évenként ötször: február, április, június, október és december 15-én jelenik meg a magyar kultúra és a bencés szellem szolgálatára a Pannonhalmi Szt.
Benedek-Rend kiadásában.
Főszerkesztő: Dr. STROMMER VIKTORIN Felelős szerkesztő: Dr. MIHÁLYI ERNŐ
Felelős kiadó: Dr. C S Ó K A J. LAJOS
A szerkesztőbizottság t a g j a i : Dr. Sárközy Pál, Dr. Kocsis Lénárd, Dr. Klemm Antal, Dr. Hegyi Dámján, Dr. Kühár Flóris, Dr. Holenda Barnabás, Dr. Szalay Jeromos,
Dr. Bánhegyi Jób, Dr. Radá Polikárp, Dr. Karsai G é z a . Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pannonhalma, Győr megye.
A folyóirat szellemi részét illető küldemények a szerkesztőség, az anyagi részére vonatkozó küldemények pedig a kiadóhivatal címére küldendők.
Előfizetési á r : évente 6 pengő; egyes szám ára 1.50 p.
Az előző évfolyamok 3—3 pengőért kaphatók a kiadóhivatalban. A folyóirat csekkszámlája a Győri Első Takarékpénztárnál 4474. P. Sz.
T Á R T A L O M
TANULHÁNYOK
Himnusz Krisztushoz. Hymnus ad Christum.
Isten országa, Egyház és Eucharistia.
A II, század eucharisztikus emlékei Róma katakombáiban.
Áz örökimádás és a Szt. Benedek-rend.
A szabadelvű állameszme válsága.
Békés Gellért
* *
*
Yass Álberik
Dr. Schermann Egyed Blazovich Jáko
FIGYELŐ
Zoltvány Irén emlékezete.
Új Brazilia.
A Regnum.
Dr. Bánhegyi Jób Szelecz Arnold Dr. Mihályi Ernő
KÖNYVEK. BENEDICTINA.
Himnusz Krisztushoz. Hymnus ad Christum.
Királyi zászlónk fenn lobog!
És mi megváltott boldogok követjük Őt.
A Szeretet nagy ünnepén ujjongjon fel szegény-szegény ember-szívünk !
Krisztus, Te égből szállt Kenyér, Téged köszöntsön, Hófehér, ú j énekünk!
Te mérhetetlen Szeretet, ki életedből életet adtál nekünk.
Szentlelkedet, ó küldd közénk, hogy r a j t a d üdv sarokkövén, egyek legyünk.
Királyi zászlónk fenn lobog!
S himnuszt dalolnak milliók Neked Urunk.
Vexilla Regis prodeunt!
Beati qui redempti sunt, et confluunt!
Festum amoris colimus exultet ergo laudibus cor pauperum!
Vitae tu, Christe, panis es, novam vitám iam suscites aeterne Rex!
Immensa Tuque Caritas, vitám nobis adaugeas ex propria.
Ut simus unum, omnibus, nunc, tu Angularis posítus, da Spiritum!
Vexilla Regis prodeunt!
Et millia hymnum canunt Christe Tibi.
Békés Gellért.
Pannonhalmi Szemle 6
Isten országa, Egyház és Eucharisfia.
Az Élet Kenyerét jön hozzánk ünnepelni az egész Világ-Egyház.
Szent István király n é p e terít menyegzős asztalt Krisztus Király me-nyegzős népének. A magyar rónák ,,élete", a búza, a napot-fagyotálló magyar élet, a földettúró, verejtékes magyar munka szimbóluma Életté lesz: az Élet teljességévé, s az Isten-áldotta, mindennapi ke-nyér Élő Keke-nyérré, melyet, ki eszik, örök élete vagyon. És esszük kétezer év óta, és bennünk van már az örök élet, takarva ugyan: el-rejtve Krisztussal az Atyában, de nyilvánvalóvá lesz azon a napon, amely után ,,a teremtett világ várakozása sóvárog" (Róm, 8, 19), mi-kor Isten fiai kinyilváníttatnak. Akmi-kor nem k é r j ü k többé az Ür imád-ságával: ,,jöjjön el a te országod, mennyei Atyánk", mert az ország ime megérkezett: a Fiú á t a d j a megváltott népét az Atyának, ,,hogy az Isten legyen minden mindenekben". (Kor. 15, 28.)
