Konzulens: Dr. Ambrus István
3. Aberratio ictus
Az ún. aberratio ictus vagy actus18 magyarra fordítva elvétés19 (más néven cél té vesztés vagy eltévedt nyílvessző). Leegyszerűsítve, ennek folyamán az történik, hogy a cselekmény az eredetileg célba vett meghatározott elkövetési tárgy helyett az elkövető szándékán kívüli okból más tárgyat ér. Tehát abban különbözik az error in persona-tól, hogy elvétésnél helyesen ismerjük fel a tárgyat, azonban az elköve-tési magatartás kifejtése közben áll be a tévedés; míg személytévedésnél a tévedés már a tárgy célbavételekor fennáll már.20
Ahhoz képest, hogy a Rose-Rosahl-ügy mekkora vitát gerjesztett a személyté-vedés kapcsán, az aberratio ictus problémaköre még ennél is terjengősebb polémiát generált a jogirodalomban. A kérdés megválaszolására szintén két álláspont alakult ki a tudományban.21
A korban elterjedtebb nézet szerint, az elvétést úgy kellett megítélni, mint a sze mélytévedést. Az 1843. évi törvényjavaslathoz hasonlóan, ezen véleményt osztotta a királyi Kúria 60. számú döntvényében: a „közben jött véletlen folytán (…) csak a bű nös cselekmény alanyi eredménye változott, nem pedig annak természete” és „oly esetben, midőn a tettes mást sértett, mint akit sértelni akart, a bünhalmazat szabályai alkalmazást nem nyernek, hanem a tettes felelőssége akként állapitandó meg, mintha a büntetendő cselekményt azon személy ellenében követte volna el, akit megölni vagy megsérteni akart.”22 Egyébiránt, ezen nézetet többször megerősítette a királyi
17 Újabb tankönyvirodalomban például: „A személyben való tévedés attól függően minősül releváns vagy közömbös tévedésnek, hogy a tévedés tényállási elemként szabályozott életbeli körülményre is vonat-kozott-e.” gEllÉr – amBrUs: A magyar büntetőjog általános… 312. o.
18 Az elnevezésről másként FiNkEy: A magyar büntetőjog… 250. o.
19 A magyar fordítás katoNa Mórtól származik. Hivatkozza schNiErEr Aladár: A tárgybani tévedés (error in objecto) és az elvétés (aberratio ictus) büntetőjogi beszámitásáról. [1. r.] Jogtudományi Közlöny. (1871) 51. 391. o.
20 Vö. silVa-saNchEz, Jesus-Maria: Aberratio ictus und objektive Zurechnung. Zeitschrift für die Gesamte Strafrechtswissenschaft. (1989)/2. 352–380. o.
21 Az esetkörök összefüggéseire lásd mUrmaNN, Uwe: Grundkurz Strafrecht. Allgemeiner Teil, Tötungsdelikte, Körperverletzungdelikte. 3. Auflage. München, 2015. 225–226. o.
22 BErNolák Nándor: A tévedés tana a büntetőjogban. Kassa, 1910. 205. o.
Kúria, sőt alkalmazhatónak találta akkor is, amikor több személynek okoz sérelmet a cselekmény – véleményem szerint – egyébként túlterjeszkedve az aberratio ictus fogalmi körén. Ezen álláspontot képviselte hazai szerzőink közül: Finkey, Edvi Illés, Katona, Wlassics, Schnierer; külföldiek közül: Liszt, Finger, Frank, Hippel, Beling, Villey, Harris, Stephen.23 Érdekesség azonban, hogy például Finkey nem azért tartotta ezt a nézetet követendőnek, mert dogmatikailag helyes, hanem azért, mert ellenkező nézet elfogadása esetén, a büntetéskiszabási szabályok szerint enyhébb büntetést kaphatott volna az elkövető. Szerinte az élettől jogi „distinciók” kedvéért sem kell eltérnie a büntetőjognak. Mint írta: „jogászi pontossággal Aval szemben kísérlet, Bre nézve pedig gondatlan ölés lenne megállapitható, de ez a „jogászi”
szabatosság, (…) azt eredményezné, hogy a tettes az akaratán kívül fekvő véletlen miatt enyhébb büntetést kapna, mint amit egy emberi élet akaratos kioltásáért való-sággal megérdemel.”24 Megjegyzem, hogy ez az indokolás nem feltétlenül helyesel-hető, a büntetőjogi dogmatika ilyen szempontok mentén nem bontható meg. Abban kell bízni, hogy a helyesen megállapított dogmatikai helyzet után, a bírói mérlege-lés eszközeivel lehet az igazságossági és méltányossági szempontokat kielégíteni.
