jogász
(Sárospatak, Zemplén m., 1885. február 8. – Budapest, 1969.
október 18.; a Farkasréti temetőben nyugszik.)
Nemesség: A címeres nemes levelet 1606-ban Bocskay Istvántól kapták; előnév:
váradi
Apja: Buza János (ref., Szentistvánbaksa, Abaúj m., 1848. ápr. 29. – Sárospatak, 1912). Sárospataki diákoskodás, teológiai tanulmányok és a segédlelkészi vizsga letétele után a bp.-i tud. egyetemen és a tanárképzőben szerzett természetrajzi tanári képesítést (1873. dec. 24.). A sárospataki ref. főisk.
gimnáziumának tanára (1872. okt. 25. – 1912), igazgatója (1880–), a Termé-szetrajzi Gyűjtemény őre (1873–1910), a Sárospataki Lapok szerkesztője. Nép-iskolai természetrajz tankönyvet (1878) s több gimnáziumi tankönyvet írt (Növénytan, 1882; Ásványtan geológiai vegytani ismeretekkel, 1885; Állattan, 1888). A sárospataki ref. egyházközség presbitere (1889–1895), főgondnoka (1895–1912), a főiskola ig. tanácsának és gazd. választmányának tagja, az alsó-zempléni ref. egyházmegye tanügyi biz. elnöke (1907–1912), a tiszáninneni ref. egyházkerületi közgyűlés és a tanügyi biz. tagja, a Magyarországi Ref.
Egyház Egyetemes konventje Egyetemes tanügyi biz. tagja; a sárospataki városi képviselőtestület tagja (1891–1912).
Apai nagyapja: nemes Buza János (ref., Szentistvánbaksa, 1800. jún. 28. –), kisbir-tokos Szentistvánbaksán
Apai nagyanyja: Sebő Mária (ref., Szentistvánbaksa, 1809. ápr. 30. –)
Apai dédapa I.: nemes Buza László, ő költözött a 18. sz. végén az Abaúj megyei Beretről Szentistvánbaksára; apja Buza Miklós
Apai dédanya I.: nemes Illési Mária. A család nemességét III. Károly adományozta 1720. nov. 10-én.
Apai dédapa II.: nemes Sebő János (Szentistvánbaksa). A család nemességét 1633-ban II. Ferdinánd adományozta. 1725 óta éltek Szentistvánbaksán.
Apai dédanya II.: Jeney Mária (Szentistvánbaksán élő birtokos nemesi családból) Anyja: Liszkay Teréz (ref., Sárospatak, 1852. dec. 13. – Sárospatak, 1901. jún. 17.) Anyai nagyapja: Liszkay Dániel (ref., Sárospatak, 1821. júl. 22. – Sárospatak, 1853.
aug. 3.) kézműves Sárospatakon
Anyai nagyanyja második férje, az anya nevelőapja: Arday Károly (ref., Sárospatak, 1812. ápr. 15. – Buda, 1870. máj. 22., a Pest megyei Gyömrőn temették), gróf Teleki Sándor és Teleki Gyula gyömrői jószágigazgatója, a fővárosi Nemzeti Kör egyik igazgatója (nem született Baksay Erzsébettel közös gyerekük) Anyai nagyanyja: Baksay Erzsébet (ref., Sárospatak, 1827. dec. 19. – Sárospatak,
1890. nov. 25.; régi Abaúj megyei nemes család); testvérei: 1. Baksay István (ref., Sárospatak, 1820. szept. 8. – Rimaszombat, 1910. márc. 7.) a rimaszom-bati prot. főgimn. igazgatója, kir. tanácsos, a rimaszoma rimaszom-bati ref. egyh. örökös főgondnoka, felesége 1847. jan. 12-től Süteő Teréz (ref., Rimaszombat, 1827.
máj. 19. – Rimaszombat, 1907); 2. Baksay Dániel (ref., Sárospatak, 1830. júl.
18. – Rimaszécs, Gömör m., 1917. márc. 6.) Sárospatakon tanult, az 1848–49-es szabadságharcban Bem seregében harcolt. Ref. lelkész lett a gömöri Agg-teleken (1864–1915), felesége Gondol Sarolta (ref., Barcika, 1838 – Aggtelek, 1892. aug. 15.), a barcikai ref. lelkész leánya; 3. Baksay Borbála (ref., Sáros-patak, 1833. aug. – SárosSáros-patak, 1916. dec.), férje nemes Eperjessy József (ref., Szemere, 1830 – Sárospatak, 1906. ápr. 15.) az abaújszemerei ref. lelkész fia, könyvkereskedő Sárospatakon; 4. Baksay József (ref., Sárospatak, 1835. nov.
9. – Rimaszombat, 1926. nov. 4.) rimaszombati nagykereskedő, kereskedelmi tanácsos, felesége Soós Terézia (ref., Rimaszombat, 1848. nov. 30. – Rima-szombat, 1906. jan. 29.); 5. Baksay Pál (ref., Sárospatak, 1838. júl. –) várm.
állatorvos, sárospataki birtokos.
Anyai dédapa I.: Liszkay András (ref.)
Anyai dédanya I.: Leskó Juliánna (ref., Sárospatak, 1799. febr. 16. –) Anyai dédanya I. apja: Leskó Sámuel
Anyai dédanya I. anyja: Vámosi Erzsébet
Anyai dédapa II.: nemes Baksay József (ref., Sárospatak, 1794. nov. 18. – Sárospa-tak, 1875. szept. 6.) közbirtokos, szőlőbirtokos, városbíró
Anyai dédanya II.: nemes Főző Julianna (ref., Sárospatak, 1799. ápr. 29. – Sáros-patak, 1890. jan. 5.)
Anyai dédapa II. apja: nemes Baksay István Anyai dédapa II. anyja: Kisvárday Sára
Anyai dédanya II. apja: nemes Főző Gergely (ref., Nagygéres, Zemplén m., 1761.
febr. 16. – Sárospatak, 1849. ápr. 16.) tímár és birtokos
Anyai dédanya II. anyja: Nagy Borbála (ref., 1772 – 1848. máj. 29.), házasságkötés:
Sárospatak, 1795. febr. 28.
Anyai dédapa II. nagyapja: Baksay János (ref., Sárospatak) 1763-ban subscribált Sárospatakon. Abaúji eredetű családból származott. Egyik őse 1550-ben birtokadományt kapott I. Ferdinándtól. Az ő unokája volt a nógrádi vár alkapitánya. Ennek fia, akit Nógrádi Mátyásnak is neveztek (1617 – Debrecen, 1681) volt az első református lelkész a családban. Sokfelé tanult, Sárospatakon 1639-ben subscribált. Járt a leideni és az utrechti egyetemen is, Sárospatakon lett tanár, majd Debrecenben és Biharnagybajomban lelkész. 1661-től a deb-receni egyházmegye esperese, 1665-től a tiszántúli egyházkerület püspöke volt. Leszármazottai közül számos lelkész lett a tiszáninneni és a tiszántúli egyházkerületben is.
Testvére(i): 1. Buza Margit (ref., Sárospatak, 1883. jún. 9. – 1909), férje: Szilágyi Benő (ref., Gyömrő, 1877 – Sárospatak, 1937) a gyömrői ref. lelkész fia, a mis-kolci ref. gimn.-ban, majd a sárospataki kollégiumban latin–görög szakos tanár (1903–1937), tápintézeti felügyelő; 2. Buza Jolán (ref., Sárospatak, 1887.
febr. 9. – 1944) Vallása: ref.
Felesége: Szádeczky-Kardos Jolán (ref., Bp., 1893. márc. 15. – 1944. ápr. 20.), Szádeczky-Kardos Gyula (ref., Pusztafalu, Abaúj m., 1860. dec. 30. – Kolozs-vár, 1935. nov. 8.), geológus, kolozsvári egyetemi tanár és Molnár Jolán (evang., Bp., 1866 – Bp., 1936. nov. 9.) lánya, az Abaúj megyei Pusztafalu ref.
lelkészének unokája. Házasságkötés: 1913. ápr. 19., Kolozsvár
Gyermeke(i): 1. dr. Buza László (ref., Kolozsvár, 1914. febr. 11. – Bp., 1987. máj.
