Koller Pius, kiváló természettudósunk, aki jelenleg a kaliforniai losangelesi egyetemen t a n í t j a a sejttani örökléstant, írja, hogy az egyetemen főleg kutató munka folyik. Három Nobel-díjas professzor van ott, ő Morgan mellé van beosztva. 660 hallgatója van az egye-temnek. Kalifornia története a franciskánusok misszióival függ össze.
1770-ben mentek oda Mexikóból és 1825-ben 34 missziójuk volt. Ezek körül keletkeztek a városok, pl. Los Angeles, az angyalok királyné-jának városa, melynek külvárosa az indiánoktól csillagok városának nevezett Pasadena. A franciskánusok polgáriasították egész Kalifor-niát. — J a n u á r b a n Kalifornia másik egyetemére megy dolgozni Kol-ler, Berkeleybe.
Az 1937. aug, 25-én kelt apostoli breve felfüggesztette a st.
lambrechti és a máríacelli konvent elkülönítésének megindult mun-k á j á t . A máriacelli apátság továbbra is a st. lambrechti apátság része marad.
Brazíliai rendtársaink írják, hogy emeletes székházuk terve m á r készen van, most van beterjesztve jóváhagyásra. Dr. Beck ma-gyar mérnök készítette, A jóváhagyás megszerzése után 150 napon belül készen lesz, — 16 mm-es filmfelvevő gépet is vettek, amely-lyel már megkezdték a felvételeket. Amikor m a j d Horváth Anzelm hazajön az eucharisztikus kongresszusra, be t u d j a mutatni missziós életüket. Most Londrina vidékét j á r j a . Szelecz Arnold decemberben járt Árpádfalván, Az ottani kis templom is fedél alatt van már.
Santo Andrén a Szent Imre iskola egy része is elkészült már. Anastá-ción a torony már a tetőig készen áll. Karácsonykor szentelték fel a második harangot, egyik magyar a j á n d é k á t ,
A brazíliai misszióból három újévi örömhírt is hozott a posta.
Az első kedves meglepetés, mely az utóbbi időben jött át az Óceá-non, az ú j brazíliai magyar imádságos-könyv volt, ízlésesen kiállított, gazdag tartalmú munka, mely végre lehetővé teszi, hogy az ötvenezer elszakadt magyar testvér egy szívvel-lélekkel énekelhesse a talán már feledésbe induló dallamokat és az imádságokból erőt és vigasz-talást merítsen f á j ó és küzdő lelkének. Három apostoli lelkű rend-társunk is úgy gondolkodott, mint az a kivándorolt kubai magyar, aki a közelmúltban írt levelet Pannonhalmára. Vastag betűin meg-látszott, hogy régen nem volt toll a kezében. Megírta, milyen testi, lelki nyomorban, munkanélküliségben, ínségben élnek, de anyagi se-gítséget vagy pézt egy szóval sem kért. Imakönyveket küldjenek! Ez
volt az egyetlen kívánsága. ,,Keressétek először az Isten országát és az ő igazságát és ezek mind hozzáadatnak nektek." (Mt. 6, 33.)
Várakozásukban n e m csalódtak. Rövidesen megérkezett a má-sodik örömhír: Épül a „Brazíliai Pannonhalma". Sok titkos adakozó*
jóvoltából m á r rendelkezésre áll a szükséges pénz nagyrésze, úgy hogy ha a gyűjtés ilyen sikeresen folytatódik, Szent Benedek Atyánk ünnepén m á r saját kolostorukban, magyar bencés-cellában pihenhetik a nap fáradalmait.
A harmadik meglepetés az, hogy ú j formában és gazdag tarta-lommal ismét megjelent a „Lobogó Tüzek" című időszaki folyóiratuk.