1.
Addig pedig egyre jön hozzánk Isten országa: a Szentlélek Úr-isten. Mert Isten országa nem birodalmat, területekre és népekre ki-t e r j e d ő országoki-t jelenki-t elsősorban, hanem Iski-ten országoló, ki- teljesha-talmú uralkodását. Jahve, mint az ószövetségi „melek", a választott nép királya, abszolút Ür: középpontja és forrása minden földi törté-nésnek és az egész emberi történelemnek. Ennek a Jahvénak világot érintő és történelembe nyúló működése: abszolút uralkodó hatalma a „ m a l k u t h " , a regnum Dei, az Isten országa.1 Iahve az Újszövetség-ben a mi Atyánk, s az Ő világot érintő hatalma, Egyházban működő ereje a Szentlélek Úristen. Érdekes megfigyelni a különbséget ezzel kapcsolatban a kinyilatkoztatott, konkrét, történelmi Isten-gondolat és az elvont, bölcseleti Isten-gondolat között, Az első, a mi Istenünk, mint hatalmas tény, és földöntúli adottság itt van függetlenül az em-beri tevékenységtől; a másik, mondjuk Plato és Aristoteles Istene az emberi elme nagy rádöbbenése az első és végső okra, melynek azon-ban igazi élet- és emberformáló e r e j e önmagáazon-ban nincsen,
A választott nép nagy kincset őrzött: övé volt, s egyedül övé Jahve, az élő és igaz Isten, A bűn árnyékában tévelygő emberiség egyetlen kis mécse, a gyönge és Izrael hűtlensége miatt gyakran pislákoló természetfölötti Isten-hit, Sión hegyéről világított, S ezt a
1 V. ö.: Kittel, Theol. W ö r t e r b u c h zum N. T. I. 569. kk. old. .
mécset a nagy felszabadulás és a nemzeti dicsőség reménye táplálta, mely egyúttal a pogány népeknek is isteni megvilágosodást és üdvös-séget ígért: J a h v e fölkentje, a Messiás-Király, a választott nép élén hatalma alá h a j t j a a népeket és Jeruzsálemből uralkodni fog az egész világon, s ennek a boldog messiási kornak sohasem lesz vége (v, ö.
71, Zs,). Az Ószövetségben a vallásos gondolat elválaszthatatlan a politikai gondolattól, de Izrael vallásos nacionalizmusa minden népe-ket megváltó, egyetemes messiás-hivatássá tágul mindig. Kristály-tisztán tükröződik ez a vallásos nacionalizmus az Apostolok kérdé-sében, mellyel mennybemenetele előtt az Üdvözítőhöz fordultak:
„Uram, vájjon mostanában állítod-e helyre Izrael országát?" S az Ür válasza meglepő: „Nem a ti dolgotok, hogy tudjátok az időket és pillanatokat, melyeket az A t y a önhatalmával megállapított, hanem veszitek m a j d a rátok lejövő Szentlélek e r e j é t . . ," (Ap. csel. 1. 6—7.) Izrael országáról tehát nincs többé szó, a Messiás-Király égbe száll, helyette a Szentlélek eljövendő. Világos, hogy itt valami nem történt rendjén, A választott nép nem várta többé Isten szavára figyelő lé-lekkel az idők teljességét. Nacionalista gőgje és hiú á b r á n d j a i meg-vakították. Nem értette meg és ezért nem is fogadta be a szelíd és
alázatos szívű Messiást. Keresztre feszítette. S ezzel beteljesedett Krisztus figyelmeztetése: „Azért mondom nektek, hogy elvétetik tőle-tek az Isten országa és oly népnek adatik, mely meghozza annak gyümölcsét." (Mt. 21, 43.)
