AVAGY HOGYAN ÍRHATÓ MEG A KISEBBSÉGEK POLITIKATÖRTÉNETE MÁSKÉPPEN?

Amikor egy évtizeddel ezelőtt elkezdtem rendszeresen kutatni a magyar kisebbségek történetét, a cél egy politikatörténeti munka megírása volt. Bár a téma népszerűsége már akkor is folyamatosan nőtt – nem utolsósorban a még létező Teleki Intézet és az ott dolgozó Bárdi Nándor körül for-málódó szakmai közösség kutatásai mutatták ezt –, de még lehetett bízni abban, hogy egy átfogó, inkább hagyományos szemléletű politikatörténeti munka nemcsak megírható, hanem újszerűnek is számít majd. Azóta azonban nemcsak az idő telt, hanem a témára vonatkozó munkák sokasága jelent meg. Átfogó munkák,²⁵ dokumentumkiadványok,²⁶ diplomáciatörténeti művek,²⁷ életraj-zok és biográﬁ ai jellegű összeállítások,²⁸ tematikus folyóiratszámok,²⁹ és számos kisebb témát fel-dolgozó tanulmány, elkészült vagy készülő disszertáció és kötet származik a politika, társadalom, eszmetörténet köréből.³⁰ Ezek egy része éppen abba a hagyományos politikatörténeti megközelí-tésbe illeszkedik, amely a kutatás kezdetekor saját munkámat is meghatározta. Végül 2013-ban megjelent Bárdi Nándor doktori értekezése is a két világháború közötti budapesti kormányzatok magyarságpolitikájáról és a kisebbségi magyarok ehhez való viszonyáról,³¹ ami végképp okafo-gyottá tette az eredetileg tervezett átfogó politikatörténeti munka elkészítését.

Igaz, saját terveim és megközelítésem is már viszonylag korán jelentős mértékben megváltoz-tak. Egyre inkább az identitás, az önazonosság problémája kezdett foglalkoztatni. Milyen szerep jut az önazonosságnak a politika sikerében vagy kudarcában? Miként próbálják meg meghatároz-ni közösségeiket az egyes szereplők? Mi a hatása ennek a közösségre? Hogyan használhatják fel

25 Például A. Sajti Enikő 2004; Simon Attila 2010, 2013a; Angyal Béla 2002; Fedinec Csilla–Vehes Mikola 2010; Bárdi Nándor, 2004, 2013; Földes György 2007; Bárdi Nándor–Fedinec Csilla–Szarka László (szerk.) 2009; Ablonczy Balázs 2011b; Brenzovics László 2010; Eiler Ferenc 2011.

26 Például Gidó Attila 2009; Năstasa 2012; Angyal Béla (szerk.) 2003; Fedinec Csilla (szerk.) 2001. Bárdi Nándor összeállításai a Magyar Kisebbség folyóiratban: például Bárdi Nándor (szerk.) 1997, 1998a, 1998b, 2000, 2002.

27 Lásd L. Balogh Béni 2002, 2012a; Case 2009; Sallai Gergely 2002.

28 Ablonczy Balázs 2005a; Ormos Mária 2000; Balázs Sándor 2003; Molnár Imre 2013.

29 Dél-Felvidék 1938–44. Limes, 2007/2; Észak-Erdély 1940–1944. Limes, 2006/2; Magyarságkép a 20. században I–II.

Limes, 2008/2–3; Nemzetiségpolitikák Magyarországon 1918–1944. Limes, 2010/2; Dél-erdélyi magyarság 1940–44.

Limes, 2011/2; Délvidék 1941–44. I–II. Limes, 2009/2–3; Történetírás–kisebbségtörténet. Limes, 2012/4. I. kötet;

Erdélyi magyarság 1920–1944, Limes, 2012/2.

