A SZÁZAD VÉGÉN KELETKEZETT MÁSODIK BÁRTFAI NYOMDA

A XVI. század utolsó jelentősebb könyvnyomtató mühelye az 1597-ben Bártfán keletkezett második nyomda, melyet Klöss (nevének alakváltozatai: Klo^es, Klo^ez, Kles, Klez) Jakab létesitett.

Klöss származásáról és korábbi sorsáról pozitiv adataink nincsenek. Neve alapján kétségtelen, hogy akár hazai, akár külföldi, de német család sarja volt. Igen valószinü, hogy a Károli-biblia kinyomtatása idején Vizsolyban tartózkodott, mint Mantskovit segédje, s nem lehetetlen, hogy ekkor vette nőül Mantskovit leányát. A nagy müvet 1590. juliusában befejezték, és Klöss megvált a vizsolyi nyomdától, másutt keresve megélhetését. Ekkor kerülhetett Kolozsvárra, ifjabb Heltai mühelyébe, ahol mint müvezető Mantskovit 1596 végén vagy 1597 elején bekövetkezett haláláig müködött. Most alkalma nyilt az önállósulásra, visszament Vizsolyba, ahonnan a nyomda egy részével még 1597 tavaszán Bártfára költözött.

Feltevéseinknek e sorozatát a következő tényekre alapitjuk. Klöss felszerelésében a vizsolyi mühely egyes jellegzetes darabjai szerepelnek, s bártfai fellépése nyomon követte Mantskovit halálát. Klössnek először jóval 1597 előtt kellett megnősülnie, mivel 1610-ben már vejét ajánlotta Kassára tipográfusnak maga helyett. Baranyai Decsi Csimor János, aki Syntagma (RMK. II. 241.) c. jogi kompendiumát 1593-ban ifjabb Heltaival adatta ki, még pedig igen előnyös feltételek mellett, hires szólásgyüjteménye kinyomtatását 1597-ben a kezdő Klössre

bizta, amit bizonyára nem tesz meg, ha közelebbről nem ismeri. Végül, van Klössnek egy hely és keltezés nélküli nyomtatványa, a Fortuna, melynek előszavában azt állitja, hogy „az Sorsvetés avagy Szerencse könyvét” „egy nehány esztendo^evel ez elo^et” nagy költséggel már kinyomtatta. Minthogy a Fortuna G. C. betükkel jegyzett fametszeteit kétségkivül ugyanaz a G. T. C. és G. C. T. jegyü mester készitette, akinek ducai kolozsvári nyomtatványokban (RMK. I. 309. és II. 281.) szerepelnek, s e ducok egy része egy 1594-i Heltai-féle kiadvány-ban (RMK. I. 311.) is előfordul, igen valószinü, hogy a Fortuna első, ma már elveszett kiadása is Kolozsvárt készült, még pedig nem a nyomda tulajdonosa, hanem müvezetője költségén.²⁰ Az ilyesmi a XVI. században hazánkban sincs példa nélkül. Igy láttuk, hogy Abádi, az ujszigeti nyomda müvezetője Sylvester Wy Testamentum-ának egy részét néhány példányban a maga számlájára nyomtatta ki, hogy a befolyó jövedelemből a személyzet élelmezési költségeit fedezhesse; Mantskovitról pedig tudjuk, hogy mint Bornemisza müvezetője egy bécsi könyvárus részére az Evangeliumok és epistolák c. közkedvelt prédikációs munka kinyomtatására vállalkozott.

Gutgesel halála után a két bártfai üzem Klöss kezében egyesült. Ifjabb Kemény Lajos – a kassai városi levéltár ügyirataira hivatkozva – azt állitja, hogy Klöss és Gutgesel rokonok voltak, de a rokonság fokáról nem nyilatkozik. (M. Kvszle, 1889. 230. l.) Nem lehetetlen, hogy Klöss vagy már mint özvegy ember került Bártfára, vagy itt érte az özvegység, s Gutgesel halála után elvette özvegyét vagy még életében leányát. Annyi bizonyos, hogy Klöss Jakab hasonnevü fia 1601. junius 19-én született. (Archaeologiai Értesitő. Uj folyam, XXXVIII. 1918-19. 97. l.) Klöss, bár munkásságát a város pénzbeli segéllyel is támogatta (vö: Ábel. I. m. 119. l.) sorsával sehogy sem volt megelégedve. 1610-ben száz forint kölcsönt kért Kassa városától papirosra s egyéb felszerelésre, hogy iparát Kassán folytathassa.

