méhes, a kétszáz éves, az eredeti struktúrá-nak megfelelõen felújított házba visszaépí-tett kemencében kenyeret sütnek. S mivel a ház az ország egyik legkiválóbb borvidé-kén áll, a gazdának természetesen szõleje is van a Kissomlyó-hegyen. Errõl a „minia-tûr univerzumról” szól a kötet írásainak egy része: arról, hogy május környékén – Ber-zsenyi születésnapjával egyidõben – milyen a kert, hogyan virágzik a vadkörtefa, mi-ként zajlik a méhek rajzása, hogyan hono-síthatóak vissza a kiveszõfélben lévõ régi gyümölcsfajták. A mély átéléssel, nagyon szépen és többnyire poétikus stilizálással megírt esszék a természet állandó, nyugodt ritmusába helyezik az olvasót. A hang, a közelítés ismerõs, csak talán kissé már el-feledtük. Szabó Zoltán 1940-ben, a hábo-rús összeomlás idején kereste a természet-ben a megtörhetetlen ritmusú állandósá-got, a reményt: „Kerestem valamit, ami-ben bízzam. A napfényami-ben bíztam, mely a Balaton-parton évezredektõl és történelem-tõl függetlenül érlel ugyanolyan ízeket a szõlõben s ugyanolyan érzelmeket a szívek-ben. Ez olyasvalami volt, ami változhatat-lan, elmozdíthatatlan” – írta a Szerelmes földrajz bevezetõjében.
Az alig változó természeti világ önma-gában is érdekes lenne, de, ahogy annak idején Szabó Zoltán számára is csak
kiin-Kortárs Kiadó, Bp., 2002., 280 o.
dulópont volt a táj, Ambrus Lajos sem áll meg itt. A ter-mészeti nézõpont-ra rávetíti a társa-dalmit, mégpedig úgy, hogy a leírt nyugat-magyaror-szági kistáj múltját
és jelenét egyszerre láthatjuk. Egy-egy jel-legzetes Ambrus-esszé gondolati ívét kö-vetve megismerhetjük a nézõpontok vál-togatására épített módszert. A Jelentés a hegyrõl címû írás a déli napsugárban fürdõ Kissomlyó-hegy leírásával indul, a táj meg-rajzolója egy kövekbe kapaszkodó virágzó vadkörtefa alól pillant szét. A századokkal korábbi határleírásokban is gyakran szerep-lõ vackor adja az alkalmat az elsõ asszociá-ciósorra, amely e gyógyításra használt nö-vény középkori kultúrtörténetét idézi fel.
A második gondolatfutamot a IV. Béla me-nekülésének emléket állító kõ indítja, de nem önmagában a múlt idézése a fontos, a szerzõ azt próbálja megragadni, mi is „az a szubsztancia, amely egy valóban nemesí-tett hagyományként” formálta az itt élõk gondolkodását. Mellé társul a másik men-talitásformáló erõ, a szõlõkultúra. A szõlõ-mûvelés múltjáról szólva Ambrus Lajos számára ugyanaz a kérdés: „… miféle he-roikus kultúra és miféle aktivitások és ta-pasztalatok gyûltek itt össze? Miféle déli-bábok, miféle rejtõzõ melankóliák? Kik és miért hajladoztak itt valaha a szõlõt kapál-va? Milyen volt közösségük rétegzõdése?
Miféle kollektív tudás kellett vagy száz éve is ezen a szõlõhegyen, hogy egy brutális gazdasági csapás után… mindenki újrate-lepítse saját birtokát és ezzel az egész he-gyet?” A válaszért közel kétszáz évet vissza-lépve korabeli hegyközségi szabályzatokat elõvéve egy, az 1800-as évek elején élt hegy-mester szemével idézi meg az egykori he-gyet: frissen, élményszerûen, mintha ma-gunk is ott lépdelnénk a Kissomlyóra tar-tó hegymester, Nemes Ádám Pál mellett.
A rendtartásokból kibontakozik, egy ön-maga életét szigorúan, de racionálisan sza-bályozó közösség világa. Egy olyan rend, amely a nemzedékek folytonosságát szol-gálta, s talán éppen ezért mégis több biz-tonságot és otthonosságot adott az ott élõk-nek, mint az a világ, amelynek roppant öntudattal élõ lakója nem tud, és nem akar a jelen határán túlra tekinteni. E ponton
már kézenfekvõ a váltás, kontrasztként azt mutatja meg Ambrus Lajos, hogy mit lát-na ma a hegymester. A foghíjas szõlõso-rok, a hegyen felbukkanó – más kultúrát idézõ – színes házak jelzik, hogy most mennyire hiányzik az a fajta közösségi ön-szabályzás, amely generációkon keresztül megõrizte a hegyet. Az esszé nem ezzel a képpel, hanem – mintegy reményt adva – a hegy szépségének újabb felragyogtatásá-val zárul.
