1944-1945 évek.
Mikor elhatároztam, hogy megírom élettörténetemet, sok köze volt annak ahhoz, hogy a sors valami nagyon különös véletlenje folytán az összes naplóm, amit 1944-től 1953-ig írtam, megmaradt.
Megmaradt a menekülés és menekültsorsi élet hosszú évei alatt, és megmaradt a későbbi amerikai életem mozgolódásai, költözködései során is. Sajnos az én naplóírásom nem olyan mint sok más ro-mantikus lelkűegyéné, akik már mindjárt naplójukban megörökítik gondolataikat, érzelmeiket a napi eseményekkel kapcsolatban. Úgy látszik, velem született tulajdonság az, hogy csak akkor beszélek amikor van valami közölni valóm, és csak azt írom le ami tényszerű. Így naplóm bejegyzései is csak tényekkel foglalkoznak, amibe most hosszú évekkel később megkísérelek valami lelket önteni. Az alábbiakban válogatott közvetlen napló idézeteket használtam az eredetiség megőrzése érdekében, és időnként beszúrtam visszanéző megjegyzéseket, magyarázatokat, hogy későbbi nemzedékek, válto-zott kulturális életben felnőttek is megértsék az abban mondottakat.
Kezdem pedig egy naplókivonattal amit 1993 decemberében találtam meg régi irataim kö-zött. Már nem emlékszem mikor írtam, de nem sokkal az események után, valamikor 1945-ben, 16 éves koromban.
Utolsó hónapok otthon
Márc. 19. vasárnap. Hírek jönnek: németek elfoglalták az országot, a honvédséget lefegyverezték, stb. D.u.
azonban valóban megtudjuk a valóságot. A Kállay kormányt elbocsájtották, helyébe a németek által kiválogatott Sztójai kormány jött. Sok bonyodalom, izgalom kételyek.
1944 Március 19-ike a múlt század magyar történelmének egyik legsarkalatosabb, legvitatot-tabb és legsorsdöntőbb napja volt. Ezen a napon vették át a Német Birodalom vezetői Magyarország irányítását, úgy hogy meghagyták helyében a Kormányzót, de egy új kormányt alakítottak olyanok-ból, akik a német érdekeket kérdés nélkül kiszolgálták. Azon túl minden más közigazgatási kontrolt is magukhoz ragadtak. Magyarország szuverenitása ezen a napon megszűnt. Az Endre család Laci bácsival az élén végig a németek oldalán állott. Szerinte Magyarország részére a semlegesség lehetet-len volt, és az orosz bolsevizmus/kommunizmus ellehetet-len csak a németek mellett látta az ország jövőjét.
Elejében hitt a német győzelemben, de már történetem jelenében ez a remény régen kialudt és most már minden erejével azon törekedett, hogy szüleit, testvéreit és azoknak családját biztonságba mene-kíthesse a közelgő összeomlás elől. Égő hazafisága mindvégig hazájának szolgálatát követte, mint politikus és mint frontharcos katona.
Márc. 20. hétfő. A szokott rendben iskolába vonultunk. Különös izgatottság. Kérdően nézgelődünk egymás-ra. De később a jobb érzésűtanáraink megnyugtatnak. Az utolsó két óra légiveszély miatt megint elmarad. Így megy ez már a hónap eleje óta. Még nem bombáznak, de ki tudja mikor kezdődik az ország összerombolása.
Márc.21 kedd. Beteg vagyok, nem mentem iskolába. Este jönnek a gyerekek (Horváth Zénó, Batka Feri, Sz. Béla) hogy nincs tanítás, mert beköltöztek a németek az iskolánkba. Diák vagyok, örülök hogy nem kell isibe menni, de valami mégis nyomja a lelkemet. Nem tudok teljes szívemből örülni neki. Ennek nem jó vége lesz!
Másnap kiköltöztünk Városföldre. Ha még iskolába kell menni akkor majd nagymamánál lakom.
Márc.24 péntek. Reggel bejöttem a motorvonattal Kecskemétre. Késett sokat. Bent tudom meg hogy az iskola már tegnap megint megkezdődött. Majd hétfőn bejövök és nagymamánál lakom amíg tart az iskola. Vasárnapra visszamentem Városföldre.
