Megemlékeztem az apaállatok használatáról, a bentar- tás és kézből való pároztatás előnyeiről, de ennek, külö
nösen a bikáknál, lényeges hátrányai is vannak, melyek, hogy elkerültessenek erre az állatorvos mérvadó befolyást gyakorolhat.
A bentartott és kézből párosított bikák hamar elne
hezednek és a mancsok túlságos megnövekvése folytán állásuk is megromlik. A kijáró, — különösen a magyar fajta bikákon ezek a hátrányok nem igen mutatkoznak, de annál inkább károsítják a nyugati, — különösen a simmen- thali bikákat tartó községeket.
Hogy az utóbb említett bikák el ne nehezedjenek, lábaik jók és mozgékonyak maradjanak, jártatni vagy ha ez sikerűi, használni illetőleg igázni kellene őket.
Hogy a jártatás, de egyátalján a bika vezethetése, az ápoló veszélyeztetése nélkül megtörténhessék, ajánlja az állat
orvos úgy a községeknek, valamint bikákat tenyésztő magá
nosoknak is az orrgyűrű alkalmazását minden fiatal nyugoti fajtából eredő bikán. Ha a község az általa már meg
szerzett bikán az orrgyűrű alkalmazásához járulna, legjobb, ha az orrbahelyezés műtétét az állatorvos maga el is végzi.**)
Ajánlja továbbá azt, hogy a fiatal bikát tanítsák járomba és ha ekkor betanult, később is még többnyire használható lesz. A bikákkal elvégeztethető a szükséges takarmány és trágyaszállítás, szóval minden az istálló körül előforduló könnyebb munka. Az ilyen erőkifejtés és mozgás hasznára
*) Ezt ajánlom azért, mert először is takarékosabb eljárás, ugyanis három kijáró bika kell ott, a hol kettő kézből jól elvégzi az űzetést és nem fog több tehén meddő m aradni; másodszor, csakis kézből való párosításnál állítható ki biztossággal a fedez
tetési bárcza, de a mi a leglényegesebb: a bikák elhasználása csekélyebb mérvű.
**) Figyelmeztesse az állatorvos az ápolót, hogy vezetéskor ne k ö telet fűzzön az orrgyürűbe, hanem a vezetésre szolgáló botot alkalmazza.
99
van a bika egészségének, az nem gonoszodik úgy el és mancsait koptatván, lábállása is helyesebb marad.
A kevés mozgás egyrészt, különösen azonban a táp
lálás okozhatja a bika gyors elnehezedését, amire hívja föl az állatorvos a községi elöljáróság figyelmét.
Ha már a bika életmódja a természetestől, azaz a legelőn való tartózkodástól eltér, törekedjünk a takarmányozással ahhoz közelebb jutni. A legtermészetesebb táplálkozása a kérődzőnek a fű, de mert ez egész évben zölden a jászolba nem adható, ezt megszárítva, mint szénát etessük a bikák
kal. Szénából se adjunk túl sokat a bikáknak és egyéb terimés takarmányt ne étessünk velük, mert az ilyen a has megnagyobbodását eredményezi, a mi az üzekedést lénye
gesen megnehezíti.
A jó, nem kemény szénát vagy jó sarjút emészti meg a szarvasmarha legkönnyebben, hasznára vagyunk azonban, ha a szénával majd egyenlő élettani hatású, de ugyanazon térfogatban sokkal több tápláló anyagokat tartalmazó abrak
kal egészítjük ki a szükségelt takarmányt. Ilyen abraknemű a zab, melyben körülbelül ugyanolyan táparány van, mint a szénában, könnyen emészthető, erős izomzat fejlődik etetése mellett és a tápcsatornát, valamint az ezt magában foglaló hast nem nagyobbítja. *
Az állatorvos a bika testsúlyához mérten állapítsa, meg, hogy mennyit etessenek. Az arány olyan legyen 600 kilo
grammnál nehezebb bikánál mint 3:1-hez, azaz három kiló szénára egy kilogramm zab. Az élősúlyt véve pedig min
den 100 kilogramm élősúlyra étethet 120 deka szénát és 35—40 deka zabot.
Az 550 és 400 kilogramm közt levő, azaz könnyebb bikáknál, az arány olyan lehet mint 5:2-höz azaz az öt kiló szénára 2 kilo zab, vagyis 130 deka szénát és 52 deka zabot számíthatunk száz kilogramm élősúlyra.
A 400 kilogrammnál könnyebb, fejlődésben levő növen
dék bikáknál a szénamennyiség aránya már úgy alakulhat mint 7 : 3'5-hez, vagyis 100 kilogramm élősúlyra 140— 150 deka széna és 70 — 87 deka zab.
