1.1. A PROBLÉMA
„Integrált, alkalmazkodó növénytermesztés (ésszerű környezetgazdálkodás)” című, Menyhért Zoltán kollégámmal közösen írt könyvünk elé 1988 nyarán néhai Balogh János akadémikus úr egyebek mellett a következő ajánló sorokat írta:
„ […] Ma, és a most következő néhány évtizedben az egész Földre vonatkoztatva rendkí-vül gyorsan növekedő emberiséggel kell számolnunk, továbbá azzal a ténnyel, hogy a növeke-dés a Föld különböző területein, a társadalmak különböző fejlőnöveke-désfokán rendkívül eltérő lesz.
A természettudomány talán még sohasem állott olyan nehéz feladatok előtt, mint ma, amikor ilyen rendkívül gyorsan és egyenlőtlenül fejlődő emberiség számára kell a fejlődéshez szüksé-ges tudományos alapokat megteremtenie. Ami a kiutat illeti, ma már nincsen egyetlen olyan, komolyan gondolkozó biológus sem, aki valamiféle "vissza a természethez!" irányzatot képvi-selne ezekben a kérdésekben. Ezzel szemben akarjuk és keressük azt az új egyensúlyi állapo-tot, amelyet az önszabályozás helyett emberi szabályozással kell létrehozni. Meggyőződésem, hogy a tudat, az emberi értelem képes a mechanisztikus önszabályozásnál jobb, hatékonyabb ökológiai szabályozó rendszert kiépíteni. Ennek azonban az a tudományos feltétele, hogy ren-delkezzünk a szükséges biológiai, különösen ökológiai ismeretekkel. Enélkül a szabályozás csak dilettáns módra, rosszul és sokszor katasztrófához vezetően sikerül. […] ”
Egy évtized sem telt el, és 1997 szeptemberében „Alkalmazkodó növénytermesztés, ész-szerű környezetgazdálkodás” című könyvünk ajánlásában ezeket a gondolatait a mezőgazda-ságra vonatkozóan az alábbiakkal egészítette ki:
„ […] Az azóta eltelt közel tíz év hazai, európai és világfolyamatai, a fejlődés sokasodó problémái és a kiútkeresés kirajzolódó irányai igazolni látszanak a könyv és az azt ajánló so-rok tartalmának időtállóságát. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy – bár a mezőgazdaságnak mindenek előtt jó minőségű élelmet kell biztosítania, ám – az a tér, amely e feladat megoldá-sához rendelkezésre áll, nem csupán termelési, hanem egyben biológiai és társadalmi élettér is. Olyan mezőgazdálkodásra, környezetgazdálkodásra van tehát szükség, amely a vidéki tér-ségek e termelési- és élettér funkcióit egyaránt figyelembe veszi. […] ”
Akadémikus úr ajánló sorai, gondolatai – tökéletesen rímelve napjaink korszerű, többfunkciós mezőgazdaság-felfogásával – arra emlékeztetnek, annak belátására vezetnek bennünket, hogy a me-zőgazdaság mindig is több volt, mint egyszerű árutermelő ágazat. Az élelmiszerek és nyersanyagok
előállításán túl egyéb feladatokat is ellátott, tájat, élővilágot, talajt, vizet, környezetet is “termelt”, és munkát, megélhetést adott a vidék embere és közösségei számára. Ez ma sincs másképpen. Néhány évtizedes agráriparosítási, termésmaximalizálási kitérő után ismét rá kellett jönnünk: ha meg akarjuk őrizni tájainkat, helyi közösségeinket és a földhöz kötődő kultúránkat, akkor a mezőgazdaságnak a termelési feladatok mellett regionálisan eltérő mértékben ugyan, de környezeti és társadalmi, foglal-koztatási feladatokat is magára kell vállalnia, vagyis a globális tőkeérdekeket kiszolgáló „agrobizniszt”
ismét fel kell, hogy váltsa a többfunkciós „agrikultúra”. Ez utóbbi olyan – az egész társadalom és a helyi közösségek számára egyaránt fontos – ökoszociális szolgáltatásokat is nyújt, amelyek helyben keletkeznek, nem importálhatók, és amelyekért a mezőgazdaságot, a gazdálkodót fizetség illeti meg.
Az persze, hogy a mezőgazdaságnak a termelő vagy a társadalmi szolgáltató jellege, funkciója válik e hangsúlyozottá, attól is függ, hogy milyen – nagy agrárpotenciálú és környe-zeti szempontból kevéssé érzékeny, vagy pedig kis termelési potenciálú és érzékeny, keny, természeti értékekben gazdag – területeken, tájon vagyunk. Minél érzékenyebb, sérülé-kenyebb területen gazdálkodunk, annál fontosabbá válnak a mezőgazdaság ökoszociális szol-gáltatásai, és válik a mezőgazdaság meghatározó formájává a környezet- és tájgazdálkodás.
