34.), I«aák (Móz. I. 21, 3.), Jerúaalem (Józs. 18, 28.), Jé«us (Máté 4, 1. 7. 10. 17. 23.), Jó«ef (Máté 1, 16. 18. 19. 24.); « (s)-re: Á«er (Móz. I. 30, 13.), Bá«án (Józs. 12, 4.), Czwon (Bir.
4, 13.), Gó«en (Józs. 11, 16.), Saraaár (Kir. IV. 19, 37.). í m e Káldi, Csipkés tanítását teljesen igazolva, a latinban egyáltalában nem ismeri az sz hangot és az s betűnek mindig csak vastag «
(s) meg kivételesen szóbelsejében két m a g á n h a n g z ó közt zs ér-téket t u l a j d o n í t . Minthogy Káldi 1605-töl 1607-ig fordította Bibliáját (Toldy: Irodalomtört. olvasókönyv. Pest, 1868. I. köt.
177. 1.), t a n u l m á n y a i t pedig n e m sokkal előbb a XVI. század utolsó tizedében végezte, latin kiejtésének ez időből v a l ó n a k kell lennie. így azt a vastag latin kiejtést, mely az sz h a n g o t nem ismerte, 1655-től egész a XVI. század utolsó negyedéig kisértük vissza.
Van e kiejtésre két olyan előkelő t a n ú n k , m i n t Csipkés es Káldi. Ezeknek vallomását három dolog kiválóan értékessé t e s z i ; az első az, hogy nem e g y felekezet h í v e i ; a második, hogy mind a kettő világlátott, külföldön j á r t e m b e r ; a h a r m a d i k pe-dig, hogy mind a kettő k o r á n a k nevezetes t u d ó s a . Csipkés szü-letésétől fogva protestáns, Káldi születésetői fogva katholikus ; Csipkés hosszabb ideig U t r e c h t b e n tartózkodott, Káldi n é h á n y évet R ó m á b a n töltött, még pedig mind a ketten t a n ú s á g u l idézett műveik m e g í r á s a e l ő t t ; Csipkésnek is Káldinak is m i n d e n so-rából kitűnik, hogy a latin nyelvet úgy birták, m i n t koruk leg-kiválóbbjai. Mit kell különösen abból következtetnünk, hogy külföldi tartózkodása se Csipkésnek se Káldinak nem változtatta meg a k á r mi csekely részben is azt a m a g y a r o s v a s t a g latin kiejtését? Szinte azt gondolhatnók, hogy az idétt mind Utrecht-ben mind R ó m á b a n csak úgy beszéltek latinul, m i n t n á l u n k . Minthogy ezt azonban igen b a j o s föltenni, azt kell h i n n ü n k , hogy e kiejtés Csipkésnek is Káldinak is m á r elmenetele előtt a n n y i r a vérévé vált, hogy a külföldi vékony kiejtést vagy észre sem vették vagy pedig, m i n t nézetök szerint hibásat, egyszerűen elvetették. De akár hogy s m i n t legyen a dolog, a n n y i bizonyos, hogy ilyen kiváló két t a n ú v a l szemben n e m lehet sem a feleke-zeti egyoldalúság, sem a világtól való elmaradottság, sem pedig a t u d a t l a n s á g és latin nyelvbeli j á r a t l a n s á g kifogásába kapasz-kodni. A megfejtés tehát csakis az lehet, hogy a b b a n az időben n á l u n k még általában, katholikusoknál, p r o t e s t á n s o k n á l egy-aránt, vastag sziszegővel ejtették és olvasták a l a t i n t .
F e n t e b b a n n a k egy fő bizonyítékát, hogy Káldi a Vulgatá-ból latin ú t o n vett bibliai s z a v a k b a n és nevekben az s b e t ű n e k csakugyan vastag hangot, t o m p a sziszegőt t u l a j d o n í t , meg sem említettem. Van ugyanis kivételkép egy latin szó, melyben az s
48 VOLF GYÓHOY.
már a XVII. század közepe előtt is, a meddig irott emiekeink csak visszaérnek, kimutathatólag mindig vékonyan, miudig eles sziszegönek hangzott. Ha e szónak sziszegőjét Káldi nem « be-tűvel írja, akkor kézzelfogható, hogy nem csak, mint láttuk, a többi, hanem a sziszegő hangok helyes olvasására is van gondja, hogy tehát azt, a mit « sei ir, csakugyan s (á)-nek is, legfeljebb néha z*-nek akarja kimondatni. E latin szó a p a s t o r , magya-rosan ejtve és írva p á s z t o r . Nevezetes, hogy ebben az egy kivételben is az sz csak szóbelsei t előtt levő « impurum, tehát olyan, mely ma már mindig sz. Meg a hol az osztrák professo-rok importálta kiejtés nem tudott is labra kapni, latinul olvasva aster, bestia, festum, fistula, testamentum, testimonium es más effele mind csak axzter, beaztia, fesztum, üsztula, tesztamentum, tesztimonium, habár asper, esca, viscera, usque és társaik meg mindig as'per,eáca, viscera, usque és minden szóelei s impurum még a t előtti is, kivétel nélkül vastagon s (s)-nek hangzik. De a régiségben annál az egy szónál többet, melyben nálunk akár csak azt az egy fajta s impurumot is vékonyan, eles sziszegönek ejtették volna, nem lehet, legalább mostani adataink alapján, bármi csekely valószínűséggel kimutatni. Ez idő szerint tehát még azt kell hinnünk, hogy a Halotti Beszédnek és Königsbergi Töredéknek a milo/tbeu és ti/tán írására csak egy latin szó, csak az egy pa/tor szolgáltatta az analógiát. Hogy különben is keves példára kellett támaszkodnia mind a kettőnek, az világosan ki-tűnik abból, hogy egyik sem ragaszkodik az J't ligaturához;
mert a Halotti Beszédben a milo/tben mellett van zokoztia, a Königsbergi Töredékben meg ti/'tan mellett furi/'cte is. Hogy később az a ligatura gyakoribb lett, az úgy magyarázható, hogy akkor az irók nem voltak többé csak arra az egy latin pa/tor szóra utalva, hanem az ennek példájára irt magyar sza-vak is csábították.
