AZ ELSŐ FEJEDELMI NYOMDAALAPITÁS: GYULAFEHÉRVÁR, 1619

Erdélyben s a fejedelmek fennhatósága alá tartozó országrészekben a XVII. század legelső nyomdaalapitása a tudománykedvelő Bethlen Gábor nevéhez füződik. Ő létesitette 1619-ben a gyulafehérvári fejedelmi nyomdát, bizonyára azért, hogy elsősorban az ottani főiskola szükségleteit fedezze.

A nyomdát utóda, I. Rákóczi György egyetemesebb jellegü feladatokra kivánván felhasználni, tetemesen kibővitette. Igy határozta el a nagy elődje, Bethlen Gábor által egybeállittatott gyulafehérvári Graduál kinyomatását, aminek az lett volna a célja, hogy az ország kálvinista templomaiban a ritust egységesitse. Ezért a nyomdát a nagy fólió alaku kiadványnak meg-felelő tipusokkal és hangjegyekkel egészittette ki. A költségekről fogalmat adhat az a körül-mény, hogy Rákóczi a mindössze kétszáz példányban megjelent Graduál egy-egy példányá-nak előállitási költségeit 53 forint 75 dénárban, tehát az egész kiadásét 10.750 forintban állapitotta meg. Ez annyit jelentene, hogy egy-egy iv 70 forint 22 dénárba került volna – a Graduál ui. 153 fólió ivből áll – ami csakis ugy érthető, ha feltesszük, hogy a fejedelem a szorosabb értelemben vett előállitási költségeken: a papiros és festék árán meg a szedő és nyomtató legények bérén kivül még a betü- és hangjegyanyag és a sajtók beszerzési költségeit is belekalkulálta az „előállitási” árba! (Vö: Kőrösi Nagy Lajos: Magyar könyv sorsa a 17.

században, Uj Universum. Bp. 1940. III. 138-139. l.) Majd pedig, hogy a rumén egyházakat is elláthassa megfelelő szerkönyvekkel és katekizmusokkal, a fejedelmi tipográfiát cirill betükkel is felszereltette. Ez ujabb kezdeményezés is Bethlen Gábortól indult ki, aki még 1617 táján lefordittatta rumén nyelvre az egész Szentirást. (Vö: Ballagi, i. m. 234. l. és RMK. II. 208. l.) Ballagi ugy tünteti fel ezt a dolgot, mintha Rákóczi Gyulafehérvárt egy külön „oláh nyomdát”

állitott volna fel. Ez azonban aligha igaz, mert hiszen a nyomda egyetlen olyan ránkmaradt rumén nyelvü terméke, mely impresszumában a nyomdász nevét is feltünteti: a magyar cimlappal és ajánlással ellátott 1648. évi Catechismus Fogarasi István forditásában (RMK. II.

683.), ugyanazt a Major Mártont vallja mesteréül, aki a fejedelmi nyomda latin és magyar nyelvü termékein is szerepel! Igaz ugyan, hogy ez a Catechismus, a rumén szerkönyvektől

eltérően nem cirill, hanem latin betükkel és magyaros ortográfiával szedetett, de ez még nem ok arra, hogy a szerkönyvek kinyomtatását egy teljesen különálló rumén nyomdába utaljuk.

Ez annál kevésbé indokolt, mivel Major Márton brassói létére kétségkivül jól tudott ruménül, s neve után itélve (a Maior név ma is igen elterjedt a rumének között) akár oláh nemzetiségü is lehetett.

A gyulafehérvári nyomda első, névről ismert müvezetője Válaszuti András volt. Neve csupán egyetlen 1624. évi nyomtatvány (RMK. I. 539.) impresszumában szerepel, még pedig Mezleni Márton társaságában. Ebből arra következtethetünk, hogy Válaszuti a munka nyom-tatása közben távozott Kolozsvárra a Heltai-nyomda faktorának. (Vö. Novák, i. m. III. 47. l.) Ekkor foglalhatta el helyét Mezleni, akinek neve a sajtó 1625. és 1626. évi termékein már egymagában szerepel.

