Sziklai Gábor KERESEM A BOLDOGSÁGOT IV. fejezet
Afrikai harcsát békával lehet igazán fogni, de kedveli a szalonnát is.
Békát nem sikerült fognunk, de felcsaliztuk botjainkat szalonnadara-bokkal és vártuk a kapást. Így hatvanhoz közeledve az ember már ki-egyensúlyozottabb lesz, és mindennek megadja a módját. A horgászat közben mindig van időm a tájban is gyönyörködni. Az ősfák roskadoztak a sok makktól, nem csoda, hogy a mókusok is otthonra leltek itt. Néha le-lefutott egy-egy szép, sötétbarna szőrpamacs farkú, fürge példány. Válo-gatott a hullott, érett makkból, majd mint a villám, fel a fára, és már el is tűnt a szemem elől. A madárdal nyugtatóan hatott lelkünkre. Aki ért hozzá, meg is tudja különböztetni az énekesmadarak hangját. Én csak a rigófüttyben vagyok biztos. Igazi pihentető környezet.
A szomszéd horgászcsaládnak már több harcsakapása is volt, de elkapkodták a bevágást. A leányzóval akart halat fogatni az apja. Végül fogott egy kisebb példányt, amelyet visszadobtak, majd elballagtak haza ebédre, mert már delet harangoztak.
Én is nekiláttam az ebédnek: lila hagyma, kolozsvári húsos sza-lonna, házi parasztkolbász, fehérkenyér, paprika, paradicsom. Az autó-zás miatt a sör helyett maradt az ásványvíz. Máté is csipegetett pár falatot, de ő nem túl nagy evő, és fél szemmel akkor is a dugóját leste. A tölgyfaasztalon asztalkendővel megterítve még jobban esett az ebéd. Az együttfalatozást az afrikai harcsák is megirigyelhették, mert egyszer csak Máté nagy bukfejes piros dugója eltűnt a víz alatt. Hál'Istennek nem tudott túl korán bevágni, mert amíg az asztaltól odaért a rövid kemény harcsázó botjához, eltelt jó pár másodperc. A negyvenes tek-nősbéka zsinórral nem kellett félni, hogy meglép őkelme.
Beütött neki, és már fárasztotta is az afrikai harcost. A harcsa nemigen akart a felszínre jönni. Hosszú percek múltak el, amíg fel tudta hozni, hogy megláthassuk, mekkora is valójában ez a hal. Én már ké-szenlétben álltam a szákkal, és egy tőlem telhető gyors mozdulattal meg is szákoltam. Szép, öt kiló körüli példány volt. Ezután kis csend lett, megijedhettek a halak a nagy locsogástól. Kissé el is húzódtunk balra a másik pad felé.
A kora délutáni órákban egy újabb társaság érkezett, ők elfoglalták a nagy stéget a tó közepén. Pontyozni kezdtek. Helyiek lehettek, mert etetett helyükön rövid időn belül pontyot szákoltak. Kissé hangos-kodtak, de ez minket már nem nagyon zavart. Harcsánkat betekertük egy
ruhadarabba, mert egyébként úgy kúszik a fűben, mint egy óriáskígyó.
A tógazda is előkerült. Ő akkoriban alpolgármester is volt helyben, mellénk ült a padra a nagy tölgy alá, és kicsit beszélgettünk, mint volt soproni diákok. Nálunk a közös Alma Mater sokat számít, a tegeződés magától értetődő. ,,A barátság szent s örök” – ahogyan a nóta mondja.
Elmesélte, hogy a családjával erdőt is művelnek, állatokat is tartanak, ez a tó csak amolyan hobbi. Ő is szeret horgászni, ha teheti, csak erre bok-ros teendői miatt ritkán van lehetősége. Aki nagyon akar Magyar-országon vállalkozni, az azért megtalálja a megoldást. Biztatott, hogy pontyozzak a nádas szélén. Meg is mutatta, ahová ő etetni szokott. Meg is kíséreltem a pontyozást, de ezzel nem volt szerencsém. Viszont jött még egy afrikai harcsa, ez most az én szalonnámra érdeklődött. Ezt Máté szákolta meg. A mérlegelésnél a két hal együtt nyolc kiló volt, kinyit-hattam a pénztárcámat. Viszont ebből már lehet halászlét főzni. Lassan hazafelé készülődtünk, hisz a nap már bejárta útját.
Az afrikai harcsa, ha még nem mondtam volna, tüdővel lélegzik.
Bőre nagyon durva, csak megnyúzni lehet. Imitől megtudtam, hogy nyugodtan eltehetjük másnapra, mert hatalmas élet van bennük, alig lehet még így is majd agyoncsapni őket. A kádba vizet engedtünk, és eltettük magunkat másnapra. Reggel az egyik harcsát a zuhanyzóban találtuk, a másikat a kövön, a kád mellett. Úgy éltek, mintha mi sem történt volna. Nagyon sokat kibírnak. A halakat, miután mégiscsak fakalapácsommal elkábítottam, a hintaállvány kampóira felakasztottam, a fejük körül éles késsel körülmetéltem, majd két kombinált fogóval téptem le a bőrüket. A húsuk szép rózsaszín, alkalmas rántani, sütni, de halászlébe is kiváló.
