GGT
ALP
Bilirubin
I./5.8. A májfunkció monitorozása
A májfunkció monitorozására sok esetben szükségünk lehet mind az intenzív mind a sürgősségi osztályon. A vizsgálat során a vérben olyan jellemzőket néznek, amik utalnak a máj működésére, esetleges májkárosodásra. A paramétereket érdemes mindig együtt, egymás tükrében, a koncentráció változás dinamikáját is nyomon követve vizsgálni. A májfunkciós vizsgálat során ellenőrizzük:
Az alanin-transzamináz/glutamát-piruvát-aminotranszferáz (ALT, ALAT vagy GPT, SGPT) egy főleg a májban található enzim, bár többféle szövetben is megtalálható (pl. vázizom, szívizom). Ha a májsejtek pusztulnak, a vérszérumban megemelkedik ez enzim aktivitása, így segítséget nyújthat a májszövet károsodásával járó kórképekben, legyen az gyógyszerek vagy alkohol toxikus mellékhatása, vírusinfekció, vagy nem fertőzéses eredetű hepatitisz, de egyéb esetekben is megemelkedhet a szintje, pl. diabéteszben, kongesztív szívbetegségben, epeúti elzáródásban, stb.).
Normál tartománya átlagosan 5-40 IU/L, a vizsgálatot végző labortól függően.
Az aszpartát-transzamináz/aszpartát-aminotranszferáz/glutamát-oxálacetát transzamináz (AST, ASAT vagy GOT, SGOT) szintén főleg a májban és a szívben előforduló enzim, de jelen van a vázizmokban, vesékben és az agyban is. Normál körülmények között a vérben alacsony koncentrációban mérhető (normál tartománya labortól függően <40 IU/L), azonban a szervekben bekövetkező károsodások hatására, a működési zavart követően a GOT értéke 6-10 órán belül megemelkedik és körülbelül 4 napig mérhető emelkedett koncentrációban.
Magasabb GOT értéket kaphatunk a máj vírusos megbetegedéseiben (pl. hepatitisz, mononukleózis infekcióza), májcirrózisban, toxikus gyógyszer mellékhatások következményeként, epeút elzáródásban, májat érintő primer vagy szekunder malignus elváltozásokban, nagy kiterjedésű vázizom sérülésben vagy fokozott izommunka után, de a GOT-t alkalmazzuk az akut miokardiális infarktus diagnosztikájában is.
A gamma-glutamil-transzpeptidáz/gamma-glutamil-transzferáz (GGT) is egy, leginkább a májsejtek membránjában található enzim, mely az aminosavak sejtmembránon való transzportjában és a leukotriének metabolizmusában játszik fontos szerepet. A GGT megtalálható még a vesékben, hasnyálmirigyben, lépben, szívben, agyban, epehólyagban és az ondóhólyagban is. Krónikus alkoholfogyasztás szignifikánsan emelni szokta a GGT szintet, serkentve a mikroszomális termelődést, és a hepatocitákból történő felszabadulást, de számos gyógyszer mellékhatásaként is találkozhatunk magas GGT koncentrációval (pl. aspirin, NSAID-k, barbiturátoNSAID-k, phenytoin) alkalmazásakor, de előfordul pangásos szívelégtelenségben is.
Normál értéke labortól függő, általában <50 U/L.
Az alkalikus-foszfatáz (ALP) leginkább az epevezeték melletti májsejtekben és a csontokban, kisebb részben a vesékben, placentában előforduló hidroláz enzim. Emelkedett szintjét észlelhetjük epeúti elzáródás esetén, illetve túlzott osteoblaszt aktivitással járó kórképekben (Pl.
Paget-kór), normál esetben gyermekeknél és terhességben fordulhat elő magasabb szérum-koncentráció.
Normál értéke 38-126 IU/L.
