Dr. Váradi Natália
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék, docens 60 évvel az 1956-os forradalom után, miután több száz szakirodalom jelent meg a szabadságharc történéséről Magyarországon, az anyaországtól elcsatolt régiókban, és nemzetközi szinten is, már mindenki előtt vitathatatlan
’56 igazsága és az a tény is, hogy a forradalom nemzetközi szemléletben is a közép-és kelet-európai változások egyik előfutára volt.
Azt gondolnánk a számos nyilvánosságra hozott tény, dokumentum után már nem lehet újat mondani, vagy felmutatni, ennek ellenére napjainkban is sorra jelennek meg olyan munkák, amik bizonyítják ’56 történelmi jelentőségét és hatását a jelen korra.
Elmondható, hogy ma már szinte nincs is olyan magyarországi település, amelynek többé-kevésbé napra és órára pontosan, ne dolgozták volna fel 1956. október-novemberi tragikus, hősies eseményeit vagy annak utóéletét, amit levéltári-, sajtóforrásokkal, visszaemlékezésekkel támasztottak alá. Azonban a különböző magyarországi településről a szovjet börtönökben raboskodott 56-osokra vonatkozó KGB által készített dokumentumok feldolgozása, ezek nagy részéből hiányzik. Ezért a jeles napok még mindig rejtenek adatokat, amit tudományos megalapozottsággal kell nyilvánosságra hozni.
Kutatásaim során arra törekszem, hogy a forradalmárok nevét és tetteit megörökítsem az utókornak, mivel ők azok, akik nagyban hozzájárultak a rendszerváltáshoz, a szovjet igától való megszabaduláshoz, a függetlenséghez, szabadsághoz, demokráciához.
Az 1956-os forradalom kárpátaljai kutatása a rendszerváltást követően indulhatott meg. Ukrajnában, és ezen belül Kárpátalján, azonban még mindig csak a tényfeltárás elején járunk. Még rengeteget kell dolgoznunk, mivel a volt szovjet levéltárak dokumentumainak jelentős része még mindig titkosított, nem hozzáférhető. Ha lassan is, de azért folyamatosan felszínre kerülnek olyan Kárpátalján őrzött levéltári adatok, amelyek bizonyítják az igazságtalanságot, a szovjet diktatúrának való teljes kiszolgáltatottságot, a
1 A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
155
magyar forradalmárok hősiességét, szenvedését, de sajnos azt is, hogy a
"magyar" nem mindig jelenti a magyar identitástudatot, a nemzeti hovatartozást. Ennek nagyon jó példái megfigyelhetők a deportáltakkal kapcsolatos dokumentumok feldolgozása során is, mert bizony akadtak, akik magyarként hű szovjet káder módjára büntették azokat az igaz magyarokat, akik az egységes magyar nép szabadságáért és jogaiért harcoltak.
A tanulmány a Magyarországról Ungvárra deportált forradalmárokra vonatkozó, az Ukrajna Állambiztonsági Hivatalának Levéltárában őrzött KGB2 dokumentumokat mutatja be, valamint a kárpátaljai politizáló, röplapterjesztő fiatalokkal kapcsolatos iratok egy részét is feltárja.
Az Állambiztonsági Hivatal Levéltárában őrzött dokumentumok nagy része a deportáltakkal foglalkozik, egy kisebb része pedig a kárpátaljai
„politizáló” fiatalokkal. A kárpátaljaiak esetében, az Állambiztonsági Hivatal Levéltárából eddig előkerült dokumentumok tulajdonképpen két politizáló csoport – mezőkaszonyi, nagyszőlősi – és egy sárosoroszi letartóztatott, Zihur Elek – ügyét tárgyalják. A többi irat a kárpátaljai vonatkozásokat illetően a Kárpátaljai Területi Állami levéltárban található.
A dokumentumokban és így a tanulmányban a személy- és helységnevek egy része valószínűleg nem helyesen szerepelnek, mert azokat nem a személyazonosító okmányból, hanem hallás után rögzítették, ráadásul többnyire magyarul nem tudó személyek. Gondot jelent az is, hogy a cirill betűkészlettel nem lehet leírni a magyar ékezetes magánhangzókat, továbbá a
„cz”, „th”, „ch”, „sch” stb. betűkapcsolatokat, de az oroszban nincs w, y és ly betű sem. A rövid és hosszú magán- és mássalhangzók, valamint a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok közötti különbséget sem mindig érzékelték a leírók. Például a cirill o betűvel leírt hang a magyarban lehet o, ó, a, és á, esetleg ö, ő. Gyakran problémát jelent a g és a h betűk közötti különbség felismerése, ugyanis ezeket gyakran felcserélve használják.
Az Ungvárra szállított forradalmárok adatai tehát hallás után lettek jegyzőkönyvezve és a róluk készült adatbázis is hallás után készült. A felvett adatok között, a magyar személyazonosítási rendtől eltérően, nem az édesanya neve szerepel, hanem az apai név, mint ahogy az a szovjet, szláv gyakorlatban szokásos volt.
A források mind ukrán, orosz nyelvűek – kivételt képez a német Vöröskereszt munkatársainak iratanyaga, ami német nyelvű, illetve néhány letartóztatott névsora, kihallgatási jegyzőkönyve, vagy a náluk talált magyar nyelvű felhívás. A dokumentumok között szerepel olyan forrás, ami eredetileg magyarul készült, de csak annak oroszra fordított változata található meg levéltárban.
2 Állambiztonsági Bizottság
156
Az eddigi kutatásaim alapján a deportált forradalmárok iratanyaga 22 kötetet ölel fel.
Ma még nem tudjuk pontosan, hogy hány ezer fő járta meg a szovjet börtönöket. A szovjet hatóságok által készített, az Ukrajna Állambiztonsági Hivatala levéltárában található, összesített lista szerint 848 főről van szó, de ha a forrásokban szereplő neveket összeadjuk, ez a szám jócskán meghaladja az ezret. A deportáltak számára vonatkozó adatok tehát még tisztázásra várnak, főként, hogy Holodkov belügyminiszter-helyettes Dudorov belügyminiszternek tett jelentésében 4–5 ezer letartóztatottról tesz jelentést.3 A Viktor Juscsenko, Ukrajna elnöke által 2007. július 10-én Sólyom László köztársasági elnöknek átadott lista pedig közel háromezer nevet tartalmaz.4
A magyar hatóságok jó ideig tagadták a deportálásokat, azonban a levéltárban is egyértelmű bizonyítékok vannak rá, hogy az ungvári börtönből hazaszállított forradalmárokat a magyar hatóságok átvették.5
3 Vjacseszlav SZEREDA – Alekszandr SZTIKALIN: Hiányzó lapok 1956 történetéből.
Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából. Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó. 1993.
155.
4 Kárpáti Igaz Szó, 2007. július 14. 2.
5 UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 11. 1956.
157
Szerov Hruscsovnak címzett jelentésében azt írta: „A letartóztatásokat csak bizonyítékokkal alátámasztott, az ellenséges tevékenységet tanúsító, konkrét adatok megléte esetén foganatosítjuk…”6 Ezzel szemben 1956.
december 8-án Belcsenko tábornok Ungvárról közölte Maljarov vezérőrnaggyal, a KGB Központi Nyomozati Főhivatala igazságügyi vezetőjével, hogy „Küldöm azon személyek névsorát, akikről nem rendelkezünk anyagokkal arról, hogy részt vettek volna a lázadásban.”7
Holodkov Dudorovnak tett jelentése is alátámasztja, hogy több személyt nem megalapozottan tartóztattak le: „A foglyok jelentős részére vonatkozóan nem voltak megfelelően kitöltött dokumentumok.”
A forradalmárokat főként november 4–15. között szállították Ungvárra.
Többször a szovjet hatóságok maguk sem tudták, hol is vannak pontosan a foglyok. Jó bizonyíték erre a következő: Klimenko alezredes elküldött egy névsort Glebov ezredesnek, amelyen 140 név volt, Glebov visszaírta, hogy a listán szereplők közül mindössze 16 emberről tud, azok náluk vannak, de a többiről nincs információja.
6 SZEREDA – SZTIKALIN, 1993. 151.
7 UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 15. 1956.
158
A deportálásokat egy-egy gyűjtőhelyről irányították az ungvári börtönbe, ahonnan egyeseket még tovább, Drohobics, Sztríj területére vezettek át. Ilyen gyűjtőhely volt például Budapesten, Veszprémben, Pécsett, Szombathelyen, Debrecenben, Miskolcon vagy Nyíregyházán.
A deportáltak nagy részét 1956 decemberében szállították vissza Magyarországra.
159
A letartóztatottakat többször kihallgatták. Főként éjszaka, hosszú órákon át. Egy-egy kihallgatási jegyzőkönyv első oldalára rendszerint egy kis cédulát ragasztottak, amelyen olyan utasítások olvashatóak, mint például:
„Átadni, hogy tisztázzák a lázadásban való részvételét”, „Átadni a magyar hatóságoknak kivizsgálásra”, „Átadni a magyar hatóságoknak felderítés céljából”, „Átadni, hogy tisztázzák a szabadon engedés jogosságát vagy a lázadásban való részvételét”, „Átadni a magyar hatóságoknak, hogy állapítsák meg a bűnösség mértékét”, „Átadni a magyar hatóságoknak felelőségre vonás céljából” stb. Ezek arra utalnak, hogy a szovjetek további kivizsgálást várnak a magyarországi hatóságoktól.
160
A letartóztatottak között voltak rendőrök, katonák, orvosok is.
Az egyik összesített lista szerint összesen 230 katonát tartóztattak le és tartottak fogva az ungvári börtönben.8
Levelezésükből kitűnik, hogy a magyarországi hatóságok és a kárpátaljai KGB szoros együttműködésben végezték a deportálásokat.9
8 UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 15. 1956.
9 UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 21. 1956.
161
Az iratokban a letartóztatottak, deportáltak között szerepel 3 német állampolgár – Horst Wragge, Otto Franke, Inge Harfe – ők a Vöröskereszt
162
munkatársai voltak, akiknek kihallgatása Magyarországon zajlott, és akiket viszonylag hamar visszaszállítottak Ungvárról Magyarországra.
A deportáltak között van a tököli tárgyalóküldöttség iratanyaga is, főként az 1. 14. és 21. kötetekben. Így többek között a dokumentumok között szerepel
163
a Forradalmi Katonai Tanács orosz nyelvű névsora, amelyben néhány név alá van húzva. Ezek azok a személyek „akikre oda kell figyelni”.10
10 UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 22. 1956.
164
Az 1956-os szabadságharc igaz történetéhez hozzátartozik az az együttérzés, amely révén a kárpátaljai magyarság kifejezte egyetértését a magyar forradalom céljaival. 1956 a kárpátaljai magyarság számára is az igazság, a kommunista diktatúrával való szembenállás, a szabadság eszméiért való kiállás mércéje.
A kárpátaljai politizáló csoportok fő bűne, a korabeli bírósági gyakorlat szerint, „ellenforradalmiság”, „rendszerellenesség”, „fegyverrejtegetés”,11 amiért több év börtönbüntetés járt. Ezekkel a vádakkal illeték az 1956 végén letartóztatott lakosokat, akik megnyilatkozásuk vagy cselekedetük révén, valamilyen vonatkozásban kapcsolatba kerültek a magyar forradalommal,
11 UÁHL, Fond 2558., Opisz 1. No. 1247.
165
avagy egyszerűen annak ürügyen a kárpátaljai magyarság megfélemlítése céljából a megtorlási kampány áldozatává váltak.
Az Ukrajnai Állambiztonsági Hivatalban őrzött, a magyarországi 1956-os forradalommal való szimpatizálás végett elítélt kárpátaljaiakkal kapcsolatos iratanyagok, az eddigi kutatások szerint, 8 kötetet tesznek ki.
A második világháború után a határok lezárása, az utazások korlátozása, az utazáshoz szükséges dokumentumok beszerzésének nehézségei miatt a Szovjetunióban rekedt magyar nemzetrész kapcsolata szinte teljesen megszakadt az anyaországgal és az anyaországtól elcsatolt más régiókkal is. A postai kapcsolatokat szigorúan ellenőrizték. A rokonok is csak ritkán találkozhattak, de a ritka találkozásokat is gyakran megfigyelték, valamint megszabták a látogatások gyakoriságát és időtartamát. A hazai és külföldi világról, eseményekről a lakosság általában csak a szovjet sajtó alapján tájékozódhatott, ami viszont a Szovjet Kommunista Párt szócsöve volt. A helyi magyarság főként a Kossuth rádiót, vagy a Szabad Európa rádiót hallgatta, persze azt sem „engedéllyel”.12
A magyar forradalom idején, az anyaországban zajló történések hatására, Kárpátalja kizsákmányolt, elnyomott, sanyargatott magyar lakossága is bizakodóvá vált, azt remélték, hogy elkezdődött a diktatúra összeomlása, az önkényuralom megszüntetése. Köztudott azonban az is, hogy vidékünket a félelem uralta. A magyar forradalomról nyilvánosan nem sokan mertek beszélni, mivel az bűncselekménynek, szovjet kommunista rendszerellenesnek számított. Az emberek tartottak a megtorlásoktól – hiszen az 1944-es elhurcolások, málenykij robot emléke még mindenkiben elevenen élt – ezért igazi szervezkedésnek minősíthető megmozdulásról, lázadásról, az anyaországihoz hasonló forradalmi cselekvésekről, fellépésekről Kárpátalján nem beszélhetünk.
