A tradicionális nevelés, mint pedagógiai rendszer

A hagyományos nevelésről, mint egyetlen kizárólagos rendszerről nem beszélhetünk, mert a különböző társadalmak nevelési rendszereik kidolgozásában is különböztek egymástól. Téveszme, hogy egy adott társadalmon belül az összes fiatal ugyanazokat a készségeket sajátította el. Ez csak olyan etnikai csoportokban lehetett így, amelyekben a családok többé-kevésbé ugyanazokat a gazdasági törekvéseket követte, és ahol a politikai és a társadalmi szerepek nem igazán voltak elkülönítve. De néhány hagyományos társadalom, mint például a yoruba a kinyilatkoztatott politikai és társadalmi hierarchiának megfelelő specializációkat hozott létre a foglalkoztatást illetően. Bár megosztották az általános tudást, egy gyermek az ifei királyi palotában másfajta orientációt és készségfejlesztést kapott, mint az ibadani haditábor szegkovácsának fia. (Sifuna, 1990)

Másrészt a különböző nevelési-oktatási rendszerek emlékeztetnek is egymásra, nyilván hatottak is egymásra a különböző népcsoportok kapcsolatai, találkozásai által.

Whiting (1992) is a nevelés egyetemes és helyi tulajdonságairól beszél, és Boglár Lajos (1988) az indián nevelésről szólva a módszertani, tartalmi változatosságra hívja fel a figyelmet dél-amerikai terepmunkájának eredményeképpen.

A hagyományos afrikai nevelés hatékony, megfogható, pontosan körülírt és az európaihoz hasonlóan világosan megérthető és rendszerezhető.

4.1. A filozófiai alapok

Bármilyen oktatási rendszernek, egyszerűnek vagy összetettebbnek valamilyen filozófiai alapja van, és a hagyományos afrikai nevelés sem kivétel ez alól.

Kommunalizmus. A kommunalizmus vagy csoportösszetartás filozófiája az volt, hogy a szülők azért a közösségen belül nevelték fel gyermekeiket, hogy a csoport jólétén keresztül sajátjukat is biztosítsák. A gyermekek inkábba közösségi és közösségbe/n neveléssel, mint az individualizációval lettek felnevelve. Ezt abból a megfontolásból tették, hogy a nemzetség szerves egységét erősítsék. Minden gyermeknek kifelé fordulónak kellett lennie, a nemzetség egyéb, társadalmat alkotó elemeivel társadalmi kapcsolatot létesíteni képes társadalmat alkotó elemmé kellett válnia. Az egyén szabadsága teljesen alá volt rendelve a nemzetség vagy törzs érdekeinek; a verseny helyett együttműködést akartak. Az egyént úgy nevelték, hogy

67 szimpátiát és szeretetet és szolidaritást érezzen embertársai iránt, és ezt a szeretetet kivetítették valamennyi emberi kapcsolatra és tevékenységre.

A felkészítés elve. A felkészítés filozófiája uralta a hagyományos afrikai nevelés gyakorlati részét. A gyerekeket arra készítették fel, hogy a háztartás, a falu, a nemzetség és törzs hasznos tagjai legyenek. A lányokat anyjuk leendő feleségként, anyaként, a család kulcsszereplőjeként nevelte általában a közösség, a család más nőtagjaival együtt. A gyereket apjuk és a többi férfi szintén szoros együttműködésben nevelte, hogy értsen az olyan dolgokhoz, mint a marhák gondozása, és hogyan legyen a család felelős vezetője.

Célszerűségi elv. A bennszülött nevelés vezérelve a célszerűségi elv. A nevelés, mint azonnali társadalomba illesztés és felkészítés a felnőttkorra szigorúan haszonelvű volt.

Életük nagyobb részében a gyerekek a gyakorlással történő tanulással, már eleve gyakorlati oktatásban vettek részt. Így tehát az oktatás egyfajta integrált tapasztalatszerzés volt, ahol a tanulók azon keresztül tanultak, ahogyan bekapcsolódtak a termelőmunkába és segítségük hasznos volt a felnőttek számára. A célszerűség elve magába foglalta a spirituális és erkölcsi életfelfogásokat, társadalmi és gazdasági közösségi részvételt, és a pályaorientációt valamint alkalmazást.