Minthogy azonban a város csak ötven forintot volt hajlandó fizetni, elállt tervétől s – betegeskedését hozva fel ürügyül – vejét, Fischer Jánost ajánlotta a kassaiaknak maga helyett.

(L. ifj. Kemény Lajos: Kassa XVII. századbeli könyvnyomtatói. M. Kvszle, 1839. 229-230. l.) Négy év mulva azután megvalósitotta Bártfa elhagyására irányuló régi tervét. 1614-ben egész nyomdai felszerelésével átköltözött Lőcsére, mivel a város tanácsa szivesen fogadta e tervét s minden lehető támogatást kilátásba helyezett. A költözködés február 10. után ment végbe. (L.

Hajnóci Iván: A lőcsei könyvsajtó kezdetei. M. Kvszle, 1905. 137. l.) Lőcséhez füzött reményei azonban nem váltak valóra, s a betegeskedő Klösst 1616-ban ismét Bártfán találjuk.

Ekkor már keservesen megbánta, hogy nem fogadta el a kassaiak meghivását. (L. erre vonatkozólag az Evangeliomok és Epistolák-nak Kassa tanácsához intézett ajánlását. RMK. I.

459.) Bártfán már nem sokáig huzta: kevéssel visszaköltözése után, valószinüleg 1618-ban meghalt, utóbbi esztendőből ugyanis csupán egy nyomdatermékét ismerjük, s azontul az üzem 1622-ig alig ad életjelt magáról. Legalább Szabó csak két bártfai nyomtatványról tud: az egyik 1619-ben jelent meg hely és nyomda feltüntetése nélkül (RMK. I. 484.), a másik 1620-ban. Utóbbi egy magyar kalendárium 1621-re (RMK. I. 508.), latin ajánlással a nyomda akkori üzemvezetőjétől, az egyébként ismeretlen „Martinus Wolfgang typographus”-tól.

1622-től kezdve ismét szerepel bártfai nyomtatványokon Klöss Jakab neve. Ezuttal azonban már nem az öreg Klöss Jakabbal, hanem fiával van dolgunk, aki ekkor töltötte be huszon-egyedik esztendejét s birtokába vette atyai örökségét.²¹

Az idősebb Klöss Jakab azok közé az idegen nemzetiségü könyvnyomtatóink közé tartozik, akik annyira elsajátitották nyelvünket, hogy maguk is beállhattak irodalmunk müvelői sorába.

Ez – mellesleg megjegyezve – szintén amellett szól, hogy Klöss hosszabb időt töltött magyar

20 A sorsvetőkönyv kolozsvári és bártfai kiadásainak egymáshoz való viszonyára nézve ugyancsak merő feltevések alapján más eredményre jut Soltész Zoltánné: A XVI. századi bártfai nyomtat-ványok könyvdiszei. M. Kvszle, 1956. 230-244. l. c dolgozatában.

környezetben. Leforditotta németből Tilenus György sziléziai luteránus lelkésznek a vasár- és ünnepnapokra rendelt, evangéliumokhoz irt summáit és tanulságait, s ezeket 1616-ban az Evangeliumok és Epistolak szövegével együtt kinyomtatta (RMK. I. 459.), arra kérve a kegyes olvasót, hogy e kis munkáját jó néven vegye, ha mindjárt nem felel is meg az ő bölcs szólásának és irásának. Ez a forditás aligha volt első irodalmi próbálkozása. Ha helytálló az a feltevésünk, hogy ifjabb Heltai kolozsvári nyomdájának egyideig ő volt a müvezetője, akkor igen valószinü, hogy ő, de semmi esetre sem ifjabb Heltai, Kolozsvár „hires Nótáriusa” és az elmagyarosodott biblia-forditó fia az a magát meg nem nevező „typographus”, aki 1591-ben leforditotta magyarra Gemma Reinhart Arithmeticá-ját (RMK. I. 244.) s aki azzal mentegeti müve fogyatékosságát, hogy ő nem magyar. Szintugy igen valószinü, hogy tőle valók a vizsolyi Biblia töredékben ismeretes 1607. évi bártfai kiadásának erkölcsi magyarázatokkal megtüzdelt summái is, nem pedig Mihálykó Jánostól vagy Soós Kristóftól, amint ezt Szombathi János vélte (l. Horváth Cyrill: A bártfai biblia. M. Kvszle, 1904. 320. l.), forrásuk pedig alighanem ugyancsak Tilenus György.

