Ebben a fejezetben a fejlesztési források projektalapú felosztásáról és azok kö-vetkezményeiről korábban publikált munkánkat (Czibere et al. 2017) folytatva ki-terjesztjük elemzéseinket a 2017-es és 2018-as adatokra is, és szakértői interjúkat felhasználva értelmezzük a projektforrások felosztásában felerősödő centralizáci-ót és politikai intervencicentralizáci-ót. A fejlesztés projektesítésének sokoldalú következmé-nyeit a nemzetközi és hazai szakirodalom alapján mutattuk be a jelen tanulmány
közvetlen előzményének számító dolgozatunk vonatkozó fejezetében (Czibere et al. 2017) és korábbi munkáinkban is (például Czibere–Kovách 2013, Csurgó et al.
2008). E tanulmány keretei azt engedik meg, hogy arról bővítsük az ismereteinket, vajon milyen társadalmi következményei lehetnek a projektformában újraosztott fejlesztési és egyéb források felhasználásának, illetve, hogy az utóbbi években mi történt a forrásfelosztás és ellenőrzés rendszereiben.9
A nemzetközi irodalomban világosan megfogalmazott tétel, hogy a projekt-összegekhez történő hozzáférés különbségei új társadalmi egyenlőtlenségek forrásaivá váltak (Shucksmith 2000, 2004; Shortall 2004) azonban nem ismerünk olyan publikációt, amely mindezt közvetlenül, adatszerűen, a háztartások vagy az egyének szintjén bizonyítaná. Ennek az is az oka, hogy a projektek következ-ményeinek a kutatása makroadatokat, kvalitatív információkat, esettanulmá-nyokat használhat, azonosíthatja a forrásfelosztás anomáliáit, bemutathatja a projektforrások kisajátításából történő vagyonfelhalmozások egyedi eseteit, de a forrásfelosztás projektesítésének a társadalmi egyenlőtlenségekre gyakorolt hatása nagyon nehezen mérhető. A kérdőíves interjú módszerével nem lehet a megkérdezettek projektekhez kapcsolódásáról (a személyes jövedelem forrásá-ról, a projektek megvalósulásának a személyekre, csoportokra ható következmé-nyeiről) megbízható információt szerezni. A következő elemzés a jóléti redisztri-búció fejezetben elemzett adatfelvétel helyett az egyedi területekre vonatkozó makrostatisztikák, illetve a magnós interjúk kvalitatív információit használja.
A projektesítés mértéke
2004 és 2006 között az uniós forrásokhoz kapcsolódó támogatások összege 3,8 milliárd euró (952 milliárd forint) volt (Voszka 2006). A projektformában felosztott hazai és uniós fejlesztési források együttesen 600–800 milliárd forint között le-hettek már 2003 és 2006 között (Voszka 2006). A projektek éves kifizetett ösz-szege10, 11 2008 és 2018 között évi 112 milliárd forintról, 1 460 milliárd forintra, azaz tizenháromszorosára emelkedett (1. számú ábra), ami az inflációt beleszámítva is jelentős növekedés. A legnagyobb összegű projektfolyósítás, 1 934,5 milliárd fo-rint, 2017-ben történt (1. számú ábra). 2018-cal bezáróan összesen 17 395 milliárd
9 A korábbi tanulmányban (Czibere et al. 2017) elemzett rekombináns redisztribúcióval ez a szöveg nem foglalkozik.
10 A 2017-es tanulmányban az adatforrás jellege és rendezettsége miatt a megítélt pro-jektösszegekkel tudtunk számolni, míg a jelen tanulmányban az adatok hozzáférhető-ségének a változása miatt a ténylegesen kifizetett összegekkel számolhattunk.
11 A projektösszegekre vonatkozó adatok forrása a TEIR (teir.hu). Az innen letöltött adatok-ból felépülő adatbázis a kifizetett projektösszegeket települési szinten és operatív prog-ramonként tartalmazza 2007 és 2019 között, azaz megtalálhatók benne a 2007–2013-as tervezési ciklus, illetve az 2014–2020-as ciklus legfrissebb elérhető adatai is.
forintot fizettek ki európai uniós és más forrásból (KPMG 2017 és 1. számú ábra).