4.2. A tradicionális nevelés céljai

Annak ellenére, hogy a bennszülött nevelési rendszerek társadalomról társadalomra váltakoztak, a rendszerek céljai gyakran nagyon hasonlóak. A bennszülött nevelés lelke alapvetően az életre való felkészítés volt. Fő célja az ifjúság képzése volt a társadalmon belüli felnőtt életre. Irányadó céljai a helyes viselkedéshez kapcsolódtak, de további közvetett célokat, az egységet és az egyetértést szolgálták. Olyan elemek is voltak a rendszerben, amelyek az intellektuális és a gyakorlatias versenykészségeket fejlesztették, ezeket azonban előző céloknak rendelték alá. Ez nem jelenti azt, hogy nem volt tárgyi tudás, értelmi fejlesztés, egyéni elismertség, illetve gyakorlatias készség, de minden egybefonódott a társadalmi élettel. Az egyéni kibontakozás összakapcsolódott a közösség érdekeivel, az egységgel. A politika, a morális értékek és társadalmi megbízhatóság felé orientálták a „tanítványokat. (Sifuna, 1990:5)

A nevelés tehát sokféle formájában szorosan egybefonódott és ma is (egybefonódik) a társadalmi élettel. Amit tanítottak, az összefüggésben volt azzal a társadalmi tartalommal, amelyben az embereknek élnie kellett. A tanzániai chagga népcsoport körében például egy imitációs játékot tanítottak, amivel magam is

68 találkoztam otthoni és iskolai környezetben egyaránt. Ez a felnőtt életből vett szituációkból állt, amelyeken keresztül a fiatalok megismerkednek azokkal a normákkal és ideálokkal, amelyek a társadalom teljes jogú, felelős tagjaitól elvárhatók.

A hagyományos nevelés nemcsak a fiataloknak a szélesebb társadalom normáihoz, hiedelmeihez és kollektív véleményéhez való szisztematikus szocializációjával volt kapcsolatos, hanem nagyon nagy hangsúlyt helyezett az egyén illetve az egész társadalom számára hasznos tudás illetve gyakorlati készségek elsajátítására is. Nagy vonalakban a társadalmi megbízhatóságra, pályaorientációra, részvételre a politikában valamint spirituális és morális értékekre helyezte a hangsúlyt. (Tomory, 2008)

4.3. A tanterv és tartalmak

Bármely nevelési rendszer sikere nem csak céljai természetétől, hanem tartamától is függ. A nevelés-oktatás a fekete afrikai kultúrákban a szorosan vett környezetből nőtt ki, lett légyen az valós, vagy csak képzelt. A gyermekeknek tanulniuk kellett a fizikai környezetről, a földrajzi környezetről, az időjárásról, és az állatok, rovarok életéről.

Sokszor kegyetlen környezet volt ez és a gyermekeknek a túlélés és megélhetés érdekében meg kellett tanulniuk megbirkózni vele. Mivel az élet egy része valódi harc volt a nehéz környezeti feltételekkel, ez bizonyos érzelmeket, érzelmi kapcsolódásokat hozott létre körülöttük. A gyerekeknek rendelkezniük kellett a környezet tulajdonságairól olyan fontos ismeretekkel, hogy legyőzzék és hasznosítani tudják azokat. Megfelelő módosításokat kellett végrehajtani a fizikai környezetükön, fejszék, kapák, lándzsák és egyéb olyan szerszámok segítségével, amelyeket múltban szerzett tapasztalataik segítségével fejlesztettek ki. A környezettel való viszonytól függően megtanultak halászni, vadászni, állatot legeltetni, gazdálkodni, de a tanterv szorgalmazta a főzés, tárolás technikáit, a házépítési módok és általában a háztartás működtetésének titkait is. (Tomory, 2008)

A fizikai környezet azt is megkövetelte, hogy a zárt társadalmakat erős kormányzás és erős közösségi érzés segítse. Az egyéni tendenciáknak csakis a társadalom védőernyője alatt volt helyük fejlődni. Másik fontos tartalmi „zóna” volt a közösség más tagjaihoz fűződő viszony, a körülöttük lévő kapcsolatrendszerek átvétele. Tudni kellett, mi a szerepük, hol a helyük a családban, a rokonsági kapcsolatok hálójában, és meg kellett ismerkedni jogaikkal és kötelességeikkel. Fontos volt a házasság, családalapítás lényegének, miértjeinek megértetése, az ebben vállalt feladat rögzítése, a gyermekek nevelésével kapcsolatos tudnivalók korai megismerése és gyakoroltatása. A

69 kikuyu házassági szisztéma egyik kiemelkedő jellemzője például, hogy a törzs minden tagja saját családi csoportjával meghosszabítsa apja klánját, a „mbarit”. A fiataloknak meg kellett tanulni, hogy ez a törzs, mint egész erősségének érdekében történik és rejlik.

