A semlegesség egy koncepciója

Ahhoz, hogy államról és legitim hatalomgyakorlásról beszélhessünk, szükségünk van az állam semlegességének elvére, mint alapvetésre. Ez az elv biztosítja azt, hogy valamennyi polgár elfogadja az államot olyan entitásként, ami felette áll és jogosult felette kényszerhatalmat gyakorolni. Mivel a polgárok emberi minőségük-ből fakadóan egyenlő méltósággal rendelkeznek, ezért az állam számára egyenlő fontosságúak és az állam egyenlően tiszteli őket. Ennek hiányában az állam csak

1 A tanulmány Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-18-1 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült.

formálisan lenne demokratikusnak nevezhető, hiszen bár látszólag minden polgár részt vehetne a döntéshozatalban, egyes személyek valójában nem lennének repre-zentálva, ami a demokráciának mint a polgárok összességének akarata által formált, igazságos politikai rendszernek az alapját kérdőjelezné meg.²

Az egyenlő fontosságból és tiszteletből két dolog következik. Az állam nem hozhat értékítéletet a polgárai által választott különböző jó életek tekintetében.

Ezért olyan döntéseket kell hoznia, amelyek valamennyi polgára számára belátha-tók és elfogadhabelátha-tók, továbbá készen kell állnia arra, hogy ezen döntést bármikor bármely polgára előtt igazolja, olyan érvekkel, melyek valamennyi polgára számára hozzáférhetők és elfogadhatók. Ugyanakkor nem várhatja el, hogy a polgár az érvek hatására elfogadja a döntést, azonban ez nem is szükséges. Az állam azáltal, hogy azt a polgár számára hozzáférhető érvekkel igazolta, teljesítette legitimációs kötele-zettségét, a polgár kritikája innentől pusztán a döntés helyességére irányul.

Az állam nem ítélhet a jó és rossz élet kérdéseiben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem léteznek az államot megalapozó értékek, melyek az egyes szabályozá-sokban megjelennek.³ Ezek az alapvető értékek az igazságosság két elve, valamint az átfogó konszenzus. Ezek meghatározásához azonban a Rawls által megalkotott eredeti helyzet nem lehetséges, hanem szükséges eszköz kell, hogy legyen. Az igaz-ságosság elveit és az átfogó konszenzust csak a tehermentes én képes megalkotni.⁴

Azonban miért éppen a tehermentes én által megalkotott alapokra építke-zünk, amikor valójában nem vagyunk tehermentesek? Egyfelől azért, mivel a nem tehermentes ének éppen az egymással fennálló függőségeikből, konfliktusaikból kifolyólag nem képesek átfogó konszenzust megalkotni. Ne feledjük, hogy mind a tehermentes és nem tehermentes én önérdekkövető, azonban amíg a nem teher-mentes én önérdekkövetése szükségszerűen ütközik mások önérdekkövetésével, addig a tehermentes éné nem. Másfelől hogyan várhatnánk el gazdasági és szociális függőségek hálójában élő emberektől, hogy olyan elveket alkossanak, melyek egy teljesen igazságos államot alapoznak meg? Erre csak a tehermentes én lehet képes, akit nem értek olyan igazságtalanságok, melyeket ellensúlyozni szeretne.⁵

Ezek az alapvető értékek éppen alapvető és elfogadott jellegükből fakadóan az absztrakció magas szintjén állnak. Ebből két dolog következik. Egyfelől az ab sztrak ­ ciónak köszönhetően széleskörű autonómiát hagynak a polgároknak annak

megvá-2 kiss János: Az  állam semlegessége. Politikatudományi Szemle (1992) 2. 5–52. o.; dWorkiN, Ronald:

A Matter of Principle. Cambridge, 1985. 181–205. o.

3 ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Budapest, 1998., 44–65. o.

4 raWls, John: Az igazságosság elmélete. Budapest, 1997.

5 saNdEl, Michael: A procedurális köztársaság és a „tehermentes” én. In hUoraNszki Ferenc (szerk.): Modern Politikai Filozófia. Budapest, 1998. 165–167. o.

Kis felnőttek? A szivárvány színei a semleges államban i 125

lasztásában, hogy életüket hogyan akarják vezetni. Másfelől az, hogy állam által konkrét kérdésekre való alkalmazásukhoz, az azokra való szabályalkotáshoz szük-ség van egy köztes elemre. Tekintetbe véve az állam legitimációs kényszerét, vala-mint a polgáraira vonatkoztatott alapvető elveket, ez a köztes elem nem lehet más, vala-mint a publikus érvek eszköztára. Az államot meghatározó elvek konkrét esetekre való alkalmazása minden esetben egy döntés az állam részéről, amit igazolnia kell polgá-rai felé, mely igazolás nem kérdőjelezheti meg magának az államnak a legitimitását.

Az erre alkalmas igazolás a publikus érvekkel történő érvelés. Azonban az ezen publikus érvekkel történő érvelés nem csak a Rawls által alkotmányos alapoknak nevezett kérdésekben hozott döntésekre terjedne ki, hanem valamennyi általánosan kötelező magatartási szabály megalkotására. Ezzel azonban nem zárom ki a privát érveket, pusztán azt állítom, hogy azok helye a politikai döntést megelőző, a társada-lom tagjai között folyó vitában van, és a döntés megalapozásául csupán az ezen vita során internalizált, publikus érvvé vált nézetek szolgálhatnak.⁶

Fontos továbbá, hogy az autonómia esetünkben magában foglalja, mind a jóra mind a rosszra való autonómiát. Az állam nem foglal állást a jó élet kérdéseiben, így számára nem létezik eredendően jó vagy rossz. Az egyetlen elv, amely a kénysze-ralkalmazást és egy bizonyos tevékenység rossznak bélyegzését megalapozhatja, az a kárelv. Fontos azonban, hogy elméletem szempontjából a kárelvre nem alkalmaz-hatók a Raz által a jóra irányuló autonómia redisztribúcióval való támogatásáról mondottak, tekintve, hogy ott a jónak és rossznak olyan koncepcióját vázolja fel, melyet elméletem tagad.⁷

Ebből azonban mi következik magára a szabályozásra nézve? Mivel a publikus érvek és az átfogó konszenzus fogalma mind az alapvető szabadságokra, valamint társadalmi, gazdasági viszonyokra vonatkozik, ezért az állam ezek esetében csupán absztrakt, keretjellegű szabályokat alkothat, melyek a lehető legnagyobb mértékben segítik az egyéni autonómia érvényesülését. Természetesen kiváltképp a gazdasá-gi élet kérdéseiben nem elkerülhető egyes kérdésekben a specifikus részletszabá-lyok kidolgozása, melyek akár értékválasztásként is értelmezhetők. Ezen szabárészletszabá-lyok vonatkozásában ezért az államnak arra kell törekednie, hogy számuk minél kisebb legyen, továbbá, hogy céljuk az egyének számára minél szélesebb körű autonómia biztosítása legyen, hiszen csak így tudja elkerülni az értékválasztást, valamint azt, hogy privát érvek legyenek szükségesek a döntések alátámasztásához.

6 raWls, John: Political Liberalism. New York, 1993.

7 raz, Joseph: The Mortality of Freedom. Oxford, 1986. 400–431. o.; hart, H. L. A.: Law Liberty and Morality.

Oxford, 1968. 38–48. o.