Már most hogy írja Káldi ezt a nevezetes latin szót? Egy magában Jeremiásban tizennyolczszor találtam (2, 8 . ; 3, 1 5 . ; 6, 3 . ; 10, 2 1 . ; 12, 1 0 . ; 17, 16.; 22, 2 2 . ; 23, 1. 2. 4 . ; 25, 3 4 . ; 35, 3 6 . ; 31, 10.; 43, 12.; 49, 19.; 50, 6 . ; 51, 23.) és mindig pásztor, egyetlen egyszer sem páxtor alakban, holott az eredeti-jeül szolgáló Vulgatában Káldi mind annyiszor paztor szót látott.
A ki ennyivel sem elégszik meg, nezhet többet is (pl. Móz. I.
1 3 , 7 . 8 . ; 2 6 , 2 0 ; IV. 27, 17.; Kir. I. 21, 7 . ; 25, 7 . ; I I I . 22, 1 7 . ; P r é d . 12, 11.; Bölcs. 17, 17.; Sir. 18, 1 3 . ; Izs. 1 3 , 1 4 . 2 0 . ; 31, 4 . ; 38, 1 2 . ; 40, 11.; 44, 2 8 . ; 56. 11.; 63, 11.; Ezek. 34, 2.
5 . 8. 10. 11. 12. 2 3 . ; Á m . 1, 2 . ; 3, 1 2 . ; Náh. 3, 18.; Zak. 10, 2 . 3 . ; 11, 3. 5. 8. 15. 1 6 . ; Máté 8, 3 3 . ; 9, 3 6 . ; 2 5 , 3 2 . ; 26, 3 1 . ; Márk 6, 3 4 . ; Luk. 2, 8. 15. 1 8 . ; J á n . 10, 2. 12. 14. 16.; Efez.
4, 11.; Zsid. 13, 2 0 . ; Pét. I. 2, 25.); azt fogja tapasztalni, hogy Káldinál az egész Biblián végig még csak sajtóhibából sincs soha pástor, h a n e m csakugyan következetesen mindig pás?tor v a n . E g y é b i r á n t m i n d ezt n e m Káldi kedvéert említem, hisz az ő orthoépiáját e nélkül is biztosan meg lehetett állapítani, ha-nem csak azt a k a r t a m m u t a t n i , hogy a pásztor a mi régi latin kiejtésünknek valóságos sibboletje. A mely régi nyelvemlékünk azt a szót következetesen az eles sziszegő sz h a n g jelével írja, arról bizonyos, hogy az egyszerű s b e t ű n e k a latinban mindig vastag h a n g o t t u l a j d o n í t . E sibbolet azért rendkívül becses, mivel azokból az eszközökből, melyekkel Káldi a pásztoron kívül oly bőven szolgált, a régibb m ú l t r a , különösen codex-iro-d a l m u n k r a legtöbbnyire egy sem alkalmazható. Sibboletünk megbizhatósága megitélhető abból, hogy összes megjelent code-xeinkben n e m t u d t a m több l a t i n o s a n írt p a s t o r t f ö l h a j h á s z n i
h á r o m n á l . Az egyik az 1516 és 1519 közt készült Jordánszky-codexben (Luk. 2, 15.), a másik a tíz-tizenöt évvel régibb Peer-codexben (178. 1.), a h a r m a d i k pedig az 1466-ban befejezett Müncheni codexben (Ján. 10, 12.) t a l á l h a t ó . A középsőben az a szó egyáltalában csak egyszer fordúl elő, a másik kettőben azonban, mint látni fogjuk, igen sokszor, de mindig csak m a -g y a r o s a n írva. A Peer-codex pa/'tora e-gyma-ga természetesen n e m n y o m semmit, különösen m i k o r ugyanaz a codex az szt kifejezésére akárhányszor m a g y a r szóban is, értve ezen a m a -gyaros alakot öltött idegen származású szót is, az f t ligaturával él, a m i n t h o g y igen kevéssel a p a / t o r előtt és után is (177. és 179. 1.) azt írja, hogy k e r e / í f a n .