A legnagyobb kifizetett forrásbővülés, 377 milliárd forint 2012 (989 milliárd) és 2013 (1 366 milliárd) között, valamint 656 milliárd forint 2016 (1 278 milliárd) és 2017 (1 934 milliárd) között volt (1. számú ábra).
A kifizetett projektforrások összege folyamatosan nőtt 2007 és 2018 között. A kivétel 2007 és 2015 volt, amikor az uniós projektciklusoknak megfelelően csak nagyon kevés folyósítás történt. A projektforrások kifizetett összege sokkal na-gyobb arányban nőtt, mint a GDP, az államháztartási kiadások és a jóléti kiadá-sok. A projektkifizetések esetében a növekedés 13-szoros volt 2008 és 2018 között, míg ugyanebben az időszakban a GDP (1,56), az államháztartási kiadások (1,54) és a jóléti kiadások (1,54) mintegy másfélszeresükre nőttek. A projektifizetések gyors emelkedése mögött az európai uniós támogatások bővülése (KPMG 2017) és az államháztartási és a jóléti kiadások (például a közmunka, a szociális ellá-tások egy része) projektesítése állt. Jelenleg kiemelt szerepet töltenek be azok a – társadalmi felzárkózási stratégia megvalósítását szolgáló – projektek, amelyek elsősorban az egészségügyben, a foglalkoztathatóságban, a gyermekjólétben, az
1. ábra
A GDP, államháztartási és jóléti kiadások, a kifizetett projektösszegek nagy-sága (milliárd forint) 2007–2018
Forrás: Államháztartási adatok és jóléti kiadások adatainak forrása: MÁK funkcionális mér-leg; a GDP adatok forrása a KSH, a kifizetett projektösszegek adatainak a forrása: TEIR.
oktatásban, valamint a területi hátrányok és a lakhatási egyenlőtlenségek csök-kentésében kívánnak projektalapú beavatkozást megvalósítani (EFOP, VEKOP, TOP, RSZTOP, GINOP) (A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia (MNTFS) érvényesülésének értékelése 2020). A közszféra (minisztériumok, hazai közintézmények, önkormányzatok) projektesítésének a kiterjesztését jelzi, hogy például a 2007–2013-as időszakban a projektkifizetések 72%-a került a közszférá-ba (Állami Számvevőszék 2015).
A projektesítés erősödését mutatják a kifizetett projektösszegek GDP-hez, államháztartási és a jóléti kiadásokhoz viszonyított arányai is (2. számú ábra).
A projektciklus-váltás miatt 2015-ben alig volt kifizetés, de ezt leszámítva a pro-jektkifizetések összegének a GDP-hez, az államháztartási és a jóléti kiadásokhoz hasonlított arányának a trendje erőteljes növekedést mutat. A csúcsot a 2017-es év projektkifizetései jelentik, amelyek összege a GDP 5%-át, az államháztartási kiadások 9,2%-át, a jóléti kiadások 16,5%-át érték el.
Az államháztartási és jóléti kiadások rendre tartalmazzák az adott területen futó projektek kifizetéseit is, így például azoknak a projekteknek az összegeit, amelyeknek a koordinálása egyes minisztériumokban történik, vagy a megvalósí-tásuknak szociális célja van. A projektesítés, amelynek növekedését az 1. és 2.
szá-2. ábra
A kifizetett projektösszegek a GDP, az államháztartási kiadások és a jóléti kiadások százalékában
Forrás: Államháztartási adatok és jóléti kiadások adatainak forrása: MÁK funkcionális mér-leg, a GDP adatok forrása a KSH, a kifizetett projekt összegek adatainak a forrása: TEIR.
mú ábra mutatja, éppen azt is jelenti, hogy a projektformát milyen mértékben alkalmazzák a forrásfelosztás megoldására. A nagyságrendek érzékeltetéséhez felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jóléti kiadások nagyobb része, például ennek a kiadáscsoportnak megközelítőleg a negyedét kitevő nyugdíjak, nem folyósíthatók projektformában. A jóléti kiadások a 2016–2018 között projekteken keresztül kifi-zetett 11–16%-a nagy valószínűség szerint lefedi a projekteken keresztül kifizethető összegek jelentős többségét, és éppen ez mutatja meg a projektesítés általánossá válását. Egy másik adat a projektesítés előrehaladásának az értékeléséhez, hogy a 2018-ban projektformában kifizetett 1 460 milliárd forint a tárgyévben az összes magyar háztartás teljes kiadásainak 10%-át jelentette (1. számú ábra, KSH 2018).