így lett mienk, a pogányok unokáié, az Isten országa, így let-tünk mi az igaz Izrael, a hit által megigazult Ábrahám fiai (v. ö.:
Róm. 4). Eljött a Szentlélek Üristen, s az első Pünkösdön megszüle-tett az Egyház, A nyelvek csodájánál valóban semmi sem fejezi ki érthetőbben, hogy Isten országának evangéliuma, jó, életetlehelő üze-nete most már különbség nélkül mindenkié, egyformán minden nem-zeté, A különös csak az, hogy Isten országa mégsem valósult meg teljesen.
Már maga az a tény figyelemre méltó, hogy a Messiás-Király felment a mennybe és csak uralkodó hatalmát és éltető erejét: a Szentlelket küldte el közénk az Egyházba. A megváltott nép megváltó Királyához tartozik, s a király székhelye országában kell, hogy le-gyen. ,,Az én országom nem e világból való" — m o n d j a a Király Pilátusnak (Jo. 18, 36), s mi, a megváltott nép, mégis ezen a vilá-gon vagyunk? Igen, de nem ebből a világból! Hiszen „nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem nem a férfi indulatjából, hanem Istenből"
születtünk Krisztus Király alattvalójának. Ezért „nincsen itt mara-dandó városunk, hanem a jövendőt keressük" (Zsid. 13, 14): „a mi hazánk a mennyekben van" (Filip. 3, 20). A görög Szentírás „hazá-n a k " megfelelő szava a noXíxevfxa, mely teljesjogú állampolgárságot, államhoz tartozást s így hazát jelent; a Vulgáta „conversatio" fordí-tása számunkra nem a d j a vissza a kifejezést eredeti erejében. Meny-nyei polgárságunkról beszél a „parochia" (plébánia) szó szentírási jelentése is, naçoixeiv fordítása a Vulgátában peregrinari, vándorolni,
s nagoixia-é peregrinatio, vándorlás.2 Ilyen értelemben címezi Szent Kelemen p á p a koríntusiakhoz írt első levelét: „Isten egyháza, mely Rómában vándorol (jiaQoixovoaJ, Isten egyházának, mely Korintusban vándorol." Igen, Isten Egyháza vándorol, átmeneti állapotban van itt a földön — in via, mondaná Szent Tamás —, az örök haza, a p a t r i a felé. Hiszen a „szentek polgártársai (ovjunohrai = az Isten országá-nak polgárjogait a megdicsőültekkel együtt élvezők) és Isten háza-népe" (Ef. 2, 19) vagyunk már itt a földön is.
Ebből a néhány gondolatból, azt hiszem, világos, hogy az Egy-ház még nem az Isten országa, de szerves kapcsolatban áll e z z e l / Mi, az Anyaszentegyház gyermekei hazatérőben lévő teljesjogú pol-gárai vagyunk Isten országának. Mint a Brit-birodalom polgára, aki haza készül Indiából. Angol polgárságának minden előnyét érezhette már ott is, de szigetországbeli otthona mégis visszavárja, A hasonlat persze, mint mindig, most sem teljes, hiszen mennyei polgárjogunk csak lelki, de földi előnyöket egyáltalában nem biztosít számunkra.
Mindenesetre ez az Isten országa felé való dinamikus beállított-ság nyilvánvalóvá teszi az Egyház eszkatológikus jellegét. A Messiás-Király eljövetelét az utolsó időkre ígérte a próféták által az Isten.
Hogy ez az eljövetel Izrael hitetlensége miatt két fázisra oszlott, az egyáltalában nem változtatott az eszkatológikus jellegen. Krisztus Urunk „virrasszatok" figyelmeztetése példabeszédeinek végén nem a halál órájának bizonytalanságára vonatkozik elsősorban, hanem az Ember Fia második eljövetelére. Mennyei polgárságunkhoz azért ezt a gondolatot kapcsolja az Apostol: „A mi hazánk a mennyekben van, ahonnan várjuk Üdvözítőnket is, az Ür Jézus Krisztust, ő ú j j á a l a k í t j a gyarló testünket és hasonlóvá teszi az ő dicsőséges testéhez, .