Mezlenit 1628 táján a liegnitzi (Porosz-Szilézia) származásu Effmurdt Jakab váltja fel, aki egyik 1632. évi nyomtatványán (RMK. I. 617.) mint „Fejedelem Vrunk Typographusa és Compactora” szerepel. Feltehetjük, hogy ő készitette Bethlen Gábor kéziratos Graduál-jának Geleji Katona István által tüzetesen leirt diszes bekötését. Lehet, hogy Brandenburgi Katalin kiséretében (1626) került Bethlen udvarába. Ő nyomtatta ki többek között a Bethlen Gábort bucsuztató Epicediá-t (RMK. II. 460.; – cimlapjának hasonmását l. Szilágyi: Magyar nemzet története. VI. 401. l.), mely a cimlap hasonmásából itélve nem valami sikerült tipográfiai teljesitmény. Neve utoljára 1634. évi nyomtatványokon szerepel. Lehet, hogy távozása össze-függ a nyomda legjelentősebb terméke, az öreg Graduál kinyomtatásával. Ez a nagy mü ugyancsak 1636. augusztusában jelent meg, de Geleji Katona István előszava szerint elkészül-te négy évig elhuzódvan, már 1632-ben nyomdába adatott. A kottaszedéssel komplikált munka csak lassan haladt előre. A nyomda munkásai sehogy sem tudtak a nagy feladattal megbirkózni, s a türelmetlen fejedelem nem valami kesztyüs kézzel bánt velük. Rákóczinak egy 1635. október 2-án Tolnai István sárospataki első paphoz s bizalmasához irt leveléből (kiadva Prot. Egyh. és Isk. Lap, 1875. 779. l., idézve Szilágyi Sándor: I. Rákóczi György. Bp.

1893. 290. l.) tudjuk, hogy nem átallotta „veretni, tömlöcöztetni” őket. Rákóczi e levele szerint ugyan egy „magyar könyvnyomtatójá”-val bánt el ilyen cudarul, de ez a sors várt volna Effmurdtra is – aki ugy látszik elsősorban könyvkötő volt – ha ismerve a maga képes-ségeinek határait, nem válik meg idejében a gyulafehérvári officinától. Annyi bizonyos, hogy az 1635-1643. évi gyulafehérvári nyomtatványokon a müvezető neve egyszer sincs kitéve. Az impresszum rendszerint: „Typis celsissimi Principis”.

Rákóczi imént emlitett leveléből azt is tudjuk, hogy az öreg Graduál-t egyszerre két sajtón nyomtatták, s hogy a lengyel király utlevelével Hamburgon át Hollandiából hozattak Gyula-fehérvárra nyomdászokat, de arról, kik voltak név szerint ezek a holland munkások s az öreg Graduál elkészülte után továbbra is a fejedelem szolgálatában maradtak-e, vagy pedig visszatértek hazájukba, nincsenek adataink.

Annyi bizonyos, hogy az 1644. és 1646. évi nyomtatványok kettején valami Andreas Gregorii Schemnicensis, tehát ismét magyar ember szerepel a fejedelem tipográfusaként. 1647-től 1657-ig pedig az impresszumok tanusága szerint Martinus Major Coronensis, tehát ismét csak magyar vagy legalábbis magyarországi ember állt a nyomda élén. Utóbbi alighanem azonos azzal a Marcival, aki Geleji Katona Istvánnak egy 1639. december 12-én I. Rákóczi György-höz irt levele szerint (IK. 1894. 336. l.) az idő tájt jött Brassóból Gyulafehérvárra, hogy a betegségéből lábadozó, közelebbről nem ismert Alberttel együtt folytassa Katona Preconium Evangelicum ([Evangéliumi magasztalás]. RMK. II. 552. 1640-ben készült el.) c beszéd-gyüjteménye II. kötetének elakadt kinyomtatását.

Major Márton Gyulafehérvárra hivása valószinüleg szoros kapcsolatban állt I. Rákóczi ama tervével, hogy nyomdájában a hazai ruménség számára szükséges egyházi könyveket

állittasson elő. Mint láttuk, Erdélyben nem a fejedelmi nyomda volt az első, amely a rumén lakosság, helyesebben papság könyvszükségletéről kivánt gondoskodni. Többek között Rákóczi közvetlen elődjét is ez a gondolat vezette, amikor – mint fentebb emlitettük – 1617 táján lefordittatta ruménre ez egész Szentirást. De ennek kinyomtatására már nem került sor.