A projektek hatékonysága
A 2016-ig kifizetett projektelvű támogatások 14 ezer milliárdos összegének felhasz-nálása nélkül a GDP, a fogyasztás és a beruházások összege is jelentős mértékben kisebb lett volna, és a foglalkoztatottság növekedése is 40%-kal lett volna alacso-nyabb (KPMG 2017). Az ország versenyképessége viszont a támogatások ellenére is jelentősen romlott (Schwab 2018) a visegrádi országokhoz hasonlítva is. A pro-jektforrások felhasználása egységes fejlesztésikoncepció-hiány miatt széttagol-tan történt (a közlekedés, a környezet, a társadalmi infrastruktúra) és nem hozott szerkezeti változásokat 2018-ig sem számos területen (egészségügy Kollányi 2020 ebben a kötetben, oktatás, közigazgatás, erről Pálné 2020, Tamás 2020 ebben a kötetben). A kifizetések közel harmadát kitevő összeg került a mezőgazdaságba, amelynek viszont alacsonyabb volt a munkahelyteremtő hatása (KPMG 2017).
A foglalkoztatottság 2006–2015 között 3,9 millió főről 4,2 millió főre nőtt, majd 2018-ig 4,4 millióra, a közmunkaprogram bevezetése és kiterjesztése és a költ-ségvetési intézményekben foglalkoztatottak létszámbővülésének következtében (KPMG 2017). Az üzleti szféra foglalkoztatottjainak a száma 2015-ben is csak kevés-sel haladta meg 2006-os szintet (KPGM 2017). A foglalkoztatottság emelkedése a vezetők kivételével a foglalkozási szerkezet gyakorlatilag minden spektrumá-ban végbement (Illéssy et al. 2020 ebben a kötetben, KOPINT–TÁRKI 2018, 2020).
A képzetlen munkát végzők számának az emelkedése volt a foglalkoztatottság növekedésének a meghatározó trendje a 2010-es évek közepéig, amely 2018-ra (és azt követően is) változott. Az értelmiségi, diplomás csoportok foglalkoztatott-sága nőtt meg, a képzetlen munkát végzők száma pedig csökkenő tendenciát mutat (Illéssy et al. 2020 ebben a kötetben). A foglalkozásszerkezet legfontosabb jellemzője európai összehasonlításban, hogy a magasabb képzettséget igénylő, magasabb presztízsű foglalkozások alacsonyabb és a képzetlen munkát vég-zők magasabb aránya nem változott, sőt inkább a képzetlenek aránya nőtt a
hosszabb trendek szerint Illéssy és szerzőtársai (2020 ebben a kötetben) kiemel-ten fontos kutatási eredményei vonják meg a projektalapú redisztribúcióval erőteljesen támogatott munkaerőpiaci/foglalkoztatottságszerkezeti változások mérlegét a társadalmi kohézió és társadalmi egyenlőtlenségek szempontjából.