Már most sibboletünk segítségével vallassuk a m ú l t a t . E czélra legalkalmasabbak az írott bibliafordítások, egyrészt mivel a Vulgata n y o m á n készültek és így eredetijök n e m csak hogy kétségtelenül latin, h a n e m egyúttal közönségesen ismeretes is, másrészt pedig mivel a latin úton vett szavak és nevek
bősé-M . T . A K . É R T . A N Y E L V - K3 3 Z É P T . K Ö R É B Ő L 1 8 8 5 . X I I . K . 6 . SZ. 4
50 V O L F GYÖRGY.
gében a többi nyelvemléket m i n d t e t e m e s e n fölülhaladják. Visz-szafelé m e n v e elsőnek kínálkozik a Jordánszky-codex bibliafor-dítása. E n n é l n e m kell hosszan időznünk, mivel régibb m ü v ü n k is van. Azért csak a n n y i t constatálok, hogy az egy pastort ki-véve, m e l y b e n a sziszegőt, m i n t láttuk, csak egyszer (Luk. 2,
15.) í r j a l a t i n o s a n f-nek, k ü l ö n b e n mindig m a g y a r o s a n z-vei jelöli (Móz. I. 13, 7. 8 . ; IV. 27, 1 7 . ; Máté 8, 3 3 . ; 9. 3 6 . ; 25,
3 2 . ; 26, 3 1 . ; Márk 6, 3 4 . ; L u k . 2, 8. 1 8 . ; J á n . 10, 2. 11. 12.
14. 16. Zsid. 13, 2 0 . ; P é t . I. 2. 25.), a latinból került összes sza-vakat és neveket folyvást s-esen, t e h á t a vastag sziszegő h a n g jelével í r j a . Csak a b a p t i s t a ingadozik b a p t i / t a (Máté 11, 1 3 . ; 14, 2. 4 . ; Márk 6, 2 5 . ; L u k . 9, 19.) és baptizta (Máté 14, 8.5 Márk 6, 14. 24.) közt. I s r a e l meg következetesen Izrael (pl. Móz.
IV. 27, 7. 11. 12. 21.); de hogy itt a z micsoda, sz-e, z-e v a g y zs, azt b a j o s eldönteni. Az u t ó b b i n a k n e m n a g y o n kedvez, hogy a zs-t e codex csak ritkán jelöli z-vel (Máté 26, 2 9 . : z y r y a b a n ) . A másik kettő közül a z u t á n akár melyiket válaszszuk, csak ú j a b b bizonyítékát k a p j u k a n n a k , hogy a Jordánszky-codex írója, a m i t vékonyan ejt, azt vékonyan is írja, és így következéskép a m i t vastagon ír, azt vastagon is ejti. Az e r e d m é n y t e h á t a XVI.
század második tizedében is egészben csak az, a m i Káldi k o r á -b a n . Az s -b e t ű n e k m a g á -b a n a l a t i n -b a n is v a s t a g a h a n g j a .
A Jordánszky-codex biblia-fordításánál régibb a Bécsi és Müncheni codexé. Mindkét codex egyúttal legrégibb nyelvem-lékeink közé tartozik. A Müncheni codexet 1466-ban végezte Németi György «Moldouaban T a t h r o s varofaban« ; a Bécsi codex m e g tiz-tizenöt évvel régibb. í g y a XV. század közepére j u t u n k . Sibboletünk itt is k i t ű n ő segítségnek bizonyul. A Bécsi codex-ben is ( Á m . 1, 2 . ; 3, 1 2 . ; Náh. 3, 1 8 . ; Zak. 10, 2. 3 . ; 11, 3. 5 . 8. 15. 16. 17.), a Müncheniben is (Máté 8, 3 3 . ; 9, 3 6 . ; 25, 3 2 . ; 26, 3 1 . ; Márk 6, 3 4 . ; L u k . 2, 8. 15. 18.; J á n . 10, 2. 14. 16.) mindig p a z t o r és paz'tor v a n ; csak az u t ó b b i b a n akad, m i n t m á r említettem, egy l a t i n o s a n h a g y o t t p a / t o r ( J á n . 10, 12.). Kö-vetkezetesen v a n m é g a Bécsi codex ben N a b u c h o d o n o s o r helyett N a b u h o d o n o z o r (Judit 1, 5. 7. 1 2 . ; 2, 1. 4.) és Nabuchodonozor (Dán. 1, 1. 1 8 . ; 2, 1. 28. 4 6 . ; 3, 1. 2. 3. 4. 7. 8. 13. 19. 91. 93.
