A rutének a világháborúban. A Ruténföld elszakítása
A világháborúban is együtt vérzett a magyar és a rutén. A hadsereg-főparancsnokság (Armeeoberkommando) megállapította, egyszer se történt meg, hogy magyarországi rutén ezredek magyarellenes, hazafiatlan magatartást tanúsítottak volna és megszegték volna a királynak, a hazának tett hűségesküjüket.
Nemzeti érdekből vagy faji politikából a cseh megszállás koráig a rutének sohasem vétettek a magyar haza iránti hűség ellen. Pedig az orosz hadsereg elég sokáig tartotta megszállva Kárpátalja egy részét, és a pánszláv propaganda is erősen működött közöttük. Egy-két áruló, mint mindenütt, közöttük is akadt.
Kárpátalja rutén népét a közösen véghezvitt nagy tettek és a háborús szenvedések olyan közel hozták a magyarsághoz, hogy a rutén papok és tanítók hivatalos lapja, a Görög Katolikus Szemle 1918. január 20-i számában tiltakozott az ellen, hogy külön nemzetiségnek tekintsék a rutént. „A rutén épp oly szerves tagja a magyarságnak, mint a színmagyar nép, s a kettő között csak annyi a különbség, hogy az egyik magyarul, a másiknak egy része ruténul beszél. Nemzeti kívánságaik a ruténeknek nincsenek, nem is voltak."
Az összeomlás után 1918 őszén sem hagyta cserben magyar testvérét. November 9-én megalakult Ungváron a rutén nemzeti tanács, a Narodna Rada, amely kimondta, hogy ragaszkodik Magyarország területi épségéhez. Amikor Szabó Oreszt, rutén kormánybiztos a Károlyikormány megbízásából hozzáfogott Budapesten a rutén önkormányzat megszervezéséhez, az ungvári Narodna Rada kiküldöttje, Volosin Ágoston*, a későbbi „kárpáti ukrán" miniszterelnök, a november 29-i előzetes tanácskozáson bejelentette hogy a rutén nemzet saját, jól felfogott érdekében sem tér el ezeresztendős hagyományaitól. Nem lazítja az államegységet, de egyházi és tanügyi téren, a közjog és közigazgatás vonalain megállapítja azokat a kívánságokat, amelyek fejlődését biztosítják.21
Az 1918. december 10-én tartott országos rutén nagygyűlés is Magyarország területi épsége mellett tett hitvallást. A kárpátaljai ruténeket mégis akaratuk ellenére elszakították magyar hazájuktól, és az újonnan alapított Csehszlovák Köztársasághoz csatolták. A Csehszlovákiához való csatlakozást az Amerikába vándorolt gácsországi ukránok és négy magyarországi rutén (több nem akadt!) beszélte meg Masarykkal, aki tervét Wilsonnal is elfogadtatta.
*1874—1945.
1 A szerző stílusán (szóhasználatán, olykor sajátos mondatszerkesztésén és idegenszerű fordulatain) a gördülékenyebb olvashatóság érdekében néhol javítanom kellett. Így is megmaradtak azonban Bonkáló Sándor nyelvezetének jellegzetességei.
A szlavista adatainak egy részét a tudomány mára újabb adalékokkal egészítette ki, ezért helyenként kénytelen voltam pontosítani. Lehetőség szerint azonban mindenhol igyekeztem meghagyni az eredeti szöveget. Megjegyzendő, hogy Bonkáló egyes megállapításai helyenként így is vitára adnak okot. — (S. A.)
2 Halics középkori elnevezése Galíciának (Gácsországnak). A Kárpátoktól északra terül el, a mai ukrán lvovi, drogobicsi, sztaniszlavi, tarnopoli, valamint a lengyel krakkói és rzeszowi közigazgatás területén. Nagyrésze a 9. sz.-tól a Kijevi Nagyfejedelemséghez tartozott, majd a 12. sz.-ban a halics-volhiniai fejedelemség része lett. — Bukovina történelmi táj az Északkeleti-Kárpátok és a Dnyeszter között.
Legfontosabb városa: Csernovci. A 14. sz.-tól a Moldvai Fejedelemség része, 1775-tól Ausztria birtokolta. A Saint-Germain-i békeszerződés (1919) Romániához csatolta. 1940-ben északi részét megszállta a Szovjetunió. Bukovina déli része ma is Romániához tartozik. — Podólia. Történelmi vidék; a Déli Bug folyó medencéjét és a Dnyeszter bal partjának területét foglalja magában (a mai ukrán Vinnica és Hmelnickij megyék). — (S. A.) ** Itt nyilván nem honfoglaló ruszinokról van szó. A félreértés a népnevek keveredéséből (ruszin — russzkij),illetve Anonymus Gesta Hungarorum című munkájának vitatható forrásaiból adódik. — (S. A.)
3 Ladoméria: egykori orosz fejedelemség a Bug folyó mentén, Halics szomszédságában, a mai Volhinia területén. A 12. sz. végén egyesült a halicsi fejedelemséggel. 1206-tól rövid ideig II. András fennhatósága alatt állt; ettől kezdve viselték a magyar királyok a Ladoméria és Halics királya címet. 1385-től 1772-ig a lengyel királysághoz tartozott, majd a Habsburg-birodalom része lett. — (S. A.)
4 Soltész (ném. Schultheiss, lat. scultetus). Első írásos említése 1393-ból származik. A 13. sz.-tól kezdve a Felvidéken olyan telepítésvezető, aki az erdős területek műveltté tétele, irtása és benépesítése fejében a föld urától kiváltságokban részesült. A soltészlevél (szerződés) rögzítette, hogy a soltésznek joga van bíráskodásra, bírságok beszedésére, kocsma, malom tartására, néhány adómentes telek birtoklására stb. Hasonló helyzetű telepítésvezetők voltak a kenézek (déli szláv:
knez, knyez, knaz — 'vezető ember, falusi elöljáró, herceg, fejedelem'). Első írásos említése 1150-ből való. A 13. sz.-tól kezdve az Erdélybe, a Temes-vidékre és Kárpátaljára betelepülő román és rutén lakosság vezető rétege. A 14. sz.-tól irányítói lettek a bevándorló, földművelésre áttérő népcsoportjaiknak, és ők kerültek az irtásfalu élére. — (S. A.)
5 Vagyis: letelepedésre. — (S. A.) ** Az embertannak az élő emberi test mérésével foglalkozó ága. — (S. A.)
6 Halics-Volhinia, Halics-Ladoméria: orosz fejedelemség a 13—14. sz.-ban az Északkeleti-Kárpátok előhegyeihez tartozó területeken. Kezdetben különálló két fejedelemség — Halics (Galícia) és Volhinia — viszonylag korán, a 12. sz. elején, illetve közepén vált ki a kijevi nagyfejedelemségből, majd 1199-ben egyesült. Ezután a feudális pártharcok hosszú sora következett, amelyekbe beavatkoztak a lengyelek és a magyarok is. — (S. A.)
7 Hegyvidék Ukrajnában az Északkeleti-Kárpátok belső oldalán; a vulkáni övezetnek a síksággal (az Alföld északkeleti nyúlványával) érintkező lábáig terjed. — (S. A.)
8 Ljahi: a lengyelek régies orosz neve. A szláv nyelvcsaládon belül a lech (lechita) ágra utaló elnevezés. — (S. A.)
9 1848-ig az országgyűlésen megszavazott adó, illetve az adókirovás kulcsa. — (S. A.)
10 Brevis Notitia Fundationis Theodori Koriathovits olim Ducis de Munkács, pro Religi-osis Ruthenis Ordinis Sancti Basilii Magni, in Monte Csernek ad Munkács, Anno MCCCLX Factae, 3 vols. (Kosice, 1799—1805). — (P. R. Magocsi) ** Isztorija cerkovnaja novaho zavita, t. 3. (Wien, 1851—52). — (P. R. M.) *** Névtár, címtár.
11 Máriapócs, Pócspetri.
12 Másik használatos neve: Rettegett Iván. — (S. A.)
13 Skizma (gör.) „szétszakadás" = a keleti (ortodox, Oroszországban: pravoszláv) egyháznak a nyugati (katolikus) egyháztól 1054-ben történt elszakadása. A nálunk 1945-ig hivatalosan görögkeletinek nevezett egyházat, amely a római pápa fennhatóságát tagadja, tartották a római katolikusok skizmatikusnak.