Míg kiváló agrárterületeinken az első – termelési – pillér kínál megélhetési lehetőségeket, ad-dig érzékeny, sérülékeny, kisebb agrárpotenciálú, ráadásul mindezekkel összefüggésben gaz-dasági értelemben általában hátrányos helyzetű, gyakorta munkanélküliséggel sújtott térsége-inkben a többfunkciós európai agrármodell második pillére mentén, ökoszociális típusú gaz-dálkodási rendszerekhez kötött közösségi kifizetések jelenthetnek igen komoly segítséget a mezőgazdaságból élő családok, települések és régiók számára.
Ezek a felismerések vezettek el – sűrűn lakott vidéki térségekkel és még mindig nagy természeti értékeket hordozó természeti és kultúrtájakkal jellemezhető – kontinensünkön a többfunkciós európai agrármodell megfogalmazásához, az e modellt megtestesítő környezet- és tájgazdálkodás elterjesztését szolgáló közös agrár- és vidékpolitika reformjához, támogatá-si rendszerének kiépítéséhez és közösségi költségvetétámogatá-si forrásainak európai megteremtéséhez.
Ennek szellemében és EU-harmonizációs feladataink megoldása sorában született meg nálunk a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP), majd az ennek bevezetéséről rendelke-ző 2253/1999 (X.7.) számú kormányhatározat. A költségvetés az agrártámogatások között 2002-ben 2,2 milliárd Ft-ot, 2003-ban pedig 4,5 milliárd Ft-ot különített el e támogatási-kifizetési rendszer kísérleti indítására. Ezzel az agrár-környezetvédelem és vidékfejlesztés az integrált agrár- és vidékfejlesztési politika ökoszociális pillérévé és az EU források megszer-zésének fontos tényezőjévé is vált.
1.2. A CÉLKITŰZÉSEK
A vidéki térségek fejlesztési programjait és gazdálkodását az imént leírtak szerint erőtel-jesen befolyásolja azok agroökológiai adottsága, agrikultúrális hagyományai és környezeti érzékenysége. Arra vonatkozóan, hogy hol vannak Magyarországon a különböző agroöko-lógiai adottság-kategóriák területei, eligazítást ad Magyarország földhasználati zónarendszere.
Ennek alapját az a földhasználati – agrár-környezetgazdálkodási – értékskála adja, melyet munkatársaimmal – a földhasználati piramiskoncepciónak megfelelően a területek agrár-termelési alkalmasságának és környezeti érzékenységének térinformatikai egyesítésével, terü-leti integrációjával – dolgoztunk ki. Ez a földhasználati értékskála képezte az alapját a termé-szetvédelmi magzónára, pufferzónára, átmeneti (vagy extenzív agrár-) zónára valamint az agrár magzónára épülő integrált földhasználati zónarendszer kialakításának. E zonalitás adja az alapját a környezet- és tájgazdálkodás modelljének megfelelő agrárfejlesztés kereteit rögzítő Nemzeti Ag-rár-környezetvédelmi Programnak.
Az MTA doktora cím elnyerése érdekében benyújtott jelen diszertáció – a mezőgazdálkodási stratégiák, földhasználati rendszerek fejlődési folyamatában kialakuló többfunkciós mezőgazdál-kodási modell, a környezet- és tájgazdálkodás hátterének, tartalmának, alapeszközeinek és szerének felvázolását követően – bemutatja ezt az agrár-környezetgazdálkodási vizsgálati rend-szert, földhasználati értékskálát, a segítségével végzett zónaelemzések első eredményeit valamint néhány – már megvalósult illetve lehetséges – felhasználási területét. Ennek során először:
felvázolom azt a fejlődési folyamatot, amely elvezetett a többfunkciós agrármodell, a környezet- és tájgazdálkodás kialakulásához; majd
áttekintem e rendszer fő vonásait, eszközeit, európai és hazai kereteit, lehetőségeit;
elemzem földhasználati alapjait, magyarországi területi vonatkozásait; végezetül összefoglalom vizsgálataim legfontosabb eredményeit, az azok hasznosíthatóságára vo-natkozó első tapasztalatokat és további javaslatokat, valamint
közreadom azt a – szándékom szerint válogatott, ám bőséges – bibliográfiát, amely a témakör iránt érdeklődőket munkájukban, tanulmányaikban vagy kutatási területükön továbbviheti, tájékozódásukat segítheti.
* * *
Kezdjük hát a vizsgálódást a mezőgazdálkodási stratégiák, földhasználati rendszerek fej-lődésének elemző áttekintésével.
* * *
2. A GAZDÁLKODÁSI STRATÉGIÁK, FÖLDHASZNÁLATI