Márc.30 csütörtök. Hetessy Kálmán nagytiszteletűurat avatták esperessé, így három óra az iskolában elma-radt. Este Laci Bácsi jött. Sietett, azt mondta, hogy ha akarom hogy az apám főispán legyen Kecskeméten, menjek vele, mertő nem tud a sáros úton bemenni hozzánk. (Városföldre autóval).Mentem. Laci Bácsi üzente apukának, hogy küldjön fel Budapestre küldöttséget az ügy érdekében. Apuka nem akarta, de aztán csak bementünk kocsival.
Másnap apuka fel is ment maga Budapestre.
Márc.31 péntek. Reggel 8h-kor konfirmációi vizsga az osztályban. Hírek szállingóznak, hogy holnap nem is lesz már tanítás. Sőt már egyesek az újságban is olvasták. És igaz lett. Se összefoglaló se semmi nem lesz, hétfőn 1h-kor kikapjuk a bizonyítványokat. De ennek már aztán senki sem örült. Szomorúan hazamentünk.
Ápr. 2. vasárnap. D.e. a templomban konfirmációi eskütételre összegyűltünk. Összes rokonság együtt volt.
Egyszerre csak LÉGIVESZÉLY, és mindenkinek haza kellett menni. Mi elindultunk a Kollégium dísztermébe és ott vettünk ünnepélyesen úrvacsorát. Otthon nagy ebéd, vendégek és ajándékok halmaza fogadott.
Ápr. 3. hétfő. D.e. légiriadó. Az első. A riadó befejeztével elmentünk a bizonyítványért. Ez csak olyan hadi bizonyítvány. Hogy is lehetne jó, hiszen november 3.-ikán kezdődött az év, és az egész időalatt, olyan túlzsúfolt kü-lönórák miatt bizony olyan volt mintha nem is lett volna. Délben ki Városföldre. Ott tudjuk meg hogy délelőtt milyen nagy bombázás volt Budapesten. És így is ment szakadatlanul a "felszaba-dúlásig". Éjszaka is légitámadás Buda-pesten.
Ápr. 5.szerda. Tibor Bácsi Marika Nénivel jött autón Budapestről, és Tibor Bácsi kérte hogy Marika Néni itt maradhasson amíg a helyzet tisztázódik. Másnap Tibor Bácsi elment.
Hát igen, ez év áprilisában megkezdődött a nagyméretűbombázása Budapestnek. Az ameri-kai B29-es Liberátorok százai húztak el fejünk felett Városföldön, húzva akondenzcsíkot a déli bázi-sokról Budapest felé, oly magasan, hogy csak mint apró ezüst bogarakat láttukőket a magas égben.
A hangja ennek a tömeg gépnek olyan volt mint egy mély méhzümmögés, ami nagy rettegést és fé-lelmet idézett fel bennünk akárhányszor csak hallottuk. Ezt a hangot azóta sem hallottam soha, hisz B29-es Liberátorok csillaga hamarosan letűnt a jet-repülés hajnalában, de néha ha hasonló hangot hallok régi háborús mozifilmekben azonnal visszajönnek ezek az emlékek. Nem ok nélkül volt ez fé-lelmetes. Naponta jöttek - rádióban szólt a „légiveszély - légiveszély” riasztó - a városokban megszó-lalt a szirénák vijjogó hangja, és Budapesten leterített szőnyegként estek a bombák százai. Aki csak tudta, menekült Budapestről vidékre. Így történt az is, hogy Tibor bácsi lehozta Marika nénit hoz-zánk Városföldre, hogy legalább ő biztonságban legyen. Tibor bácsi aztán ment vissza Budapestre, kötelességét, munkáját folytatni, bármilyen veszélyben. Aztán később nem csak Budapest volt a cél-pont. Az ország nagyobb városait, vasúti gócpontokat, gyárakat romboltak le. A vadászgépek mély-repülésben előszeretettel géppuskázta meg civil járműveket, traktorokat, földeken dolgozó embere-ket. Így sorra került Kecskemét hadirepülőtere is, ahol több német hadirepülőtartózkodott - közöt-tük a hatalmas 6 motorosGigant szállítógép - és azokat amik nem szálltak fel idejében, a reptéri épü-letekkel együtt tropára bombázták.
