A szűk ruszin értelmiségi réteg látóterében a különböző politikai körülmények függ-vényében négy nagyobb irányzat – a ruszinofil, a ruszofil, a magyarón és az ukranofil63 – érvényesült, melyek akár több évszázados múltra is visszatekinthettek, s a helyzettől függően erősödtek vagy halványultak.64
Vizsgálatunk egyik fő kérdése, hogy voltak-e olyan politikai törekvései a megye ruszinjainak, amelyek kihatottak a képviselőházi választásokra és azok eredményeire?
Ehhez néhány konkrét esetet közelebbről is meg kell néznünk.
A politika és a nemzetiségi törekvések közötti kapcsolatra már az 1890 előtti idő-szakban is találunk példát. A vármegyében a ruszin nemzetiségi törekvések legmeg-határozóbb szószólói ugyancsak a görögkatolikus papok voltak. 1862-ben Bukoszky György, nagyszőllősi pap és esperes, több görögkatolikus lelkész támogatásával a nemzetiségi jogok megerősítését, betartását és betartatását kéri a helytartótanácstól.
Ugyanezen egyházi-értelmiségi csoportosulás indítja az 1865. évi képviselőházi vá-lasztásokon a nagyszőllősi körzetben Dolinay Péter ügyvédet, akiről a közbeszéd mint a ruszinok jelöltjéről szól.65 Az ellenjelölt a komoly ismertséggel rendelkező Perényi-család akkor 22 éves sarja, br. Perényi Zsigmond volt.
A választások Perényi Zsigmond győzelmét hozták, amit azonban a Dolinay-hívek nem akartak elfogadni választási csalásra hivatkozva. Az ügy már az előzményekben is tettlegességig fajult, amivel az utóéletben is találkozunk a Pestig érő sajtóvisszhang mellett.66
Az eseményeket viszont már ekkor sem lehetett – s utólag sem lehet – nemzetiségi konfliktusként kezelni, mivel a két jelölt támogatói között vegyes összetételben talá-lunk magyar vagy ruszin nemzetiségűeket, noha kétségtelen, hogy a Dolinay Pétert tá-mogatók között túlsúlyban voltak a ruszin nemzetiségűek.67 Perényi Zsigmond ruszin
62 Baranyi 2009. 73–74.
63 A 19. század második felében a ruszin elit négy nagyobb politikai irányzat köré csoportosult, ame-lyeket a környező politikai terek befolyásoltak leginkább. Így a ruszinofil irányzat megpróbált önálló ruszin politikát folytatni, a ruszofilek Oroszország barátságát keresték, a magyarón irányzat a buda-pesti vezetéssel működött leginkább együtt, míg az ukranofilek a szomszédos galíciai ukrán politikai erőkkel ápoltak szoros kapcsolatot.
64 Lelekach 1953. 281.
65 Mayer 1977. 42.
66 Idők tanúja. 1865. december 14.
67 Mayer 1977. 45.
szavazóit főként a szociális és egyházi terhek enyhítésének igénye motiválta, melyet saját elmondásuk szerint a görögkatolikus egyház rakott rájuk.
A különböző főispáni, közigazgatási bizottsági, de akár még a hegyvidéki akció kirendeltségeiből származó jelentések a skizma mozgalom folyamatos kormányza-ti megfigyelésére engednek következtetni. Ezekből kiderül, hogy az Ugocsa megyei skizma még közel sincs olyan előrehaladott állapotban, mint más ruszinok lakta vár-megyékben: „… a skizmáról ma már minden kunyhóban beszélnek, különösen ott, ahol az Amerikából visszavándoroltak ezen eszméket missiószerűleg terjesztik, de Bereg és Ugocsa megyében a hegyvidéken még határozott mozgalom nem alakult ki.”68 A helyzet nem sokáig marad így, hiszen mindössze két évvel később már arról értesülünk, hogy a máramarosi királyi ügyészség hatáskörét a skizma- és felségárulási ügyekben kiter-jesztették más vármegyékre, köztük Ugocsára is.69 Ugyan a skizma nem öltött tömeges méreteket Ugocsában, de ennek ellenére az 1913. július 23-án kezdődő máramarosi perben több ugocsai illetőségű vádlottal is találkozunk.70
A politikai színtéren – amellett, hogy továbbra is nagyon jelentős ruszin értelmiségi, egyházi és népművelő mozgósítás folyt – 1894/1895-ig, az Ungváron megalakuló, a ru-szin politikai érdekeket felvállaló Katolikus Néppárt létrejöttéig viszonylagos nyugalom volt, akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a ruszin politikának nem voltak érdekérvénye-sítő színterei. 1895-ben viszont a bereg-ugocsai főispánnak, Lónyai Sándornak a minisz-terelnökhöz írott jelentésében beszámol az ugocsai görögkatolikus ruszin papság poli-tikai mozgolódásáról, melyet meghatározó és a Néppártot támogató irányúnak fest le.71
1895 júliusában már egy bővebb főispáni jelentéssel találkozunk, melyben Lónyai a Katolikus Néppárt Ugocsa megyei megalakulásáról ír, amely szinte azonnal politikai szervezkedésbe is kezd. A beszámoló említi a görögkatolikus püspök, Firczák Gyula bizonytalan szerepét és álláspontját is az ügyben.72
Lónyai főispáni levele megjegyzéseket tesz a halmi választókerületre, ahol jelentős a ruszin választók száma, akik mellé könnyen a román települések választói is meg-nyerhetők a magyar nemzetiségű jelölttel szemben. Tanácsként Lónyai azt javasolja, hogy a választókerületben csak egy szabadelvű jelöltet indítsanak.73
A választásokon – más nemzetiségekhez viszonyítva – még a cenzusos rendszer el-lenére sem voltak hátrányos helyzetben az ugocsai ruszinok. A parlament képviselőhá-zának választói összetételében az összruszin lakosságot tekintve szintén nem találunk különös alulreprezentáltságot, hiszen az 1910-es statisztika szerint a magyarországi (Erdélyt nem beleértve) választók 3,1%-a ruszin nemzetiségű volt, miközben a 24 éven felüli férfi népesség mindössze 2,4%-a ruszin. Ugyancsak magas – 35,1% - a válasz-tójoggal bíró 24 éven felüli ruszin férfiak aránya az összes 24 éven felüli férfi ruszin
68 Gönczi 2008. 71. Idézet: MNL OL K. 26. 1910-XXV-1574.
69 Gönczi 2008. 80. és Máramarosi Független Újság. 1912. október 20.
70 Gönczi 2008. 85.
71 Gönczi 2008. 93.
72 Mayer 1977. 94.
73 Mayer 1977. 94.
Ugocsa vármegye nemzetiségi és felekezeti elitjeinek összetétele 1890–1914 között
nemzetiségűhöz képest, míg ugyanezen mutató a magyar lakosság körében mindössze 27,9%, a németnél pedig 29,3%.74
Sok múlt a magas rangú ruszin vezetők személyes befolyásán egy-egy komoly ered-mény elérésében. Firczák püspök – aki többször megválasztott szabadelvű képviselő is volt egyeben – és Bánffy Dezső magyar miniszterelnök személyes tárgyalása során is felmerült, hogy a ruszinok nagy lélekszáma (közel félmillió) ellenére semmilyen ko-molyabb kormányzati pozíciót nem töltenek be az általuk lakott vármegyékben, vagy a vármegyéből delegálva. Bánffy ígéretet tesz ennek orvoslására, ami azonban legin-kább a ruszinbarát főispánok kinevezésében nyilvánult meg, de ez főként Ung és Má-ramaros vármegyékben érhető tetten.75
Összegzésként elmondható, hogy:
• az ugocsai ruszin politika mindössze kísérleteket tudott tenni a közvetlen országos befolyás és érdekérvényesítés megszerzésére, erre azonban a dualizmus időszaka alatt nem volt sikeres próbálkozása.
• egy esetben találkozunk Ugocsában olyan kormányzati gesztussal, amikor Vincz Gyula főispáni kinevezésével kedvezni akarnak a nemzetiségeknek.
• a ruszinok választási kormányhűsége a dualizmus második felében majdnem végig kitart, kivéve az utolsó, 1910-es választást, amikor ellenzéki jelölt nyer a nagyszőllősi körzetben. Ennek ellenére a megye nemzetiségeinek vezetőinek egy része – különös tekintettel a ruszin görögkatolikus papságra – inkább az ellenzékiség felé tendáltak a politikában, mivel erős kötődéseik voltak az 1894–95-ben megalakuló Katolikus Néppárttal. A képviselőházi választások küzdelmei többször kiéleződtek, de csak ritkán kaptak nemzetiségi színezetet.
• mikor előfordult, hogy ruszinbarát jelöltet indítanak a választókörzetek valamelyi-kében, az is minden esetben a regnáló kormánypárt programjával történt, ennek ellenére nem volt ilyen választási győzelem.
• a választási küzdelmek többnyire előre eldöntöttek voltak a megyében, s ha esetleg nem is, akkor azok kimenetele nem volt nemzetiségi viszonyoktól függő.
• az ugocsai ruszinok egy folyamatos, de lassú társadalmi-gazdasági-politikai előre-haladást mutatnak, mely része volt a ruszin nemzetfejlődésnek, amely a világhábo-rú idején már a politikai szakaszban járt.
• a ruszin nemzeti elit a görögkatolikus egyházi kötődéseinél fogva meghatározó volt a ruszin társadalomban, s egy idő után – a vármegyei szintet mintegy átugorva – az országos politikában is.
• az ugocsai skizma-mozgalom a máramarosi perrel visszaszorul a megyében, s mindösszesen néhány tíz követője marad, ami számban jóval alatta van a szomszé-dos beregi vagy máramarosi mutatónak.
74 Hanák 1983. 1015.
75 Baranyi 2009. 73.
Felhasznált források
A halmii mandatum. Pesti Hírlap. 1901. december 12. 5–6.
A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. M. Kir. KSH, Budapest, 1912.
Az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás a magyar Korona Országaiban. II. kötet.
Országos Magyar Kir. Statisztikai Hivatal. Budapest, 1882.
Cleri Craeci Ritus Catholicorum Munkácsiensis. Typis Tiphographie „Kelet”.
Ungvarini, 1893.
Danyi Dezső–Dávid Zoltán (szerk.) 1960: Az első magyarországi népszámlálás (1784–
1787). KSH Könyvtára, Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya. Budapest.
Idők tanúja. 1865. december 14.
Magyarország Tiszti Czím- és Névtára. 9–37. évfolyamok. Magyar Királyság. KSH.
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL)
MNL OL K. 26. 1910-XXV-1574. Polgári kori kormányhatósági levéltárak. Minisz-terelnökségi levéltár. Központilag iktatott és irattárazott iratok. 1867–1944.
MNL OL. K. 27. Polgári kori kormányhatósági levéltárak. Miniszterelnökségi levél-tár. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek. 1867–1944.
1896. 02. 12.
1905. 11. 08.
1906. 01. 04.
1917. 08. 10.
1918. 04. 22.
MNL OL. K. 148. K 1875-III-804. 40.cs. Polgári kori kormányhatósági levéltárak.
Belügyminisztériumi levéltár. Elnöki iratok. 1867–1949.
Ugocsa megye közönségének levele a belügyminiszterhez 1875. április 20–21.
Ugocsa. 1896. március 1.
Ugocsa. 1896. október 25.
Ugocsa. 1900. május 18.
Ugocsa. 1904. január 10.
Pór Edit 1988: A magyarországi egyesületek címtára a reformkortól 1945-ig. II. kötet.
Művelődéskutató Intézet. Budapest.
Ugocsa vármegye nemzetiségi és felekezeti elitjeinek összetétele 1890–1914 között
Hivatkozott szakirodalom
A kivándorlók. A Magyar Szent Korona országainak kivándorlása és visszavándorlása 1899–1913. Budapest. 1918.
A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. Magyar Sta-tisztikai Közlemények. Új sorozat 42. kötet. Budapest. 1912.
Becsky Emil (családtörrténeti adatok). Magyar Családtörténeti Adattár. http://www.
macse.org/gudenus/mcsat/fam.aspx?id=645
Botlik József 2000: Egestas Subcarpathica. Adalékok az Északkelet-Felvidék és Kár-pátalja XIX-XX. századi történelméhez. Hatodik Síp Alapítvány. Budapest.
Bölönyi József–Hubai László 2004: Magyarország kormányai. 1848–2004. V. Akadé-miai Kiadó. Budapest.
Cieger András 1999: Ugocsa megye politikai vezető rétege a dualizmus időszakában. In:
Kárpátaljai Minerva. III. köt. 1. Füzet. Budapest–Beregszász.
Cieger András 2003: A dualizmus kori helyi politikai elit kutatása regionális szinten. In:
Mi végre a tudomány? Fiatal Kutatók Fóruma 1. 297–313.
Cieger András: Érdekek és stratégiák. A helyi politikai elit érdekérvényesítő lehető-ségei a kárpátaljai régió vármegyéiben a dualizmus időszakában. http://epa.oszk.
hu/00400/00414/00009/pdf/05cieger.pdf (Letöltés: 2018. 02. 07.)
Csatáry György 2017: Ugocsa vármegye levéltárának történetéből. In: dr. Orosz Ildikó (főszerk.): Acta Academiae Beregsasiensis. XVI. évfolyam. Beregszász–Ungvár.
Fényes Elek 1867: A Magyar Birodalom nemzetiségei és ezek száma vármegyék és já-rások szerint. Eggenberger Ferdinánd M. Akad. K. Pest.
Gönczi Andrea 2008: Ruszin skizmatikus mozgalom a XX. század elején. PoliPrint. II.
RFKMF. Ungvár–Beregszász.
Katus László 1983: A nemzetiségi kérdés és Horvátország története a 20. század elején.
In: Hanák Péter (főszerk.): Magyarország története 1890-1918. II. kötet. Akadémiai Kiadó. Budapest.
Kész Barnabás 2009: Tiszán innen, Tiszán túl – Ugocsa. In Baranyi Béla (szerk.): Kár-pátalja. A Kárpát-medence régiói 11. Dialog Campus Kiadó. Pécs–Budapest.
Kolomiec I. G. 1962: Szocialno-ekonomicseszkije otnosenyija obsesztvennoje dvizsenyije v Zakarpatye vo vtoroj polovine XIX. veka. t. Tomszk.
László Gézáné 2013: A történelmi Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa és Ung vármegyék sajtótörténete 1845-től 1920-ig. (Doktori disszertáció). ELTE. Budapest.
Lelekach M. M. 1953: Kulturni zvjazki Zakarpattja z Ukrajinaju i Roszijeju v XVII-VIX st. Uzghorod.
Mayer Mária 1977: Kárpátukrán (ruszin) politikai és társadalmi törekvések 1860-1910.
Akadémiai Kiadó. Budapest.
Paul Robert Magocsi 2006: The People From Nowhere. V. Padiak Publishers. Uzhhorod.
Szabó Ermény (életrajzi adatok). In. Szinnyei József (szerk.): Magyar írók élete és munkái.
https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-irok-elete-es- munkai-szinnyei-jozsef-7891B/s-A6233/szabo-sabov-ermeny-eumen-AB611/ (Letöl-tés: 2018. 02. 09.)
Szabó István 1937: Ugocsa megye. Magyarság és nemzetiség. I. Magyar Tudományos Akadémia. Budapest.
Szabó Pál Csaba 2006: A magyar állam története 1711-2006. Bölcsész Konzorcium.
Budapest.