Piritós Mari, aki a férje szerint szép volt, mint az angol futball, a konyhában serénykedett. Tompora ide-oda pattogott, akár egy Nike-bõrgolyó, mellei úgy harangoztak, mint a Big Ben.
Delet ütött az óra, mire felrakta a sparheltre a hasábokra vágott krumplit, bõséges zsírral. Az ura mindjárt hazaér, és szereti, ha a krumpli forró és jó tocso-gós.
Lajos, Csökönyéék kutyája dél elmúltával váratlan felpattant, körbeszimatolta az asztalokat, fájdalmas ábrázatot vágott, mint aki szülni készül, azzal nekiiramo-dott. Bambán néztek utána.
A helyi tornaegylet hálóõre ocsúdott elõször.
– Ez a kutya olyan fekete, mint Campbell az Arsenalból.
– Frászt! – kontrázott egy klottgatyás jobbszélsõ. – Ez olyan fekete, mint Jordan a Chicago Bullsból.
– Olyan fekete, mint a szar – böffent egy atlétatrikós, a tréner, mert õ volt a legrészegebb.
A meccs elõtti poharazgatás jót tett a csapatszellemnek.
A Zöld Hordó kerthelyiségében két asztal volt felállítva. A másikat öten ülték körbe. Dögmeleg volt.
– Ha én Sir Alex Ferguson volnék, fejbe rúgnám Beckhamet egy stopnis cipõ-vel – jegyezte meg Csete bácsi.
A kocsmában mindenki értett a focihoz. Csete bácsi egy idõben a környék legjobb csatárának számított, csak gyakran tintázott, meg a diszkót látogatta, ahol mindig azzal hencegett, hogy a Manchesterbe igazol, jól megszedi magát, hazajön, és megveszi az egész falut, aztán meg sem állunk Párizsig. Ez a szöveg minden csajnál bejött. Ma már leginkább csak a Zöld Hordóba járt.
Ez abban az idõben történt, amikor elterjedt a faluban, hogy Yoko Onót meg akarja szerezni a Real Madrid.
– Marhaság – szögezte le Brunszvik Géza, és úgy vágta be a felest, hogy hallat-szott a loccsanás a garaton. – Szívatás. Az embereknek manapság mindent be lehet beszélni. Yoko Ono egyébként is öreg már, ráadásul nõ.
– És ha nõ? – kardoskodott Csete bácsi. – A nõt is csak bõrbõl csinálta az isten, egy nõnek is megvannak a maga érzései. Vagy ki tudja!
– Nem ér az egy kummányit se – tódította Keszege Józsi. – Tegnap láttam az újságban, alig állt a lábán. Mondjuk, volt ott egy másik fénykép is, amin egy szemüveges palival feküdt az ágyban. Kiszámíthatatlan némber az.
– Yoko Onónak minden esélye megvan – méltatlankodott Göndör Karcsi, aki
stikában az Álmoskönyvet bújta, és a nõnapról az orális szex jutott az eszébe. – Még mindig olyan, mintha tizenhat éves lenne.
– Nem lehet, hogy Yoko Ono akarja megvenni a Real Madridot? – okosko-dott Brunszvik Géza.
– Na, az elképzelhetõ – zárta le sürgetõleg a vitát Csete bácsi, aki vadonatúj öltönyében feszített, bár a tekintetén látszott, hogy alig kap levegõt. Volt megbe-szélnivaló bõven: a Falunapok ünnepi kavalkádjában Csökönye Pisti mobiljának nyoma veszett. A faluban neki volt egyedül maroktelefonja, amiért igen nagy népszerûségnek örvendett. Ha valakit levert a betegség vagy a másnap, ami gyak-ran megesett, õ hívta az orvost.
– Jaj, istenem – vonyított fájdalmában Pisti.