5.) állatorvos (1937. szept. 25. –), a műegyetem mezőgazdasági és állatorvosi karán tanársegéd (1941. jún. 1-től, járványtani és bakteriológiai tansz.), az Orsz. Állategészségügyi Int. oszt. vez. (1966–1980), felesége Szilágyi Ágnes (Szilágyi Ferenc leánya); 2. Buza Zoltán (ref., Kolozsvár, 1917. júl. 15. –) Középiskola: Sárospataki ref. koll. gimnáziuma I–VIII. oszt., 1895–1903; érettségi
uo. 1903
Felsőfokú tanulmányok Mo.-n: Sárospataki ref. jogakadémia (1903–1906); kolozs-vári tud. egy. jogi kar, 1906–1908
Külföldi tanulmányok, ösztöndíjak: Berlin, tud. egy. jogi kar, 1906. ápr. 24. – 1906.
aug. 11.; Nemzetek Szövetsége főtitkárának meghívására, Genf (1930. szept.
1–30.)
Oklevél: kolozsvári tud. egy. jogi kar, jogtud. dr., 1908. dec. 19.; uo. államtud. dr., 1909. jan. 27., Sub auspiciis Regis
Nyelvismeret: német, francia, angol
Tudományos fokozatok: kolozsvári tud. egy., jogi kar, 1912. jún. 26., alkotmánypo-litika magántanára
Nyilvános rendes egy. tanár: szegedi tud. egy., jogi kar, 1923. márc. 10., nemzetközi jog; kolozsvári tud. egy., jogi kar, 1940. okt. 19., nemzetközi jog; szegedi tud.
egy., jogi kar, 1948, nemzetközi jog
Egyetemi tisztségek: szegedi tud. egy., jogi kar, 1932/33. dékán; kolozsvári tud. egy., jogi kar, 1940/41. dékán; 1943/44. rektor; szegedi tud. egy., jogi kar, 1949/50 és 1951–54 dékán
Nyugdíj: 1966. aug. 30.
Életút: Buza László ősei apai ágon mind az Abaúj megyei Szentistvánbaksa kisebb nemesi családjai közül kerültek ki. Apja volt az első, aki a 19. század közepén sárospataki gimnáziumi és budapesti egyetemi tanulmányokkal kiemelke-dett közülük. A sárospataki kollégium jeles tankönyvíró tanára, igazgatója lett, aki fontos egyházi tisztségeket is betöltött. Felesége, Buza László anyja olyan módosabb, pataki kézműves családból származott, amelynek elágazá-sain sok tanult ember, leginkább református lelkészek is voltak. Buza László anyai nagyanyja a sárospataki városbíró lányaként született, s felmenői a 17.
század közepétől nagyrészt lelkészek voltak, akik között hollandiai egyete-meket járt református püspök is volt. Az anya nevelőapja pedig a Teleki grófok művelt és befolyásos gyömrői jószágigazgatója volt. Buza László Sárospatakon végezte a gimnáziumot, s az itteni jogakadémián kezdte jogi tanulmányait is, amelyet aztán a kolozsvári egyetemen folytatott. Közben, 1906-ban egy szemesztert a berlini egyetemen töltött. Az 1904–1905-ös tan-évben római jogi dolgozatával Kolozsváron egyetemi pályadíjat nyert. Sze-mináriumi tanulmányait tanárai szakfolyóiratokban helyezték el (Büntetőjog Tára). A jogbölcseleti szemináriumban felolvasott A női kriminalitás című dolgozatát Somló Bódog professzor a Huszadik Század című folyóirat 1908-as évfolyamában jelentette meg. Államtudományi doktori diplomáját kitün-tetéssel, Sub auspiciis Regis szerezte meg. Oklevele megszerzése után a tiszáninneni ref. egyházkerület közgyűlése 1908-ban hét pályázó közül őt választotta meg a sárospataki ref. jogakadémiához a politika, magyar közjog és a nemzetközi jog nyilvános rendkívüli tanárává. 1912 júniusi kolozsvári magántanári habilitációját követően nyilvános rendes tanárrá lépett elő (1912.