(Kenyatta, 2000)

A gyermekeknek gazdaságban játszott szerepe a képzésük leglényegesebb pontja volt. Az idősebbek célja az volt, hogy a gyerekeket hozzászoktassák a fizikai környezetükhöz és megtanítsák őket arra, hogy hogyan hasznosítsák azt. A szülök az újszülöttre gazdasági szemszögből is tekintettek. Ha egy fiúgyermek napnyugtakor született, a ngoni anya ezt kiáltotta a bámuló szomszédoknak: "Látjátok a gyerek arra várt, hogy a marhák visszatérjenek, mert most már ő fog rájuk vigyázni!" A korai afrikai életről szóló valamennyi leírás leírja ezt a szoros kapcsolatot a nevelés és a gazdaság között.

A családi gazdaságon és környezetén belül a szülők és az idősebb rokonok voltak felelősek a gazdasági felelősségek képzésében. Az imitáción keresztül tanulás igen jelentős volt, mivel a gyerekek követték az idősebbek példáját - a fiúk esetében - az építkezésekben, pásztorkodásban vagy vadászatban, míg a lányok a sepregetésben, fa- és vízhordásban, vagy éppen főzésben. A kisebb gyerekek anyjukkal tartva növényeket vagy fát gyűjtögettek. Így a cél, hogy hozzászokjanak a fizikai környezethez és az abban való léthez, életben maradáshoz, a nevelést szoros kapcsolatba hozta a gazdasági, megélhetési célokkal. (Lásd Fotómellékletek) Néhány feladat olyan készségeket követelt, amelyeket csak hosszas gyakorlás után sajátíthattak el. Mások pedig gyors gondolkodást igényeltek, például egy nagy csorda átszámlálása. (Tomory, 2008)

A bennszülött nevelés a vallásos viselkedést beleépítette a hétköznapi életbe. A vallás, mely a moralitással állt kapcsolatban, támasza volt a közösség szokásainak és a törvényeinek és ezek elfogadott érintkezési szabályainak, amelyekben bennfoglaltatott az udvariasság, a nagylelkűség és a becsület. A morális, etikai elveknek megfelelés miatt az egyénnek meg kellett tanulnia a természetfeletti erőkhöz fűződő történeteket, kapcsolatot, rítusokat, az ősökkel való folytatólagos kapcsolatot stb. (Sifuna, 1990)

Azt is meg kellett tanulni, hogy mikor hívja, és mikor kerülje az ősi szellemeket, illetve egyéb természetfeletti erőket a túlélése érdekében. Meg kellett tanulnia értékelni az igen szoros kapcsolatot a nemzetség élő tagjai, és a halottak vagy a láthatatlan világ ősi lelkei között. Így tehát megtanulták, hogy az egyén és a közösség jóléte milyen szabályoktól, törvényszerűségektől függ. (Bogonko, 1992)

70 4.4. Nevelők, instrukciók, módszerek

Az afrikai társadalmakban ma is a szülők játszák a legfontosabb szerepet a nevelésben, az iskolai oktatás általánossá válásának ellenére. A szülők között gyakran világosan meghatározott munkamegosztás volt. Az anya feladata volt mindkét nemű gyerekek nevelése a korai években, később – miután megtanultak járni - azonban az apa foglalkozott a fiúkkal, az anya pedig a lánygyermekeket nevelte. Hatéves kor előtt még volt némi átfedés, de már a nemek szerinti munkamegosztásra koncentrálva sajátították el lassanként későbbi tevékenységüket.

A nevelők közé tartoztak a nagyszülők, és más idősebb rokonok. A rokonsági, leszármazási rendszer szerint a gyerekek akár el is kerülhettek otthonról nagybácsi felügyelete alá. A közösség más tagjai, a szomszédok, vagy a férj többi felesége is nevelték mások gyerekeit, de a testvéreknek is gyakori feladata volt a kicsik vigyázása.

