1./ Nagyanyám
Ezüst hajának Gyermekkoromban -
szemfedője volt tűnődve néztem
frissen vasalt lisztet szitáló
suhogó fejkendője. hervatag kezét,
Szoknyája korcán s a kemencepadkán
az idő foga fénylett, mohón kóstoltam míg vasárnaponként leveles, illatos ment a temetőbe. cseresznyés rétesét.
Zsoltáros kezével A sírja fölött mély, virágot palántált kopott már a fejfa, s lelkéből kicsordult vén betűk kígyózzák
a siratóének, egyszerű nevét:
és emlékeinek az őszirózsás szél
tisztult horizontján a hant könyvét lapozza, kéklő nyárként szöktek s én feldobogni érzem a pergamen-évek. porladó szívét.
(Kecskemét, 1959)
2./ Nagyapám
Mint a nagyapám fáradt, szép szeme, olyan a Nap alkonyi keresztje,
hajnaltól estig elfárad
- nehezen mássza a hegyhátat.
(Budapest, 1978)
4./ Anyám
Anyám lelkében mindig moccan valami szép,
karja átnyúl a kilométerek felett, mint életünkben az emlék
Mennyi munkát cipel a vállán, s este mikor hajat bont
és belenéz az öreg tükörbe apám leteszi az újságot tekintete anyámra szépül és felidézi az ifjúságot.
(Debrecen, 1964)
5./ Nap
Kékselymű zászlókon a fehér szél táncol és fölöttünk a nap ezredévet ráncol szalmakazal-szőkén gömbölyül az égen aranypihéi közt zeng a dal a réten.
6./ Szél Ezüst nyíl a szél a nyírfán nyarak násza ég a titkán surranó kard a pengéje arcbarnító tüzes éle
ma még nyíl volt, holnap hullám tenger-kéken fagyként hull rám
az erdők csendjét tűzre gyújtja lángoló hullám minden ujja
9./ Mátrai reggel vágyam mint a villám szökken hajladoz a margaréta oly telt-keblű most a Mátra mint a mesék kincses-tára
11./ Álmodjunk jövőt
Küzdő szelekben ránk roskad az ég érezzük a tél szürke hidegét
karjainkban ólmok az idegek hűvös a közöny mint a feszület gyulladjatok ránk csillagkemencék kozmosz-holnapok tüzes szekercék lobogjunk mindig lángos ég alatt legyen rakétánk a friss akarat
hátra nem lesve nyomuljunk tovább szívünkkel gyújtva a tudat fokát hol lelket érző gondolat zenél álmodjunk jövőt amíg Ember él permetezzen ránk a Tejút pora s véssünk szerelmet a csillagokba.
(Debrecen, 1973) tőlünk egy cseppet nem fél.
Koldus-éhes dallamát frissen repül a szárnya.
A levegőfüst kéken bódul el e vidéken.
Amerre mostan nézek víz-hideg fények égnek.
(Leányfalu, 1981)
14./ Magasság zenél A pasztell-felhők lombjai közül véres-merengőn felbukkan a nap.
Fénye mámorán hajnal szelídül s dallá feszülnek a friss madarak.
Csend szövi szőttesét most köröttem, mókus lendül az ágak trónusán őz nyújtózik a bokor-fürtökben s hajó hasít barázdát a Dunán.
A kert végében szellő permetez, cirógatja a hamvas mandulát.
Harsány diófánk életet növeszt, s az ösvényen riadt nyúl ugrik át.
Fenyőink tornyán magasság zenél, gyantát buggyant a gallyak sóhaja.
Az égő színek nesze messze ér S tűz-gerezdjét a bőrünkre szórja.
(Leányfalu, 1982)
15./ Leányfalu
Fény, madarak, levegő,
gyümölcsök hazája, Leányfalu!
Ének, dal, víz, forrás
fák, erdő zuhogó csendje, Leányfalu.