95. 9 8 . ; 4, 1. 25. 28. 30. 31. 34.), B a l t h a s a r és B a l t a s s a r helyett B a l t a z a r (Bár. 1, 11. 1 2 . ; D á n . 1, 7 . ; 4, 5. 6 . ; 5, 1. 12. 2 2 . ; 8^
1.), Malasar helyett Malabar (Dán. 1, 11. 16.). Ezek azonban, úgy látszik, n e m a fordítónak vagy a codex írójának t u l a j d o n í -tandók, h a n e m nyilván a Vulgatának a m a kéziratából származ-nak, melyből e fordítás k é s z ü l t ; m e r t hogy itt épen a z az ere-deti, az ismeretes. L u t h e r n é l is m i n d a h á r o m n é v b e n z v a n . B a l t a ^ a r b a n a 2 meglehet 2s-nek hangzott, a hogy m á r Káldinál láttuk. Ugyanazt g y a n í t h a t n i a szintén Bécsi codexbeli E ^ d r a s (Oz. első prol.), Elizeus (Oz. második prol.) és Oeyas, Chias, O^eas (próféta) 2-jéröl. Minthogy az utóbbi név u g y a n a b b a n a versben kétféleképen először 2-vel, azután s-sel van írva (Oz. 1, 2. Z o l a f n a c kezdete v r n a c Ozeafban E s m o n d a vr Ofeafnac), és J u d a egyik királyának a Vulgatában is 02Íasnak írt neve egy verssel előbb Jo-sie alakban van említve, az 02eas tévedés is lehet Oseas helyett, különösen m i k o r u g y a n e névnek Oz^/as és Ozias változatai, melyek csak az első p r o l o g u s b a n találhatók, kétségtelen névcsere következményei, melyet egyrészt a máso-dik prologue elején említett Ozyas, J u d a királya, másrészt pedig a m á r előbb J u d i t könyvében igen s ű r ű n előfordúlt Ozyas, Be-tulia várnagya, okozott. A Müncheni codexben van kétszer Josias helyett Jo2Ías (Máté 1, 10. 11.) és egyszer E s r o m helyett E2ron (Luk. 3, 33.), hol a 2 szintén 2s-t j e l e n t h e t . Ezek tud t ó m m a l a két codexben az összes eltérések. E n egyébiránt örö-m e s t elfogadoörö-m azt is, hogy az első h á r o örö-m név 2-je a fordítótól vagy leírótól ered, v a l a m i n t hogy a többiben a 2 n e m lehet se tévedés, se zs, h a n e m a m a z o k 2-jével egyetemben okvetetlenül vékony sziszegő; hisz a n n á l t ö b b bizonyítékot nyerek a r r a , hogy a Bécsi és Müncheni codex írói szigorúan megjelölték, a mit vékonyan ejtettek, és így szükségképen vastagon ejtették, a mit v a s t a g n a k írtak. Hogy ez állításomnak kivált Nabuchodo-no2or és Balta2ar ép azzal, hogy m i n d e n gyakoriságuk m e l l e t t is h a j t h a t a t l a n következetesek, rendkívül kedveznek, azt k ö n n y ű átlátni.
Az elsoroltakon kívül pedig m e g h a g y t a a két codex a Vul-gatából vett m i n d e n szóban vagy névben az s betűt, még bap-t i s bap-t á b a n {Münch, cod.: Mábap-té 11, 12. 1 2 . ; 14, 2. 8 . ; Márk 6, 14.
24. 2 5 . ; L u k . 9, 19.) és Israelben is (Bécsi cod.: Oz. 4, 15. 1 6 . ; 5, 3 . ; 6, 1 0 . ; 8, 3. 1 4 . ; 10, 1. 6. 9 . ; 13, 9 . ; 14. 2. — Münch, cod.: Máté 8, 10.; 9, 3 3 . ; Márk 12, 2 9 . ; L u k . 1, 5 4 . ; 24, 21.), a
4*
52 VOLF GYÖRGY.
m i t bizonyára egyik se tett volna, ha azokat az «-eket vastagon ejtendöknek nem ismeri. Ezt a kiejtést pedig máshonnan mint az eredetijökül szolgáló Vulgatából, más honnan mint a latinból nem vehették. Az « tehát a Bécsi és Müncheni codex kétsegtelen tanúsága szerint nálunk a XV. század közepén is magában a latinban rendesen vastagon hangzott. De még itt sem vagyunk egyedül csak az okoskodásra utalva. A Bécsi cotlex-ben igen stirtien vannak az ilyenek: Medoíoknae (Judit 1 , 1 . ; Dan. 9, 1.), Medofoc (Judit 16, 12.), Medofiaknac (Észt. 1 , 1 4 . 19.; Dan. 6, 12. 15.), Medofi (Eszt. 1, 18.), Damafcofban (Judit 1, 7.), Damafkofnac (2, 17.), Libanofban (1, 7.), Carmelofban ( 1 , 8 . ) , Affiriofoknac (1, 10.), Affiriofoc (2, 1. 7.), Idomeofok-hoz (3, 14.), Smaragdofbol (10, 19.), pfalmoft (16, 2.) kaldeo-foknak (Dán. 1, 4.), magofoc (1, 2 0 . ; 4, 4.), adamantinoft (Zak.
7, 12.), teftamentom (Dán. 11, 28.), teftamentoma (11, 30.), teftamentomot (11, 32.), fanctuarioma (11, 31.), Jekoniaft (Eszt.
2, 6.). Hasonlóképen gyakoriak a Müncheni codexben az ilye-n e k : magofoc (Máté 2, 1.), magofocat (2, 7.), kados (Luk. 16 6.), porticoft (Ján. 5. 2.), alabaftromnac (Luk. 7, 37.), caftefo-kat (Márk. 6, 6.), kaftelba (Luk. 10, 38.), cafteíabol (Ján. 7.
24.), foflackal (Márk. 6, 9.), oftyat (Luk. 2, 24.), vforalkodnac (6, 34.), vforafnac (7, 41.), vforaual (19, 23.). Mind ezek nemi magyarosodást mutatnak, és így »-ók csakis vastag hangot jelent-het. Ez a vastag hang pedig, mivel a magyarnak, mint mar lát-tuk, kölcsönvételkor nem szokása a vékony sziszegőt vas-tagra változtatni, csak úgy fejthető meg, ha magába a latinba helyezzük.