30 A teljesség igénye nélkül: Baumgartner Bernadette 2012; Eiler Ferenc 2007, 2011; Gaucsik István 2006, 2010, 2011;

Simon Attila 2009, 2010, 2012, 2013a; Filep Tamás Gusztáv 2007b, 2010; Hunyadi Attila 2010; Kovács Éva 2004, 2007, 2011a, 2011b; Gidó Attila 2009, 2011; Ahn 2009; Cornelius 1998; Kulcsár Beáta 2012; Rigó Máté 2012;

Ablonczy Balázs 2005, 2008, 2011a, 2011b.

31 Bárdi 2013.

mindezt az elitek saját politikai törekvéseik érdekében? Egyszóval a politikából identitáspolitika lett, és ezzel még nem ért véget a változások sora. Hamarosan rá kellett jönnöm, hogy az észak-er-délyi magyar elit identitáspolitikájának izgalmas, bizonyos elemeiben már-már új, külön nemzet születése felé mutató, másfelől pedig a nemzeti közösség hagyományos hierarchiáját felülíró tör-ténete³² korántsem egyedi, sőt. Részben 1918 előtt található meg előképe és előfutára, részben pedig nagyon hasonló jelenségekre ﬁ gyelhetünk fel a két világháború közötti Csehszlovákiában, a Harmadik Birodalomhoz csatolt Szudéta-vidéken, az Olaszországhoz került Dél-Tirolban (hogy csak példákat említsek egy sokkal szélesebb körben tetten érhető jelenségről) és Erdélyben, de a román eliten belül is.³³ Óhatatlanul is felmerült a kérdés: mi áll e mögött és miként illeszthető ez össze azzal az általános, a történetírásban ma is népszerű megközelítéssel, ami a kisebbségek történetét két, lényegében homogén nemzet érintkezésének történeteként írja le.

Ám ezzel még nem volt vége a kutatás közben felmerülő kérdéseknek. Részben éppen az egyes nemzeteken belüli különbségek megnyilatkozásaitól elindulva (és itt nagy segítségemre volt a té-makörrel foglalkozó jelenkori szociológia³⁴) kezdtem foglalkozni az etnicitás – vagyis a különbség-tétel társadalmi gyakorlata³⁵ – mindennapi dimenziójával, és ennek nyomán az is izgatni kezdett, hogy vajon felmérhető-e az identitáspolitika hatása az egyénekre, és fordítva, miként jelennek meg az egyének tapasztalatai a közösségi identitás létrehozásának felső, identitáspolitikai szintjén.

Mindez ismét új irányba terelte a munkám.

Az remélhetőleg már ebből is kitetszik, hogy a hagyományos politikatörténeti keret elhagyá-sa – esetleg újraértelmezése – nyomán a tervezett munka bonyolódott és nem egyszerűsödött.

Ugyanakkor – szerencsémre vagy szerencsétlenségemre – már az elsőként áttekintett források is igazolták, hogy az, amit identitáspolitikai megközelítésnek tartok, nem belemagyarázás, hanem a probléma két világháború között is érvényes egyik látásmódja. A szereplők – a magyar kormány szakértői, szakpolitikusai, a kisebbségi elitek – számára az egyik legnagyobb kihívást az jelentette, hogy miként tudnák megerősíteni a kisebbségi magyarok körében az általuk fokozatosan rom-lónak, gyengülőnek látott magyar identitást. A mennyiség mellett legalább olyan fontos volt a minőség, egy Magyarországgal kompatibilis önazonosság fenntartása és ápolása. Ám amíg ez a fel-fedezés megerősített abban, hogy kiindulópontom legitim, nem sokat mondott arról, hogyan le-hetne az egyre burjánzó kérdések nyomán hatalmasra nőtt anyagot elrendezni és érthetővé tenni.

Az elkövetkezőkben ennek tisztázására teszek kísérletet, vagy legalábbis egy első lépést. Éppen a kérdések szerteágazó jellege és az elemzési egységek, társadalmi szintek keveredése miatt nem egyszerű kiválasztani célravezető elméleti és módszertani megközelítéseket, és ezeket összeilleszte-ni olyan módon, hogy egységes keretet biztosítsanak. Éppen ezért a következőkben nem mindig beszélhetek bizonyosságról, olykor csak dilemmákról és kérdésekről lehet szó arra vonatkozóan, hogy lehet-e, érdemes-e minden lehetséges megközelítésből meríteni.

