Az önszabályozó tanulás

A konstruktivizmus eszménye az önszabályozó tanulás. A tanuló ember önmaga megis-merésével, adottságainak, képességeinek felmérésével, tudatosításával és mindezen ismereteinek a tanulási folyamatokban való tudatos alkalmazásával jelentős mértékben fokozhatja e folyamatok eredményességét, hatékonyságát (Molnár, 2003. 156.).

A kilencvenes évek végén, kétezres évek elején alakult ki az élethosszig tartó tanu-lás koncepciója, amely a tanutanu-lási stratégiákat és az élethosszig tartó kompetenciafejlesz-tést állította középpontba (Európai Bizottság, 2000). Ez a koncepció azt feltételezi, hogy az ember nem fejezi be a szükséges tudás megszerzését a formális oktatási struktúrából kilépve, hanem az egész életén át folytatódik. Az önálló tanulásirányítás kerül a figyelem homlokterébe. Ez azt jelenti, hogy a tanuló személye áll a tanulási folyamat középpont-jában, ő a saját tanulásának aktív irányítója, és annak alanyaként maga felelős a sike-rességéért is. Az  élethosszig tartó tanulás koncepciója teremti meg a  folyamatosságot a gyermekkori és a felnőttkori tanulás között (Európai Bizottság, 2000).

Az élethosszig tartó tanuláshoz nélkülözhetetlen bizonyos kulcskompetenciák elsa-játítása. Ennek elsődleges színtere a közoktatás (iskolai oktatás), továbbfejlesztésük pedig a felnőttoktatás keretében történik. A kompetenciákon belül a tanulási képesség játssza a fő szerepet, amelyet főleg gyermek- és ifjúkorban kell kialakítani, de felnőttkorban is folyama-tosan fejlesztendő. A tanulási képesség vonatkozásában a leglényegesebb cél, hogy a felnőtt képes legyen megvalósítani az önszabályozó tanulást (European Commission, 2004).

A tanulás önszabályozásának értelmezésére több definíció is született. Az egyik korai meghatározás Zimmerman és Martinez-Pons (1988. 24., idézi D. Molnár, 2014. 34.) nevé-hez fűződik: „az önszabályozott tanulás olyan folyamat, amely során a tanuló belső, személyes céljaitól vezérelve szabályozza kognitív és metakognitív folyamatait, motivációját, viselkedését, és amely komplex gondolkodási, érzelmi, akarati és cselekvési önfejlesztő képesség révén való-sul meg”. A későbbi értelmezések hasonlóan láttatják az önszabályozó tanulás folyamatát.

McCombs és Marzano (1990. 53.) definíciója szerint az önszabályozó tanulás „önirányított metakognitív, kognitív, affektív és viselkedési folyamat összessége”. Winne és Perry (2000. 533.) szerint az önszabályozó tanulás azt jelenti, hogy a „tanuló metakognitívan vezetett tanulásá-ban, intrinzik motivációja van, és tanulása stratégiai lépéseken keresztül megvalósított”.

Az önszabályozó tanulásra vonatkozóan több modellt is kidolgoztak a  kuta-tók. Zimmerman ciklikus modellje (2000. 15.), majd annak végleges változata (2009) Bandura szociálistanulás-elméletén alapul, és az önszabályozó tanulást a környezet hatá-sára, a viselkedésből származó és a személyiség szintjén megnyilvánuló három tanulási forma interakciójaként értelmezi. A  modell lényege, hogy az  egyén szintjén létrejövő metakognitív és motivációs folyamatok egymáshoz történő kapcsolódása révén valósul meg a tanulás, amelynek során három egymást ciklikusan váltó fázis különíthető el:

• a tervezési fázis (Forethought phase),

• a kivitelezési fázis (Performance or Volitional Control phase),

• az önreflexiós fázis (Self-reflection phase) (Zimmerman és Moyran, 2009. 300–301).