A szérum bilirubin szintje több esetben is emelkedett lehet, ezt az állapotot nevezzük sárgaságnak. Okozhatja a túlzott vörösvértest szétesésből származó szabad hemoglobin túlkínálat, ilyenkor az indirekt bilirubin szintje magasabb az összbilirubinon belül, amit a máj enzimrendszere alakít vízoldékony molekulává, ezt nevezzük direkt bilirubinnak. Ha a direkt bilirubin szintje az összbilirubin mennyiségének több, mint felét adja, akkor felmerül a máj enzimrendszerének zavara (pl. hepatitiszben, cirrózisban, toxikus kórképekben, stb.), vagy a kiválasztás akadályozottsága (pl. epekő, epeúti elzáródás, hasnyálmirigy betegségek, stb.).
LDH
Panaszmentes betegeknél észlelt magasabb bilirubin szint felveti Gilbert sy. lehetőségét, mely kezelést nem igénylő állapot. Az összbilirubin (Se Bi, Össz. Bi) normálértéke 5-17 mmol/L, a direkt bilirubiné (Di Bi) 1,7-5,0 mmol/L, az indirekt bilirubiné 3,4-12 mmol/L .
A laktát-dehidrogenáz (LDH) egy, a glükóz-anyagcserében részt vevő enzim, ami minden sejtben megtalálható. Szérum-szintje a nagy glükóz-anyagcserét végző szövetek károsodásakor emelkedik szignifikánsan (pl. máj, szívizom, vázizomzat, tumorszövetek, idegszövet, vörösvértestek, stb.). 5 izoformáját ismerjük, míg az LDH5 a májszövet pusztulását jelzi, addig az LDH1 a szívizom károsodásakor kerül nagy mennyiségben a vérkeringésbe. A szívizom elhalást követő 72 óra múlva emelkedik meg. Normál értéke 230-460 IU/L.
A máj feladata a méregtelenítés mellett sok fontos fehérje (albumin, véralvadási faktorok, transzportfehérjék, akut fázis fehérjék, stb.) előállítása is, így amikor a májfunkció zavart szenved, ezeknek a fehérjéknek a mennyisége is csökkeni fog a szérumban, lehetőséget adva a máj szintetikus funkciójának indirekt monitorozására.
Az alacsony albuminszint általában elhúzódó, súlyos májbetegségben jellemző, de albuminszint csökkenésének oka lehet a vízterekben való kóros eloszlás (pl. ascitesben), vagy az albumin-globulin hányados csökkenése akut gyulladásos megbetegedésekben (fokozott IgG és IgM termelés miatt), ezért önálló értékként nem alkalmas diagnózis vagy prognózis felállítására.
Normál értéke 35-50 g/L.
A máj által termelt plazmaspecifikus enzimek közül diagnosztikai szempontból érdemes megemlíteni a pszeudokolin-észterázt (pCHE), melynek a szérumban mért aktivitása jól korrelál a működő májsejtállomány mennyiségével, míg az alfa-fötoprotein (AFP) felnőttben csak patológiás esetben mutatható ki, tekintve, hogy normál esetben az embrionális májszövet termeli, csak a nem differenciált májsejtek állítják elő. Felnőttben a megnövekedett AFP-szint májat érintő primer neoplasztikus folyamat lehetőségét veti fel!
A véralvadási faktorok közül a májban termelődik a fibrinogén, a protrombin, az V, VII, IX, X, XI, XII, XIII faktorok, valamint a plazminogén. Ha ezek szintézise lecsökken, a homeosztázis zavart szenved, koagulopátia alakul ki. A megnyúlt vérzési idő, megnövekedett spontán INR, magas protrombin-idő (APTI) májbetegségben a véralvadási faktorok elégtelen termelésére utal.
Az INR normál értéke felnőttekben általában 0,9-1,1, az APTI normál tartománya 30-40 másodperc között van. A máj felelős a plazmafehérjék lebontásáért is, ezért súlyos májkárosodásban többek között csökken a plazminogén-aktivátor lebontása, ami az enzim felszaporodásához, fokozott fibrinolízishez vezet, ami tovább súlyosbítja a vérzékenységet.