32 Egry Gábor 2008a.

33 Bárdi Nándor 2003a; Egry Gábor 2007, 2010b, 2013a, 2013c; Heimann 2009; Ward 2013; Cornwall 2012; Murdoch 2010; Livezeanu 1995; Bocholier 2004, 2005; K. Lengyel Zsolt 2007; Fati 2007.

34 Fox 2005; Brubaker et al. 2011.

35 Feischmidt Margit 2010.

Egry Gábor 10 28.indd 24

Egry Gábor 10 28.indd 24 2015. 10. 28. 16:03:552015. 10. 28. 16:03:55

MI A KISEBBSÉGTÖRTÉNET?

Válasszuk kiindulópontnak magának a kisebbségtörténet fogalmának a problémáját. Nem mintha egyszerű lenne megválaszolni a kérdést: vajon mi is a kisebbségtörténet, vagy, konkrétabban, mi a magyar kisebbségek története?³⁶ Noha a kisebbség fogalma objektívnek látszik (ám mégsem az), korántsem ilyen egyértelmű, hogy van-e a nemzeti kisebbségként azonosított csoportnak saját története kisebbségi minőségében, illetve mi is ez a történet pontosan. Ha a magyar kisebbsé-gekről van szó, óhatatlanul is felmerül, ez vajon Magyarország történetének része, vagy netán az egyes utódállamok történetének keretébe illesztendő? Ráadásul mindkét lehetőség értékválasztás jellegű is lesz. Az önálló kisebbségtörténet szembeállítható a nemzet egységének történelmében is megmutatkozó eszméjével – ami egyúttal sok két világháború közti szereplő felfogása is volt. Ha viszont Magyarország, vagy, tágabban, a nemzeti történelem részének tekintjük a kisebbségtör-ténetet, akkor nemcsak a kutatás tárgyának szereplői által hangoztatott nézetekhez kerülhetünk túlzottan közel, hanem igazodunk egy, a magyar kisebbségek történetének újrafelfedezése során elfogadott előfeltevéshez is. Hiszen a kisebbségekről ismét beszélni, történetüket megírni a rend-szerváltás táján nem kis részben azért volt fontos, mert a magyarság egységét lehetett ezzel is ki-fejezésre juttatni, illetve, miként az Erdély története tette, korábban tabusított témákat feszegetni.

Ha nem vetjük el eleve egyik megközelítést sem, akkor felmerül az a kérdés, hogy miként kötődnek egymáshoz ezek a lehetséges történeti perspektívák? A magyar kisebbségek 20. századi történetéről szóló kézikönyv előszava ugyan említi, hogy a téma összefügg nemzetközi változások-kal, a Magyarországgal szomszédos országok bel- és külpolitikájával, a kisebbségek szerepével és pozícióival,³⁷ ez azonban önmagában még nem teszi szükségszerűvé a kisebbségek önálló történe-tének megírását. Ahogy az sem következik belőle, hogy ez a történet magában foglalja például a társadalmi változásokat, esetleg egy tágabb értelemben vett társadalomtörténetet is.

Fontos látni azt is, hogy a kisebbségtörténet, illetve a magyar kisebbségek történetének leg-gyakoribb – bár az egyes témák léptéke miatt sokszor csak implicit – kerete egy kétpólusú, két nemzet találkozásán alapuló megközelítés. Ez – a kisebbséggel szemben álló többségi nemzethez való viszony előtérbe állításával és azon keresztül – még akkor is egységesként jeleníti meg a nemzetet, ha egyébként maga a kutatás valóban csak a kisebbségre korlátozódik, és annak köztes helyzetéből indul ki.³⁸

Ezen sokszor az sem segít, ha a kisebbség létrejöttének időbeliségét is ﬁ gyelembe vesszük.