(Filip. 3, 21).
Az égbe szállt Messiás-Király elküldötte népének a Szentlelket vigasztalóul, Ő, az A t y a és a Fiú mindeneket éltető Lelke, készíti közöttünk Krisztus második eljövetelét: az Isten országának dicső-séges megnyilvánulását, s a jelen adventi szomorúságát csodálatos jövővel vigasztalja bennünk síró-nevető boldog-szomorúsággá tévén azt,4 Őbenne elővételezzük a jövőt: Isten országának javai szentségi-leg-rejtetten már a mieink, hiszen az Atyának a megváltó Krisztus-ban megnyilvánuló irgalma „kiragadott minket a sötétség hatalmából és áthelyezett szeretett Fiának az országába", (Kol, 1, 13,) Végered-ményben már csak a nagy reveláció, Isten fiainak leleplezése hiány-zik, amikor az Egyházból is Isten országa lesz,
2.
Ezt az Isten országát váró, s azt titkosan már élvező Egyházat Szent Pál Krisztus testének [ocojua XQIOXOV, corpus Christi) nevezi i
„Ti pedig Krisztus teste vagytok" (1. Kor. 12, 27).
2 V. ö.: P. d e Labriolle, „Paroecia". Rech, de Scie, Relig, 1928, 60. kk, old.
3 V. ö,: Wikenhauser, Die Kirche a l s der mystische Leib Christi. 1937, 46. old.
* V. ö.: 2 Kor. 6, 10: „mint szomorkodók, és mégis mindig örvendezők" stb.
Az Apostol tanítása kétféle formában jelenik meg. A korintu-siakhoz és a rómaiakhoz írt nagy, dogmatikus levelek egy Krisztus-ról, egy testről, a későbbi kifejezés szerint, egy misztikus KrisztusKrisztus-ról, beszélnek, akinek mi tagjai vagyunk: ,,sokan vagyunk egy test Krisz-tusban" (Róm. 12, 5).5 A fogságból írt levelek viszont különbséget tesznek a fő és a test között: „Ő (Krisztus) a testnek, az egyháznak f e j e " (Kol. 1, 18),6 A liberális magyarázók természetesen kapnak ezen a látszólagos ellentéten és az első kifejezési formában sztoicíz-must, a másodikban pedig gnosztikus mítosz h a t á s á t látják. Az ókor-ban annyira e l t e r j e d t és nagyhatású sztoikus bölcseletnek híres, pan-teisztíkus tanítása volt a világmindenségről, mint egy testről szóló, melyből pl, Seneca az ember szociális alaptermészetét vezeti le,7 Szent Pál épen ellenkezőleg az Egyházban lévő sokféle munkakör és hivatásból indul ki és az egésznek Krisztusban való egységét mutatja be, A gnosztikus mítosznak „mennyei embere", aki égből földre hul-lott és itt szétszóródott tagjait földre szállva megváltja és ú j r a össze-gyűjti magában, szintén nem hatott Szent P á l r a ; itt inkább az Apos-tol tanításának heterodox elfajulásával van dolgunk,
A célzatos liberális magyarázatok felszínességénéi mélyebbre szállva a corpus Christi tannak sokkal igazibb gyökereire akadunk, Saulnak, az ízig-vérig zsidó rabbi-növendéknek szellemisége az ószö-vetségi kinyilatkoztatásból táplálkozik és fogalomköre is innen való.