A szalézi a t y a távozása óta, az ő m u n k á j á t is pótolniok kellett és így nem jutott idő a szerkesztés gondjaira, melyhez hozzájárultak az anyagi nehézségek. Most, hogy h á r m a n vannak, ú j r a magukra vették ezt az édes terhet. Nagy szükség volt már rá, hiszen ez az egyetlen sajtótermék, mely magyar nyelven és katolikus szellemben jelenik meg. A lángoló tűz meglátszik, nemcsak a fedőlapon, hanem a belső tartalomban is. Világosítani akar elsősorban, amikor rámutat a téve-désekre, a hit világossága ellen dolgozó sötét kezekre. Azután mele-gíteni akar, fagyos magyar szíveket. K i t á r j a előttük a magyar szen-tek gazdag lelkivilágát, hogy biztosítást nyújtsanak a fölfelé törők-nek, Megfogja az ifjúság kezét, m e r t ez a magyarságától szakadni készülő sok ezer fiatal lélek a d j a itt a legnagyobb gondot, de irá-nyítja a szülőket is szent kötelességeik teljesítésében. Ezerféle igényt kell kielégítenie ennek a folyóiratnak, m e r t az élet sokféle nehézségeivel egyedül kell fölvennie a harcot. A z igénytelen hirde-tésekből bontakoznak ki előttünk a nagy munka körvonalai, melyet névtelenül folytatnak. A kis lapban is csak egy név olvasható: ,,A bencés a t y á k . " A többit elég, ha a jó Isten tudja, A karácsonyi szó-zatot a brazíliai magyarsághoz a f ő a p á t úr írta. Ennyi munka mellett Szelecz A r n o l d még tudományosan is működik. Értékes tanulmányt küldött a Pannonhalmi Szemlének Brazília gazdasági életéről, Bra-zília ú j alkotmányáról, BraBra-zília egyik vidékéről, Nordestéről.
A Szent Anzelm kollégium ötven éves.
J a n u á r 4-én ünnepelte a római Szent Anzelm kollégium, ren-dünk pápai egyeteme, szűk, családi körben fennállásának ötvenedik évfordulóját. A rend p r í m á s a p á t j a a kollégium rektorának, tanárai-nak és növendékeinek jelenlétében a következőkben emlékezett meg az ötven esztendő történetéről:
A bencés rend központi kollégiumának gondolata még XI. Ince Pápától származik (aki hazánknak is nagy jótevője volt!). Az ő ál-tala alapított főiskola 1687-től 1837-ig működött, akkor a rend fölött járó nehéz idők miatt be kellett szüntetni. Ötven éves szünetelés után XIII. Leó P á p a ismét szükségét l á t j a egy központi bencés fő-iskolának és 1887-ben elrendeli annak megnyitását. A Szentatya elsősorban Dusmet Benedek József O. S. B., később bíboros (1818—
1894) segítségével valósítja meg a k a r a t á t , aki szentség hírében halt meg és kanonízácíója m á r folyamatban van. Mellette Jacobini Lajos.
bíboros, 1880-tól 1887-ig pápai államtitkár, O'Gorman, az angol bencés kongregáció akkori feje, Zelli-Jacobuzi Lipót, a római Szent Pál a p á t j a , Smith Bernát a p á t és a cassinói kongregáció több a p á t j a vett még részt a kollégium alapításában.
1886-tól 1893-ig a Piazza Scossacavalli egyik palotájában, mely a két híres Borgo közé ékelődő s most lebontásra került Spinaban állt, talált otthonra a bencés főiskola. 1893-tól 1896-ig a San Carlo al Corso közelében futó Via Bocca di Leone-re került, míg végre 1896-ban megtalálta végleges otthonát a bencés hagyományokban gazdag Aventínuson, a monasztikusjellegű, románstílusú, tágas, ú j épületben.
