Cöliákia és gabona allergia

Bizonyos gabonafélék fogyasztása egyes emberekben kóros immunológiai folyamatokat indít el, amelynek következményeként táplálékintolerancia körébe sorolható betegség alakul ki az arra érzékenyeknél. A hasonló tünetek mögött nagyon is különbözı immunológiai folyamatok állhatnak, ugyanakkor nagyon változatos tünetek is utalhatnak egyazon a betegségre, ezért a lisztérzékenység (cöliákia, gluténszenzitív enteropátia) régóta a gasztroenterológusok érdeklıdésének középpontjában áll. A betegségre az angol irodalomban a „coeliac sprue”, illetve „coeliac disease”, német nyelvterületen az „einheimische Sprue” elnevezést is használják. A sprue szó a flamand eredető „sprouw” szóból származik, jelentése aphthosus elváltozás. Az elsı tünetek leírása már több mint kétezer éve megtörtént. Aretaeus(Αρεταιος),a Kappadókiából származó görög orvos, aki Kr.

u. II. század végén élt Rómában, és aki sebész és diaetetikus gyógyításmódjáról volt híres, adta az elsı elfogadható leírást a coeliachia nevő jelenségrıl. A „cöliákia betegség” fogalma Samuel Gee 1888-as publikációjához köthetı. Sokáig tisztázatlan volt, hogy vajon mi is okozhatja a megmagyarázhatatlannak tőnı tüneteket. Még maga Gee is bizonytalanul írt errıl cikkében, mint ahogy afelıl sem volt teljesen bizonyos, hogy a boncolások során megfigyelt „kisimult”

bélnyálkahártya általános tünet lenne. A betegség kialakulásában a gabonamagvak és a glutén szerepét 1950-ben Dicke tisztázta. Willem Dicke, a holland gyermekgyógyász ismerte fel és mutatta be egy publikációjában, hogy a búza kihagyása a beteg gyermekek étrendjébıl, tünetmentessé teszi ıket. Az, hogy hogyan kötötte össze a cöliákiát a búzaliszttel, a mai napig nincs tisztázva, de úgy vélik, hogy a második világháború alatti gabonakészlet ideiglenes hiánya, majd a búza kínálat jelentıs növekedése döbbentette rá Dicke-ot a betegség okára. Jelenlegi ismereteink szerint az intoleranciának ebben a formájában a glutén olyan kóros immunológiai folyamatokat indít be, amelyek végeredményeként a szervezet saját kötıszöveti struktúráját károsító úgynevezett auto-antitestek termelıdnek, melyek a vékonybél krónikus betegségét (vékonybélbolyhok sorvadását) okozzák. A cöliákia patogenezisében genetikai, környezeti és immunológiai tényezık is szerepet játszanak: a jelenlegi álláspont szerint a kórképet, amelynek lefolyása és aktivitása külsı, étkezéssel bevitt fehérjétıl függ, autoimmun patomechanizmusú szisztémás betegségnek tekintik. Ezen kívül a cöliákia a genetikailag komplex, poligénes, multifaktoriális betegségek csoportjába tartozik.

Jelenleg nem ismerünk olyan kezelési módot, amely a gluténérzékenységet meg tudná szüntetni. A glutén étrendi kiiktatása viszont megállítja a kóros immunológiai folyamatokat, és így a betegség minden tünete elmúlik, a vékonybél-nyálkahártya teljesen normalizálódik, a beteg teljes életet élhet.

Az étrendbıl a búzát, árpát, rozst, zabot (ez utóbbi gabonának cöliákiás étrendbe iktatása még kérdéses) és származékait teljesen és véglegesen számőzni kell. Helyettük például kukorica, szója vagy rizs használható (Arendt et al., 2004).

A cöliákia megjelenésének idıpontja drámaian megváltozott az elmúlt 30–40 évben.

Korábban többnyire gyermekkori betegségnek tartották, a diagnosztizált gyermekek többsége 2 évnél fiatalabb volt. Jelenlegi ismereteink szerint – mely a megbízható szerológiai módszerek eredményein alapszik – a cöliákia bármely életkorban jelentkezhet (Polgár, 1996).

Az irodalomban szereplı adatok is a korábban feltételezettnél lényegesen nagyobb gyakoriságra utalnak. A legnagyobb epidemiológiai vizsgálatot Olaszországban végezték iskoláskorú gyermekek bevonásával: az elıfordulási gyakoriság 1:184, az ismert és a korábban nem diagnosztizált esetek aránya 1:7 volt. Véradók között Svédországban 1:256 gyakoriságot észleltek.

Észak-Írországban 1:152, Írországban 1:300 arányú prevalenciáról számoltak be (Parnell és Ciclitira, 1999).

A cöliákia hazai prevalenciáját Korponay-Szabó és mtsai (1999) vizsgálták egészséges gyermekek, illetve a cöliákiás gyermekek családja körében. Az általuk kidolgozott többlépcsıs szőrési rendszerrel – melynek segítségével az IgA-hiányos cöliákiás betegeket is felismerték – a vizsgált 427 (3–6 éves) gyermeknél 1:85 arányú gyakoriságot állapítottak meg. Ismert cöliákiás betegek családjait vizsgálva az elsıfokú rokonok 8,5%-ában diagnosztizáltak coeliakiát: a betegség szignifikánsan gyakrabban fordult elõ a testvérek és az utódok körében, mint a szülıkben.