Boekaerts kettős önszabályozási modelljében (Dual Processing self-regulation model) (Boekaerts, 1996. 108.) a tanulás két nagy működési mechanizmus köré szerve-ződik: a kognitív és az affektív vagy motivációs önszabályozás köré. Az adaptív tanu-lási modellben (Boekaerts, 1991. 2.) az önszabályozó tanulásnak három célját határozta meg:

• a tudás és a képességek kiterjesztése;

• mindezek erőforrások vesztését eredményezik, ezáltal biztosítani kell egyfajta kényel-mi állapotot bizonyos észszerű határok között;

• támogatni az egyén elköteleződését olyan tevékenységek segítségével, amelyek az egyén figyelmét a „jóllétről” a szakmai fejlődés irányába vezetik.

Ez utóbbi cél is kiemeli az érzelmek jelentőségét, hiszen amikor negatív érzelmeket él át a tanuló, akkor elsősorban a kényelmi állapot irányába hajlamos elindulni (Boekaerts, 2011. 410–411.).

Boekaerts modelljével szemben Winne és Hadwin koncepciója hangsúlyozza a meta-kogníciót és az önszabályozó tanulót, és őt mint aktív szereplőt írja le, aki képes irányí-tani saját tanulását a monitorozás és a metakognitív stratégiák által (Winne és Hadwin, 1998. 278.). Ők négy fázist különítenek el az önszabályozó tanulásban:

• feladatmeghatározás,

• célkitűzés és tervezés,

• tanulási taktikák és stratégiák alkalmazása,

• metakognitív módon megvalósuló adaptív tanulás, amelynek során a tanuló hosszú távú változtatásokat határoz el motivációjában és stratégiáiban a jövőre nézve.

A négy fázisban öt tényező befolyásolja az önszabályozó tanulást (COPES):

• a körülmények (Conditions) – a rendelkezésre álló források a feladat megol dásához,

• a műveletek (Operations) – kognitív folyamatok, taktikák és stratégiák, amelyeket a tanuló alkalmaz a feladat végrehajtásának megtervezéséhez,

• a termékek (Products) – a műveletek során létrejövő információk, pl. új tudás,

• az értékelések (Evaluations) – visszacsatolás arról, hogy a termékek és az elvárások, melyek lehetnek külső (tanár, társ által megfogalmazott), de a tanuló által megfogal-mazott belső elvárások is, milyen viszonyban vannak egymással,

• az elvárások (Standards) – azok a kritériumok, amelyek mentén a Termékek monito-rozása történik (Winne és Hadwin, 1998. 281.).

Winne (2001. 164.) különösen nagy figyelmet fordított arra, hogyan működnek a  kognitív folyamatok a  tervezés, a  végrehajtás és az  értékelés során. Kiemelt szerepet

tulajdonított az elvárásoknak (Standards), amelyek meghatározzák a feladat végrehajtásá-hoz szükséges célok kijelölését, a végrehajtás monitorozását és értékelését.

Pintrich önszabályozó tanulás modelljében (Pintrich, 2000. 454.) is négy fázis külö-níthető el:

• tervezés és aktiválás,

• monitorozás,

• kontrollálás,

• reakció és reflektálás.

Mind a négy fázisban működnek a kognitív, az affektív, a viselkedést és a kontextust szabályozó mechanizmusok.

Efklides MASRL-modellje (Efklides, 2011. 8.) az önszabályozó tanulás Metakognitív és Affektív Modelljeit kapcsolta össze. Két szintet különít el, az  első a  személyi vagy makroszint, amely az  adott tanuló tulajdonságait jelenti, magába foglalva a  kogní-ciót, a  motivákogní-ciót, az  énképet, az  érzelmet, az  akaratot, a  metakogníciót mint tudást és a  képességet. A  személyi szint központi elemei a  tanuló által a  feladatra vonatkozó megfogalmazott célok, ugyanis ezek irányítják az  összes többi területet. A  második a mikroszint, ahol a feladattípus és a tanuló személyes tulajdonságai között interakció lép életbe. Egyszerűbben fogalmazva, a tanuló figyelme a feladatmegoldás specifikus mecha-nizmusaira irányul, és az általános tanulási cél egy sokkal specifikusabb célban ölt testet.

Ebben az estben a mikroszintű monitorozás a fő folyamat, a motiváció és az érzelmi reak-ciók a metakogníciós források és a visszacsatolások alapján változnak. A MASRL-modell tehát a metakogníció, a motiváció és az érzelmek közötti viszonyokat írja le a mikro- és a makroszint interakcióján keresztül.

