a TörTéneTi alkOTmány fOrrásai? - A TÖRTÉNETI ALKOTMÁNY

SzOkáS

R

égi jogunk, így alkotmányunk megismerésének forrása a szokásjog, a törvény és a privilégium. A legrégibb és legfontosabb közülük a szo-kásjog, amely olyan ismétlôdô eljárásmódok, cselekvések, döntések soro- zata, hogy abból szabály ismerhetô fel, mégpedig olyan szabály, amely a fennálló erkölcsi renddel összhangban van. A társadalom ôsi állapotá-ban, s talán késôbb is, erôsebben kötelez a szokás, mint a törvény. Egyebek mellett azért, mert a szokást az emberek jól ismerik, meggyôzôdésükben létezik. Olyannyira így van ez, hogy népünk a legújabb idôkig a törvé-nyen is elsôsorban szokást ért. Errôl való ôsi felfogását legjobban kifejezik az olyan szólásmondások mint: „Jószokás gazda a háznál.; Régi szokás régi erkölcs.; Jószokás tartja az országot.; Amint szokunk, úgy élünk.; Rögzött szo-kás megköti a józan értelmet.; Járt utat a járatlanért el ne hagyj!; Jobb törvényt bontani, mint (jó) szokást elhagyni!”¹⁷⁷

A szokás országos vagy részleges, helyi, például valamely megye vagy város területén kötelezô. Werbôczy Hármaskönyvében, mint a szokásjog legértékesebb és legnevezetesebb gyûjteményében, hármas erôt tulajdo- nít a szokásnak, megfelelve a római jogi nézeteknek is, úgy mint tör-vénymagyarázó, törvényrontó és törvénypótló hatást. A törvény értel-mének kétséges mivolta esetén a szokás megadja a helyes értelmet vagy lerontja azt, ha ellentétben áll vele, s így pótolja a hiányzó törvényt.¹⁷⁸ Beszéltek a régiségben jó szokásról, amelyet az elôdök gyakoroltak.

Jó jog az, ami régi. A középkori bíróságok ismételten hangoztatták, hogy

177 O. Nagy gábor: Magyar szólások és közmondások. Budapest, 1999., 683. oldal.

178 Corpus Juris Hungarici. Werbôczy István: Hármaskönyv prol. 11. cím.

régi és helyes szokás szerint (iuxta antquam et approbatam consuetudi-nem) ítélkeznek. Ezen nézetnek megfelelôen mutattak be réginek olyan jogviszonyokat, intézkedéseket, amelyek esetleg nem is mindig voltak nagyon múltbéliek. Ezért is hivatkoztak szent Istvánra, illetôleg a szent királyokra, akikrôl mint a meglévô jogviszonyok létrehozóiról szóltak.

Az Aranybulla is a szent István által adott szabadságokat állítja helyre, melyek idôközben veszendôbe mentek, de újra feléledtek. Ez a hivatko-zási mód megismétlôdik a közjogi jogalkotásban. Még az erdélyi job-bágyság is „a szent királyok által a magyarok országa minden lakóinak adott szabadságok visszaszerzése és visszanyerése” érdekében emlékeztet a régi szabadságokra 1437-ben, amikor arra hivatkoznak, hogy az egyezség feltételei addig érvényesülnek, amíg meg nem kapják „Szent István király levelét” zsigmond királytól, mert akkor aszerint fognak élni. A szokást szemben a törvénnyel, mint írott joggal, íratlan jognak is nevezzük, mert keletkezésekor íratlan formában mutatkozik meg, még akkor is, ha késôbb írásba foglalják. A józan, becsületes emberek meggyôzôdése és emléke-zete ôrizte meg a szokást. ôket vitás esetekben egyezség létrehozására is felkérték. Az ilyen döntôbírákat „probi viri”-nek (becsületes emberek) nevezték. Ezt meghaladóan a szokásjog megismerhetô bírói ítéletekbôl és a régi jogélet okleveles emlékeibôl, melyek tartalmi hasonlósága szerint felismerhetô az egykori jogfelfogás, még akkor is, ha nem hivatkozik ki-fejezetten fennálló szokásra.