A betegség megnyilvánulási módja egyénrıl egyénre változhat, nincs két egyforma cöliákiás beteg. Fontos megemlíteni, hogy a vékonybélbolyhok sorvadását a gluténérzékenységen kívül más ártalmak is elıidézhetik. A cöliákia diagnózisának megállapításához tehát nemcsak a boholysorvadás tényét kell szövettanilag igazolni, hanem azt is, hogy ez az elváltozás glutén hatására alakult ki.

A cöliákiára utaló általános tünetek: a súlygyarapodás és/vagy a növekedés elégtelensége, fogyás, nemi érés késése; elhúzódó vagy visszatérı hasmenés (ha nem bélfertızés okozza); súlyos, szokásos kezeléssel nem befolyásolható vashiányos vagy egyéb hiány-eredető vérszegénység;

egyéb hiányállapotok (például fehérjehiány, kalciumhiány, D-vitamin-hiány) (Polgár, 2005).

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezeket a tüneteket nemcsak cöliákia idézheti elı, hanem más betegségek is. Ezért a tünetek csak a gyanú megfogalmazására adnak módot, a diagnózis korrekt megállapítása pusztán a tünetek alapján nem lehetséges.

A cöliákia megfelelı diagnosztizálása igen fontos, mivel a betegség csak az érintettek egy részénél jár kifejezetten betegségjellegő tünetekkel, ezek az esetek képezik az úgynevezett

(Várkonyi, 2000). A gluténérzékenység igazolására specifikus ellenanyagok - endomysium elleni antitest, jejunum elleni antitest – kimutatása szolgál. A bélbolyhok sorvadásának igazolásához a vékonybélbıl vett közvetlen minta (biopsziás minta) szövettani vizsgálatára van szükség. Falchuk és munkatársai (1980) mutattak rá, hogy a pontos diagnosztizáláshoz (elsıfokú rokonok esetében a veszélyeztetettség megállapításához) nagyon fontos megvizsgálni bizonyos hisztokompatibilitást kódoló gének kifejezıdését. Az úgynevezett HLA (humán leukocita antigén) gének által kódolt fehérjék fontos mediátor szerepet játszanak a glutén vékonybél nyálkahártyára gyakorolt hatása közben. Ilyen fehérje lehet például a HLA-B8 is. További genetikai kutatások is folynak a betegség diagnosztizálását illetıen. Reinton és munkatársai (2006) javaslatot tettek a HLA antigének vizsgálata mellett mintegy kiegészítésképpen bizonyos genetikai markerek valós idejő PCR mérésére, nevezetesen a HLA-DQ2 antigént kódoló DQA1*05 gén és DQB1*02 gén, illetve a HLA-DQ8 antigént kódoló DQB1*0302 gén kimutatására.

Mielıtt tovább haladnánk, fontos tisztázni a cöliákiához hasonló betegségek mibenlétét.

Dermatitis herpetiformis (Duhring-betegség): a gluténérzékenységnek erre a formájára viszketı, hólyagos bırelváltozás jellemzı, viszont ezek a tünetek helyi bırgyógyászati kezeléssel nem szüntethetık meg. A vékonybél is érintett, de az emésztıszervi tünetek rendszerint enyhébbek. Ezen betegség is permanens betegség, tehát egész életen át tartó gluténmentes diétát kell a betegnek követnie, hogy tünetmentes maradjon (Kovács, 2000).

A gabona- (glutén) allergia a cöliákiához hasonló tünetekkel járó megbetegedés, viszont a háttérben lévı immunológiai folyamatok alapvetıen mások. Gabonaallergia esetén IgE (Immunoglobulin E) típusú ellenanyag termelıdés játszódik le, míg a cöliákia esetében nem IgE mediált reakció alakul ki, hanem T-sejt által kiváltott immunológiai reakció zajlik. A gabonaallergiában és a cöliákiában egy a közös, hogy mindkét betegséget a glutén váltja ki, ugyanakkor a gabonaallergiát a gluténen kívül okozhatják más gabonafehérjék is. A gabonaallergia esetében azonban nem elegendı az allergiát bizonyítani, hanem a gluténmentes diéta bevezetése elıtt célszerő azt is megvizsgálni, hogy a beteg nem cöliákiás-e. A megfelelı diagnózis igen fontos, mert míg a cöliákia és a dermatitis herpetiformis életre szóló gluténérzékenységet jelent, addig a gluténallergia lehet idıleges, és nem feltétlenül szükséges minden gabonafajtától és minden gluténtartalmú ételtıl eltiltani a beteget. A gabona- (glutén-) allergia és a cöliákia közti tényleges különbség csak diagnosztizálás során derül ki (Kovács, 2000).

Fontos még megjegyezni a betegség szempontjából a közelmúltban népszerővé vált érdekes feltételezést, melyet a Finn Cöliákia Társaság tett, miszerint a zab nem okoz problémát cöliákiásoknál. A mai napig nincs egységes vélemény a zabot illetıen. A diétára szoruló betegek 70%-a probléma nélkül használja jelenleg is, de másoknál komoly tüneteket okoz.