A tágabb család, a közösség szintén nagy szerepet játszik a nevelésben. Kezdetben, és sokszor később is, a gyermek a 12-25 fős nagycsaládban cseperedik. Mindenki vigyázza, mindenki felel érte. Amint járni kezd, a település közössége is vigyázójává válik, és szintén mindenki figyeli, szereti. Egy-egy ilyen közösség családként, rokonként működik, a rokonsági szerveződés gyakori.

Mivel a gyerek kezdettől látta saját boldogulása és a közösség boldogulása közti párhuzamot, annak megfelelően nőtt fel, ezt eleve elfogadta, saját érdekeként is kezelte.

Ennek hatása a mai családi, rokoni kapcsolatokban a távolabb élők körében is él. Nem egy alkalommal hallottam, ahogy egy rokon „kölcsönkérte” egyik gyereket, vagy épp a szülő mondta, hogy akkor most „kölcsönadom” a fiamat/lányomat. A kölcsön egyszerűen azt jelenti, hogy egy időre elviszi magával, kicsit emlékeztet a rokoni nyaralásra.

A falu varázsló-gyógyító embere is fontos szerepet kap. Ahogy azt előzőleg láttuk, afféle „néptanító” szerepet tölt be. Nemcsak a „bozótiskolában”, hanem azon kívül is alkalomadtán egyénileg is oktat, vagy csoportos „foglalkozásokat” tart.

A nevelők az instrukciók sokféle módját alkalmazták, informális és formális módszereket egyaránt. Az informális módszerek a játékon keresztüli tanulást foglalják magukba. A játéknak olyan jelentőséget tulajdonítottak, hogy szinte kötelezővé tették a gyermekek számára. „Azt a gyereket, aki munka után nem vett részt aktívan a játékban, betegnek, sőt, abnormálisnak tekintették.” (Sifuna, 1990:7) A gyerekek saját maguk készítettek játékokat, saját választusok, kedvük szerint, illetve a rendelkezésre álló

71 anyagokból. (Bogonko, 1992) A kelet-afrikai partvidéken például gyakran készítenek ma is kis vitorlás hajókat, „daukat” és engedik vízre őket. (Sárkány, 2000) Szüleik is segítenek a játékkészítésben, a fa, a fűfélék, levelek megmunkálásában. Magam is láttam példát kenyai kikuju családnál fű-ékszerek, Tanzániában a Kilimandzsáró lankáin élő csagga gyerek nevelésénél a kukoricalevélből, fűből készült babák készítésére.

Ugandában és az előző két országban is kislányok elkészítik a maguk számára a súly fejre helyezését megkönnyítő kicsi rostból, levélből font karikákat, míg a fiúk kis nyilakkal, drót vagy faautókkal játszanak. Láttam maasai gyerekeket Kenyában útközben, amint valami rágcsálófélét igyekeztek elkapni nevetve versenyt futva egymással (a futás náluk a tisztelettel övezett tudástartalmak közé tartozik), és pare fiúkat, aki éppen zöldkígyóra vadászatot játszottak a hegyi utakat szegélyező bozótosban. A birkózás vagy botos küzdelem/védekezés megtanulása is népszerű játék ma is sok afrikai népcsoportnál. (lásd Nelson Mandela gyermekkorát a Goodbye Bafana című filmben; Kulet, 2004)

Az élőszóban előadott irodalom is az oktatás fontos módszere volt. Ma is őrzik a szájhagyományokat, a legtöbb ember ismeri szülei, nagyszülei útján népe történetét, meséket, mítoszokat. Ezek segítségével világították meg a megtörtént eseményeket, magyarázták az érthetetlent, és erősítették a közösség egységét például a népmesék tanulságaival. A kenyai kikuyu nép eredetmítoszában benne rejlik például az imént említett nagycsaládi, illetve klán-rendszer, annak mitológiai magyarázatával.

Táncokon és dalokon keresztül is tanítottak, a zene a napi élet szerves része volt. Az események elmondása hír közlése, de az ünnepek, rítusok kísérésének eszköze is volt a zene és a tánc. A közösségi éneklés ma a társadalmi élet minden szintjén kíséri az ember életét.

Az instrukciók kötetlen módszerei magukba foglalták a termelőmunkába bevonást.

Látással, utánzással, imitációval váltak képessé a megefelő férfi vagy női szerepek felvételére. A szerepjátékok máig igen népszerűek, a felnőtt társadalmi szerepek az utánzása, imitációja a legfőbb funkciójuk. Bevezető jellegűek, képzeletdúsak és szimbolikusak.

72