Május 2. kedd. Nagypapa neve napjára lementünk Szentkútra. (Geréby) Zsuzsit elhoztuk Városföldre.
Ez a nap Zsigmond nap lévén éveken keresztül egy olyan alkalom volt, amikor sok rokon és vendég volt hivatalos Szentkútra. Vendégek érkeztek lovas kocsin, autóval vagy vonattal, és igazi magyaros lakoma vártaőket a nagyverandán.
Május 5.péntek. Marika Néni felment Budapestre. Kedden vissza. Tamáshoz egy Ábry Klára nevű nevelő-nőjött.
Május 18.csütörtök. MOVE lövész verseny. Az ifjúságiban negyedik lettem.
Május 27.szombat. Azőrsvezetőtábor a fehértói cserkészháznál ma kezdődik. A múltősz óta én is jártam őrsvezetői kiképzésre és így én is részt vettem a táboron.
Júni. 2. Hazajöttünk a táborból. Beérkeztem a Széchenyi téri házhoz Kecskeméten, és senki nem volt ott-hon. Ajtók bezárva. Hátizsákomra téve fejemet a verandán mindjárt el is aludtam. Később mikor apukáék megér-keztek ott alva találtak.
Júni. 11. vasárnap. Reggel bementem Kecskemétre, cserkész lövész versenyre. Délben hazajöttünk a motor-vonattal. Csak apuka volt otthon. Úgy volt hogy elmegyek a traktorral Köncsögre, de már a traktor elment. Apuka
aztán elvitt autóval utána, és így igen jól megérkeztünk Öcsi Bácsi-ékhoz.
Apuka öccse Elek, akit mindenki Öcsinek, mi gye-rekek pedig Öcsi bácsinak hívtunk, Kecskemét délnyugati határában Köncsögön gazdálkodott apjától örökölt 600 holdas (853 acre) birtokán. Apukának a gazdasági gépfel-szerelése jobb volt, és szükség szerint, mint most is az egyik traktor átment oda valami célból. Ezt az alkalmat ragadtam volna meg, hogy én is elmenjek Köncsögre. Bár Öcsi bácsi fiai, Elike meg Laci unokatestvéreim még na-gyon fiatalok voltak hozzám, a szomszédos Muraközy bir-tokon volt Jóska bácsi fia a Bálint, aki hasonló korú volt és vele jól eljátszottunk egypár napig. Emlékezetem szerint ez volt az egyedüli alkalom, hogy Köncsögön voltam.
Júni 14.szerda. Gépész bácsi a traktorral vissza ment Városföldre. Én is akartam menni, de mégsem úgy sikerült. Öcsi Bácsi mutatja - Városföld irányában egy nagy füstöt. Nem tudtuk mi az. Délután jön aztán a hír, hogy a városföldi állomáson már 4 hete ott álló benzines vonatszerelvényt az amerikai repülők felgyújtották. Otthon mondta aztán gépész bácsi, hogyőt is meggéppuskázták. Jó hogy nem mentem vele.
Júli 5.szerda. Pár nappal ezelőtt mondja apuka, hogy a kistanyai leégett istállót el kellene hordani a mellette lévőgödörbe. És erre jó volna ha hívnánk ki egy pár barátomat és a szamarakkal együtt neki állnánk a munkának.
Írtam is mindjárt Horváth Gyurka osztálytársamnak, hogy szedjen össze még egy pár kölköt és jöjjenek ki.
Ma délben a ½- 2-es motor vonattal megérkeztek Gyurka és Csősz Karcsi. Karcsi egy évvel fiatalabb ná-lunk, nagyon jó pofa és helyes fiú.