Minden üzetés után a bikának 0‘50 kilogramm zab
pótlék adható.
Ápolás.
A szegedi országos gazdasági kiállítás alkalmával a köztenyésztésben használt bikákat is mutattak be a közsé
gek. Ugyanez történt az 1901. évi temesvári mezőgazda- sági kiállításon és a székelyudvarhelyi tavaszi bikavásáron.
Az elsorolt kiállításokon és vásáron nem mint eladókat állították ki a községi bikákat, hanem azok díjakra pályáztak.
N ézetem szerint az é rté k e t jutalm azó díjazás az ilyen kiállításokon a m ár a köztenyésztésben levő apaállatoknál csak m ásodsorba helyezhető. E lsősorban kell hogy álljon az ápolás, ta rtá s és használat jutalm azása és a legtöbb é rté k számot*) a használati idő hosszúságára kell kitűzni, hogy azt a bizonyos évszám ot, m elyet em lítettem , a községek m egsza- porítsák. Az elsorolt kiállításokon volt néhány, m ár a n é g y é v i használást m eghaladott, a m agyar fajtájúak között a h at évi használást elért, el nem nehezedett, teljesen jó erő b en levő bika. M egtudtam , hogy azon községekben, m elyek ezen ap aállato k at b e m u tatták , nagyobbrészt az állatorvos volt az, ki azok tartásá ra, ápolására, valam int használatukra felügyelt és a te e n d ő k e t irá n y íto tta . T ö b b fiatal, b e m u ta to tt ap aállato n láth ató jó gondozás a főszolgabíró erélyes és csakis a község érd e k é b e n k ifejtett tevékenységének volt következm énye.**)
A m int t. olvasóim tudják, az ápolás k é t irányban tö rté n h e tik és p ed ig k ö zv ete tten és közvetetlenül.
A k ö zv ete tt ápolás egyik fontos tényezőjéről: az istálló
ról, an n ak m ikénti elhelyezéséről és berendezéséről vázla
tosan m egem lékeztem . A m ásodik tényező az alotn, vagyis az alm ozás és az állatorvos figyelm eztesse a községek elő- járóságait, hogy ezt a k é rd é st se te k in tsé k m ellékesnek.
A helyes alm ozás előm ozdítja az állatok tisztaságát.
Az ü rü lék ek n ek az alm ozás útján való fölszívatása és eltávo
lítása m egakadályozza egyrészt az istálló levegőjének m eg
rom lását, de egyúttal a jó alm on álló apaállatok pihen- hetését is lényegesen előm ozdítjuk.
Az alm ozás k étféle lehet, úgy m in t állandó (azaz tö b b id eig tartó), vagy n ap o n ta változtatott. Az állandó alm ozás
*) Lásd Tormay: Szarvasmarha és tenyésztése. I. rész.
**) Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye szt.-endrei járás és Temes vármegye temesvári járás.
MAGVA* ^ UJ&6MCIV0' AKAIŐ**
m n m
101
takarékosság szempontjából alkalmas és alomszűk esztendő
ben követhető. Állategészségügyi tekintetek azonban az állandó almozásnak ellentmondanak. Az állandó alom alatt levő beágyazás erjedése és rothadása semmiesetre sem javítja az istállóban levő levegőt és hacsak naponta meg nem tisztíttatnak, azaz mosatnak, az ilyenen (egy helyben) álló nagyobb apaállatok lábvégei, az állandó alom a szaru
részeknek határozottan árt. Ezért bikaistállóban ezt az almozási eljárást, mely a nem megkötve tartott növendék
állatoknál igen megfelel, lehetőleg kerülni kell.
A nagy háziállatok, különösen a bikák lábvégeinek mosása, a mancsközök kitisztítására embert találni nem igen lehet és ezek az okok is késztetnek, hogy állandó alomkészítést ilyen istállókban ne ajánljam.
A változó alommal kezelt istállóban sincs a takaré
kosság kizárva, csak jó legyen az ápoló. A mig a bikák az akiokban vannak, szárítsa meg a bikás az almot, távo
lítsa el a belsárral bepiszkoltat és tartsa szárazon a talajt.
A gondos ápoló félannyi szalmával, mint a hanyag, mindig képes lesz jó ágyat vetni bikáinak.
A második, a mit az állatorvos a benépesített istálló
ban figyelemmel kísérjen, a levegő, helyesebben a levegő tisztasága. A tiszta levegő életföltétel, tehát valahányszor istállóba lép és erős szagot érez, intézkedjék az istálló szellőztetéséről és kitisztításáról. A szellőztetést pedig egyez
tesse össze a megkivántató hőmérsékkel.
A hőmérsék megfigyelése a harmadik fontos teendő.
