Az SWGCA által javasolt „8bis cikk” nem tartalmazott alternatívákat, csupán azt az egyetlen verziót, amit a kampalai felülvizsgálati konferencián végül szó szerint elfo-gadtak.183 A rendelkezés tartalmát illetően fontos kiemelni, hogy az különbséget tesz az „ag-resszió bűncselekménye” (crime of aggression) és az „agaz „ag-resszió cselekménye” (act of aggression) között, utat nyitva az egyének büntetőjogi felelősségének az államok – továbbra is fennálló – felelőssége mellett.184
Így a Római Statútum 8bis cikk (1) bekezdése először kimondja, hogy „jelen Statútum értel-mében az agresszió bűncselekménye »olyan agressziós cselekmény tervezése, előkészítése, megindítása vagy kivitelezése, amely jellegénél, súlyosságánál vagy kiterjedtségénél fogva az Egyesült Nemzetek Alapokmányának nyilvánvaló megsértését jelenti, olyan személy részéről, aki pozíciójánál fogva tény-leges ellenőrzést gyakorol egy állam politikai vagy katonai akciója felett, vagy irányítja azt«185,” majd
180 A különleges munkacsoportban való részvétel lehetősége nemcsak a Római Statútumban részes államok, ha-nem valamennyi állam előtt nyitva állt. Lásd: Continuity of Work on the Crime of Aggression, ICC-ASP/1/
Res.1, 9 September 2002.
181 Report of the SWGCA, ICC-ASP/7/SWGCA/2, 20 February 2009.
182 Non-paper by the Chairman on the Elements of Crimes, ICC-ASP/INF.2, 28 May 2009, Annex II, Informal inter-sessional meeting on the Crime of Aggression 8–10 June 2009, Liechtenstein Institute on Self-Determi-nation, Woodrow Wilson School, Princeton Club.
183 Rome Statute ASP RC/Res.6, 11 June 2010.
184 Utóbbi elbírálása értelemszerűen nem az ICC, hanem más nemzetközi bírói fórumok joghatósága alá tarto-zik. Az azonban már a nürnbergi per során kikristályosodott, hogy e súlyos nemzetközi jogi jogsértések mö-gött természetes személyek, nem pedig absztrakt entitások állnak, és csak akkor lehet az államokat jogkövető magatartásra rábírni, ha az egyénekkel szemben elrettentő hatású felelősségre vonást helyeznek kilátásba.
Lásd: Judicial Decisions: International Military Tribunal (Nuremberg), Judgment and Sentences, American Journal of International Law, 1947/41, 172, 221.
185 Hoffmann Tamás fordítása. Lásd: Hoffmann, 2019, 65. o.
a 8bis (2) bekezdése az ENSZ KGY 3314. (XXIX) határozatában186 kodifikált definíciót köl-csönözve megismétli, hogy „jelen cikk (1) bekezdése értelmében az agresszió cselekményének olyan fegyveres erő alkalmazása valamely állam részéről egy másik állam szuverenitása, területi integritása vagy politikai függetlensége ellen vagy az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljaival össze nem egyeztethető bármely más módon”, továbbá felsorolja a Közgyűlés határozatában példálózva fel-sorakoztatott agressziós tényállásokat is.187
A Római Statútum megőrizte a KGY-határozat koncepcióját az agresszió és az erőszak elhatárolását illetően, tudniillik az utóbbinak csupán a súlyosabb formái tartoznak az előbbi alá: az agressziónak minden formája fegyveres erőszak, de a fegy-veres erőszaknak nem minden formája agresszió.188 Mindazonáltal a 3314. (XXIX) KGY-határozat gyakorlati „átemelése” felvetett néhány jelentős kodifikációval kapcso-latos aggályt, mivel e határozat alapján a Biztonsági Tanács széles körű diszkrecionális jogkört élvez az agresszió cselekménye tekintetében, azaz valamely agressziós tényállás pro forma megvalósulása esetén nem köteles az agressziót megállapítani, egyszersmind akkor is megállapíthatja az agresszió cselekményének megtörténtét, ha az nem a hatá-rozatban felsorolt elkövetési magatartások szerint valósult meg. Hárs András kiemeli, hogy a Biztonsági Tanács „politikai szerv révén nem feltétlen jogi szempontok szerint dönt, így határozataiban a politikai szükségszerűség és kompromisszum válhat dominánssá”,189 így a BT-t mint politikai döntéshozót nem köti olyan értelemben a legalitás elve sem,190 mint egy (büntető) igazságszolgáltatási szervet. Ebből következik, hogy a nyílt végű felsorolás