Ugyanígy, ha Egyházashetyérõl, a Ke-menesaljáról esik szó, magától értetõdõen villan fel Berzsenyi arcéle, s mellette kor-társai, innen pedig csak egy lépés Horatius világa. Azaz a jelen apró mozzanatai rend-re egy nagyon hosszú folyamat részeként jelennek meg. A környék nagyvárosáról, Szombathelyrõl szóló városesszében is egyi-dejûleg látjuk a római települést és a 18., majd a 20. századi újraformált várost. A szerzõ számára ezúttal sem a történelem rekonstruálása az elsõdleges, azt kutatja, mi minden kellett ahhoz, hogy az egyes em-bernek biztonságot, harmóniát adó rend” alakulhasson ki, s vajon a „polisz-elv”, a lakható városi tér hogyan valósul-hat meg a modernitás körülményei között.
A Vas megyei kistájról és annak minia-tûr részleteirõl szóló írások egyik kulcsfo-galma a lokalitás. Hely, amelyet ismerni és szeretni lehet, hely, amelynek sorsához az egyes ember is adhat valamit, hely, ahol otthonosságot és biztonságot lehet találni.
A Kissomlyóról, a hetyei méhesrõl, a hetyei kenyérsütésrõl szóló részeket lapozgatva az az érzése támad az olvasónak, hogy de jó lenne oda elutazni, de szerencsés ember ez az Ambrus Lajos, hogy talált magának egy ilyen szép, otthonos zugot a világban. Ám aligha tévedünk nagyot, ha úgy gondoljuk, ezek az esszék nem is csak Kemenesalja vi-dékérõl szólnak. Mindegyik falut, mind-egyik tájat éppen ilyen szépnek láthatja az, aki képes úgy reá tekinteni, ahogy a Lugas szerzõje tekint a maga szûkebb pátriájára.
Egy helyütt úgy fogalmaz, hogy
mindeh-hez radikálisan kell jelen lenni és figyelni.
Utazás közben és otthon, valóságos és kép-zelt napsütésben: „Például akár úgy is, hogy saját miniatûr létemben is érzékelhetõvé váljanak bizonyos fontosabbnak vélt össze-függések… De lehet más … egyszerûen csak gyönyörködni tudjak abban, ami még itt maradt. Nekem és Nékünk.”
Az a tény, hogy a kötet egyik kulcsfo-galma a lokalitás, bizonyos szellemi irányo-kat is kijelöl. A tájesszék mellett olvasha-tunk Eötvös Károlyról, Divald Kornélról mint a Balaton vidékének, illetve a Felvi-dék bensõséges világának megjelenítõirõl.
Róluk s Berzsenyi Lénárdról szólva több-ször is szó esik arról a patrióta szellemû középnemesi rétegrõl, amelyrõl évtizede-ken keresztül kevés méltányos értékelés szü-letett.
S miközben Ambrus Lajos múlt, rég-múlt, jelen mezsgyéjét sokszor átlépve a táj ma is biztonságot adó hagyományai között kalandozik, Cs. Szabó Lászlót idõzõ nagy-vonalú biztonsággal mutatja meg, hogy ennek a tájnak a múltja mennyire szerves része az európai kultúrának. Ha felidézi a Kissomlyó-hegyen katonás rendben futó szõlõsorokat, mellé teszi a flamand tájkép-festõk alkotásait, ha Szombathelyrõl esik szó, felvillan a görög poliszok központja és Róma; ha megjelenik egy táj, rögtön meg-látjuk Weöres, Kosztolányi szemével, s a háttérben szinte mindig ott van Hamvas Béla. S a miniatûr világok, a lokalitások leírását végigolvasva egyre világosabb, hogy mindez része egy tágas, számunkra egész-ként megjelenõ világnak. Hogy a kisvilá-gokról szóló könyvnek mennyire megha-tározó kategóriája a „tágasság”, az egész, azt legjobban a kötetzáró képzõmûvészeti
kri-tikák, kiállításmegnyitók nyomatékosítják.
