0.1. Az értekezés célja, rövid áttekintése
Értekezésemben − és az ennek részét képező szójegyzék összeállításával − célom, hogy átfogó képet nyújtva bemutassam a lappok (számik) által hagyományosan művelt, a mindennapokban és a gazdaságban, múltban és jelenben egyaránt központi szerepet betöltő réntartás mibenlétét, és megvizsgáljam a réntartáshoz s az ezzel járó nomadizáló életmódhoz kapcsolódó terminológiát, a réntartással kapcsolatos szakszavakat. Munkám a téma interdiszciplináris volta miatt két fő részből áll:
– ismertetem a réntartás történetét, állami és természeti korlátait, valamint a rének és pásztoraik éves menetrendjét, teret engedve a réntartás néprajzi-kultúrtörténeti aspektusának is;
– a nyelvészeti vizsgálat során a témakörhöz tartozó északi lapp1 elemek – melyeknek gazdagsága és célszerűsége ámulatba ejtő − lehetséges jelentéstani csoportosítását nyújtom, elvégzem a rén elnevezéseinek morfológiai elemzését, végül megvizsgálom a réntartás északi lapp terminológiájának etimológiai rétegződését.
Szemantikai elemzésem a szemantikai mezők vizsgálatának problémáira, a szóban forgó terminusok jelentéstani szintjeire és (át)alakulására irányul. Jelentéstani kategóriákba sorolom a réntartásnak a forrásmunkáimban (EIRA 1984, 1994) fellelhető északi lapp terminológiáját, hiszen már egy, kizárólag a rének bizonyos szempontok (kor, nem, viselkedésbéli és testi jellegzetességek mint szín, agancs mérete és alakja, testfelépítés stb.) szerint való elnevezéseire irányuló vizsgálat során is megdöbbentően pontos terminológiára lelünk. Hasonlóan nagy számban ismeretesek a réntartás egyes mozzanatait, munkafázisait (legeltetés, szétválasztás, kasztrálás, jelölés stb.), valamint az ezek során használatos eszközöket (pl. karámok, füljelek stb.), a rének táplálékát jelölő szavak is.
A morfológiai vizsgálat során szólok a rénelnevezések között található képzőtlen tőszavakról − kitérve a metonímiára és a metaforára mint a jelentésbővülésen alapuló
1 A lapp nyelv területi változatairól (nyelvjárásairól), földrajzi elterjedtségükről és a köztük fennálló nyelvi különbségekről, valamint az északi lapp nyelv(járás) tagolódásáról részletes leírást nyújt SAMMALLAHTI 1998:
6−38, különösen 9−17. A lappok lélekszámát nehéz, majdhogynem lehetetlen pontosan meghatározni: van, aki mintegy 40−60 ezerre (NAGY 2000: 229), sőt olyan is akad, aki kb. 70 ezerre (BOGÁR 1998: 211) becsüli a számukat. Bereczki András úgy fogalmaz: „A lappok számát kb. 70−80 ezerre becsülik, akiknek nagyjából a fele beszéli ősei nyelvét” (BERECZKI A. 2000: 73). Kerezsi Ágnes szerint „a kb. 70−80 ezer fős lapp népből a nyelvet beszélők száma csaknem 35 ezer” (KEREZSI 2009: 266). Mindenképpen érdemes különbséget tenni a lappok lélekszáma és a lapp nyelvet beszélők száma között: ez utóbbi kritérium alapján a lappok száma 20−35 ezerre (NAGY 2000: 229), óvatosabb becslés szerint valamivel több mint 20 ezerre (SAMMALLAHTI 1998: 2) tehető.
Mintegy háromnegyedük az északi (vagy más terminológia szerint norvég-)lapp nyelvjárást beszéli (vö.
TAAGEPERA 2000: 126).
7 névalkotási módra −, majd a képzett rénelnevezések leggyakrabban előforduló képzőelemeit, illetve az alaktanilag összetett terminusok főbb típusait mutatom be.
Az etimológiai elemzés során a réntartás északi lapp terminológiájának eredetét keresve a vizsgált szóanyag legősibb rétegét képviselő szavak között találunk az uráli korig visszavezethető szavakat, míg másoknak a finnugor, finn-permi vagy a finn-volgai kori alakja rekonstruálható. A réntartás északi lapp szókincsének – miként a teljes lapp szókészletnek is – az idegen eredetű elemei finn vagy egyéb finnségi, balti, skandináv illetve germán jövevényszavak.