Heveny májelégtelenségben a máj cukorfelvételének károsodása miatt legtöbbször hipoglikémiát, krónikus funkciózavarban inkább hiperglikémiát észlelünk. Ha felmerül a májkárosodás, és a betegnél inkább alacsony vércukor-szinteket mérünk, az megerősítheti a májelégtelenség diagnózisát. Az éhomi vércukor szint normál tartománya 4,0-6,0 mmol/L.
A felsorolt enzimek szérum koncentrációjának emelkedését, fehérjék mennyiségének csökkenését nem vezethetjük vissza kizárólag a máj funkciózavarára, a kapott laborértékeket itt is mindig egymáshoz viszonyítva, dinamikájában, a klinikum és a beteg állapotának változása függvényében kell vizsgálnunk és levonnunk a következtetéseinket.
Javasolt irodalom
Juhász Péter-Dux László: Klinikai laboratóriumi diagnosztika
Barbara E. Gould: Pathophysiology for the Health Professions 4th edition Hauser: Mayo Clinic Gastroenterology and Hepatology 4th Edition http://labtestsonline.org/understanding/analytes/liver-panel/
http://www.britishlivertrust.org.uk/home/the-liver/liver-disease-tests-explained/liver-function-tests.aspx
http://www.mayoclinic.com/health/liver-function-tests/MY00093
Mikor?
Definíció
Mérési módszerek
Gyári eszközök
Házi készítésű
I./5.9. Az intraabdominalis nyomás monitorozása
Az intenzív osztályon gyakran találkozhatunk olyan kórképekkel (szepszis, akut pancreatitis, hasi aorta aneurysma, stb.), amelyekben felmerül a hasi nyomás fokozódása, ami akár hasi kompartment szindróma kialakulásához, életet veszélyeztető állapothoz, sokszervi elégtelenséghez is vezethet. Ha felmerül a kórkép, nélkülözhetetlen a hasűri nyomás azonnal elkezdett, pontos, megbízható, objektív, ismételhető mérése, és így az esetleges súlyos szövődmények kifejlődésének elkerülése. Ha a betegnél kettő vagy több rizikófaktor van jelen ami hasi nyomásfokozódásra hajlamosít, egy alap (napi egyszeri) nyomásmérés végzendő (1B evidencia).
A hasi nyomás (intraabdominal pressure = IAP) felosztása a Nemzetközi Hasi Kompartment Szindróma Társaság (WSACS) által közzétett definíció szerint:
normál tartomány: IAP < 10-12Hgmm
emelkedett hasűri nyomás (intraabdominal hypertension = IAH) IAH = IAP > 12Hgmm
hasi kompartment szindróma (abdominal compartment syndrome = ACS) ACS = IAP > 20Hgmm + 1 új szervi diszfunkció megjelenése
hasi perfúziós nyomás (abdominal perfusion pressure = APP) APP = MAP – IAP (hasonlóan az agyi perfúziós nyomáshoz)
Az emelkedett hasűri nyomás rutinszerű fizikális vizsgálattal sajnos nem megítélhető, ezért a nyomásértékek pontos követésére eszközös mérőmódszerre van szükségünk.
A legpontosabb mérés közvetlenül a hasüregbe vezetett drainhez kapcsolt transzducerrel érhető el, ám invazivitása miatt ezt a módszert viszonylag ritkán alkalmazzuk. Szóba jöhet akkor, ha a betegnél hasi sebészi beavatkozás válik szükségessé, mert ilyenkor a mérő behelyezése a hasüregbe nem jelent többlet megterhelést a szervezetnek.