A magyar jogrendszer „kútfôi”, azaz forrásai sorában hosszú évszáza-dokon keresztül meghatározó szerepe volt a szokásnak. Az ôsi jog a ma- gyar nép életének kezdeteinél már jelen volt. A törzsi és törzsszövetségi rendszerben mindenképpen, általánosan elfogadott, hogy a „nomád ál-lam” a 850-es években már létezett. Az élet jogi keretek között zajlott, amint az adásvétel vagy a házasság bizonyos ismert szabályai vagy a had- járatok idején érvényesülô bizonyos katonai vagy hadijog meglétére, valamint a gyula vagy korcha (horka) bírói tisztségére utaló adatok bizonyítják.

Bizonyítéka az ôsi jog létének és erejének a kereszténység elsô évszá-zadaira jellemzô szokásjog, a magyar jog nemzetségi alapjai, a fôként a magánjogban tetten érhetô ôsi közösségi jog. „A vér és jog közösségén alapult az ôsi jószág intézménye, az ôsi jószág közössége, az ôsiség, ebbôl ala-kult az osztályos atyafiak állása, az atya, a család és a nemzetség jogai.”

„Az ôsi társadalom szokásrendszere magától értetôdôen került át az új társa-dalmi-jogi konstrukcióba. Azokon a területeken, ahol az új hatalom a beavat-kozást nem végezte el, a társadalom életének változatlan szabályozója maradt a szokásjog formájában élô ôsi jog. Ezt a jelentôs joganyagot azután a késôbbi évtizedek, évszázadok jogéletének meghatározó tényezôje, az állam állította bíró tisztította meg a felesleges elemektôl, egészítette ki, aktualizálta, módosí-totta s mindehhez saját kényszerítô hatalmát párosímódosí-totta. Ezen az úton számos, a vérségi társadalomban megszületett (jog)intézmény épült be az új rendszer jogába.

Miután az adaptálást (kisszámú kivételtôl eltekintve) a jogszolgáltatás, a bírói praxis végezte, idôk folyamán ez a jogképzôdési forma a szokásjog fô forrása.”¹⁷⁹

Meggyôzôdésünk szerint szokásjogi eredetû és jellegû a vérszerzôdés hatalomátruházó, megerôsítô, kölcsönös kötéseket létrehozó példájának erkölcsi igénnyé, elméleti tétellé, majd gyakorlattá, részben törvényi sza-bállyá válása szent István Intelmeiben, az Aranybullában, a szent Korona tanának Werbôczy által kifejtett tartalmában és a királykoronázásokban egészen a xx. századig.

A xVI. századra már az igazságszolgáltatás zavaraihoz vezetett az ország különbözô térségeiben egymástól eltérô, gyakran egymásnak ellentmondó szokásjog léte. „Werbôczy Hármaskönyvének jelentôségét rész-ben az adta, hogy szerzôje az országos szokásjogot összegyûjtötte, feldolgozta, s ezzel egyszersmind a történeti jogrendszer maradandó elemeit az utókor szá-mára megmentette, átörökítette; így lehetôvé vált a történetileg kialakult közjogi és magánjogi gondolkodásnak – a római, illetve kánonjog melletti – továbbélése.

A Hármaskönyv formai értelemben nem vált törvénnyé, kötelezô erejét ennek ellenére több mint négy évszázadon keresztül nem vonták kétségbe. A szokásjog kötelezô erejét maga a Hármaskönyv elvi jelleggel is kimondta, amit aztán az 1791. évi X. törvénycikk, majd az 1869. évi IV. törvénycikk is megerôsített.”¹⁸⁰ A szokásjog legtovább a bírói döntésekben élt: a Kúria jogegységi dönt-vényeiben és egyéb bírói határozatokban jellegzetesen mutatkozik meg napjainkig.