A munkaerőpiaci integráció sikeresen növelte a foglalkoztatottságot és mérsé-kelte ezzel valamelyest a szegénységet és kirekesztettséget, de ahogy a szerzők írják, ennek az ára azonban a jövedelmi szegénység és az egyenlőtlenségek nö-vekedése volt ugyanúgy a kisjövedelmű foglalkoztatottak, mint az inaktívak és a munkanélküliek között. Az alacsony képzettségűek nagyobb csoportjai hiába váltak foglalkoztatottá, hiába csökkent számottevően a munkanélküliség, a mun-kaerőpiac polarizációja inkább erősödött: a foglalkoztatottak alsóbb csoportjai-nak a jövedelme nem került közelebb az átlagoshoz, míg a felsőbb csoportoké nagymértékben növekedett. A foglalkoztatottságból származó jövedelem az alsó kategóriákban nem elegendő a szegénység elkerüléséhez. A társadalmi ár má-sik összetevője a szociális jogok jelentős csorbítása, a munkaerőpiacról kiszoru-lók szociális védőhálójának a lebontása volt a munkalapú társadalom létreho-zása érdekében. A szociális ellátás összegeit jelentős mértékben csökkentették és a megmaradó forrásokat projektlogika szerint osztják fel, önkormányzatokhoz, minisztériumokhoz rendelve a hátrányos helyzet enyhítésére hivatott projekte-ket. Az alanyi jogon járó hátránycsökkentő támogatásokkal szemben a projektből származó pénzügyi vagy természetbeni juttatás feltételhez köthető és növeli a támogatott közvetlen függését. A 3. számú ábra szerint részben a hátrányos hely-zetűek felzárkóztatását szolgáló programokra (EFOP) a 2015 és 2018 között kifize-tett projektösszegek 13%-a jutott, míg például a csekély, 34 milliárdos támogatású Rászoruló Személyeket Támogató operatív programban (RSZTOP) annak szinte teljes összegét kifizették előlegként, de az a teljes támogatási keret mindössze 0,2%-a (és ezért nem jelenik meg a 3. számú ábrán).
A foglalkoztatottság kiterjedése nem változtatott a társadalmi különbségek természetén és nagyságán. A munkaerőpiaci változásokkal kapcsolatos progra-mokban (EFOP, GINOP) jelentős projektösszegeket fizettek ki 2015–2018 között (3.
számú ábra), de hatásuk elsősorban a társadalmi egyenlőtlenségek stabilizálása, befagyasztása, amelyet többek között a mobilitási folyamatok visszafogottsága is jelez (Huszár et al. 2020 ebben a kötetben). A foglalkoztatottsággal kapcsola-tos projektek egyszerre működnek integráló és dezintegráló mechanizmusként, mert hozzájárulnak a munkaerőpiachoz kapcsolódáshoz és annak fenntartásá-hoz, ugyanakkor a társadalmi egyenlőtlenségek és hátrányos helyzetek állandó-sulásához, elmélyüléséhez is, amelyek a foglalkoztatottsági szerkezethez és az abból való kisodródáshoz kötődnek.
3. ábra
A 2015–2019 között (Széchenyi 2020 keretében) kifizetett projektösszegek operatív programok szerinti megoszlása12
Forrás: TEIR.
12 GINOP: Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program
- a vállalatok versenyképességét fokozó, kutatást-fejlesztést, illetve a munkaerőpiaci versenyképességet fokozó projektek kerülnek ide.
TOP: Terület- és településfejlesztési operatív program
- regionális fejlesztéseket támogató program, amiből kimarad a gazdaságilag fejlet-tebb közép-magyarországi régió,
- helyi fejlesztéseket támogat.
VEKOP: Versenyképes Közép-Magyarország fejlesztési program - Közép-Magyarországot lefedő átfogó fejlesztési célok.
EFOP: Emberi erőforrás fejlesztési operatív program
- ide tartozik a legtöbb hátrányos helyzetűek felzárkóztatását segítő program, pl. roma programok, gyermekvédelmet vagy fogyatékossággal élőket segítő programok, de pl. az egészségügy, vagy az oktatási terület programjai is innen kapnak finanszírozást.
Egyaránt a humán szolgáltatásokra is, illetve az infrastruktúra fejlesztésekre is biztosít pénzt.
RSZTOP: Rászoruló személyeket támogató operatív program
- Itt nincsenek prioritástengelyek, a szegény családban élő gyermekek, közterületen élők, rendkívül alacsony jövedelmű személyek támogatására szolgál. Ez az a program, aminek a kifizetései mind Budapestről történnek, de a valóságban ez főleg természet-ben nyújtott (pl. élelmiszercsomagok) támogatás formájában jutott el a rászorulókhoz országszerte.
KEHOP: Környezet és energiahatékonysági operatív program
- többek között környezetvédelmi programok, a hulladékgazdálkodás vagy települések vízellátás programjai tartoznak ide.