A ocojua XQLOXOV fogalom megértésénél is leghelyesebb, ha az ószö-vetségi Szentíráshoz fordulunk felvilágosításért, A Biblia megfelelő héber szava a „basar", melynek jelentését a öco(«a, corpus és test szavak csak részben a d j á k vissza, A ,,basar" nem jelenti a lélekkel szembeállított testet, mint az anyagi élet princípiumát. A Szentírás nyelve konkrét, és ha az emberről beszél, annak mindig legkonkré-tabb, tehát Teremtőjéhez való viszonya érdekli elsősorban, A testet sem úgy nézi, mint az egész ember alkotórészét, hanem, mint az anyagi létbe teremtett ember megjelenési formáját, mely közvetlenül kifejezi annak Teremtőjétől való függését is, A „basar" tehát az ember földi létezését, személyiségét jelenti,8 A öto/wt-nak Szent Pál-n á l több alkalommal biztosaPál-n ez az értelme, pl, Filíp. 1, 20: meg-dicsőíttetik Krisztus az én testemben ( = az én személyemben, ben-nem), Ez a földi létezés elmúlás és halál," Szemben áll vele az Isten, az Élet maga; a Teremtő teremtményének abszolút Ura, aki éltető lehelletével tart fenn minden létezőt. Ezt az értelmet kiegészíti a szo-ciális jelentés, mellyel a „basar" a teremtmények anyagi létformában való közösségét jelöli.
5 V. ö.: 1 Kor. 12, 12.
ß V. ö.: Ef. 1, 22.
7 V, ö.: Ep. 95, 52 (Ed. Hense, Teubner). Omne hoc, quod vides, quo divina a t q u e humana conclusa sunt, unum est: membra sumus corporis magni. N a t u r a nos cognatos edidit, cum ex isdem et in e a d e m gigneret. Haec nobis amorem indídit mutuum et sociabíies fecit.
8 V. ö.: E, Käsemann, Leib u. Leib Christi, 4, k k . old.
" V , ö.: Iz. 40, 6: „Omnis caro íoenum," et omnis gloria eius quasi flos agri."
Ha a corpus Christi-ről szóló tanítást ebben az ószövetségi szel-lemi háttérben nézzük, világos, hogy az nem más, mint Urunknak a szőlőtő és szőlővesszők m e t a f o r á j á b a n kifejezett tanítása: Krisztus-nak és az EgyházKrisztus-nak valós, de természetfeletti, emberi kategóriákkal t e h á t ki nem fejezhető egységét állítja elénk mind a kettő. Szent Pál Krisztus testéről beszél, hogy a Megváltónak és Egyházának halál-élet közösségét bemutathassa. A megváltottak krisztusi szférába lép-nek az Egyházban. A bűnös lét szolgaságából kiszabadulva Krisztus teste, az Ószövetség szellemében, Krisztus istenemberi személyisége veszi fel őket, akik megváltó halálának és megdicsőült, ú j életének szentségi részesei lettek.10
A mondottakat Szent Pál rómaiakhoz írt levelének a keresztség-ről szóló tanítása világítja meg legjobban.11 Miután az Ádám, bűn, halál-Krisztus, kegyelem, élet párhuzamról beszélt, így f o l y t a t j a a hatodik fejezetben: ,,Megmaradjunk-e a bűnben, hogy a kegyelem annál bőségesebb legyen? Semmiesetre sem. Mert akik meghaltunk a bűnnek, mikép éljünk továbbra is benne? Vagy nem tudjátok, hogy mind, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába ke-resztelkedtünk meg.12 Eltemettettünk vele együtt a halálba a kereszt-ség által, hogy amint az A t y a dicsőkereszt-sége13 feltámasztotta Krisztust a halottaiból, épúgy mi is éljünk ú j életet" (Róm. 6, 1—4). A felvetett kérdés, mely az Apostolnak a legnagyobb gonoszság közepett is győ-zedelmeskedő kegyelemről vallott felfogását igyekszik ravaszul lehe-tetlenné tenni, azzal lesz elutasítva, hogy a bűn-kegyelem ellentét a keresztény életben nem is szerepelhet, hiszen a keresztség Ádámról Krisztusra való átkapcsolást jelent, s így