Kevésbé invazív módszerek között szerepel a gyomorba, húgyhólyagba illetve a rectumba vezetett katéteren keresztül végzett monitorozás. Obeid és munkatársai vizsgálatai igazolták, hogy amíg az intragastrialis módszer nem bizonyult kellően érzékenynek (pontatlan méréshez vezet a pangó gyomortartalom nem kellő kiürítése, a gyomorfal feszülése, a szonda elmozdulása nyelőcső vagy nyombél felé, stb.), addig a húgyhólyagban pozícionált katéter által mért értékek döntően korreláltak az intraabdominális nyomás változásaival, és ez a módszer tűnik a leginkább tolerálhatónak a betegek részéről is.
Elérhetők olyan kész szettek, melyekkel monitorhoz kapcsolva könnyedén tudjuk követni a nyomásviszonyokat. Előnyük a gyors és pontos mérés (a szereléket csak egyszer kell összerakni, méréshez nem szükséges szétszedni vagy megszúrni), kevés folyadék befecskendezést igényelnek (20 ml fiziológiás sóoldat), ezáltal kisebb a felszálló húgyúti fertőzés előfordulása. Hátrányuk, hogy kissé drágák, és nem biztos, hogy a monitor parkunkkal kompatibilisek. Ha ez az eset áll fenn, vagy éppen nincs kéznél ilyen szerelék, akkor házi készítésű mérőrendszert is összeállíthatunk, bár időben ez kicsit hosszadalmasabb, alkalmazásánál pedig nélkülözhetetlen a sterilitási szabályok betartása a iatrogén fertőzés elkerülésére.
Készítenünk kell egy centrális vénás nyomásmérő szetthez hasonló magasnyomású rendszert, amivel szükség szerint 2-3 óránként a steril vezeték megbontása nélkül (3 állású csap beiktatásával) követhetjük nyomon a hasi nyomás változását. Előnye, hogy zárt rendszer lévén a fertőzés kockázatát csökkenti, relatíve olcsóbb, mint a kész szettek, hátránya, hogy összeállítása több időt vesz igénybe, nagy odafigyelést igényel. Fontos, hogy mérés előtt kalibráljunk (nullázás), valamint hogy a mérést minden alkalommal ugyanúgy végezzük (pl. hólyag kiürítése mérés előtt, konstans mennyiségű fiziológiás sóoldat befecskendezése, csapok állása, stb.), mert a
rendszerek
Manométer
1 Hgmm =
~1,36 H2Ocm
Technikai részletek
„Egy mérés nem
mérés.”
pontatlan mérési eredmény félrevezető lehet.
Másik megoldás, ha normál Foley katéterhez csatlakoztatunk transzducert egy 18G-s tűvel, hátránya, hogy sóoldat befecskendezéséhez meg kell nyitnunk a rendszert, a tű használata pedig nem kívánt sérülésekhez vezethet.
Lehetőségünk van monitor nélkül, félig zárt hidrosztatikus rendszert is alkalmazni (pl. Holtech FoleyManometer). Előnye, hogy egyszerű, olcsó, könnyen kezelhető. Hátránya, hogy a rendszer nem teljesen zárt, az eredmény függhet a mérést végző technikájától). Minden esetben ellenőriznünk kell a beosztást, mert típustól függően előfordulhat, hogy az előbb említett transzduceres módszerrel szemben az eredményt H2Ocm-ben kapjuk meg, nem Hgmm-ben!!!
