Jakov Katz az intézményesülő orthodoxia önértelmezésében a vallási kereteket emelte ki. Az orthodoxia intézményesülését lehetővé tévő parlamenti döntést – melynek vitáiban Jókai Mór és Deák Ferenc kelt az orthodox álláspont védelmére – a sajtóban és a szószéken egyaránt purimi csodának, a Mindenható beavatkozá-sának tekintették. Katz ezeket az értelmezéseket a történészi érdeklődésen kívül esőnek tekintette,241 a mentalitástörténeti kutatás számára viszont ezek a vallási keretek, belső diskurzusok és önértelmezések válnak elsődleges fontosságúvá.
Megfogalmazásuk és itt vizsgált fórumuk azt a kettősséget képviseli, amelyen a modern keretek között megélni kívánt tradicionális életmód nyugodott. Egyrészt a hagyomány láncolatán belül értelmezési hagyományok, időszemléletek, törté-netiség rendjéről és generációk egymáshoz való viszonyáról kialakított közösségi modellek adódtak tovább, másrészt olyan modern jelenségeket és intézményi for-mákat állítottak a hithűség szolgálatába, mint a felekezeti sajtó és a központosított országos intézményrendszer.
A sajtó, a Hitőr Egylet gondozásában, új eszköze volt már a szakadást megelőző vitáknak is, az intézményesülést követően pedig a nyelvileg magyarosodó társadalom-ban az orthodox érdekképviselet céljait szolgálta. A Magyarországi Autonóm Ortho-dox Izraelita Hitfelekezet Országos OrthoOrtho-dox Központi Irodájának főtitkára, Weisz Dá-niel ezeket a célokat 1898-ban egy fürdőlátogatásról visszatérve ekképp erősítette meg:
őrködni fogunk a hithü zsidó felekezet jogai és érdekei felett. Féltékenyen vi-gyázunk arra, hogy e jogokon rést ne üssenek avatlan kezek és ha kell a védelmi állásból, a támadáséra helyezkedünk. Nem kevésbé fontos a másik czél, melyet ezentúl is követni fogunk, hogy társadalmi czikkeinkkel a vallásos érzést erősít-jük, tudományos czikkeinkkel növeljük a zsidó tudomány iránti érdeklődést is, hogy szépirodalmi tárczáinkkal hozzájáruljunk az izlés fejlesztéséhez és hogy ezekben is a hit eszméjét juttasuk diadalra.242
Felvetődik a kérdés, ha az ország zsidóságának többségét a jüdisch-deutsch és jiddis nyelvű orthodoxia képezte, az 1890-es években miért tekinthető releváns for-rásnak a budapesti magyar nyelvű orthodox sajtó. A lokális megjelenésében eltérő formát öltő többnyelvűségen túl, érvként emellett a sajtó intézményi kötődése, az ezzel járó legitimitás és autoritás szól. Ez az időszak, amikor az orthodox szervezet már kialakult, az intézményrendszere megszilárdult.243 Rivális lapokkal szemben az Orthodox Iroda – saját kizárólagos legitimitását hangsúlyozva – az orthodox vélemény közvetítőjeként a magyar nyelvű Zsidó Híradót határozta meg.
241 katz 1999. 243.
242 Zsidó Híradó 1898. aug. 4./ 9. Hirek – Szünet után.
243 A formálódás és csatlakozás vitái a szervezet Sevet Achim (Testvérek Gyülekezete) és Das traditio-nelle Judenthum c. lapjában kaptak helyet. katz 1999. 270.
Cádik-tisztelet a sajtótermékekben
A Budapesten megjelenő „A[llgemeine]. J[üdische]. Zeitung” czimü héber be-tüs ujság évek óta ádáz küzdelmet folytat az orthodox zsidóság ellen. Mintha már hallanám, erre azt fogják mondani, hogy a harcz nem irányul az orthodox zsidóság, hanem csak az orthodox vezetőség ellen. (…) Az orthodox vezetőség képviseli Magyarországon az orthodox zsidóságot. Ezen vezetőséghez tartoz-nak a pozsonyi, a budapesti, a n[agy].-váradi, a szathmári, a váczi főrabbik és egyáltalán mindazok, a kik főtényezői felekezetünknek.244
– szólt Weisz Dánielnek, az Orthodox Iroda főtitkárának és a Zsidó Híradó szer-kesztőjének válasza az Allgemeine Jüdische Zeitung egyik cikkére.