a bűn gyökerének kipusz-tulását, ha romlatlanul megőrizzük tehát az új, krisztusi életet, a bűn ki van zárva, ha pedig mégis vétkezünk, magát az ú j életet veszítettük el. Krisztus misztériuma: halála és feltámadása teljese-dik be r a j t u n k a keresztségben, az Ő halálon aratott győzelme és emberi természetének halhatatlan, ú j és örök élete az újraszületés szentségében a mienk lett. ,,Ha ugyanis egybenőttünk vele halálának hasonlatosságában (ójuoícojua), úgy m a j d a feltámadásáéban is. Tud-juk azt, hogy a mi régi emberünk azért feszíttetett meg vele együtt, hogy a bűn teste lerontassék, s ne szolgáljunk többé a bűnnek"
(6, 5—6). Krisztus halála hasonlatosságának nevezi itt az Apostol a keresztséget, d e egészen valós hasonlatosságot ért r a j t a : a megváltó kereszthalál hasonlatossága magának a neofitának a kereszthalála, melyet a megigazulás követ és az ú j élet Krisztusban. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk a különbséget sem, mely a ke-reszthalál és annak hasonlatossága között fennáll. A szentségi halált
10 V, ö. P. Ans. Stolz O. S. B, egyetemi előadásait.
11 V. ö.: P. Herrn. Keller O. S. B., Kirche als Kultgemeinschaft. Bened.
Monatschr, 1934.
12 A görög szó helyes f o r d í t á s a a Vulgata abl. helyett az acc.: in Christum J e s u m .
13 őó£a = az Atya dicsősége, istenléte, mely Krisztusban van, egylényegű lévén az Atyával.
nem követi azonnal a feltámadás, az ú j élet csak mint elv, mint kezdet és valós lehetőség van a neofitában. Mindenesetre világosan következik ebből a keresztény önmegtagadás szükségessége. A ha-gyományos „mortificatío" kifejezés is arra figyelmeztet, hogy a ke-resztségi halálnak napról-napra be kell teljesednie r a j t u n k , hogy a bűn maradványait kiszorítva egyre több teret n y e r j e n az ú j élet, mert „nem vagyunk a test lekötelezettjei, hogy a test szerint éljünk.
Ha ugyanis a test szerint éltek, meghaltok, de ha megölitek a lélek-kel a test cselekedeteit, élni fogtok. Mert akiket az Isten lelke vezé-rel, azok az Istennek fiai" (Róm, 8, 12—14). A régi ember—új em-ber ellentét is ezt a gondolatot képviseli, s mikor arra figyelmeztet az Apostol, hogy öltsük magunkra az Ür Jézus Krisztust, kétségte-len, hogy az ú j élet, ú j ember Krisztus istenemberi létének, Krisztus testének alakulása bennünk, így vagyunk mindnyájan, Krisztus teste, akik egy testbe kereszteltettünk: az Egyházban belekapcsolódtunk a krisztusi életközösségbe, beléptünk a krisztusi életszférába, s most Krisztus sorsa kell, hogy b e t e l j e s e d j é k r a j t u n k egészen.
Manapság Krisztus misztikus testéről beszélünk, Érdekes, hogy Szent Pál nem tartotta szükségesnek a „misztikus" jelzőt. Nála, mint láttuk, az ú, n, test-metaforának valós, szentségi gyökere van. A z Egyház Krisztus megvalósulása sok-sok testvérében. Ez a megvaló-sulás misztikus, titokzatos, mert emberi képességekkel meg nem ta-pasztalható, természetfeletti. Viszont titokzatos természetfelettísége eleven valóság s az Apostolnak ez a fontos! A corpus Chrístínek ezt az élő gyökérfogalmát feltételezve, alkalomadtán könnyen áttérhet az ú, n, sztoikus felfogásra, hogy az Egyház szociális tagozódását, a tagok egymásrarendeltségét és egymásrautaltságát hangsúlyozza, vagy az ú, n, mitikus beállításra, hogy Krisztusnak mindenek felett való nagyságát, emberi természetének isteni megdicsőülését megénekelje.