A szerzõ, Erdélyi János „Búcsú Keme-nesaljától” címû filmjérõl írva, meg is fo-galmazza azt az ideát, amelyre a maga esszé-inek írása közben gondolhatott: „…a múlt-béli közérzet csak akkor érdekes, ha nem annyira a múltról és a jelenrõl, nem a pil-lanat idõtlen szépségérõl és külön az »örök«
kategóriájáról van szó, hanem ezek össze-játszásáról, egymásra montírozásáról, szem-besítésekrõl és átmenetekrõl – arról, hogy az idõtávlat képes-e motiválni bennünket egy újfajta hagyomány megfogalmazásában és megértésében.” Ambrus Lajos esszéinek különleges értékét a természet ritmikájá-val összehangolt, európai és hazai gyöke-rekbõl táplálkozó, ma használható tradí-ció felmutatása adja. A világot egészként, az uralkodó mintától eltérõ helyit teljes értékûként értelmezõ szemléletre éppen most van a legnagyobb szükség: hiszen ter-mészeti és emberi világ ritmusa jóvátehe-tetlenül megbomlóban van; ahogy másutt is, a Kissomlyó-hegy oldaláról és a környe-zõ skörnye-zõlõterületekrõl táblák törlõdnek le, hogy helyet adjanak osztrák, német alsó középosztálybeli ízlésvilágot tükrözõ rikí-tó házaknak. Globális tendenciák – csu-pán a maguk súlyánál fogva – átrajzolják a lokális közösségek generációk élete alatt kialakult rendjét, s fenyegetnek még ter-mészetes ritmus szerint lélegzõ tájakat. S hovatovább ezt a folyamatot, mint elke-rülhetetlent, lassan-lassan elfogadjuk. A Lugas esszéi szelíden, mégis nagy hatással mutatnak meg egy másik lehetséges utat: a természet rendjébe illeszkedõ, a tradíciók-ra támaszkodó, élhetõ, lokális világok rend-jét, mely világból nem hiányzik sem a böl-csesség, sem a derû.
Ünnepelt a szakma. Ünnepeltek a nyomdászok. Ünnepeltünk szerényen – és kevesen. Ez év áprilisában volt 100 éve, hogy Tevan Adolf átvette Lepage Lajos békéscsabai könyv- és papírkereskedését.
Ebbõl az alkalomból a Kner–Tevan Ala-pítvány felkérésére írta és szerkesztette Malatyinszki József A békéscsabai Tevan-nyomda egy évszázada címû könyvet. A szer-zõ a könyv elõszavában „krónikásnak” ne-vezi magát, de kutató-, felderítõ- és gyûj-tõmunkája is felbecsülhetetlen e témában.
Amíg ugyanis Békés megye másik nagy nyomdászdinasztiájának, a Kner családnak története és tevékenysége alaposan feltárt – mûködésük dokumentumait összegyûj-tötte és õrzi a gyomai Kner Nyomdaipari Múzeum –, addig Tevan Adolf és fia An-dor munkássága kevésbé ismert. Kevesebb publikált anyag állt a szerzõ rendelkezésé-re – a hiányt most, az alapos kutatómunka eredményeként, a hozzáférhetõ anyagok közzétételével pótolta, és megismerteti ol-vasóit a Tevan nyomda alapításától napja-inkig futó történetekkel. Az ismert és is-meretlen adatok, történetek sokasága és a
„krónikás” gondos kutatómunkája mellett szakmaszeretete, ügyszeretete is közelebb visz bennünket e csodálatos szakma rejtel-meihez, különösségéhez, szerteágazó terü-leteihez.
abban, hogy a nyomdászat egy évszázadon keresztül Békés megye egyik meghatározó iparága legyen. Szerette az irodalmat és a szép könyveket. A Tevan-könyvtár címei-nek felsorolásából kitûnik, hogy a vállala-tot átvevõ Tevan Andor milyen fontosnak tartotta a kortárs írók megjelentetését, írá-saik közkinccsé tételét (1912–1922). A Nyugat elsõ nemzedékéhez tartozó költõk munkái is bekerültek ebbe a sorozatba. Az Amatõr Tevan-könyvek már kisebb pél-dányszámú, könyvmûvészeti szempontból is igényesebb kiállítású könyvek voltak.
Ezeknek a szép könyveknek a borítóiban, illusztrációiban is gyönyörködhetünk e könyv lapjain. Az ugyancsak nagy esztéti-kai igénnyel tervezett kereskedelmi nyom-tatványok és csomagolóanyagok is ízelítõt adnak a Tevan Nyomda sokrétû tevékeny-ségébõl.
A békés alkotó évek után a nyomda éle-tében is változást hozott a második világ-háború, e tragikus években szomorú tör-ténetek szövik át a Tevan család életét. Az államosítás, az újrakezdés éveiben a nyom-dászok szakmaszeretete, alkotóereje, hite mentette meg a nyomdát és a szakmát. A nyomdászok vágya volt, hogy amit örökül kaptak tragikus sorsú elõdeiktõl, az tovább éljen. A nyomda nevének megváltoztatása sem jelenthetett akadályt a folyamatos fej-lesztések, beruházások útjában. A „nagy-beruházás” 1971-ben fejezõdött be. Ez a dátum a Kner Nyomda életében az új idõ-számítás kezdete. A beruházás befejezõdött, s ekkor kezdõdött az ország egyik legkor-szerûbb és legnagyobb csomagolóanyag-gyártó nyomdájának közel 30 éves siker-története. S ez a nyomda itt „volt” Békés megyében. Errõl a sikeres idõszakról, errõl