A nemzeti történetírások többnyire sikerrel jelenítik meg a nemzetté válás során kialakuló nem-zeti kisebbségeket egy egységes nemzet részeként (erre jó példa az erdélyi románok esete a 18–19.

36 Egry Gábor 2009c.

37 Bárdi Nándor–Fedinec Csilla–Szarka László (szerk.) 2009, 9–12.

38 Ez a probléma egyébként része annak a tágabb kérdéskörnek, hogy miként lehet úgy csoportokról írni, hogy közben a kutatás tárgyát ne reiﬁ káljuk és esszencializáljuk. Az etnicitás és identitás kapcsán erre lásd Brubaker–Cooper 2000;

Brubaker 2001; Stachel 2007a.

században³⁹), ismét csak létrehozva a kétosztatú mezőt, amelyben a kisebbség szerepe leginkább az, hogy megjelenítse a másik nemzetet. Hasonló helyzethez vezethet az is, amikor egy csoportból csak azt követően lesz kisebbség, hogy nemzetté vált. A magyar kisebbségek esetében bevett eljárás ezeket ún. kényszerkisebbségként meghatározni. Annak hangsúlyozása, hogy a magyar kisebbsé-geket közösségként a békeszerződések hozták létre, és csak ennek hatására kezdődik önszerveződé-sük, minden igazolható eleme ellenére sem veszi ﬁ gyelembe a korábbi, regionális törekvéseket és hagyományokat, és arról sem vesz tudomást, hogy ennek a regionalizmusnak lehetett a politikán túli, társadalmi, kulturális, értékrendbeli alapja is. A magyarság eszerint 1918 végén homogén egységként fogható fel, amit csak az ország felbomlása indít el a szétfejlődés útján. Ez azonban nemcsak a lehetséges előtörténetet rekeszti ki a probléma vizsgálatából, hanem olyan lehetséges összehasonlítási szempontokat is, például a regionális szerveződést és öntudatot, amely akár az egyes kisebbségi magyar elitek 1938 és 1944 közötti sikerességét is magyarázhatja. Nem is szólva arról, hogy amennyiben rákérdezünk, mi is egyesíti ezeket a nemzeteket, akkor politikai, gazda-sági, jogi, kulturális, oktatási, állami intézmények híján – hiszen a nemzeti kisebbség nem saját nemzetállamában él – leginkább az egység igényére hivatkozhatunk. Ezt az igényt pedig azok az elitek képviselik, akik Miroslav Hroch többlépcsős (ABC-) modelljében⁴⁰ előbb kidolgozzák, később elterjesztik a nemzet eszméjét, hogy azt a tömegek mozgósítására is alkalmassá téve, végül valóban megteremtsék a nemzeti közösséget. Ám amíg a Hroch számára modellként szolgáló birodalmi jellegű, soknemzetiségű államkereteken belül létrejött nemzeteket az állami keretek mégiscsak egybefogták (a csehek 1918 előtt a cseh tartományokban éltek), ez nem mindig mond-ható el a több államban élő nemzeti kisebbségekről. Intézményrendszer híján elsősorban személyi, egyházi, kulturális kapcsolati hálók révén szerveződnek, és ezek révén próbálják meg meghúzni a nemzet közös határait is.⁴¹ De vajon az elitek érintkezése mennyire tud működőképes társadalmi egységet teremteni?

Egy másik lehetőség a lokális viszonyok bemutatása. A helyi nemzetiségi közösségek története megfelelő módon értelmezve helyettesítheti a nemzet egységes történetét, elfedheti az egység hiá-nyát, ehhez azonban azt kell feltételeznünk, hogy a helyi események mozgatórugója csakis maga a nemzet, a helyi viszonyok, folyamatok csak a nagyobb nemzeti történet helyi leképeződései. Ez azonban, mint látni foguk, meglehetősen merész feltevés, nélküle viszont azzal kell szembesülni, hogyan hozható létre speciﬁ kus, helyi történetekből egységes nemzeti elbeszélés anélkül, hogy a válogatás a számtalan esetből végleg eltüntetné azok egyediségét.

