali folyamatokban tör-ténő részvétel másik formája, amikor a bizottságokon keresztül kapcsolódik be a szervezet a döntéshozatali folyamatba: úgynevezett „külsős” bizottsági tagként jelennek meg a helyi civil szervezetek vezetői, szakemberei. Ekkor elsősorban a döntések előkészítésében, a döntési alternatívák kidolgozásában jutnak szerep-hez.
További lehetőség, hogy több településen is kezdeményezhetik a helyi tár-sadalmi szervezetek helyi önkormányzati rendelet megalkotását (Kákai 2004), míg a helyi népszavazás kezdeményezése a közvetlen döntéshozatal lehetősé-gét hordozza magában. Túl azon, hogy aláírásgyűjtésre minden civil szervezetnek lehetősége van, néhány település, a községek mintegy 20%-a, biztosítja a helyi népszavazás kezdeményezésének lehetőségét a településen működő civil szer-vezetek számára (Kákai 2004: 206).
Mindezt érdemes kiegészíteni azzal, hogy miként vélekednek erről maguk az intézményes hatalom képviselői, mekkora befolyást tulajdonítanak a civil szer-vezeteknek, szerintük milyen súllyal jelenik meg véleményük a meghozott dön-tésekben. Korábbi kutatások (Kákai 2004, Tamás 2014) szerint mind a képviselő-testületi, mind a bizottsági munka során csekély jelentőséget tulajdonítanak az
érdekvédelmi, civil szervezeteknek. A civil szervezetek képviselői szerint, a meg-hozott döntésekben az ő véleményük tükröződik a legkevésbé a helyi politika sze-replői közül.
Annak ellenére, hogy a civileknek több, fentebb felsorolt eszköze van a dönté-sek befolyásolására, elmondható, hogy a civilek nem, vagy csak nagyon nehezen tudják érvényesíteni érdekeiket a helyi politikában. Valószínűleg ez a fő motiváci-ós erő, ami arra indítja őket, hogy kísérletet tegyenek a politikai hatalom közvet-len megszerzésére, így érve el a jobb alkupozíciót, és a számukra kedvező dönté-sek meghozatalát.