És hordtuk a vályog törmeléket kisebb nagyobb megszakítással két héten át, július 21.-ig. Sok látszata nem volt a munkának, hiszen két hét alatt 3-4 gyerek munkaerő (Gépész Jancsó és Sanyi is belesegítettek néha) nem sokat csinál, de óriási nevelő hatása meg volt. Talán apám nagy életbölcses-ségében már látta jövőnket és fontosnak tartotta, hogy én beletanuljak a rendszeres napi testi mun-kába. Így aztán nem is ért készületlenül a későbbi nehéz években elvárt nehéz munka. Persze ez nem volt napi 8 órás felnőtt munka, hanem 3-4 órát lapátoltunk csak. Aztán délután miután lemosdot-tunk és jól megebédeltünk, leültünk kedvenc asztali társasjátékunkhoz, a Majority-hoz, ami egy ma-gyarosított és korszerűsített változata volt az akkor már világhírűMonopoly-nak. A fiúk kint maradtak Városföldön egész héten, csak a hétvégére mentek haza. Nagyon vidáman telt az időés nagyszerűen össze barátkoztunk. Csősz Karcsiról azóta sem hallottam semmit, de Horváth Gyurkával máig meg-tartottuk a szoros barátságot.
Júli 24. hétfő. Tamás Mátrába megy Klárikával nyaralni.(Ábry Klára nevelőnő)
Aug. 11. péntek. Bócsán vagyunk. Délelőtt jön Pityu és hozza apukának a katonai behívót. Azonnal fo-gattunk és megyünk haza. Hétfőn bevonult. Az orosz veszélyessé kezd válni. Közeledik.
Szept. 2. Laci Bácsival Szentkútra. 51.-ik házassági évforduló. Nagy vacsora. Másnap délelőtt menekülési megbeszélések. Ezüst elásva. Ebéd Félegyházán Hoffer Szidi néniéknél.
1944 szeptember 2.-án, az aranylakodalom után egy évvel, Szentkúton nagy családi találkozó volt. Laci Bácsi elmondta, hogy a háború sorsa mindég rosszabbra fordul, és közeledik a front. Me-nekülnünk kell. Minden család tüntesse el, ássa el, ezüstöt, porcelánt, értékes holmit amit nem lehet elmenekíteni. Pakoljon kofferokba praktikus holmit, egyszerű dogokat, nem úri ruhát, élelmiszert, ami csak vihető, ékszereket, értéktárgyakat, pénzt. Itt hangzott el Tibor bácsi mondása amit később sokszor idéztünk Endre humorral (rízig!): "...mi most ideiglenesen elhagyjuk az országot, hogy quasi átmentsük magyarságunkat." Az ezüstöt mind egy nagy faládába pakoltuk és a kert végében a fácá-nos akácerdőszélén Laci bácsi egy mély gödörbe elásta. Már nem emlékszem Laci Bácsin és
Nagy-Égővasúti olajszerelvény a városföldi vasútállo-máson
papán kívül ki volt ott. Ma már én vagyok az utolsó élő aki még körülbelül tudja hol is van az az ezüst elásva. Valószínű, még most is ott van.
Másnap, vasárnap Félegyházán gyűlt össze újból a család özv. Hoffer Józsefné (nagy-) Szidi néni (nagypapa húga) lakásán, ahol a nagy Endre család még utoljára egybe gyűlt. Az elhunyt Hoffer Józsi bácsi jómódú félegyházi földbirtokos volt és özvegye kényelmes polgári háztartást vezetett.
Ezen a legutolsó családi összejövetel és nagy vacsora alkalmával, „nagy” Szidi néni szájából szárma-zik a következő, az e kornak jellemző, félreérthetően ellentmondásos és később sokszor keserű-derűvel emlegetett megjegyzése, miközben a sült libát kanalazta éppen a tányérjára: "csak mi tudunk lemondani". Mert arról volt szó, hogy manapság milyen igényesek a cselédek, sokat kérnek de nem akarnak dolgozni. Nagy-Szidi néni is elmenekült Magyarországról és unokájával Hoványi Gyuláné, Nógrádi Máriával (Cicuka) Chicagóban élt haláláig. Valóban sok mindenről lemondott.
Szept. 4. hétfő. Egész nap pakolás. D.e. Laci bácsi nagypapával autóval jönnek. Holnap indulnak a ko-csik Velembe. Másnap reggelre a szentkúti kocsi itt van Szigetváryval. Győri bácsi a mi kocsinkat hajtja sok cso-maggal a kis orosz lovakkal elindulnak Szigetváryval Velembe.
Itthon tovább pakolás.
Pakolás Városföldön és kedden már Győri bácsi megrakott lovas kocsival indul Velembe.