A réntartás északi lapp szókincsének nyelvészeti szempontok alapján történő bemutatása mindezidáig nem történt meg, jóllehet a szóanyag szinkrón és diakrón vizsgálata fényt deríthet többek között azokra a változásokra is, melyek az adott szavak és a mögöttük rejlő fogalmak viszonyában az elmúlt évtizedek során – a réntartás technikai fejlődésével párhuzamosan – bekövetkeztek.2 Magam 1997-ben A réntartás terminológiája a norvéglappban − az UEW és egy jojkagyűjtemény alapján címmel készítettem el szakdolgozatomat (FALK 1997). Akkori munkám középpontjába a rénnek a lappok életében betöltött szerepét, illetőleg ennek a folklórban való tükröződését helyeztem, mégpedig a lapp népköltészet magját alkotó jojkák dallamtól megfosztott szövegeinek segítségével. Forrásom akkor az Uralisches Etymologisches Wörterbuch (UEW = RÉDEI 1988−1991), illetve Szomjas-Schiffert György jojkagyűjteménye (SZOMJAS-SCHIFFERT 1996) volt.3
0.2. A nyelvészeti vizsgálat alapjául szolgáló források
A most felhasznált források részben nyelvészeti-lexikográfiai jellegűek [kétnyelvű szótárak:
NIELSEN (1932−38), LAGERCRANTZ (1939), SAMMALLAHTI (1989, 1993); szófejtő szótárak:
SKES, SSA, UEW; etimológiai szójegyzékek: LEHTIRANTA (1989), KORTESALMI (1996);
számítógépes adatbázisok: Álgu-tietokanta], részben pedig egyéb szakterületekhez kapcsolódóak [állatgazdálkodáshoz: ALARUIKKA (1964); néprajzhoz: COLLINDER (1984);
művelődéstörténethez: NIELSEN –NESHEIM (1956), AIKIO –HELLE (1985)].
2 A 18−19. század fordulóján Rudolf Meringer, Wilhelm Meyer-Lübke és Hugo Schuchardt dolgozta ki az ún.
Wörter und Sachen módszert. A ’szavak és dolgok’ kölcsönös kutatásán alapuló metódus szerint a kölcsönszavak vizsgálata során a nyelvi tények (pl. hangtörvények, a szavak jelentése) tanulmányozásán kívül vizsgálni kell a szavak által jelölt dolgokat és tárgyakat is, természetesen a művelődéstörténeti tényezők figyelembevételével (LLOYD 2005: 1286; KISS L. 1976: 31−32).
3 Az UEW-ben összesen 86 réntartással kapcsolatos szó szerepel, s ebből a Szomjas-Schiffert György által közzétett, a Finnország területén lévő és északi lapp nyelvjárást beszélő Nunnanen faluban gyűjtött jojkákban mindössze 6 szó (7%) fordul elő, tíz szövegben. Az UEW 86 ide vonatkozó szava között 31 (biztos vagy kérdőjeles) uráli, 21 finnugor kori, 8 (biztos vagy kérdőjeles) finn-permi, 17 finn-volgai kori szó, továbbá 9 finn jövevényelem található.
8 A dolgozatom alapjául szolgáló lapp szókincs fő forrása Nils Isak Eira két, északi lapp nyelvű munkája (EIRA 1984, 1994), melyek közül a később napvilágot látott kötet a korábbinak egy továbbfejlesztett, bővített formában való megjelentetése. A szerző egy nagy múltú, észak-norvégiai (kautokeinói) lapp réntartó család tagja,4 író, műfordító. A réntartás hagyományait, szokásait, körülményeit és nem utolsósorban szókincsét bemutató könyvének (Bohccuid luhtte [Rének körében]) – melyben egy fejezetet Mikkel Nils Sara jegyez – megírásában rokonai és munkatársai segítségével saját tapasztalatait foglalja össze. Eira kötetének alcíme – gulahallat ja ollašuhttit siidadoalu [a réntartás megértése és gyakorlása] – elméleti és gyakorlati ismereteket ígér az olvasójának. A 151 oldalas mű nem szótár, nem is néprajzi leírás, hanem elsősorban gyakorló réntartók számára hasznos kötet. Nem gazdasági-állatgazdálkodási szakkönyv, de szemléletes leírásainál fogva több, mint egy ún.
ismeretterjesztő mű. A kötetben található számos fotó és egy szólista is, mely utóbbi természetesen nélkülözhetetlen volt számomra.
0.3. Hasonló tematikájú munkák. A vizsgált szóanyag körülhatárolása
Egy-egy szócsoport összegyűjtése és bemutatása, a szemantikai mezők vizsgálata kedvelt területe a finnugrisztikai kutatásoknak. Hogy csak két lapp vonatkozású példát emeljek ki:
Máté József a lapp növénynevek (MÁTÉ 2003), Bogár Edit pedig a lapp madárnevek rendszerét választotta vizsgálódása tárgyául (BOGÁR 2009).