júl. 1.). Ugyanekkor a jogakadémia egyházkerületi közgyűlési képviselőjévé választották Finkey Ferenc utódjául. A biztos állás birtokában 1913-ban megházasodott. Az abaúji kisnemes családból s lelkészi felmenőktől szár-mazó kolozsvári geológusprofesszor, Szádeczky-Kardoss Gyula 20 éves Jolán lányát vette feleségül. A világháború előtt nagyobb utazásokat tett Német-országban, FranciaNémet-országban, Belgiumban és Svájcban. Amikor 1916-ban megpályázta mind a kolozsvári egyetem, mind a debreceni egyetem meghir-detett közjogi tanszékét, akkor már több önálló műve jelent meg részben közjogi, részben nemzetközi jogi témákból: Államterület és a területi
fenségjog (1910, 176 old.); A miniszterek jogi felelőssége (1911, 144 old.); A kép-viselőház házszabályai (1916, 92 old.); A háború és a nemzetközi jog (1916, 26 old.). Tanulmányai jelentek meg az Athenaeumban, a Budapesti Szemlében, a Bűnügyi Szemlében, a Jogtudományi Közlönyben, a Magyar Figyelőben és a Magyar Társadalomtudományi Szemlében. Közjogi, alkotmányjogi munkái alapján az akkor domináns történeti jogi irányzattal szemben a magyar közjogi pozitivizmus iskolájához sorolhatjuk. A nyugatias polgári demokrá-ciák parlamentáris intézményrendszerét tartotta kívánatosnak. Magyar alkotmánytan címmel népiskolai tankönyvet is készített (1913, 1917). Kolozs-várra hetedmagával pályázott, s a jogi kar őt a második helyen jelölte (a katedrát Szandtner Pál kapta meg). Debrecenben a Jászi Viktor halálával megüresedett helyre három másik jogakadémiai tanárral pályázott, de végül is Kun József budapesti magántanárt hívták meg. Már 1918-ban jelent meg Sárospatakon A királyi család a magyar közjogban című 166 oldalas munkája.
Az 1914–1915-ös és az 1921–1922-es tanévekben Sárospatakon dékán volt, az 1917–1918-as, 1918–1919-es, valamint 1919–1920-as időszakban pedig a sárospataki ref. kollégium közigazgatói (rektori) tisztét is betöltötte. 1917–18.
tanévi rektori beköszöntőjében ezt mondta: „Mi kálvinisták örömmel kell hogy üdvözöljünk minden demokratikus és államjogi reformot, hiszen éppen Kálvin egyházalkotmánya volt a modern demokráciák mintája”.
A demokratikus átalakulás előestéjén, 1918. június 19-én megalakult Sárospa-taki Nevelőmunkások Szövetsége elnökévé választotta. 1918. november 1-től tagja volt a Sárospataki Nemzeti Tanácsnak, ahol november 15-én előadást is tartott az államformák kérdéséről. A proletárdiktatúra kikiáltásának napján (1919. márc. 21-én) a miskolci püspöki hivatalban tárgyalt. A többi egyházi vezetővel együtt várakozó álláspontra helyezkedett. Elsősorban arra töreke-dett, hogy a főiskolán belül a politikai ellentétek, a személyi harcok ne éle-ződjenek ki úgy, mint a sárospataki állami tanítóképzőben, ahonnan egyéb-ként a tanácshatalom több helyi vezetője kikerült. Március 24-én az Országos Ismeretterjesztő Bizottság Sárospataki Csoportja által szervezett sorozat részeként a Comenius moziban előadást tartott a proletárdiktatúra jogi fogalmáról. Az előadást gimnáziumi tanár kollégája, aki júniustól a Tanítók Szakszervezetének az elnöke lett, kivonatosan megjelentette a Népakarat című sárospataki