Adam S. Ferziger az orthodox sajtó jelensége mögött – a német neo-ortho-doxiára vonatkoztatva – attitűd- és stratégiaváltást feltételez. Egyrészt annak fel-ismerését, hogy a reform a zsidó társadalom részévé vált, megalapozta és intéz-ményesítette önmagát, ahogyan azt Magyarországon is tette. Így a korábbi gene-rációk abbéli reménye, hogy a reform még az előtt megsemmisíthető lehet, hogy átterjedne a tömegekre, többé már nem volt realitás. Ez azonban nem jelentette a reform orthodoxok általi legitimálását. Másrészt a megváltozott környezetben a fő cél az orthodoxia megerősítése lett. Olyan új eszközök kialakításával történt ez,245 amelyek valószínűsíthették – Ferziger megfogalmazásában –, hogy a ha-gyományos zsidó vallásgyakorláshoz hű maradottak képesek lesznek egyaránt kiállni a reform beavatkozási kísérleteit és a modern társadalom más kihívásait is. Az új eszközök között a sajtó a széles orthodox népesség vallási, intellektuális és kulturális szükségleteinek szolgálatára és támogatására összpontosított.246 A
244 Zsidó Híradó 1899. okt. 5./ 1. A m.[áramaros]-szigeti főrabbi [Írta:] Viador
245 A Tórában bár az áll, hogy „Ne járjatok a népek törvényei szerint”. (3Móz 18:3) A modernitást esz-közként felhasználni azonban nem tilos. Nem tilos villannyal világitani, távirót, gépkocsit és vasutat használni, mint ahogy nem tilos az orthodox felekezeti vagy csoportérdekek védelmében ujságot alapítani sem. Az más kérdés, hogy ez utóbbihoz kell tudni magyarul vagy németül helyesen írni, ismerni kell a jogszabályokat és publicisztika normáit. Az orthodoxia viszont a chászidok mellett neo-orthodoxok is felölet, akik rugalmasabban kezelték a modern tendenciákat. További megoldást jelenthetett a megfelelő szakemberekkel kilalkítható szerződésées viszony, és végül mindeközben az urbanizáció és a polgárosodás tendenciáival is számolni kell. Ezek új vallástörvényi kérdések-ként jelennek meg. Lényegi kérdéssé pedig az válik, hogy a vallási autoritások irányitják-e a zsidó életet, vagy a modernizálódott, szekularitás felé haladó felekezeti ügyeket képviselő hivatalnokok.
246 Jakob Ettlinger (1798-1871) altonai rabbi 1845-ben megalapította az első orthodox szemléletű német sajtót, a Treue Zionswächter című hetilapot. A következő évben kéthavi kiadványként héber test-vérlapja is létrejött. Címe a német héber fordítása volt – Somer Cion háNeemán – Cion Hithű Őrei.
Ferziger ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy Magyarországon az orthodoxok mindig megmarad-tak számottevő tömegnek, ami nézete szerint megvédte őket a német orthodoxok által tapasztalt bizonytalanságérzettől. Ferziger a német neo-orthodoxia útját és zsidó szolidaritását kéri számon a magyar orthodoxián. Nézete szerint a 19. század utolsó évtizedeitől a sokkal radikálisabb elemek véleménye vált meghatározóvá az orthodox intézményrendszeren belül. Az „extrém szeparatisták”
uralták az orthodox légkört, akik hatottak azokra, akiknek irányítaniuk kellett volna a középúton az exkluzivizmus és ezt – a nagyobb zsidó közösséggel való összekapcsolás által – semlegesíteni aka-rók között. A szakadás és a közösségi felosztás Ferziger szerint mindegyik felet önmaga létszámbeli erősítésére ösztönözte. Az orthodoxok időnként támogattak megengedőbb irányvonalakat is, ame-lyek elérhetővé váltak azok számára, akik nem voltak teljes mértékben „gyakorlók” ahhoz, hogy csatlakozzanak soraikba. Sőt ezek a „nem-gyakorló orthodoxok” kisebbségben voltak a közösségen belül, amelyeket a „gyakorló” zsidók túlsúlya határozott meg. Ahogyan a tradicionális társada-lomban tolerálni tudtak kevés deviáns viselkedést a közösségi szolidaritás keretében, a magyar