IKOP: Integrált közlekedésfejlesztési operatív program - közút, vasút, vízi út fejlesztések.
KÖFOP: Közigazgatás- és közszolgáltatás fejlesztési operatív program MAHOP: Magyar halgazdálkodási operatív program
A projektek szerepét és hatékonyságát a jóléti redisztribúcióban tanulmá-nyunk 1. és 2. fejezete mutatta be részletesen. Azt feltételeztük, hogy a csökke-nő szociális ellátásokból kivont összegek egy részét más operatív programokba szervezték át. A 3. számú ábra szerint az operatív programok projektjeinek a két-harmada közvetlen gazdaság-, vagy infrastrukturális fejlesztési célokat szolgál.
A korábbi munkahelyteremtő, -megtartó és szociális célú TÁMOP, TIOP progra-mok helyébe az EFOP került.
A jóléti projektesítés másik célja a központosítás, a civil szervezetek szociális ellátásból történő kiszorítása (Gerő–Kerényi 2020 ebben a kötetben), és a szoci-ális célú juttatások feltételekhez köthetősége volt. Ennek előzményeként a civil szektor az elmúlt években jelentős állami forrásmegvonást élt meg. Ennek ellen-tételezéseként az uniós pályázatok a forráscsere lehetőségét kínálták a helyi jólé-ti beavatkozások terén, de a működést ellehetetlenítő állami intézkedések miatt ez nem valósulhatott meg. Közrejátszott az is, hogy a projektorientált társadalmi logika a civil szektor működését és annak önkormányzati kapcsolatait is befo-lyásolta. Ennek egyik legfontosabb jelenségeként a 2000-es évek elejére a civil szervezetek rendkívül ambivalens módon kapcsolódtak a hatalomhoz. Kialakult egy hatalombarát vagy hatalomhoz közeli civil szervezeti kör, és egy hatalom perifériájára szoruló, „igazi civilként” megmaradt kör. Az erős kettősség eredmé-nyeként az egyik oldalon kiépült egy viszonylag erős társadalmi beágyazottságú, de a hiányzó források miatt gazdaságilag instabil, a másik oldalon egy viszony-lagos gazdasági stabilitással rendelkező, de közösségi bázis nélküli, illegitim ha-talmi pozícióban lévő civil szektor. Az ezredforduló után pedig egyértelművé vált, hogy a nagyobb önkormányzatokban már csak azok a civil szervezetek képesek bejutni az önkormányzati testületekbe, amelyek szövetségesként is kapcsolód-tak a pártokhoz. Emiatt a minden téren meggyengített civil szektor már nem volt képes a kieső forrásai helyett újakat szerezni, sem uniós pályázati források-ból kielégíteni a helyi szolgáltatási igényeket, sem saját működésének anyagi feltételeit biztosítani. Hiánya a helyi szociálpolitika leépülését és a helyi demok-rácia intézményrendszerének minőségi gyengülését eredményezte, valamint lehetőséget teremtett a hatalomközeli civil szervezetek és egyházi szervezetek
„felprojektesítésére”, és az állami szociálpolitikai feladatok projektalapú kiszerve-zésére (Czibere–Rácz 2015).
A jóléti projektesítés a társadalom alsó harmadában egyértelműen a politikai integráció egyik dimenziója a feltételekhez kötött szociális juttatásokon keresztül.
Ez nyílt hatalmi intervenció és integráció, a juttatásért lojalitás vagy a politikai (és társadalmi) semlegesítés csendes elfogadása elv érvényesítésével, ami a társadal-mi, politikai stabilitás fenntartásának az eszköze.
A területi egyenlőtlenségek csökkentése a Széchenyi Terv kiemelt prioritása.
Külön operatív programok – Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP), Versenyképes Közép-Magyarország fejlesztési program (VEKOP) – célja a területi fejlettségi különbségek mérséklése, amelyek 2015 és 2019 között jelentős összeget, a kifizetett projektforrások 21%-át használták fel (3. számú ábra). A te-rületi fejlesztési projektek hatását a szakirodalom ellentmondásosnak ítéli meg (Balogh 2015, Czibere et al. 2017, Horzsa 2019, Timár–Nagy 2019). A területi egyen-lőtlenségek néhány százalékkal csökkentek, de a foglalkoztatottság megyék szerinti különbségein a fejlesztési projektek nem tudtak változtatni (KPMG 2017).