Fiának, az ifjabb Klöss Jakabnak, aki egyik 1636. évi nyomtatványán (RMK. II. 504.) büszkén nevezi „civis et Typographus”-nak magát s aki Mihalik szerint a városbirói tisztet is betöltötte, nem voltak ilyen irodalmi ambiciói. Tisztára üzletember volt, aki csak megrendelésre dolgozott s a maga költségére a naptárakon kivül legfeljebb biztos kelendőségü ájtatossági és tankönyveket adott ki. Igy például 1630-ban ujra kihozta a Tilenus-féle Evangeliumok és Epistolak atyja-készitette forditását (M. Kvszle, 1929. 215. l.), kiadta vagy utánnyomta 1641-ben Erdőbényei János Janua linguarum bilinguis-ét [Kétnyelvü ajtó a nyelvtanuláshoz], (M. Kvszle, 1929. 217.), mely ugyanez évben Lőcsén (RMK. II. 579.) is megjelent, majd ugyanebben az esztendőben „saját költségén” jelzéssel Melanchthon grammatikáját, a kor egyik közkedvelt tankönyvét, s 1644-ben a kor népszerü csillagásza, Fröhlich Dávid Hemerologium historicum-át [Történeti nap-jelző] (RMK. II. 640.).

Ifjabb Klöss Jakab, ugy látszik, a nyomda továbbvitelére vállalkozó örökösök hátrahagyása nélkül hunyt el, s felszerelését a kor szokásához hiven Bártfa városa váltotta magához.

Minthogy 1665-67-ből bártfai nyomtatvány nem került elő, feltehetjük, hogy ez alatt a felszerelés használatlanul hevert a városháza valamelyik raktárában. Végre 1668-ban ujra megindul az élet a bártfai officinában. Az ez évi emlékek egy része, köztük egy julius 28-ra datálható (RMK. II. 1124.) „Typis Civitatis Bartphensis” impresszummal, más része pedig, melyek közt a legkorábbi keletü augusztus 26-ról való (RMK. II. 1125.), Georgius Sambuch impresszumával jelent meg. Sambuch nem sokáig volt a nyomda faktora; már 1669-ben (RMK. II. 1163.) felváltja e tisztében Scholtz Tamás, aki bizonyára azonos azzal a Scholtz Tamással, akinek neve egy 1656. évi Eperjesről keltezett nyomdaterméken (RMK. II. 348.) már szerepelt. Minthogy Eperjesről datált több nyomtatvány a XVII. századból nem maradt fenn, nincs kizárva, hogy Scholtz már akkor is a Klöss-nyomda alkalmazottja volt, s gazdája küldte át a felszerelés egy részével a szomszédos Eperjesre. Scholtz Tamással a város urai

21 Ifjabb Klöss Jakab epitáfiumát, mint a plébániatemplom tulajdonát, legelőször ifj. Kemény Lajos emlitette meg fentebb jelzett cikkében, de anélkül, hogy a két Klöss Jakab létezésére rámutatott volna. Az időközben a Sárosvármegyei Muzeumba került epitáfium hasonmását legelőször Mihalik József tette közzé a Muzeumi és Könyvtári Értesitő 1907. évfolyam 18. lapján Bártfai epitáfiumok c.

cikke egyik illusztrációja gyanánt. E cikk szerint Klöss Jakab bártfai birónak e sirtáblája 1665-ből származik. A képet ujra közölte Divald Kornél az Archaeologiai Értesitő 1918-19. évfolyamában megjelent A bártfai Sz. Egyed templom c. tanulmánya 7. részében. Divald az első, aki a 87. lapon az epitáfium szövegét is közli, amiből a két Klöss Jakab, apa és fiu létezése kiderül. Az ifjabb Klöss Jakab születési idejét fentebb az ő nyomán adtuk. Közlése szerint az ifjabb Klöss 1660. junius 19-én halt meg. Minthogy azonban Szabó Károly RMK. II. 1023. szám alatt egy 1664-i bártfai nyomtat-ványt ir le „Typis Jakobi Klöszi” impresszummal, ez az 1660. évszám valószinüleg sajtóhiba a Mihalik-emlitette 1665. évszám helyett.