Cádik-tisztelet a sajtótermékekben német neo-orthodox sajtóban ez számos vitát jelentett a modern világban meg-jelenő vallás helyes és helytelen módjairól, de helyet kaptak a különböző zsidó közösségek életének leírásai, valamint foglalkozott a zsidó oktatással és a közös-ségek főbb háláchikus kérdéseivel is. Közöltek továbbá általános beszámolókat a szélesebb zsidó világ eseményeiről, tudományos és irodalmi műveket, valamint neves zsidó történelmi alakok életrajzait és költeményeket is.247
Hasonló érvelés a pozsonyi jesivában tanult, morvaországi születésű balas-sagyarmati rabbi, Áháron David Deutsch chászid aggályokra adott válaszában is megjelent az orthodox szervezet újszerűségét illetően. „Nincs hozzá erőnk, hogy a bűnösöket arra kényszerítsük, hagyjanak fel cselekedeteikkel”248 – írta a felső-visói Smuel Smelke Ginzlertnek, az új orthodox hitközségek feletti országos in-tézmény szükségessége mellett érvelve. Katz ugyanezt a felismerést tulajdonítja Máhárám Schicknek és a nagymihályi döntvény – rabbi Hillél Lichtenstein által vezetett – szerzőinek. Katz azonban nem a tradicionális közösségi igények új ker-tek közé történő átmentését ragadja meg a vizsgált jelenségben, hanem a vallás-törvényi döntéshozatal „újszerűségét”, premodern gyakorlattól való eltérését.249 Az orthodoxia saját helyzetét Magyarországon is felismerte. Az ebből fakadó, az altonaihoz hasonló válaszkísérletek, amelyket Ferziger vizsgált – laponként és korszakonként eltérő formában – mindvégig a magyar orthodox sajtót is jelle-mezték.
A modern jelenségekről és helyzetekről kialakított vallási értelmezések he-lyes kezeléséhez a modern szervezeti kerettel és a fővárosi orthodoxia társadalmi hátterével is számolni kell. A sajtóban megjelenített orthodox cádik-kép együtt alakult a formálódó országos orthodox képviselettel és a kiépítendő fővárosi or- thodox hitközséggel. Mindkettő esetében az intézményesülés folyamata emelen-dő ki, amely alapjaiban határozta meg a sajtódiskurzusok formálódó cádik-képét.
A pest-budai orthodoxia a szakadás vesztes kisebbségévé vált. Meir Trebitsch budai fakereskedő vezetette – főleg szegényekből álló – kis csoport kezdetben még önálló imaházzal sem rendelkezett, és a neológ hitközségen belül működött.
Az anyagi nehézségekkel küzdő közösség 1872-től függetlenedett. A közösséget, amelynél a legtöbb vidéki orthodox hitközség jelentősebbnek tekintette magát, 1871 és 1886 között Chájim Szofer (1821-1886) rabbi vetette. Halálakor az igen szegény hitközség 150 tagot számlált. Fokozatos változást a budapesti közösség számára az 1890-es évek hoztak. Ez az az időszak, amely a magyar nyelvű fővá-rosi orthodox sajtó kezdetét is jelentette. 1890-ben a hitközség rabbijává a verbói főrabbit, Jakob Koppel Reicht (1838-1929) választották.250 A történeti szociológiai munkák a budapesti orthodox hitközség 20. század elejére bekövetkezett megerő-södését és elnyert vezető szerepét a vidéki orthodox zsidóság intenzív fővárosba áramlásához kötik. Prepuk Anikó az intenzív bevándorlás mögött az
1870-1880-orthodoxok is készek voltak szándékosan figyelmen kívül hagyni kevesek esendőségét, amíg azok lojális tagjai voltak az orthodox közösségnek. FeRzigeR 2005. 96, 187-188.