(L. Ballagi, i. m. 224. l.) Ezen az uton haladt I. Rákóczi György is, amikor elhatározta, hogy gyulafehérvári nyomdáját rumén alattvalói számára is gyümölcsözteti. Ily irányu programját megismerhetjük abból a Geleji Katona István által 1640. szeptember 22-én a fejedelem elé terjesztett javaslatból, mely felsorolja azokat a feltételeket, melyekre „Milovitius uramnak hittel kelleték magát kötelezni”, ha el akarja érni a „vladikaságot”. Ezek sorában oláh iskola létesitése mellett egy oláh typographia felállitását is kellene vállalnia, mely tan-, ima- és énekeskönyveket és „az immár oláhra fordittatott katechismust” hozná ki. (L. Ballagi, i. m.

236-237. l.) Mindezt I. Rákóczi György valósitotta meg.

A fejedelmi nyomda első ismert rumén terméke az Evangelie cu invatatura 1641-ből (Bianu-Hodos: Bibliografia românescă veche. Bucuresti, 1903. I. 40. sz.), mely az 1580-81. kiadás lapról-lapra való cirill-betüs igen hibás utánnyomása, a cimlap fonákján I. Rákóczi György cimerével. (Vö: u. o. I. 110. l.) Ezt követte 1642-ben a kálvinista Catechismu (Bianu-Hodos.

38. sz.), melyből nincs példány, de amely valószinüleg épp ugy latinbetüs, magyaros ortográfiáju nyomtatvány volt, mint ránk maradt 1648. évi lenyomata. Cipariu első kiadását 1640-re teszi, de állitását nem indokolja. (Vö: u. o. I. 107. l.) Annyi kétségtelen, hogy Geleji Katona 1640. szeptember 20-án kelt memoranduma után kellett kikerülnie a sajtóból, mert ott csak mint kész kézirat szerepel. Fogarasi István Catechismu-ja, melyet a karánsebesi és lugosi iskolákban használtak, még 1648-ban és 1656-ban (Bianu-Hodos. 64. sz.) is megjelent, de ma már csak az 1648-i kiadásból van példány, mig az 1656-it (Ballagi, i. m. 237. l. Cipariu nyomán hibásan 1657-re teszi) ma már csak Gh. Baritiu által Nagyszebenben 1879-ben kiadott lenyomatból (l. Bianu-Hodos. I. 107. l.) ismerjük, ugyancsak 1641-ben jelent meg állitólag egy rumén prédikációskötet, a Cazanie, de ebből sem maradt fenn példány. I.

Rákóczi György szellemében járt el fia, II. György is, amikor saját cimerével ellátva 1651-ben kinyomatta a Psaltirea-t (RMK. II. 752. és Bianu-Hodos. 60. sz.), amelyből két példány maradt az utókorra. (Ezek egyike, mely Szabó idejében Cipariu birtokában volt, a bukaresti Régészeti Muzeumba került.)

II. Rákóczi György egyébiránt a nyomda müködésével annyira meg volt elégedve, hogy Bisterfeld János Henrik javaslatára az officina régi, kipróbált vezetőjét, Brassai Mártont és nejét, Kovacz Annát 1651. február 24-én a magyar nemességgel tüntette ki. Nem ő volt az első magyar könyvnyomtató, aki ebben a kitüntetésben részesült. II. Rákóczi György néhány évvel előbb (1648) a nagyváradi officina vezetőjét, Szenczi Kertész Ábrahámot is nemesi sorba emelte. A Majornak adományozott cimer az un. beszélőcimerek sorába tartozik. Kék mezőben zöld ruhás férfit ábrázol, aki a szedőszekrény előtt ülve dolgozik: „Scutum videlicet militare coelestini coloris. In cujus campo sive area homo quidam veste viridi indutus sede insidente literas ex theca literarum colligere visitur”. (Közli Illésy János: Nyomdászati és könyvészeti adatok. M. Kvszle, 1896. 174-175. l.)