Én leginkább halászlé formájában szeretem a halat, így a korábban fogott fehérhalból jó tartalmas alaplevet főztem, és ebben készítettem el az új csemegét. Az én receptem, hogy a halászlé alapba – nyolc-tíz főre számítva – négy-öt liter vízbe három-négy fej vöröshagymát, egy gerezd fokhagymát, egy szem krumplit, három-négy halászlékockát, kevés sót, erős hegyes zöldpaprikát, egy-két szem fehér húsos paprikát, két szem paradicsomot teszek, és ehhez jönnek még az alaplébe szánt fehérhalak, legalább másfél-két kilogramm. Ezt addig főzöm, amíg a halhús elválik a csonttól. A jól kimosott, előzőleg besózott halszeleteket félórát vörös-borban áztatom, hogy ne essenek szét a főzés során. Az alaplevet a jól
Sziklai Gábor KERESEM A BOLDOGSÁGOT IV. fejezet
megfőtt halakkal átpasszírozom. A lepasszírozott lébe forrás közben teszem a pirospaprikát – nekem a szegedi vált be –, mert a paprika színe és íze is fontos. A halászlét nem szabad túl erősre készíteni, gondolni kell a hölgyekre és az unokákra is. A forrásban lévő vízbe kell beletenni a halszeleteket és körülbelül tíz-tizenöt percig főzni. Aki erősen szereti, kaphat hozzá még „Erős Pistát”.
A halászléhez mindig gondoskodjunk friss fehérkenyérről és vörös borról. Mert ne felejtsük el, hogy a latin mondás is így mondja:
Meridictus piscis in tercia Aqva, azaz: Átkozott a hal a harmadik vízben.
Barcs 2008. július
Máté unokám az afrikai harcsákkal (2004)
Bence már ötödik osztályos, nyúlánk, mozgékony, barnaszemű fiúcska. Legfőbb szórakozása a horgászat, úgy, mint Máté unoka-öccsének, aki szintén zenész. Komoly horgászfelszereléssel rendelkez-nek mindketten, sőt még a horgászathoz illő ruházatba is öltözrendelkez-nek a bevetések alkalmával. Jól megértik egymást. Képesek a horgászatra órák hosszat készülni. Előkészítik a felszereléseket. Rám talán csak azért van szükségük, hogy a csaliról, az ebédről és az italról se feled-kezzünk meg.
Tavaly gyenge telünk volt, így szinte az egész téli szezonban lehe-tett horgászni. Decemberben elmentünk Szentkirályra csukázni. Igen jó csukázó víz hírében áll a rinyaszentkirályi horgásztó, de van benne ponty, amúr, keszeg és harcsa is. Többször jártunk sikerrel ezen a tavon, nagyképűen azt is mondhatnám, hogy tele a hűtőszekrény szentkirályi csukákkal. Ez azért nem teljesen igaz, mert van mellette afrikai harcsa is, no meg ezüstkárász.
Szerettem volna most már valamilyen kapitális halat fogni, mert szerény életem során sok halat fogtam, de igazán nagyokat nem. A nagyhalra külön rá kell készülni. Igaz, fogtam már ezen a tavon ötkilós csukát, de ezt nem tartják itt igazán nagynak, a nagyhal úgy hét kiló felett kezdődik. Mondhatom, hogy a három méteres, erős DAM botommal, DAM orsómmal, a negyvenes francia teknősbéka zsinórral jól felkészül-tem. A bot, az orsó, a zsinór, a dugó, a horog mind-mind fontos részletek, és nem mindig a hármas horog a nyerő. Idő előtt tönkreteszi a kishalat, és a csuka is gyanakvóbb lesz tőle.
Mielőtt elfoglaltuk volna horgászhelyünket, illendő módon beje-lentkeztünk a tógazdánál, „ Laci bácsinál”.
A fiúk ittak egy-egy üdítőt, én egy kávét, miközben kiváltottuk a napijegyet. A rinyaszentkirályi halastó tizenhárom hektár körüli vízfelü-let. Érkezéskor láttuk, kulturált parkolóhelyek vannak itt kialakítva, van kézmosó, WC.
A napijegyet az egyben büféként is működő faházban lehetett kiváltani. A faház két oldalán teraszos kialakítású volt a pihenőhely, asztalokkal, padokkal, itt étkezni is lehetett. Szabadban kialakított főzőhelyeket is láttunk.
Sziklai Gábor KERESEM A BOLDOGSÁGOT IV. fejezet