A Bécsi és Müncheni codex szel megszűnnek a bibliafor-dítások s az Ehrenfeld-codexszel, mely a Bécsinél egy vagy két évtizeddel régibb, megszakad a codexek sora is. Nem mehetek el legrégibb könyvünk mellett, hogy egynehány idetartozó ada-tot ne böngészszek belőle. A sibbolet itt ugyan már nem segít, de azért nem vagyunk minden eszköz nélkül. Támaszkodhatunk a magyaros írásra és magyaros alakra. Az *-nek magában a latin-ban is vastag hangú volta mellett szólnak az Ehrenfeld-codex-bői ezek: iefos criftofnac (1.1.), yefus criftoftol (55. 1.), iefus criftoft (61. L), Gradofazerent (64. L), modofraualo (92.1.), Cun-radosnak (111. 1.), Maranos (115. 1.), gardinarofok (75. 1.),
Gar-dinalis (107., 108. 1.), t e f t a m e n t o m a b a n (90. 1.), b a l f a m o m a t (136. 1.), m i f e t (6.1.), myíe (u. o.), m y f e r e (73.1.), myffen (u. o.), m y f a a l t (6. 1.), ylyes (14., 16„ 17. 1.), ylleínek (15. 1.), ylles (u. o.), ylefnek (23. 1.), E l y a í t (15. 1.), helyas (16. 1.), v i k a r y u f a (17. 1.), vykariusa (23. 1.), v y k a r y u f a (78. 1.), A g o f t o n n a k (107.
1.), Agoftonet (108. 1.), karitaffagat (121. 1.), Melhyfedeknek (124. 1.), y a f p i f k y o n (147. 1.). Az Ehrenfeld-codex m i n d e n lép-ten n y o m o n elárulja, hogy szövege latinból van fordítva. M i n t eddig m i n d e n ü t t , úgy itt is rendes dolog, hogy a latinból k e r ü l t szó m e g t a r t j a s-ét. Kivétel n a g y o n kevés van. Ilyen bazalifcofon (147. 1.), melyben a z nyilván zs, m i n t a hogy világosan zs e z e k b e n : a l a m v z n a (78. 1.), a l a m y z n a e r t (81., 82. 1.), melyek mellett van a l a m y / n a e r t (82. 1.), a l a m y / n a t t (83. 1.), a l a m y / n a (84. 1.), a l a m y / n a u a l (87. 1.) is. Assisi sokféleképen v a n í r v a ; előfordul p l . : afifiabely (2. 1.), Afifiaaltal (3. 1.), affyfyahoz (51.
1.), Affyfia (54. 1.) affizbalol (88. 1.), affiznak (96. 1.), azyfbely (57. 1.), azyfba (57., 143. 1.), a z y f b a n (59. 1.), azyfmellet (91.
1.), A z y f u a r a f a n a k (97. 1.). E z ű r z a v a r b ó l csak a n n y i t látni, hogy m a g a a kiejtés is nagyon ingadozhatott. L e h e t e t t ott Asisia, Asizsia, Asis, Asizs meg Azsis; ez utóbbié a többség.
Az Asis megfér mind az Assiz (affyznak) m i n t az Azis (azyf-bely stb.) írással, mivel az Ehrenfeld-coclexbexi n e m r i t k a az s-nek 2-vel való jelölése, az o r t h o g r a p h i a i következetlenségek meg még s ű r ű b b e k b e n n e . így van zokat (7. 1.), zegellyuala (u. o.), zokaualo (12. 1.), ezmeg (15. 1.), fokát ( t u l a j d o n k é p fokac), fegellyuala, fokaualo, efmeg helyett, és vicariusban m i n t láttuk, a két i közül az egyik i-vel, a másik meg y-nal van írva (vikaryufa, vykariusa), v a l a m i n t Melchisedechben is a két cli közül az egyik /t-val, a másik meg k-val (Melhifedeknek). Föl-t ű n ő , hogy a bapFöl-tisFöl-ta ebben a codexben is bapFöl-tizFöl-ta (143. 1.), de mindössze csak egyszer találkozik és n y o m b a n rá következik evangeli/ta, mely m á s u t t is E w a n g e l i / t a (2. 1.). Még f ö l t ű n ő b b a c r L t u f t (79. 1.), mely n e m csak m a g á b a n az Ehrenfeld codex-ben, h a n e m egész codex-irodalmunkban p á r a t l a n u l áll, mikor még Káldi is következetesen Kristust ír. Az a z tehát kétség-kívül csak olyan, a m i l y e n t a fentebb említett zokat, zegellyuala, zokaualo, ezmeg szavakban l á t t u n k . De még h a sz n e k t a r t j u k is, csak a n n y i t bizonyít, hogy ezer meg ezer Kristus közé vegyült