A hasi nyomás mérését mindig hanyatt fekvő, mozdulatlan betegen végezzük kilégzés-végi állapotban, frissen nullázott transzducerrel (ahol a null-pont a középső hónaljvonal, vagy a symphysis pubis). Fontos, hogy a hasizmok ne végezzenek aktív összehúzódást, mert ezzel erőteljesen befolyásolhatják a mérési eredményeket. (Intenzív osztályon fekvő lélegeztetett betegnél szükség esetén izomrelaxáns használata is szóba jön.) Meg kell győződnünk az állandó katéter akadálymentes átjárhatóságáról, a húgyhólyag ürességéről, majd a mérés idejére le kell zárnunk a katétert. Rendszertől függően tűvel, 3 ágú csap segítségével vagy egyéb módon steril, testhőmérsékletű fiziológiás sóoldatot juttatunk a húgyhólyagba (max. 25 ml, gyerekeknél 1 ml/kg), hogy elkerüljük a musculus detrusor vesicae urinariae feszülését). Szobahőmérsékletű sóoldat befecskendezése szintén reflexes izomösszehúzódást válthat ki, ami következményes emelkedett (false) nyomás-értékekhez vezet! Az eredményt 30-60 másodperccel a fiziológiás sóoldat befecskendezését követően tudjuk leolvasni. Mérés után ne feledkezzünk meg a katéter felengedéséről! Pontos folyadékegyenleg vezetése érdekében a beöblítő folyadékot mindig regisztrálnunk kell, ennek mennyisége levonandó a termelődött vizelet mennyiségéből.
A kapott eredményeket érdemes egy táblázatba, vagy egy diagrammon megjeleníteni, mert a hasi nyomás változását dinamikájában érdemes elemezni. Egy mért érték alapján könnyen hibás következtetést vonhatunk le, míg a 2-3 óránként végzett mérés segít a terápiánk hatékonyságának megítélésében, megkönnyítheti a további kezelés megtervezését.
Javasolt irodalom, internetes hivatkozások
http://www.surgicalcriticalcare.net/Guidelines/intraabdominal_pressure_monitoring.pdf http://www.wsacs.org
http://www.holtech-medical.com/user_video.shtml
http://www.wolfetory.com/AbViser/AbviserIntra-AbdominalPressureMonitoringSystem.aspx
Javasolt: Testhőmérséklet
I./5.10. A testhőmérséklet/hőszabályozás monitorozása
Az emberi testhőmérséklet napi ciklus szerint is változik, ugyanakkor bizonyos fizikai, környezeti és élettani tényezők befolyásolják mind pozitív, mind negatív irányba. Mivel az optimális testhőmérséklet nélkülözhetetlen az emberi test hatékony működéséhez, valamint a normálistól való szélsőséges eltérés már funkciózavarhoz, szövet és/vagy szervkárosodáshoz vezethet, rendkívül fontos annak objektív, pontos mérése, szükség szerinti optimalizálása.
Megkülönböztetünk felületi és maghőmérsékletet.
Felületi hőmérsékletet mérhetünk bőrfelszínen, axillárisan és orálisan. A korábban elterjedt higany tartalmú lázmérőket a toxikus mellékhatásaik miatt kivonták a forgalomból. A bőrfelszín hőmérsékletét tájékozódó jelleggel mérhetjük homlokra tapasztható hőérzékeny fóliával, ez az eszköz azonban pontos mérésre nem alkalmas. Infravörös lázmérővel közvetlen érintkezés nélkül, 5-15 cm-ről (általában homlokon) kapunk 0,1-0,2°C pontos adatot.
Előnye a könnyű használhatóság, gyorsaság (2mp-en belül mér), nincs közvetlen kontaktus a beteggel. Hátránya, hogy nem megfelelő célzás esetén pontatlan, a készülék drága.
Egészségügyi intézményekben igen elterjedt a digitális lázmérők használata.
Axilláris alkalmazásnál a beteg hóna alá szorítjuk a lázmérőt. Előnye a gyors, egyszerű méréstechnika, hátránya a jó kooperáció feltétele, gyakori tisztítás lázmérőt a nyelv alá kell helyezni, majd az ajkakat zárni. Eredmény a lázmérő típusától függően kb. 1 perc múlva várható.
Maghőmérsékletet monitorozhatunk a húgyhólyagban, a nyelőcsőben, rektálisan, a membrana tympanicán és intravazálisan, az a. pulmonalisban.