igen meg lehettek elégedve, mert hamarosan megadták neki a polgárjogot, amint ez kitetszik az 1671-re szóló német Almanach (RMK. II. 1262.) Lőcse tanácsához intézett aláirásából:

„Thomas Scholtz, Bürger und Gemeiner Stadt Barthfeld Buchdrucker”. Scholtz neve legutoljára egy 1707-re szóló magyar Kalendárium-on (RMK. I. 1724.) szerepel, még pedig magyaros helyesirással (Sóltz Tamás).

Ami nyomtatvány Bártfán még 1710-ig megjelent, azon a nyomda cégjelzése egyáltalán nem fordul elő. Igy nem tudjuk eldönteni, ki lehetett az a bártfai „tipográfus”, akivel Okolicsányi Mihály bártfai katonai várparancsnok 1710. március 17-én Bercsényi Miklós kuruc generalissimushoz intézett levele szerint a városi nyomda egy részének Kassára leendő átszállitása dolgában tárgyalt. A nyomda átszállitását Kassára Bercsényi azért szorgalmazta, mivel Lőcse ostroma óta Bártfán állitották elő a kurucok Mercurius Veridicus [Igazmondó Merkurius] c. tábori ujságját, s szerinte a félreeső Bártfa helyett e célra alkalmasabb lett volna a központi fekvésü és jól megerősitett Kassa. Okolicsányi a müvezetőtől főleg az iránt érdeklődött, hogy hány szekér kellene az átszállitáshoz, ugy vélvén, hogy itt rejlik a dolog nyitja. Mire a müvezető felvilágositotta, hogy szekér ugyan nem sok kell, de „ha igy fogja bolygatni, amint most van, nemcsak hogy nagy kár esik benne, de ha a szekér-hányásban összeegyvelednek a betük: esztendeig ad imprimendum nem veheti őket. Hanem, ha el kellene juttatni innét: szintén ugy, juxta ordinem alphabeticum külön-külön rendbe és kötésekbe kellenék venni a betüket, mintha imprimálni kellenék; mely rendbe való vétel egy hónapig is... véghez nem mehetne”. Okolicsányi – s nézetét az érdekes okmányt közlő Thaly Kálmán (vö: Thaly Kálmán: Az első hazai hirlap. Értek. a Tört. Tud. Kör. VIII. Bp. 1879. 4.

l., a az ő nyomán Novák i. m. IV. 117-120. l.) is osztja – azt hivén, hogy a müvezető tulozza a nehézségeket, a városbiróhoz fellebbezett, de persze a valósághoz hiven az sem tudott mást felelni „hanemhogy notabilia kár nélkül nem lehet elvitetni, kiváltképpen ha hirtelen kellenék vinni”.²²

De Bercsényi nem tágitott. A Mercurius márciusi számát ugyan még Bártfán nyomatja ki, Thaly szerint április 5-én, de azután a nyomdai felszerelés egy részét a Berthóti-huszárok fedezete mellett haladéktalanul átviteti Kassára. Az átszállitás kellő gonddal történhetett, mivel a lapocska áprilisi száma, mint Berthóti altábornok jelentéséből tudjuk, már Kassáról került ki.

A nyomda átszállitása Bártfa város tulajdonjogának fenntartásával történt s valóban Madarász Márton: Szent Bernard Atyanak Szép áhitatos elmélkedései c. müvének 1710. évi kassai kiadása (RMK. I. 1773.), melyet Aachs Mihály kuruc tábori pap rendezett sajtó alá, „Bártfa városának bötüivel” cégjelzéssel került ki a sajtóból. (L. Thaly i. m. 44. l. Jegyzet.) A bártfai nyomda egyébként csakhamar a kassai jezsuita kollégium tulajdonába ment át.

13. KÉT PROBLEMATIKUS KÖNYVNYOMTATÓ MÜHELY A XVI. SZÁZAD