A bemutatott modellek közös vonásokat hordoznak abban a  tekintetben, hogy kiemelik a  hatékony tanulót, aki folyamatosan monitorozza és szabályozza saját tanu-lását, aminek eredménye, hogy többet és eredményesebben sajátít el a  tanulás során.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a tanulók maguk a visszacsatolás forrásai, és ez újnak számít (Pintrich, 2000; Zimmerman és Schunk, 2001). D. Molnár Éva az  önszabá-lyozó tanulás elméleteinek újszerűségét abban látja, hogy annak két nagyobb területét, a kognitív és a motivációs területeket összekapcsolják, és együttesen értelmezik. A haté-kony tanulást a tanuló saját céljaitól irányított, a figyelmével és akaratával végrehajtott, illetve önreflexivitása révén értékelt folyamatnak tekintik. A  tanulás önszabályozása révén a tanulók kognitív képességeiket, motivációs/emóciós készségeiket és viselkedésü-ket egyaránt képesek szabályozni (D. Molnár, 2013).

Egy teljesen új szempont is megjelent az újabb kutatásokban. Järvelä és Hadwin (2013) az önszabályozó tanulás lehetőségeit tárták fel a tanulás társas és interaktív vonatkozása-inak bemutatásával IKT-eszközök alkalmazása révén és a  számítógép által támogatott

kollaboratív tanulási környezetben. A  Socially Shared Regulated Learning Modellben a kollaboráció, vagyis az együttműködés három módját különítik el: önszabályozó tanulás (SRL), az együttműködő szabályozás vagy co-regulation (CoRL) és a megosztott önszabá-lyozó tanulás (SSRL). Az önszabáönszabá-lyozó tanulás az egyén olyan tevékenységét jelenti, amely lehetővé teszi a társak közötti interakcióhoz való alkalmazkodást a csoportmunka során.

Az együttműködő önszabályozás (CoRL) szélesebben értelmezi a tanuló megfelelő straté-giai tervezését, feladat-végrehajtását, reflektálását és alkalmazkodását a csoport más tagja-ival való együttműködés során. A  megosztott önszabályozó tanulás szintén a  csoporton belüli együttműködésben értelmezhető. A különbség az, hogy itt a csoporttagok közötti kölcsönös együttműködés során alakul ez ki, míg az együttműködő önszabályozás eseté-ben a folyamat a csoport egy tagja vagy tagjai által irányított (Panadero, 2017. 422.).

Az önszabályozó tanulók jellemzőit Zimmerman (1995. 218.) foglalta össze:

1. a tanulás a tanulók által kezdeményezett, 2. képesek személyes céljaik megfogalmazására, 3. kitartanak feladataik végrehajtása mellett, 4. önállóak,

5. hatékony tanulási stratégiákat alkalmaznak, 6. a következmények jelentőségét felmérik,

7. önreflektívek, a tanulásra vonatkozó metakognitív tevékenységet végeznek, 8. kialakult érdeklődéssel rendelkeznek,

9. saját képességeiket reálisan ismerik,

10. a tanulással szemben pozitív attitűddel rendelkeznek.

A legújabb kutatások eredményeit figyelembe véve kiegészíthetjük a  felsoroltakat azzal a  megjegyzéssel, hogy az  önszabályozó tanuló képes nemcsak önmagára figyelni a tanulás folyamán, hanem egy adott csoporton belül a csoport tevékenységére is reflek-tálni a közösen kitűzött célokat figyelembe véve, és szabályozni nemcsak önmaga, hanem a csoport egészének tevékenységét is.

Az önszabályozó tanulás tehát aktív, konstruktív folyamat. A  szabályozás jelenti a  célkitűzést, monitorozást, a  megismerés kontrollálását, a  motiváció és viselkedés összhangba hozatalát a  külső környezeti és belső elvárásokkal, lehetőségekkel. Ezek a  cselekedetek állandó összeköttetést biztosítanak az  egyén és a  kontextus, illetve elért teljesítményük között. A  szabályozási folyamat lényeges eleme az  önreflexió és az önértékelés.