Őz, vaddisznó, fácán,
fényre feszített nyugalom, Leányfalu!
Habfodrozó szépsége a Dunának
művészek és művészet harangszava, Leányfalu.
Maradj örökre buja gyönyörűség
romantikája az évszakok nászának két karú öröme a pőre szerelemnek hajókürtje az ifjúság mosolyának temploma a szabadság tiszteletének
lendülete a munka boldog születésének Legyen áldott a neved Leányfalu.
Ámen.
(Leányfalu, 1982)
16./ Feleségem Szebb vagy a hajnaloknál,
és megnyugtatóbb vagy nekem, mint a csönd, ibolyaillat lengi be arcod havát
az erdők ébredő tavaszában s fönt, túl a fák zizzenő levélemeletein,
ahol már csak a széles mosolyú magasság tengerében fürdik a csodálkozó tekintet, ott keresem nekem daloló hangod égi mását, mert Te kedvesem hozzám simuló igézeteddel betöltöd e századdal együtt érző életem,
és boldog éveim folyója zengő hullámveréssel szikrázik szerelmed mélyvizű medrében – kedvesem.
(Debrecen. 1973)
17./ Patak vizébe mártalak … Megfürdetlek a patakban
harsánydalú hűvös habban rád terítem tekintetem
úgy vigyázlak szép kedvesem ezüst kígyó a kis patak
cipel hátán hullámokat valamennyi ringó bölcső dajkájuk a messze zengő mohás sziklák zúgó dala benne érik arcod hamva fürödj kedves a patakban szivárványszínt játszó habban rád terítem tekintetem
úgy vigyázlak szerelmesen.
(Mátraháza, 1963
18./ Házsorok
Beleng a tavasz az ablakon szél pendül borostás arcomon
Te vagy bennem minden szép, Égbolt, tenger, hegyvidék
(Budapest, ORFI, 1978)
21./ Öleljük egymást
Magányomban te vagy az élet, fájdalmamban hozzád beszélek.
Rekkenő vággyal lesem lépted, hajnalcsillag az érkezésed.
Napfény-derengő reggeleken kószálunk puttonyos hegyeken.
Öleljük egymást úgy mint régen japánakácok gyűrűjében.
a mély-csöndű igéket nekem számlálod hogy csillapítsd vergődéseim kóbor éhét.
Mozdulataidban élem
napjaim fojtott-tűz nyugalmát.
Gejzírként török fel Benned terítsd rám gyóntató szerelmed.
(Budapest, 1981)
23./ Kalászos mezőkről Még alszik a feleségem.
Álmában hajnal-kedvű madarak énekelnek.
Húsz évvel ezelőtti valóját idézem, szép-akaratú nyár termését.
Csillagként gyúlt sorsomba
és azóta ragyogja életem partvidékét.
Álmodó csend nyugalmában festem magamnak modelljét.
Teste megőrizte lányos sugárzását karcsú szellők nyújtóznak bőrén s a fény szeplő-gyöngyöket perget
arcára.
Lelke kalászos mezőkről költözött belém,
arról a tájról, ahol marhahajcsár őseink Bocskai vitézeivé szelídültek. ránk borong a tölgyek odva.
Húsz éve – suhogva égtek lombjuk közt pattant az ének.
Azóta fonnyadt öregség roppantja a fák gerincét.
Csokrokban ülő hóvirág
szemérmes csendjét szórta ránk.
A varjak léghajó-hadát
25./ Sirályok
26./ Szeretnék szépen … Férfi vers Ötvenen felül
De romlik a szív, az idegtornya hullatja falát a fáradt porba.
Nem voltam s nem vagyok búimádó de érző sorsom sok-mindent látó.
Éppen ezért, ha kopognak értem a búcsúzáskor nem roggyan térdem.
Szeretnék szépen, suhanni halkan,
a címzett én leszek, hogy meghaltam.
(Budapest, 1982)