beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet módosításáról
A Kormány
a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (4) bekezdés a)–c) pontjában, valamint 12. § (5) bekezdés a) és d) pontjában,
a 4. § g) pontja tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 9. pontjában
kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § Az egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) a következő 6/D. és 6/E. §-sal egészül ki:
„6/D. § (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 63. sora szerinti beruházással érintett ingatlanon hitéleti, oktatási célú épületek és azok kiszolgáló építményei helyezhetők el, az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:
a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.
(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 63. sora szerinti beruházással érintett ingatlanra vonatkozó sajátos beépítési szabályok:
a) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 11 méter, b) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 30%,
c) az oldalkert legkisebb szélessége 6,5-6,5 méter, az előkert legkisebb mérete 10 méter.
6/E. § (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 64. sora szerinti beruházással érintett ingatlanon hitéleti, oktatási célú épületek és azok kiszolgáló építményei helyezhetők el, az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:
a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.
(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 64. sora szerinti beruházással érintett ingatlanra vonatkozó sajátos beépítési szabályok:
a) a beépítés módja szabadon álló,
b) a kialakítható telek legkisebb telekterülete 15 000 m2,
c) a kialakítható új telek legkisebb szélessége 50 méter, legkisebb mélysége 50 méter, d) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 30%,
e) az általános szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 1 m2/m2, f) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 30%,
g) az előkert legkisebb mélysége 5 méter, az oldalkert legkisebb szélessége 6 méter, a hátsókert legkisebb mélysége 6 méter,
h) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 12 méter.”
2. § Az R. a következő 47. §-sal egészül ki:
„47. § E rendeletnek az egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 779/2021. (XII. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr39.) módosított 1. § (2a)–(4) és (7) bekezdését, 3. § (3) és (4) bekezdését, 6/D., 6/E., 7/F. §-át, 2. mellékletében foglalt táblázat 63., 64. és 65. sorát,
valamint 3. mellékletében foglalt táblázat 8. és 9. sorát a Módr39. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.”
3. § Az R.
a) 2. melléklete az 1. melléklet szerint, b) 3. melléklete a 2. melléklet szerint módosul.
4. § Az R.
a) 1. § (2a) bekezdésében a „23. és 56. sora” szövegrész helyébe a „23., 56., 63. és 64. sora” szöveg, b) 1. § (3) bekezdésében az „59. és 60. sora” szövegrész helyébe az „59., 60., 63. és 64. sora” szöveg, c) 1. § (4) bekezdésében a „24. és 56. sora” szövegrész helyébe a „24., 56., 63. és 64. sora” szöveg, d) 1. § (7) bekezdésében a „11. és 46. pontja” szövegrész helyébe a „11., 46., 63. és 64. pontja” szöveg, e) 3. § (3) bekezdésében a „61. és 62. sora” szövegrész helyébe a „60–64. sora” szöveg,
f) 3. § (4) bekezdésében az „50. és 51. sora” szövegrész helyébe az „50., 51., 63. és 64. sora” szöveg, g) 7/F. §-ában az „53–55. és 58. sora” szövegrész helyébe az „53–55., 58., 63. és 64. sora” szöveg lép.
5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
1. melléklet a 779/2021. (XII. 23.) Korm. rendelethez
Az R. 2. mellékletében foglalt táblázat a következő 63., 64. és 65. sorral egészül ki:
(A B C
1. A beruházás megnevezése A beruházás megvalósításának helyszíne Koordinációra kijelölt kormánymegbízott)
63. Református iskola építése Biatorbágyon
Biatorbágy külterület 0313/5 helyrajzi számú ingatlan
Pest Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott
64. Református iskola építése Szigetszentmiklóson
Szigetszentmiklós belterület 5601/2, 5601/3, 5604/4, 5604/5, 5604/6, 5604/7, 5604/8, 5604/9, 5604/10, 5605/1, 5605/2,
5615, 5616, 5617/2, 5617/3, 5618/2, 5619/3, 5620/14, 5620/15, 5620/21, 5620/22, 5921, 5924, 5925, 5926, 5927
helyrajzi számú ingatlanok
Pest Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott
65.
Új konferenciaközpont építésére irányuló
beruházás
Hajdúszoboszló belterület 3529 helyrajzi számú ingatlan
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatalt vezető
kormánymegbízott
2. melléklet a 779/2021. (XII. 23.) Korm. rendelethez
Az R. 3. mellékletében foglalt táblázat a következő 8. és 9. sorral egészül ki:
(A B C
1. A beruházás megnevezése A beruházás megvalósításának helyszíne A beruházás megvalósításához szükséges közterület-használat időtartama)
8. Református iskola építése Biatorbágyon
Biatorbágy külterület 0313/5
helyrajzi számú ingatlan 2022. január 1. – 2024. július 31.
9. Református iskola építése Szigetszentmiklóson
Szigetszentmiklós belterület 5601/2, 5601/3, 5604/4, 5604/5, 5604/6, 5604/7, 5604/8, 5604/9, 5604/10, 5605/1, 5605/2,
5615, 5616, 5617/2, 5617/3, 5618/2, 5619/3, 5620/14, 5620/15, 5620/21, 5620/22, 5921, 5924, 5925, 5926, 5927
helyrajzi számú ingatlanok
2022. január 1. – 2024. július 31.
A Kormány 780/2021. (XII. 23.) Korm. rendelete
a Cotonouban, 2000. június 23-án, egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között aláírt Partnerségi Megállapodás, annak módosítása, valamint az ehhez kapcsolódó Belső Megállapodások kihirdetéséről szóló 204/2007. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról
1. § A Cotonouban, 2000. június 23-án, egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között aláírt Partnerségi Megállapodás, annak módosítása, valamint az ehhez kapcsolódó Belső Megállapodások kihirdetéséről szóló 204/2007. (VIII. 2.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) E rendelet 2. §-a szerinti Megállapodás egyetlen cikkében meghatározott időpontban lép hatályba, és – figyelemmel az AKCS-EU Nagykövetek Bizottságában az AKCS-EU Nagykövetek Bizottsága 3/2019 határozatának az AKCS–EU partnerségi megállapodás 95. cikkének (4) bekezdése szerinti átmeneti intézkedések elfogadása céljából történő módosításával kapcsolatban az Európai Unió által képviselendő álláspontról szóló, 2021. november 25-i (EU) 2021/2120 európai tanácsi határozatban, valamint az AKCS-EU Nagykövetek Bizottságának 3/2021 (2021. november 26.) számú döntésében foglaltakra – 2022. június 30-án, illetve az Unió és az AKCS-államok közötti új megállapodás hatálybalépésének vagy ideiglenes alkalmazásának időpontjában, attól függően, hogy melyik a legkorábbi időpont, hatályát veszti.”
2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök