A magyarországi középiskolák legjobb tanulóinak tantárgyankénti országos verse-nyét 1920-as évek óta rendezik meg. Az 1994/95-ös tanévben már nem először vet-tek részt ebben a nemes versengésben az újonnan kiépülő protestáns iskolahálózat tanulói. Ismét szép eredményeket értek el a Budapesti Baár-Madas Református Gim-názium, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, és a Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziuma, valamint a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, a Budapesti Evangélikus Gimnázium és a Soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gim-názium diákjai. Nem szeretnénk ezeknek az eredményeknek jelentőségét eltúlozni, hiszen az iskolai munka értékelésének igen sok szempontja lehetséges. Nem biztos, hogy ezek közül a legfontosabbak a mérhető, számszerűsíthető eredmények. Külö-nösen nem a keresztyén iskolában!
Mindenesetre a mérhető szempontok közül általában kettőt használnak a leg-gyakrabban. Az egyik az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyben elért helye-zések pontértéke. Egy-egy év eredményei persze nem feltétlenül jellemzőek, hiszen nagyon sok véletlenszerű elem is szerepet játszhat abban, hogy egy-egy iskola vala-melyik évben megszerez egy-két helyezést. Mi most két év adatait dolgoztuk fel, s talán mégis jelez valamit, hogy mindkét évben ugyanaz a 6–7 protestáns iskola ért el 10–20 pontot, sőt, Debrecen tavaly 27 pontot szerzett. (Igaz, azt is meg kell jegyezni, hogy sok iskolánk még olyan fiatal, hogy nincsenek versenyképes felsős növendékei.) Az országos élmezőnyt mindkét évben ugyanaz a 7–8 iskola vezeti:
a négy pesti gyakorló gimnázium (közülük is kimagaslik a Fazekas gimnázium), a szegedi gyakorló gimnázium, a győri Révai, a miskolci Földes és a budapesti Piarista gimnázium. (Az utóbbi az egyetlen egyházi gimnázium az élmezőnyben.)
Az OKTV pontértékéhez hasonlóan vitatható, de az iskola átlagteljesítmé-nyét korrektebben mérő mutató a felsőoktatásban sikerrel felvételizők arányszáma, azaz, hogy a végzettek hány százalékát vették fel az érettségi utáni évben valame-lyik felsőoktatási intézménybe. Az erre vonatkozó statisztikákat Neuwirth Gábor tette közzé a Köznevelés ez évi 9. számában. Az utolsó öt év eredményeit közli, s ezek átlaga alapján rangsorol. A sort itt is a Fazekas Mihály Gyakorló Gimná-zium vezeti 75%-os felvételi aránnyal. A közel kétszáz gimnáGimná-ziumból az első ötven alaposabb elemzése azt mutatja, hogy elég szoros összefüggés van a felvételi átlag s az OKTV csúcseredményei között. (A fővárosi iskoláknál erősebb, a vidékieknél gyengébb ez az összefüggés.)
Lévén a mi gimnáziumaink fiatalabbak, ezek többsége még nem szerepel ebben az öt évre visszatekintő statisztikában. Itt van viszont a sárospataki gimná-zium 51 százalékkal a 23. helyen, a fasoriak 45 százalékkal a 40. helyen. (Utóbbi emelkedő aránnyal 1994-ben már 54 százalékkal a 34. helyen.) A rangsor felező-pontja tájékán helyezkedik el a bonyhádi és a soproni evangélikus és a debreceni református gimnázium. Ha az átlagok mögé nézünk, mind a három iskola
foko-zatosan javuló eredményeket mutat. Legradikálisabban a debreceni „refi” felvételi arányszámai javultak: 1990 és 1994 között a következőképpen: 15%, 20%, 26%, 43%, 54%. Az 1994-es 54%-kal a debreceniek a 36. helyre jöttek fel. A Baárka című diákújság közlése alapján kiszámítottuk, hogy a Baár-Madas gimnázium végzős növendékeinek 1994-ben 57 százalékát vették fel a felsőoktatásba. (Mivel az állami statisztika sem tartalmazza hátrányunkra a hitélettel kapcsolatos felsőfokú képzést, s az alapítványi főiskolák adatait, ezért azokat itt sem vettük számításba.)
Mindezeket figyelembe véve – különös tekintettel az utolsó két év számaira – azt mondhatjuk, hogy néhány iskolánknak a számszerűsíthető eredmények szerint jó esélye van arra, hogy a 200 gimnázium legfelső ötödében, az első 40 intézmény között megkapaszkodjon. A református iskolák közül a sárospataki, a debreceni, a budapesti Baár-Madas, s bizonyos jelek szerint a kecskeméti, az evangélikusok közül pedig a fasori gimnázium tartozik ide. (A katolikus iskolák közül a pécsi ciszterci, a pannonhalmi és győri bencés és a kecskeméti piarista gimnázium sorol-ható ebbe a kategóriába. A budapesti piaristáknak a tízes élmezőnyben van stabil helyük.) Ha csak a budapesti iskolákat nézzük, akkor a gyakorló iskolák és a pia-risták ötöse után következő hatos csoportban ott van a Baár-Madas és a fasori evan-gélikus gimnázium is a Szent István, a Berzsenyi, a Toldy és az Árpád gimnázium társaságában.