179 Mezey Barna: Jogfejlôdésünk tradíciói. In.: A magyar államiság ezer éve. Budapest, 2001., 188–189. oldal.

180 Alkotmánytan I. szerk.: Kukorelli István, Budapest, 2002., 101. oldal.

Az írásba foglalt szokásjog példája a Hármaskönyv mellett a Planum Tabulare. Mária Terézia 1769-ben a Királyi Kúria néhány bírájával a kú-riai döntvényeket összegyûjtette, s ezt a munkát megerôsítette. A Királyi Kúria állandó gyakorlata révén azután ez a döntvénygyûjtemény orszá-gos szokásjogi erôre emelkedett.

A másik példa az Ideiglenes Törvénykezési szabályok. Az 1861. évben, az abszolút korszak megszûntével, nagymérvû jogbizonytalanság állott be annak következtében, hogy nem volt pontosan megállapítva, melyek azok a jogtételek, amelyek a régi (1848. elôtti) magyar jogból érintetlenül vagy módosított alakban fennállanak, s melyek azok, melyek az 1848-i törvények rendelkezéseinek megfelelôen hatályon kívül helyeztettek.

Az érvényben levô és alkalmazandó joganyagot (fôleg a magánjog és a büntetôjog körébôl) állította össze az országbíró elnöklete alatt tartott jogászi értekezlet. A képviselôház és a fôrendiház az országbírói értekez-let munkálatát határozatilag helybenhagyta, a Királyi Kúria elfogadta, és szentesítés nélkül a király is megerôsítette. A Királyi Kúriával az élén az egész ország gyakorlata ehhez a munkálathoz alkalmazkodott, s így az szintén országos szokásjogi erôre tett szert. Az országbírói értekez-let ideiglenes törvénykezési szabályait (az ITsz- t) 1944-ig alkalmazták a bíróságok.¹⁸¹

A mai állam a törvényt és rendeletet rontó szokást tagadja, de nem tagadhatja, hogy bizonyos jogszabályok közmegegyezés s nem formá-lis törvényhozói aktus révén elveszítik érvényességüket, kiesnek a jog-alkalmazás körébôl. így a szokás ereje semmilyen jogrendszerbôl nem küszöbölhetô ki teljesen. Nagy kérdés az, hogy a tételes törvény alkalmas-e a szokás felváltására, teljes kiküszöbölésére, vagy inkább az a járható út, hogy a kettô egymás mellett létezik a kor viszonyai szabta korlátok és lehetôségek kereteiben.

A magyar közjog fontos szabályai hosszú évszázadokon keresztül szokásjogiak voltak, a legfontosabbként a koronázási eljárást, az államfô tisztségének betöltését vagy a törvényalkotás részletes menetét, az or-szággyûlés eljárásmódjait említve. A bírói úton létrejött szokásjog tartó-san tovább létezik és alakul.

181 Tomcsányi: i. m. Lásd: 123. oldal, 124. jegyzet.

törvény

A

z alkotmányjog másik nagy forrása a törvény. Az állam törvényhozó hatalma elôször csak a legfontosabb viszonylatokat, majd a társadalmi viszonyok egyre szélesebb körét ölelte fel. A törvényismeret a közép- korban csekély volt, mert megôrzésükrôl és a betekintés szavatolt lehe-tôségérôl még nem gondoskodtak, s ez akkor is így volt, ha esetleg kihir-dették a törvényeket például a nemesi megye közgyûlésén. A törvényekre hivatkozás a xV. század végén jelentkezik a bíróságok gyakorlatában, mert addig nem tartották ezt a forrást döntô jelentôségûnek. A törvények szövegét régi kódexek, jogkönyvek, illetve egy-egy hiteles hely, kolostor régi irataiból lehetett megismerni számtalan másolatból, melyek leírói sokszor változtattak az eredeti szövegen. Emiatt alapos tudományos kri-tikával volt kezelhetô, s nemegyszer kideríthetetlen volt pontos szöve-gük, hiányzott a hiteles változat.