Egyébként kritériumnak tartotta Finkey, hogy feltétlen hasonló tárgyon következzen be ténylegesen az eredmény, holott magát a céltévesztést lehetne tágabban is vizs-gálni.25
A másik kialakult nézet szerint, az elvétés nem osztja a személytévesztést, és – a napjainkban uralkodó állásponthoz hasonlóan – egy szándékos bűncselekmény kísérletét és egy másik – főszabály szerint – gondatlan bűncselekményt tartott megállapíthatónak. Indokolásuk azon helyes felismerésen alapult, hogy fikció volna befejezett bűncselekményt megállapítani, hiszen a cselekvő akarata ténylegesen nem arra irányult, amit vagy akit végül ténylegesen sértett. Angyal például a célba vett tárgy esetében kísérletet, míg a másik tárgyon létrejövő eredményt ad culpam számította be vagy casus-nak minősítette.26 Ezen álláspontnak tekintélyes irodalmi védelme alakult ki, így magyar tudósok közül: Angyal mellett Fayer, Werner; míg külföldiek közül Bar, Birkmeyer, Bekker, Binding, Schwarze, Merkel, Herbst és mások osztották.27
Újabb joggyakorlatunk többször is foglalkozott már a kérdéskörrel. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az error in persona és aberratio ictus élesen elhatárolandó
23 Uo. 207–208. o.
24 FiNkEy: A magyar büntetőjog… 251. o.
25 Uo. 250. o.
26 aNgyalt hivatkozza gEllÉr – amBrUs: A magyar büntetőjog általános… 314. o.
27 FiNkEy: A magyar büntetőjog… 250. o., BErNolák: A tévedés tana… 208. o.
A büntetőjogi tévedés nevesített eseteiről i 99
egymástól, azok jogi minősítése is más.28 Szintén helyesen mutatott rá, hogy nem elvétésről van szó, hanem error in persona-ról, amikor a vádlott szóváltásba keve-redett T. Zs.vel, majd miután felesége karjaiból kitépte magát az esti sötétségben, T. Zs. helyére lépő H. B.t szúrta hason, „megöllek” felkiáltással.29
Az elvétés helyes értelmezéséről is több döntés született. Megállapítást nyert például, hogy a testi sértés kísérletét halmazatban a gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel kell megállapítani, amikor a terhelt a feleségét vasvillával akarta hátba vágni, de annak elhajlása következtében a karjában tartott csecsemőt találta el, aki koponyacsonttörést szenvedett.30 Ugyanígy megállapítot-ták, hogy a súlyos testi sértés kísérlete halmazatban áll a gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel, amikor a vádlott söröskorsókat dobált a célba vett sértett felé az italboltban, és ez által az éppen belépőt találta fejbe, akinek 8 napon túl gyógyuló sérülései lettek.31
Az elvétéssel foglalkozó írások kifejtik, hogy nem minden esetben helytálló a gondatlanság megállapítása a ténylegesen eltalált tárgy tekintetében, sőt sokszor nem szó szorosan az elvétés kapcsán kell feltétlen vizsgálódni. Mindezt a gyakor-lat is támogatja, így utal az egyik eseti döntés is: „(…) elvétés esetén a szándékolt bűncselekmény kísérlete mellett csak akkor állapítható meg a bekövetkezett ered-ményért a büntetőjogi felelősség, ha e tekintetben az elkövetőt legalább gondatlan-ság terhelte.”32
Egy ügyben a következő volt a tényállás: a vádlott a sátor mellett akarta nyitott késével megszúrni a sértettet, azonban az általa nem látott harmadik személy a sátor mellől lépett elő, és elkapta a kés pengéjét, minek okán őt sebezte az meg.
A Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy itt nem tévesztett célt a vádlott, hanem más úgy avatkozott közbe a cselekménybe, hogy azzal a vádlott nem számolhatott.
„Annak előreláthatása, hogy a kés elővétele esetén a sátor mögül valaki váratlanul előjön és a késbe belenyúlhat: nem volt elvárható a vádlottól.” Az indokolás rámu-tat, hogy „[a] céltévesztés bekövetkezhet a vádlottban rejlő okból, – pl. mert rosszul lát –, továbbá harmadik személy beavatkozása, a sértett magatartása vagy tech-nikai okok stb. következtében, mert ezek megzavarják a vádlottat a célzásban.”33 Az idézett döntés egyébként céltévesztés helyett, a „rajta kívül álló okok miatt ér ténylegesen mást a támadás” szófordulattal él. Mindezekből azt a következtetést
28 Így például BH 1992. 618.