Ez arra is jó példa, hogy a kisebbségtörténettel foglalkozó történetíró is szerepet kap az általa vizsgált közösség elhatárolásában, sőt megteremtésében is. Ezt illusztrálhatja – a kisebbségi tár sada-lomtörténet kérdéséhez visszatérve – az a probléma, hogy vajon minek tekintsük a többségi vidé-kekre, például a 19–20. században a Székelyföldről Bukarestbe vándorló kisebbségi munkásokat: a munkaerő-vándorlás mindennapos jelensége részeinek, a nemzeti közösségből kiszakadó veszélyez-tetett nemzettagoknak, vagy éppen egy elnemzetietlenítő állampolitika tárgyainak? A válaszok más-más csoportokat alkotnak, és más-másként határozzák meg a kisebbségtörténet tárgykörét is. Az első egységes munkaerőpiacot feltételezve nem tartja értelmezhetőnek a nemzeti különbségeket, vagy

39 Boia 1998.

40 Hroch 2000; Paltineanu2010.

41 Romsics Ignác 1998, 8–30.

Egry Gábor 10 28.indd 26

Egry Gábor 10 28.indd 26 2015. 10. 28. 16:03:552015. 10. 28. 16:03:55

legfeljebb másodlagos jelentőségűnek látja azokat, ebben az összefüggésben a kisebbségi csoport nem értelmezhető, talán nem is létezik. A második és a harmadik azonban a kisebbségtörténet már említett kettősségén alapul, csak más-más nézőpontból. A veszélyeztetett nemzettagra hivatkozva a nemzeti közösség összetartása kerül előtérbe, az elnemzetietlenítés a többségi politikát emeli ki.

Mindkét esetben világos azonban, hogy nem a gazdasági vagy társadalmi folyamatok, hanem a ki-sebbség–többség viszony az értelmezés kulcsa. Mivel azonban mindhárom értelmezés legitim lehet, a történetíró választása egyúttal a kisebbségi közösség meghatározása is.

Viszonyrendszerek

Hogyan lehet kikeveredni a kisebbségtörténet fogalmának meghatározásával járó problémák út-vesztőjéből? Egyfelől a szereplők maguk is arra törekedtek, hogy meghatározzák a kisebbség fo-galmát általában, és konkrétan is meghúzzák a magyar kisebbségek határait. Éppen ez a deﬁ níciós törekvés és kényszer lehet a kutatás tárgya, ezzel legalább részben mentesítve a történészt attól, hogy előre létre kelljen hoznia a vizsgálata tárgyát alkotó csoportot.⁴² Másfelől, még ha nincs is egyértelmű deﬁ níciónk, tudjuk, hogy a kisebbség alapvetően egy viszony, a kisebbség és a többség kettőssége révén válik láthatóvá. Megkísérelhetjük tehát, hogy a csoportot a határait kijelölő, láthatóvá tevő viszonyok felől ragadjuk meg. Ha sikerül nemcsak egy meghatározott, hanem az egész viszonyrendszert felfejteni, akár arra is lehet esélyünk, hogy a csoportot, illetve közösséget az egyszerű kettősségből kiragadva, a maga sokrétű határaival jelenítsük meg. Mindeközben az sem közömbös, hogy ez a megközelítés kiküszöbölheti a csoportok határainak bizonytalanságából adódó problémákat is, hiszen ha ezek nem minden körülmények között szilárdak és mozdíthatat-lanok,⁴³ akkor a különböző viszonyok kapcsán eltérő módon meghúzott váltakozó határok megje-lenítése éppen bizonytalanságukat, meghatározott helyzetekhez kötöttségüket teszi érzékelhetővé.

Elöljáróban még két problémára érdemes kitérni. Először is a csoport nem feltétlenül adott, hanem meghatározás kérdése, és ez igaz az egyes relációkra vagy akár a teljes viszonyrendszerre is.