247 FeRzigeR 2005. 95-96.
248 Idézi katz 1999. 274.
249 Vö. katz 1999. 278, 281.
250 FRoJimovics 2008. 126-127.
Cádik-tisztelet a sajtótermékekben
as évek közigazgatási változásai miatt gazdasági és igazgatási centrumjellegüket elvesztett települések zsidóságának mobilizálódását látja. Karády Viktorhoz és Palásti Mónikához hasonlóan a folyamatos vidéki utánpótlás és a vidéki zsidó-sággal fenntartott intenzív kapcsolat jelentőségét emeli ki.251 Frojimovics szerint a folyamatos bevándorlás hatására a budapesti orthodox hitközség a 20. századra az ország legnépesebb orthodox közössége lett, amely főként kis- és nagykeres-kedőkből, alkalmazottaikból, kisiparosokból és jelentős számú hitközségi alkal-mazottból tevődött össze. A hitközségi intézményrendszer kiépülését tekintve a 20. század elejére jött létre az a biztos közösségi és gazdasági háttér, amely az első világháborúig szerteágazó intézményi hálózat kiépítését tette lehetővé, és biztosí-totta a hitközség helyét az országos orthodox politikai életben.252
Az orthodox intézményrendszer meghatározó központja a szakadást követő-en nem a fővárosban alakult ki, hanem a jelkövető-entősebb vidéki orthodox közösségek töltöttek be ilyen szerepet. Az orthodoxia vezetőjévé a pozsonyi Szofer-dinasztia vált, világi ügyeinek képviselőjévé, a Közvetítő Bizottság első elnökévé pedig Rei-ch Ignác temesvári kereskedőt választották.253 A Közvetítő Bizottság feladatköre kezdetben még nem körvonalazódott, az orthodox szervezethez való csatlakozási szándék pedig évekkel az 1870-es – visszamenőlegesen elismert – orthodox ala-pító tanácskozás után, több hitközség esetében, sem volt egyértelmű. A szaka-dásban részt vevő rabbik egy részének távolmaradását Katz az orthodox straté-gia megváltozásában, a hitközségek feletti szervezet létrehozásában látta. Ennek egyik oka, hogy az eötvösi gondolat, az egyházakéhoz hasonló országos szerve-zet kialakítása, a modern állami rendszerbe történő integrálás kívülről érkező tö-rekvésének tekinthető. Az orthodox szervezet kezdeményezése és támogatása – a kongresszusi szervezet létrejöttét követően – azonban olyan rabbi-tekintélyekhez kötődött, mint Máhárám Schick és Ktáv Szofer. A rabbinikus vallási autoritások bevonása pedig az orthodox szervezet parlamentáris formát követni törekvő nem hivatalos alakuló gyűlésén is nagy hangsúlyt kapott. A szabályzat legtekintélye-sebb aláírói között megtalálható volt Máhárám Schick, Ktáv Szofer, rabbi Áhá-ron David Deutsch, és az olaszliszkai cádik, rabbi Cvi Hirsch Friedmann is.254 A Tórával való foglalkozásból eredeztetett rabbinikus autoritás a későbbiekben is fontos támasza volt az Orthodox Iroda intézményi legitimitásának. A csatlako-zást szorgalmazó Kol koré kiáltvány aláírói között Munkácstól Pozsonyig számos régi askenáz közösség rabbija és több chászid rabbi is megtalálható volt, a liszkai cádik mellett a szigeti rabbi Jekutiel Jehuda Teitelbaum és a dési Menachem Men-del Paneth is.255 A szakadásban részt vett rabbik és a modern körülmények által szükségessé tett új szervezeti keretekhez csatlakozó vallási autoritások kiemelke-dő helyet kaptak az Irodához kötőkiemelke-dő magyar nyelvű orthodox sajtó csoporttu-datának és orthodox önképének formálásában. Ennek közege azonban, a vallási
251 Prepukot idézi FRoJimovics 2008. 127-128.; kaRády – palásti 1995; lásd továbbá vöRös 2005; zeke 2005.
252 FRoJimovics 2008. 129-131.
253 FRoJimovics 2008. 126.
254 katz 1999. 251-259.
255 katz 1999. 271.
Cádik-tisztelet a sajtótermékekben hagyományok nyújtotta keretek között a tágabb társadalom középosztálybeli saj-tókultúrája volt.