Megfigyeléseim feljogosítanak annak kinyilvánítására, hogy tekintettel a mi excessív időjárásunkra, az istállóhőmérsék különböző háziállatjainknál 10° és 17° C között mozoghat.
Az előbbi, a kisebb hőmérsék, juh- és sertésistállókban, a nagyobbik ló- és szarvasmarha istállókban, sőt az utób
biak némelyikében (ököristállók) a 15°C is elég.
A megjelöltnél nagyobb hőmérsék, pl. az egyesek által hízóállatok istállóiban javasolt 23°— 25° C sok. Gulyabeli marha és heverő ménes, három oldalon körülvett hodály- ban is teleltethető. A hideg istállóban lekötött állatok hőkisugárzása nagyobb; hogy a test melegét fentartsák, az ilyenben tartottak több takarmányt szükségeinek. Egyes szakférfiak állítása szerint a hideg istállóban meghűlésből eredő betegségek is gyakrabban mutatkoznak.
A kelleténél melegebb istállókat határozottan a gazda kárával járóknak mondhatom. A túlmeleg istálló először is kényessé, érzékenynyé teszi az állatokat, azok a külső behatásoknak kellően ellentállani nem tudnak. Hízó állatok
nak túlságosan meleg istállója csökkenti az abban elhelye
zett állatok szívműködését, lassítja és csökkenti azok emésztőképességét és így gyarapodásukat.
A tehénistállók túlmeleg volta szintén lényeges hát
rányokat okoz. A fent elsoroltakon kívül fölemlíthetem, hogy az ilyenekben álló tehenek tejhozama lényegesen meg
apad. Német gazdák állítják, hogy kelleténél jóval mele
gebb istállóban a vízgőzzel telített levegő a tehenek meg
betegedését, sőt elhullást is okozhatja.
A közvetetlen ápolás a bikák testén történik és legfőbb része a bőr tisztántartásában áll.
A bőr és szőrözet tisztítását vakaró, csutak, kefe, valamint törlőruha és fésűvel *) végzik. Legigénybevettebb eszközök a csutak, a vakaró és a kefe. Az elhalt bőrpikkelyeknek vakaró segítségével való leválasztása, azután ezek lekefélése a legfontosabb eljárás. Ezzel a művelettel a bőrpikkelyekhez tapadt egyéb piszok is lekerül a bőrről, a likacsok szabaddá és a bőrkigőzölgés rendes folyamatévá lehet.
Bikák homlokán a szőrcsigákat, a fejélszőrt, különösen pedig a jároméi és nyakoldalok szőrözetét az állatorvos vizsgálatai alkalmával mindig nézze meg, hogy netalán oda települt tetvek, az állatorvos előtt ismeretes módon, kiirtat
hassanak. Helyenként a nyugoti, különösen berni-simmenthali bikákat meg szokták nyírni. A nyírás, ha hizó vagy istálló
zott igen hosszú szőrű növendék állatokon haj tátik végre, nem kifogásolható. A nyugoti vérű, különben jól tartott és ápolt bikák nyírása teljesen fölösleges.
A test megmosását, különösen meleg nyári időben, vagy ha a tenyésztésre használt bikák**) hátulja bepiszkoló
dott, igen jónak vélem. Különösen ajánlom, a lábtövön és a csánkon alul, a lábak gyakori megmosatását és ezután a szárazra való csutakolást.
A farok és farkbojt tisztítása szintén czélszerű.
*) Szivacs, tajtékkés, patakaparó méneknél.
**) A konczok külszínén, hogy a trágya oda ne száradjon és eltávolításakor kopasz borhelyek ne maradjanak.
103
A farkbojt mosása és kifésülése jó, egyrészt azért, mert az így ápolt bojt ékíti az állatot, de különösen azért is, mert az ápolás a bojtot megnöveszti és nyáron az ilyen gazdag bojttal a bika jobban védekezhet a rovarok ellen.
Fontosabb a bojt ápolásánál a mancsok (körmök) gondozása és erre azért figyelmeztetem az állatorvosokat, mert tapasztaltam, hogy ezen testrészek elhanyagolása miatt sok jó bika nagyon is idő előtt hasznavehetetlenné válik.
A szabadban mozgó, azaz legelőt járó bika többnyire lekoptatja mancsainak hordozó-széleit és a talpon egész a sarokfalig terjedő szarut. Az istállózott bikák lábvégein a szarutok alsó részei nem kophatnak, így azok hátrányosan gyarapodnak és különösen a hegyfal irányában nyúlnak meg a mancsok. A talp is megvastagodik és ezek folytán nem a mancs alsó lapját, hanem főleg a hátsó lábakon a sarkok fölött a bokákat terheli a bika testsúlya.