Tudjuk, hogy szent Istvánnak két törvénye van a Corpus Jurisban, mely-bôl az elsô: Intelmei fiához, amely kitûnô erkölcsnevelô és államfilozófiai politikai mû, kis királytükör, de újabb történeti irodalmunk szerint ennél lényegesen több is. A második törvény két könyvre osztva ismert ma-gyarországi talajban gyökerezô egyházjogi és csekélyebb mértékben ba-jor jogi hatást mutató szöveg. szent István majd szent László törvényei Kálmán két törvényével együtt páratlan értékûek nemzetközi összeha-sonlításban is. Az Aranybulla vitathatatlan alkotmányos jelentôségû irat, mely nemcsak kiváltságlevél, hanem törvény is, melyet méltán tekintünk európai jelentôségûnek, s a különbségek ellenére is hasonlítunk 1215-ös kortársához, az angol Magna charta alkotmányleveléhez.

A törvények hatályosságát már a nemesi vármegye kezdeti idején úgy szolgálták, hogy királyaink a megpecsételt törvényt a megye közönségé-nek megküldték a kancellária útján kihirdetés végett. Ezt tudjuk Nagy Lajos 1351. évi dekrétumáról, amelynek több példányát ismerjük annak a megyének a megjelölésével, amelyhez a királyi kancellária eljuttatta, amint késôbb az országgyûlési képviselettel bíró városok is megkapták a törvény egy-egy példányát. A kihirdetésnek fontosságot adott az a kö-rülmény, hogy a rendek nem várták meg a törvény megszövegezését az

országgyûlésen, ugyanis azt a szöveg elkészülte elôtt elhagyták, s a kan-cellária által megszerkesztett törvényt küldték el azután a megye közön-ségének. A kihirdetés a középkorban az uralkodó életében való hatályt jelentett, s az új uralkodó új törvényeket hozott vagy megerôsítette elôdje törvényeit.

Mátyás királyunk 1486-ban kiadta a Decretum Maiust, „örök érvényû”

törvényként változtathatatlannak mondva, amely tartalma szerint meg-változtathatatlan törvény volt, ez azonban csak 1492-ig tartó állapotot jelentett. A törvényeket a királyság elsô századaiban – a királyi tanács meghallgatásával – a király, illetve az udvar írástudói alkották meg, s a király adta ki. A király által kibocsátott dekrétumok tartalmazzák a törvé-nyeket. Ezeket, azaz egy-egy dekrétumot, törvénykönyvnek is nevezték.

A törvénykönyveknek törvénycikkekre, articulusokra való beosztása azonban évszázadokkal késôbb történt meg. A Tripartitum szakaszokra bontását a nagyszombati egyetemen jogtörténetet elôször tanító jezsuita szegedi János végezte el.¹⁸²

Az országgyûlés állandósulása után a dekrétumok az országgyûlé-sen elfogadott és a király által szentesített törvények szövegét foglalják magukban. A szokás szerint az országgyûlés végén a király egyetlen dekrétumba foglalta és szentesítette az országgyûlés által elfogadott, s hozzá szentesítés, illetve kihirdetés végett felterjesztett törvényeket.

Az országgyûlés két táblája (az alsótábla és a felsôtábla) által hozott és az uralkodó által szentesített jogszabály volt a törvény.

A törvény létrejöttének rendjét ún. alkotmányos szokás rögzítette egé- szen a xIx. századig. Ez a következô mozzanatokat jelentette: az elôter-jesztés, az országgyûlési tárgyalás, elfogadás a két tábla által, az uralko-dói szentesítés és a kihirdetés. A két tábla által elfogadott javaslat felirat formájában az uralkodóhoz került, aki azt szentesítette. A szentesítés két eleme az aláírás és a megpecsételés volt. A szentesítés egy korlátlan (abszo-lút) uralkodói vétójogot fejezett ki, pontosabban ezen vétójog nem-gya-korlását, amely vétó gyakorlását az uralkodó nem volt köteles indokolni.