Az intézményhez kötődő magyar nyelvű orthodox sajtó kieső időszakai, vala-mint a zsidó csoportok helyzetében is eltérő társadalmi, politikai és kulturális kö-zeget jelentő történeti időszakok nem teszik lehetővé a csoportstratégiák folyama-tos nyomon követését. A diskurzusok tekintetében ugyanakkor – a meghatározó társadalmi diskurzusok változásaiból eredően – nem is vállalkozhatunk minden esetben erre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes korábbi értelmezések ne éltek volna tovább, vagy ne jelentek volna meg továbbsodródó diskurzuselemként. A cádik-tisztelet sajtóértelmezéseinek vizsgálatánál így a dualizmust követő másik meghatározó periódus a bethleni konszolidációval kezdődő és az ország német megszállásával végződő időszak. Bár az egyes sajtóorgánumok fennállása más korszakolásokat is lehetségessé tesz, a kötet által követett korszakolás a jelenség tradicionalitásra törekvő értelmezéséből kiindulva lett azonos az orthodox sajtó által megszabott időhatárokkal. Az 1920-ra megváltozott területi, társadalmi, gaz-dasági viszonyokkal, a politikai elit terén végbement váltással és a nemzetkoncep-ció átalakulásával az orthodox szervezet új körülmények közé került. A fővárosi és vidéki tradicionalitásra törekvő zsidóság egyaránt megélte a társadalomból való fokozatos kiszorulását, és ezt az orthodox sajtóban is megjelenítette. Az orthodox stratégia ugyanakkor a vallási újjáéledés és konzervativizmus társadalmi diskur-zusában azokat a törekvéseket is meglelte, amelyekhez illeszkedni tudott.
Katz szerint a szakadás orthodox-neológ vitája a rabbi szerepköre, a rabbi-képzés, tehát a rabbi közösségi vallási autoritása körül bontakozott ki. A cádikok-ról folytatott diskurzusok lényegi motívuma a vallási autoritás kérdése. Mind a dualizmusbeli, mind pedig a bethleni konszolidációt követő orthodox intézményi sajtódiskurzusok a közösséget meghatározó vallási autoritás képét járták körül, így a cádik a közösségi értékek és modellek megjelenítőjévé válik.256
A szakadás igazai és védelmező érdemeik
A modern intézményi szervezet kialakításának törekvése: a hitközségek csatla-kozása az orthodox szervezethez nem ment zökkenőmentesen. Az askenáz kö-zösségek egy része várakozó álláspontra helyezkedett, a chászid körökben pedig a modern szervezet – a különböző aggályokat leszámítva – az atyák útjától való eltérésként jelent meg. A szervezet létrehozatalában való részvétel, a csatlako-zásra ösztönző körlevél aláírása sem jelentette az aláírását adó vallási autoritás hitközségének csatlakozását. Az orthodox szervezet intézményi legitimitása és tisztviselőinek autoritása sem volt egyértelmű. A rabbinikus támogatást illető-en a formálódó intézmény belső egységére sem lehetett több esetbillető-en számítani.
A fentebb már említett balassagyarmati rabbi, Áháron David Deutsch, a chászid cádikokhoz intézett levelekkel kampányolt a csatlakozás mellett. Az említett
lisz-256 katz 1999. 250. Konrád Miklós megközelítésétől eltérően a vizsgált lapokat az orthodox szervezet hivatalos véleményformáló fórumának tekintem. Vö. konRád 2009; konRád 2010. 178-179.
Cádik-tisztelet a sajtótermékekben
Óbudai Freudiger Mózes Hartstein Lajos
Frankl Adolf Deutsch Géza
Cádik-tisztelet a sajtótermékekben kai, szigeti és dési rebbe mellett a szánci cádikot, rabbi Chájim Halberstamt is megkereste, azzal a kéréssel, hogy híveit buzdítsa a csatlakozásra.257 A kassai pél-dával és más status quo hitközségek megjelenésével258 egyértelművé vált, hogy a kongresszusi és orthodox szervezet közötti választás hatósági kikényszerítése elmarad. Katz szerint így az új modern szervezethez való csatlakozás is veszélybe került, aminek hatására maga a csatlakozás is átértelmeződött: önkéntes lépésből a Tóra és a hit védelmének egyetlen elfogadható cselekedetévé vált.259 Meg kell említeni, hogy a nem csatlakozó, de ortodox hitközségek, főleg a chászid befolyás alatt állók, nem-csatlakozásának oka kettős volt: idegenkedtek attól az új dolog-tól, amit az orthodox szervezet jelentett, és nem akartak egy szervezetbe tömö-rülni náluknál vallásilag kevésbé szigorú gyülekezetekkel, nehogy azok károsan befolyásolják őket. Elvként ugyanez húzódott meg a neológia megítélése mögött is. A neológia legnagyobb veszélye sem az volt, hogy a közösségi kontroll állami eltörlésével az egyének szabadon viszonyulhattak a valláshoz, hanem hogy az individualizálódott vallásértelmezéseket vallók, és ezek mentén újragondolt saját gyakorlatot követők még jeles személyiségek is lehettek a hitközségben, azaz an-nak a látszatát keltették, hogy van alternatíva a háláchikus életvitellel szemben.