Az 1956-os forradalom hatására történt kárpátaljai megnyilvánulások kutatását megnehezíti, hogy biztosnak tekinthető forrás általában azokról a tettekről maradt fenn, amelynek résztvevői ellen bírósági per indult, vagy titkosszolgálati jelentések, illetve állampárti hangulatjelentések. Előfordultak azonban olyan esetek, amelyekről a hatóságok nem szereztek tudomást, ezért bizonyító erejű forrás nem maradt fenn róluk. Ezekről az eseményekről általában csak a visszaemlékezőkkel készített interjúkból tudunk.
Bár többnyire teljesen spontán érzelmi megnyilvánulásokról beszélünk, néhány olyan megmozdulásra is sor került, amely figyelemre méltó szervezői munkát igényelt.
Az 1956-os szabadságharccal egy időben, valamint a forradalmat követő néhány hónappal később, Kárpátalján kisebb-nagyobb csoportosulások, röplapterjesztő középiskolások, fiatalok fejezték ki
12 CSANÁDI György: Sorsfordító évek sodrásában. Ungvár, Pliprint Kiadó. 2004. 224-227.
166
szolidaritásukat a magyarországi fiatalokkal és tetteikkel. A helyi lakosság szolidaritási tettei – amellyel kifejezték, hogy ők is elutasítják a kommunista rendszert – a meghatározó jellemzője a kárpátaljai reagálásoknak a forradalomra.
Kárpátalján több településen is röplapterjesztő, szimpatizáns csoport alakult `56 hatására, mint például Mezőkaszonyban, Gálocson, Munkácson, Ungváron, Nagyszőlősön, Rahón, Sárosorosziban stb. Természetesen a csoportok röplapterjesztő tevékenysége hamar lelepleződött, hiszen főként tapasztalatlan fiatalok, iskolások voltak a csoportok tagjai és a besúgóhálózat is nagyon jól működött. A lakosságot pedig erősebben figyelték meg mint valaha.
Közvetlenül a forradalom után a Szovjetunió vezetése számára az elsődleges szempont a szabadságmozgalom eszméi továbbterjedésének megakadályozása volt, így a forradalom leverését követően Kárpátalján sem hagyták abba az „ellenforradalmárok” felkutatása ellenni akciósorozatukat a szovjet hatóságok.
A forradalmat követően keményem munkára fogták – főleg propaganda terén– a járási pártfunkcionáriusokat is, ez derül ki a ’56 után született pártiratokból, amit a Kárpátaljai Területi Állami levéltárban őriznek.
Mivel a helyi mozgalmakban főleg diákok vettek részt, arra a következtetésre jutottak, hogy a nevelői munkára, oktatásra kell odafigyelni leginkább a magyar lakosság körében. És még nagyobb propagandát kell folytatni.13 Ennek érdekében ellenőrök jártak ki a magyar iskolákba, beültek egy-egy órára –főleg történelem órára – és ellenőrizték a tanárokat, diákokat.
13 Kárpátalja Területi Állami Levéltára, ungvári részleg: Fond 1., Opisz 1., No. 2816.
167
A lakosság körében végzendő nevelőmunka erősítése céljából pedig a területi központból lektorokat delegáltak számos településre, akik előadásokat tartottak a lakosságnak. November 4-én a járás minden településén beszélgetéseket folytattak a lakossággal azzal a céllal, hogy megmagyarázzák a lakosságnak a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány programbejelentését.14
Az Ukrán Kommunista Párt Beregszászi Járási Bizottsága tárgyalt minden pártszervezet titkárával, hogy azok jobban figyeljenek oda a politikai munka megerősítésére, a rendületlenség, fegyelem, bizalom növekedésére és a kolhozvagyon védelmére.
Az UKP Beregszászi Járási Bizottsága vezetőségének 1957. február 19-i ülésének jegyzőkönyve szerint nem csak az iskolában kell aktívabb propagandát, szovjetnevelést folyatatni, hanem a társadalom más szférájában is, mint például az egészségügyi dolgozók körében, vagy az egyháznál.15
A jelenlegi tények szerint a kárpátaljai 1956-os eseményeknek szinte kizárólag a magyar kissebség megmozdulásaira korlátozódtak.