A régi magyar alkotmányos gyakorlatban is érvényesült az a modern

182 szegedi János: Tripartitum Juris Hungarici Tyrocinium. Nagyszombat, 1734.

szegedi János: Rubricae sive synopses titulorum, capitum et articulorum universi Juris Ungarici [...] notis juridicis, historicis, chronologicis, nec non etymologicis illustratae [...].

Pars prima. – Tyrnaviae: Typis Academicis, Leopoldus Berger, 1734.

kori követelmény, hogy törvényhozás csak erre irányuló és megfelelôen szabályozott, alkotmányban illetve a történeti idôkben alkotmányos szo-kásban rögzített eljárási módokkal történhet. Ugyanakkor azt is megkö- vetelik a legújabb korban, de a régi magyar közjogban is, hogy bizonyos életviszonyok, jogi szabályozási tárgyak eredeti, elsôdleges szabályozá-sa cszabályozá-sak törvényhozás útján legyen lehetséges. A történeti alkotmány által érintett szabályozási tárgyak mindegyike országgyûlési, azaz törvény-hozási hatáskör és feladat volt, de emellett létezett a szokás is egészen a xx. századig, egyre csökkenô jelentôséggel. A szokás közjogi jelentôsé-gét az 1791. évi x. törvény, mint sarkalatos törvény is elismeri.

A régiségben, amikor egy dekrétum jelentette az év során meghozott összes törvényt, ebben az összefüggésben az artikulus, törvénycikk csak az összes törvény egyikét fejezte ki, szemben a dekrétummal, mely a tör-vények összességét, a törvénykönyvet, amint a régi közjogászok írták.

a törvényekközzététele trIpartItum éS cOrpuS jurIS

A

corpus Juris Hungarici és a Hármaskönyv létrejötte a Mátyás idejében beinduló nagy jogegységesítési kísérlet végsô gyümölcse.

A Mátyás-féle kísérlet nyomán három irányba indult el a jogi unifikáció.

Egyrészt állandó jellegû, örök érvényû törvények alkotása (l. Decretum Maius), illetve a nagyon áttekinthetetlen területek jogi anyagának egy-ségesítése (így az Articuli palatinales és az Articuli juris tavernicalis).

Másrészt országgyûlési határoztok sürgetik a szokások egybegyûjtését, aminek majd egyik eredménye lesz Werbôczy Hármaskönyve, harmad-részt pedig szintén az országgyûlések (1504 és 1507) elrendelik a tör-vények egybe-gyûjtését is. E harmadik kezdeményezésbôl fejlôdik ki a corpus Juris Hungarici.

szokás és törvény nem különült el mereven, kezdetben s még jó ide- ig a szokás bírt nagyobb jelentôséggel. Legnagyobb és legelsô joggyûj- teményünk a Hármaskönyv (Tripartitum), Werbôczy István országbírói ítélômester által 1514 összeállított tankönyv jellegû jogkönyv, a hazai

nemesi szokásjogot összefoglaló, latin nyelven szerkesztett szokás-jogi gyûjtemény, amely tartalmilag korábbi dekrétumokat, szokásjo-got, de törvényeket is tartalmazott. (Teljes címe: Tripartitum opus juris consuetudinárii inclyti Regni Hungáriae, azaz Tekintetes Magyarország szo-kásjogának Hármaskönyve.

Az 1897-évi millenniumi kiadás a címet Nemes Magyarország szokásjogá-nak Hármaskönyve szöveggel fordítja le. A corpus juris elôzô kiadásaiban a cím így olvasható: „Opus tripartitum juris consvetudinarii inclyti regni Hungariae partiumque eidem annexarum.Auctore Stephano de Werbôcz.”