54 VOLF GYÖRGY.
egyszer egy Krisztus is, és így a szabályt n e m hogy megdön-tené, h a n e m egyenesen megerősíti. Az az egy criztus semmivel se n y o m többet m i n t n y o m n a a Peer-codexbeli ép oly p á r a t l a n J é z u s (120. 1.), h a véletlenül n e m volna közelében yeruzalem-b e n (118. 1.), zydokath (119. 1.), yozafath (120. 1.) meg huszon-h á r o m Je/'us ( 1 1 7 — 1 3 0 . 1.), mely mind azt bizonyítja, huszon-hogy az a z csak zs lehet. Az Ehrcnfeld-codex is t e h á t h a t á r o z o t t a n arról t a n ú s k o d i k , hogy az s n á l u n k a XV. század közepe előtt is m a r m a g á b a n a l a t i n b a n egész r e n d e s e n vastag sziszegőt j e l e n t e t t . í g y végig m e n t ü n k Csipkéstől az Ehrenfeld-codexig j ó két századon. Következetesen vékony sziszegőt, p o n t o s a b b a n szólva sz h a n g o t , csak egyetlen egy latin szóban, csak p a j o r b a n talál-t u n k . Nevezetalál-tes, hogy ez az egy vékony sziszegő is a szó bel-se jé be t elé esik. E r r ő l az egy f a j t a s i m p u r u m r ó l m á r láttuk, hogy később t á r s a i t ó l elszakadva szabályszerűen «2-Bzé lett.
A t ö b b i kivétel közül egy sem á l t a l á n o s . Legtöbb egy-egy codexre szorítkozik, m i n t Izrael (Jordánszky-cod.), Nabuchodo-no2or, Balta^ar, Malazar (Bécsi cod.) ; némelyik egyedül áll vagy legfeljebb kétszer fordul elő, m i n t E ^ d r a s , E l u e u s (Bécsi cod.), Jo2Ías, E ^ r o n (Münch, cod.), bazalifcos, b a p t ú t a ( Ehreu-feld-cod.); a b b a n az egy codexben sem általános, m i n t baptista
(Jordánszky-cod.), O^yas, Orias, O^eas (Bécsi cod.) ; végre az egész codex-irodalomban is meg s a j á t codexében is a lehető leg-kisebb számot teszi, m i n t J e 2 U 8 (Peer-cod.), c m t u s (Ehrenfeld-cod.). Ezek közül u g y a n legtöbbnek m á s megfejtése is van, de tegyük föl, hogy a 2 mind v a l a m e n n y i b e n v é k o n y h a n g ú s. Ak-k o r is lehetetlen észre n e m v e n n ü n Ak-k , hogy ez a véAk-kony s, a Ak-k á r sz, a k á r 2 h a n g o t j e l e n t s e n , mindig csak a szó belsejében, még pedig t, d, r előtt és két m a g á n h a n g z ó közt t a l á l h a t ó . Nem szól ez ellen m é g az Ehrenfeld-codexheli Affiz sem, m e r t hisz ez Azys társával e g y e t e m b e n csak rövidítése az u g y a n o t t többször is előforduló Affifia teljes a l a k n a k s így 2-je, mely tiszta nomi-n a t i v u s b a nomi-n k ü l ö nomi-n b e nomi-n se t a l á l h a t ó , tehát szóvégére s o h a sem esik, csak szóbelsei h a n g n a k t e k i n t h e t ő . Szóelején, szóvégén egyáltalában s e m m i kivétel. Az e r e d m é n y m i n d ebből az, hogy a t á r g y a l t két században n á l u n k a latin kiejtés alig i s m e r t e az sz h a n g o t . Az egy pastoron kívül m á s szóban e h a n g biztosan n e m is m u t a t h a t ó ki. A másik vékony sziszegőt, a 2 h a n g o t is
csak ott fogadta el, a hol ezt m a g a a latin írás is z-vel jelölte.
A r r a legalább, hogy n é h a az s betűnek is z értéket t u l a j d o n í -t o -t -t volna, egészen ké-tség-telen a d a -t u n k nincs. Az s be-tű -tehá-t az egy pastoron kívül, a m e n n y i r e bizonyítékainkra építhetni, m i n d e n ü t t vastag h a n g o t j e l e n t e t t ; r e nd e sen keményet, szó bel-sejében a z o n b a n két m a g á n h a n g z ó közt v a l a m i n t r előtt úgy látszik többnyire, lágy mássalhangzó előtt pedig mindig lágyat.
E n n é l f o g v a az s betűnek s (s) értéke mellett n e m csak az sz m a r a d t véghetetlen kisebbségben, h a n e m még a bár vastag h a n g ú zs is csak n a g y o n kevésre tudott vergődni.
Már most ki lehet-e m u t a t n i ezt a latin kiejtésünket ré-gebben is ? Visszamegyünk a Halotti Beszédig és a Königsbergi
Töredékig. Amaz legalább is a X I I I . század első negyedéig vi-hető vissza (1. E e j é r p a t a k y L á s z l ó : Vallásirodalom az Árpádok a l a t t . Figyelő I I I . köt. B u d a p e s t 1877. 9 4 — 9 9 . 1. és Békési E m i l : A H a l o t t i Beszéd kora és h a z á j a u. o. 321—327.1.), emez meg s e m m i esetre sem ú j a b b , sőt o r t h o g r a p h i á j á r a nézve, m i n t m á r láttuk, h a t á r o z o t t a n régibb. A Königsbergi Töredékben fáj-dalom n e m találunk s e m m i olyat, a miből a latin s akkori kiej-tésére egyenesen következtethetnénk. Csak annyit m u t a t , hogy a m a g y a r í r á s b a n az s egyetlen egy kivétellel mindig vastag h a n g o t jelölt. E kivétel csak annyiból áll, hogy az s szó belsejé-ben t előtt vékony sziszegőt is jelentett, de se n e m mindig, se n e m egyedül. í g y van ugyan a Königsbergi Töredékben t i f t a n , de van I f t e n is (2-szer) meg furifcte is. E z t számba véve a n n á l biztosabban é p í t h e t ü n k a Halotti Beszédre, mely az s betű érté-kéről u g y a n a z t vallja, a mit t á r s a . Itt is v a n u g y a n miloftben, de van i f t e n is (3-szor), teftet is meg zocoztia is. Különösen fontos a két nyelvemlék abbeli megegyezése, hogy az s csak szóbelsei t előtt ligaturában jelentett, a mikor jelentett, vékony sziszegőt.