29 BJD 137.
30 BH 1981. 344.
31 BH 1984. 339.
32 BH 1980. 368.
33 BJD 87.
vonom le, hogy amikor az elkövetőnek a legkisebb felelőssége sem áll fenn a tekin-tetben, hogy az eredmény más tárgyon realizálódik, az esetben az elvétés nem jogi jelentőségű szakszóként, hanem csupán köznapi elvétésként jön szóba. Hiszen az aberratio ictus jelenségének jogi szempontú vizsgálata során mindig annak volt jelentősége, hogy a felelősség hogyan alakul a különböző tárgyak között, de vélet-lenség esetén a jogi felelősség nem mutatható ki azon tárgy tekintetében, amelyen az „eltévedt nyíl célba ért”.
A kifejtettek kapcsán javaslom bevezetni a „valódi” és „nem valódi” elvétés megkülönböztetését. Valódi elvétésről akkor van szó, amikor az elkövető a tényle-gesen célba vett tárgy helyett, az elkövetés során bekövetkező okból másik tárgyat sért, és arra az elkövetőnek legalább a gondatlansága kiterjedt. Nem valódi elvé-tés esetén az előbbi definíció annyiban módosul, hogy a másik tárgy sérelvé-tése csak a véletlen műve, azaz e tekintetben az elkövető gondatlansága nem forog fenn.
Ezek alapján, azon hangoztatott példát, hogy amikor az elkövető a haragosát akarja megölni, azonban a mellette lévő szekrénybe lő, melyben rejtőzködik egy harmadik személy, aki halálát leli, nem valódi céltévesztésnek minősítem, hiszen az ott lévő személyről való tudomása még a negligentia megállapításához sem elegen-dő. Ugyanakkor, valódi elvétésről lehet szó, amikor az elkövető távolról tüzel hara-gosára, ám ennek során a mellette állót találja el, így az emberölés kísérlete mellett még eshetőleges szándékot kell terhére megállapítani.34
Semmiképpen sem számítom elvétésnek azon eseteket, amikor az elkövető célt ér, tehát a célba vett tárgy ténylegesen sérül, de ezzel összefüggésben más tárgyak is sérülnek (lényegében eredménytöbbség). Az ilyen eseteket – az elvétéstől függetle-nül – a halmazatra irányadó szabályok szerint kell megállapítani (vagy esetleg delic t- um complexum-ként), mert kísérlet hiányában értelmét veszti az elvétés fogalmi körébe tartozó vizsgálódás. Szintén nem elvétés azon eset sem, amikor a „megöl-lek” üzenetet úgy akarja az elkövető smsben elküldeni haragosának, hogy hely-telen számot üt be, ugyanis a célba vett tárgyon eleve alkalmatlan a kísérlet, míg akinek elküldi, annál gondatlan zaklatás35 jöhetne szóba, mely nyilvánvalóan nem bűncselekmény. Valódi elvétésről lehet szó viszont, amikor a Messenger nevű prog-ramban az elkövető a félelemkeltő, fenyegető képet akarja elküldeni haragosának, és a címlista gördítésekor az megáll, a képernyőn az elkövető a „küldés” gombra kattint, viszont a gördülést csak a telefon bootolása állította meg, továbbpörögvén a kattintás pozíciója pedig más személy kapcsán realizálódik, és az elkövető a prog-ram ezen működési zavarával tisztában van.
34 A példát hozza gEllÉr – amBrUs: A magyar büntetőjog általános… 314–315. o.
35 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.), 222. § (2) bek. a) pont.
A büntetőjogi tévedés nevesített eseteiről i 101
Utalok még arra, hogy nem véletlenül használtam – a szerzők többségével szemben – a „tárgy” szót a „személy” szó helyett, ugyanis a jogirodalom általában a személy elvétése kapcsán hoz példákat, s az is tény, hogy az életben is inkább erre voltak bírósági esetek. Azonban megjegyezném, hogy nem csak személyek kapcsán fordulhatnak elő életszerű példák, hanem más tárgyak tekintetében is, sőt azt sem tartom kizártnak, hogy eltérő jellegű tárgyakról legyen szó a célba vétel és a sértés kapcsán. Így – hogy eléggé életszerű példát konstruáljak – az 1961. évi Btk. büntetni rendelte a társadalmi tulajdon sérelmére gondatlanságból elkövetett rongálást.36 Ha ekkoriban az elkövető a termelőszövetkezet tulajdonában álló trak-tor előtt álló személyt kívánja megölni, és a revolverrel rosszul célozván a traktrak-tort találja el, ami megrongálódik, véleményem szerint aggály nélkül megállapítható az emberölési kísérlet mellett a gondatlan rongálás halmazata és valódi céltévesztés-ként kell vizsgálni.37 Így látszik, hogy egy élet elleni bűncselekmény vagyon elleni bűncselekménnyel kerül halmazatba, melyek védett jogi tárgya teljesen eltérő.
Egyébként halmazati tan szempontjából, aberratio ictus-nál a szinte mindig heterogén alaki halmazat valódi.38