Most szeretnék visszatérni ahhoz a gondolathoz, hogy – kivált keresztyén iskolában – nem biztos, hogy ezek a könnyebben mérhető szempontok a legfonto-sabbak. Sőt, határozottan állíthatjuk, hogy bár ezeknek az intézményeknek, mint iskoláknak is jól, szakszerűen, megbízhatóan, üzemszerűen kell működniük, még-sem ez az elsődleges. Csupán ezért nem lett volna érdemes a református iskolákat újra elindítani. Az egyházi iskola létrehozásának értelmet csak az adhat, ha képes hitvallásos iskolává válni. Ha lehetőséget teremt a szülőknek arra, hogy lelkiisme-reti és vallásszabadságukkal élve, kereszteléskor tett fogadalmuknak megfelelően („Úgy nevelem és neveltetem”) gyermekeinknek olyan iskolát adhassanak, amely a hitben járóknak otthonos, meleg, nevelő fészke, a hitben bizonytalanoknak pedig megerősítője. Ez az iskola a missziói parancsnak megfelelően a Krisztust keresők-nek is vonzó példát adhat, szelíden hozzá vezetheti őket, s nyitott mindazok előtt, akiknek nyitva a szívük Isten igéjére. Ennek a szellemiségnek a megléte, hatása nem igazán mérhető. A célt mindazonáltal nem szabad szem elől tévesztenünk!
Olyan egységes hatásrendszerrel kell szolgálnunk Urunk újjáteremtő munkáját, hogy a hit az egész személyiséget átjárja, az egész életformát, életvezetést meghatá-rozza, teljes egzisztenciánkat megragadja.
Akkor nem az önmegvalósításra fogunk törekedni, nem a világi sikerek haj-szolására, hanem a hit ősbizalmával magunkat Isten mindenhatósága alá helyez-zük, kegyelmére hagyatkozunk. Így mint a Krisztusban szabad, önálló, döntésre kész személyiségek szabadságot nyerünk a jó cselekvésére, a reánk bízottakban való helytállásra, az Isten dicsőségére végzett szorgalmas, rendezett munkára.
S nem azért fogjuk jól érezni magunkat a világban, mert azt tehetjük, amit kedvünk tart, hanem azért, mert Isten dicsőségére legjobb tudásunk szerint igyekszünk
tel-Ha a tanári testület ilyen lelkülettel végzi munkáját a református iskolákban, s ezt a növendékek számára vonzóan, megélhetően úgy tudja megjeleníteni, hogy az bennük is életformáló erővé válik, s tudatára ébrednek a tehetségükkel való szerény, de jó gazdálkodás felelősségének, akkor az Úr meg fogja áldani a neve-lők és a növendékek közös munkáját, s kegyelméből az eredmények is megszü-letnek. Ezeket az eredményeket természetesen emberileg is meg kell becsülnünk, de értük, mint a hitből fakadó munka jó gyümölcseiért a kegyelmes Istennek kell hálát adnunk.
Így kerülhető el a keresztyén iskola egyik kísértése, hogy kiindulva a bűnös, esendő ember Isten előtti egyenlőségéből, s viszolyogva korunk teljesítményorien-tált, sikerhajszoló értékrendjétől, beleesik a teljesítmény-ellenességnek, az ered-mények meg nem becsülésének hibájába. Így elkerülhető lenne az is, hogy sokszor bizony az eredményt, a sikert szinte csak bocsánatos bűnként legyünk képesek kezelni. Ugyanakkor valóban vigyáznunk kell arra, hogy mindenkit a maga talen-tumainak (sokféle lehetséges) mércéjével is kell mérni. Ez viszont azért azt is jelenti, hogy kinek-kinek amennyi talentum adatott, igenis azzal, és nem keveseb-bel kell sáfárkodnia.
Iskoláink eddigi eredményei emberi mércékkel mérve biztatónak tűnnek.
De vajon lehetőségeink maximumát jelentik? Mindent megtettünk, amit megte-hettünk? Biztos, hogy jól gazdálkodtunk lehetőségeinkkel, a magunk és a reánk bízottak talentumaival? Jó sáfárok voltunk? Vizsgáljuk meg azért magunkat elbi-zakodottság nélkül egyen-egyenkint: szülők, diákok, tanárok, iskolai és egyházi vezetők!
Keresztyén Nevelés, 1995/3.