Csökönye amióta az eszét tudja, színésznek készül. A Falunapokon, amikor itt járt a pesti társulat, két éjszaka erejéig felcsapott komédiásnak. Az Antigonéban játszotta az õrt, Kézdy Kálmán, a híres színész pedig, akinek a nevét mindenki ismerte az országban, és a faluban sok menyecske párját ritkította miatta, Kreónt alakította, a vasszigorúságú uralkodót. A Falunapok színielõadása nem minden probléma nélkül zajlott le. Az elsõ elõadáson, amikor ott tartottak, hogy Kézdy Kálmán nagyon dühös, és a sír felett hevesen gesztikulál, miközben a csajok, Antigoné meg a tesója – két filigrán fõvárosi színihallgató –, reszketve hátrálnak, Pisti a fejéhez kapott, és hangosan elkiáltotta magát: Ó, uram. Majd hirtelen elhallgatott, és erõsen hunyorgott a neonlámpa irányába. Piritós Mari lélegzet-visszafojtva figyelt, hogy a Pisti mennyire érti a drámai fokozást. És akkor Pisti a másik kezét is a homlokához csapta, a földre rogyott, és azt óbégatta, hogy a kurva életbe, elfelejtettem a szöveget. Kézdy Kálmán eszmélt leghamarabb, ki-tuszkolta, hogy hordd el magad, te gyáva, amikor meg Antigoné újra színre lé-pett, leszakadt a karnis, maga alá temetve egy színpadra rohanó statisztát, aki annyira belegabalyodott a díszletbe, hogy nem is bírták kibogozni, függönnyel együtt húzták ki a deszkákról.
Nem baj, öcsém, ez még csak a fõpróba volt, holnap jön a megmérettetés, veregette a vállát a rendezõ a Zöld Hordóban, mire Csökönye Pisti rendelt még egy rundót, és hajnalig folyt a dorbézolás.
Másnap délelõtt Pisti széles karimájú szalmasárga kalapot nyomott a fejébe, és elterpeszkedett a Zöld Hordóban. Rumos kólát szopogatott, citrommal és jég-gel. Szívószállal szürcsölte az alját, és fölényesen pislogott a pult felé. Tegnap este óta leszokott a sörrõl. Szájszagot eredményez, magyarázta Brunszvik Gézának, és különben is olyan, mint a húgy.
Este Piritós Mari már az elsõ sorban ült, hatalmas paksamétával a kezében, és kibontotta a haját, hogy ne lássák, ahogy súg, de minden próbálkozás hiábavaló-nak bizonyult. Pisti többször félbeszakította az elõadást, lehajolt, mintha csak a sarujával babrálna, sokáig úgy is maradt, a rendezõ dühösen pisszegett, hátul többen kuncogtak, vagy a céllövölde felé vették az irányt, ahol kisebbfajta rama-zúri alakult ki, de csak a nagyobbik Kolompár gyereket kellett ápolásban részesí-teni.
Csökönye Pistinek mindennek ellenére óriási sikere volt. Varjú Pali el volt
ájulva, hogy ha ilyen kurva jó a görög dráma, meg egyáltalán ez az egész, ahogy azt a Pisti játszotta, õ isten bizony beiratkozik a könyvtárba. Ez végül nem való-sult meg, mert Pali a szomszéd faluba járt szórakozni, aminek az lett a vége, hogy jó pár évre dutyiba zárták, ahonnan már nem volt kedve hazajönni, sok barátja akadt ott, vállalkozó lett valahol az ország túlsó felén, meg sportolásnak adta a fejét, edzõterembe jár.
Pisti hajnaltájt azt fejtegette Báránynak, hogy látod, öcsém, ezért érdemes szí-nésznek lenni, annyit iszol, amennyi csak beléd fér, és annyi csaj vesz körül, hogy két kezeden sem bírod megszámolni, majd megvakulnak érted. Itt azért egy ki-csit nyikorgott a logika, mert egy nem sok, annyi színésznõ sem mutatott hajlan-dóságot arra, hogy aznap éjszaka szeme világát veszítse Pistiért, aki hajnali három óra körül már csak Brunszvik Gézával üldögélt, mert pirkadat elõtt még legalább két rumot meg kellett inni, ezt odafönn is így csinálják.
Most, a Zöld Hordó kerthelyiségében ücsörögve mindannyian együtt éreztek vele a telefon miatt. Törték a fejüket.