A csiky-féle 1894-es fordításban a cím: Magyarország szokásos jogának Hármaskönyve (Tripartitum opus juris consuetudinárii Regni Hungáriae). Ez a cím nélkülözi a nemes = inclyti szóhasználatot, míg az 1990-es kiadás szerkesztôje a Tripartitum: a dicsôséges Magyar Királyság szokásjogának Hármaskönyve¹⁸³ címet alkalmazza.

A nemesség bibliájává lett Hármaskönyv korá nak legjobb tudo-mányos minôségét képviselte, kapcsot jelentett az Európai jogfejlôdés és Magyarország között idôrendi sorrendben európa legutolsó, s talán a maga korában legjobb jogkönyve. Az ország darabokra szakadása elôtt jelentôs része volt a magyar alkotmányosság, a politikai nemzet és az önálló magyar jogrendszer megmaradásában. Egészében az em-lített formai okokból nem nyerte el a törvénykönyv rangját; különös értékét adja az is, hogy évszázadok joggyakorlata emelte a törvények sorába, bár eredetileg is tartalmazott törvényeket, törvényerejû dekré-tumokat, hogy csak az Aranybullát említsük. Werbôczy ezáltal a tény által is a legnagyobb magyar jogászok rangjára emelkedett. A jobbá-gyok röghözkötésének Werbôczyre hárítása igaztalan, hiszen az 1514-ben, az országgyûlés által meghozott hatályos, a szabad költözési jogot (licentiatio libera migratio) eltörlô törvényt vette fel gyûjteményébe.

Már az 1547. évi xxVI. tc., 1550. évi xxxIV. tc., az 1556. évi xxVII., tc., az 1596. évi xxxVI. tc. megengedte a jobbágyok szabad költözé-sét, ami átmeneti visszaesés után a xVIII. században általánossá vált.

Werbôczy azon tette, hogy a politikai nemzetnek nemcsak fogalmát hozta létre, hanem tényleges eszmei összekapcsolásának eszmei alapjait

183 Tripartitum: a dicsôséges Magyar Királyság szokásjogának hármaskönyve / Werbôczy István.

Az 1894-es fordítást kész. és bev. csiky Kálmán; Az 1990-es kiadás bev. tanulmányának szerzôje Bónis györgy, Budapest, Téka, 1990. – xL, [2], 560 p.; 20 cm

is megvetette, a nemsokára darabokra szabdalt ország nemesi nemze-tének szétszakadását, a nemzet pusztulását akadályozta meg. Amint Hóman, tudva a nemességen belül meglévô nagy társadalmi, de nem jogi különbségeket, írja: „Werbôczy munkája a fôrendekkel egyenjogúsítván a köznemesség széles tömegeit, kétségtelenül nagy lépést jelentett a hazai társa-dalom kiszélesítése, hogy ne mondjuk demokratizálása irányában is. A politikai nemzetet összetartotta, ez a Hármaskönyv nagy érdeme; a népet kettészakította, ez nagy vétke...”¹⁸⁴ Mindazonáltal az országot vérbe és lángba borító Dó-zsa-felkelés semmilyen társadalmi kibontakozási lehetôséget nem hor-dozott, a bukás és megtorlás szinte törvényszerû volt, de korántsem volt annyira széles körû és súlyos, mint amennyire a vezetôkre és fôbenjáró bûnöket elkövetôkre nézve kíméletlen volt.

A mû elsô, nyomtatott kiadása 1517-ben történik Bécsben. Mivel az 1514-ben elkészült, s az országgyûlés által efogadott mûvet a király nem szentesítette, azaz nem látta el pecsétjével, noha megerôsítô levélbe fog-lalta, formálisan nem volt törvénykönyv; azért sem, mert nem hirdet-ték ki a megyéknek való szétküldés bevett módján. Nem vált törvénnyé feltehetôleg a fônemesi párt más érdekeltsége miatt sem.