Húgyhólyagban elhelyezett termisztoros katéterrel folyamatosan monitorizálni tudjuk a testhőt, mely a maghőmérséklet változásait érzékenyebben követi, mintha rektálisan, vagy bőrfelszínen mérnénk, bár lassabban reagál, mintha az érzékelőnket a nyelőcsőben, vagy a garatban helyeznénk el. A testhőmérséklet mérésének ezen módszere általánosan elfogadott, elterjedt, biztonságos és pontos technika, amit főleg intenzív osztályokon alkalmazunk, de intraoperatív monitorozásra is használható.
Előnye, hogy a beteg számára könnyen tolerálható, pontos, folyamatos.
Hátránya, hogy speciális katétert és monitort igényel, ami ITO-n kívül nehezen elérhető, drága, az állandó katéter miatt pedig nagyobb a felszálló húgyúti fertőzés rizikója. Nyelőcsőben/garatban elhelyezett érzékelőt leggyakrabban műtétek alatt használunk, mert éber betegek nehezen tolerálják, intraoperatív maghő mérésre azonban széles körben elterjedt módszer.
Rektális hőmérést végezhetünk alkalmanként (digitális lázmérővel) és folyamatosan (termosztáttal). Általánosan elterjedt módszer gyerekosztályon, de felnőtt intenzíven is találkozhatunk vele. Hátránya, hogy könnyen kimozdulhat, éber betegnél diszkomfortot okoz, alapos fertőtlenítést igényel, fennáll a bélperforáció lehetősége.
A membrana tympanicán mért hő maghőnek felel meg, mivel a dobhártya a hipotalamusz, az agy hőmérséklet-szabályozó központja közelében
helyezkedik el, és a két szervnek közös a vérellátása. A fül védett testüreg, így a mért adatot nem befolyásolja az evés, ivás, dohányzás, vagy a szájon át való légzés. Gyors, egyszer használatos védőkupakkal használva higiénikus, de pontatlanná válhat helytelen pozicionálással, valamint fülsérülés, fertőzés lehetőségét hordozza.
A testhő változását speciális beteganyagon intravazálisan, az a. pulmonalisba vezetett ún. Swan-Ganz katéterrel is nyomon követhetjük, ám önmagában a katéter csupán hőmérséklet mérés kedvéért nem kerül bevezetésre, mert alkalmazása invazív, súlyos szövődményekkel járhat, és használati ideje korlátozott (pár nap). Az eljárás drága, speciális monitort igényel, bevezetésnél nagyfokú sterilitás biztosítása nélkülözhetetlen, azonban amíg a betegnél ilyen típusú invazív hemodinamikai monitorozásra van szükség, addig jól használható a maghőmérséklet változásának követésére is.
A mérési módszer kiválasztásánál mindig vegyük figyelembe a beteg állapotát, a mérés gyakoriságának szükségességét, a helyi lehetőségeket, és ezekre együttesen tekintettel hozzuk meg döntésünket.
Javasolt irodalom, internetes hivatkozások Cisneros-Goins:Body Temperature Regulation http://hypertextbook.com/facts/LenaWong.shtml
http://www.squidoo.com/how-to-measure-a-patients-body-temperature http://www.medicalhealthtests.com/body-temperature.html
Kérdés
A SIRS (Systemic Inflammatory Response Syndrome) az emberi szervezet szisztémás gyulladásos válaszreakciója fertőzéses vagy fertőzés nélküli kórokokra (pl. trauma, égés, pancreatitis, stb.), mely során számos mediátor, marker, akut fázis fehérje szabadul fel. Ezek mennyiségi változásait labordiagnosztikai módszerekkel próbáljuk követni. A gyulladásos válaszreakció következményeként kialakuló klinikai tüneteket (pl. maghőmérséklet emelkedése, tahikardia, tahipnoé, fehérvérsejt szám emelkedése 12 fölé vagy csökkenése 4 alá, trombocita szám csökkenése, megváltozott mentális állapot, jelentős ödémaképződés, pozitív folyadékegyenleg, hiperglikémia, stb.) mindig együtt kell értékelnünk a laborparaméterekkel, így felállítva a helyes diagnózist és terápiát.