r i
így biztos m é r t é k e t k a p u n k a Halotti Beszédbe latin ú t o n került p a r a d i / u m és y / a a c kiejtésének megítélésére. Az utóbbi csak egyszer, az előbbi a z o n b a n h á r o m s z o r ( p a r a d i f u m u t , d i f u m b e n , p a r a d i f u m ) f o r d u l elő, m i n d a n n y i s z o r s-sel. A para-d i f u m m a g y a r o s n a k is m onpara-d h at ó, a m e n n y i b e n kölcsönvétel-kor a görögből származó l a t i n szónak n o m i n a t i v u s a (paradisus) helyett accusativusa (paradisum) vált tővé. E jelenség, mely a
56 V O L F GYÖRGY.
r o m á n n y e l v e k b e n rendes, n á l u n k sem épen ritka (1, S z a r v a s , P a r a d i c s o m . Magy. Nyelvőr VI. köt. 3 8 7 — 3 9 0 . ]. és Athenás-beliek u . o. 4 5 9 — 4 6 0 . 1.). Azzal e l á r u l j a azt, hogy m a g y a r bir-tokká lett s így m i n d e n e s e t r e m a g y a r u l olvasandó. M i n t h o g y pedig s b e t ű j e szóbelsejébe esik ugyan, de n e m áll t előtt, m i n t a m i l o f t b e n és t i f t a n a l a k o k b a n , csakis v a s t a g sziszegő h a n g o t j e l e n t h e t , mivel a vékony sziszegőt, miloftben és t i f t a n
kivéte-lével, sem a Halotti. Beszéd sem a Königsbergi Töredék n e m jelöli s o h a s-sel, h a n e m a m a z m i n d i g vagy sc, sz összetételek-kel vagy csak egyszerű 2-vel, emez pedig következetesen sc-vel.
A kérdés csak az lehet, hogy az a p a r a d i f u m m á r m o s t p a r a -dizsum-e vagy p a r a d i s u m vagy p a r a d i c s u m . Az első mellett az szól, hogy az s két m a g á n h a n g z ó közt van s így mai latin kiej-t é s ü n k a n a l ó g i á j a szerinkiej-t lágyan kellekiej-tkiej-t volna h a n g z a n i a . A m á s o d i k a t az t á m o g a t j a , hogy az s-böl cs lett, t e h á t legalább i s k e m é n y h a n g ú v á kellett válnia, h a ugyan m á r elejétől fogva n e m volt olyan. A h a r m a d i k a t az teszi elfogadhatóvá, hogy a Halotti Beszédben az s többször is cs-t j e l e n t . E z a gimil/tvvl (2-szer), g i m i l / b e n és g i m i l / n e c a l a k o k b a n m á r csak azért sem lehet kétséges, mivel ezek mellett ott v a n n a k a gimilcictul é s gimilcetvl alakok is. De a h á r o m közül akár melyiket fogadjuk el, a n n y i m i n d e n k é p bizonyos, hogy az az s vastagon h a n g z o t t . Akkor m e g h o n n a n vette volna azt a vastag h a n g j á t , h a magá-b a n a l a t i n magá-b a n n e m ejtették vastagon ? Mert a m a g y a r n a k v a n sz-e is s-e is, és így kölcsönvételkor n e m kénytelen sem az ide-gen sz-t m a g y a r s-sé, sem az ideide-gen s-t m a g y a r sz-szé változ-t a változ-t n i ; de meg, m i n változ-t m á r láváltoz-tváltoz-tuk, az ilyen válváltoz-tozváltoz-taváltoz-tás egyálváltoz-talá- egyáltalá-b a n n e m is szokása. A p a r a d i / u m o t t e h á t m á r m a g á egyáltalá-b a n a latin-b a n kellett yagy p a r a d i z s u m n a k vagy p a r a d i s u m n a k ejteniük.
E z világosítja föl y / a a c s-ét is. Az író itt sem h a s z n á l t a v o l n a a v a s t a g sziszegönek a jelét, h a vékonyat a k a r t volna kifejezni.
De azt a v a s t a g kiejtést az elébbi o k n á l fogva m e g i n t csak a latinból vehette. Kétség itt már csak a n n y i b a n lehet, h o g y y / a a c ysaac volt-e vagy izsaac. Minthogy m a is Izsáknak mond-j u k , az utóbbit kell e l f o g a d n u n k . Igaz ugyan, hogy a Halotti
Beszéd se szókezdő, se szóvégi s-re n e m n y ú j t példát, de a z é r t biztos következtetést enged a r r a is. H a m á r kiejtése a szó bel-sejében vastag, a hol ú j a b b időbeli emlékekben az ingadozásnak
is láttuk némi jelét, akkor m á s u t t annál kevesbbé lehet vékony, í g y nem szenved kétséget, hogy a Halotti Beszéd és Kónigsbergi
Töredék k o r á b a n , m o n d j u k a X I I I . század első negyedében s a X I I . század végén, m a g á b a n a l a t i n b a n minden s v a s t a g o n hangzott. Hogy a pastor itt is kivétel volt-e, n e m t u d h a t j u k . Czinár Mórnál ( F e j é r György Magyarországi Okmánytárának betűrendű tárgymutatója. Pest, 1866.) meg van u g y a n említve Pásztor is P a z t o r ie m i n t t u l a j d o n n é v , de csak a XIY. és XV.
századból. A Váradi Regestrumban 1235-re tett P a z t u r d hely-ségnek pedig meglehet nincs is köze a pásztorhoz.