A történethez tartozik, hogy az Erdélyi Fejedelemségben a Hármas- könyv a szapolyaiak idején törvényerôre emelkedett. Magyarul megje-lent 1568-ban (más adat szerint 1565-ben vagy 1567-ben) Weres Balázs váradi fôbíró fordításában, majd következô kiadása ifjabb Heltai Gáspár-tól újabb és bôvebb, kevésbé jó fordításban 1584-ben Kolozsvárott. Ez a könyv tartalmazza a Hármaskönyv fordítását, s mellete Weres Balázs válogatásában egy magyar törvénygyûjteményt. A Weres Balázs-féle ki- adás mintegy megelôlegezte tartalmában és szerkezetében – a Hármas-könyv és a magyar törvények egybekapcsolásával – a késôbbi, 1628-as bécsi kiadású, Mosóczy–Telegdi nyomán összeállított joggyûjteményt.

Az erdélyi kodifikáció során az 1790-es években ott is új jogszabály- gyûjtemény születik, amely az erdélyi törvénykönyveket (Approbatá-kat, a compilatákat és a Novelláris articulusokat) tartalmazza, s a kiadók Erdélyi Hármaskönyv címen adják közre gyûjteményt.

a corpus Juris Hungarici: Magyarország testi vagy valóságos joga.

E gyûjtemény ilyen néven elôször 1696-ban jelent meg Nagyszombatban

184 Hóman Bálint–szekfû gyula: Magyar Történet I–VIII. Budapest, 1928–34., 7. kiadás I–V., II. kötet 591–592. oldal.

Szentiványi Márton jezsuita szerkesztésben, s azóta több kiadást is meg-ért. Legutóbb a millennium alkalmából latin és magyar nyelven jelent meg Márkus Dezsô szerkesztésében Kolozsvári sándor, óvári Kelemen és mások közremûködésével. E kiadás jogtudományi szempontból nem számít hivatalos, hanem csak magánkiadásnak, mivel nem a jogalkotásra feljogosított adta ki.

A corpus Juris – keletkezésnek idején párhuzamba állítható a kor ún.

nagy kodifikációival, a Corpus Juris Civilisszel és a Corpus Juris Canonici-vel, a római jog és a kánonjog 1500-as évek második felében készített kompendiumaival.

A gyûjtemény elsô kísérletei magánosoktól származnak. A Bonfini történeti mûvét kiadó Zsámboki János, e munka 158l-es kiadásához hoz-zákapcsolta a Mosóczi–Telegdi-féle gyûjteménybôl átvett magyar törvé-nyek sorát Mátyás haláláig.

A Mosóczi Zakariás nyitrai és Telegdi Miklós pécsi püspökök által készített gyûjtés Ilosvai István egri prépost (1544 körül készített) kompen-diumán alapult. 1584-ben jelent meg nyomtatásban is Nagyszombatban:

Decreta constitutiones et articuli regum inclyti regni Hungariae... címmel, benne voltak a zsámboki-kötetbôl kihagyott törvények is. A késôbbi kia- dások mind a Mosóczi–Telegdi-féle gyûjteményen alapultak. Közülük ki- emelkedik az 1628-as ún. második bécsi kiadás, mely már a Tripartitum opus decretorum constitutionum et articulorum regum inclyti regni Hungariae in trés tomos divisum címmel jelent meg. Újdonsága, hogy három részbôl áll-ván elsôként a Werbôczy-féle Hármaskönyvet, majd a Mosóczi–Telegdi-gyûjteményt, illetve harmadrészt az azóta (1584–1628) született törvé-nyeket is tartalmazta. Az összes késôbbi kiadás lényegében ezt a hármas

In document A TÖRTÉNETI ALKOTMÁNY (Pldal 174-197)