Ötven év alatt kb, ezer bencés és kétszázhatvan más kispap volt a Szent Anzelm kollégium növendéke. A nem bencés növendékeknek száma különösen azóta emelkedik, mióta XI. Pius P á p a a másik négy mellé (Gregoríanum, Angelícum, Lateranum, Antonianum) az Ansel-mianumot is pápai egyetem r a n g j á r a emelte. Még XIII. Leó P á p a megadta élőszóval a jogot az egyetemi fokozatok adományozására, X. Pius Pápa pedig 1914-ben Motu proprio-jával megerősítette ezt a kiváltságot. Azóta teológiából 139, filozófiából 77, egyházjogból pedig 20 doktort kreált az Anselmianum. A volt növendékek között 2 bíboros, 10 püspök és érsek és 52 apát van,
A monasztikus hagyományok szellemében és a nagy ősök nyom-dokain indul a bencés egyetem Isten kegyelméből a következő ötven évbe!
Egy a sok k ö z ü l . . .
Egy m o n t s e r r á t i bencés levele, ki hét hónapig élt a spanyol vörös uralom alatt.
Krisztusban Kedves Testvéreim,
A francia közmondás t a r t j a : ,,la promesse est une dette". Meg-ígértem Nektek, hogy leírom élményeimet, melyeket a spanyolországi vörös terror véres vallásüldözésében hét hónap alatt átéltem. Sze-retném, ha ezekből is megértenétek: ,,Valóban mindenekfelett jó az Isten és elhalmoz bennünket végtelen szeretetével."
Föltételezem természetesen, hogy tudjátok, mi történt Montser-r á t o n a foMontser-rMontser-radalom első napjaiban, hisz együtt éltük át. Visszagon-dolok 1936. július 25-re: Szent J a k a b ünnepe volt. Ekkor még Montserráton voltam, A legtöbb szerzetes már elment, csak azok m a r a d t a k még itt, akik Tarragonába igyekeztek. Egy-két atya, néhány laikus testvér és egy csapat tarragonai zarándok. Együtt indultunk útnak. Minden b a j nélkül érkeztünk Tarragonába.
P. Illés és Fr. Odo innen Tortosába akartak utazni. Másnap, mikor vonatra szálltak, letartóztatták őket. Fr, Józsefet agyonlőt-ték néhány nap múlva,
Mi többiek Reusba tartottunk. Ami itt történt, azt talán jobb lenne nem leírni. P, Leander, fr, Adeodat, Péter, a kis novícius, meg én útleveleket kértünk a helybeli forradalmi bizottság embereitől,
hogy egy közeli faluba juthassunk. Elutasítottak, Elhatároztuk, hogy mégis útnak indulunk, de alig voltunk száz lépésnyire az autótól, midőn elfogtak, A monistroli bizottság tagjai, kik idáig velünk utaz-tak, elárultak bennünket. M i n d j á r t alaposan megmotozutaz-tak, Péternél, a kis novícíusnál, egy szentolvasót találtak- E r r e szitkozódó, gyaláz-kodó szavakban törtek ki. Megvan a bizonyíték — mondták — pa-pok, szerzetesek vagytok. Helyben agyon a k a r t a k lőni. Mi nyugod-tan voltunk és boldogan néztünk a közeli halál elébe. Isten akarata azonban más volt. Egy kommunista sietett felénk és azt az utasítást a d t a , hogy ne az utca közepén, hanem a bízottsági épület mögött végezzenek velünk. Magasra emelt kezekkel mentünk át a városkán.
P. Leander alig tudott mozogni (ő súlyos májoperáción esett át és nemrég jött ki a kórházból). Puskatussal taszigálták szegényt a bar-bárok, A járókelők kíváncsian, de részvétlenül bámultak ránk, egye-sek pedig megfenyegettek. Ezen a via dolorosán elkészültem halá-lom pillanatára.