A szépen virágzó gyulafehérvári nyomda müködésének véget vetett a gyászos 1658. esztendő, ami kor II. Rákóczi György kétszinü politikája következtében a török-tatár hadsereg végig szántva Erdélyen, szeptember 5-én teljesen szétdulta a fejedelmi székhelyet. Bethlen Gábor és I. Rákóczi György valamennyi kulturális alkotása áldozatul esett a barbár hordáknak, köztük a főiskola teljes fölszerelésével és gazdag könyvtárával. Bizonyára a fejedelmi nyomda sem került ki épségben a szörnyü pusztulásból. Legényei szerteszóródtak s faktora, a derék Major Márton végleg eltünik szemünk elől. Ami a nyomdai felszerelésből fennmaradt, az évekig használatlanul hevert valamelyik raktárban, mignem I. Apafi Mihály 1673. április 16-án azt néhai Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájával (amelyet 1672. október 12-én kelt

adomány-levelével a nagyenyedi és kolozsvári református kollégiumnak adományozott) egyesitette és Kolozsvárra szállittatta. (L. Ferenczi: A kolozsvári nyomdászat története. 42. l.)

A nyomda cirill tipusai, ugy látszik, az 1658. évi tatárdulás alkalmával elkallódtak. Legalább I. Apafi Mihály 1667. május 24-én kelt rendeletében, mellyel egy négytagu bizottságot küldött ki a gyulafehérvári rumén kolostor javainak számbavételére, nem esik szó az egykori rumén nyomdai felszerelésről. (Ez egyébként erősiteni látszik azt a véleményünket, hogy különálló rumén nyomda nem is volt Gyulafehérvárt.) A fejedelem azonban lelkére köti a bizottságnak, hogy „scholát és typographiát azután mindjárt erigáltasson”. (Szilágyi Sándor:

Az erdélyi nyomdászat történetéhez. M. Kvszle, 1889. 86-87. l.) Lett-e foganatja a rendelet e részének, nem tudjuk. Csak annyi bizonyos, hogy 1683-ig rumén könyv nem készült Erdélyben.

Ekkor jelent meg Szászsebesen I. Apafi Mihálynak ajánlva s az ő cimerével ellátva a Sicriiul de aur (Bianu-Hodos. 80. sz. és RMK. II. 1132.), mely tizenöt prédikációt tartalmaz János vinci pópa forditásában.

Ezt követte ugyane szerzőtől s ezuttal az alig kilenc éves II. Apafi Mihálynak ajánlva a Cărare pe scurt (Bianu-Hodos. 82. sz.) 1685-ből, amely már Gyulafehérvárt készült, ugyanitt nyomatta ki János pópa 1689-ben Molitvenic (Bianu-Hodos. 87. sz.) c. rituáléját. Ennek kolofonjában a nyomdász, Chyriac nevü, meg is nevezi magát és elnézést kér az esetleges sajtóhibákért, mert hiszen, mint mondja, „mindnyájan emberek vagyunk és tévedhetünk”.

Chyriac vagy Kyriak – miként ezt az 1696-ban Nagyszebenben megjelent Ciaslovetu (Bianu-Hodos. 101. sz.) kolofonjából tudjuk – Moldvából bevándorolt pópa volt s lehet, hogy a nyomdai felszerelést is onnan hozta magával.

Gyulafehérvárról történt távozása után az érseki nyomda vezetője Istvanovici Mihály volt, aki Atanáz erdélyi metropolita kivánságára 1690-ben egy rumén ábécés könyvet, a Bucovna-t (Bianu-Hodos. 113. sz. és RMK. II. 1951.) és a Chiriacodromion (Bianu-Hodos. 115. sz.) c.

prédikációs kötetet nyomtatott. Utóbbi kolofonjában Istvanovici is „ama rumén országból”

valónak mondja magát.

A nyomda utolsó, ma már csak cime szerint ismert terméke a gyermekeknek szánt imakönyv, a Panea pruncilor (Bianu-Hodos. 133. sz.) 1702-ből.

21. A BETHLEN ISTVÁN-ALAPITOTTA NAGYVÁRADI KÖNYVSAJTÓ (1640?)