186 UN Doc. A/RES/3314 (14 December 1974).
187 3314. (XXIX) KGY határozat 3. cikk: „Agressziónak minősül
a) ha egy állam fegyveres erői inváziót vagy támadást hajtanak végre egy másik állam területe ellen, vagy mindenfajta katonai megszállás, bármilyen ideiglenes is, amely ilyen invázió vagy támadás következménye, vagy egy másik állam területének vagy területrészének erő alkalmazásával történő annektálása;
b) ha egy állam fegyveres erői bombázzák egy másik állam területét, vagy ha egy állam bármiféle fegyvert használ egy másik állam területe ellen;
c) ha egy állam kikötőit vagy partvidékét egy másik állam fegyveres erői blokád alá veszik;
d) ha egy állam fegyveres erői megtámadják egy másik állam szárazföldi, tengeri vagy légi erőit, tengeri és légi flottáját;
e) ha egy állam a fegyveres erőit, melyek egy másik állam területén tartózkodnak a fogadó állammal történt megegyezés alapján, az egyezményben foglalt feltételek megszegésével használja fel, vagy ha azok az egyezmény lejárta után tovább tartózkodnak az illető területen;
f) ha egy állam megengedi egy másik állam számára, hogy területét, amelyet egy másik állam rendelkezésére bocsátott, agressziós cselekmény elkövetésére használják egy másik állam ellen;
g) ha egy állam fegyveres bandákat, csoportokat, önkénteseket vagy zsoldosokat küld – vagy a nevében ilyeneket külde-nek – egy másik állam ellen fegyveres cselekmények végrehajtására, melyek olyan súlyosak, hogy kimerítik a fent sorolt cselekményeket, illetve ha egy államnak komoly része van ebben” – szintén Hoffmann Tamás fordítása.
Lásd: Hoffmann, 2019, 63. o.
188 Valki, 2014, 728. o.
189 Hárs, 2018, 7. o.
190 Azzal, hogy az ENSZ Alapokmányában foglaltakra, az emberi jogokra, a humanitárius jogra, a nemzetközi szerződésekre és az arányosság elvére nyilvánvalóan tekintettel kell lennie. Lásd: Hárs, 2018, 7.
kalmazása az ICC esetén nem járható út, ezért a Római Statútumba átemelt lista csak megszorítóan értelmezhető, és a közgyűlési határozatban szereplő lista mesterséges le-zárása válik szükségessé.191
A 8bis cikkhez viszonyítva a „15bis cikk” végső szövegváltozatának elfogadása sokkal keményebb diónak bizonyult, egyrészt a kampalai módosításokat nem ratifikáló államok jövőbeni jogállása, másrészt a Biztonsági Tanács az agresszió elkövetésének megállapítá-sában játszott szerepe miatt.192 Utóbbi kapcsán elmondható, hogy a Nemzetközi Jogi Bi-zottság 1994. évi statútumtervezete szerint az ICC agresszió feletti joghatósága a BT erről szóló határozataitól függött volna, ugyanakkor ezt a változatot – az Egyesült Királyság és Franciaország nem meglepő lobbija ellenére – az államok a Biztonsági Tanács működési ha-tékonyságának egyértelmű anomáliái és a tagállamok döntéshozatalban való részvételének korlátozottsága miatt rendkívül problémásnak vélték, és többségük úgy tartotta, hogy nem kellene a Római Statútumban a BT-nek exkluzív hatáskört adni az agresszió cselekményének megállapítására,193 s további kétségeket vetett fel, hogy a BT állandó tagjainak vétójoga eset-legesen örökre megbéníthatja az ICC agresszió feletti joghatóságát mind saját maguk, mind szövetséges államaik felett.194
A kizárólagosság mellett főképp a Biztonsági Tanács állandó tagjai próbáltak meg ér-velni az ENSZ Alapokmány 39. cikkéből kiindulva, ám végül az az álláspont kerekedett felül, hogy noha a BT felelőssége a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában – az ENSZ Alap-okmány 24. cikke szerint – elsődleges, nem kizárólagos.195 Emellett szólt az az érv is, hogy az ENSZ Közgyűlése szintén számos alkalommal állapította meg agresszió cselekményének megtörténtét, mi több, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország 1950-ben támogatták az ún. Egyesült Erővel a Békéért (Uniting for Peace) elnevezésű közgyűlési hatá-rozat196 megszületését, amely elismerte az ENSZ plenáris szervének erre vonatkozó hatás-körét. Az exkluzivitás ellen a BT nem állandó tagjai továbbá azt hozták még fel, hogy maga a Nemzetközi Bíróság is több ízben foglalkozott olyan ügyekkel, ahol felmerült az agresszió kérdése,197 jóllehet az ICJ óvatosabb volt annál, hogy az „agresszió” kifejezést ténylegesen a döntések szövegébe szője.