lapban. Buza László, mint hivatalban lévő közigazgató, tájékozódás céljából Budapestre utazott, ahol tárgyalt Faber Oszkár volt szerzetes tanárral, a Közoktatásügyi Népbiztosság Vallásügyi Likvidáló Hivatalának vezetőjével és Fogarasi Bélával (1891–1959), a népbiztosság felső-oktatási csoportvezetőjével. Azt a tájékoztatást kapta, hogy az iskolák álla-mosítása az egyházi jogakadémiákra is kiterjed. Április 1-én életbe is lépett az oktatási intézmények államosítását kimondó rendelet. Ezért a sárospataki
akadémiai szék drámai ülésén a tanári kar kimondta a jogi és a teológiai kar elválását. A diktatúra bukása után Buza ellen is eljárás indult a Népakaratban megjelent előadása miatt, de aztán az ügyészség ejtette a vádat. A főiskola igazgatótanácsa pedig a forradalom, a cseh megszállás (1919. máj. 1. – jún. 5.) és a kommunizmus idején kifejtett működéséért elismerését és köszönetét fejezte ki Buzának, mint közigazgatónak (1920. jún.), aki azután kisebb politikai szerepeket is vállalt Sárospatakon. 1920. augusztus 8-tól ő lett a Magyar Országos Véderő sárospataki osztálya polgári csoportjának veze-tője. 1921-ben pedig az Egyesült Nemzeti Keresztény Liga sárospataki cso-portjának ügyvezető elnökévé választották. 1922. nov. 30-án a Szegedre tele-pült volt kolozsvári egyetem egyhangú határozattal meghívta a megüresedett nemzetközi jogi tanszékre. Közben a jogakadémiák állami szubvenciójának megvonása miatt Sárospatakon bizonytalanná vált a jogakadémia helyzete, s végül a fenntartó tiszáninneni egyházkerület 1923. október 3-án a jogaka-démia megszüntetése mellett döntött. 1923 márciusában Buza megkapta nyilvános rendes tanári kinevezését Szegedre az V. fiz. o.-ba. Kezelője volt a jog- és államtud. intézet könyvtárának (1932–) s elnöke az egyetem gazda-sági bizottságának (1937–1940). Tagja lett az Orsz. Szerzői Jogi Szakértő Biz.-nak (1927–1933). Szerepet vállalt a tiszántúli ref. egyházkerület vezetésé-ben is, tanácsbíró, majd világi főjegyző lett. Első szegedi professzori éveivezetésé-ben a Magyar Jogi Szemlében megjelentetett néhány cikkben ugyan kifejtette álláspontját az új államrend vitatott kérdéseiről (jogfolytonosság, királykér-dés), érdeklődése azonban egyre inkább a nemzetközi jog problémái felé fordult. Több kisebb magyar, német és francia nyelvű cikk után az MTA megbízásából monográfiát írt A kisebbségek jogi helyzete a békeszerződések és más nemzetközi egyezmények értelmében címmel (Bp., 1930, 432 old.). Ami-kor 1939-ben hét jogász akadémikus elkészítette Buza László akadémiai tag-ajánlását, akkor első helyen ezt a munkáját emelték ki. Másodikként a revízió kérdésének „nagy nemzetközi jogi szaktudással és éleselméjű jogász okfej-téssel való feldolgozását” említették: A Nemzetek Szövetségének szerepe az alkalmazhatatlanná vált nemzetközi jogszabályok revíziójánál és a rebus sic stantibus klauzula (Szeged, 1931, 112 old.). A harmadik kiemelkedő műről, A nemzetközi jog tankönyvéről (Bp., 1935, 427 old.) a következőket írták:
„A tételes nemzetközi jog egyre növekvő anyagát foglalja össze egységes elvi kiindulópontok alapján és a jogi teória legújabb eredményeinek megértő felhasználásával szilárd rendszerbe… Különös érdeme, hogy ezt a politikai elemekkel át- meg átitatott matériát tisztán jogi szempontból vizsgálja és illúzióktól mentes józansággal, elfogulatlansággal világítja meg”. Már az aka-démia levelező tagjaként írta a Bona fides és a joggal való visszaélés a nemzet-közi jogban című munkáját (Szeged, 1940, 83 old.). 1940 októberében
kinevezték a Kolozsvárra visszatérő Ferenc József Tud. Egy. jogi karán a nemzetközi jogi tanszékre, ahol a nemzetközi jogi szemináriumnak is igazgatója lett, s elnöke az Egyetemi Diákvédő Biz.-nak. Ő képviselte a jogi kart az Országos Ösztöndíjtanácsban. 1940–41-ben dékán, 1943–44-ben pedig az egyetem rektora volt. Mint rektor arra hívta fel a karokat, biztosít-sák, hogy a zsidó hallgatók zavartalanul látogathassák az előadásokat. 1943 őszén, amikor a román hallgatók elleni tüntetés tervéről értesült, igyekezett az ifjúságot erről az akcióról lebeszélni. Miután ez a törekvése sikertelen maradt, az egyetemet azonnali hatállyal bezárta. Az újabb impériumváltás után, 1944 őszén, mint az egyetem prorektora, a rektorral és az egyetemi tanács több tagjával Kolozsváron maradt. Szerepe volt a magyar nyelvű egyetemi oktatás folytonosságának fenntartásában. A jogi kar tanárai közül egyedül ő maradt állomáshelyén. Átvette a dékáni teendőket, s megszervezte a kar működését. Az első félévben valamennyi évfolyamon tartott előadáso-kat. 1945. február 8-án előadást tartott az Erdélyi Múzeum Egyesületben A Szocialista Szovjet Köztársaságok Uniója mint összetett állam címmel. 1945.
február 18-án a kolozsvári tudományegyetem igazolóbizottsága demokrati-kus politikai magatartását igazolta. Tevékenyen közreműködött a romániai állami magyar egyetem, a Bolyai Tudományegyetem megszervezésében.
1945. október 1-től szerződéses alkalmazást kapott a román kormánytól a nemzetközi jogi tanszékre. Tagja volt a Bolyai Tudományegyetem tanácsá-nak, s részt vett az egyetem kormányzásában. Tagja volt annak a közéleti személyiségekből álló testületnek, amely 1945 decemberében Márton Áron püspök vezetésével memorandumot dolgozott ki és juttatott el a nagyhatal-makhoz. (Erdély határainak az etnikai összetételt alapul vevő kialakításáról szólt.) Ekkor kezdett el foglalkozni a II. világháború után, az ENSZ létrejöt-tével jogilag érvényes, de gyakorlatilag sok problémával küzdő új szellemű nemzetközi joggal, amelynek alapelvei a béke, az egyenlőtlen nemzetközi szerződések elvetése, az erőszak alkalmazásának és az erőszakkal való fenye-getésnek, a korlátlan háborúindítási jognak a kizárása. Első ilyen munkája Kolozsváron jelent meg: Új nemzetközi jogi elvek az Egyesült Nemzetek San Franciscó-i Alapokmányában (1946, 26 old.). 1946-ban Magyarországon az MTA rendes tagjává választották. 1948-ig volt a magyar nyelvű Bolyai Egyetem szerződéses tanára. Az 1947–1948-as tanév befejezése után, 1948 júniusában a román nevelésügyi miniszter felbontotta alkalmazási szerződé-sét, hivatkozva arra, hogy már megfelelő román állampolgárságú szakember áll rendelkezésre. Ekkor el kellett hagynia Romániát, s visszatért Szegedre.
