A településszerkezet fejlődésének geomorfológiai szemléletű elemzése

A disszertáció 2. fejezetében már rámutattunk arra, hogy a történeti települések kialakulásánál és fejlődésénél igen jelentős szerepet játszottak a domborzati-hidrológiai adottságok. A kisalföldi Kapuváron járva látszólag sík tereppel találkozunk, részletes vizsgálataink mégis a topográfia és településfejlődés szoros kapcsolatára derítettek fényt. E fejezetben egészen „ráközelítünk” Kapuvárra és a településszerkezet részleteit meghatározó léptékű topográfiai vizsgálatokat, sőt esetenként telekléptékű mikrotopográfiai elemzéseket mutatunk be.

A történeti térképekre pillantva Kapuvár településszerkezetében is megtalálhatók az 2.

fejezetben már kimutatott, a dunántúli mezővárosokra általánosan jellemző településszerkezeti alapelemek. A település ősi magja (a világi irányításra utaló vár) köré szerveződnek a legkorábbi településrészek, melyek közé a 20. század derekáig beékelődött az ún. földesúri belső majorsági terület, amelyhez hasonló kimutatható pl. Pápán is. E jelenség az európai városfejlődésben is gyakori (Winkler G. 1998: 215). – A településszerkezet további fontos fejlődési sajátosságaira ill. miértjeire a településdomborzati vizsgálatok derítettek fényt.

Az első, áttekintő településdomborzati vizsgálat során először arra kerestük a választ, hogy milyen összefüggés mutatható ki Kapuvár domborzata és településszerkezete között. A belterületi domborzati viszonyokat a sűrű beépítés miatt a helyszínen nem lehet jól átlátni és érzékelni, ezért Kapuvár jelenlegi 1:10 000-es léptékű katonai térképéből színes domborzati térképet készítettünk, a félméteres szintvonalközök színkitöltésével (3.5.1/B ábra).

A domborzati térképen határozottan kirajzolódtak a vízjárta síkból kiemelkedő kis-rábai hordalékkúp-vonulatok, melyeken a település legelső lakói megtelepedtek. A domborzati térkép déli részén a Kis-Rába korábbi függőmedreiből kiszakadó jellegzetes kiöntési kúpok utalnak a folyószabályozás előtti hordaléklerakásra. E domborzati vonulatoknak az egyik legmagasabban fekvő elágazási pontjára települt a bronzkori illírek földvára – ez a várhely a későbbi település ősi magja (Faragó 1974). Az ősi települési tengelyek – a Sopronba vezető út és a Babóton át Pápára ill. Győrbe vezető út – településen belüli szakaszai kitérnek az „ideális” irányukból, mivel az említett hordalékkúp-vonulatokat követik. A domborzati vizsgálat arra is fényt derített, hogy a győri országút azért tett kitérőt Babót felé, mert ki kellett kerülnie a Kapuvártól keletre elhelyezkedő Tó rét nevű, mélyfekvésű területeket. (A Kapuvár főteréről induló mai Győri út csupán az 1940-ben készített utólagos áttörés eredménye.) Összegzésként elmondhatjuk, hogy a geomorfológiai és

hidrológiai viszonyok ill. a településszerkezet fejlődésének kapcsolata Kapuvár esetében igen szorosnak mondható.

A második vizsgálatban összefüggést kerestünk a domborzat magassági zónái és Kapuvár fokozatos betelepülési fázisai között.

A 3.3. fejezetben ismertettük az ún. különbségi térképeket, amelyeken két térképezési fázis között létrejött újabb beépítési foltokat jeleztük pirossal. E térképek segítségével készítettük el a település teljes beépülési folyamatát bemutató ábrát úgy, hogy a tizenkét különbségi térképről az új beépítést jelző „piros” telekcsoportokat egyetlen összesítő térképen ábrázoltuk, külön-külön színekkel átszíneztünk minden egyes időintervallumhoz tartozó beépítést.

3.5.1/A. ábra: Többszínű összesítő beépítésiütem-térkép elkészítésének módszere a történetitérkép-fóliák páros morfológiai összehasonlításával korábban létrehozott különbségi

térképek felhasználásával (Szerk.: Somfai A.)

Az település beépülési folyamatát bemutató ábrán (3.5.1/C ábra) a különböző korokban beépült településrészeket láthatjuk 1784 és 1998 között, átlagosan húsz évenkénti fázisokban. Az ábráról leolvasható, hogy 18. században a település megnyúlt a főbb utak mentén (soros felépítésű útifalu), majd az északi jó termőterületek irányába is. A 19. századtól fokozatosan kiterebélyesedett úgy, hogy a telkek beépítésekor mindvégig a domborzatnak a magasabban fekvő, árvízmentes zónáit részesítették előnyben, és csak később kényszerültek egyre közelebb építkezni az árvizes elöntés határvonalához. Megállapítható tehát, hogy szoros korreláció van a domborzat-magassági zónák és a telekcsoportok előszöri beépítésének kora között az 1880-as évek folyószabályozásai előtti korokban. A folyószabályozásokat követően a beépítés már csak kevéssé függött a domborzattól.

3.5.1/B-C. ábra: Kapuvár ősi településtengelyei a vízjárta síkból kiemelkedő folyami hordalékkúp-vonulatokat követik. Szoros korreláció van a domborzat és a beépített területek növekedése között a 19. század végi folyószabályozások előtti korokban. (In: Somfai 2002a).

A harmadik, ártérrel kapcsolatos vizsgálat összefüggést mutatott ki az ártér egykori határa és a településfolt kiterjedése között. A Kapuvárt északról körbefogó Hanság, ill.

nyugatra a Répce-völgy heves árvizei a 19. században szinte már megbéklyózták a település további terjeszkedését, ami kényszerű telek-besűrűsödésben is látványosan megmutatkozott.

Az árvízhatár ráadásul történelmi léptékben is előnytelenül változott az árvízszint fokozatos emelkedése miatt. Az 1907-es kataszteri térképen feltűntették nyugaton és északon az árvízhatárt (amely jól korrelál a domborzat rétegvonalaival, de mégsem feleltethető meg

pontosan egy konkrét rétegvonalnak az árvízi felület lejtése miatt). A kígyózó árvízhatár és a belterület „szabálytalan” széle közötti igen szoros kapcsolat akkor vált egyértelművé, amikor az árvízhatárt visszavetítettük az 1856. évi kataszteri térképre (3.5.1/D ábra). A térképen precízen dokumentált árvízhatárnak az ún. ártérjárulék behajtásában volt szerepe, amellyel a folyószabályozások finanszírozását segítették (Ihrig 1973:188).

3.5.1/D-E. ábra: Szoros kapcsolat az árvízhatár és a és a beépített területek kiterjedésének határa között Kapuváron a 19. század végi folyószabályozások előtti korokban

(Szerk.: Somfai A.)

Kapuvár 1907-es térképén a keleti oldalon már nem szerepel a nyugatihoz hasonló határozott árvízhatár-vonal, de a terület egykori vízborítottságára utal a „Kishany” dűlőnév és a „Tó rét” dűlőnév délkeleten, a mai ipari park mellett (Unti 1998:26), aminek tőszomszédja a

„Hajó-rét” Babót határában (Unti 1998:35) (3.2/C ábra).

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a geomorfológiai és hidrológiai viszonyok ill. a településszerkezet fejlődésének kapcsolata Kapuvár esetében igen szorosnak mondható.