A kötetben vizsgált időszak kezdete – az 1890-es évek, majd két évtizeddel az alakulás nehézségei után – egyaránt jelentette a budapesti orthodox hitközség és az országos orthodox szervezet megerősödését, ami összefonódott az intézmé-nyi értékek és összetartozás megerősítésének igényével is. A közösségi emléke-zet terén pedig nem szabad megfeledkezni a nemzedéki emlékeemléke-zet megalapozó emlékezetté tételének elvárásáról sem. Az orthodox sajtó 19. század végi cádikjai főként a szakadás körül megfogalmazódó értékeknek a megjelenítőivé váltak, te-matizálóik között pedig sok esetben megtalálhatóak voltak az Orthodox Iroda vezetői és a budapesti hitközség meghatározó alakjai is.
Cádik gáon vekádos
A dualizmus korabeli magyar orthodox sajtó egyaránt foglalkozott a szakadás-ban egykor részt vett rabbikkal, a pozsonyi Szofer-dinasztiával, a chászid reb-békkel és a zsidó felvilágosodás újításait ostorozó kelet-európai prédikátorokkal.
Ezek a híradások – amelyek kisebb mértékben a szóban forgó személyekhez kö-tődő jelentős eseményekről – nagyobbrészt e világból való távozásukról szóltak, a bemutatott tradicionalitásra törekvő példáknak, életutaknak sajátos intézményi olvasatait adták. Vizsgálatunk tárgyává ezek az olvasatok válnak. Elemzésükkel azonban nem a vidéki, a pozsonyi, a chászid vagy a kelet-európai zsidóság
vilá-257 katz 1999. 272, 274.
258 Katz szerint a status quo a szakadás utáni új jelenség, a kongresszuson ilyen törekvés ugyanis nem jelent meg. Emellett a szakadás után azok a hitközségek, amelyek konzervatív arculatúak voltak, de tagjaik sorában megjelentek a hagyománytól többé-kevésbé elforduló személyek, az orthodox felhívás hatására döntési helyzetbe kerültek. Az újító kisebbség ezekben a kongresszusiakhoz való csatlakozást nem tudta keresztül vinni, de hátráltathatta az orthodox szervezetbe való belépést.
katz 1999. 260, 277.
259 katz 1999. 277-281.
Cádik-tisztelet a sajtótermékekben
gába nyerünk betekintést, hanem az orthodox szervezet körül tömörülő fővárosi, középosztálybeli orthodox hírlapírói elit világlátásába és tradicionális zsidóság-ról alkotott képébe.
Az orthodoxia vallási autoritásai halálhírükben, nekrológjukban és az elkí-sérésükről szóló híradásokban cádik-gáon-vekádosként, páratlan Talmud-tudá-sú, szentéletű, igaz emberként jelentek meg. Esetünkben nem maga a fogalom válik fontossá, hanem azok a tartalmak és értékek, amelyeket az egyes cikkek írói társítottak hozzá. Az értelmezés keretét a vallási autoritás kérdése adja. Ez esetben nem a chászid cádik közösségi autoritásáról van szó, hanem arról a val-lási autoritásról, amelynek megerősítése a közösségen belül – a vallásszociológia fogalmi keretében megragadott modern tendenciák okán – elengedhetetlenné vált, és amelyről a zsidóságon kívüli, magyarul olvasó közönség számára is is-mereteket nyújtottak az orthodox autonómiát érintő törvényhozási viták során.