Ugyanez az elemzés a hatékonyabb területi fejlesztések eszközeként a helyi, kis-térségi sajátosságokat és fejlesztési lehetőségeket a hagyományos projektek logikájánál jobban figyelembe vevő programokat ajánlotta. A Magyar Városok Program (2017–2022), és a Magyar Falu Program (2018–) elképzelhetően jobban megfelel ennek az ajánlásnak, de az eredményeikről még korai lenne a mérleg megvonása.
A kifizetett projektösszegek megoszlása régiónként (4. számú ábra) nem mu-tat különösebb összefüggést az adott régió fejlettsége, rászorultsága és a projekt-támogatások összege között. Budapest magas értéke annak a következménye, hogy sok projekt irányítása a minisztériumokból történt és a hozzáférhető sta-tisztikák a projektvezető szervezet adatait közlik. A Pest megyei központi régió a magasabb fejlettségi mutatói miatt jut kevesebb uniós projektforráshoz.
4. ábra
A kifizetett projektösszegek régiónként évente (milliárd forintban)
Forrás: TEIR
A projekttámogatások összegének megyék szerinti megoszlása (2. számú tér-kép) se mutat egyenes összefüggést a fejlettség/rászorultság és a projektforrásokból való részesedés között. Győr-Moson-Sopron például ugyanolyan nagyságrendben kapott projekttámogatást, mint a nagyobb lakosságszámú és sokkal fejletlenebb Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Az egy főre eső megyék szerinti támogatási ada-tokban 2014-ben és 2017-ben sem fedezhető fel a projektalapú redisztribúció szisz-tematikus működése (3. és 4. számú térkép). Nógrád, Zala vagy Tolna alultámoga-tásának az oka kevéssé értelmezhető. A 5. és 6. számú térkép adatai egyértelműen ábrázolják, hogy a projektalapú redisztribúció egyik névleges célja, a területi hátrá-nyok enyhítése nem igazán volt sikeres sem 2015 előtt, sem 2015 és 2018 között. A megyék megtermelt GDP nagysága szerinti sorrendje lényegében nem változott 2015 után. A GDP nagysága minden megyében emelkedett, de a területi egyenlőt-lenségek mérséklődését semmi sem jelzi, még olyan megye esetében sem, mint például a fejlesztési források elosztásában láthatóan kedvezményezett Hajdú-Bihar.
A településtípusok közötti projektalapú fejlesztési forrásfelosztás trendjei (5. számú ábra) szerint is változatlan a településlejtő. Az ábra adatai a projektek központjának településkategóriái szerint mutatják a felosztott források nagyságának a változat-lanságát, ami a projektalapú redisztribúció során érvényesülő hatalmi viszonyokról is tanúskodik, amivel a következő részben foglalkozunk.
2. térkép
2007–2019 között kifizetett összes támogatás összegének megyék szerinti megoszlása
Forrás: TEIR.
3. térkép
Egy főre jutó kifizetett támogatás a megyék szerint, 2014 (forintban)
Forrás: TEIR.
4. térkép
Egy főre jutó kifizetett támogatás, 2017 (forintban)
Forrás: TEIR.