Tehát ha korábban kételkedtem a csoport meghatározhatóságát illetően, akkor ennek itt is helye lehet. Ám amíg a csoport egyszeri, de minden viszonyra kiterjedő deﬁ niálása meglehetősen sok szempontú és sokirányú elhatárolást kívánna, az egyes viszonyok esetében csupán egy bináris kü-lönbségtételt kell feltárni, ezek együtt már elég összetettek ahhoz, hogy jól körülírják a csoportot is. Másodszor, a relációk esetében is igaz, hogy azok meghatározására, az elhatárolásra magára különböző aktorok és intézmények kapnak lehetőséget. Ez pedig azt jelenti, hogy mindenekelőtt ezek látószögét kell megismerni, belülről kifelé tekintve a csoport határaira, és nem szabad kí-vülről, a történész utólagos konstrukciójával felülírni azt. Ez viszont lényegesen különbözik a klasszikus nemzeti elbeszélés által kijelölt nézőponttól, amely hajlamos a nemzet határát adottnak és ismertnek tekinteni – hiszen nélküle már a nemzeti történeti elbeszélés tárgya is bizonytalan volna –, és ennek keretei között értelmezni a csoportokat.

Mint láttuk, a hagyományos kisebbség–többség szembeállítás is kétpólusú, azaz nemzeteket állít szembe. Bár korábban ezt bíráltam, mivel könnyen leegyszerűsít egy összetett világot, és érzéketlen a lépték iránt, ettől még nem haszontalan, sőt bizonyos értelemben megkerülhetetlen.

42 Ez a megközelítés egyébként rokon Brubaker (2001) elméletével.

43 Uo.

Ahhoz, hogy ez a kettősség ne váljon leegyszerűsítővé, leginkább azt kell meghaladnunk, hogy szi-lárdnak, mindig és mindenhol jelen lévőnek és érvényesnek, alig átjárhatónak lássuk a kisebbség–

többség viszonyba foglalt határvonalat, amely csak a nemzeti küzdelem frontvonala lehet, ezzel befelé is sugallva a homogén közösségek létét. Ha azonban a kisebbséget a többségtől elválasztó vonalra határként tekintünk, anélkül hogy ﬁ zikai jelleget tulajdonítanánk neki,⁴⁴ alkalmazhatóvá válnak a határvidékek (borderland) kutatásának tanulságai. E szerint a határ nem csupán elválaszt, hanem érintkezési lehetőséget és felületet is teremt, ahol megindul a különböző típusú javak és emberek áramlása, éppen azért, mert a határ érzékelhetővé teszi a különbségeket, és megteremti a lehetőséget az érintkezésre. A határ továbbá többnyire távoli vidék, periféria, ami kicsit misztikus, és ahol mindig történik valami, ami felfedezésre késztet.⁴⁵

Ebből azonban az is következik, hogy a határ nemcsak kifelé választhat el, hanem befelé is megkülönböztethet. A határ mentén élők éppen emiatt különbözhetnek a többiektől (és az et-nikai határ nem feltétlenül azonos a hagyományos ﬁ zikai vagy országhatárral), amiből egy újabb viszony kialakításának lehetősége fakad. Bár a határ a nemzet kikristályosodásának is a színtere,⁴⁶ mégis az etnikai és a ﬁ zikai választóvonal bizonyos értelemben közösség- és akár régióteremtő is, ahogy ezt Elena Mannová bemutatja a két világháború közti Dél-Szlovákia példáján. Ott, ahol korábban nem volt egységesen látott régió, az államhatár és a magyar–szlovák etnikai különbség képes volt azt bizonyos szempontból megteremteni. A határ menti Dél-Szlovákia, egy területsáv, ami korábban nem bírt tartalommal és jelentőséggel, immár egységes perifériaként jelent meg mind Prágából, mind Budapestről nézve, amelynek különösen fontos jellegzetessége volt a telepí-tések révén még erőteljesebbé váló magyar–szlovák érintkezés is. Idővel ez az egyébként társadalmi és gazdasági szempontból továbbra is heterogén terület átvette az egységes Felvidék helyét a ma-gyar nemzeti képzeletben is.⁴⁷