A vallási autoritással foglalkozó vezércikkek és sajtóviták azonban nem minő-síthetők pusztán kongresszusi kezdeményezésekre adott válaszoknak, azaz a mászkilok által „formált” orthodox elképzeléseknek sem. Inkább beszélhetünk a vallási hagyomány készletének modern keretek között történő mozgósításáról, a hagyományosnak tekintett szerepek és tartalmak – vallástörvény által szabályo-zott – modern megfogalmazásairól. Ez azonban a közösség felől szemlélve nem jelent sem megkonstruáltságot, sem önkényességet, sokkal inkább a korábbi for-mák és a hagyomány lényegi vonásainak shils-i értelemben történő átmentését az
K’táv Szofer Fischer Akiva, Chátám Szofer tanítványa
Cádik-tisztelet a sajtótermékekben új keretek közé. Ez a törekvés a Tóra köré vont kerítések gondolatával ragadható meg, amelyek a „lényegi dolgok” védelmét szolgálják.260
A vallási autoritás és az intézményi legitimitás meggyengülése már Jakov Katz premodern-modern váltást tematizáló történeti modelljében fontos magya-rázó elvé vált. Amíg Katz a változást a mászkilok és a chászidok esetében az indi-viduum előtérbe kerülésében ragadta meg261 – bár a chászidokra vonatkozóan en-nek cáfolatát fentebb láthattuk –, addig Ferziger – főként a német neo-orthodoxiát vizsgálva – a közösségi kontroll és szankcionálás lehetőségének megszűnését emeli ki. Ferziger a közösségi normáktól való eltérés új kezelési mechanizmusai iránti igényre is rámutat egy modern, sokszínű és részben a hatalom által is támo-gatott átalakulási és identifikációs folyamat részeként.262
Ezek a jelenségek szorosan összefüggnek a közösségek és a felvilágosult ál-lam közötti viszony átalakulásával.263 A változás gyökereit a történészdiskurzu-sok az alattvalók testületi kereteket felváltó individuális és kontraktuális kezelé-sében ragadták meg. Ennek keretében az újítók gyakran az adott ország politikai elitjének elvárásaiban találtak támaszra, s törekedtek közösségeikben változtatá-saik kötelező érvényű kiterjesztésére.264 A többségi társadalom politikatörténete két tendenciával számol az orthodoxiát ért csoportközi modernizációs kihívások tekintetében: a liberális hatalmi elit feltételként szabott emancipációs elvárása-ival265 és a zsidó felvilágosodás képviselőinek több korszakon átívelő missziós törekvéseivel.266 A kultúrmissziós törekvések a zsidóság modernizálását, a vallás megreformálását, valamint felvilágosult nyugat-európai világi kultúrával való összeegyeztetését tűzték ki célul.267 A kultúrmisszió az első világháború elveszté-séig fontos elemét képezte a neológ önképnek.268 A történeti rekonstrukciók gyak-ran az emancipáció által biztosított lehetőségekre és társadalmi felemelkedésre is olyan utakként tekintenek, amelyek a közösségek tagjai előtt csupán individuali-tásukban álltak nyitva.269 A külső elvárások, a belső reformtörekvések, valamint a korábbi kötelező érvényű közösségi modellek relativizálódása és sokszínűvé vá-lása vezetett ahhoz a tendenciához, amelyet az ortodoxia az elvallástalanodás és a hithűségtől való elfordulás fogalmaival ragadott meg. Az ortodoxia által követen-dő utat így egyrészt a szekularizáció tendenciáival való szembehelyezkedésben, másrészt a világ vallási értelmezésének megerősítésében, elsődleges közösségi értékké tételében lehetett megragadni. A közösségi vezetőkről alkotott kép ebben a kontextusban vált az orthodox sajtódiskurzusok lényeges elemévé.
260 Vö. bBráchot 2a – A traktátus első misnájának utolsó mondata szerint a S’má elmondhatóságának határidejét azért hozták előbbre, hogy távol tartson a parancsolatok megszegésétől, értsd ne tórai tilalmat hágjon át, hanem az azt körülvevő rabbinikust. Lásd továbbá Fényes 2011. 197.
261 katz 2005. 331-333, 335-336, 356, 360-361, 364-365.
262 FeRzigeR 2005. 2-3.
263 katz 2005. 360-361.; kieval 2000. 5, 26-30.; duBin 2005. 32-33, 35.