5. térkép
Az egy főre jutó hazai termék (GDP) a megyék szerint, 2015 (ezer forintban)
Forrás: KSH
6. térkép
Az egy főre jutó hazai termék (GDP) megyék szerint 2018 (ezer forintban)
Forrás: KSH
5. ábra
Kifizetett támogatások településtípusonként 2007–2019
Forrás: TEIR
Hatalom, hatékonyság, a projektosztály rendjei
A projektalapú redisztribúció rendszerében végbemenő folyamatok értelmezé-séhez hat interjút készítettünk a projektek hatékonyságáról és a résztvevőiről olyan szakértőkkel, akik jól ismerik a projektek menedzselését és kivitelezését, a projektkiírások és a forrásfelosztás motiválóit, a projektek megszerzésének, elszá-molásának és gyakorlati lebonyolításának a menetét. Az interjúk egybehangzó tanulsága, hogy a fejlesztési források projektalapú felosztásában egyértelmű köz-pontosítás történt, ami jelentősen növelte az adminisztratív irányításon keresztül a politikai intervenciót. A projektesítés rendszerének és az adminisztratív irányí-tás, ellenőrzés felerősítésének, szigorításának a következményeként tovább csök-kent a felhasznált források hatékonysága, és egy világos klasszifikáció történt a projektek megszerzésében, lebonyolításában és ellenőrzésében szerepet kapó szakértői, adminisztratív, hatalmi csoportok között. A projektosztály (Kovách–
Kucerova 2006) e további klasszifikációja, amelynek a bázisa a projektforrások megszerzésében és a tényleges kivitelezésben betölthető funkciók leosztása, a forrásallokáció módszertanának részévé vált.
A projektekben érintett végfelhasználó, támogatott csoportoknak (például a leszakadók, a fiatalok, az idősek, az alulképzettek) erős a kompetenciadeficitje, nem jutnak közvetlenül hozzá a forrásokhoz, amelyek primer felhasználásáért a
kimeneti célok megvalósításáért, a tulajdonképpeni értékteremtő munkáért fe-lelős szakemberek a fefe-lelősek. A felzárkóztatási programok, fejlesztési projektek szakemberei, a szociális munkások, projektmenedzserek, pénzügyi, adminiszt-ratív, műszaki szakértők projektekben történő részvételét kötelezően előírják az egyes programok (ESZA, ERFA). A szakmai, pénzügyi vezetők, az adminisztratív, pénzügyi asszisztencia és egyéb szakértők száma több tízezer fő. Ez a projekt-osztály első weberi rendje. A projektprojekt-osztály második társadalmi rendje régebben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, majd a Magyar Államkincstár és a Széchenyi Programirodák, a fejlesztési programok koordinálásában egyre nagyobb szere-pet kapó minisztériumok és háttérintézményeik szakapparátusa. A projektosz-tály harmadik rendje az irányító hatóságok vezetése, a politikai döntéselőkészítő és a forrásallokáció szabályait létrehozó és ellenőrző csoportok, míg a negyedik a projektek forrásfelosztását legnagyobb befolyással uraló politikai döntéshozók.
A projektosztály négy rendje között egyértelmű a hatalmi hierarchia a támoga-tási forrásokhoz történő hozzáférés; a stratégiát, a konkrét célok és a szereplők kiválasztását, a reguláció jogi, financiális, adminisztratív kereteinek a meghatá-rozását illetően, amelyet a projektek rendszerének a központosítása adminiszt-ratív-hatalmi módokon szabályoz. A központosítás 2012/13-tól erősödött fel. Egy-felől biztosítja a szabályszerű forrásfelhasználást és a nagyprojektek kivitelezését, és a kezdetekben jelentősen korlátozta a külső szakértők díjait, másfelől teret nyit a politikai hatalomgyakorlók szándékai és intervenciói előtt. A túlbürokratizálás ugyanakkor a projektek hatékonyságával szemben hat.
A projektosztály ötödik rendje, a projektelőkészítő, projektmenedzselő, pro-jekttanácsadó cégek tulajdonosai és munkatársaik jelen vannak a teljes hierar-chiában a fejlesztési koncepciók kialakításától a megvalósításig és az elszámolás végig viteléig. Az uniós tagság első évtizedében többezer kisebb-nagyobb ta-nácsadói, szakértői szervezet működött a sokszor kaotikus projektpiacon, majd ez
A projektosztály ötödik rendje, a projektelőkészítő, projektmenedzselő, pro-jekttanácsadó cégek tulajdonosai és munkatársaik jelen vannak a teljes hierar-chiában a fejlesztési koncepciók kialakításától a megvalósításig és az elszámolás végig viteléig. Az uniós tagság első évtizedében többezer kisebb-nagyobb ta-nácsadói, szakértői szervezet működött a sokszor kaotikus projektpiacon, majd ez