Végre megérkeztünk kivégzésünk helyéhez, a bizottsági épület-hez, amely azelőtt a Szent Családról nevezett atyák kollégiuma és kolostora volt. Ott álltunk, mint mártírjelöltek: föltartott kezekkel a megfeszítésre készen. Szívből megbocsájtottunk ellenségeinknek, jobban mondva barátainknak és vártuk a szerencsés véget, mely bennünket egyszerre az égbe emel. De nem, még most nem nyer-h e t j ü k el a vértanúság koszorúját. Az anarcnyer-histák vezére, kit „csá-s z á r i n a k neveztek, jött, hogy megtudja, mit jelent ez a lárma é„csá-s mi történik a feltartott k a r ú emberekkel. Személyesen akart bennün-ket átmotozni, A vizsgálatnál ismét előkerült a szentolvasó, mely a gyalázkodás és átkozódás egész áradatát váltotta ki ismét. Ezen kívül semmi mást nem talált. Végül az eredménytelenségtől fel-bőszülve ököllel P, Leander arcába csapott oly förtelmesen, hogy embertől ilyen alig telik ki. Összevissza kiabáltak: ,,Le a bitangok-kal, le a népbolondítókkal!"
Az úgynevezett császár a többség a k a r a t a ellenére, kik azonnal agyon akartak lőni, egy terembe vezetett kihallgatásra. Itt sokat szenvedtünk. Gúnyos szavakat és ocsmány szidalmakat voltunk kénytelenek hallani Krisztusról és szent A n y j á r ó l , F á j t a szívem ki-mondhatatlanul, Azt kérdezték, honnan jövünk és hová szándéko-zunk menni és miért utaszándéko-zunk? A kihallgatás nem volt más, mint komédia. Ismét halálra ítéltek, hogy m a j d a következő reggel vé-geznek velünk. Kis sötét börtönbe zártak. Velünk együtt egy részeg vörös katonát és egy szegény asszonyt is bebörtönöztek. Kálváriát kellett járnunk megint- Ócsároltak, kicsúfoltak és hallgatnunk kel-lett olyan dolgokat, amik szívünk-lelkünk ellen volt. így töltöttük el az éjszakát. Egyszer sem engedték meg, hogy táplálékot szerez-hessünk, pedig már 16 ó r á j a semmit sem ettünk.
Kora reggel jött a császár rendőrökkel és kommunistákkal. Ki-a d t Ki-a Ki-a pKi-arKi-ancsot: „Ezt Ki-a négyet hozzátok lelövésre, kezdjétek ez-zel" és rám mutatott. Elbúcsúztam a többiektől és felszálltam az autóra. De nem a vesztőhelyre vittek, hanem ismét börtönbe, ez
alkalommal teljesen egyedül voltam. Július 26-án egy embert sem láttam. Este ételt hoztak, — de milyen ételt. A sertések jobbat kap-nak. Lefeküdtem. Ügy 11 óra felé jött egy kommunista, megparan-csolta, hogy kövessem. Föl a k a r t a m öltözni, de nem engedett. így öltözetlenül, ingben és alsónadrágban kellett őt követnem. Az udvarra vezetett, hol néhány kommunista fegyverét készítette elő. Ekkor egyik hozzám jött, azt hiszem monistrolí és így szólt: „Azonnal mondd meg, hová dugtátok Montserrát kincseit, ha nem beszélsz, agyonlövünk." A z t feleltem, hogy semmit sem tudok. Ő mindenké-pen feleletet akart kicsikarni belőlem: többször mellemnek és fejem-nek szegezte revolverét. Mikor a többiek látták, hogy az erőszakos-kodás semmit sem használ, ők is hozzám jöttek és puskatussal addig
ütöttek, míg összeestem. Hosszú idő múlva magamhoz tértem. Egy apáca állt előttem sírva. Földön feküdtem; számból folyt a vér.
Ekkor ismét o d a j ö t t a monistrolí kommunista, barátaival gúnyoló-dott és szerencsétlen állapotomban még tovább is bántalmazott.