A natív vér vizsgálata, a vérsüllyedés általában emelkedett szisztémás gyulladásos állapotokban, de nem specifikusan kórjelző, mert pl. tumoros vagy hematológia betegségekben szintén magas értéket figyelhetünk meg.
A vérmintából számos markert is ki tudunk mutatni, amik igen fontos szerepet játszanak a gyulladásos válasz akut fázisában, tehát ilyen esetekben a szérum szintjük értelem szerűen megnő. Ilyenek pl. az interleukinek (1,6,8,10), a tumor nekrózis faktor alfa (TNF-α), és ezek receptorai. A mindennapokban azonban mégsem terjedt el ezek vizsgálata, mert kevésbé specifikusak, mennyiségük a vérben emelkedik ugyan szepszisben, de égés, trauma, szívelégtelenség esetén is, ezért ezeknél az állapotoknál a differenciáldiagnózist ezen eredmények nem segítik. Például az IL-6 ≥2,0 ng/ml szintjénél feltételezhető bakterémia, a vizsgálat szenzitivitása 42,1%, míg specificitása 96,7%.
Megkülönböztetünk úgynevezett „negatív akut fázis reagenseket” is, melyek szérum koncentrációja SIRS-ben csökken. Ilyen pl. az albumin, a prealbumin, a kolin-észteráz (ChE) és a transzferrin. Ennek oka, hogy ilyenkor nagyobb térfogatban oszlanak el, ugyanakkor termelődésük is csökken, így összességében szérum-vizsgálat során mennyiségi csökkenést észlelünk.
Az egyik leggyakrabban használt, akut gyulladásos állapotok kimutatására specifikus fehérje a C-reaktív protein (CRP). 1930-ban fedezték fel olyan betegek vérében, akik akut Pneumococcus pneumóniában szenvedtek. Onnan kapta a nevét, hogy a fehérje reakcióba lépett a Pneumococcusok sejtfalában található C-poliszahariddal. Vizsgálatok során kimutatták, hogy a CRP C-poliszaharid roncsoló képessége lábadozó betegekben csökkent, egészséges egyedekben pedig ki sem tudták mutatni a vizsgált fehérjét. A CRP-t ma az öröklött immunrendszer részeként tartjuk nyilván. A májban szintetizálódik interleukin-1b (IL-1b), IL-6 és TNF-α hatására. A baktériumok, gombák, paraziták sejtfalát alkotó foszfokolinokhoz, poliszaharidokhoz és peptidopoliszaharidokhoz kötődik, így aktiválva a klasszikus komplement rendszert C1q-n keresztül, ami direkt kötődik az IgG Fc szárához, stimulálva az IL1 és TNF felszabadulást a makrofágokban, így segíti elő a „betolakodók” fagocitózisát. A CRP aktiválja a neutrofil sejteket is, de kimutatták trombocita aggregáció gátló hatását, valamint vizsgálták a mikroorganizmusokkal már fertőzött sejtek eliminációjában való közreműködését.
A CRP koncentrációja egészséges felnőttben <10 mg/L. A gyulladás fellángolásával, vagy a szövetkárosodás kialakulásával egy időben a CRP szérum szintje 4-6 órán belül emelkedni kezd, mennyisége akár 8 óránként megduplázódhat. A csúcskoncentrációját (350-400 mg/L vagy még több), kb. 36-50 óra alatt éri el, így a gyulladásos folyamatok jó markereként használható. Tekintettel a rövid félélet idejére (4-7 óra), a szövetkárosodás megszűntével mennyisége szintén gyorsan csökken (3-7 nap alatt szintje normalizálódik), ezért a terápiánk hatásosságának megítélésében is segítségünkre lehet a klinikai javulás mellett. A bakteriális fertőzésekben általában szignifikánsan nagyobb CRP emelkedést észlelünk, mint virális vagy egyéb parazitás infekciókban.