Igen, az Atya mindeneket Krisztus „lába alá vetett, és megtette őt mindenekfölött az egyháznak fejévé, mely neki teste és teljessége", . .
(E. 1, 22), de ez a fő csak elsőszülött sok testvérei közül, akik Neki életsorsosaí: együtt-megfeszített és együtt-megdicsőült testvérei, A szentpálí alapgondolat ú j r a kicsendül! Az Egyház Krisztus teste:
megváltásának valóra vált teljessége, 3.
A corpus Christi ideát Szent Pál a koríntusiakhoz írt első leve-lében összekapcsolja az Eucharísztiával, A bennünket érdeklő szöveg nem az Eucharisztiáról beszél elsősorban. Az Apostol el a k a r j a ret-tenteni a keresztényeket a pogány áldozati lakomáktól. Az áldozati húsból való részesedés egyesülést fejez ki azzal a szellemi lénnyel
(démon), akinek tiszteletére történt az áldozat és magukat a részesü-löket is egy közösségbe, egy testbe kapcsolja a régiek felfogása szerint, A kereszténynek, aki Krisztussal lesz egy az eucharisztikus
„kenyér" és „bor" vételekor, lehetetlen a démonok közösségét ke-resnie, „Az áldás kelyhe, melyet megáldunk, nemde Krisztus
véré-ben való részesülés-e? És a kenyér, melyet megtörünk, nemde az Ür testében való részesülés-e? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, mindnyájan, akik egy kenyérben részesülünk" (1 Kor, 10, 16—17).
Az eucharisztikus ,,kenyér" hatása megegyezik a keresztség ha-tásával: a belőle részesülőket egy Testté, egy krisztusi élet sorso-saivá teszi. Ez a szentségi imítatic Christi azonban (mely az erkölcsi imitationak a l a p j a és forrása) az Eucharisztiában teljesebb, mint a keresztségben, A keresztség! halálban gyökerét veszített régi ember az Eucharisztiában, ebben a szentségi hálaadásban egészen kiszorul:
az ú j ember gyakorolja itt mennyei polgárjogát. Isten országának elővételezése történik itt!
Az Ó- és Újszövetség határát jelző utolsó-vacsora világosságot vet a mondottakra. Szenvedésének vigilíáján az Ür Krisztus eltörölte az Ószövetséget és megkötötte országának fejedelmeivel, az Aposto-lokkal az ú j és örök szövetséget s a j á t testében és vérében. Még egy-szer, u t o l j á r a Krisztus is elfogyasztotta a húsvéti bárányt a tizenket-tővel, jelezvén, hogy Benne beteljesedett most a bárány „tipikus" je-lentése, de azután vevé a kenyeret . . . és vevé a k e l y h e t . . . és az Üjszövetség ünnepi lakomáján sajátmagát a d t a nekünk eledelül.
Érdekes, hogy ez a nagycsütörtöki ,,coena Domini" lényegileg egy a nagypénteki áldozattal: szentségileg-rej tetten maga a keresztáldozat, S mikor mi, valahányszor ezt a kenyeret esszük és ezt a kelyhet isz-szuk, az Ür halálát h i r d e t j ü k , míg el nem jön (v. ö.: 1 Kor. 11, 26), Krisztus földi halálban lerontott, de földöntúli életre dicsőült testévé, létformájává alakulunk. így Krisztusban és Krisztussal ott állunk az Atya színe előtt, mint Isten országának teljesjogú polgárai és
énekel-jük a teremtett és megváltott mindenség egyetlen hálaadó himnu-szát: az élő Eucharisztíát, Krisztust magát!14
énekel-jük a teremtett és megváltott mindenség egyetlen hálaadó himnu-szát: az élő Eucharisztíát, Krisztust magát!14