Ismét a legcsúnyább viccelődést kellett hallanom. Szégyenpír ön-tötte el az arcomat és lelkem mélyéig szomorú voltam. Mielőtt el-távoztak, egyik erősen a lábamba rúgott, hogy a földre estem. Mikor ismét eszméletre tértem, kórházban voltam. Egy vörös katona, aki még nem veszítette el minden emberi érzését, míg én eszméletlenül feküdtem, rábeszélte a többieket, hogy hagyjanak fel a további ve-réssel, mert már úgyis megkaptam jutalmamat.
Két napot töltöttem a kórházban. Eddig összesen 11 szenvedés-sel teli nap, Itt is kommunisták és anarchisták vigyáztak rám. Szit-kozódást, gyalázkodást, rágalmazást kellett hallgatnom és eltűr-nöm szünet nélkül. Amint látszatra némileg felépültem: elhatároz-ták, hogy a tarragónaí kikötőben horgonyzó hajóbörtönbe küldenek.
Hátrakötözött kézzel kocsira tettek és az őrök egész úton nekem szegezték fegyverüket, „Istenem — gondoltam — bárcsak eljönne a felszabadító vég fegyverükből, milyen boldog lennék," Egy pap volt velem. A csőcselék gúnyolódott velünk és éktelen kiabálással halá-lunkat követelte. így mentünk az egész városon keresztül, hogy ala-posan kigúnyolhassanak és kinevethessenek.
Amikor Tarragonába érkeztünk, olyan kimerült voltam, hogy alig tudtam a lábamra állni. A kikötőbe mentünk s onnan csónak-kal a h a j ó r a . Fenn a hajón barátságos hangok ütötték meg fülemet, valaki nevemen szólított. Fr. Odó volt. Megvigasztalódtam, sőt örül-tem, Nemsokára viszontláttam P, Leandert és fr, Adeodatust is, akiket előző nap hoztak ide, Csak a 15 éves kis Péter novíciust bo-csájtották szabadon korára való tekintettel.
Itt már egész más körülmények között éltem. Fogoly voltam ugyan, de legalább szerzetes testvéreimmel lehettem. Az egész h a j ó foglyokkal volt tele: papok, híres szerzetesek, vezető katolikus fér-fiak mintegy ötezren összesűrítve, Higyjétek el, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy a kereszténység első napjai ismétlődtek meg ezen a hajón.
Igazi papokat találtam itt, szent, lelkes férfiakat és nagyszerű
i f j a k a t , a katolikus ifjúsági szervezeteknek csodálatraméltó tagjait.
Mily mélyen szerettük mi egymást Krisztusban. Mindig Krisztusrói beszéltünk és szívünk egyre melegebb lett. Többször elvégeztük szentgyónásunkat, Benső imádságunk könnyekkel volt tele.
Azonban mindez teljesen titokban történt a nagy h a j ó mélyén.
Az Űr kegyesen fogadta könyörgéseinket, mert rendkívül erősnek és bátraknak éreztük magunkat. De szükség volt is rá, nem mult el n a p a nélkül, hogy ú j áldozatot ne hoztunk volna, A vesztőhely közelében laktunk. A vértanú jelöltet minden alkalommal előkészí-tettük a nagy pillanatra; fölvidámítottuk, átöleltük és kértük, emlé-kezzék meg rólunk az Ür színe előtt. Mily megragadó pillanatok vol-tak ezek. Tapasztalhatta az ember, hogy milyen nyugodtan, vidá-man, minden félelem nélkül beszél egy katolikus hívő az örök bol-dogság kapui előtt. Szívünk ott volt mindig azzal a vértanúval, akit a tőlünk kb, 50 méterre levő vesztőhelyen végeztek ki. Mily bátran haltak meg Krisztus szabad gyermekei. Ügy haltak meg, mint Krisz-tus: megbocsájtva ellenségeiknek, a legtöbb énekkel az a j k á n , így halt meg a katolikus ifjúsági egyesület 20 hőslelkű tagja is. Először s a j á t szövetségi énekükre kezdtek rá, m a j d e himnuszt énekelték:
„Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus parancsol, Krisztus teg-nap, ma és mindörökké," Míg ezt énekelték, lőtték őket agyon. Ezek a szavak itt lelkünk mélyéig megráztak s ezek a jelenetek érthető módon keresztény méltóságunk öntudatára ébresztettek. Valóban a keresztény méltóság a szent kereszt méltósága. Ez a naponként meg-ismétlődő élő prédikáció felbátorított bennünket és egyre jobban fel-fokozta öntudatunkat: Krisztus tanítványai vagyunk és maradunk mindörökké.