Üzekedéskor a rendestől eltérővé lett mancsokkal biró bika egész testsúlyát a hátsó bokákra kénytelen helyezni.
A bokák pedig, melyek a hosszabb idő óta tartó helytelen állás miatt érzékenynyé váltak, nem bírják el a bika egész testsúlyát, igy azt a rendesen már nehezebb bika az alája került tehénre ejti, mely esetleg alatta összeroskad és sok tehén emiatt — mint letört, hasznavehetetlenné lesz.
Avatatlan kovácsok vagy kisgazdák sok helyen úgy kívánnak a leirt hátrányon segíteni, hogy a mancs meg
nyúlt hegyfalára közönséges kovács-vágót vagy törött kasza
darabot helyeznek és a vágóra vagy kaszadarabra erős kalapács
ütést mérve «lecsapják», azaz a mancsot elől megkurtítják.
Ez az eljárás nem segít a bajon, a sarokfalak és ezek előtt a szarutalp hosszúk, illetőleg vastagok maradnak és a testsúlynak kívánatos elhelyezését megakadályozzák. Az is bekövetkez- hetik, hogy a bika ilyen műtétalkalmával lényegesen megsérül.*)
Ott, a hol vasalni szokták az ökröket és ehhez értő kovács van, az állatorvos tevékenysége abban áll, hogy megmondja, mikor kurtítsák meg a köztenyésztésre használt bikák mancsait és helyesen cselekszik, ha ennél jelen van és maga vezeti a munkát. A hol vasalásra kaloda nincs, ott vagy kovácscsal végeztesse vagy sajátkezüleg végezze ezt a műtétet.
') Szarurepedés vagy a lágyrészek érintése folytán.
Az első lábakon két ember segítségével, melyek egyike a bika jobb, a másik a bal lapoczka mellé áll, végzi a mancs kurtítását. A bika csűdjét először is erős ruhával körülköti (vagy erre a döntő eszköz egyik csűdsziját helyezi), azután erre istrángot alkalmaz, melylyel az ellenkező olda
lon álló segítő, a maron keresztül vetett istránggal, a lábat felhúzza. A másik segítő addig tartja az istránggal felhúzott lábat, míg az állatorvos a hordozó szélét fogóval meg nem kurtította, a talpról a fölös szarut el nem távolította. A hátsó lábakon a kurtítás már nehezebb. Ehhez már négy ember kell, egy elől az orrgyűrűhöz, kettő a láb felemelé
séhez, egy a ki a csődnél fogja a kezelt lábat és a mancsokat a műtő keze alá igazítja.
A műtétet a svájczi állatorvosok úgy végzik, hogy a csánk fölé és alul a csűdre helyezett, lassan fölcsavart istránggal a lábat fölhúzzák, erős petrenczehordó rudat tesznek alája, melylyel a lábat tartják addig, míg a műtő munkáját be nem fejezte. Ha igen nehéz a bika, akkor a rúd egyik vége kecskelábra helyezhető és a másik végén két ember emeli a lábat. Az állatorvos helyesen cselekszik, ha úgy a tenyésztőket, a kik bikákat nevelnek, valamint a fiatal bikák gondozóit is figyelmezteti, hogy szoktassák állat
jaikat a lábak fölemelhetésére, a mivel későbbi sok vesződ- ségnek és esetleges megkárosodásnak elejét vehetik.
Rendesen azt kérdezték tőlem a gazdák: évente hány
szor szükséges a mancsokat az istállózott bikákon (mar
hákon) megkurtitani ? A válasz erre nem lehet más, mint
«annyiszor, a hányszor a mancsok megnövekedése ezt megkí
vánja, a mit az állatorvos van hivatva megmondani». Meg
jegyezhetem azonban, hogy évente a kétszeri alapos rend
behozása a mancsoknak többnyire elégséges szokott lenni.*)
*) Az ápolás, tartás és használatra vonatkozólag elm ondot
takat — szemléi és apaállat-vizsgálatai alkalmával, maga teljesiti az állatorvos, vagy felügyelete alatt teljesilteti, vagy pedig a szükségesek elvégezésére a községi elöljáróságokat megokoltan figyelmezteti. A m. kir. földmivelésügyi minister 1901. decz. 30-án kelt 104,300 számú — valamennyi törvényhatósághoz (Budapest székes-főváros kivételével) intézett körrendeletével <a haszonállat
vizsgálat foganatosítását» hatályon kivűl helyezvén, az 1894-ik évi január 24-én kelt 74,685/1893. számú, az 1895. évi január hó 8-án 16,385. számú és az 1895-ik évi deczember hó 20-án 101,490.
szám alatt kiadott körrendeletéit újból szabályozta.
105