– Szerintetek – emelkedett szólásra Keszege Józsi, próbálván filozófiailag kö-zelíteni – a levegõ létezik?
– Nem – törte meg határozottan a csöndet Göndör Karcsi, – a levegõ egy nagy lófasz. Semmi. Nézd csak – mondta, és elõre csapott. – A semmibe basztam bele az öklöm.
– Attól, mert nem látod – replikázott Brunszvik Géza –, még létezik.
Brunszvik Gézát magányosnak tartották a faluban, mert azt bizonygatta a milói Vénuszról, hogy jó nõ. Magányos is volt, ezt mindenki tudta.
– Egy filozófus egyszer azt mondta Kirgeramdamról, hogy eddig nem volt, de mivel most már kitalálta, létezik – fejtegette Keszege Józsi.
– És ha ezt mondta, akkor mi van! – pattant fel Göndör Karcsi, és már lendült volna az ökle.
– Ne baszogasd a levegõt! – ugrott fel Keszege Józsi is, és már gyûrte volna az ingujját, de lecsitították õket.
Nyolc óra múlt, lassan eltelt a Falunapok utáni elsõ hétfõ. Csete bácsi épp azon volt, hogy be kéne vonni a minisztériumot is a kutatásba, vagy legalább értesíteni a megyei kapitányságot, de minimum szólni a körzetinek, amikor be-robogott Piritós Mari. Hogy jöjjön az ura, mert a Lajos teljesen megkergült, a csizmát cincálja az ólnál, és nyargal az udvaron, a szeme vérbarna, mint a kóla, ott, Pisti ingén, és nagyon úgy fest, a halálát járja. És különben is megmeredt a krumpli. És hogy szegény Lajos, jaj.
Azon nyomban felkerekedtek, és Csökönyéék portája felé vették az irányt.
Lajos tényleg elég hülyén festett. Akkor már a saját farkába harapva seperte az udvart az ecetfa alatt, zavarba ejtõ tempóban, ami valamennyire kedvére volt Marinak, legalább estére csak a mosás marad. Valahonnan, egészen mélyrõl, majd mind élesebben a nevezetes tétel, az örökbecsû kilencedik szimfónia hallatszott, a Beethoven-féle. Nem volt túl jó minõségû a felvétel, de a többség fölismerte, hogy ez nem lehet más, csak a Csökönye telefonja.
Végül a házigazda megelégelte a dolgot, és disznószaros lapáttal akkorát sózott
a vonagló eb csigolyájára, hogy az nyomban kiadta a páráját. Keszege Józsi elgon-dolkodott, és arra a következtetésre jutott, hogy õ már olvasott valami könyvet, amiben volt egy fekete kutya, abban is volt halál. És akkor, amikor Keszege Józsi erre gondolt, Pisti a biztonság kedvéért egy utolsót még odavágott, mire a kutya rándult egyet, a pofájából pedig takaros kis mobiltelefon csúszott elõ.
– A szodé kurva életbe! – torpant meg Csökönye.
– Ugattam, hogy ne hagyd a moslékosvedernél azt a szart! – érvelt Piritós Mari, azzal sírva a konyhába rohant. Papucsa úgy csattant a konyha kövezetén, ahogy a kapufa csattan egy jól eltalált szabadrúgásnál.
A telefon az udvar közepén rezgett, mintha láthatatlan madzagon rángatná valaki, Beethoven zavartalanul húzta.
Egyedül Pisti merészkedett a készülék közelébe. A kis képernyõ zölden vibrált, és az volt rá kiírva, hogy Apuka.
Csete hátrasúgott Göndör Karcsinak:
– A Manchestertõl hívják.
De Göndör Karcsi, aki stikában álomfejtéssel foglalkozott, nem figyelt rá, csak a fejét ingatta:
– Basszátok meg, gyerekek, Yoko Ono tényleg nem megy a Real Madridba.
Nem tudom mi az oka, tán a tavasz (1920, vegyes technika, papír; 295×432 mm; jelzés jobbra lent:
Mazán 920; Munkácsy Mihály Múzeum, ltsz.: 88.50.1.)