Nagymama és Szidi Néni is pakolnak. Nagypapa már nem volt otthon. Laci Bácsi Hévízre vitte egy szanatóriumba, prosztata bántalmakkal. Városföldön anyuka lázasan pakol tovább gazda néni segít-ségével. Apuka nincs otthon, augusztusban újra behívták katonának és szolgálatban volt az ötödik hadtestnél Szegeden. A mi ezüst értéktárgyainkat is egy nagy faládába raktuk be és a gazda bácsi se-gítségével ástuk el. A helyét most is meg tudom mutatni, egy pár méter pontossággal. Azok akik egész életüket nyugodt polgári módon élik nem tudják elképzelni milyen az amikor egy beláthatatlan jövőre egy nap alatt össze kell pakolni élelmiszert, ruhát, cipőt, kabátot, okiratokat, pénzt, fényképe-ket, gyereknek játékot, utasítást kiadni másoknak, hogy a gazdaságból mit és hogyan mentsék bar-mot, lovat, búzát és traktort, azaz fölszámolni egy teljes életet, és összeszedni mindazt ami egy bi-zonytalan jövőéletéhez szükséges lesz. Ezt mind anyukának kellett elintézni, anélkül, hogy apukával még csak telefonon is tudott volna beszélni. Telefon nem volt Városföldön, és még sürgönyre sem volt idő.
Szept. 8. péntek. D.u. 2h-kor váratlanul jön Csupor, hogyő most megy Szentkútra, nagymamáékért, 2 óra múlva jön értünk. Lázas sietség. Megérkeztek, felpakoltunk, és sok búcsúzás és búsulás között elhagytuk Városföl-det, végleg.
Szeptember 8.-ikán, pontosan 5 évvel Amerikába indulásunk előtt, jött értünk Csupor, Laci Bácsi sofőrje, felpakoltunk és Dunaföldváron keresztül Balatonalmádiig jutottunk az nap. Ott meg-szállva a Pannonia hotelben, másnap még elmentünk a közeli herendi porcelángyárat megnézni, az-tán tovább Jánosháza, Sárvár, Velem. Érkezés déluaz-tán 3 óra.. Velemben már Laci Bácsi várt lakással.
Menekülésünk elsőnapja
Utunk második napja.
Menekülésünk elsőnapja - Városfold-Dunaföldvár-Balatonalmádi. 1944 Szeptember 8
Utunk második napja. Balatonalmádi-Herend-Sárvár-Szombathely-Velem. 1944 Szeptember 9 Balatonalmádi. 1944 Szeptember 8
Velem. 1944 Szeptember 9
Velem, Nyugat-Magyarország
Ott voltak Nagymama, Szidi Néni, Laci Bácsi, Katalin, és Babci és István Atya. (Azt mai na-pig nem tudom, hogy a szentkúti pálos atya, István miért, ki hívására, küldésére csatlakozott hoz-zánk. Velünk volt végig a menekülés alatt, amíg Josefsbergből el nem indultunk, onnan haza ment.
Otthon elfogták és hosszas börtönfogság után kikerülve, hamarosan zavaros körülmények között halt meg.)
Velem. (egy vasmegyei kisközség, az ország nyugati határán, a keleti Alpok lábánál Kőszegtől délre 15 km.-re. Szép kis község, tele nyaraló villával és kedves bennlakókkal. Laci bácsi itt szerzett helyet a család tagjainak. Nagymamának, és nagypapának (mikor később megérkezettő is), Szidi né-ninek, a mi családunknak (anyuka, Tamás meg én. Apuka katonai szolgálatban akkor nem volt még velünk.), és Várdayéknak,(Etus néniknek és Pista Bácsinak).
Ide érkeztek aztán Szentkútról, Városföldről lovas fogatok, traktorok, megrakva mindennel ami még mozgatható volt. Ide, ahova aztán vasárnap 10.-én Győri bácsiék a lovas kocsikkal megér-keztek, Szentkútról a lengyel Miska hajtotta a marhákat lábon Velemig (okt. 19). Horvát József gazda is megérkezett Szentkútról, a lovas kocsikkal. Ö volt az aki az üveges hintót hajtotta ki a lipicai lo-vakkal (okt. 20) . Majd Lőrinc gazda is megjött Pityuval (okt. 27) és még egy nagy rakomány kocsival.