De a belső szenvedés azért nem m a r a d t el. Különösen az éjje-lek voltak borzasztóak. Egy hónapon keresztül egyetlen egy éjjel sem tudtam aludni. Képzeljétek el, milyen izgalmat és feszültséget idézett elő bennem mindez, pedig mi volt ez ahhoz képest, ami még ránk v á r t ? Meg voltunk győződve róla, hogy élve innen ki nem sza-badulunk, Csak nagyon keveset eresztettek szabadon közülünk.
Egészségem kissé javult a hajón. Nagyanyám, aki Tarragonában la-kott, háromszor küldött ételt egy kis csónakon, mert a kosztot, amit a h a j ó n adtak, nem lehetett megenni. Puszta padlón kellett alud-nunk, mert a hajó tehergőzös volt, nem voltak r a j t ágyak. Kértem nagyanyámat, küldjön szalmazsákot, ezt megengedték. Öten aludtunk r a j t a .
így éltünk élet és halál között, mert minden pillanatban meg-történhetett, hogy kivégzésre visznek. Az elfogottak száma és a ki-végzések naponként gyarapodtak. Mindez azt mutatta, hogy a mi vé-günk is közel van. A következő napok a hajón gyászba, szomorúságba merültek. Egész csoportokban végeztek a foglyokkal, holott előbb legnagyobbrészt egyes kivégzések történtek. Egyre kevesebben let-tünk. A z elítéltek többnyire papok és szerzetesele voltak, akik a po-litikai életben a legkevésbbé szerepeltek. Mindez nem volt más, mint a s z a b a d j á r a eresztett gyűlölet jele Krisztus ellen.
A gondviselő Üristen kezében voltam, amikor a legkevésbbé szá-mítottam rá, akkor vitt el innen. Ez volt a legborzasztóbb napok egyike, amit mi foglyok átéltünk. Kora reggel 73 fogolytársunkat lőt-ték agyon. Közöttük volt egy szentéletű p a p is, az én lelkiatyám.
Milyen mélyen megértette ő a keresztény életet. Milyen kitűnően tu-dott rámutatni az evangélium legmélyebb értelmére. De igen jó ér-zéke volt a lelkek vezetéséhez is. Egyike volt azoknak a lelkeknek, akik a kegyelem minden előnyös hatásával meg voltak áldva, Ezen a napon szakították őt el mellőlem. Mielőtt a h a j ó t elhagyta volna, még sokáig beszélgettünk együtt. Lelke még jobban megnyílt felém, mint máskor és nemes szívének tiszta bensősége egészen magához fűzött.