191 Clark, 2015, 782. o.
192 Blokker és Kreß, 2010, 889. o.; Trahan, 2011, 49. o.
193 Kreß és von Holtzendorff, 2010, 1194. o.
194 Cassese, 1999, 144. o., 147. o.
195 Clark, 2015, 786. o.
196 UN Doc. A/RES/377 (3 November 1950).
197 Case Concerning Military and Paramilitary Activities in and against Nicaragua (Nicaragua v. the US), Judg-ment of 27 June 1986, I.C.J. Reports 1986; Legal Consequences of the Construction of a Wall in Palestinian Territory, Advisory Opinion of 9 July 2004, I.C.J. Reports 2004; Case Concerning Armed Activities on the Ter-ritory of the Congo (Democratic Republic of Congo v. Uganda), Judgment of 19 December 2005, I.C.J. Reports 2005.
Emellett azonban azt – a végül kisebbségben maradt érvet – is látnunk kell, hogy az ag-resszió bűncselekménye és az agaz ag-resszió cselekménye kéz a kézben járnak abban az érte-lemben, hogy nem lehet az állam cselekménye miatt elítélni valakit anélkül, hogy közben ne fejeznénk ki rosszallásunkat az állam felett.198 Így a Nemzetközi Jogi Bizottság a Római Statútum kodifikációja során azon az állásponton volt, hogy nem volna helyénvaló, ha az ICC az állam által elkövetett agresszió megállapítása hiányában ítélhetne el valakit az agresszió bűncselekménye miatt, és utóbbi szerepére az ILC a legalkalmasabbnak a Biztonsági Ta-nácsot tekintette az ENSZ Alapokmány VII. fejezetével összhangban.199
Így az SWGCA egy olyan szövegváltozatot fogalmazott meg, amely nem teszi kizáró-lagosan egy külső szervtől – legyen az a Biztonsági Tanács, a Közgyűlés vagy akár a Nem-zetközi Bíróság – függővé az agresszió cselekményének megállapítását, és nem teszi – az ár-tatlanság vélelmét tiszteletben tartva – kötelezővé egy külső szerv minősítésének elfogadását az ICC-re nézve – mely utóbbi a Római Statútum 15bis cikk (9) bekezdése, illetve 15ter cikk (4) bekezdése alatt került explicit rögzítésre200 –, mindazonáltal a Biztonsági Tanács erre vo-natkozó hatásköreit is megfelelően érvényre juttatja.
A Kampalában elért kompromisszumos megoldás tehát végül az lett, hogy a „15bis cikket”
kettéválasztották 15bis és 15ter cikkekre, amelyek az eljárást indító mechanizmusok szerint kategorizálva szabályozzák az agresszió miatti eljárás megindításának menetét, előbbi a részes államok utalására és az ICC főügyészének proprio motu eljáráskezdeményezésére, utóbbi a Biztonsági Tanács által az ICC elé vitt helyzetekre alkalmazandó, a népirtás, illetve az emberiesség elleni és háborús bűncselekmények gyanúja miatt indított eljárásokhoz vi-szonyítva mintegy lex specialisként.