Ugyancsak megérkezett november 6.-án "gépész bácsi", azaz Szécsényi József gépészünk (Valenszkiné Maris apja) a „Hoffer” traktorral (nem Hoffer család!, hanem Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth magyar traktor gyár produktuma), ami két megrakott kocsit húzott még maga után. Egy ketrecben még egy pár tyúkot is hoztak. Hogy a marhákkal mi lett, már nem emlékszem, de a lipicaiak még Josfesbergig eljöttek a hintóval, két méteres hófúvásokon keresztül, 1944 decem-berében. Azt sem tudom, hogy mi lett avval a sok holmival ami a kocsikon jött Városföldről és Szentkútról. Amikor Velemből tovább menekültünk egy teherautó rakománnyal indultunk tovább, és apuka, Imre bácsi és Hoffer Józsi bácsi traktorokkal követtek bennünket maguk után húzva meg-rakott kocsikat. Erről majd később többet.
Egy ládában az összes vasút és vonat felszerelésem is megérkezett, de már hiányosan, össze-hányva, "megszentségtelenítve". Jól emlékszem, rá se akartam már nézni, nem is akartam tudni mi horpadt be, mi görbült el, mi hiányzik. Hagytam hogy Tamás játsszon vele, először életében megen-gedve, anélkül hogy én törődtem volna vele. Én ekkor döbbentem rá arra hogy az a világ amiben felnőttem, amiben apám, nagyapám és őseim éltek, összedőlt, megszűnt létezni. Az a világ amiben apám, ősei által szerzett földjét, birtokát mint a magyar haza egy kis részét mondhatta sajátjának, örökre eltűnt. Soha nem tértünk vissza abba az életbe amit otthon hagytunk. De hála Istennek ezt még akkor nem tudtuk.
Gerébyék Csornán telepedtek meg egy viszontagságos út után.Ők lovas kocsival indultak el Aszódról, ahol Imre bácsi volt főszolgabíró, és az úton egy vadászrepülő mélytámadásban végig pásztázta a sorban kullogó kocsikat, mire a lovak megbokrosodtak és a kocsi árokba fordult kerekei-vel az égnek. Pár perc csend után ami alatt mindenki felmérte a helyzetet és megállapította, hogy a nagy ijedségen kívül senkinek nem lett baja, Ilonka néni hangosan felkiáltott, „Hála Istennek!” – ami az adott körülmények között furcsának hallatszott, de Ilonka néni örökös optimizmusáról tett tanú-ságot. Ez alatt az út alatt határozta el Geréby Pali, hogy jelentkezik a Hunyadi hadosztályba, ahova fel is vették és hamarosan a harctérre került. Valahol Sziléziában áll meg élete útja. A család soha nem hallott felőle ezután, ésőnyomtalanul eltűnt a háborúban elesettek tömegsírjai között.
Később megérkeztek Velembe Nógrádi Lenke néni Józsi fiával. Pisti fia még Budapesten volt, és akkor már nem lehetett kommunikálni szabadon. Lenke néni aggódott miatta, ott is maradt szegény, az ostrom harcaiban halt meg. Megérkezett ugyancsak Hoffer Józsi bácsi Pákáról lovas ko-csival. Majd Endre Bandi bácsiék is megjöttek, de tovább költöztek Bozsokra. Voltunk is náluk egy-szer lovas kocsival, én hajtottam a lovakat, olyan sziklás meredek hegyi úton, amit a alföldi utak után hajmeresztőnek tűntek. Hívtak is hogy költözzünk mi is Bozsokra. Tőlük származik az a másik csa-ládi mondás: "Jöttök Bozsokra?, gyertek Bozsokra!"
Velemben szépőszi időt élveztünk. Laci bácsi hátas lovait - az egyik Ladoga nevezetű- lova-goltuk sokszor. Volt egypár hason korú, hason sorsú fiú is, Kalauz Feri, a helyi erdész fia, meg
Zimmer Tomi, ugyancsak egy menekült család fia, meg mások akikkel sokat jártuk, lovon, gyalog a vidéket, a hegyeket.
Még Velemben voltunk, amikor szeptember 22-ikén Zsiga megérkezett a finn frontról.
Még Velemben voltunk, amikor szeptember 22-ikén Zsiga megérkezett a finn frontról.