Megöleltük, megcsókoltuk egymást, megígértük, hogy a közöttünk kialakult kapcsolatot növelni fogjuk, különösen, ha mindketten az égben leszünk. Mikor elbúcsúztunk, azt mondtam neki: ,,A közeli viszontlátásra." ,,Nem kedvesem, — válaszolta — te most nem le-szel vértanú,"
Ez a vértanú és 37 társa éppen olyan vidáman és bátran halt meg, mint a többi; nagylelkűen megbocsájtva ellenségeinek. Ezek valósággal felbőszültek, mikor a megbocsájtó szavakat hallották, me-lyeket csak a kereszténység ismer. Ez a nem emberi szeretet meg-szégyenítette állati ösztönösségüket; s ez volt a legnagyobb bünteté-sük is. Mintha a tűz égette volna meg őket, mikor Isten nevét hal-lották, Még aznap reggel 35 más fogollyal is végeztek. Mindnyájan ifjúsági egyesületek tagjai voltak. Éppen rám került volna a sor, de abbahagyták munkájukat, sok halott volt már ma, el kellett őket temetniök. Gödröt ástak, beleszórták a hullákat, benzinnel leöntötték és lángba borították az egészet,
Délután kellett az én órámnak jönnie. Ügy négy óra l e h e t e t t Fr, Odóval beszélgettünk a reggel borzalmas eseményeiről. Szegény testvér milyen szomorú volt és nagyon levert. Ekkor egyik kommu-nista jött és hangosan kiáltotta nevemet. Utasított, hogy jelenkezzem a h a j ó n a forradalmi bizottságnál. Leírhatatlan volt az izgalmam.
Mégis csak vértanú leszek — gondoltam — gyóntatóatyám jóslása ellenére. Jelentkeztem a bizottságnál, mely 12 legzüllöttebb és leg-butább tarragonai emberből állott, kommunisták, anarchisták és trotzkíjísták, A z é r t hívtak engem, mert keresztapám jó b a r á t j a , a reusi kommunista vezető szabadságomat követelte. El kellett nekik mondanom egész történetemet, amelyet már ismertek, Mikor befejez-tem, egyik így szólt: ,,Amint láthatják Uraim, ez az i f j ú nem köve-tett el semmi gonoszat: nem találtak nála fegyvert, megállapították, hogy nem tartozik semmiféle fascista egyesülethez. Semmi akadálya tehát, hogy szabadon bocsássuk." Egy másik kommunista dühösen til-takozott: ,,Nem bocsájtjuk szabadon, A legnagyobb gonoszságot kö-vette el, mit ember elkövethet; szerzetes volt, ami egyenlő a tolvaj-jal, népzsarolóval," És folytatta szidalmait, amelyeket már annyiszor hallottam. Végül egész magánkívül azt kiabálta, hogyha engem sza-badon engednek, veszi a pisztolyát (az asztalon mindig volt kettő) és ott helyben végez velem. Még tartott a vita, mikor az én nem várt
megszabadítom odasúgta: „Menjen gyorsan és hozza a holmiját."
Második figyelmeztetésre már nem vártam.
Néhány ugrással lenn voltam a hajó raktárában, hogy összeszed-jem néhány dolgomat. Itt azonban montserrati testvéreim szomorú tekintete várt rám, nem tudták megérteni, hogy én elmegyek és ők nem. Szívem m a j d n e m meghasadt. Ezerszer szívesebben velük m a r a d -tam volna, minthogy nélkülük menjek. Szegények, a jó Isten meny-nyire próbára tette őket. Nem vesztegethettem az időt, szomorú szív-vel búcsút vettem tőlük, mindnyájan sírtak, mint a kis gyermekek, Odó testvér nem akart elereszteni, oly sok mondanivalója volt még számomra. V á j j o n hol vannak ők most?
Tudjátok, hogyan szálltam ki a hajóból? Nagyon nevetséges és gyászos módon. Egy kommunista katona, aki egyetértett szabadítóm-mal, karonfogott és a hajónak egy r e j t e t t részébe vezetett. Itt kosárba kellett ülnöm és egy kötélen leeresztettek a vízig, ahol egy kis
Tudjátok, hogyan szálltam ki a hajóból? Nagyon nevetséges és gyászos módon. Egy kommunista katona, aki egyetértett szabadítóm-mal, karonfogott és a hajónak egy r e j t e t t részébe vezetett. Itt kosárba kellett ülnöm és egy kötélen leeresztettek a vízig, ahol egy kis