1948. október 18-tól megbízott előadóként a nemzetközi jogi tanszéket látta el a szegedi tudományegyetemen. A következő tanévtől rendes egyetemi tanár lett. Ekkor jelent meg az egyetemi akta sorozatban A nemzetközi
közhatalom szervezete az Egyesült Nemzetek Alapokmánya szerint című másfél íves tanulmánya. Tagja maradt az 1949-ben pártállami szisztéma szerint átszervezett Magyar Tudományos Akadémiának. Munkatársaival először 1954-ben készítette el a Nemzetközi jog új egyetemi tankönyvét, ami átdolgozva 1968-ig négyszer jelent meg. Emellett több fontos nemzetközi jogi tanulmányt írt: A non-intervencio elvének szocialista és imperialista koncepciója (1953); A törvényesség és igazságosság elve a nemzetközi jogban (1957); Az ENSZ főtitkárának nemzetközi jogi helyzete (1961); A nemzetközi jogi normák kialakulásának útja. – A fejlődésnek az ENSZ alapokmányában meghatározott iránya a békés egymás mellett élés s a jószomszédi és baráti együttműködés szellemében (1963). Munkatársa volt a Diplomáciai és nemzet-közi jogi lexikonnak (1959). Többször volt dékán. Egy tanév kivételével 1949-től 1954-ig ő volt a szegedi egyetem jogi karának dékánja. Mint a nemzetközi jog kiemelkedő művelője, elnöke volt az MTA Állam- és Jogtud. Bizottságá-nak (1960–1964). Elnökként szerepet vállalt a Magyar Jogász Szövetségben (1959–1965). Világi vezetője, főgondnoka volt a dunántúli ref. egyházkerület-nek (1954–1969) s 1967-ig alelnöke a magyarországi református egyház egyetemes konventjének. Az egyetemi tanárok között egész rendkívüli módon, 1966-ban, 81 évesen ment nyugdíjba. A következő évben jelent meg a II. világháború utáni nemzetközi jogról készített monográfiája: A nemzet-közi jog fő kérdései az új szellemű nemzetA nemzet-közi jogban. 1969-ben az Akadémia halottjaként temették a Farkasréti temetőben Szamosközi István dunamel-léki református püspök igehirdetésével.
MTA tagság: lev. tag: 1938. máj. 6.; rendes tag: 1946. júl. 24.; a Jogtud. Biz. meghí-vott tagja (1930–37), az Állam- és Jogtud. Biz. elnöke (1960–1964)
Tudományos, művészeti társulat, egyesület: M. Társadalomtud. Társulat (1925–) és Felsőoktatási Egyesület vál. tagja (1933–); Ferenc József Tud. Egy. Bará-tai Egyesülete jog- és államtud. szakoszt. eln.; M. Jogász Szövetség elnöke (1959–1965); Szegedi Akadémiai Biz. tag, (1961–1969), Állam- és Jogtud. Int.
Tudományos Tanács tagja
Külföldi és nemzetközi tudományos társ.: Nemzetközi Jogi Társ. m. csoport vál. tag Szerkesztőségi tagság: Külügyi Szemle (1933?–), Acta Juris Hungarici (1933?–1937),
Acta Juridica szerk. biz. tag. (1959–)
Közéleti társaság, szerep: Magyar Országos Véderő Egyesület sárospataki osztálya polgári csoport vezetője (1920. aug. 8. – 1923); Egyetemi torna és vívó intéző-biz. tagja (1928–); M. Külügyi Társaság elnöki tanács tagja (1933–), Egyetemi Diákvédő Biz. elnöke (1940–1944)
Egyházi tisztségek, egyházias szervezetek: Tiszáninneni ref. egyházkerület köz-gyűlése tanügyi képviselő (1912–), Magyarországi ref. Egyház. zsinati kép-viselő, a külügyi biz. tagja (1921–), a Szegedi Kálvin téri Ref. Egyházközség
presbitere (1933–1940 és 1948–1969), a Tiszántúli Ref. Egyházkerület tanács-bírája (1938?–), világi főjegyzője (1938?–1944?), a Dunántúli Ref. Egyházke-rület főgondnoka (1954–1969), 1967-ig a Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventjének alelnöke; Magyar Protestáns Irodalmi Társaság rendes tagja (1927–)
Politikai szerep: Sárospataki Nemzeti Tanács tagja (1918. nov. 1. –); Egyesült Nemzeti Keresztény Liga sárospataki csoportjának ügyvez. elnöke (1921–
1923); Hazafias Népfront Szeged városi Bizottságának elnöke
Kitüntetések: Munka érdemrend (1955, 1960), Munka érdemrend arany fokozat (1966), József Attila Tud. Egy. emlékérem (1966); szerepel a Sárospataki Kollégium nagy tanítványairól a 425. éves évfordulótól kezdve vezetett, majd kiegészített emléktáblán.
Jövedelem, vagyon, gazdasági érdekeltség: 1940: Szegeden 1125 pengő virilis adót fizetett.