Annak ellenére, hogy a kárpátaljai események többsége szimbolikus szolidaritásvállalás, az eddigi levéltári dokumentumok feldolgozása alapján elmondható, hogy összesen: 46 fő ellen zajlott bírósági eljárás, 18 főt ítélt el, akik összesen 24 évet töltöttek börtönben, 8 főt kizártak az egyetemről és 1 fő kihallgatás közben elhunyt.
A szovjet-magyar hatóságok közötti levelezésekből kiderül az is, hogy a magyar forradalmárok egyik követelése lett Kárpátalja visszacsatolása az anyaországhoz. Hiszen Sztarovojtov ezredes 1956. október 31-én a következőket jelenti: „… A reakciós erők a továbbiakban jelentősen kibővítették követeléseiket, amelyeket nagyjából a következőkben lehet összefoglalni: […]Kárpátalja visszacsatolása Magyarországhoz […]”16.
Azonban Kárpátalján a szovjet hatalom nem reagált általános magyarellenes hisztériakeltéssel a forradalomra, valószínűleg azért, mert a hatóságok tartottak egy esetleges összmagyar megmozdulástól, a magyar ellenes hisztérikakeltés esetleges sikertelenségétől, illetve visszájára fordulásától.
Azok a keményfellépésű kommunista megtorlások, amik Magyarországon és határon túl megfigyelhetők voltak a forradalom napjait követően a Kárpát-medencében élő magyarság összetartozását, a nemzeti egységet bizonyítják. Az egész nemzet, határon innen, vagy határon túl, egy emberként akarta a szovjet önkényuralom helyett a nemzeti függetlenséget, demokráciát, az emberi szabadságjogokat.
14 KTÁL, beregszászi részleg. Fond 15., 15. lajstrom, 13.számú ügydarab.
15 KTÁL, beregszászi részleg. Fond 15., 5. lajstrom 36.számú ügydarab.
16 „Jelcin-dosszié”. Szovjet dokumentumok 1956-ról. Szerk. Gál Éva, Hegedüs B. András, Litván György, Rajner M. János. Budapest Századvég-1956-os Intézet, 1993. 77-78.
168
Tisztelettel adózom azoknak, akik 1956-ban a magyar szabadságért harcoltak. Fontos, hogy a jövő generációjának teljes igazságot tartalmazó történelmet adhassunk át.
„Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.” Albert Camus, 1957.
Felhasznált források és irodalom:
Levéltári források
Kárpátaljai Területi Állami Levéltár, ungvári részlege: Fond 1., Opisz 1., 2816. számú ügydarab.
KTÁL, beregszászi részlege. Fond 15., 15. lajstrom, 13.számú ügydarab.
KTÁL, beregszászi részlege. Fond 15., 5. lajstrom 36.számú ügydarab.
Ukrajna Állambiztonsági Hivatalának Levéltára, Fond 43. Opisz 1. No. 1., 1956.
UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 2., 1956.
UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 5., 1956.
UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 6., 1956.
UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 7., 1956.
UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 8., 1956.
UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 9., 1956.
UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 10., 1956.
UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 11., 1956.
UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 12., 1956.
UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 14., 1956.
UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 18., 1956.
UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 21., 1956.
UÁHL, Fond 43. Opisz 1. No. 22., 1956.
UÁHL, Fond 2558. Opisz 1. No. 3385., 1. kötet, 1957.
UÁHL, Fond 2558. Opisz 1. No. 3385., 2. kötet, 1957.
UÁHL, Fond 2558. Opisz 1. No. 3385., 3. kötet, 1957.
UÁHL, Fond 2558. Opisz 1. No. 3385., 4. kötet, 1957.
UÁHL, Fond 2558. Opisz 1. No. 3395., 1. kötet, 1957-1958.
UÁHL, Fond 2558. Opisz 1. No. 3395., 2. kötet, 1957-1958.
UÁHL, Fond 2558. Opisz 1. No. 3379., 1957.
Szakirodalom
CSANÁDI György: Sorsfordító évek sodrásában. Ungvár, Pliprint Kiadó.
169
Vjacseszlav SZEREDA – Alekszandr SZTIKALIN: Hiányzó lapok 1956 történetéből. Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából. Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó. 1993.
„Jelcin-dosszié”. Szovjet dokumentumok 1956-ról. Szerk. Gál Éva, Hegedüs B. András, Litván György, Rajner M. János. Budapest Századvég-1956-os Intézet, 1993.
Sajtó
Kárpáti Igaz Szó, 2007. július 14.
170
„Ameddig a vállad íve bírja, vigyázz minden virágtalan sírra.”
Részlet Bényei József: Végrendelet c. verséből