264 Vö. katz 1999. 51, 58-66.
265 Vö. pRepuk 1997. 63-83.
266 Vö. katz 1999. 47-109.
267 konRád 2005. 1337-1338.
268 Az oktatás sajtóvitáit lásd gleszeR–zima 2009b. 342-343.
269 Vö. RuBin 1997. 19.; konRád 2005. 1338.
Cádik-tisztelet a sajtótermékekben
Az orthodoxia magyarországi kutatása az orthodox önkép formálódásában – a jeruzsálemi iskolára támaszkodva – a neológiára adott válaszokat emeli ki.
Ez összhangban van a Jewish Studies-ban megjelenő azon szemlélettel, amely a tradicionalizmusként megragadott stratégiákat a hászkálára adott reakciókként értelmezi.270 Az orthodox stratégiák azonban nem tekinthetők puszta válaszre-akcióknak. Egyrészt azért sem, mert a folyamatként felfogható modernitás je-lenségeire és szituációira próbálnak elsősorban választ keresni, másrészt pedig nem hagyhatjuk figyelmen kívül a forrásanyag – ez esetben a sajtó – jellegé-ből fakadó szelektivitást és súlyozást. A sajtóban a dualizmus idején nem az orthodoxia belső vitái kaptak helyet. Az orthodox szervezethez közel álló sajtó a magyarul olvasó széles társadalomhoz (is) szóllott, és ezen társadalom felé tö-rekedett intézményi válaszokat megfogalmazni, orthodox érdekeket képviselni.
Így a híradások között gyakran kerültek előtérbe a neológ kezdeményezésekre adott válaszok és a neológ stratégiákkal szemben megfogalmazott érvelések. Ez utóbbiak azonban nem azonosíthatók a modern kihívások kezelési stratégiáinak összességével. Jól példázza ezt az Allgemeine Jüdische Zeitung és az Irodához közeli Zsidó Híradó között kirobbant sajtóvita rabbinikus lezárása, amely során a pozsonyi főrabbi indítványára Budapesten rabbikonferencia határozott arról, hogy belső orthodox felekezeti ügyekről a nagy nyilvánosság előtt a sajtóban polémia ne folytassék.271
A sajtó zsidó vallási autoritásról alkotott elképzelései a források szintjén így egyrészt a neológiával folytatott sajtóvitákban, másrészt az orthodox rabbikhoz kötődő híradásokban ragadhatók meg. Ez azonban nem vonja maga után a pusz-ta válasszá minősítésüket, mivel értelmezési tőkeként a vallási hagyományra tá-maszkodtak, az értelmezés keretét pedig az önmagára hithűként tekintő zsidóság életvilága alkotta.
A vitaanyagban megjelenő vallási autoritást viszont gyakran vetették össze az orthodoxián kívüli tudatosan modernizáló stratégiák jelenségeivel. A reform útját követő, a társadalmi felemelkedést, az anyagi gyarapodást vagy világi tudo-mányok sikereit példaképként felmutató szemlélet ellenében az orthodoxia a mo-dernizálódó fővárosban legfőbb értékké a vallásosságot és vallási hagyományban való jártasságot tette meg.
Manapság gyakran üti meg a fülünket e kifejezés zsidó vezérférfiú! Természe-tes, hogy ilyenkor jámboréletű, a zsidó vallás szabályai szerint élő, thóra- és talmudjártas férfiúra gondolunk… (…) A zsidó nép vezetői, királyai, sőt hadve-zérei a zsidó vallásnak is koriféusai valának. És működésük megítélésénél nem annyira hőstetteiket, uralkodói képességüket használják mértékül, mint inkább vallásosságuk nagyságát, mélységét és azon tényeket, melyekben az kifejezésre jutott.272
– írta Rosenzweig Májer 1899-ben az oktatás, az uralkodó iránti lojalitás és a nyel-vi magyarosodás kérdésével foglalkozó cikkek sorában.
270 katz 1999. 281.; FRoJimovics 2008. 130-131.; vö. ledeRhendleR 1994. 1.
271 Zsidó Híradó 1899. okt. 12./ 9. Hirek – Rabbi konferenczia.
272 Zsidó Híradó 1899. aug. 3./3-4. Zsidó vezérfiak. [Írta:] Rosenzweig Májer