Ugyanígy kettősség – és ezzel egy viszony alapja lehet – a centrum és a periféria megkülönböz-tetése. A két világháború között ez minden olyan régió, például Szlovenszkó, Erdély, Bácska és a Bánság esetében fennállt, ahol nagy számban éltek magyar kisebbségek. A centralizált államokon belül ezek a térségek sokszor lemaradtak, vagy az állami politika nem volt tekintettel viszonylagos fejlettségükre, és alárendelte érdekeiket a központi elképzeléseknek. Ez az újabb kettősség, kiegé-szülve a régiók etnikai színezetével, ugyancsak lökést adhatott a különbségek megjelenésének, érzékelésének, akár a regionalizmusnak is.⁴⁸

Persze ezeket a kettősségeket mégiscsak rendszerbe kellene fogni ahhoz, hogy a kisebbsége-ket illetően átfogó vagy legalábbis átfogóbb történetről beszélhessünk. Ezt tenné lehetővé Rogers Brubaker triadikus koncepciója,⁴⁹ amely az anyaországok, a nemzetiesítő államok és a nemzeti kisebbségek hármas viszonyrendszerét vázolja fel. Brubaker kifejezetten hangsúlyozza, hogy az általa háromszögként felrajzolt viszonyrendszer csúcsain elhelyezkedő entitások valójában nem

44 Brubaker 2006. Ezt teszi a történeti Szatmár megyére vonatkozóan Blomqvist 2012. – A disszertáció azóta könyv formában is megjelent, én azonban még a kéziratos változatot olvastam. Ezúton is köszönöm a szerzőnek, hogy rendelkezésemre bocsátotta a kéziratot (E. G.).

45 Ardener 1987.

46 Sahlins 1989.

47 Mannová 2009b.

48 A regionalizmussal sokszor összekapcsolódó belső kolonizáció témájának klasszikusa Hechter 1977.

49 Brubaker 2006.

Egry Gábor 10 28.indd 28

Egry Gábor 10 28.indd 28 2015. 10. 28. 16:03:552015. 10. 28. 16:03:55

egységesek, azokat érdemes különböző pozíciók és alapállások dinamikus politikai mezőiként felfogni. Magukon a mezőkön belül is küzdelem folyik azért, hogy miként értelmezzék ezeket (például az államot, amelyben a kisebbség él, elnyomónak lássák vagy sem), és részben ennek az eredménye az egyes mezőkön belül megjelenő önértelmezés is. Felhívja a ﬁ gyelmet arra is, hogy a dinamikusan változó mezők közt szintén dinamikusan változó relacionális kapcsolat áll fenn, bár ő ez alatt nem kettősségeket, hanem az összes mező viszonyának változását érti. Hangsúlyozza azt is, hogy a hármas viszonyrendszer célja a leegyszerűsítő kettős szembeállítás meghaladása, és a kisebbségek mint önálló szereplők megragadása. Mindazonáltal úgy tűnik – legalábbis az általa felhozott példákból –, hogy ez mégsem teljesen egyenrangú tényezők hármassága. Bár a nemzeti kisebbségnek lehetősége nyílik arra, hogy befolyásolja a saját nemzetén belüli folyamatok alaku-lását, de azok létére és alapstruktúrájára kevés a befolyása. Brubaker koncepciójában például a horvátországi szerbek az erősödő horvát nacionalizmus nemzetiesítő törekvései nyomán, nem pe-dig Szerbia unszolására lépnek fel saját követeléseikkel, és bár ezzel megváltoztatják a már adpe-dig is létező horvát–szerb szembenállást, magát a kettősséget mégsem haladják meg: szerbek és horvátok

In document Egry Gábor 10 28.indd 1 Egry Gábor 10 28.indd 1 2015. 10. 28. 16:03:19 2015. 10. 28. 16:03:19 (Pldal 23-47)