Az általam választott szócsoport bizonyos szempontból szűkebb, bizonyos szempontból bővebb, mint számos hasonló jellegű munka anyaga. Összevetésül, az önálló, monografikus művekre szorítkozva: Kálmán Béla az obi-ugor állatneveket (KÁLMÁN 1938), Anu-Reet Hausenberg, Reingart Broicher-Schmidt, valamint A. N. Rakin az állatok zürjén (komi) elnevezéseit rendszerezte munkájában (HAUSENBERG 1972,BROICHER-SCHMIDT 1975, RAKIN 1995). Az állatok egy adott csoportját, tehát szűkebb kategóriát dolgoznak fel például a madarak elnevezéseiről – ugyancsak több nyelven – született tudományos művek: a már említett Bogár Editén kívül talán elég Mart Mäger észt (MÄGER 1967, 1969), Kiss Jenő magyar (KISS J. 1984), Heikkiarmas Lukkari és Aage Solbakk, valamint Anja Vest-Aikio, Jouni Aikio és Esko Aikio lapp (LUKKARI, H.–SOLBAKK, Aa. 1982; VEST-AIKIO–AIKIO, J.–
AIKIO, E. 1997) vagy Kaisa Häkkinen finn madárnevekről (HÄKKINEN 2004) írt munkáját említeni.
4 Boazolihkku (’rénszerencse’) címmel a Norvég Televízió dokumentumfilmet készített (2007). Az északi lapp nyelven forgatott film az Eira-család életét követi nyomon egy éven keresztül.
9 Az én munkám szóanyaga a fentiekéhez képest szűkebb, hiszen a rén csupán egy az (emlős) állatok közül. Bővebb viszont abból a szempontból, hogy a 604 szócikk nem csupán főneveket (például a rén valamely tulajdonsága alapján való elnevezéseit), hanem mellékneveket (a rének jellemzőit; 23 szócikk) és igéket (a rének és pásztoraik tevékenységeit; 80 szócikk), sőt egy határozószót is tartalmaz. Az állattartással kapcsolatos nyelvészeti és néprajzi munkákban értelemszerűen hasonló szófaji sokszínűséggel találkozhatunk. Ismét csak néhány példát kiemelve: Herman Ottó a pásztorkodással kapcsolatos magyar kifejezéseket, állathívogató és -terelő szavakat mutatja be (HERMAN
1914), Erkki Tiesmaa a réntartás finn (TIESMAA 1965), Szofia Onyina pedig az osztják (hanti) szókincsét dolgozza fel (ONYINA 2003).
Nehéz és a szerzőt önkényességre kényszerítő feladat annak meghatározása, mi is tartozik a réntartás terminológiájához, azaz hol húzhatók meg a vizsgálandó szókincs határai.
Magam némileg szűkítettem a fellelhető szóanyagot, mégpedig a következőképpen:
szemantikai és morfológiai vizsgálatomban nem szerepelnek a rének lehetséges betegségei, a nomád életmódot folytató réntartó lappok számára nélkülözhetetlen szállítóeszközök és azok alkatrészei, szerszámok és alkatrészeik, a rénfeldolgozás mozzanatai, eszközei és termékei, valamint a tulajdonnevek.5 A figyelmes olvasó azonban e törekvésem ellenére is találkozhat olyan szavakkal, amelyek szerepeltetése a fenti szempontok alapján indokolatlannak tűnhet.
Példaként hadd említsem a lpN avohas szót. Ez elsődlegesen a rén hámjának az állat hátán futó (gyakran díszes) szíját jelöli, ám olyan, szürkés vagy világosabb árnyalatú rén megnevezésére is használatos, amelynek hátán − e szíjhoz hasonlatos − abroncsszerű, sötét csík vagy sáv húzódik. Az avohas szó felvételét tehát másodlagos jelentése indokolja. A szavak eredetét taglaló fejezetben viszont minden olyan, a nyelvészeti forrásokban fellelhető elemmel igyekszem foglalkozni, amely kapcsolódik a réntartáshoz. Például a lpN sárja ’szán léce(i)’ finn jövevényszó, ezért – jóllehet jelentése alapján ütközik a szóanyag szűkítésének említett szempontjaival – felvettem.
5 Rének lapp nyelvben használatos tulajdonneveiről ld. ITKONEN, T. I. (1948: II. 111–114), osztják nyelvi példákat közöl ONYINA (2003), rének finn tulajdonneveiről ír TIESMAA (1965: 57–101).
10