De m e n j ü n k még tovább, m e n j ü n k a legelejére. Az első két századból nincs u g y a n összefüggő m a g y a r n y e l v e m l é k ü n k , de a latin oklevelekben elhintve m a r a d t a k ránk részint személy-nevekül, részint helynevekül használva m a g y a r közszók. Legbiz-tosabbak ezek közül az olyan helynevek, melyek mai n a p is élnek vagy s z á r m a z á s u k a t egész világosan m u t a t j á k . Biztosak még az utóbb említettekhez hasonló személynevek is. Minthogy e sza-vaink a latin textussal egyezően mind szintén l a t i n o s a n v a n n a k írva, kiejtésök pedig teljesen ismeretes, biztosan elárulják, hogy az oklevelek latin részében, melyik betű milyen h a n g o t j e l e n t . A kérdés az, milyen sziszegő volt nálunk m á r m o s t eleitől fogva a latinban az s, vastage vagy vékony. H a az utóbbi, akkor u g y a n -azon o r t h o g r a p h i a mellett a közbeszőtt m a g y a r s z ó k b a n a vé-kony, h a az előbbi, akkor a közbeszőtt m a g y a r szókban a vastag sziszegőnek kell azzal a latin s betűvel jelölve lennie. A való a vastag mellett szól. í m e n é h á n y válogatott, m e g b í z h a t ó példa kereszténységünk első két századából, a hogy J e r n e y J á n o s n á l ( M a -gyar nyelvkincsek Arpádék korszakából. Pest, 1854.) és Czinár
Mórnál (id. h.) találni. Szókezdő s és zs : 1024-ben és 1075-ben Sarchuez (Sárköz hely és víz neve), 1075-ben és 1124-ben Sapi (ma Sáp puszta Tisza-Nagyrév mellett Jász-N. K u n - S z o l n o k b a n ) , Sarustou (Sárostó h a l a s t ó a Tiszánál Csongrádban), Sitoua (Zsitva folyó), 1075-ben Sitouatu és 1124-ben Situatuv és Situatu (Zsit-vatő), 1075-ben és 1124-ben Sulmos (Solymos, h a l a s t ó a mai Solymos nevű puszta tájékán B i h a r b a n ) , 1109-ben Sorlous (Sar-lós falu B a r a n y á b a n ) , 1112-ben Sarló (Sarló falu Nyitrában)
1124-ben Sari és Sarj (Sári m a is több p u s z t a neve), 1138-ban Suran és Során (Surány Nyitrában), 1150 körül Saarod (Sárod
58 VOLF GYÖRGY.
falu Sopronban), Anonymusnál Saru (Sár folyó Fejer, Tolna es Baranya megyeben), Saruuar (Sárvár, vár Szatmárban Ecsed mellett és Baranyában), Saturholmu (mai kiejtessel Sátorhalom, tokaji hegy), Souyou (Sajó folyó Borsodban), Surcutar (moBt Soroksár Pest mellett).
Szóbelsei « é s zs: 1009-ben Osi és 1082-ben Eime es Eusi (Osi falu Veszprémben), 1019-ben Bessyneic es Bexenieu (Bese-nyő hely Buda körül), 1055-ben Cuest es 1082-ben A'trend (Kö-vesd falucska Zalában), 1072 körül Dusnuky (Dusnok falu Bor-sodban), 1075-ben Drusba (Dorozsma Szeged mellett), 1082-ben
Wasun (Vázsony Veszpremben), Totuasun (Tótvázsonv falu ugyanott), ThuXuk (ma Tósok falucska ugyanott), 1108-ban Va-sonko (Vásonkő hely ugyanott), 1 131-ben Urttu (Örs falucska Zalában), 1145-ben Vasaruth (Yásárút «quaudam viam Vasa-ruth vocatam»), 1193-ban Xarasd (Nyárasd ma is három hely-ség neve Pozsonyban), 1193-ban és már Anonymusnál Borsod (vár), 1193 bau Alsocut (Alsókút nevü határ), 1198-ban Mami (mázsa, súlymérték és nehéz terhű szekér), Anonymusnál Escu-leu (most Esküllő falu Kolosban), Mux un (Moson, «Lutum Mu-6un» a mai Fertötava), Ystoros (folyó Ostoros falunál Bor-sodban).
Szóvégi «: 1001-ben Baluanis es 1015-ben Baluaaus (Bii-ványos majorság Pannonhalma közelében), 1005-ben Tormán
Szóvégi «: 1001-ben Baluanis es 1015-ben Baluaaus (Bii-ványos majorság Pannonhalma közelében), 1005-ben Tormán